Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
Az új esztendő küszöbén Kemény próbatételek következnek ' NAPTÁRAINK ismét az év utolsó napját mutatják, azt jelzik, hogy újra elmúlt egy esztendő. Ebben az időszakban a kisebb-nagyobb közösségek. kollektívák, magánemberek számadásokat készítenek, újabb elképzeléseket szövögetnek, ez s így van rendjén. Alapos és felelős összegzésre készülünk vonzáskörzetünkben is, azzal az igénnyel, hogy lássuk, rri.it teljesített iparunk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk és más tevékenységeink, mit sikerült megvalósítanunk településeink fejlesztésében. Reálisan számba vett erőforrásaink és valós lehetőségeink képezhetik alapját egy megalapozott '88-as terv készítésének. A VII. ötéves terv második esztendejét zárjuk. A részletesebb értékelést megelőzően szeretném leszögezni, hogy a monori vonzáskörzet erősödő gazdaságában vállalataink, szövetkezeteink döntő többségében derekas munka folyt 1987-ben. ennek következtében tiszteletre méltó eredmények születtek. A különböző gazdasági egységek, a kihelyezett részlegek és kisebb üzemrészek öszességében teljesítették feladataikat. Mindezt olyan időszakban, amikor a gazdálkodás feltételei tovább szigorodtak, a követelmények minden szinten jelentős mértékben emelkednek. Az ipari üzemek — szövetkezetek az elmúlt évi kiugró teljesítmény után is képesek voltak előbbre lépni. A termelés és árbevétel meghaladja, nyereségük megközelíti a tervezettet. Szocialista exportjuk bázisszinten, a tőkés export 50 —60 százalékos növekedése várható. A hatékonysági mutatók is tovább javultak, az egy főre jutó termelés 12 százalékkal, a nyereség 7 százalékkal növekedett. AZ ELEMZÉSEK és várható teljesítmények alapján kiemelkedő a vecsési Ferro- elektrika Ipari Szövetkezet, a gyömrői Lakatos és Szolgáltató Szövetkezet, a Kefe- és Faipari Vállalat, a pilisi Pir.usz Kisszöpetkezet, a maglódi ISG és a sülysáp! Unitechnika tevékenysége. Kiegyensúlyozottan és eredményesen dolgozik a két vecsési Veruszöv és Vénusz Ruhaipari Kisszövetkezet, a gyömrői Vas- és Fémipari Kisszövetkezet, a monori Szervomechanikai Kisszövetkezet. a maglódi Galván Kisszövetkezet kollektívája. Jól indultak és elfogadható eredményt produkáltak az újonnan megalakult, az első tapasztalatokon túllévő kisszövetkezetek is. Komoly erőfeszítések ellenére sem tudta teljesíteni tervét a monori Mezőgép Vállalat, de úgy látjuk, hogy már 1.98R-ban megteremthetik a komolyabb előrelépés gazdasági, szervezeti és szervezési feltételeit. Két építőipari egységünk teljesítményében és még inkább eredményességében tovább nőtt a távolság. A gyömrői ÉSZKV terv feletti nyereséget produkál, míg a Monori Építők Ipari Szövetkezete gazdálkodása veszteséges lesz. Közös erőfeszítéseink ellenére sem lesz könnyű az utóbbi közösséget kivezetni a meglehetősen elmélyült gazdasági és morális válságból. A két áfész kollektívája ez évben is derekasan helytállt. Az alapellátás fejlesztésén túl komoly erőfeszítéseket tettek a hálózat bővítésére, korszerűsítésére, a kereskedelem kulturáltságának fokozására is. Jó színvonalú áruellátásukban meghatározó szerepe volt ez évben is a Füszért munkájának. VONZÁSKÖRZETÜNK mezőgazdasági üzemei 1987-ben az aszályos esztendő ellenére jobb évet zárnak a tavalyinál Árbevételük 5—6 százalékkal, termelési értékük 3—4 százalékkal növekedett. Nyereségük várhatóan meghaladja a 220 millió forintot, ami az elmúlt évi eredményhez képest 8—10 százalékos emelkedést jelent. Export tekintetében a növekedés tőkés relációban 36 százalék, szocialista viszonylatban 20 százalék, annak ellenére, hogy a Vetőmag Vállalat exportteljesítményei a tervezettől lényegesen elmaradnak, mely rányomja bélyegét éves gazdasági eredményükre is. örvendetes fény, hogy jelentősen javult mezőgazdasági vállalataink hatékonysága is, az egy főre jutó termelés 5 százalékkal, a nyereség több mint 10 százalékkal nőtt. Az 1987-es növénytermesztési hozamok lényegesen kedvezőbben alakultak, különösen kukoricából, napraforgóból és zöldségfélékből. Az állattenyésztési ágazatok bemutatói is javultak, amely kedvezően hatott jövedelmezőségükre. Változatlanul magas színvonalú, hatékony gazdálkodást folytatnak a Rákos Mezeje és a pilisi Aranykalász termelő- szövetkezetek. Konszolidált, eredményes munka folyik az állami gazdaságban, a gombai Fáy András és a monori Kossuth tsz-ben, jelentős előrelépés történt a vecsési Ferihegy Mgtsz gazdálkodásában. Emellett mind a négy mezőgazda- sági üzem munkájában további tartalékok vannak, és racionálisabb gazdálkodással többet teljesíthet a vasadi Kosuth Szakszövetkezet is. Mély válságon van túl a sülysápi Táipóvölgye Termelő- szövetkezet, gazdálkodásuk már nyereséges, de teendőjük a végleges talpon maradáshoz még bőséges. Ismét kiemelkedő a NEFAG monori erdészeti üzemének eredményessége. Monoron és körzetében lévő településeink 1987-re 162 millió forint összegű beruházást, kommunális fejlesztést terveztek, mely 57 százalékkal több az előző évinél. A pénzügyi teljesítés 95 százalék körül fog alakulni, ennek ellenére é területen az ez évi fejlődést, előrehaladást kiemelkedőnek ítéljük. Tervezett létesítményeinket határidőre. esetenként kisebb csúszásokkal, jó minőségben adtuk át, lényegesen javítva ezzel több községünk lakosságának életkörülményeit, közérzetét, állampolgáraink lakóhelyükhöz történő kötődését, viszonyát. Húsz általános iskolai tantermet adtunk át, Monori-er- dön. Gyomrán és Pilisen, az utóbbi településen tornatermet is. Közel kétezerrel növeltük a konyhai kapacitást Gyömrőn és Gombán. Üllőn kisáruházat, Úriban ABC-áru- házat avattunk. Monoron a Pozsonyi úton 2X32 OTP-lakás került, illetve kerül átadásra. Ütemesen halad a maglódi és sülysáp! vízművek kivitelezése is. önerős társulásokban és társadalmi összefogással rendkívül sok kisebb léptékű hasznos és szükséges feladatok valósultak meg. szinte minden községünkben és társtelepüléseinken is. Több jelentős beruházás van folyamatban. Monoron 12 tantermes iskola építését kezdtük meg tornateremmel. Vecsésen jövőre kerül befejezésre a nyolc tantermes intézmény, szintén tornateremmel. Üllőn öt munkahelyes orvosi rendelő, Gyömrőn tornaterem építését végzik. Mcnde község gyógyszertárral és ABC-áru- házzal gazdagodik jövőre, Ecseren jó úton haladnak a vezetékes gázhálózat kialakíKulturális program Gyömrőn pénteken és szombaton 17.30-tól filmvetítés a művelődési házban: Zsaroló zsaruk (színes, szinkronizált francia filmvígjáték), vasárnap 16.30-tól: A szél harcosai (színes, szinkronizált japán rajzfilm), 13.30-tól: Tex és a mélység ura. Maglódon csütörtökön szilveszter a nyugdíjasklub részére. Monoron a filmszínházban pénteken, szombaton és vasárnap 16-tól: A kis egyszarvú (színes, szinkronizált japán rajzmesefilm), pénteken és szombaton 18-tól Hintőpor (színes, szinkronizált olasz filmvígjátók), 1-jén 20-tól: Stonec (hongkongi kung-fu), 2-án 20-tól: Chikava árnyéka (amerikai western), vasárnap 18-tól: Aranyásók, 20-tól: A Sárkány visszatér. tásában. Péteriben helytörténeti gyűjtemény megvalósításáért munkálkodnak. Tiszteletre méltó az a sokirányú és mással nem pótolható segítség, támogatós, amelyet gazdasági egységeink nyújtottak községeinknek, különböző intézményeinknek egy- egy feladat megoldásában az ütemesebb előrehaladás érdekében. Jóleső érzés volt tapasztalni azt az önzetlen segíteni akarást, amikor a közelmúltban monori rendelőintézetünk műszerezettségének javítására közel egymillió forintot ajánlottak fel vállalataink, szövetkezeteink. Az ilyen és ehhez hasonló segítségnyújtást a jövőben sem nélkülözhetjük. Most. két esztendő fordulóján. a szokásosnál is több problémával kell szembenéznünk, hiszen a gazdasági-társadalmi életben jelentős léptékű átrendeződésekre kerül sor. Erőt, tudást és felkészültséget próbáló időszak következik, amikor még jobban kiütköznek hibáink, gyengeségeink. Biztosak lehetünk azonban abban. hogy a mindenkori körülményekhez való rugalmas alkalmazkodással, gondolkodásunk, cselekedeteink jó irányú formálásával, tudásunk gyarapításával, állhatatos munkával előre fogunk haladni. Arra kellene törekednünk, hogy e kétségtelen kemény próbatétel minél kevesebb emberi, anyagi áldozattal járjon együtt. A TISZTESSÉGESEN elvégzett munka tudatának jóleső érzésével köszönöm még valamennyi szervezet, intézmény, gazdasági egység, testület, közösség és magánszemély egész éves helytállását, áldozatos tevékenységét. További kollektív és egyéni munkasikereket, jó egészséget, eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánok. Dr. Szászik Károly az MSZMP Monor Városi Jogú Bizottság első titkára MONORI ^aíria A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 303. SZÁM 1987. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK Évzáró tanácsülés Jobban előkészített döntések A Monori Városi Jogú Nagyközségi Közös Tanács az idén — november 30-áig — négy ülést tartott, ebből egyet soron kívül. Az üléseken a tanácstagok megjelenési aránya 69,5 százalékos volt, ez a szám az előző évihez képest további romlást mutat, 1986-ban ugyanis 73,8 százalékos volt a megjelenés. A tanács 17 fő és 8 egyéb napirendet tárgyalt, két ízben kapott tájékoztatást a lejárt határidejű tanácsülési határozatok végrehajtásáról, illetve arról a tevékenységről, amelyet a végrehajtó bizottság a tanácsülések közötti időszakban végzett. Utóbbiról elmondható: munkaterv szerint minden napirendet megtárgyalt, a fontosabbakra külön is hangsúlyt helyezve, aktívan készítette elő a tanácsülésekre, segítette a tanácsot a legmegfelelőbb döntések és állásfoglalások kialakításában. Ennek köszönhetően meg egyébként is javult a tanácsülések elé kerülő előterjesztések tartalmi és szakmai színvonala, jó alapot nyújtva az élénk vitára, a határozatok meghozatalára. A napirendekhez 30 kérdés és 66 hozzászólás csatlakozott a tanácsüléseken — az aktivitás tehát erőteljesebb lett az 1986-os évi 25 kérdéshez és 55 hozzászóláshoz képest. Sikerült előbbre lépni abban is, hogy többen élnek a nyilvános üléseken részvétel jogával: negyvenöt állampolgár volt kíváncsi az idén arra, hogyan is munkálkodik a testület. A végrehajtó bizottság a fentebb már említett időszakban 11 ülést tartott, a megjelenési arány 72,7 százalékos volt. Harminc fő és 64 egyéb napirendet tárgyalt, igen aktívan, hiszen 81 kérdés és 220 hozzászólás hangzott el. Az üléseken 10 esetben vettek részt a megyei szakigazgatási szervek képviselői, a megyei tanácstagok négy, az országgyűlési képviselők három esetben kapcsolódtak be a testület munkájába. A vb ugyancsak munkaterv szerint ülésezett, egyebek között beszámoltatta a peteri és monori-erdei szakigazgatási kirendeltségeket, az Építőipari Költségvetési Üzemet, de napirenden szerepelt a Vörös- kereszt, a KIOSZ, az OTP, a Takarékszövetkezet, a kerületi főállatorvosi hivatal, a posta, a tüzelő- és építőanyag-telepek tevékenységének áttekintése is. A testület gyakorolta a tanács által ráruházott hatásAranyfakodsimi meglepetés Életéből kimaradtak az illatok Borbás Péter és felesége aranylakodalmukat ülik. övék az asztalfő, előttük egy hatalmas, aranylevelekkel feldíszített kosár, mellette kristályvázában vörös szegfűk, színes gerberák, ezek majd a komód tetejére kerülnek, hogy a családi vacsora legfontosabb elemei, a levescs- és pecsenyéstálak, süteménytől roskadó tálcák elférjenek. Borbás Péter és felesége meghatottan nézik maguk körül a sürgölődést. Az asszonyok a konyha gőz- és illatfelhőiben tüsténkednek, a férfiak a palackok és demizsonok körül, a gyerekhad a belső szobában vi- song, ahonnan erre az alkalomra kitelepítették a bútorokat, laticeltéglákat fektettek a földre, gyerekdühön- gőnek berendezve a helyiséget — ne zavarja az aprónép az ünnepet, az emlékezést. köröket: folyamatosan ellenőrizte az ellátó, szolgáltató tevékenységet, önállóan gazdálkodott anyagi eszközeivel, döntött a pénzeszközök átcsoportosításáról, a tartalékok felhasználásáról, ellátta az adóügyi, tervezési, fejlesztési és egyéb pénzügyi hatásköröket. Jóváhagyott programterv alapján működtek a tanácsi bizottságok. Közülük az ügyrendi és igazgatási bizottság igen aktívan tevékenykedett. Közreműködött a tanácstagi választás mandátumainak felülvizsgálatában, a címer, a zászló, a díszpolgári cím és egyéb kitüntetésekről szóló tanácsrendelet-tervezet, valamint a hatósági osztály, a vb- titkár közérdekű bejelentésekkel, javaslatokkal és panaszokkal foglalkozó beszámolójának véleményezésében, sőt: több szakigazgatási területen ellenőrzött is, a beszámolók tárgyilagosabb. megítélésének céljából. A számvizsgáló és községfejlesztési, a művelődési és egészségügyi bizottság munkája hasonlóképpen dicséretes volt az idén, nem úgy a termelési és ellátási bizottságé, amelynek tevékenysége nem felelt meg a tanácstörvényben megfogalmazott kívánalmaknak, holott véleményező, ellenőrző, javaslattevő szerepét sem a Mütef-osztály, sem a hatósági osztály nem nélkülözheti. Nem tanácsi bizottságként működik a cigány koordinációs, a lakáselosztó társadalmi bizottság és az alkoholizmus elleni bizottság. Idei tevékenységük megfelelőnek ítélhető, munkájukról — konkrét tárgykörökben — folyamatosan tájékozódtak a tanácsi testületek. m Ugye let RK8 Gombán, Bényén és Káván mindhárom munkaszüneiti nap: dr. Pénzes János (Gomba, Bajcsy-Zs. u. 3.), Gyömrőn, Maglódon és Ecseren: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 62., telefon: Gyömrő 70), Monoron, Monori-ertlőn, Vasadon, Csév- haraszton cs Péteriben: központi ügyelet (Monoron, a szakorvosi rendelőintézetben), Pilisen cs Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon, Úriban és Mendén: központi ügyelet (Sülysáp, Losonci u. 1., telefon: Sülysáp 50), üllőn: dr. Kókay József, Vecsésen: központi ügyelet a szakorvosi rendelőben (Bajcsy-Zs. u. 68.). ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Kun Béla téri, az üllői és a gyömrői. Fogorvosi ügyelet január 3-án, vasárnap reggel 7-től 13 óráig Monoron a szakorvosi rendelőintézetben, a vecsési és az üllői betegeket 8-tól 13 óráig a vecsési szakrendelő fogászatán látják el. (Cím: Vecsés, Bajcsy-Zs. u. 68.). Egyéb időpontban, tehát az újév napján és 2-án, szpm- baton Budapesten a VIII. kerületben, a Szentkirályi utcai szakrendelőben van sürgősségi fogászati ellátás. Ügyeletes állatorvos: dr. Zöldi Lajos Monor, Kossuth L u. 226, csütörtökön 16 órától 1988. január 4-én reggel 8 óráig. Beteg állatok bejelentése Monoron a főtéri gógyszer- tárban az ügyeletén vagy az állatorvos címén. ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap) Anna néni már napokkal ezelőtt beletörődött, hogy felfordítják körülötte a házat, vonszolják a heverőket, taszi- gáljak a szekrényeket, ismeretlen edényekkel népesítik be a konyháját. Csitította az után, aki dohogott, hogy elkerült a tv elől a megszokott fotelja, egyenes hátú székről kell néznie a híradót, sajgott a dereka, megmacskásodott a lába a szokatlan kényelmetlenségtől. — Ugyan már ... — mondta Anna néni —, látod, hogy örülnek a gyerekek mind ennek a nagy napnak, hogy készülődnek! Hát csak kibírod ezt a pár napot... rí,? Kibírta az öreg, legyűrte idegességét akkor is, amikor a legfiatalabb menye a nyaka köré kerítette a törülközőt, hogy no, papa, csinálok magának egy szép frizurát, megborotválom, megigazítom a bajuszát is, legven legényes az ünnepen. Borbás Péter sose ült még a fodrász menye keze alatt, hozzá volt ő szokva a sarki borbélyhoz, oda járt már vagy húsz éve, de tűrte a fiatal ujjak erőteljes mozdulatait, az ismeretlen kenőcsöket és illatokat. Hát hadd örüljenek a gyerekek. A nagy nap előestéjén majd éjfélig ébren voltak. Ogy forogtak a házuk előtt a kocsik, mintha hetivásár lenne: egyik gyerek még pezsgőt hozott, az unoka két rekesz sört, a legidősebb asszony lánj i tortákat rakta le a spáj: ;gyik kiürített polcára, a kö' ;épső, a pucolt csirkék közöt' ;artott még egy utolsó szem ét, Feri az ura a böllérkésé cereste, amit a vágáskor ; conyhafiókban hagyott... Aztán nagy nehezen esem '.ett. Borbás Péter és feleségi eoltotta a villanyt a kisszo sában, ahová a felforduld íözepette bevonultak, össze ;súfolt fotelok és éjjeliszek •ények között oldalaztak a ágyig— Azért olyan szép ez oapa... — sóhajtott Ann: léni a sötétben. — Hát szép ez, szép... - mondta Borbás Péter. — Di már nem bánnám, ha túl len lénk rajta. — Péterék vették meg t lyürűket. Nem mutatták mái neg, azt mondják, gyönyörű Azt fogjuk holnap felhúzni oapa. Emlékszel? Az esküvőn cön nem volt gyűrűnk. Sem- nink se volt... *«>4 W« J — Nekem nem is hiányzott \ fenének hiányzott a gyűrű \nnus. Jól is festett voln< íz ujjamon, amikor vertem i ,‘ályogot a házhoz. — Sokat dolgoztunk. Ahogi gy visszagondolok, nem i; udom, hogy bírtuk, papa. A mgy gyerek... Az örökö: nosás ... Meg amikor elvál- álluk azt az öt holdat heten, hogy a kukorica árából ki tudjuk cseréltetni a tetőt... — Bírtuk, mert fiatalok voltunk. Máma már nem bírnánk a tizedét se, de látod, megérte. — Te... újrakezdenéd ugyanígy? Borbás Péter hallgatott egy verset, nem vágta rá azonnal az igent, inkább visz- szakérdezett: — Hát te újrakezdenéd? — Nem is tudom... Jó ember voltál mindig, az igaz. A gyerekekre se mondhatok egy rossz szót. De minket ez az élet úgy megöregített, hogy már tán fiatalnak se voltunk fiatalok. Sose volt egy rendes ruhám. Most öregkoromban jutok már el egy fodrászhoz is... Nem mintha akkor hiányzott volna, de mégis ... r& — Te, Annus, elárulok én neked most valamit, lehet, hogy jobban tenném, ha nem mondanám: de elmondom mégis, most már biztos megbocsátod. Nem volt nekem veled soha semmi bajom, szeretteiekén téged. De ha úgy adódik, a világból kimentem volna egy illatos asz- szonyért. — ... egy illatosért...? — Ne sértődj meg, Annus. Mert hát nem is adódott úgy. De nekem, tudod, ez olyan mániám volt... Mindegy most már. Meg hát te hogy is lehettél volna illatos? Nem voltál te mellettünk úriasz- szony sose... Borbás Péter és felesége arany lakodalmukat ülik. övék az asztalfő. Az öreg frissen frizírdzva, hófehér ingben, mellette Anna néni kék bársonyruhában, körüllengi a 4711-es illata. Az unokája permetezte körül a kis szobában, amikor felöltözött. — Ez isteni, nagyi, ez illik hozzád, most hozták anyuék Bécsből! Érzed, milyen csodás...? _______ K. Zs.