Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
Csömörről külföldre A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM. 46. SZÁM 198S. FEBRUÁR. 24.. SZERDA Eredményes gazdálkodás PéceSen Siló, tojóház és autósmozi Autóstáskát, női divattáskát és sok más bőrárut készítenek a csömöri Syrius Kisszövetkezetben. Jelenleg csehszlovák megrendelésre gyártanak egy tizenötezer darabos soroŰgy indultam február elején Bécsbe, hogy kísérletet teszek az osztrák emberek mindennapjainak megismerésére, titokban meglesem útitársaim viselkedését is, megfigyelem, valóban olyanok vagyunk-e, amilyennek a kabarétréfák mutatják a magyar turisták arcát. Elhatároztam azt is, hogy a látottakból mindazt hazahozom, aminek megvalósítása nem kerülne pénzbe. Kezdjük ezzel az utóbbival! Már néhány kilométerrel a határ átlépése után feltűnt az utak tisztasága, a kis települések rendezettsége. városias jellege. Talán négyszer vagy ötször körbejártuk Bécset, de az ott töltött negyvennyolc órában egyetlen mentőautóval nem találkoztunk. Ügy tűnik, a bécsiek egészségesebben élnek. Hogy a táplálkozási kultúrájuk a miénket meghaladja, arra több jelből következtethettünk: barnakenvér-választékuk óriási, és megszámlálhatatlan mennyiségben kínálják a különböző salátákat, biokertészeti termékeket, zöldségeket. gyümölcsöket, a káló riaszegény ételeket Lehet, hogy ez az oka annak is, hogy az osztrák polgárokból árad a vendégszeretet. Ha bármi után érdeklődtünk, mindig mindenre udvariasan, készségesen válaszoltak, ha kellett, száz métereken át is elkísérzatot. Képünkön: Zsom Sán- dorné és Klacsán Gáborné tűzőnő az utolsó műveletet végzik a táskákon, bevarrják a villámzárat. (Vimola Károly felvétele) körzetbeliek a gimnáziumnak a 30-as út menti új épületében, a 40-es kerületiek az Erkel iskolában jönnek össze. Addigra valamennyi választójogosult személyre szóló értesítést kap A választópolgároknak természetesen arra is van lehetőségük, hogy az említettek mellett másokat javasoljanak a jelöltségre. Végezetül közöljük, mely utcák tartoznak a választókörzetekhez. 3-as: Banki Donát utca 1—H, Dimitrov 1—15, 2—12, Gárdonyi Géza 1—34, Harmat 1— 21, Mikes Kelemen 1—17, 2— 26, Puskás Tivadar 1—29, 2—18, Szabadság út 70—72, 72/b, 154—284, Szamuely Tibor 1—21, 2—18, Székely Bertalan 1—11, 2—12. 40-es: Dózsa György út 1—3, 5—7, valamint a kastély. telepen, A régi Gödöllő, kamarakiállítás, Erzsébet királyné emlékkiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó kiállítás, megtekinthető 9—17 óráig. A hónap műtárgya: Mathiász Oszkár: Férfi arcképe — 1916, megtekinthető 9—17 óráig. Kerepestarcsa, kiállítót?.- rem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. Ász. Színes olasz filmvígjáték. 6 és 8 órakor. tek, hogy megmutassák az általunk keresett városrészt vagy annak valamelyik nevezetességét. Hát ennyi röviden — köztisztaság, rendezettség, udvariasság, egészséges élelmiszerek bősége —, ami tulajdonképpen nagyobb anyagi ráfordítás nélkül itthon is megvalósítható lehetne, nem kellene hozzá más. csak az állampolgári fegyelem. S hogyan viselkedtek az úti- társaim'' Jóleső érzéssel állapíthattam meg és most közölhetem. hogy nem úgy, ahogyan a vicclapok írásai, a humoristák monológjai ábrázolnak bennünket. Minden hónap első vasárnapján ingyen látogathatók a múzeumok — különben egy múzeumi belépő 45 schilling, s ez a magyar turista számára nem kis összeg —, s mi éltünk ezzel a felkínált lehetőséggel Haris Ernő, mindent ismerő és velünk is megismertetni akaró idegenveze- lőnknek igazán nem volt nehéz dolga, hogy az élmények, látnivalók sokaságával elhalmozza érdeklődéssel és kíváncsisággal teli társaságunkat. Láttuk a Burg kiállítási terpieit, meghallgattuk az AnA péceli Rákosvölgye Termelőszövetkezet célkitűzései között az egyik az, hogy — átlagban — ellensúlyozzák a tagok, dolgozók fizetségében a 15 százalékosra tervezett, meghirdetett inflációt, pénzromlást. Azért átlagban, mert az egyes munkahelyek