Pest Megyei Hírlap, 1988. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-14 / 62. szám

1988. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ Nagy nemzetközi érdeklődés előzi meg a találkozót Ma érkezik BelgráGorbacsov Mihail Gorbacsov és felesége a jugoszláv államelnök­ség és a JKSZ KB elnökségének meghívására ma négy­napos hivatalos, baráti látogatásra Belgrádba érkezik. Lazar Mojszovval. az államelnökség elnökével a kétol­dalú államközi kapcsolatok továbbfejlesztéséről és idő­szerű nemzetközi kérdésekről, Bosko Kruniccsal, a JKSZ KB elnöksége elnökével pedig a pártközi együttműködés erősítéséről, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről, feladatairól folytat tár­gyalásokat. Közös nyilatkozatát is kiadnak, amely meg­erősíti az 1955-ös moszkvai és az 1956-os belgrádi szov­jet—jugoszláv deklarációk elveinek érvényét és érte­sülések szerint — azokat tovább gazdagítva a jövőbe mutató dokumentum is lesz. Az SZKP főtitkára Belgrádban a szerb, majd kétna­pos vidéki körútja során ■ Ljubljanában a szlovén, Dub- rovnikban, pedig a Horvát Köztársaság párt- és állami vezetőivel is megbeszéléseket folytat. Látogatásának eredményeiről közös közleményt hoznak nyilvánosság­ra. Ezekben a napokban Belgrádban aláírják az új hosszú távú, 2000-ig szóló szovjet—jugoszláv gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési szerződést. Szovjet—jugoszláv kapcsolatok Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára ma hivatalos, baráti látogatásra Belgrád­ba érkezik. A megbeszélése­ket nemcsak a két közvetle­nül érintett országban, hanem azok határain túl is nagy ér­deklődés előzi meg. A kiemel­kedő jelentőségű eseményre olyan időszakban kerül sor, amikor a Szovjetunióban új politikai: gondolkodás érvénye­sül, a peresztrojka az élet szá­mos területén minőségi válto­zásokat hoz, J ugoszláviában pedig újabb gazdasági-társa­dalmi reform bontakozik ki. Mihail Gorbacsov tavaly novemberben Bosko Krunics- csal, a JKSZ KB elnökségé­nek elnökével folytatott esz­mecseréjén azt a meggyőződé­sét hangoztatta, hogy a test­vérpártoknak tanulniuk kell egymástól, fel kell használniuk mindent, amit a szocialista úton haladó népek létrehoz­nak. Ehhez igazodunk a szo­cialista Jugoszláviához fűződő kapcsolatainkban is — tette hozzál — Figyelemmél, előíté­letek nélkül, szemléljük a tár­sadalmi és politikai fejlődés­ben szerzett jugoszláv tapasz­talatokat ... A társadalmi élet minden területén' kifejtett együttműködésünk további el­mélyítése tökéletesen megfelel mind a Szovjetunió, mind pe­dig Jugoszlávia érdekeinek. Ezzel az értékeléssel Belgrád maradéktalanul egyetért. Hangsúlyozni kell, hogy Ju­goszláviában gondosan és ro- konszenvvel figyelik a szovjet- unióbeli átalakítást, örülnek eredményeinek. Ilyen körül­mények között Gorbacsov lá­togatása minden bizonnyal a baráti viszony erősítésének je­gyében zajlik majd le, s ko­moly ösztönzést ad a kétoldalú együttműködésnek. A szovjet—jugoszláv kapcso­latok napjainkban minden te­rületen jók, szilárdak és való­ban gyümölcsözők. Elvi alap­juk — amelyet az 1955-ös moszkvai és az 1956-os belgrá­di közös nyilatkozat rögzített — tartós. Mindkét fél