Pest Megyei Hírlap, 1988. február (32. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-15 / 38. szám

8 19S8. febhuAr is., hétfő %mä<m , 1933. február 15. Hét­fő. Kolos, Georgina napja. A nap kél 6.52 — nyugszik 17.03 órakor. A hold kél 5.53 — nyugszik 13.55 órakor. ÜViiíirvryn ntííJíimr A ncha megnövekvő felhő­zet mellett több-kevesebb nap­sütés mindenütt várható. Ä hajnali óráktól foltokban kép­ződő köd néhol tartósan meg­marad. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet hétfőn általá­ban 3 és 8 fok között, a tar­tósan ködös helyeken kevéssel 0 fok felett várható. Telnek a zsákok Fogadóóra Polgárdi József országgyű­lési képviselő február 17-én 15 órától 18 óráig fogadó­órát tart Szigethalmon, a nagyközségi tanács tanácster­mében. — Helyesbítés. Lapunk szom­bat; számának 5. oldalán A hét híre második hasábja első bekezdésének kezdete, nyom­dai hibából értelemzavaró szö­veghiánnyal jelent meg. A mondat helyesen így hangzik; Tavaly több mint 13 százalék­kal emelkedett a vendéglátás árszínvonala. — Átalakulás után. A du­naharaszti Texgraf, a vecsési Ferroelektrika és a ceglédi Nívó átalakulásával ma már mintegy 40 olyan ipari kisszö­vetkezet működik megyénk­ben, amely korábban úgyne­vezett „hagyományos”, ipari szövetkezetben végezte tevé­kenységét. — Módosított szabályzat. Megjelent a Pestvidéki Gép­gyár új, módosított újítási szabályzata. Az újítás teljes elbírálásának határideje to­vábbra is 60 nap, ami figye­lemre méltó azonban, hogy'a szakvéleményezésre felkért személynek mindössze csak 8 napos határidő áll a rendel­kezésére. Amennyiben ezt a határidőt nem tartja, a zsebét érintő szankciókkal kell szá­molni. Mónoron a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat területi központjában szorgos munká­val tisztítják, osztályozzák, cso­magolják a tavaszi mezőgazda­sági munkák előtt az új életet termő magvakat. Képünkön: Váradi Györgyné gyorsan dol­gozó varrógépe segítségével zárja le az olajmagvakkal te­li zsákokat. > (Hancsovszki ;7ános felvétele) Lot főnyeremények' Nem volá ötös A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint 1 millió 969 ezer 961 darab szel­vény érkezett be. A nyeremé­nyek az illeték levonása után a következők: 5 találatos nem volt. A 4 találatos szelvények száma 54 darab, nyereményük egyenként 2G5 665 forint. 3 ta­lálatos 4833 darab, nyeremé­nyük egyenként 1483 forint, 2 találatos 141 618 darab, nyere­ményük egyenként 51 forint. Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 17.50: Pozsonyi magazin 19.30 r Tv-híradó 30.00: Kómtur léptei 31.25: Tenger alatti régészek 22.30: Férfi műlesiklás, felvételről 2. MŰSOR 17.10: A széles szarvú bivaly Angol természetfilm 18.00: Kísértetek 18.30: A hét eseményei magyar nyelven MOSZKVAI TELEVÍZIÓ 6.30: Válaszlépés című film 7.50: Világjárók klubja 8.50: Hírek 8.55: A XV. Téli Olimpiai Játékok — Közvetítés Calgarvból 10.00: Síugrás 10.45: Gyorskorcsolya 11.15: Műkorcsolya páros verseny 13.45: Szakmaválasztás 14.15: Objektív 15.00: Dokumentumfilm 15.35: Szovjet dalok 16.00: Pulzus 16.30: A XV. Téli Olimpiai Játékok 17.00: Világhíradó 17.20: Műkorcsolya páros verseny 13.00: Sífutás 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektorfényében 19.50: Sífutás 20,50: Világhíradó 2,1.00: P. Domingo énekel 22.00: Vassza című film I. rísz 23.13: Hangverseny VERESS ENDRE SZÁZHÚSZ ÉVE született Békésen, és 35 éve hunyt el Pécsen Veress Endre (1868—-1233) történetkutató. Bukarestben nevelkedett, egyetemi tanulmányait 1891-től Kolozsvárott végezte, ott lett a Kereskedelmi Akadémia okta­tója. 1894-től három esztendőn át ösztöndíjasként Bécsbcn ta­nult, majd hazatérve, Déván lett tanár. 1898-ban a kolozs­vári tudományegyetemen böl­csészdoktorrá • avatták. 