Pest Megyei Hírlap, 1988. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-18 / 14. szám

1988. JANUAR 18., HÉTFŐ 3 Onzetlenül fáradoztak a közért Kozma István a sebességváltó-rendszert ellenőrzi A pótkocsikat is alaposan át kell vizsgálni Kép és szöveg: Csécsei Zoltán Szerelik a motort (Folytatás az 1. oldalról.) litikai, társadalmi és tömeg­szervezetek, valamint a dol­gozókollektívák képviselői szalagot kötöttek az új csa­patzászlóra. F. Gy. ★ Á budaörsi Sziklai Sándor munkásőregység a városi mű­velődési házban tartotta ün­nepi számvetését, amelyen ott volt Szemethy Lászlóné, az MSZMP Budaörsi Városi Bi­zottságának első titkára, Mák István, a Munkásőrség Pest megyei parancsnokságának parancsnokhelyettese, Angeli Aranka, a budaörsi KISZ-bi- zottság titkára, Fehérváry Já­nos, Budaörs tanácselnöke, a vonzáskörzet számos politikai, állami és gazdasági vezetője, valamint az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet csapatok képviselői. A ren­dezvényt — immár hagyomá­nyosan — jelenlétével meg­tisztelte Sziklai Sándornak, az egység névadójának özvegye. Varró István parancsnok erről számolhatott be, hogy a körzet munkásőrei a munká­ban, a közéletben és a szol­gálatban egyaránt jó színvo­nalon álltak helyt. Ezt erősí­tette meg a később felszólaló Szemethy Lászlóné is hozzá­téve: az elkövetkező felada­tok megoldása a korábbinál is nagyobb elkötelezettséget, áldozatvállalást kíván, s nem csak a munkásőröktől. Az egységgyűlésen kitünte­téseket adtak át. A Munkás­őrség Országos Parancsnok­ságától díszoklevelet és ki­tüntető plakettet kapott a Pest Megyei Víz- és Csator­namű Vállalat kollektívája, amellyel a Munkásőrség te­vékenységének támogatását ismerték el. A megyei pa­rancsnokság Kiváló Híradó Szakalegysége címet, vándor­zászlót és oklevelet az egy­ség híradó szakalegysége kap­ta meg. Szombattól a kiváló­parancsnok-jelvényt viselhe­ti: Bodor János, Kornéli Ist­ván, Bodnár Raffael és Spák József. Kiváló Munkásőr kitünte­tést kapott: Marosi Mátyás, Hornyák Balázsné, Temesi Ot­tó, Villám György, Franyó Ferenc, id. Pallai József, Csiz­más László, Kovács Sándor, Szegfű János és Szauer Pál. Nagyüzem a gépműhelyekben Az ócsai Vörös Október Tsz gépjavító műhelyében március közepéig az erőgépeket, munkagépeket, teherautókat és pót­kocsikat készítik fel a tavaszi és nyári munkákra. A javítási terv alapján a szakemberek a munkagépek teljes felújításán dolgoznak ezekben a napokban. Űj sebességváltót kap a trak­tor, az erdészet kérgezőgépének fő darabjait is kicserélik. Csupasz karosszériák láthatók az egyik műhelyben, motor­halmazok és alkatrészek a másikban. Az elemeikre szedett gépek néhány héten belül ismét üzemképesek lesznek és megfiatalodva várják a tavaszi-nyári megpróbáltatásokat. Kevés a vendég az újjávarázsolt érdi Pelikán étteremben. Pedig áraik nem emelkedtek Az italfogyasztás mit sem csökkent. A biatorbágyl Viadukt vendéglő forgalma is ezt bizonyítja (Csécsei Zoltán felvételei) A Szolgálati Érdemérem 30 éves fokozatát Kelemen Sán­dor, 20 éves fokozatát további négyen, 15 éves fokozatát tí­zen, 10 éves fokozatát heten kapták meg. Az egységgyülés munkás­őrök avatásával, eskütételével fejeződött be. ★ A váci és a dunakeszi kör­zet munkásőrei Vácott, a Du­nai Cement- és Mészművek kultúrtermében tartották szám­adásukat, amelyen ott volt dr. Nyitrai Ferencné, a Köz­ponti Statisztikai Hivatal el­nöke, államtitkár, Kovács Já­nos, a Munkásőrség Pest me­gyei parancsnokságának pa­rancsnokhelyettese, dr. Arató András, a Szakszervezetek Pest Megyei Tanácsa vezető titkára, a megyei párt-végre­hajtóbizottság tagja, dr. Olajos Mihály, a váci és Pálmai László, a dunakeszi pártbizott­ságok első titkárai, valamint a körzetek politikai, állami és gazdasági vezetői. A résztve­vők egyperces néma felállással adóztak az időközben elhunyt munkásőrök emlékének. Szalai Árpád, a váci pártbi­zottság titkára méltatta a munkásőrök helytállását, majd Fülöp Zoltán megbízott egy­ségparancsnok adott számot az eddigi munkáról, és szólt a jövő feladatairól. Ezt követően dr. Olajos Mihály értékelte az egység tevékenységét, majd dr. Nyitrai Ferencné az ország helyzetéről, az előttünk álló tennivalókról beszélt. Az egységgyűlésen kitünte­téseket adtak át. Kiválópa­rancsnok-jelvényt érdemelt ki: ötvös Ferenc, Hajdi _ György, Breznyánszki József, Viola Csaba és Véber Lajos. Kiváló Munkásőr kitüntetést kapott: dr. Oroszt Sándor, Bagyinszki László, Leskai András, Tole­rián József, Nyíri János, Daj­ka Sándor, Barsi Vince, Sza­bó János, Vitencz Árpád, Ber­ta József, Zöldi Gábor, Szigeti László, Bezeczky Gyula, Di- kácz Béla és id. Gyetván Já­nos. A Szolgálati Érdemérem 30 éves fokozatát kapták: Gölles Jenő és Zsibai Károly. A 25 éves fokozatot hárman, a 20 éves fokozatot nyolcán, a 15 éves fokozatot tizenkilencen, a 10 éves fokozatot pedig tizen­heten érdemelték ki. Az ünnepélyes keretek kö­zött tizenöt munkásőr tett es­küt. (Folytatás az 1. oldalról.) nekünk se jó, mert elmarad a vendég, ráadásul farkasszemet nézünk az adóval. A hatás máris érezhető. Volt egy kör, amelynek tagjai mindig ide­jártak, de mostanában csak ritkán nyitnak ránk. Nem cso­da, mert például egy négytagú család 4—500 forintot is kifi­zet egy vasárnapi ebédért... Higgye el: rosszul érzem ma­gam, amikor számolnom kell. A fővárosból is A január elseje óta alkal­mazott kulcsok szerint nem­csak felfelé, hanem lefelé Is mozogtak az árak. A kom­mersz szeszes italok például néhány forinttal olcsóbbak lettek, s ez a hír láthatóan ha­mar terjed. A biatorbágyi Via­dukt vendéglőben is nagy a nyüzsgés a pult környékén, az éttermi rész viszont üres. — Az a la carte szerinti ét­kezés mindig is gyenge volt nálunk, talán napi 100—200 forint a forgalmunk belőle — mondja Dálnoki László üzlet­vezető. — Az árak alig emel­kedtek, mert igen alacsony haszonkulccsal dolgoztunk ta­valy. Az előfizetéses menünél már érezhetőbb a változás. A gyerekeknek 28,30 helyett 34,40-et kell fizetniük a regge­liért, ebédért, uzsonnáért, a felnőtteknek pedig 21,30 he­lyett 28,50-be kerül egy ebéd. Áz italforgalom változatlan, most is sojjan betérnek hoz­zánk. Fotós kollégám búcsúzóul le is kapja a p oh ara zga tó kát, azok meg majdnem őt kapják le. Ezt dörgi egy durva hang: — Hé, te hosszú! Aztán mi­kor fizetsz ezért a felvételért?! Azzal a tudattal ülünk be a kocsiba, hogy ma még bizto­san megvernek bennünket. Már a Rózsakertben is belénk kötöttek, most meg innen kel­lett sietve távoznunk... A görcs Törökbálinton oldódik, ahol az öt Bárány vendéglő kitárt ajtaján „döbbenetes” feliratot fedezünk fel: Nálunk nem mentek fel az árak! £s nem is fognak! Ennél jobb vendégcsalogató nem kell... Mások is így gondolhatják, mert több asztalnál ebédelnek. Mi egy fiatal párhoz fordu­lunk. — Pestiek vagyunk, itt van telkünk, kijöttünk a kutyát megetetni — mondja a lány, aki meg akarja őrizni inkog- nitóját. — Máskor is ebédel­tünk már itt, mert ez egy na­gyon kellemes hely — teszi hozzá társa, Göndöcs Imre. — A kiszolgálást, az adagokat és az árakat össze sem lehet ha­sonlítani a fővárosival. Ott minden jóval drágább. — Meg akarjuk tartani a vendégeket, ezért csak a rán­tott sajt árát emeltük, mert megdrágultak a tejtermékek, a többi ételt azonban változat­lan áron kínáljuk — mondja Fiala Csaba felszolgáló. — En­nek ellenére is csökken a for­galom, úgy látszik, az embe­rek nagyon kiköltekeztek. Bí­zunk benne, hogy visszapár­tolnak hozzánk. Eddig is so­kan jöttek a környező falvak­ból és Budapestről is. Csont nélkül Körsétánk végállomása az érdi Pelikán étterem. Pár hó­napja nyitották meg áz átala­kítás után, s az elköltött fo­rintoknak megvan a látszatuk. Igazán szép, kulturált a kör­nyezet, vendég viszont itt is alig akad. Akad viszont meg­lepetés: az ételárakat a Peli­kánban sem emelték! — Hogyan kalkulált a fő­nök? — kérdez vissza Stógli Lászlóné pincér — Azt én sem tudom. Tény az, hogy ugyanakkora adagokat