Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-26 / 48. szám
2 1988. FEBRUAR 26., PÉNTEK A szovjet kormány jó szándékát tükröző döntés Megkezdődött a rakétakivonás Közös ügyünk a béke megőrzése A Szovjetunió kormánya nyilatkozatot tett közzé, amelyet szerdán az alábbiakban ismertetett a TASZSZ: A Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak a közepes és rövid hatótávolságú rakétáikra vonatkozó, 1987. december 8-án aláírt szerződése előírja azoknak a szovjet OTR—22 (SS—12) rövid ható- távolságú rakétáknak a megsemmisítését is, amelyeket — válaszként arra, hogy több nyugat-európai országban amerikai közepes hatótávolságú rakétákat telepítettek —, az NDK és Csehszlovákia területén elhelyeztek. A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének 1987 májusában, Berlinben létrejött megállapodása értelmében a szovjet kormány, jóakaratának kinyilvánításául, úgy határozott, hogy az NDK és Csehszlovákia területéről, az említett országok kormányával való egyetértésben, visszavonja a szovjet OTR—22 (SS—12) rakétákat, indítóállásaikat és kiszolgáló egységeiket még az INF-szer- ződés életbelépte előtt. A rakétákat 1988 februárjá- ban-márciusában visszavonják a Szovjetunió területének azokra a pontjaira, amelyeket az említett szerződéssel kapcsolatos kiinduló adatokat rögzítő jegyzőkönyv megjelöl. Tegnap megkezdődött a szovjet harcászati-hadműveleti nukleáris rakéták kivonása az NDK területéről. A Szovjetunió ezzel már annak hatályba lépése előtt megkezdte a közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták felszámolásáról szóló szovjet—amerikai szerződés végrehajtását. A Drezda közelében fekvő Bischof swerdában, valamint az északi, Neubrandenburg Belgrádban csütörtökön délelőtt zárt plenáris ülésen folytatódott a hat balkáni ország külügyminisztereinek találkozója. A részvevők kifejtették véleményüket a szerdai beszédekben elhangzott kezdeményezésekről és javaslatokról. A zárt plenáris ülés rendkívül konstruktív légkörben folyt le — közölte a jugoszláv szóvivő. Szakértői csoportokat hoztak létre a tanácskozáson eddig elhangzott javaslatok összegezésére, a záróokmány kidolgozására munkabizottságot alakítottak. A vélemény- csere során mind a hat miniszter felszólalt. A török diplomácia vezetője bejelentette, hogy kormánya kész megszervezni a balkáni országok gazdasági minisztereinek értekezletét. Petur Mladenov bolgár külügyminiszter kifejtette: reális lemegvei Warenben ünnepi gyű-' léseken búcsúztatták a hazatérő szovjet rakétás egységek első különvonatait. A nemzetközi sajtó nagy érdeklődésével kísért bischofs- werdai gyűlésen Vlagyimir Olejnyikov őrnagy, a szovjet egység politikai tisztje az MTI tudósítójának kérdéseire elmondta, hogy az első vonattal SS—12 típusú rakéták 25 kilövőállása és önjáró szállítójárműve kel útra a Szovjetunióba. A szerelvény úti célja a kaukázusi katonai körzet. Tizenkilenc mozgó rakéta- indító-állás bevagonírozásával csütörtökön megkezdődött a szovjet OTR—22 (SS—12) típusú hadműveleti-harcászati rakéták kivonása Csehszlovákiából is. A vasúti szerelvény délután elindult a fegyverekkel és a kezelőszemélyzettel. Az észak-morvaországi Hra- nice na Morave település közelében 39 rövidebb hatótávolságú szovjet rakétát és 24 mozgó rakétaindító-állást telepítettek válaszként az amerikai Pershing—2 rakéták és manőverező robotrepülőgépek nyugat-európai elhelyezésére — közölte a kivonás megkezdése alkalmából tartott helyszíni sajtóértekezletén Vja- cseszlav Granovszkij alezredes, az egység parancsnoka. Elmondta: március közepéig elszállítják valamennyi rakétát és robbanótölteteiket is. A sajtótájékoztatón részt vett Jan Krizán altábornagy, a csehszlovák rakétaerők és tüzérség parancsnoka. Elmondotta, hogy Csehszlovákiában csak a Hranice na Morave-i támaszponton vannak, illetve voltak szovjet hadműveletiharcászati rakéták, és a Csehszlovák Néphadsereg semmilyen atomfegyverrel nem rendelkezik. hetőség van arra, hogy jövőre Szófiában aláírják a térség államainak környezetvédelmi egyezményét. Egyes értékelések szerint a balkáni csúcsértekezlet megtartására megteremtődtek a legfontosabb feltételek, mások szerint viszont a belgrádi külügyminiszteri találkozón kijelölt feladatok megvalósításával kell biztosítani az államfői értekezlet sikerét. Egyetértettek abban, hogy a külügyminiszteri megbeszéléseket rendszeressé kell tenni, Egyes elgondolások szerint kétévenként kerülne rájuk sor oly módon, hogy napirendjükön egy-egy konkrét téma megvitatása is szerepelne. A miniszterek megerősítették, hogy kormányaik készek további erőfeszítéseket tenni a térség többoldalú államközi együttműködésének fejlesztése és megszilárdítása érdekében. A NATO-országok nem szándékoznak — a Szovjetunió példáját követve — hamarabb leszerelni megfelelő osztályú rakétáikat — jelentették be csütörtökön a katonai tömb brüsszeli székhelyén. Az NDK és Csehszlovákia területén telepített szovjet OTR—22 (SS—12) nukleáris rakéták kivonásával összefüggésben egy szóvivő hangsúlyozta, hogy a NATO-nak sokkal kevesebb hasonló rakétája van. (A NATO az NSZK területén 72 darab, amerikai nukleáris fejjel felszerelt Pershing 1—A rakétát helyezett el, amelyeket a szerződés ratifikálása után három hónappal kell megsemmisíteni.) A szovjet kormány jószándékát tükröző döntéséről a NATO-szóvivő kijelentette, hogy a KHR—HHR megállapodás előírja a végrehajtás menetrendjét és az ellenőrzés módozatait, de ezek nagyon összetettek. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a NATO-országok az előírásoknak megfelelően cselekednek majd. George Shultz, az amerikai diplomácia vezetője csütörtökön délután Izraelbe érkezett, hogy kísérletet tegyen a palesztin probléma megoldására — vagy legalábbis a 80 napja tartó népi lázadás, a polgári engedetlenségi mozgalom leszerelésére. Az alapkérdéseket homályban hagyó Shultz-tervet o közvetlenül érintett arab országok fővárosaiban erős fenntartásokkal fogadták, s Izraelben is csupán a munkapárt vezetőinek támogatását élvezi. Palesztin'részről a PFSZ felhívására ezúttal is elzárkóznak az amerikai külügyminiszterrel való izraeli találkozó elől — de ez nem jelenti, hogy a térségben valahol másutt ne kerüljön sor a közvetlen kapcsolatfelvételre. George Shultzot a repülőtéren izraeli kollégája, Simon Peresz üdvözölte. Pénteken Hájim Herzog államfővel, Jichak Samir miniszterelnökkel, Simon Peresz külügy- és Jichak Rabin hadügyminiszAz egypártrendszer vagy a többpártrendszer nem azonos a demokrácia meglétével vagy annak hiányával. Annak kérdése, hogy milyen formában gyakorolják a hatalmat — egy vagy több párt működése mellett —, gyakorlatilag politikai kérdés, amelynek megválaszolása az adott országban kialakult konkrét történelmi körülményektől függ — hangsúlyozta a csütörtökön Moszkvában, az APN székházában tartott sajtóértekezleten Kiriií Guszev professzor, a társadalomtudományi akadémia tanára. A tudós a történelem fehér foltjairól szóló sorozat keretében rendezett tájékoztatón arra a kérdésre kereste a választ, hogy kinek a hibájából alakult ki egypártrendszer a Szovjetunióban, s igaz-e, hogy a többi pártot a hatalomra került kommunisták szétverték. Guszev hangsúlyozta: a bolsevikok mindvégig többpárti kormányban gondolkodtak, hiszen azért küzdöttek, hogy a hatalmat a szovjetek vegyék kezükbe, amelyek többpártiak voltak, sőt, nem is bolsevik többségűek. A szovjetek békés hatalomátvételére a szocialista forradalmárok (eszerek) és a szociáldemokraták (mense- vikek) magatartása miatt nem került sor; ezek a pártok „a forradalom . megmentése” érdekében együttműködtek a nagypolgári pa* tokkal. Az egypártrendszer tehát Francois Mitterrand Dublinban tárgyaI Francois Mitterrand francia köztársasági elnök csütörtökön megérkezett Dublinba. Az ír kormány szóvivője szerint a Charles Haughey miniszterelnökkel tartott első megbeszélésen a kétoldalú kereskedelmi és kulturális kapcsolatokról, illetve a Közös Piac ügyeiről volt szó. A csúcs után Varsói bejelentés A nyár elején, a moszkvai Gorbacsov—Reagan csúcs után hivatalos látogatásra Varsóba várják az SZKP KB főtitkárát — jelentette be csütörtökön a lengyel külügyminisztérium szóvivője. Stefan Staniszewski néhány héttel ezelőtti kinevezése után tartott első nemzetközi sajtó- értekezletén elmondta, hogy Mihail Gorbacsov varsói tartózkodása alatt fogja tájékoztatni a moszkvai csúcsról a szocialista országok első számú pártvezetőit. Staniszewski bejelentette azt is, hogy még tavasszal a szovjet fővárosba utazik Zbigniew Messner kormányfő. terrel — külön-külön folytat megbeszéléseket, az egymást kizáró nézetek egyeztetésével. A jeruzsálemi bázisról kiindulva szombaton kezdődik Shultz ingaútja: egykori elődje, Henry Kissinger stílusát felidézve naponta ellátogat egy-egy szomszédos arab fővárosba. A megszállt területeken meglevő status quo ma már egyik félnek sem jelenthet szilárd alapot — jelentette ki George Shultz amerikai külügyminiszter Izraelben. A Tel Aviv-i repülőtéren mondott rövid beszédében így fogalmazott: A legutóbbi cisz- jordániai és gázai események világosan igazolták, hogy a jelenlegi status quo tarthatatlan. Mindazonáltal nem lehet a status quót úgy megváltoztatni, hogy az veszélyeztesse Izrael biztonságát. Shultz azt mondta, hogy realista javaslatot vitt magával, olyat, amely a közel-keleti békét szolgálja. nem volt kommunista követelés. A bolsevikok érdeme, hogy 1917 decembere és 1918 márciusa között kétpárti kor- múny működött Szovjet- Oroszországban, amelyből a baloldali eszerek a breszti békekötés miatt vonultak ki. Jurij Muhacsov kandidátus ugyanezen a tájékoztatón azt bizonyította, hogy a mensévi- kek és eszerek magatartását mindvégig támogatták a nyugati országok oroszországi képviselői, s a bolsevik hatalom megdöntésére buzdították őket. így a Nyugat lényegében résztvevője volt a szovjetunióbeli egypárti rendszer kialakulási folyamatának. A demokratikus ellenforradalmat hirdető mensevikek és eszerek taktikája nem vezetett sikerre, csak Kolcsak és a fehérgárdisták számára nyitott utat. Ezt felismerve sem döntöttek a bolsevikok támogatása mellett. Ismét Guszev szólt arról, hogy a kispolgári baloldali pártok hibás politikájuk miatt fokozatosan elvesztették a tömegek támogatását. Természetes módon hullottak szét — hangsúlyozta Guszev profesz- szor. Emlékeztetett arra, hogy 1922. második felében Ukrajnában, Szibériában, Petrog- rádban, az Urálban, a Volga- vidéken tartottak konferenciákat a volt eszerek, majd 1923 márciusában Moszkvában összeült kongresszusuk, amely megállapította a párt teljes széthullását, visszavonta KB(Folytatás az 1. oldalról.) sát javasolta Moszkvában. Ez a konferencia — mondta Andrej Gromiko — lehetőséget teremtene arra, hogy széles körű konstruktív párbeszédet folytassanak a humanitárius kérdések teljes köréből ; új lendületet adna az összeurópai enyhülési folyamatnak, s a kapcsolatokat minőségileg új szintre emelné. ,Andrej Gromiko végezetül a Szovjetunió nagyrabecsülését tolmácsolta azért a tevékenységért, amelyet Magyar- ország folytat a béke és a nemzetközi biztonság megőrzéséért, támogatva a SzovjetFranz Vranitzky osztrák kancellár a nyugatnémet sajtónak nyilatkozva kifejtette: legjobban az szolgálna hazája jelenlegi nehéz belső és külső helyzetének megoldását, ha Kurt Waldheim köztársasági elnök lemondana tisztségéről. Vranitzkyval a Die Welt című napilap és a Stern című képes hetilap külön-külön készített interjút, ezek csütörtökön jelentek meg. A kancellár kijelentette: mér eddigi állásfoglalásai is úgy értelmezhetőek, mint Waldheimhez intézett sürgős és egyértelmű felhívások: tegyen meg mindent a helyzet tisztázásáért. Megengedhetetlen ugyanis, hogy Ausztria elszigetelődjék, és a rossz emlékű múlttal azonosítsák. Vranitzky megállapítása szerint sok jel arra mutat, hogy Waldheim valóban nem volt háborús bűnös. A második világháborús múltját kivizsgáló történészbizottság jelentése mindamellett rögzít némely olyan szempontot. afdfiüúezt a kérdést" nyitva hagyja. Véleménye szerint azonban az elnök és tanácsadói rossz taktikát választottak, amikor érvelésüket kizárólag jogilag próbálták alátámasztani. A vita már régen nem egyszerűen második világháborús események körül folyik, s az elnök nem értette meg: mai kérdésekre mai válaszokat kell adni. Az osztrák elnök, vagyis Ausztria legmagasabb képviselője, az állam jelképe és ösz- szetartásának megtestesítője tagjainak megbízatását. 900 fő kinyilvánította készségét, hogy belép a kommunista pártba. A párt XII. kongresszusa hozott döntést felvételükről. Vidéken bizottságok alakultak a volt eszerek felvételére. Hozzáfűzte, hogy hasonló folyamat játszódott le a men- sevik pártban. Először a grúz szervezet mondta ki önfeloszlatását 1923-ban, majd 1924 márciusában az ukrajnai szervezet, kevéssel később a le- ningrádi. Így az eszerek 1923- ra, a mensevikek 1924-re megszűntek szervezett politikai erőként működni. Az elmondottakból egy következtetés vonható le: maguk a kispolgári pártok — amelyekkel a bolsevikok készek voltak együttműködni — vetették el a koalíciós szovjetkormány, a többpárti szovjet szocialista rendszer létrehozásának lehetőségét — mutatott rá Guszev. A sajtóértekezleten Anatoli} Butenko, a szocialista világ- rendszer gazdaságával foglalkozó akadémiai kutatóintézet professzora azt mondotta, hogy a szocializmusnak nem szükségszerű velejárója az egypártrendszer. Arra a kérdésre, hogy létrejöhet-e a Szovjetunióban többpártrendszer, megállapította: a jelenlegi körülmények között erre nincs szükség. Elméletileg azonban lehetséges, de csak abban az esetben, ha ezek a pártok olyan programokkal rendelkeznek, amelyek kifejezik a szovjet társadalom különböző rétegeinek érdekeit. Emlékeztetett rá, hogy a világ 16 szocialista országában 23 nem marxista párt működik, közülük 11 Európában. unió békekezdeményezéseit. Ezt bizonyította a közelmúltban közzétett hárompárti kezdeményezés, amelyben az MSZMP, a Finn Szociáldemokrata Párt és az Olasz Szocialista Párt az atomfegyverrel nem rendelkező áLlamok közös fellépésére szólított fel a nukleáris veszély, a hagyományos fegyverzet csökkentéséért, az európai bizalom és együttműködés erősítéséért. Á csütörtöki program záróeseményeként Andrej Gromiko és felesége Németh Károly és felesége társaságában megtekintette a Magyar Állami Népi Együttes műsorát a társulat székházában. szempontjából már valamivel többre van szükség, mint csupán arra, hogy Waldheim nem volt háborús bűnös — mondotta a kancellár, hozzáfűzve: Ausztria — Waldheim miatt — a legnehezebb helyzetben van a második világháború óta. A Sternnek adott nyilatkozatában Vranitzky erélyesen elhatárolta magát Waldheim- nek attól a megjegyzésétől is, amelyben saját második világháborús tevékenységét Richard von Weizsäcker nyugatnémet szövetségi államfő katonaidejével vetette egybe. Kurt Waldheim osztrák köz- társasági elnök nem kíván beszélni az Ausztria német bekebelezése, az anschlúss 50. évfordulója alkalmából március 11-re tervezett állami emlékünnepségen, de külön tv- beszédet mond majd — ezt jelentette be csütörtökön az elnöki hivatal. SZÖULI TÜNTETÉS- : - ~"T' .rrp Több ezer diák tüntetett csütörtökön Szöul üzleti központjában, Ro Te Vu, az aznap beiktatott új államfő távozását követelve. A dél-koreai elnöki beiktatási aktus első külföldi visszhangjaként csütörtökön a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság bírálta Ro Te Vu hatalomra jutását. A mintegy 3 ezer szöuli tüntető ellen a rendőrség gumibotokat és könnygázbombákat használt. Dél-Koreában az ellenzék mindmáig azzal vádolja Ro Te Vut, hogy csalással nyerte meg az elnök- választást és irányítási módszerei hasonlítanak diktátor elődjeinek módszereihez. mCsak RÖVIDEN...m HELMUT KOHL, az NSZK szövetségi kancellárja csütörtökön hivalatában fogadta az NSZK-ban tartózkodó Németh Miklóst, az MSZMP Központi Bizottságának titkárát. A szívélyes légkörű megbeszélésen áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak időszerű kérdéseit. Németh Miklós tájékoztatást adott a magyar- országi stabilizációs program előrehaladásáról. TIZENHAT PAKISZTÁNI ellenzéki párt felhívást intézett az ország kormányához: írja alá Genf ben az afgánkérdés megoldását célzó megállapodást, ne szabja ehhez előzetes feltételül a jelenlegi afgán kormány távozását. HEROINT TALÁLTAK a csehszlovák vámszervek szerdán a Varsóból Bécsbe tartó Chopin nemzetközi gyorsvonaton. A dél-morvaországi Brec- lav határállomás vámosai a titkos rekeszekbe rejtett 480 gramm kábítószert lefoglalták. A heroincsempész személye ismeretlen, a hatóságok megkezdték a nyomozást. RADZSIV GANDHI indiai kormányfő sajtóértesülések szerint rövid munkalátogatásra meghívta Ziaul Hakk pakisztáni elnököt az afganisztáni rendezéssel kapcsolatos ügyek megvitatására. KÍNÁBAN nagy példányszámban kiadták Mihail Gor- bacsovnak, az SZKP KB főtitkárának Átalakítás és új gondolkodás című könyvét. A kötetet csütörtökön mutatták be a pekingi szovjet nagykövetségen. Balkáni külügyminiszteri találkozó Hat ország az egyiittműködésrőí Belgrádban csütörtökön folytatódott az első ízben megrendezett balkáni külügyminiszteri találkozó. A képen: a bolgár diplomácia vezetője, Petar Mladcnov (jobbról) kezet fog albán kollégájával, Reis Maljiljeával. Shultz-terv Kissinger-stílusban Békés célú realista javaslat Sajtótájékoztatón a történelem fehér foltjairól Szocializmus és egypártrendszer? Vranitzky a köztársasági ebök lemondását javasolja Interjúk a kancellárral