1903-tól a kolozsvári egyetemi könyv­tárban dolgozott mint osztály- vezető, majd hosszú éveken át a Magyar Tudományos Aka­démia támogatásával gyűjtött magyar anyagokat külföldi levéltárakban. Ezeket az ada­tokat., számos közleményben publikálta. Ilyen jellegű mun­kájából kiemelkedik az Er­dély 18—17. századi politikai történetével (pápai követek, Basta György levelezése stb.) kapcsolatos kutatómunkája. Román-magyar bibliográfiája 1931-ben a Román Tudomá­nyos Akadémia támogatásával jelent meg. A Duna-völgyi népek egy­másrautaltságát és megérté­sének ' fontosságát hirdette, egész tevékenységével is ezt igyekezett szolgálni. Néhány fontosabb munkája: Báthory István király. Gyula váro.s ok- levéltára. P.áthory István er­délyi fejedelem és lengyel ki­rály levelezése 1556—1360 atb. Hasznos tudnivalók testi fogyatékosoknak Adókedvezményi kapnak A személyi jövedelemadó egyik, szélesebb körben kevésbé ismert rendelkezése került a figyelem középpontjába az elmúlt napok­ban a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban: a január 1-jén életbe lépett új adótörvény a sú­lyosan testi fogyatékosok jövedel­ménél évente 12 ezer forint adó­mentességet nyújt. A törvény végrehajtásáról Intéz­kedő minisztertanácsi rendelet a súlyos testi fogyatékosság megha­tározásánál két korábbi egészség- ügyi miniszteri remleletet vett alapul. Ennek megfelelően súlyo­san testi fogyatékosnak kell te­kinteni azt. akit a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló, 1.971-ben kelt miniszteri rendelet vaknak minősít. Ugyancsak súlyos testi fogyatékosnak minősülnek azok a mozgáskorlátozottak, akik­nek „az egyes mozgáskorlátozott személyek személy gép jármű vei vei kapcsolatos kedvezményekről’* szóló rendelet 1. számú mellékle­tében megjelölt betegsége van. Az 1986-ban kelt rendelet meghatáro­zásában ide tartoznak például azok akiknek a betegsége a tar­tós járást, az állást, a fogódzko­dást, a kapaszkodást nagy fokban megnehezíti. További fontos tudnivaló, hogy a vakság megállapítására az adó- mentesség igazolásához is a lakó­hely szerint illetékes megyei, va­lamint fővárosi vezető szemész szakfőorvos jogosult. Az igazolást is ő állítja ki erről. 185-794 (BUDAPESTI HÍVÓSZÁM) Hétfőn és pénteken 10 és 16, szerdán 13 és 18.30 között A TELEFONNÁL AZ ÜGYELETES RIPORTER n KÁNTOR MIKLÓS HA GONDJA VAN ÉS SEGÍTSÉGRE SZORUL, HÍVJA FEL VAGY KERESSE FEL! (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 2/a., 1. emelet) Eredményes kisérlelek után Itt a fertódi zamatos A Gyümölcs- és Dísznö­vénytermesztő Kutató és Fej­lesztő Vállalat fertődi kutató- állomásán több mint tízéves munkával új bogyógyümölcs­fajtákat kísérletezlek ki. Az egyiket, egy új málnafajtát — amely a fertődi zamatos ne­vet kapta — hűtőipari fel­használásra nemesítették ki. Termése a közepes szemű, úgynevezett gurulós málna, jó áron értékesíthető a külpia­con. Jelenleg 70 ezer tő van belőle a kutatóállomáson, szá­mukat az őszre 350 ezerre, 1989-re pedig egymillióra sza­porítják: ekkor kerül majd a termelőkhöz. Egy hektár be­telepítésere 10-11 ezer tő szükséges. Megkezdték Fertő­dön a gépi szedésre alkalmas málmafaj.ták szaporítását, s foglalkoznak korai érésű és kétszer termő málnafajták meghonosításával. Űj szamócafajtákat is ne­mesítettek az állomáson, ezek­ből az idén 1,7 millió tövet RADIO ES TV DICS OR ABÖL Hm KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.04: Műsorismertetés 4.15: Mai programok 4.20: Mit üzen a rádió? 9.00: A hét zeneműve 9.30: A hét költője: Kis Ferenc 9.40: Ki kopog? 10.00: Hírek. Időjárás IÓ.95: Nyitnikék. Kisiskolások műsora 10,3.5: Operettnyitányok 11.QQ: Bioritmus 11.38: Alexandre Dumas: Hús* év múlva 12.00: Déli krónika 1J2.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó! 12.45: Házunk tája 13.09: klasszikusok délidőben 14.00: Hírek. Időjárás 14,10: E$ry útikalauz apoteózisa U .55: Édes anyanyelvűnk 15.00 : Kommersz művészet 15.30: Kóruspódium 14.00: Hírek. Időjárás 16.05: Észkerék 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30: Csillagképek a Metropolitan Opera egén 10.15: He) volt, hol nem volt *»« 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés 18.29: Pontos időjelzés 18.30: Esti magazin 19.15: Húszas stúdió. Csendes­20.15: Örökzöld dallamok 214,0: Pilátus estéje 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Egy rádiós naplójából 24.00: Hírek 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 6.05: Reggeli csúcs 7.33: Slágerek mindenkinek 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Verbunkosok, népdalok 8.50: Délelőtti torna 9.00: Hírek. Időjárás 9.05: Napközben. Zenés délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Az NDK néphadseregének fúvószenekara 1?.25: Kis magyar néprajz 12.30: Jákó Vera összes nótafel* vétele a rádióban 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Hírek. Időjárás 17.05: Újdonságainkból 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.00: Hírek. Időjárás 19.30: Sportvilág 20.03: Show, ami show. Változa­tok a szórakozásra 22.32: Egy „finom” kalandor történetei 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.20: A könyvek könyve 0.15: Műsorzárás. Szórakoztató zene BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Műsorismertetés 8.07: Időszaki kiállítások 8.10: Zenekari muzsika 9.00: Félóra népzene 9.30: Magyar művészek operafelvételeiből 10.30: Kamarazene 11.49: A Gorkij városi Filharmó­nia szimfonikus zenekará­nak hangversenye 13.00: Hírek 13.05: Profilból és szemben. Elbeszélések 13.45: Népdalok, néptáncok 14.02: Oberon. Operarészletek 15.00: Zenekari muzsika 16.20: Holnap közvetítjük 17.00: Diákfélóra 17.30: Üj dzsesszfelvételeinkből 17.50: Haydn: D-dúr szimfónia 18.20: A hét zeneműve 18.50: Egészségünkért 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Zenei fogalom —■ zenei élmény 19.35: Muzsikusvendégség 22.00: Mefistofele. Részletek Boito operájából 22.55: Zenei panoráma 23.30: Hírek. Időjárás 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 16.35: Hírek 17.00: A téli olimpiáról jelentjük... 18.45: Esti mese 19.00: Híradó 21.40: Hatvanhat 22.30: Hírek állítanak elő. Ismét föllendü­lőben van a fekete és piros ribiszke termesztése, amihez a kutatók a jelenlegieknél na­gyobb hozamú, ellenállóbb faj­ták létrehozásával igyekeznek alapot teremteni. A mozgáskorlátozottak egészségi állapotát — külön vizsgálat, vagy gyógy in tézet arra jogosult orvosa által kiállított irac, például kórhá­zi zárójelentés alapján — elsősor­ban az illetékes kezelőorvos (a körzeti orvos, az üzemi orvos, a szakrendelés orvosa)1 minősíti és igazolja. A mozgáskorlátozottság igazolására jogosult még az Orszá­gos Orvosszakértői Intézet terüle­tileg illetékes szakértői bizottsága. Azoknak, akik már rendelkez­nek a vakságot, illetve a mozgás­korlátozottságot megállapító or- vosszakértöi Igazolással, az adó­mentesség megszerzéséhez nem kell beszerezniük újabb igazolást; a már meglévő okmányokat is el­fogadják. Arra azonban vigyáz­niuk kell az adómentességet kér­vényezőknek, hogy amennyiben egészségi állapotuk romlása nem végleges, csak meghatározott ideig érvényes az igazolásuk. A fogyatékosok adókedvezmé­nyéről szóló intézkedés mellett sajátos rendelkezés vonatkozik az Országos Orvosszakértő Intézet bi­zottsága által megállapított leg­alább 67 százalékban csökkent munkaképességű, rokkantsági nyugdíjban nem részesülő embe­rekre is. ók a személyi jövede­lemadót tekintve nyugdíjasnak minősülnek. Jogosultságukat az arra illetékes szerv — például a Társadalombiztosítási Igazgatóság, kirendeltség, a tanácsi szakigazga­tási szerv — által az Országos Or- vosszakértöi Intézet szakvélemé­nye alapján kiadott határozatta) (értesítővel) igazolhatják. Ismerkedtek Gödöllővel Vciélkcdö fiatalok A Pest Megyei Természet- barát Szövetség, a megyei KISZ-bizottság és a Gödöllői 202-es Számú Szakmunkás- képző intézet szombaton Gö­döllőn rendezte meg a város- ismereti vetélkedő első fordu­lóját. A vetélkedőn megjelent mintegy 800 szakközépiskolai tanulót az ATE épületében Spirt Tibor, a Természetbarát Szövetség megyei ifjúsági bi­zottságának vezetője és Jenei István, a szövetség gödöllői el­nöke köszöntötte, ezután Ju­hász Károly és Tóth József ta­nárok ismertették a vetélkedő célját, jelentőségét, majd el­mondották, hogy hogyan tájé­kozódnak térképpel ellátva a városban a részvevők. A kö­zépiskolai tanulók ezután megismerkedtek a város mű­emlékeivel. értékeivel, neve­zetes épületeivel. A találkozó érdekessége volt. hogy rekord létszámmal vettek azon részt a megye valamennyi gimnáziu­mának küldöttei. A következő forduló hely­színe Szentendre lesz. majd a harmadik fordulót Cegléden bonyolítják le. Ekkor veszik át az értékes díjakat a legjob­bak. N. P. J. Gazdálkodj önállóan ÍJi üzemszervezési módszer Pest megye egyik legered­ményesebben tevékenykedő vállalkozása, a hat szakcsopor­tot — s ezen belül mintegy négyszáz embert — foglalkoz­tató ráckevei Architektúra Kisszövetkezet. Éves árbevé­tele eléri a 250 millió forintot. Sikerének titka — a színvona­las munka és a piaci igények­hez mindenkor alkalmazkodó rugalmasság mellett — a sa­játos, bankszerűnek mondott szervezeti felépítés. Ennek lé­nyege: a részlegek és minden dolgozó nagyfokú önállósága és személyi érdekeltsége. Erősítik a felvilágosító munkát Információk az AIDS-ról Magyarországon a legfris­sebb jelentések szerint AIDS- vírussal 148 ember fertőző­dött meg, közülük nyolcán a kialakult betegség stádiumá­ban vannak, s hárman meg­haltak a betegség következté­ben. Mivel az AIDS még gyó­gyíthatatlan betegség, s meg­előzésének egyetlen segítő esz­köze a felvilágosítás, ezért a Magyar Hírlap rendszeres in­formációs szolgálatot indít az AIDS-szel kapcsolatosan, a közérdeklődésre számot tartó eseményekről, tudnivalókról. Egyúttal lehetőséget kívánnak teremteni arra. hogy kérdé­seket tegyenek fel. s ezekre az információs szolgálat rendsze­resen válaszol. Mint ismeretes, tavaly no­vemberben Magyar AIDS-ala- pitvány néven társadalmi ala­pítvány jött létre e betegség hazai elterjedésének megelő­zésére. Az alapítvány vagyo­na a vállalatok és a magán- személyek adományai révén az első két hónapban 2 millió forint fölé emelkedett. Korunk pestise az AIDS, amely 9 hó­naponként megduplázza áldo­zatainak számát , leginkább a homoszexuálisokat, a prosti­tuáltakat és a kábítószer-él­vezőket veszélyezteti. De ve­szélyben vannak a fiatalok is. Az alapítvány főleg e négy csoport körében kíván felvi­lágosító munkát végezni. Kilencen súlyosan megsérültek Balesetek ittasság miatt Eseménytelenül telt el a hét vége a megyei tűzoltó-pa­rancsnokságon, mivel tűzoltás­ra egyetlenegyszer sem riasz­tották őket. Kevésbé volt azonban ked­vező az elmúlt két nap a mentők számára, akik a meg­szokotthoz képest ugyan kö­zepes forgalmat bonyolítottak le, de — főként kisebb közúti balesetekhez — több esetben kellett kivonulniuk. A hét vé­gén az időjárási frontok azon­ban elkerülték hazánkat, s így bizonyára ennek tulajdo­nítható, hogy sokkal kevesebb rosszulléthez hívták őket a szokásosnál. Több dolga akadt a rendőr­ségnek. A megye közútjain tizennégy baleset történt a hét végén. A baleseteket első­sorban figyelmetlen, illetve négy esetben ittas vezetés okozta. A balesetek következ­tében kilenc utas súlyosan, míg öt könnyebben sérült meg. AUTÖSORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat 124 Trabant Combi Hycomat 16 Trabant Limousine Special 11 986 Trabant Combi 3 570 Wartburg Standard 3 329 Wartburg Special 4 0 .96 Wartburg Spcial tolótetős 11 299 Wartburg Tourist 2 708 Skoda 105 S 11 857 Skoda 120 L 27 918 Lada 1200 47 647 Lada 1300 S 22 809 Lada Szamara 1 387 Lada 1500 16 053 Lada Combi 789 Moszkvics 89 S Polski Fiat lH P 2 168 FSO (Polski Fiat) 1300 7 153 Dacia Limousine 12 712 Dacia Combi 2 925 Dacia TLX 3 236 Zastava 18 838 Az anyás hazatalál Három kereszt Hosszú sorok várakoznak az IBUSZ-irodában. Sokan idege­sek. türelmetlenek, és szidják azokat, akik miatt a sorok ke­letkeztek, gondolván, hogy többségük ráérne még az ügy­intézéssel. Egy házaspár áll csak nyu­godtan a sorban. Ruhájuk s beszédük is elárulja, valahon­nan vidékről jöttek a főváros­ba egy társasútra befizetni. Amikor az ügyintézőhöz ér­nek, a színes ruhás, barna bő­rű asszony elővesz három út­levelet. — A mama is velünk jön — mondja szinte mente­getőzve. Az utazási iroda al­kalmazottja nem mutat külö­nösebb érdeklődést ez iránt, csak elveszi az okmányokat és elkezdi felírni az adatokat. Amikor a harmadik útlevelet felüti, egy pillanatra meghök- ken. Az idős asszony képe alatt ugyanis, ahol a saját ke­zű aláírásnak lennie kellene, mindösfze három kereszt áll. Az ügyintéző még fiatal em­ber, bizonyára nem sok ilyet látott. Nézi, nézi a jeleket, amiket írástudatlanok szoktak rajzolni, de aztán magára ta­lál. Visszaadja ügyfeleinek a papírokat, megmutatja a pénz­tárat, s még ennyit mond: — Jó utat kívánok! Aztán vi­gyázzanak a mamára Ham­burgban! Mire a férfi, aki ed­dig hallgatott: — Ne tessék félteni az anyósomat, az saj­nos még mindig mindenhon­nan hazatalált. G. A. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága is a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Bárd András, — Főszerkesztő-helyettes: Arkus István. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 8. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 411. IRANVITOSZAM: 1416. — Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1939. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: • ' • ■ ----- 343-100 és 336-130. — Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FlÖKSZEBKESZTOSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. .2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI H ÍBL'VP Érd Engels u 1-3. 2030. Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, Szabadság tér 10. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796. MONOR1 HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. —"NAGY­zetési díi * esv‘hónapra 43— Ft, egy negyedévre 129.— Ft, félévre 258 — Ft; egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0132—2600 (Ceg­lédi Hírlap), ISSN Q209-SM1 l£rdi Hírlap). ISSN 0133-1857 (Gödöllői HirUp), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 013'—2758 (Vád Hírlap). Ugyanakkor mindenkinek tel jes felelősséget kell vállalni: munkájának minden fázisáér az anyagbeszerzéstől, a mun kaeszközök megválasztásán á a kész munkáig, s ez utóbb ellenértékének behajtásáig. A rendkívül kis létszámmá működő kisszövetkezeti köz pont — akárcsak egy bank - csak kölcsönökkel segíti a: egyes részlegek zökkenőmén tes tevékenységét. A kölcsön igénylőnek azonban személye felelősséget kell vállalnia i pontos visszatérítésért.: Az öt esztendeje sikereset működő rendszer módszerei áz Architektúra szerzői jog védelem alá helyezte. Megfe lelő licencdíj ellenében azon ban bármely gazdasági szerve zet rendelkezésére bocsátja Sőt, a módszer széles körű el terjesztését még azzal is segíti hogy az alkalmazók között pá lyázatot is hirdet. A bank rendszerű üzemvitel legsikere sebb megvalósítói között ősz szesen hárommillió forint ér tékben osztanak ki jutalma kát. X. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom