Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-29 / 50. szám

1988. FEBRUÁR 29., HÉTFŐ Szolgálat minden huszonnégy órában Vélt és valós érdekek ütköznek Ez csak egy távoli elképzelés... A jobb, a biztonságosabb betegellátás érdekében „találták ki” a központi, éjszakai, hétvégi orvosi ügyeletek megszervezését. Az országos törekvéseknek megfelelően ma már kevés az olyan fehér folt, ahol nincs. Rádiótelefonnal felszerelt ügyeleti gépkocsi — kü­lön vezetővel! —, a rendelőben asszisztenciával működnek ezek a szolgálatok. Ha az orvos úton vagy éppen a beteg lakásában tartóz­kodik, akkor is megteremthető az összeköttetés a rendelővel. Akár :hi kilométernél nagyobb körzetet is elláthat ilyen feltételekkel egyet­len ügyeletes. A közelmúltban Kiskunlac- házárol adtunk hírt, ahol az elmúlt két esztendőben 18 millió forintot fordítottak az egészségügyi fejlesztésre, s en­nek kapcsán a központi ügye­let megszervezésére. Akkor került a kezembe egy, még az évtized első éveiben készült tervezet, amelyben Dömsöd és Apai is szerepelt, mint ellá­tandó település. S most, ami­kor Lacházán végre megte­remtették a feltételeket, a két község mégsem tartozik az ügyeleti központhoz. A dömsödiek elzárkóznak Vajon miért? Talán nem volt pénzük a dömsödieknek a hozzájáruláshoz, vagy ép­pen ellenkezőleg, olyan jól állnak, hogy saját ügyeletet szerveztek? Netán a megye nem járult hozzá? A kérdé­sekkel a legilletékesebbhez, a Pest Megyei Tanács egészség- ügyi osztályának csoportveze­tő főorvosháoz, dr. Kőszegi Irénhez fordultam. — Mi az országos törekvé­seknek megfelelően támogat­juk a központi ügy eletek meg­szervezését. Ott, ahol a tárgyi feltételek, az állandó asszisz­tencia, a rádiós gépkocsi ga­rantálja a zavartalan műkö­dést. Ma már kevés olyan körzet van a megyében, ahol ne lenne ilyen orvosi szolgá­lat. Ebben az esetben a Döm- södi Tanács vezetői zárkóztak el a csatlakozás elől. Pedig talán nem volt véletlen, hogy éppen az Apaji Állami Gazda­ság adott át — természetesen nem igyen — egy nagy telje­sítményű CB-rádiótelefonnal felszerelt gépkocsit a lacházi ügyeletnek. Ez ügyben szemé­lyesen is megkerestem a ta­nácselnököt, de hajthatatlan volt. Indokai nem túl meg­győzőek. Adminisztratív esz­közökkel pedig nem avatkoz­hatunk be, mert a tanácsi ön­állóság sérthetetlen. A főorvos asszony vállalko­zott rá, hogy ismételten, most már együtt felkeressük a kér­désben érdekelteket. Útközben elmondta, hogy Apajon más fél éve adták át az egészség­házat. S hogy milyen? Nos, sok község még csak álmodik hasonlóról. Együtt van benne a körzeti, a fogorvosi meg a mozgó szakorvosi rendelő, a tanácsadó, kényelmes váró­szobákkal és egyéb helyisé­gekkel, s az emeleten két or­voslakással. összkomfort, pa­tikatisztaság mindenütt. Lát­szik, megbecsülik és gondját viselik, akik használják. Ha n«m lenne „bezárva” helyközségbe, Dömsödre, hogy legalább az injekcióért ne kelljen utazgatniuk a betegek­nek. Aztán visszamegy, s on­nan hívhatják, ha szükség van rá Dömsödön. Ha jó a telefon! Sajnos, elég gyakran csupán becsörög, de legfeljebb zúgást lehet hallani. Ha el­hívják — mivel asszisztencia hétvégén nincs — kiírja az ajtóra — pontosan cím szerint —, kihez hívták, hogy utána­mehessenek. (Aztán esetleg elkerülik egymást útközben.) — Volt már itt tömeges közúti baleset, amelynek sé­rültjeit végül Lacháza látta el, mert mi ketten a kollé­gámmal nem tartózkodtunk itthon, s az ügyeletet adó apaji kolléganő telefonja nem működött. — Erre már dr. Berhés Béla ügyvezető kör­zeti orvos emlékezett vissza Dömsödön. Másfél évtizede dolgozik a községben. Sok mindent megélt, s a családja már hozzászokott, hogy éjsza­ka is felzörgetik vagy csöng a telefon. Minden második éj­jel mindkét körzetből... Van tanya, amelyik 10 kilométer­nyire van, Elmesélte, egyszer éjszaka útközben leállt a ko­csija, gyalog tért vissza on­nan, s csak azért idegeske­dett, nem várja-e otthon sür­gős hívás. — Nem túl szerencsés az ügyeleti rendszerünk, különö­sen most, hogy elérhető kö­zelségben van egy jól felsze­relt rendelő. Számunkra is megterhelő, hát ha még egyi­künk megbetegedik vagy sza­badságon van. De vállalnunk kell. A község vezetői avval érveltek: a lakosság elégedett, nekik okoznánk csalódást, ha nem vállalnánk ezt a rend­szert. A tsz felajánlotta A tanácsházán dr. Sitnikie- wicz László tanácselnök az esetleges hófúvásos útviszo­nyokra (?!), majd kategoriku­san a lakosság érdekeire hi­vatkozik, amikor a körzeti ügyelethez csatlakozásuk ter­vének meghiúsulásáról kér­deztem. — Az ésszerű centralizáció elől nem zárkózhatunk el, de mi ezt láttuk jónak a lakos­ság érdekében — válaszolta. — Különben tervezzük mi is az ügyelet kialakítását. A he­lyi Dózsa Tsz ingatlant aján­lott föl erre a célra, nekik is szándékukban áll üzemorvost alkalmazni, s akkor már négy- orvosunk lesz. — A lakosság lélekszáma nem indokol még egy orvos­státust — vetette közbe a csoportvezető főorvos. — Má­sodállású üzemorvos pedig aligha vállal majd ügyeletet is. Azt is felvetettük, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben vajon miből telik saját köz ponti ügyeletre, amikor még művelődési házat is most kí­vánnak építeni. Végül kiderült, távolabbi terv ez. A központi rendelőt csak a következő ötéves terv­időszakban gondolják felépí­teni. És addig?. Kádár Edit Borverseny a helyőrségi klubban Többéves baráti kapcsolatok Bálint gazda arra inti hallgatóságát, bánjon óvatosan permetezőszerekkel és ne adagolja túl A tápiószecsői helyőrségi klub évek óta nagyon jó, ba­ráti kapcsolatokat tart fenn a település polgári lakosságával. Csak példaként, a helyőrségi klubban működik a negyven- nyolc tagot számláló kertba­rátkor. s csaknem száz tag­gal a Nógrádi Sándor nyugdí­jasklub. Ott dolgozik a pálya­kezdők klubja, népszerű a bé­lyeg-, a modellező-, a kisma­mák, a gépkocsi-tulajdonosok köre, s március 1-jétől gyer­meknéptánccsoport alakul. A helyőrség minden szakte­rületen évente rendez na­gyobb összejöveteleket, bálo­kat, s minden hónapban gyer­mekek, illetve felnőttek rész­vételével színházlátogatásokat szervez, sőt önkéntes alapon közönségszervezést is vállalt a helyőrségi klub, Nagykáta és a körzet településein. A nyug'díjasklub tagjai he­tente találkoznak a helyőrség művelődési központjában. Tizennyolc éves fennállásuk alatt 16 külföldi Utat szervez­tek az időseknek, eddig mint­egy kétezren utaztak, 13-14 ezer kilométert tettek meg, fél Európát bejárva. Voltak már Bécsben, Berlinben, Moszkvában, Romániában, Bulgáriában... No meg ha­zánkkal is ismerkedtek. Nem kis dolog, mert több klubtag azelőtt a körzeti székhelynél, Nagykátánál messzebb el sem jutott. A kertbarátkor tizenhat éve működik, kapcsolatuk szintén hagyományosan jó a helyőrségi klub tagjaival. Évente a helyőrségi klubban rendezik a borversenyt. Ma már több, itt letelepült fiatal katonatisztnek is van hobbi­telke, s természetesen ők ugyancsak szőlészkednek, bo­rászkodnak. Az idei borver­senyre több mint harmincán neveztek be félszáz borral, bi­zony volt dolga a zsűrinek! Az est fénypontja volt, amikor megérkezett a népsze­rű Bálint gazda, azaz Bá­lint György. A nagy szeretet­tel fogadott vendég a tavaszi idényjellegű kerti munkák legaktuálisabb teendőiről be­szélt, s természetesen a szőlő­művelés fortélyairól. Kép és szöveg: Aszódi László Antal Gombó Pál: Értékes gyűjtemény a munkásszállón A Borsszem Jankóval kezdte Dr. Szöts Tünde, aki négy éve körzeti orvos a faluban (amellett ellátja az üzemorvo si teendőket is az állami gaz­daságban), örömmel vezetett körbe. Különbséget tud tenni a régi és az új munka- és la­káskörülményei között! Gon­dolom, semmi nem zavarná a közérzetét, ha nem lenne „be­zárná”. Hosszabb időre csak akkor hagyhatja el a közsé­get, ha valamelyik dömsödi kollégája átvállalja a körze­tét. különben orvos nélkül maradna a falu. Hétfő reggel­től szombat reggelig egyedül dolgozik, s háromhetenként ő a soros ügyeletes, összesen hárman vannak az úgyneve­zett változó telephelyű össze- tiont ügyelet ellátására. Szőts doktornő rendszerint olyankor néhány órára átmegy a szék SOKAN SOKFELE szenvedélynek hódol­nak manapság. Közéjük tartozik Horváth Je­nő, aki minden szabad idejét a régi újságok, folyóiratok gyűjtésére fordítja. A Postabon­tás rovathoz küldte bemutatkozó levelét, nyil­ván, hogy szűkebb pátriánkban is cserepart­nerekre találjon, esetleg számára értékes — a régi tulajdonosnak ócska porfogónak szá­mító, kidobásra szánt — újságokra tehessen szert. Érdekes erpber lehet. Izgatott, mi ösztönöz­te erre a viszonylag ritka hobbira, ezért ke­restem fel a munkásszállón, ahol lakik. Bemutatkozás után az életéről faggattam. — Budapesten, a Ferencvárosban születtem, 1956. március 20-án. Abban a házban laktunk az Üllői úton, ahol egykor Arany János élt és a Koszorút szerkesztette. Általános iskolá­ba a Bács-Kiskun megyei Úszódon jártam. Raffai Sarolta, a neves írónő tanított. Talán ezek az élmények adták az indíttatást. Min­denesetre már akkor nagyon szerettem az iro­dalmat és a történelmet, érdekeltek a művé­szetek. Mégsem kerültem gimnáziumba, ha­nem szakmát szereztem. Kőműves vagyok, 1957 óta dolgozom a Csőszerelő Ipari Válla­latnál. — Eszerint huszonéves szakmunkásként vette a fejébe, hogy régi limlomok után kutat? — Szerintem a régi tárgyak többsége nem szemétbe való! Felbecsülhetetlen, megmentés­re váró értékek rejlenek ezek között. Láttam egy kiállítást 1987 tavaszán Birk László gyűj­teményéből, nagyon megtetszettek a régi vicc­lapok. Elgondolkoztam a látottakon, ez volt az a rugó, amely elindított a gyűjtés útján. A szó elröpül, az írás megmarad! Elszáll az idő, ám az újságok — a korabeli gondolatok leghitelesebb őrzői — maradnak. Kutatni kezdtem a használtcikk-piacokon, a MÉH-te- lepeken és az antikváriumokban. — Melyek voltak gyűjteményének az első darabjai? — Tizenhárom Borsszem Jankóval, amely a kiegyezés utáni kor legnépszerűbb vicclapja volt, kezdtem. A kollekció legrégebbi darab­jai 1775-ből származnak; ezek a Bécsben ki­adott, német nyelvű Anzeigenek. Magyar nyelvű lapokat 1780-tól őrzök, a Magyar Ku­rírt és a Magyar Hírmondót. Az első szép- irodalmi lapból, a Regélőből fél évfolyamra sikerült szert tennem, és van néhány Athe- naeumom is. Ennek az 1842 januári számá­ban látott napvilágot, még Petrovics néven, Petőfi Sándor: A borozó című verse. Tud­tommal ez volt az első nyomtatásban megje­lent költeménye. A gyűjtemény — szerintem — legértéke­sebb darabjai: A Honművész, a Hazai és Külföldi Tudósítások, a Pester Tageblatt, az Üj Magyar Múzeum, a Magyar Géniusz, a Nép Zászlója, az Üstökös, az Életképek — a múlt század krónikáit őrzik, Kölcsey, Kos­suth, Széchenyi és Jókai is publikált ezek­ben. A huszadik század elejéről Mikszáth, Móricz és Ady írásai képviselnek nagy érté­ket a Magyar Nemzet, a Vasárnapi Újság, az Üj Idők, a Nyugat hasábjain. De legalább annyira kedvelem az első világháború alatt megjelent Érdekes Üjságokat, a Budapesti Hírlapot. Külön fejezetet érdemelne a Tanács- köztársaság sajtója; van néhány Vörös Új­ságom, azután a későbbi Bécsi Magyar Hír­lap, a Délibáb, a Pesti Futár és a József At­tila szerkesztette Szép Szó egy-két példánya is a birtokomban van. A felszabadulás utáni időkből is sikerült szert tennem néhányra, így a Szabadságból, a Szabad Népből, a Sza­badságharcosból, a Kispest Népéből és a Dél Pest Környékéből. Ezek már a történelmi tegnapelőttről vallanak a ma emberének. — Valószínűnek tartom, hogy a gyűjtőút­jai során egyéb holmik is a kezébe kerülnek. Azokat nem őrzi meg? — Dehogynem! Van például báró Eötvös Loránd kézjegyével ellátott kéziratom, Gerő Ernő által aláírt oklevelem és cserkésznap­lóm. A dedikált színészfotó-gyűjteményemben Latabár Kálmán, Karádi Katalin és Honthy Hanna képeit is őrzöm, vannak leveleim több színésztől és politikustól. — Hol tárolja ezt a tekintélyes gyűjte­ményt? — A munkásszállón teletömtem a szekré­nyeket értékeimmel, melyek szerencsére csak nekem értékek. A lakótársaim többsége biz­tos csodabogárnak tart. Persze a 32. születés­napomhoz közeledve mindinkább szeretnék saját otthonban, családban tovább hódolni szenvedélyemnek. Mert bevallom, már alább hagyott kissé a kezdeti lendület. Hely hiá­nyában és — anyagi okokból is — seregnyi darabon túladtam; a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum vá­sárolta meg az ott éppen hiányzó példányo­kat. MÉGIS, AZT tanácsolja fiatal társainak: mentsék, óvják és becsüljék meg a kezükbe akadó régi újságokat! Ezek nem ablaktisztí­tásra, nem a MÉH-be valók, hanem értő em­berek kezébe! Gyűjtsék és tegyék közkinccsé a múlt emlékeit. Mert értékekről van szó, amelyek népünk múltjáról mesélnek nekünk és az utókornak egyaránt. Kántor Miklós Ke ezdetben volt a közérdek. Ez, ugyebár világos és egy­szerű fogalom, amely mindeneket a helyére tesz, noha, persze, emberek vagyunk, a közérdeket főhivatalok és fő- hivatalnokok állapították meg, és ha teszem azt Baranyában egy jó vadászatot rendeztek a tiszteletükre, lehet, hogy Ba­ranya közérdekebb lett, mint Tolna. Na de ez már a múlté, kiderült, hogy immár strukturált társadalom lettünk, amelyben az érdekek mind, egytől egyig nyilvánuljanak meg, csapjanak össze, és ez olyan demokrá­ciát teremt, amelyben minden csirke a megfelelő fazékba kerül. Megindult tehát a harc a csirkékért, az fogja őket, aki a legvállalkozóbb szellemű és érdekeit érvényesíteni tudja .................................. ........... a............_ .. ........ M i Vél nagyon strukturálva vagyunk mint társadalom, a legváltozatosabb csoportok és egyének kezdték meg az ér­dekvédőimét, őtí, pardon, érvényesítést. A nudistáktól a ho­moszexuálisokig, az ebtenyésztőktől a galambfogókig, a fia­taloktól a nyugdíjasokig, a könnyűbúvároktól a lélekbúvá­rokig, tömörültek a papíripariak és a nyomdászok, a lap­kiadók és a lapterjesztők, sőt a kisiparosok, kistermelők és kisvállalkozók is. Ez megy nyilvánosan, de mennek ám a dolgok másként is. Teszem azt a zöldségláncolók nem egyesületbe tömörül­tek, hanem mindjárt a tőkés szokások szerinti legmagasabb formába: kartellbe és maffiába. A rendőrség persze itt-ott lecsapott, és ahol lecsapott, ott nem termett fű, hanem azt mondják — amnesztia. A pénz az megmaradt, s hogy nem­zetgazdaságilag ne vesszék kárba, lehet rajta kötvényeket venni, avagy valutáris bankszámlát, senki nem kérdez sem­mit, csak hoci ide a pénzt, ígérünk dupla kamatot, nyugati utazást. A kereskedelmet egyébként kétféle módon is ellen­őrizzük, mintegy kétszáz minőségi és árellenőrrel és több ezer adóellenőrrel, így ha soha senki nem veszteget meg senkit, akkor valami lesz. Esetleg, bizonyos mértékig, talán. Most pedig megalakul végre a kisvállalkozók egyesüle­te is. Hát itt aztán lesz érdekütköztetés. Mert a kisvállalko­zók, akik a világért sem nagyok, mert hol vannak még az ITT-tői, az Exotól, vagy a Shelltől, érdekük szerint szeretné­nek olcsón vásárolni, vagyis a termelőkkel, teszem azt a tsz- és egyéni földművelőkkel állnak szemben, no meg a vá­sárlókkal, mert szeretnének még jövedelmezőbben eladni, no meg az állammal, mert az adót nem kedvelik. De hát kell a vállalkozói szellem, amely viszont egymással állíttandja őket konkurenciába, aminek folytán, mint látjuk, egyre csak csökkennek az árak, nem úgy, mint a bérek meg a jövedel­mek, amelyeket ugyebár, a szakszervezet véd, bár nem elég strukturáltam mert fellép mondjuk a túlzott infláció bérek­kel való ellensúlyozásáért, ha terven felül is emelkednek a szabad árak, de a javítóipari dolgozóknak nem nyújt se­gélyt, nincs is cipész, suszter meg pláne. No de éppen azért vannak a kisvállalkozók, akik ver­senyeznek. Először is az iparengedélyek visszaadásában, mert magas az az adó, most tehát szövetkeznek, hogy lenyomják az adókat, különben, nekik van tartalékuk, egy ideig be­érik az adómentes kötvények jövedelmeivel. A felvásárlás térén is egyszerű eszközökhöz nyúlnak. Ha az enyhe télben beérik a répa, etesse fel a termelő az állatokkal, majd meg­tanulja, hogy kell az a felvásárló kisiparos, különben fizet­het öt szatyor répáért száz kilométer vonatdíjat vagy autó­benzint. Az eladó pedig fizesse meg a négyszeres árat, kü­lönben egyen borjúvesét, ha olyan sok a pénze és olyan jók a kapcsolatai. Nem hinném, hogy túl nagyot csalódnék, ha az új egyesület először adószakértőket állítana a tagok ren­delkezésére és érdekérvényesítést kezdene az adók csökken­téséért, amennyiben őket terhelik. Közben a saját alkalma­zottaiknak is megvan a maguk baja, ők nem várhatnak, ki­állnak a Moszkva térre és felajánlják a munkaerejüket, hp nem is állami bérért, de óránként 50—100 forintért, ami mellett persze lehet még külön keresni is, esetleg kisvállal­kozási alapot is gyűjteni cementben, téglában, vízcsapban, csempében. E gyszóval az érdekek érvényesítése és ütköztetése sem .megy .simán,, csak a közgazdászok számításaiban, akik betáplálják a komputerbe ezt-azt, így-úgy, aztán majd a piac csodákat tesz. Ha hagyják. És ha van vásárló, megren­delő, ami egyelőre mintha volna, de később minden helyre­áll, ha kölcsönöket veszünk fel, aminek csak a kamata a gond, no meg a visszafizetése. Egyszóval a dolgok úton van­nak. Hogy jó úton-e, vagy sem, azt csak a jóistenke tudja, aki ahol gyűlik a pénz, oda küldi angyalkáit, ahol nem, oda küldi a szociális szakértőket. És mindezekért valóban fellen­dül az érdeklődés a tévé és az újságírás iránt. jS'truLturdfua vaauunh

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom