Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-24 / 46. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXII. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1988. FEBRUAR 24., SZERDA Inkább az aranyhoz vonzódom Azért néha ékszerekről álmodom Ha valaki az Esze Tamás utcába téved, a 9/A. számú ház kapuján kis cégtáblát talál, amely azt hirdeti, hogy Bakos Józsefné ötvös. — Talán kicsit furcsa, de én az ötvösmesterséget mindig férfifoglalkozásnak képzeltem. Miért választotta ezt a pályát? —■. Hadd kezdjem azzal, hogy én nem vagyos ötvösmester, csak szakmunkás. Szüleim az Üllői úton dolgoztak, a pénzverdében. Miután diákként két hetet el tölthettem ott a nyári szünetben, akkor tetszett meg a szakma. Ráadásul a nagynéném szintén ötvös. így hát egyáltalán nem meglepő, hogy a családi hagyományokat folytattam. Évszázadokkal ezelőtt valóban furcsa lett volna egy nő számára ez a foglalkozás. Ám ma már nincs ebben semmi különös. Szépérzék — Kihalófélben van e szakma? — Népszerű az ötvösség. Viszont kevés tanulót tudnak felvenni. A három év alatt lehet elsajátítani a montőr — ez az, amikor valami tárgyat készítünk —, a vésnök,- a foglaló, a cizellőr, az ezüst- és aranyműves szakmát. Az utolsó év végén úgynevezett vizsgaremeket kell csinálni. Nos, én a legjobbak között végeztem — 1968-ban —, kitűnő bizonyítvánnyal. — Gondolom, itt fontos a szépérzék, a... — Igen. Ám az az igazság, hogy azért van a három év, hogy a tanuló képességeit kifejlesszék. — Elhiszem, hogy a mesterséget bizonyos szintig meg lehet tanulni. De ha palakinek nincs például kézügyessége, akkor hiába van három éve... — Az kétségtelen, hogy ez az idő csupán arra elegendő, hogy ellesse a legalapvetőbb fogásokat — a forrasztást, reszelést. Aztán később kiderül, hogy az ismereteiből mit tud hasznosítani. Egészen más egy tanműhelyben, ahol nem számít az, hogy egy gyűrű esetleg egy hónap alatt lesz kész. Ahogy bekerültünk a taposómalomba, precíz, gyors munkát vártak tőlünk: megadott norma szerint. Időzavar — Tehát az aranyműhely volt a következő állomás. Ez valamiféle rangot jelentett? — Kicsit igen. Egyébként az ezüsttel is grammra elszámoltattak bennünket. Csak.. az arannyal jobban lehet dolgozni. Sokkal keményebb és rugalmasabb, mint az ezüst. És persze a dísztárgyak is szebbek, amelyek belőle készülnek. — Most is a pénzverdében dolgozik? — Nem. Megismerkedtem a férjemmel és Budapestről Ceglédre költöztem. Ezért 1979 óta a Ceglédi Tejipari Vállalatnál visszáru-elszámoltató vagyok. Mivel szörnyen hiányzott már a szakmám, kiváltottam az ipart, félállásban. Bár 1986-ban megkaptam az engedélyt, de csaknem 1 évig nem csinálhattam semmit Ugyanis a pénzverdétől nem érkezett meg az igényelt anyag. Szerencsére ez már a múlté. Egy évre 15 gramm aranyat adnak, ami kimondottan a javításhoz ele- gendő. — Bs ha valaki aranyat hoz? — Nem fogadhatom el. Mert még sajnos, mindig nem kaptam meg az engedélytarra, hogy hozott aranyból dolgozzam. Ezüsttel ugyan foglalkozhatnék, de rengeteg idő kéne, hogy abból bármit csináljak. Időm pedig nincs. — Mi van akkor, ha hibázik? Tud-e korrigálni? — Nálam az lenne a helyrehozhatatlan hiba, hogyha szétolvasztanék egy tárgyat. Lekopogom, ilyen eddig nem volt. Ezért is kell tudni azt, hogy mondjuk egy vékony láncot meddig hevíthetek, hogy a két felületet összeforraszthassam. — Ön körülbelül nyolc évet kihagyott. Felejtett-e valamit a szakmából? Izgalom — Nézze, amikor egy évvel ezelőtt újrakezdtem, a legelső munkadarabnál remegett a kezemben a forrasztópisztoly és csuromvizes lettem. Érthető, izgultam, hogy ennyi kihagyás után megy-e. De hát. lehetetlen azt elfelejteni, amit az ember egyszer megtanult. — Mit hoznak javíttatni? — Főleg régi láncokat, fülbevalókat, olykor gyűrűket, amit örökölnek valakitől. Nem akarják hordani ezeket a tárgyakat, csupán emlékként szeretnék megőrizni őket. — Elképzelhető, hogy egyszer otthagyja a céget? — Természetesen. Erről a lehetőségről nem mondtam le. Viszont ahhoz néhány dolognak össze kell jönni. Éjszakánként azért néha ékszerekről álmodom, amit én készítek. Fehér Ferenc Spenót és praliné (Egy régi jelenet.) Iskolaújságot szerkesztettünk éppen, arról írtunk, hogy a kollégiumi nevelők rettegésben tartják a diákokat. Nem oké ez, fiúk, mondta KISZ-összekötő tanárunk, maguk mindig a negatívumokat látják, nem szabad csak a torz jelenségekre figyelni, mi lesz a pozitívumokkal. És hozzátette: fiúk! Mi meg mondtuk, hát ez, hogy kétszáz fekvőtámasz egy visszaszólásért, ez egy negatívum. Igen, igen, mondta a KISZ-összekötő, de mi lesz azokkal a nevelőkkel, akik nem hasaltatják magukat, fiúk, hanem példát mutatnak. Azokkal, mondtuk, nem lesz semmi különös, mert nincs semmi közük a fekvőtámaszokhoz. Maradnak ott, ahol vannak, a példájukat majd megfigyeljük. De most erről van szó. S hozzátettük: Kati néni. Kati néni nem hagyta magát, csak mondta, ha ez így marad, akkor nincs pozitív jelenség a negatívumok mellett, és akkor a perspektívák is beszűkülnek. Azonban Kati néni nagyon belebonyolódott a hangulati elemek ecsetelésébe, s nemigen lehetett megjegyezni, amit mondott. Csupán annyit, hogy elérte, az elmarasztaló hang mellé rendszeresen kerüljön pozitív kicsengésű írás is — nyilván diák tollából, tanárról minden esetben. Soha annyi unalmas ember nem került a diákújságba, mint a fekvőtámaszos korban. Miután már nem maradt pozitív hősünk, következtek azok, akik az égvilágon semmit sem csináltak. Így lettek nálunk a semmitmondó emberekből is pozitív hősök, akik ellenpontnak kellettek, Gyümölcsös könyv Régi magyar ellenálló gyümölcsfajták címmel jelent meg az ismert ceglédi kutató, dr. Surányi Dezső legújabb könyve A vékony kötetben a szerző azokat a régi — de ma még fellelhető — gyümölcs- fajtákat veszi sorra, amelyek hajdanán permetezés, vegyszerezés nélkül is szépen termettek, jól ellenálltak az időjárás szeszélyeinek, s ízletes, zamatos gyümölcsöt érleltek. A rajzokkal illusztrált kiadványban a laikus számára ismeretlen, izgalmas nevek sorjáznak: kányabagita, milotai dió, leánycsöcsű alma, penyigei szilva, góher stb. Több mint hatvan gyümölcsfajta közül választhat a kertészkedő olvasó, aki új ízekkel, különleges gyümölcsökkel szeretné megörvendeztetni családját, barátait. s Kati néni mutogathatta, látják, fiúk, így is lehet, ez ám a valami, cselekvő módon, embertípusosan, nem az sikk, amit a támaszosok csinálnak, hanem amit ők, akik a pozitívumokat képviselik, (Egy utójelenet.) Pár éve, amikor Kati nénit éppen akkor csíptem el beszélgetésre, amikor átvette magas állami kitüntetését, letettem elé az asztalra egy doboz konzerv- spenótot, melléje pedig kedvenc rumpralinés csokoládé ját biggyesztettem. Megkérdeztem tőle, jobb lesz-e megenni a spenótot úgy, hogy mellette van a rumpraliné. Ö elmosolyodott, s megpaskolta a vállamat, hát még mindig nem érted, fiúka, amíg a spenótot eszem, állandóan a csokoládéra gondolok. Na, vegyél egyet gyorsan, mert várnak, tette hozzá. Aztán elviharzott. a folyosón a pralinét szopogatta. Előttem csak a spenót maradt. R. Egy légiós feljegyzései (1.) A nagykövet ajánlata Napihír: Volt idegenlégiósokat keresnek filmforgatáshoz. Hol kezdjem? Talán ott, hogy 1928-ban megszülettem, s a kilencedik kerületben cseperedtem fel, ahol akkoriban még fatengelyes taxik jártak. Kék meg szürke taxik. Két futballcsapat volt, a Fradi és az MTK, Világéletemben fra- dista voltam. Apám lakatosként dolgozott Újpesten, a Magyar Acélművekben. Négyen voltunk testvérek, három fiú meg egy lány. Én voltam a legcsintalanabb, mindig megkaptam a magam nyakleveseit. Béke honolt, de már bevezették a jegy rendszert, tanulás után este tízkor indultunk az üzletek elé sorba állni kenyérért, cukorért, tejért. A háború aztán végképp összekevert mindent. Hogy, hogy nem. kilenc- száznegyvenháromban Ausztriába kerültem. Láttam egy felhívást, hogy német, ajkú és rokonszenvező családok gyerekeit szívesen látják, kiírták nagy betűkkel: „Gyere, állj közénk!” Közéjük álltam. Valamit makogtam németül, az iskolában szedtem fel, a mai napig tudom az osztály- főnököm nevét, dr. Várszeghy Károly. Elég vézna gyerek voltam, de alapfokon tudtam németül írni-olvasni, hát tudtam mindenről. Amikor elindultam, előtte a papírra hamisítottam apám nevét, ehhez nagyon értettem. Mentünk városról városra, harcba minket nem küldtek. Leginkább menekültünk. Ide- oda lökdöstek bennünket, nem tudta már akkor senki, hogy mi lesz. Aztán 1944-ben Hollandiába keveredtünk, jöttek az amik, szélnek eresztettek bennünket. Negyevenötben, tizennyolc évesen Belgiumban találtam magam, ahol németül életveszélyes volt megszólalni, mert úgy utálták a németeket, mint a tüzet. Lapítottunk, sok magyarral voltam együtt. Mondták, a magyarok maradhatnak, kapunk munkát Belgiumban. Elmehettünk gyárba — segédmunkásnak. A jobbak pedig dolgozhattak szénbányában. Én egy vasgyárban ügyködtem, a laza csavarokat kellett meghúznom. Németül tilos volt a beszéd, mert agyonütöttek volna, csak flamandul vagy vallonul érintkezhettünk. A fla- mandot a német miatt hamar megértettem. A munkát egy vöröskeresztes nő szerezte nekünk, a .nevét megjegyeztem, mert nagyon kutya nő volt: Bezsila Margit. Ez a Bezsila eladott bennünket, szerződést íratott alá, és felvette helyettünk a pénzt. Később derült ki, hogy aláírtunk egy olyan papírt, amin' csak az étel meg a ruha szerepelt, a nő lelépett a fizetésünkkel. Mentünk az igazgatóhoz, ő mondta, „hát maguk aláírták, hogy nem kérnek pénzt.” Hazajönni? Örültünk, hogy éltünk. Persze próbálkoztunk azért. Elmentünk 1948-ban a brüsszeli magyar követség ügyvivőjéhez, egy Virág nevű emberhez, hogy segítsen a hazatérésben. Borsos árat kért: ha 25 ezer frankot személyenként lefizetünk, elintézi, hogy, jöhessünk. Ezért a pénzért akkor egy ezer köbcentis nagy Indiáner motort lehetett venni, hát nem jöttünk, megköszöntük Virágnak a hazaíi- ságot. Kezdtem jól élni, Belgium volt a háború utáni években az éléskamra. 1948-tól belga állampolgár lettem. Megismerkedtem egy francia orvossal akit többször meglátogattam Párizsban. Mindenáron el akart engem vinni a gyarmatokra, mert ez az orvos egy ilyen bacilusvadász volt, nagy divat volt akkor felfedező utakra indulni. Tőle tanultam meg franciául. Ö aztán egy szép napon elutazott nélkülem, én meg csak kószáltam az utcákon, nézegettem a hirdetéseket, a plakátokat, hogy mit lehetne csinálni. 1949-ben éppen Lille-ben mászkáltam, és megpillantottam a Légion Etrangéres hirdetéseit. Ez, ugye a francia idegenlégió. Hát, mondom, éppen mehetek, mit számít, ott majd legalább látok valamit... R. L. (Folytatjuk) Könyvek fél áron A ceglédi könyvesboltban is megkezdődött é£ március 12-ig tart a félárú kiadványok vására. Három héten át szinte valamennyi 1986. január 1-je előtt napvilágot látott könyv eredeti árának 50 százalékáért vehető meg. A fölkínált készlet naponta egészül ki új címekkel és példányokkal. A kedvezmény nem vonatkozik a lexikonokra, a szótárakra, a térképekre, a szépirodalom standard klasz- szikusainak munkáira (Petőfi, Arany stb.), az iskolai kötelező és ajánlott olvasmányokra. A közönség számára kedvező kivételek közé tartozik például a Labdarúgó ki kicsoda matricacsomag, ami 17 helyett 8 forintért, a Planétássorozat egyes darabjai pedig 12 forintért vásárolhatók meg. Soltész dedikál A városban koncertet adó Soltész Rezső föllépése napján, február 25-én 16 és 17 óra között a ceglédi könyvesboltban dedikálja hanglemezeit. Júliusban Költözik a piac Mint arról már korábban lapunk hasábjain beszámoltunk, június 30-án megszűnik a piactér, és áttelepül az ideiglenes helyére, a Fürst Sándor utcai szanált tömbbe. Előreláthatóan öt évig ott működik. (A baromfipiac marad a megszokott helyén.) A Kereskedelmi Tervezőintézet megbízást kapott a várostól, hogy készítse el április 15-re a lakberendezési, valamint az iparcikk-kereskedelmi, illetve élelmiszer-áruház előzetes tervét, május 15-re a versenytárgyalási, míg július 15-re a komplett kiviteli dokumentációt. S október 1-jén megkezdődik a bevásárlóközpont építése. Kölcsönös megértéssel A Volán ás vendégei Minél többször találkoznak egymással a Volánbusz képviselői meg a helybeli Utazók. hogy megint és megint szót váltsanak a buszforgalom s a menetrend változásairól, annál pontosabban megjósolható, mit fog kérni, kérdezni az egyik fél, mit fog rá válaszolni a másik. Ha egy szép napon értem jönnének a közvéleménykutatók, s rámenősen arról érdeklődnének: szerintem le- het-e kölcsönös megértés utaztatók és utazók között?, kapásból rávágnám, hogy nem. De rögtön eszembe jutna. hogy azért akadhatnak kivételek. Lám, ahogy múlik az idő, úgy válnak egyre bensőségesebbé a Volánbusz és az utazók találkozásai. Már hogyne lennének bensőségesek ezek a összejövetelek, amikor az utazók régen kipuhatolták a maradandó Volán-mű gyönge pontjait, s viszont: a Volán is tisztában van azzal, miféle disszonáns Amivel kedvükre moshatnak Mm A Kedvezményes áron nyugatnémet gyártmányú mosógépsort vásárolt a ceglédi Toldy Kórház. A nagy teljesítményű berendezés üzembeállítására a mosoda rekonstrukciója után kerül sor. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) dallamok fölhangzásakor nyúlnak idegcsillapítóért a ceglé- diék. A megértés, igen a kölcsönös megértés jellemzi ezt a kapcsolatot. Ha mégis előfordul, hogy valaki nem ért valamit, azon nyomban szól, hogy tessék már még egyszer mondani, mert nem értettem pontosan. Ez már együttműködés. Sőt barátság, ami a régi, a pályaudvar előtti időkben (szokványos menetrenddel) elképzelhetetlen volt. De tényleg, komolyan mondom, az utóbbi időben egyetlen cég sem került olyan közel az utazók szívéhez, mint éppen a Volán. Egyetlen cég sem akadt, amelyik az utazók heves reklamációira ilyen következetes türelemmel (esetenként némi duzzogással) magyarázta volna ugyanazt. Hogy: kérem szépen, ezt a témát megvizsgáljuk, ezt a kérést nem tudjuk teljesíteni stb. Na, hát ilyen bensőséges légkörben zajlott le a legutóbbi (februári) találka is, amit a szakszervezet hívott egybe. Jöttek az utasok és sorolták: nem akarnak lemaradni (még az új járatrend kedvéért sem) a reggeli munkakezdésről, nem akarnak túl későn hazaérni, nem akarnak szoi’ongani a buszokon, levegőtlen csuklósokon zsúfolódni, nem akarnak folyton átszáll- ni, vagy éppen hosszan gyalogolni, hogy elérjék a város- központot. Tehát a járatoknak másként és másmikor kéne járniuk. Sejtem, milyen nagyon unalmas lehetett mindezt sokadszor hallaniuk az utazta- tóknak. De hiába, ilyenek ezek az utazók. Makacsul követelőznek. Ahogy én ismerem őket, abba sem hagyják Csak akkor, ha majd szorongás és zsúfoltság, átszállás és késés nélkül utazhatnak. 5 V. S. Temetés Jakab Lajosnak, a ceglédi Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójának temetése február 25-én fél 2-kor lesz a református öregtemetőben. ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap)