hatékonyságának változása szerint alakul a javadalmazás. Növekedhet is, csökkenhet is a reáljövedelem. De az átlagnál maradva: 6—7 százalékos hatékonyságnövekedés a cél, fejtette ki dr. Czerván Márton a gazdaság zárszámadásán. A Rákosvölgye sok lábon álló termelőszövetkezet. Ügy tűnik, hogy csak a szövetkezetek képesek ilyen sokféle tevékenységet folytatni. Két szélsőség a sok közül: a leghatékonyabban dolgozó kétszemélyes üzemegységük a CB-rádió és egyéb hasonló felszerelések és berendezések szerelésével és értékesítésével foglalkozó önelszámoló egység. Kétmillió négyszázezer forint nyereséget értek el és ezzel egy forint munkabérre öt forint hasznot hoztak. Sok gonddal, bajjal küszködik viszont a háztáji üzemegység. Az utóbbi időben a sertéshizlalási kedv visszaesett. A háztáji gazdálkodás szervezésével sok nagyüzem foglalkozik és egyre kevesebb állatot tud felvásárolni. Mégis, hárommilliós nyereségtervüket másfélmillióval túlteljesítették. Huszadik éve dolgoznak a szövetkezetben és átlagkeresetük 15 986 forint. Jaü Nem fogy a bor A sertéstelep utón a második legnagyobb üzemegység a hagyományosak közül a növénytermesztési. 1987-ben nagyobb termésátlagokat értek el, mint 86-ban, ezt segítette a megfelelő technológia alkalmazása és a sok újítás, melyeket a gyakorlatba ültettek. Az év végi részesedés nélkül itt az átlagkereset 9626 forintról 10142 forintra emelkedett. A kiváló eredmények mellett vannak hiányosságok, a mogyoródi traktorosok például csúcsmunkaidőben nem hajlandók annyit részt venni a ker-óra muzsikáját, némán sétáltunk a kapucinusok kriptájában, ahová a Habsburg-di- nasztia tagjait temették. Mindannyiunkat lenyűgözött a schönbrunni kastély látványa. A Szépművészeti Múzeum gazdagságától — amelyben a kincstár, az egyiptomi és keleti gyűjtemény, az antik gyűjtemény, a képtár, a szobrászati és iparművészeti gyűjtemény, az éremgyűjtemény együtt kínálta marasztaló csodáit — alig tudtunk elszakadni. És mindezek után következett az ENSZ bécsi palotája, aztán az osztrák parlament székháza s az operaház, majd az óriáskerék, a Práter, az egykori osztrák—magyar meccsek színhelyével. És mindez egy napba sűrítve! Hihetetlen, hogy győztük erővel, kíváncsisággal, s bírtuk gyaloglással. Senki nem állt ki a sorból, még akkor sem, amikor a város- és múzeumnéző sétánk befejezéséül elindultunk a Szent István-dóm megtekintésére. Amilyen gazdag programmal töltöttük a vasárnapot, annyira laza volt a hétfői nap, közös munkában, mint a többiek. Bár e téren van javulás, de még továbbira van szükség. Egészében véve azokért az eredményekért, amit az üzemegység a 11 arany koronás földeken elért, az ott dolgozókat dicséret illeti. A borászat új üzemegység. Tavaly már teljes kapacitással dolgozott, a veszteségét 2,3 millió forintra sikerült lefaragnia. Országosan gondot okoz a bor értékesítése, a belföldi fogyasztás és az export is visszaesett. A körülbelül 60 ezer hektós készletből egy év alatt a harmadát tudták eladni. Az eredménytelenségről nem az üzemegység tehet, a beruházás elkezdéséhez viszonyítva nagymértékben változtak az értékesítési lehetőségek, Hosszú távon abban bíznak, hogy biztosan megtalálják a megfelelő utat a nyereséghez. Kölcsön a banknak Elképzeléseik szerint az idén szeretnének a sertéstelepen 200 vagonos gabonatároló silót építeni, továbbá két tojóházat. Viszonylag hamar megtérül egy autósmozi a Forma—1 környékén. Ezt a beruházást többcélúan kívánják kamatoztatni. A fővároshoz közel van, a Hősök teréről negyed óra alatt elérhető. A mezőgazdasági tevékenységre szánt gépek vásárlásával nem spórolnak, körülbelül 20 millió forintért tervezik elsősorban a szántóföldi növénytermesztés gépparkját fejleszteni. Tavaly több, nem eléggé gazdaságos tevékenységet megszüntettek, aminek következtében kevesebben maradtak. Az adminisztráció létszámát is csökkentették, a központ után az üzemegységeknél szintén erre kell törekedni. Valószínűleg az idén is egyre kevesebben dolgoznak majd a Rákosvölgyében. Adminisztratív munkakörbe — bár vannak jelentkezők — nem vesznek fel embereket. Jó szakmunkásokat — válogatva — igen. Csökkent a lekötött tőke. Közel 100 millió forinttal kevesebbet költöttek költségekre, mint egy évvel korábban. A felszabadult pénzből 100 milamelvnek első meglepetését az IBUSZ bécsi kirendeltségének kirakata szolgáltatta, ahol hatalmas plakát hirdette a gödöllői Erzsébet királyné-kiállítást, Elmondták, hogy sokan érdeklődnek városunk iránt. \ Figyeltem az útitársaimat. Polónyi Péter itt sem tagadta meg önmagát. Gödöllő és Erzsébet királyné kapcsolatát ismertető írást adott le a Pannónia című folyóiratnál, tárgyalt a gödöllői kálvária felújításának anyagi támogatásáról, és szorgalmazta a burgenlandi népi együttes szervezését. Dr. Pethő Ede. a véradóállomás igazgató főorvosa is szakított időt arra, hogy korszerű orvosi műszerekkel ismerkedjen. Mélykúti Csaba, a MÉMMI osztályvezetője a gödöllőiek és bécsiek barátkozá- sának lehetőségeit szorgalmazta. Kozári Józsefet, a GATE adjunktusát a lakásfelszerelési cikkek érdekelték. Sokat láttam, láttunk, de az osztrák emberek hétköznapi valóságának közelségébe nem sikerült eljutnunk. Egv 1956-os disszidens, öt alkalmazottal dolgozó villanyszerelő mester mondta a szállodában: — A felerősített fényeket messzire elkerülik az árnyak — mondják a bécsiek, mi meg azt mondtuk otthon, hogy nem mind arany, ami fénylik. Fercsik Mihály liót adtak kölcsön bank részére 14 és fél százalékos kamatra. Ennyi jövedelmet a beruházások nem nyújtanak. Az élmezőnyben A Rákosvölgye Termelőszövetkezetben is öt esztendő telt el a legutóbbi vezetőségválasztás óta. ötéves átlagban az 1300 termelőszövetkezet közül hatékonyságban az ötödik helyezést érték el. Az első évben a 19., a másodikban az ötödik, a harmadikban a második, a negyedikben a 17. helyen végeztek a sokat mondó listán. Amíg 1986-ban egy főre 104 ezer forint nyereség jutott, addig 1987-ben 120 ezer forint. Ez lényegesen magasabb, mint az országos átlag, annak körülbelül az ötszöröse. Az egy főre jutó átlagbér tavaly 101 ezer forint volt, a növekedés 13 százalékos. A szilárd pénzügyi helyzetben levő gazdaságban bíznak abban, hogy az idei célokat is — közte a 150 milliós nyereséget — teljesíteni tudják. B. G. Ismét labdák pattogásától és harsány buzdítástól volt hangos a gödöllői Erkel iskola tornaterme. Ezúttal az ifjúsági korú lányok voltak a szereplők. Harmadszor rendezték meg a leány röplabda Ifjúsági Kupát. A tavalyi védő Ráckevei Gimnázium ezúttal hiányzott, de távollétében is nagy küzdelem alakult ki a kupa megszerzéséért. Városunkat a GSC ifjúsági csapata képviselte, amely a nemsokára kezdődő NB II tavaszi fordulóinak főpróbájául szánta ezt a tornát. Rajtuk kívül a Daba- si Fehér Akác SE NB II-es ifjúsági csapata, a Dunaharaszti Baktay Ervin Gimnázium együttese, valamint az Üjpesti Dózsa serdülőcsapata vett részt a versenyen. Eredmények: Dahns—Gödöllő 2-0, Dabas—Dunaharaszti 2-1, Dabas—Újpesti Dózsa 2-1, Gödöllő—Dunaharaszti 2-1, Gödöllő—Újpesti Dózsa 2-0, Dunaharaszti—Újpesti Dózsa 2-1. Végeredmény: 1. Dabasi Fehér Akác SE 3 győzelem. 2. GSC, 2, 3. Dunaharaszti Gimnázium 1, 4. Üjpesti Dózsa 0. A torna jól segítette a csapatok felkészülését a bajnokságra, és jól szolgálta a röplabda népszerűsítését is. A házigazda GSC lányai vendégszeretetből is jól vizsgáztak, mert a részt vevő csapatokat zsíros kenyérrel és üdítőitallal látták vendégül. Legközelebb a felnőtt női röplabdázók küzdelmeit tekinthetik meg a röplabda iránt érdeklődő gödöllői szurkolók. Február 27-én vasárnap 9 órai A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat felvesz mélyépítő munkára kubikosé. kö vasét és burkaiét Jelentkezés: Gödöllő, Dózsa György út 69. Telefon: 10-988. Kerepestarcsa Megyei ülés A Hazafias Népfront megyei bizottsága mellett működő cigány tanács és a Pest megyei cigánycsalád-segítők együttes ülését február 25-én a kerepestarcsai családsegítő központban rendezik. Közös teendőink Pest megye cigánylakosságáért címmel Várady Géza, a megyei cigányügyi koordinációs bizottság titkára tart előadást, amit szekcióülések követnek. A résztvevők megismerkednek a Kerepestarcsán közös erőfeszítéssel épült korszerű cigánylakásokkal, és felkeresik a kerepestarcsai családsegítő központot is, ahol tájékoztatást hallgatnak meg ,a központ eddigi munkájáról és terveiről. Falugyűlés Aszód és társai Aszódon február 24-én a művelődési házban, február 26-án a Falujárók útján lévő napközi otthonos óvodában tartják a falugyűlést. Domony- ban február 29-én, Ikladon március 2-án az általános iskolák adnak helyet a falugyűléseknek. A domonyvölgyiek március 4-én az úttörőtáborban rendezik meg a közösség összejövetelét. A falugyűlések mindenütt este 6 órakor kezdődnek. Iklad Óvodások farsangja Hagyományőrző farsangi bált rendeznek az ikladi nagy- csoportos óvodásoknak a művelődési házban február 27-én, szombaton délután 3 órától. A népi ruhában bálozó gyerekeket a táncon kívül tombola és farsangi különlegességek várják ezen a délutánon. kezdettel Gödöllő Kupa elnevezésű röplabdatornát rendez a GSC, melyen a házigazdán kívül a Tatabányai Volán, a Közgáz Külker és az Orvostudományi Egyetem NB Il-es csapatai vesznek részt. A Tatabányai Volán tavaly az NB II Nyugati csoportjának bajnoka volt, a Közgáz Külker pedig az elmúlt évi bajnokságban még az NB I-ben szerepelt, így igen színvonalas küzdelemre van kilátás. A könyvtárban Hit. vágy, gazdaság Hiteinkről, vágyainkról, gazdaságunkról tart előadást Simon Ákos, a Heti Világgazdaság munkatársa a városi könyvtárban ma, szerda este 6 órai kezdettel. Belépődíj 30 forint. Városi gimnázium Szalagavató Idei szalagavató ünnepségüket a gödöllői Török Ignác Gimnázium és Óvónői Szak- középiskola végzős diákjai feb- ru_úr 27-én tartják a városi művelődési központban, este 6 órakor. Az Omnibusz utazási Iroda gödöllői fiókirodája, értesíti tisztelt utasait, hogy társasutakat Szervez gödöllői indulással. Isztambulba május 21-étől 27-éig 7 nap te éjszaka). Elhelyezés: 2-3 ágyas szállodai szobákban. Ellátás: félpenzió. Irányár: 5900 Ft + 105 DEM. Bécsbe. április 28-átől 30-áig, 3 nap (2 éjszaka). Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobákban. Ellátás: félpenziő. Irányár: 5300 Ft + 2100 Ft költőpénz. Ungvárra, április 28-ától 30-áig. 3 nap (2 éjszaka). Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobákban. Ellátás: félpenziő. Irányár: 2800 Ft. Felvilágosítás és Jelentkezés az Omnibusz Utazás) Iroda gödöllői fiókirodájában (Volánbusz-autóbuszpályaudvar). Telefon: (28)-20-365. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Időközi választás Folynak az előkészületek Folynak az előkészületei a március' 19-én esedékes időszaki választásoknak a körzetben is, ahol Gödöllőn két, valamint Galgahévíz, Nagytarcsa és Pécel egy-egy körzetében döntenek új tanácstagok személyéről. A városban a 3-as és a 40-es választókerületben lesz szavazás. Mindkét helyen lemondott a régi tanácstag, s mivel póttanácstag nincs, a lakosság új képviselőről dönt. A népfront mindkét helyre a törvényben előírt két-két jelöltet állítja. A 3-as körzetben Nyerlucz József né kiskereskedő. Tar Mária gazdasági ügyintéző, a 40- esben Lelkes László építész- mérnök és Sipos Erzsébet óvónő személyében. A jelölőgyűléseket február 29-én tartják, este 6 órai kezdettel. A 3-as A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Közéleti — közművelődési fórum, vita és beszélgetés az Állami Ifjúsági és Sporthivatal szakembereivel, 10 órakor. Diáktanyá: have-rock klub, 16 órától. Kunszt Veronika szövő-him- ző, Bíró Sándor fazekas, Császi Ferenc fafaragó népművészek kiállítása, megtekinthető 15—19 óráig. A hónap műtárgya: III. Grassalkovich Antal — Eleven képről rajzoltatott portréja, megtekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás történetéről. Iparművészet a gödöllői művészBécs fényei Érdeklődnek Gödöllő iránt Röplabda Második lett a GSC