ugyan­annyiért kínálunk, mint ko­rábban. A főnök jó üzletem­ber. Azt sem engedi meg pél­dául, hogy csonttal együtt ad­juk a karajt. Le kell fejteni róla. csak színhús kerülhet a tányérra. Pedig ha én megve­szem a piacon, nekem a cson­tot is beleszámolják. Rápillantunk az étlapra és már sajnáljuk, hogy nem itt ettük meg azt a rántott májat Ugyanis csak 33 forintba ke­rül — körettel együtt... Kövess László K. L. Érrel olvastam A rról olvastam, hogy régen milyen sa­nyarú sors jutott a párt választó leánynak, legénynek. Nem is ők választot­tak, hanem szüleik, nagyszüleik. Gyakran a születés pillanatában eldőlt, kinek ki lesz a párja. A régi fiatalok arról ábrándoztak, eljő majd a kor, amidőn nem a vagyon, a föld házasodik. Aszerint köttetnek meg a frigyek, kinek ki tetszik, ki kivel érti meg meg egymást, ki kivel esik szerelembe. Az lesz a boldogság kora — gondolták a régi fiatalok. S ím eljött az idő. Leomlottak a válasz­falak ember és ember, falu és falu, falu és város, sőt állam és állam között. A fiatalok szerteszét cikáznak az országban, az or­szághatárokon túl. Régebben az se volt szokatlan, hogy az alvégiek vasvellával várták a felvégieket a kocsmában, a más falubelieket bunkókkal, fütykösökkel föl­fegyverkezve állították meg a község ha­tárában a legények. Maradjon mindenki a maga falujában, a maga végében — így szólt az intelem. Most mind igyekszik ki­fele a falujából, abban a hitben, hogy má­sutt, különösen városban, hát még a fővá­rosban szebbek, jobbak a leányok, legé­nyek. Valósággá vált az álom: választhassak ezer közül. Némelyeknek országnyi leány, legény sem elég. Körülnéznek külhoni tá­jakon, avagy olyanok között, akik onnan érkeznek hozzánk. Azt hihetne az ember, mivel zavarba ej­tően nagy a választék, az ifjak sokáig té­továznak, mustrálgatnak, melyik is legyen az, akit boldogítanak, akivel boldogok lesznek. De nem. Hamar döntenek. Egyre fiatalabb korban loholnak az anyakönyv­vezetőhöz. Ugyanilyen gyorsain világra hozzák az utódot. Néha az első. de inkább a második gyermek után következik a bí­róság. válassza szét őket. Különösebb ok nélkül. Az elmúlt hetekben, készülve erre a kis Írásra, számos fiatalt megkérdeztem, miért válik el. Nem, nem mondhatnám, hogy rossz ember a volt férjem, elég szé­pen keres, a gyerekkel jól bánt, mentünk ide-oda... hát nem is tudom — így az egyik. A másik: Talán az volt a baj, hogy túl korán kerültünk össze. — Sürgetett va­laki? — kérdeztem közbe. — Senki, mi akartuk. Ma már tudom, várni kellett vol­na. Még nem láttam a világból semmit. — Ezekhez hasonlókat mondtak a többiek is. A jó házasságra a hosszas előkészületek sem jelentenek garanciát. Beszéltem olya­nokkal, akik évekig jártak együtt, eléggé megismerhették egymást. Közben kihunyt a szerelem. Már semmi újdonságot nem je­lentett nekem a lány, akkor minek vegyem el, fejtegette egy fiú. A szerelem persze a házasságban is kihuny. A régieknek az volt a legnagyobb bánata, hogy nem sze­relmi, hanem vagyoni, földházasságot vol­tak kénytelenek kötni. Sóhajtozva gondol­tak a jövőbe, amikor másképp lesz. Azt tudták, a szerelem ritkán tart örökké, de átváltozik szeretetre, egymás megbecsülé­sére, megértésére. Eme becses érzések s a szerelmes múlt elegendő kovász a szép együttélésre. A maiak úgy tartják, a sze­relem valahogy nem akar szeretetbe át­menni, hanem gyűlölködéssé, unalommá változik inkább. L egnagyobb tévedésük, mármint a ré­gieknek alighanem az volt, hogy a boldog jövőben nem a vagyon, a föld há­zasodik. A föld valóban nem. Hanem a szakmák, foglalkozási ágak és a vagyon. Bizony. Ma is nagyon sokat nyom a lat­ban, ki hogyan van eleresztve. A stafí- rungnak várható ház, lakás, telek, taka­rékbetétkönyv nagyon meg tudja szépíteni a leányt. S az ilyennek várományos legény is legott daliásabbnak tűnik föl. Így vagyunk a boldog jövőben. Kör Pál Van, ahol drága, van, ahol nem A párválasztás gyötrelmei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom