Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-17 / 40. szám
1988. FEBRUAR 17., SZERDA A régi és az új építészeti egysége Gödiek — a gödieknek A színházteremben a gyermekbalett csoport próbál. Aligha akad autózó, aki ne vetne legalább egy pillantást a 2-es főút jobb oldalán álló szép házra. Nemcsak azért, mert méreteiben különbözik a többitől, hanem mert a tervező remekül oldotta meg a régi és az új építészet egységét. Hiába keresem azonban Pest megye műemlékjegyzékében a gödi művelődési házat, nem találom, mert államilag nem védett. Hogy most mégis meghatározója, jellemzője a település arculatának — az a korábbi és a mostani tanácsi vezetés érdeme. Ahol öröm dolgozni Az ajtón belépve még nagyobb meglepetés ér. Az üresen kongó előcsarnok helyett kávéházi hangulatot találok. A' kicsi, kerek asztalokat fehér abrosz borítja, sárgarézből készültek a lámpák és a ruhafogasok. Nem egészen középen egy filagóríára emlékeztető bárpult áll. Egyszerűvé és mégis ünnepivé varázsolja a termet a matt, sötétbarna fabútorzat és a fal fehérségét meg-megszakító ía- keretformák. A hatalmas, négyszárnyas ajtó apró, csiszolt üvegtáblái mögött pedig a könyvtárterem sokszínű köt teteit látni. — Öröm lehet ilyen helyen dolgozni — jegyzem meg. Csanda Miklósné, a könyvtár vezetője és Jámbor Gyula, a művelődési ház vezetője osztják véleményemet. A ház gazdája szívesen kalauzol végig birodalmán. A bejárattól balra nyílik a színházterem. — A múlt héten indítottuk a dzsesszbalett-tanfolyamot — tájékoztat. — A tizenkét-ti- zenöt éves fiúk-lányok is itt próbálnak, mert nagyon nagy az érdeklődés. Az első órára negyvenen jöttek el! Egyébként a népi táncosok a felsőgödi Ady-klubban gyakorolnak. Ebben a színházteremben a gyermekbalett, az aero- bik és a karate kedvelői is helyet kapnak. S természetesen alkalmas különböző előadások megtartására. Erre is van igény a tizenhatezres lélekszámú településen. A beépített padlástér három szobájában klubok, kiscsoportok működnek: kertbarát-, nő-, ifjúsági klub és a nyolcadikosok klubja, valamint a bélyeggyűjtők, a gyerekhorgászok, fotósok kaptak itt helyet. No meg a Horizont (nyugdíjas értelmiségi klub) — hogy csak a legfontosabbakat említsük. — Sok esetben bizony szűknek bizonyul a ház — mondja Jámbor Gyula. Történész vendégek — Megvalósul-e a gödi galéria terve? — Egyelőre még mindig csak elképzelés — válaszolja, miközben a hangulatos nagyteremhez érünk. — Ez lett volna a galéria — mutat körbe. — A különleges építészeti megoldás és a megfelelő fényviszonyok ellenére sem tudunk ebben kiállítást rendezni, mert a különböző nagy létszámú tanfolyamokat csak itt tudjuk megtartani. Sokan tanulnak gépjárművezetést, német, illetve angol nyelvet és gépírást. Készülünk ugyan egy nagyobb tárlatra Csíkzsö- gödi Nagy Imre festményeiből, amelyek március 14-től a tanács nagytermében láthatók. Él ugyanis Gödön egy távoli leszármazottja, aki rendelkezik egy kiállításnyi anyaggal. — A nagyközségben számos ismert személyiség telepedett le. Folytatódnak-e a gödiek — gödieknek elnevezésű rendezvények? — Az első ilyen eseményen — a helybeliek közül — Berkes János operaénekes mutatkozott be, a műsorvezető Kopeczky Bajos volt, és meghívottként fellépett Pitti Katalin. E héten szombaton pedig Inke László, Hacser Jó- zsa, Sinkó Péter közreműködésével kabaréest lesz. Tehát mindenképpen hagyományossá szeretnénk tenni ezeket a találkozókat. Van még egy elképzelésem: önálló előadóestre felkérni neves színészeket és előadóművészeket. — Milyen a művelődési ház kapcsolata az iskolával? — Magam is tanár vagyok, magyar-történelem szakos. Szívesen szervezek az irodalmi tananyaghoz köthető programokat. Folytatódik közös rendezvénysorozatunk, amelynek címe: Találkozás törtéHétfő reggeltől vasárnap estig nyitva áll a gödi művelődési ház. neszekkel. Hétfőn, február 22-én Ránki György tart előadást. Egyébként hadd jegyezzem meg, hogy nyitott ház. vagyunk, tehát hétfő reggeltől vasárnap estig bárki betérhet hozzánk. A presszórészben folyóiratok várják a vendégeinket. Itt is megvásárolhatók a jegyek különböző rendezvényeinkre... Zavaró apróságok Megmutatja, hol alakították ki a folyóirat-olvasót. A körsé ta után visszatérve ide. azon ban századfordulós kávéházi hangulatomat megzavarta néhány apróság: a mennyezet és a falak imitt-amott repedező, lyukasodó vakolata, a nem csukódó vagy rosszul záródó ablakok, ajtók látványa. Reméljük, a kivitelező váci magasépítők nem sokáig váratnak magukra a hibák kijavításával! Vennes Aranka Minden héten rendszeresen találkoznak a sakkozók. (Vimola Károly felvételei) IALLITOTERMEKBOL Állásfoglalásra késztetnek Rádiófigyelő! gall ISTVÁN indulása. Az ötvenes évek elején egy ismeretlen kiskatona beállított a pécsi Dunántúl szerkesztőségébe egy paksaméta kézirattal. A határőrségnél szolgált és az egyik eltávozását használta föl arra, hogy az akkor már egyre nagyobb tekintélynek örvendő folyóirat szerkesztőségének ajtaján bekopogtasson. Csorba Győző, a kitűnő költő és Szántó Tibor, a tehetséges, fiatal novellaíró az ismeretlen kezdőknek kijáró udvariassággal fogadták és a látogatót biztató szavakkal bocsátották útjára azzal, hogy ha ismét erre jár, nézzen be hozzájuk, addig elolvassák írásait. Legközelebb már meleg szeretettel üdvözölték, de féltő óvatossággal is. A tehetség kétségkívül bontakozó jelei ugyan megmutatkoztak minden során, de a témák, melyeket a katonaéletből merített, az akkori — déli szomszédunkkal való — ellenséges viszony idején nemcsak kö- zölhetetlenek voltak, hanem hazaárulásnak is minősültek volna. Ám a baráti buzdítás hatására a fiatal írójelölt nem vesztette kedvét, és elindult azon a pályán, mely a Kossuth-díjat meghozó Ménesgazdáig ívelt. Gáli István személyében új író formálódott a pécsi alkotóműhelyben. Élete során a segítő szót mint irodalomkritikus, majd az Üj Írás prózai rovatának a szerkesztője, valamint a rádió dramaturgja igyekezett meghálálni. Sok fiatal útját egyengette, nyesegette a vadhajtásokat őszinte, ám tapintatosan megfogalmazott véleményével. Ezzel önmagát is megtisztelte. Kritikusi munkásságáról azt vallotta, hogy amikor a szépirodalom és a kritika ellentétéről, sőt szembenállásáról olvas, értetlenül csóválja a fejét. Hiszen egymásrautaltságuk nyilvánvaló, írótársakról van szó, mert mindenfajta alkotás elsősorban gondolkodói folyamat, és csak a „végtermék” formája más írónál és kritikusnál, amikor is elválik egymástól a művészi megjelenítés, teremtés és a teoretikus értékelés, elemzés. Egymásból élnek: a kritikusok nyersanyaga az irodalom, azt elemezve jutnak el esztétikai és ideológiai következtetésekig — az író pedig korának esztétikai és ideológiai elemeiből készít munkájához gondolati vázat, amire (jó esetben) olyan művet tud ráépíteni, amiből a kritika megint új törvényszerűségeket fog kielemezni. Egy időben a Magyar Hírlap szerkesztőségében együtt dolgoztunk. Hetente számolt be a legújabban megjelent fiatalok prózai munkájáról. Tanúsíthatom, hogy hevenyészett, alaposan át nem gondolt írás soha nem került ki a keze közül. Valóban író szólt az írókról. A mesterség tisztelete, a művészet szere- tete érződött minden mondatán. A rádióban az íróvá avatnak című műsorsorozat keretében mutatkozott be Gáli István, ez a rokonszenvesen szerény és szerénységében oly tehetséges író. Sajnos a déli határainkon töltött kemény szolgálat nemcsak írói élményekkel ajándékozta meg, hanem egy életre szóló betegséggel, mely fiatalon megpecsételte sorsát. A könyv, a film után annál inkább nagy élmény volt hallgatni a részleteket fő művéből, a Ménesgazdából, amely utánozhatatlan remekmű. VÉDTELENÜL. Az összeállítás gyerekekről szól, akik ki vannak téve a felnőttek ridegségének, bántalmazásának, sokszor bizony embertelenségének is. Méghozzá azok részéről, akiknek védőpajzsot kellene köréjük vonni, megvédve a gyermekpalántákat a külvilág erőszakos, romboló hatásától. A szerkesztő-műsorvezető, Ungváry Ildikó már eleve nem ígért derűs perceket műsorához fűzött megjegyzésében. Bizony, ebbéli szavát be is tartotta. Különösen az adás utolsó harmadában, amikor két gyermek, köztük a kilencéves Anikó mondja el az ő szakadozottan fűzött szavaival azokat az állapotokat, melyek otthon uralkodnak. A börtönviselt apát még jobban szereti, mint az iszákos anyját, nem beszélve a vele élő emberről, aki szintén mindennap mélyen a pohár fenekére néz. A tombolásba fajuló randalírozások elől legfeljebb az egyik szobába bezárkózva menekülhetnek. Valószínűleg az apa sem lehet jobb a Deákné vásznánál, azonban a szeretetre kiéhezett kis szív már a valamivel jobb bánásmódot is méltányolni tudja A riportsorozat éppen emiatt volt a hallgató számára mélyen fölkavaró. Szombathelyi Ervin píteni, jobbítani, boldogítani akarja az emberiséget. Annak küzdő, szenvedő, feltápászko- dó rétegét figyeli, küzdelmét ábrázolja szobraiban. Az 1933-as magyar munkanélküli alakjától így jut el szemlélete a Menekülő koreai, a Hirosimái áldozat, Beloiannisz, Lumumba, Che Guevara, Ho- Si-Jdinh, Robeson, vietnami szenvedők, afrikai elhagyottak művészi láttatásáig. Kétségtelen, hogy éppen a történelem sokasodó problé- maözöne késztette őt szüntelen emberi-szobrászi állás- foglalásra. Az érmek és a plasztikák áradása azonban színvonalát egyenetlenné tette. Ezért emlékezünk a hajdan fontos plasztikák tömkelegéből azokra, amelyek az idő szigorú ítélete alapján állandó értékeknek bizonyultak. Ilyen az 1933-ban mintázott Anyám, amely József Attila hasonló tematikájú verseinek méltó párja, az 1936-os keltezésű Féllábú, mellyel az első világháború áldozatainak állított megrendítő emléket, az 1939-es Ébredő Afrika. Az. Átkelés a hídon című bronzplasztikájában a sok figurával a vietnami háború szob- rászi enciklopédiáját valósította meg. A műveket rostáló idő megerősítette a fölsorolt alkotások emberi és szob- rászi értékét: életünket tisztító örökségünkké váltak. Mivel tematikailag és eszmeileg együvé tartoznak, érdemes lenne a váci gyűjteményben egy kamarakiállításon egybevetni Farkas Aladár és Hincz Gyula afrikai, spanyol, chilei, koreai, vietnami szobrait, grafikáit, festményeit. így nemcsak művészetük találkozási pontjait érzékelhetnénk, hanem a világ egykori neuralgikus állapotát, szenvedését Cserőháti Kovács István: Pa« rasztházak árasztó veszélyzónáit, ame« lyekre azonos választ ad E» festő és a Szobrász. _ Önálló sziget Cserőháti Kovács István tö« rekvései biztatóak és rokon« szenvesek. Főleg azért, mert tájait és portréit áthatja a bizalom és az ember, a fes« tészet iránt érzett tisztelet, odaadás. Mindazonáltal az látszik időszerűnek, hogy mérlegelje a továbbiakban: merra akar és tud haladni. Mit választ ki abból a sok irányból, amelyet a valóság ajánl témában, fogalmazásban. Egyetlen ösvényt indokolt megtalálnia — a magáét. Bírd Lajos és Félegyházi László egykori tanítványának munkáiból így válhat önálló szigetté képírásunkban Cserőháti Kovács István művészete. Losonci Miklós A Dömsöd Nagyközségi Közös Tanács pályázatot hirdet vb-titkári munkakör betöltésére. Feltétel: jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Lakás megoldható. A.pályázatokat részletes önéletrajzzal, a jelenlegi munkakör megnevezésével március 1-jéig írásban nyújtsák be a tanács elnökénél. Cím: Dömsöd, Petőfi tér 6. 2344. Pilisvörösvár nagyközség tanácsának elnöke az 1/1987. (VI. 24.) számú MTTH rendelkezés alapján pályázatot hirdet az 1988. augusztus 1-jén megüresedő vb-titkári állás betöltésére. Feltétel: állam* és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, legalább ötévi államigazgatási gyakorlat. A nagyközség 1988-tól részt vesz a kétszintű igazgatásban. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a nagyközségi tanács elnökénél. A pályázatok benyújtásának határideje: 1988. március 31-e. I / Február 28-ig látható a Mun- j kásmozgalmi Múzeumban Far'S kas Aladár szobrászművész / életműtárlata. Cserőháti Ko- '/ vács István képei szintén a í hónap végéig megtekinthetők j a Pest Megyei Művelődési j Központ és Könyvtárban, Z Szentendrén. Az erőszak ellen Farkas Aladár szobrászművészt — aki 1909-ben született Újpesten — kormányzatunk Munkácsy-díjban részesítette és érdemes művész lett. A földrészekre kiterjedő együttérzés, a homo militans elve alapján cselekvést sürgetett az erőszak ellen, a szenvedés megszüntetésére. , Farkas Aladár elkötelezett művész. Annak idején, az 1939-ben mintázott Spanyol anya című szobra hasonló memento volt, mint Thomas Mann Európa, vigyázz! című írása. A küzdelmet vállaló együttérzés Farkas Aladár szemléletének jellemzője maradt. Olyannyira, hogy szobrai, plasztikái, rajzai, amelyek a koreai, vietnami, chilei közállapotokat ábrázolták, az elmúlt évtizedekben megrendítő hatással voltak a hazai és a külföldi közvéleményre. Művei úgy gyönyörködtetnek, hogy egyúttal állásfoglalásra is késztetnek; a világszolidaritás új szövetségesévé, tagjává avatják a szemlélőt. Hincz Gyula hasonló mentalitással szerkesztette spanyol, chilei, vietnami tárgyú festményeit, szobrait. Farkas Aladár és Hincz Gyula vietnami asszonya egyaránt sikolyával válik mozgósító erővé. Csupán annyi a különbség, s ezt bárki érzékelheti, aki Farkas Aladár szobrait egybeveti a váci Hincz Gyűjtemény mesterműveivel, hogy Farkasnál az indíték elsősorban politikai jellegű, s úgy válik művészetté, Hincznél pedig festői karakterű, s így lesz politikummá. Farkas Aladár művészete mindenekelőtt kordokumentum — nem a publicisztika, hanem a szobrászat szintjén. Ebben hallatlanul következetes. Megrendítő emlék Mintha Barbusse és Romain Rolland utódja lenne: a világ pulzusára teszi a kezét, művészete élő lelkiismeret, szé
