Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-27 / 49. szám

6

*&£Man

1988. FEBRUÁR 27., SZOMBAT

Színházt t.kvf.t.

Félniük

__ Vannak művészsorsok, melyek olyanok, mintha egy élénk fantáziájú regényíró találta volna ki őket. Elias Canetti sorsa, élete minden bizonnyal az egyik legérdekesebb.

Bulgária déli részén, a Duna alsó folyása mentén lévő ltuszcsuk városában megszületik egy kisfiú 1905-ben. A családneve Canetti — nem tipikus bolgár név —, a keresztneve Elias. A család jövevény a városban, noha igen lég költöztek oda. S igen táróiról: Spanyolországból. A Canettiek a középkor időről időre ismétlődő zsidóüldözései elől menekültek ily messzire, s teremtettek az idegen földön egzisztenciát. Évszázadokon át megőrizték zárt közösségüket, nyelvüket. A kis l lias gyerekkorában spanyolul és bolgárul beszél. Anyja csztrák, tehát egy harmadik nyelv, a német is mindennapos a családban. Hatesztendős korában Elias és a csa- 1 íd az . angliai Manchesterbe költözik. Itt kezd iskolába járni, természetesen angolul tanulva a tudományokat. Hét- eves, amikór meghal az apja. Anyja szülővárosába, Becsbe költöznek, ahol a fiúcska három hónap alatt megtanul németül. Szülei egymás között csak a németet használták — Eliasnak is ez lesz a választott anyanyelve. Az első világháború Bécsben éri őket, 1916-ban Svájcba mennek, onnan 1921-ben Németországba. 1924-ben iratkozik a bécsi egyetemre, kémiát tanul. 1928—29-ben Berlinben él, ledoktorál. Írni kezd, 1931- ben jelenik meg máig legjelentősebb regénye, a Káprázat, s még ebben az évben megírja az Esküvő című darabját. 1937-ben meghal az anyja Párizsban. 1938-ban elhagyja Bécset, Párizsba, majd Eondonba megy. Itt telepszik meg. Évtizedekig egyetlen hatalmas művön dolgozik, a Tömeg és hatalom című átfogó tanulmányon. önéletrajzot kezd írni; első kötete 1977- ben jelenik meg, A megőrzött nyelv címmel. Előadják korai darabjait, a Káprázat számos nyelven megjelenik. 1981- ben neki ítélik az irodalmi Nobel-díjat. Magyarul több műve megjelent: a Marrákes hangjai című verseskötete, a Káprázat című regény, A megőrzött nyelv, s egy részlet — A túlélő címmel — a Tömeg és hatalomból. És most bemutatta az Esküvő című darabot a Budapesti Katona József Színház, a szlovák Vladimir Strnisko vendégrendezésében.

Egy spanyol-zsidó származású, bulgáriai születésű, Angliában élő, németül író és osztrák írónak számító művész. Elég különleges képlet. De tud ilyenről a XX. század irodalma, és nem is egyről. Canetti egyik példaképe és személyes ismerőse, Franz Kafka például, zsidónak született a cseh Prágában, ahol németül írt és az Osztrák— Magyar Monarchia állampolgára volt. Az ilyen bonyolult képlet önmagában is elég a legkülönbözőbb traumák, konfliktusok kialakulásához. S ha ehhez még a XX. század közepének hihetetlenül mozgalmas, bonyolult és ellentmondásokkal teli történelme is társul, nem meglepő, ha az ezekben az erőterekben élő író műve, munkássága is tele lesz ellentmondásokkal, feloldatlan félelmekkel, válsághangulattal, meg- hasonlással.

Ez a félmúlt az európai művészetekben ma az egyik legizgalmasabb reriódus. Hogy miért a hangsúly az időhatározó szón? Mert ma úgy érezzük, nagyon sok mindenben ez a néhány évtized a mi elődünk. Irodalomban, képző- művészetben idáig nyúlnak vissza a gyökerek. A különböző izmusok, az avantgárd legváltozatosabb variációi nem egy mai alkotásnak is táplálói. Sokak szerint nem lehet ma olyan újdonságot kitalálni, amit a 20-as, 30-as . években vagy még előbb, az elLCÜl ICUCtilCtJ

M

ső nagy háborút megelőző másfél évtizedben már ki nem" találtak.

i egy kissé másképp vagyunk ezzel itt a magunk háza táján. A magyar izmusok az avantgárd virágzása idején nem voltak szívesen fogadott teremtmények idehaza. Később, a második világháború után, hamarosan egy merev kultúrpolitika szorította vissza az ilyen törekvéseket. Mára meg, amikor e stílusokat már senki sem tagadja ki, nagyon sok esetben úgy hatnak, mint önnön utánzataik. Az összekeveredett időrend s a kényszerű nem ismertség miatt nálunk gyakran azok a művek kerültek előbb a közönség elé a különböző avantgárd stílusokból, melyek maguk is már utódi szerepet töltöttek be. a második nemzedéket, s elég sok esetben az epigoniz- must képviselték. Amikor az eredeti, a példát teremtő művekkel találkozunk, olybá tűnnek, mintha azok lennének az utánzatok, utánérzések, epigonok.

Sajnos valami hasonló történt Canetti darabjával is. Ez az 1931-ben íródott mű a maga idejében rendkívül merész, úttörő munkának számított. Témájában is (egy esküvő ürügyén beszél egy nagy bérház különböző lakóiról, e lakók életéről, majd a lagzi csúcspontján előállít egy természeti csapást, amely előhívja mindenkiből a legőszintébb énjét, és végezetül valami groteszk és ijesztő haláltáncban elpusztítja az egész panoptikumot), szerkezetében is (az első rész kis, karakteres jelenetek sora, mintegy bemutatkozások, a második rész a nagy világvége-vízió) és stílusában is (nyers, szókimondó dialógusok, túlfűtött szexualitással teli jelenetek, valami vad és nyerítő humor, s szinte ezzel egy időben valami mély, szomorú filozófia). Ha skatulyázni akarnánk, az Esküvő az expresszionista dráma eszközeivel él, de jócskán vegyül belé az abszurdból is. Már most mi úgy találkozunk ezzel a drámával, hogy az utódokat — Beckettet, Ioncs- cót, Karl Kraust, a lengyel Mrozeket, Gombrowiczot és Witkiewiczet — de még az elődöket is —, Alfred Jarryt például — rég ismerjük.

iába találkozunk ezért aztán jobbnál jobb színészi alakításokkal — a betegsége után a színpadra visszatért Gobbi Hilda, Máté Erzsi, Takács Kati, Básti Juli, Újlaki Dénes, Sinkó László, Gelley Kornél, Mádi Szabó Gábor —, hiába tűzdeli meg az első rész jelenetsorát rengeteg ötlettel, groteszk humorral és sajátos mozgás- kontrapunktikával a rendező, hiába látunk néhány briliánsán megoldott részletet, az egész valami furcsa múltide- jűséget leheli, az ezt már láttam valahol, valamikor kellemetlen érzetét kelti.

E megkésett premierről persze nem Elias Canetti tehet. A müveket, különösen a jelentős müveket, a maguk idejében kell kiadni, eljátszani. ötvenhét év késés túl sok.

Takács István

H

A napjainkban zajló, valamennyiünket érzékenyen érintő gazdasági folyamatok hatására tudomásul kell vennünk, hogy a kultúra pénzbe kerül. S miután az állam nem tud erre eleget áldozni, a lakosságnak kell többet költenie a művelődésre, szórakozásra, kikapcsolódásra. Ez tendenciájában világos és érthető, ám kérdés, hogy az állampolgár mit akar a pénzéért, milyen kulturális szolgáltatásért hajlandó fizetni. S mindez olyan időszakban, amikor az élet jelentős mértékben drágul. Így nem csak az a gond, hogy a könyvek, a színház-, a koncert- és a mo;- zijegyek ára emelkedik. A közművelődési intézményrendszer tehát csak úgy töltheti be kultúraközvetítő szerepét, ha kínálatát a közönség igénybe veszi, azaz ha figyelemmel kíséri a tömegek igényeit. Am nem működik megfelelően a kínálati értékorientáció. Miközben elismerik a befogadók választási szabadságát, olyan helyzet alakult ki, amelyben vagy az úgynevezett „magas- kultúrát”, vagy — nagyobb propagandával — az értéktelen, ízléstelen műveket, programokat kínálják választékként. Arról, hogy mindez hogyan is néz ki a Pest Megyei Moziüzemi Vállalat tevékenységében, Kozma Károly igazgatóval beszélgettünk.

Sokat vétettünk a szórakoztatás ellen

Autós mozi lesz a Hungaroringen

R A DIÓFIGYELŐI

ÜTKÖZŐPONTOK — a kereskedelemben. Ezen a címen igyekezett Kapusi Rózsa számba venni az új esztendő kereskedelempolitikai elveit és az eddigi gyakorlatot. A műsorban — többek között — kifejtette véleményét Andrikó Miklós kereskedelmi államtitkár és Vas János, a kereskedelmi és pénzügyi dolgozók ágazati szakszervezetének a főtitkára is. Természetesen az eddig elmúlt rövid idő alatt csak meglehetősen vázlatos kép alakulhatott ki és főleg a kereskedelmi gyakorlatban már eddig unos-Untalan ismételt gondok és problémák kerülhettek elsősorban terítékre.

Mindjárt az elején szóba került, hogy milyen nagy feladatot jelentett az év elejei átárazás, amelyben a kereskedelmi dolgozók derekasan álltak helyt. Országszerte nyolcGobbi Hilda és Szalai Krisztina f.h. az Esküvő egyik jelenetében , ____________

v

anezer üzletben kellett szinte éjt nappallá téve dolgozni ahhoz, hogy a lakosság áruellátása nagyobb zökkenőt ne szenvedjen. A cikkek légióját érintette, minden egyes darabot kézbe kellett venni. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy itt-ott becsúsztak hibák, de ezeket még az örökké elégedetlen vásárlók többsége is megértő türelemmel fogadott.

Igaza volt abban Vas Jánosnak, hogy az élelmiszerkereskedelem a kereskedelem nehézipara. A szó szoros értelmében is. Hiszen súlyos ládákat, nehéz kötegeket kell emelgetni naponta jobbára törékeny női alkalmazottaknak, nem is beszélve a pult mögötti egész napos helytállásról, még az önkiszolgáló boltokban is. Érthető, ha nem tolonganak az állást keresők az üzletek ajtajában.

Bőven esett szó arról, hogy a termelők sem jobbak a Deákné vásznánál. A kereskedelem hiába akar eladni — pedig ez a dolga, ebből él —, ha nem kap időben (vagy egyáltalán) árut. Sajnos a hiánycikkek köre a tavaly év végihez képest az esztendő első hónapjában nem szűkült. Sokszor kénytelen bosszúsan visszafordulni a hűtőszekrényt, vagy televíziót kereső vásárló. De az áruk minőségére is gyűlnek a panaszok, főleg a húskészítményekre.

Külön fejezetbe tartozik csomagolástechnikánk hihetetlen elmaradottsága. Évek óta szőnyegen van, hogy ezt haladéktalanul meg kell oldani és évek óta maradt minden a régiben. Pedig az ízléstelenül öltöztetett árut eleve gyanús szemmel nézi a vásárló, s ez exportlehetőségeinknek meglehetősen szigorú határt szab. Aki külföldön jár, lépten-nyo- mon tapasztalhatja, hogy egy kellemes, vonzó külsejű portékáért még a magasabb árat sem sajnálják, hiszen önkéntelenül nagyobb bizalmat gerjeszt, ami szép és tetszetős. Igaz, mai helyzetünkben alaposan meg kell fontolni, hogy mire költjük még a filléreinket is, ám e téren a megoldás nem tűr halasztást. Az államtitkár ki is mondta, hogy nincs más út, vásárolni kell csomagolástechnikát, mert a jelenlegi helyzetben, ami jót termelünk, az is csak a raktári készletet növeli.

TÖRVÉNYKÖNYV. A múltban a különböző szakosított külkereskedelmi vállalatok voltak egyedül arra hivatottak, hogy az egyes vállalatok termékeit külpiacon forgalomba hozzák. Üzletkötőik vevőre vadászva járták a világot. Ez az áttétel az idők folyamán meglehetősen nehézkessé vált, most egy új rendelkezés lehetővé teszi, hogy a vállalatok alanyi jogon maguk dönthessék el, akarnak-e önálló külkereskedelmet folytatni, vagy pedig továbbra is a külkereskedelmi vállalatokat veszik igénybe. A Törvénykönyv legutóbbi adásában Szigethy Anna mikrofonja előtt az illetékes szakemberek nyilatkoztak az előnyökről és az ezzel járó felelősségről. Az utóbbival kapcsolatban nyomatékosan hangsúlyt kapott, káros lenne, ha a gyártók egymást alullicitálva versengenének a külhoni piacokon. Tehát bizonyos együttgondolkodásra és együttműködésre van szükség. Természetesen az egészséges versenyszellem határain belül.

Az eddigi visszhangok azt bizonyítják, hogy az új rendelkezés már nagy érdeklődést keltett a termelőüzemek körében; a Törvénykönyv igyekezett ezt az érdeklődést több oldalról kielégíteni.

Szombathelyi Ervin

nul gazdasági. Magyarország népessége évi 200 film bemutatásánál többet nem bír el. Hadd tegyem hozzá, hogy eny- nyit igen kevés mozi játszik.

• És a mozik mellett mind nagyobb teret hódit a videó.

— Két lehetőségként élünk a videóval. Az egyik, hogy magát a filmszínházat „váltjuk ki” általa és klubszerűén, csak 20-30 embernek vetítünk egy-egy filmet. A másik lehetőség: ezáltal szélesebbé tenni a filmkínálatot. Már most is több mint száz olyan film van a videotékákban, amely egyáltalán nem kerül úgynevezett nagyvetítésre. A gondunk mindössze annyi, hogy a külföldi videofilm-forgalmazók ragaszkodnak a filmszínházi bemutatóhoz is, hiszen a videónak jóval alacsonyabb a jogdíja, s ezért nekik kevésbé éri meg. Jelenleg Pest megyében Cegléden, Nagykőrösön, Vácott és Abonyban működik videómozi, _ s emellett van egy videókivetítőnk, amelyet vándor oltatunk. Tavaly 1239 videóvetítést tartottunk több mint 62 ezer embernek, s ez önmagában 1 millió 700 ezer forint bevételt eredményezett — mindössze szűk fél év alatt. A videofilmek alternatív kínálatként, tömegszórakoztatási céllal szerepelnek a moziműsorban. Persze terveink között nem a videóvetítések bővítése a legfontosabb. Azokat a formákat szeretnénk erősíteni, amelyek már jól beváltak, ilyenek például az autós- és kertmozik, amelyeknek jövedelme az éves teljes bevételünk 20 százaléka. Ezeket kívánjuk bővíteni. Még az idén belép az autós mozik sorába a ceglédi, a monori, s egy harmadik a Hungaroringen.

0 Említette, hogy a ráfizetéses mozikat be kellene zárni. Mit jelent ez megyei viszonylatban?

— Az ellátási kötelezettség nem érték. Ahol a dotáció és a lakosság együttesen nem képes eltartani a mozit, ott hosz- szú távon nem érdemes üzemeltetni. Tapasztalataink szerint az agglomerációban a leg- ráfizetésesebbek filmszínházaink. Ilyenek például a po- mázi vagy a budaörsi. Ez utóbbi premiermozi és mégsem látogatják. Mindenképpen meg kell vizsgálni, mit tehetünk. A megoldás valahol a szervezeti korszerűsítésben, a mozi önállóságának növelésében keresendő. Körzeteket, illetve centrumokat alakítunk ki. Monoron például hét nagy mozi és 50 vetítőhely tartozik egy igazgató hatáskörébe. Ő döntheti el még azt is, hogy mennyit fizet az alkalmazottaknak, és egy- egy filmet milyen helyárakkal mutat be. Hasonló körülményeket alakítottunk ki Cegléden. A központban pedig létszámot csökkentettünk. Az említett két példa január óta él, és az első tapasztalatok rendkívül jók. Az a helyzet, hogy igen sok a megyében a lerobbant állapotú mozi. Komoly fejlesztési igény van, ugyanakkor kevés hozzá az anyagi lehetőség. Hogy mindezt forintban is kifejezzem: áz igények kielégítése 26 millió- be kerülne, míg a lehetőség oldalán mindössze 6 millió forint áll. Egyedül a törökbálinti filmszínház tatarozása 5 millió forint lenne, míg az évi jegybevétele tavaly 260 ezer volt. Szeretnénk a művelődési házakban több vetítést tartani, ám egy részük alkalmatlan erre, s nem minddel jó a kapcsolatunk sem. A váci művelődési ház fölépítéséhez például a vállalat nagy összeggel járult hozzá, ám csak alkalmanként van lehetőségünk itt filmet vetíteni.

• Távlati terveik?

— Az anyagi talpon maradás komoly feladat. Ezt csak a gazdaságos tevékenységek körének szélesítésével érhetjük el. Az említett út 1988-ban még járható. Tartalékaink is akadnak szép számmal, ám a jegyárakat már semmiképpen nem kívánjuk emelni.

Körmendi Zsuzsa

ben az állami dotáció már csak értéktámogatásra használható föl.

• KI dönti el, hogy ml minősül értéknek?

— A megítélés valóban teljesen szubjektív. Az az érték, amire ráteszik a címkét, és az lesz a nagyobb pénzért megnézhető alkotás, imi jól forgalmazható, hiszen a dotációt csak a támogatott filmek költségtérítésére lehet fölhasználni. Az egyes filmeknél vizsgáljuk, hogy mi az, ami a közönség érdeklődésével találkozik és mi az, amivel ezt az érdeklődést föl lehet kelteni. Nekünk természetesen az a fontos, hogy az úgynevezett értékes műveket is drágábban adjuk — éppen ebben rejlik a jelenlegi rendszer ellentmondása. Azaz: egy Fellini vagy egy Antonioni rendezést magasabb helyárért is megtekintenek, pedig az értéknek minősül, míg egy gyengébb, mondjuk fejlődő országbeli alkotás a dotálandó értékkategóriába kerül...

• Ha már itt tartunk, önkéntelenül felvetődik a kérdés: Mi a véleménye az úgynevezett Kobra-jelenségről?

— Az effajta filmek éppen úgy divatosak, mint voltak valaha a westernek, amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan ki is mennek a divatból. A Sandokán például megbukott a mozikban. Figyelembe kell venni, hogy a filmszínházak látogatóinak döntő többsége a tinédzserek közül kerül ki, és ők az éppen divatos irányzatokat videóról már jól ismerik. Természetes, hogy a hasonló filmeket keresik a mozikban is. Nem hiszem azonban, hogy a Kobra-féle koncepció és a valódi erőszak között összefüggés lenne. Ügy gondolom, hogy az effajta filmek inkább közömbössé teszik a nézőt az erőszakkal szemben. Sajnos egyre kevesebb a jó alkotás. A klasszikus szórakoztató filmek megritkultak, s az újak mind ki- agyaltabbak. Most a jól bevált sablonok rossz utánzatai kerülnek a mozikba, és a háttérben az alapkérdés változatlaközönsége. őszintén szólva, sokat vétettünk a szórakoztatás ellen. Magyarországon például évtizedeken át tiltott műfaj volt a western. Az első vetítésére valamikor a hatvanas években került sor. A hazai szórakoztató film pedig jóformán meg sem született. Nagy kivételek természetesen vannak, mint például A tizedes meg a többiek, vagy A veréb is madár. Ezeket azonban a mai tizenéves generáció már nem is ismeri. Pedig az említett filmek azt igazolják, hogy igenis lehet igényesen szórakoztatni.

0 Térjünk vissza a jegybevétel! eredményekhez. Milyen nálunk a bevétel és a dotáció aránya?

— Amíg 1982-ben az állami támogatásunk 37,6 millió forint volt, addig tavaly -már csak 29,4 millió. Ez 28 százalékos nominál értékcsökkenést jelent. Jegybevételünk viszont 84 százalékkal nőtt. Erre az esztendőre 26,4 millió forint a dotáció, amelynek egy részét pályázat útján lehet elnyerni. A pályázati forma már a filmforgalmazásban megkezdett reform második lépcsője. Az első tavaly volt, amikor valamennyi filmes vállalat nagyobb önállóságot kapott, így versenyhelyzet alakulhatott ki a helyárak, a forgalmazás és a filmkölcsönzés területén is. Ugyanakkor megváltozott a követelményrendszer. Eddig az eredményesség attól függött, hogy bizonyos filmeket hányán néztek meg. Most viszont az a fő szempont, hogy milyen típusú kínálatot nyújt a vállalat. Meghatározott százalékban kell vetítenünk magyar filmeket, ám az már csak ránk tartozik, hogy' hol és mit játszunk. Ennek a döntésnek hármas hatása van. Csökken a nézők száma, ugyanakkor kapacitásszűkülést is jelent, hiszen megszűnnek a gazdaságtalan előadások és bezárhatjuk a nagyon ráfizetéses mozikat. Mindemellett növekednek a saját bevételek. A fölsoroltak komoly lépést jelentenek a moziüzemi vállalatok önálló lábra- állásához. Ebben az esztendő— Az allami támogatás csökkenésével — más kulturális intézményekhez hasonlóan — a mi életünk is megnehezedett, ám nem szabad mindent ebből a nézőpontból szemlélni, bár az anyagi helyzet természetesen meghatározó. Költségvetésünkben az állami támogatás részaránya az utóbbi három-négy esztendőben folyamatosan csökkent. A filmforgalmazás tavalyi jegybevétele országos szinten meghaladta az egymilliárd forintot. A dotáció 514 millió volt. Pest megyében a jegybevétel több mint 57 milliót, míg az állami támogatás 29,4 millió forintot tett ki. Ha visszaemlékezünk az 1979-es nagy áremelésre, érdekes tanulságot szűrhetünk le. Az első hétnyolc hónapban erősen visszaesett a mozilátogatók száma, de ezt utóbb jelentős javulás . követte. Hozzáteszem: az emberek azonban nagyobb tudatossággal szelektáltak.

• Vagyis a könnyebb műfajok felé fordultak?

— A világban mind több a probléma, a félelem, a szorongás. Nem véletlen, hogy elkomorult a filmművészet is. A nehéz, az élet komoly kérdéseivel foglalkozó alkotásoknak pedig folyamatosan csökken a