arra tö­rekszik, hogy együttműködését az egyenjogúság, a méltányos ság és a kölcsönös előnyök el­vei alapján bővítse, s ahogy legutóbb Sevardnadze szovjet külügyminiszter mondta, mi­nél tartalmasabbá, gyümölcsö­zőbbé tegye. A Szovjetunió déli szomszé­dunk legjelentősebb kereske delmi partnere. A kétoldalú árucsere értéke 1981—1985 kö­zött elérte a 36 milliárd dol­lárt, s az 1986—1990-re szóló szerződés 37 milliárd dolláros forgalmat irányzott elő. Az egyezmény végrehajtásában azonban tavaly nehézségek merültek fel. A kőolajár csök­kenése következtében a szov­jet szállítások értéke a jugo- sziávokénál 1,4 milliárd dol­lárral kisebb volt. összesen 5,6 milliárdos kétirányú forgalmat bonyolítottak le. Megállapodtak abban, hogy az árucsere megbomlott egyen­súlyát elsősorban a jugoszláv vásárlások növelése révén ál litják helyre. Ennek jegyében a jugoszláv Vállalatok nemrég javaslatot tettek szovjet part­nereknek 100 kooperációs szer­ződés megkötésére, 50 szovjet­unióbeli és 15 jugoszláviai kö zös beruházásra, valamint 30 műszaki együttműködési egyezmény aláírására. Ezekről a javaslatokról nemrég meg­beszélések kezdődtek. Megállapodás jött létre már arról. hogy á ljubljanai Smelt gépipari kombinát szov­jet partnerekkel vegyesválla- latot létesít. Belgrádi szék­hellyel közös kőolaj- és földgázfeldolgozási kutató in­tézetet alapítottak. Nagy vissz­hangot keltett, hogy moszkvai vállalatok javasolták, bekap­csolódnának a belgrádi föld­alatti vasút (amely még min­dig a tervezésnél tart) két, ösz- szesen 15 km hosszú vonalá­nak a megépítésébe. A Beograd építőipari válla­lat félmilliárd értékű beruhá­zási munkálatok kivitelezésé­ről írt alá szerződést a Szov­jetunióban: a krasznodari te­rületen felépíti a Kubán ipari mezőgazdasági és kereskedel­mi-idegenforgalmi központot (Ez a_hatalmas, korszerű léte­sítmény egyebek között hús- és tejüzemet-, étolaj gyárat, ku­koricafeldolgozót, hűtőházakat, göngyöleggyárakat, lakótele- peketrlbglaf fmágáb'an, s a vál­lalkozást a jugoszlávok f,Yu- Kuban" néven emlegetik.) Az átmeneti nehézségek minden bizonnyal megoldód­nak az együttműködés maga­sabb formáinak létrehozásá­val, amire kölcsönösen erőfe­szítéseket tesznek. Mindkét fél számára rend­kívül fontos az előnyös keres­kedelem, hisz a Szovjetunió döntően energiahordozókat (kőolajat és földgázt), vegyipa­ri és egyéb nyersanyagokat, pamutot, energetikai berende­zéseket, gépeket szállít Ju­goszláviának, ahonnan hajó­kat. szerszámgépeket, cipőt, férfi és női készruhát, telefon- központokat, autóalkatrészeket vásárol. A hetvenes évek elejétől több mint 100 jugoszláv nép- gazdasági létesítmény épült fel szovjet műszaki részvétellel; a szovjet szakemberek jelenleg is tucatnyi objektumon dolgoz­nak. A szovjet kormány ked­vező feltételek mellett eddig háromszor nyújtott Belgrád- nak beruházási hiteleket. Állandó a kapcsolat, gyako­riak a találkozók a két ország politikusai és pártmunkásai, gazdasági, kulturális és tudo­mányos életének irányítói, közéleti személyiségei, írói, művészei, társadalmi szerveze­tei, intézetei, múzeumai kö­zött. Rendszeresen vélemény- cserét tartanak a kormányfők, a külügyminiszterek, a kül ügyminisztériumi szakértők és más szakminiszterek. Minden évben jugoszláv, illetve szov­jet filmnapokat rendeznek. Kölcsönösek a színházi együt­tesek és a neves művészek vendégszereplései, a képzőmű­vészeti, a dokumentum- és a könyvkiállítások. A legutóbbi hónapok kiemelkedő rendez­vényének számított, hogy Belgrádban Leninnek, Moszk vában pedig Titónak szentel­tek emlékkiállítást. Belgrádban azt várják most, hogy Mihail Gorbacsov láto­gatása minden területen to­vább erősíti, bővíti a két or­szág közötti baráti kapcsola­tokat. M. Gy. Ausztriában az anschluss 50. évfordulófán Demonstráció és emlékezés A hét végén is folytatódtak Ausztriában a hitleri megszál­lás ötvenedik" évfordulójához kapcsolódó megemlékezések, miközben a fővárosban újabb tüntetés zajlott le Waldheim köztársasági, elnök ellen. A szombat esti demonstrá­cióban, amelyet értelmiségi körök szerveztek, a mintegy 7000 résztvevő megemlékezett a náci uralom áldozatairól, egyúttal követelték Kurt Waldheim államfő lemondá­sát. Vasárnap délelőtt megemlé­kezés volt a bécsi .operaház­ban, amelyen beszédet mon­dott Franz König bíboros. A főváros egykori érseke szét­húzás helyett összetartásra szólította fel Ausztria lakos­ságát. A szociáldemokrata párt va­sárnapi bécsi rendezvényén felszólalt Bruno Kreisky egy­kori kancellár is. Emlékezte­tett arra, hogy az ötven év­vel ezelőtti tragédia egyik oka éppen az osztrákok mély meg­osztottsága volt. Anélkül, hogy Waldheim nevét említette vol­na, az elnök körüli vita kap­csán a volt kancellár kifej­tette; az államfő jobban tette Moszkvai bejelentés Jazov—Carlucci találkozó Moszkvában hivatalosan be­jelentették, hogy e hónap kö­zepén találkozik egymással Dmitrij Jazov hadseregtábor- nök, az SZKP KB PB póttág­ja, szovjet honvédelmi mi­niszter és Frank Carlucci amerikai hadügyminiszter. A találkozót a svájci fővárosban, Bernben tartják. A megbeszélésekre március 16—17-én felváltva kerül sor a két ország nagykövetségén. Amerikai közlés szerint a megbeszéléseken a katona po­litika általános kérdéseit te­kintik át. Kohl Moszkvába, Gorbacsov az NSIK-ba látogat Magas szintű látogatások Helmuth Kohl. a Német Szövetségi Köztársaság kan­cellárja ez év őszén hivatalos látogatást tesz a Szovjetunió­ban, s ezt ugyancsak hivata­los látogatás formájában, 1989 tavaszán viszonozza Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. A látogatások pon­tos dátumát később határoz­zák meg. A hírt vasárnap tet­te közzé a TASZSZ szovjet hírügynökség. A Szovjetunió és az NSZK közötti kapcsolatok az utóbbi években igen dinamikusan fej­lődnek. Erről tanúskodnak Obsitos hadműveleti-harcászati rakéták Megsemmisítik a fegyvereket körzet főcsoportfőnökségének képviselője elmondta, hogy a szerelvények folyamatosan ér­keznek, s ha minden jól megy, rövidesen befejeződik a Cseh­szlovákiából és NDK-ból ki­vont 146 HHR—22-es és HHR —23-as típusú rakéta ideszál- lítása. Ha ratifikálják a szer­ződést, a Szovjetunióban tele­pített hasonló típusú fegyve­reket is ideszállítják és meg­semmisítik. Mint Borisz Sesztak járási tanácselnök elmondta, a helyi lakosok kissé nyugtalankodva fogadták a hírt, hogy a terü­letet jelölték kii a hadművele­ti-harcászati rakéták megsem­misítésére. Ám a részletes, nyílt tájékoztatás, az a tény, hogy a nukleáris töltetektől megszabadított két, illetve egy lépcsőből álló rakéta testet rob­bantják fel, eloszlatta a lakos­ság kételyeit — hangsúlyozta. mind a magas szintű látogatá­sok, mind az erőteljesen bő­vülő gazdasági kapcsolatok. A Szovjetunióban nagyra értékelik azt a szerepet, ame­lyet a nyugatnémet diplomácia például a tavaly decemberben Washingtonban aláírt rakéta­szerződés elősegítéséért tett. A kétoldalú politikai kapcsola­tokban megkülönböztetett je­lentősége volt annak a látoga­tásnak, amelyet tavaly nyá­ron tett a Szovjetunióban Weizsäcker szövetségi elnök, majd az év végén Strauss ba­jor kormányfő, a Keresztény­szociális Unió elnöke. Egyre nagyobb az érdeklő­dés mindkét részről a gazda­sági-kereskedelmi együttmű­ködés bővítése és fejlesztése iránt. A két ország gazdasági vezetői és szakemberei közö­sen keresik mind a piacbőví­tés lehetőségeit, mind az együttműködés kölcsönösen előnyös új formáit. Ezt mutat­ja szovjet—nyugatnémet kö­zös vállalatok alakítása is. Kilencezer kiállító öt kontinensről Megnyílt a lipcsei vásár volna, ha egyszerűen elmond­ja áz igazat, ahelyett hogy állandóan cáfolja és tagadja az ellene felhozott vádakat. Ausztria templomaiban és a bécsi központi zsinagógában vasárnap a nácizmus áldoza­tainak emlékére rendezett gyászistentiszteletekkel értek végett az anschluss 50. évfor­dulójához kapcsolódó megem­lékezések. Vasárnap megnyitotta ka­puit a lipcsei tavaszi vásár, a kelet—nyugati kereskedelem egyik fontos helyszíne. Gerhard Beil, az NDK kül­kereskedelmi minisztere nyi­totta meg a bemutatót, amely­re a világ minden tájáról ki­lencezer kiállító hozta el ter­mékéit. Hagyományos vásári körsé­tájukon a magyar pavilonokat megtekintették az NDK párt­ós állami vezetői, élükön Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával, az NDK Államta­nácsának elnökével. Roska Ist­ván, hazánk berlini nagyköve­te a vendégek köszöntésekor elmondta, hogy rekordszám­ban, megnövelt kiállítási terü­Nsvadai nukleáris tüntetéssorozat Amerikai békekísérletek Csaknem 1200 tüntetőt tar­tóztattak le szombaton, az Egyesült Államok nevadai nukleáris kísérleti telepe előtt az eddigi legnagyobb tünteté­sen, amelyet a föld alatti nuk­leáris robbantások ellen ren­deztek. Több mint ötezer tün­tető követelte, hogy a wa­shingtoni kormány hagyjon fel a fegyverkísérletekkel, ad­ja fel az űrfegyverkezés prog­ramját, gyorsítsa meg a nuk­leáris leszerelési tárgyaláso­kat. A letartóztatott tüntetők MEGNYÍLT A SEIKA Vasárnap megnyitották Japánban a világ leghosszabb víz alatti alagútját. Az 54 kilométer hosszú Seikan-alagúl a Honsú szigetet köti össze HokkaidnvM. Huszonnégy évig tartott, amíg megépítették a Seikant, amely helyenként 240 méterrel a Tsugaru-szoros alatt szeli át a ten­gert. Három alagutat fúrtak a tenger mélyén a szakemberek, megktizdve a szoros kemény szikláival, a gyakori vízbetöré­sekkel. A föalagút szolgál a vasúti közlekedésnek, a másik kettő kiegészítő feladatokat lát el. Bonyolult szellözöbcrende- zéssel, korszerű teherszállító liftekkel és két föld alatti vészkijárattal is ellátták az alagutat. Különösen büszkék a Seikan építői arra, hogy több mint 52 kilométernyi forrasztás nélküli sínt fektettek le, így a vagonok rázkódásmentesen és zajtalanul baladhatnak. Az új alagút két és fél órával rövidíti le a menetidőt Tokió és Hokkaldó központja, Sapporo között. A vasutat várhatóan áprilisban csatlakoztatják a Hansü és Sikoku szigetét űsz- szekötő, most épülő hídhoz, és ezzel létrejöhet Japánban az egységes „szigetközi” vasúti hálózat. E híd szintén a „legek” könyvébe fog kerülni: a világ leghosszabb hídját építik a japánok. között ismert közéleti szemé­lyiségek, művészek is voltak, így William Coffin lelkész, a józan nukleáris politikáért küzdő szervezet elnöke, Dániel EUsberg ismert író. aki annak idején közreadta a nevezetes Pentagon-okmányokat, a viet­nami háborút leleplező doku mentumokat, valamint Teri Garr filmszínésznő és Robert Blake színművész. A szombati akció tíznapos tüntetéssorozat nyitánya volt: több mint harminc amerikai békeszervezet irányitja a nuk­leáris kísérletek beszüntetésé­ért, a leszerelésért megindított megmozdulásokat. Az ameri­kai békekisérlet néven megin­dított akció a legnagyobb sza­bású az elmúlt évek hasonló békekezdeményezései közül, s több tízezer békemozgalmi ak­tivistát mozgósít. Bár a kísér­leti telepnél eddig is voltak tüntetések, a hatóságok koráb­ban viszonylag kevéssé avat­koztak be. Ezúttal több mint 300 rend­őr várta a tüntetőket, akiket autóbuszokon szállítottak el egy több mint száz kilométer­re levő börtönbe, hogy meg­akadályozzák mielőbbi vissza- tértüket. létén, 52 magyar vállalat mu­tatja be áruit, új eljárásait. A nagykövet elégedetten szólt ar­ról, hogy a két ország külke­reskedelmi vállalatai az idei évre előirányzott árucsere­forgalom több mint háromne­gyed részéről már megálla­podtak és a vásár jó lehető­séget kínál a még hiányzó üz­letkötések pótlására. KINCS KÖVETELÉS Egyiptom visszaköveteli Nagy- Britanniától fáraó kori kincseit, melyeket a közelmúltban fe­deztek fel a néhai Lord Car­narvon kastélyában — jelentet­te a kairói sajtó az egyipto­mi kulturális miniszter beje­lentésére hivatkozva. A lord utódai néhány napja mintegy 3C0 darab felbecsülhetetlen ér­tékű óegyiptomi műkincset ta­láltak a dél-angliai családi kastélyban. Lord Carnarvon részt vett as 1922-ben feltárt, páratlan szép­ségű és épségü Tutenkamon- kincsek felszínre hozatalában, melynek munkálatait Howard Carter régész vezette. Az egyiptomi kormány az egye­dülálló lelet feltárása idején egyértelműen állást foglalt ab­ban az értelemben, hogy a napvilágra került kincsek az ország nemzeti tulajdonának részét jelentik, fgy fenntartja magának az összes, e leletek­kel kapcsolatos jogokat. A brit arisztokrata megpróbálkozott azzal, hogy per útján érvénye­sítse a kincsek felére formált igényét — de azt elvesztette. Az eddigi nyomozási ered­mények szerint a Dél-Angliá- ban elrejtett műtárgyak — kö­zöttük III. Amenofisznak, Tu- tenkamon nagybátyjának fából faragott míves fejszobra — semmiféle, a leletek számba­vételekor készített felmérés­ben nem szerepelnek, így a kairói kormánynak tudomása sem lehetett róla — azaz nem is engedél5rezhette a 300 tárgy kivitelét az országból. A managuai kormány bejelentése Tűzszüneti tárgyalások A nicaraguai kormány szom­baton hivatalosan bejelentet­te, hogy március 21—23-án tűzszüneti tárgyalásokat foly­tat a kontrákkal, mégpedig most első ízben Nicaragua te­rületén és közvetítő nélkül. A színhely Managuától 145 kilo­méterre délre a Costa Rica-i határ mentén fekvő Sapoa lesz. Dániel Ortega, nicaraguai elnök bejelentette, hogy a kormány felelősséget vállal a küldöttség biztonságáért a tár­gyalások idején, és nyilatko­zatban szólította fel a polgári és a katonai hatóságokat, hogy szavatolják a kontrák küldött­ségének mozgásszabadságát a Pena Blanca nevű határátke­lőhelyen. Adolfo Calero, a rendszer- ellenes erőket tömörítő nica­raguai ellenállás politikai ve­zetője áll majd a kontrák kül­döttsége élén. A kormányde­legációt Dániel Ortega elnök testvére, Humberto Ortega nemzetvédelmi miniszer veze­ti. Obando y Bravó managuai érsek, aki eddig közvetített a szemben álló felek között, most megfigyelői minőségben lesz jelen, éppúgy, mint az ame­rikai államok szervezetének főtitkára. MBlCsAK R LAOSZ a jövő csütörtökre thaiföldi küldöttséget hívott meg Vientiánba, hogy tartsák meg a határvita békés rende­zésére hivatott tárgyalások második fodulóját — jelentet­te a KPL laoszi hírügynök­ség. TELEKOMMUNIKÁCIÓS MŰHOLDAT állított föld­körüli pályára az Ariane—3 jelzésű hordozórakéta, ame­lyet a Francia Guyanában fekvő Kourouból bocsátottak fel. Ez az indítás az Ariane- space cég számára már a har­madik sikeres vállalkozás az­óta, hogy 1985 szeptemberé­ben és 1986 májusában nem sikerült pályára állítani több műholdat, s a programot 16 hónapig szüneteltetni kellett. A NORVÉGIÁI TROMSOE- BE szovjet megfigyelőket vár­nak a NATO Arrowhead Express elnevezésű hadgya­korlatára — jelentette be a norvégjai hadügyminisztérium szóvivője. Mint hangsúlyozta: ez az első eset, hogy a Var­sói Szerződés részéről megfi­gyelők érkeznek az észak­európai országba ilyen megbí­zatással. A manővereket hét ország 14 és fél ezer katoná­jának részvételével rendezik, március 24-ig tart. KATASZTROFÁLIS MÉRE­TŰEK a nyugat-ausztriai ha­vazások. Vasárnap estig Tirol­ban tízre emelkedett a hétvégi lavinaomlások halálos áldoza­tainak száma. Ugyanebben a tartományban a lavinák kö­vetkeztében több mint tizenöt személy megsebesült, több ház teljesen romba dőlt vagy nagy­mértékben károsodott. A kazahsztáni Szari-Ozekba szombaton megérkezett a had­műveleti-harcászati, HHR— 22-es típusú rakétákat szállító első szerelvény. A 21 darab HHR—22-est tartalmazó kon­ténereket, amelyeket még feb­ruár 27-én indítottak útnak az NDK-ból, a város teherpálya­udvarán különleges szállító járművekbe emelték, s a ki­jelölt raktározási helyre, a szari-ozeki hadműveleti raké- tabázisra szállították. A kiva- gonírozást és a szállítást köz­vetlenül a helyszínen kísérhet­ték figyelemmel a szocialista országokból érkezett újság­írók, köztük az MTI tudósító­ja is. A Szari-Ozektól 30 kilomé­terre levő rakétabázison — ahol eredetileg is 36 HHR— 22-es típusú rakéta állomáso­zik — Vjacseszlav Ogurcov ezredes, a közép-ázsiai katonai

Next

/
Oldalképek
Tartalom