Pest Megyei Hírlap, 1987. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-02 / 284. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ LÖN KIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 280. SZÁM 1987. DECEMBER 2., SZERDA Mozgássérült gyerekek óvodája Beilleszkedni, elzárkózni Emberséges és hasznos megoldás A maga nemében egyedülálló és máshol is követésre méltó óvodai csoportot hoztak létre Szegeden. A Mozgás- korlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete szegedi csoportja még tavasszal kezdeményezte, hogy legalább a megyeszékhelyen teremtsék meg az óvodás korban levő korlátozott mozgásképességű gyermekek elhelyezését,' ami nyilvánvalóan hozzájárulhat a szülők tehermentesítéséhez is. Az elhatározást tettek követték. Széles körű társadalmi összelogással 13 mozgássérült gyermekkel óvodai csoportot szerveztek a Hattyas-telepi óvodában, ahol a korszerű körülmények, például a tornaterem s nem kevésbé a korábbról ismert magas színvonalú pedagógiai munka biztosított. A foglalkozásokon a mozgássérült gyerekek együtt vesznek részt a csoport többi — nem mozgássérült — tagjával. Külön figyelemre méltó, hogy a csoportban helyet kaptak nehezen mozgó, különleges gondoskodásra szoruló gyerekek is. Olyanok is, akik gyógyászati segédeszközzel' — bottal, mankóval, kerekes székkel — képesek csak közlekedni. Vigyáznak rájuk Mindez számukra nem okoz különösebb nehézséget, jól beilleszkednek a csoport napi tevékenységébe. Ugyanakkor legalább annyira fontos, hogy a nem mozgássérült társaik is elfogadják őket. Természetesnek veszik az ő „másságukat”, hogy nehezebben járnak, s netán játék közben segíteni kell nekik, vagy óvni kell őket attól, hogy fellökjék őket. Ők majd felnőtt korukban is megkülönböztetett figyelemmel fordulnak fogyatékosságban szenvedő embertársaikhoz. nem fordítanak nekik vi- szolyogva hátat. Mindenképpen örvendetes tény, hogy a vezető és még néhány lelkes óvónő, illetve daduska szívügyének tekinti a kérdést. Ezt mondhatjuk el a logopédusról, a gyógytestne- velőről, valamint a konduktorról is, aki a legsúlyosabb esetekkel foglalkozik; státusuk megteremtéséhez a tanácsi szervek, illetve a mozgás- korlátozottak egyesületeit tömörítő országos Alfa Ipari Vállalat nyújtott segítséget. Az óvodai csoport további fenntartását Szeged Város Tanácsa és a budapesti, Pető András nevét viselő Mozgás- sérültek Nevelő Intézete közösen vállalta, melyhez szerény anyagi lehetőségeihez mérten hozzájárul a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete is. Ily módon is elősegíti e szép és nemes ügy sikerét, tehát a mozgásukban gyengébben vagy erősebben sérült gyermekek közösségbe való mielőbbi és optimális integrálódását. Vannak vagy százan A Magyarországon élő korlátozott mozgásképességű egyének pontos számát nem ismerjük, 1949-ben készült utoljára hazánkban ilyen átfogó statisztikai felmérés. Számukat ma a legkülönbözőbb becslések az összlakosság 4—10 százalékára — vagyis 400 ezer és egymillió közötti főre — teszik. Nem tudjuk az óvodás- és iskoláskorú mozgássérült gyermekek (tehát szellemileg nem fogyatékos!) pontos számát sem. Országosan mintegy 70—100 ezerre tehető. Csak becsülni tudjuk a Pest megyében élő 0—14 éves mozgássérült gyermekek számát is, amely hozzávetőlegesen 2500—3000 fő; Cegléden és környékén 100 körüli a számuk. Mindenképpen az lenne az ideális, ha ezek a gyerekek — és minden gyengébben és erősebben korlátozott mozgás- képességű gyerek — mielőbb normál közösségbe kerülnének. s a családi háttér mellett egészséges gyerekekkel együtt járhatnának óvodába, közösségben végezhetnék általános iskolai tanulmányaikat. Sokszor beigazolódott tapasztalat az. hogy azok a rokkantak (legyenek azok mozgássérültek, siketek vagy nagyothallók. vakok vagy csökkent- látók), akik gyermekkorukban a rendezett családi körülmények mellett közösségben nőttek fel. sokkal hamarabb, sokkal szerencsésebben tudnak beilleszkedni az épek társadalmába. mint azok a társaik, akik csak tizenéves korukban — esetleg még később — kerültek be (pl. továbbtanulásukkal) közösségbe. Társadalmi szinten sem közömbös, hogy a kezdettől, kisgyermek- kortól közösségben élők későbbi rehabilitációja sokkal kevesebb pénzt és jelentősen kisebb energiát emészt fel. Az elmondottak alapján — és még jó néhány, most részleteiben nem említett meggondolásból — mindenképpen kívánatos lenne, ha a szegedi példa minél szélesebb körben, országosan is követésre találna. Hasonló összefogással az ország több városában — így Pest megyében például Cegléden —, illetve a nagyabb községekben is szervezhetnének speciális óvodai csoportokat, megteremthetnék azokat a feltételeket, hogy a mozgás- sérült gyerekek általános iskolai tanulmányaikat is közösségekben végezzék el. Van jövője Szinte bizonyos, hogy a Szegeden megvalósult elképzelésnek — sajnos — van jövője az ország más településein is, hiszen a gyermekgyógyászok, a szülészorvosok az efféle betegségek újratermelődésével számolnak, amelynek egészségügyi és szociális indítékai egyaránt vannak. Kósik Lajos Sárkány József emlékezete Köztiszteletben álló tanár volt Sárkány József tanár urat Cegléden nem kell bemutatni. Nagy életműve fennmaradt könyveiben, tetteiben. A muzeológusok, helytörténészek azt már minden részletére kiterjedően értékelték, méltatták. Mint négy fogékony esztendőn át volt diákja emlékezem rá egy-két epizóddal. A bálványa Kossuth Lajos volt. Így a turini százas küldöttségnek a tagja. Az első földrajzóra is mindig ennek a jegyében telt el. Középtermetű ember — dús, deresedő hajjal, bajusszal, csontkeretes szemüveggel és füleiben a jellegzetes szőrtín- csekkel. Az öltözéke kifogástalan, de szolid — mint maga a viselője — az akkor kötelező nyakkendővel, keménygallérral, kézelővel, sokszor az akkor divatos térdnadrágban. Többször voltam küldönce a Körösi úti kis, kétablakos sarokházba. Mert ezt a szerepet mi, Surányi „hadiárvák” töltöttük be. Cipeltem a vaskos könyveket, iratkötegeket, a földrajzi rajzfüzeteket, mert akkor éjszaka sötétben, az álomból felriasztva is tudni kellett lerajzolni, kiszínezni az „atlaszt”, a világrészeket, az országokat, a hegyeket és folyókat, no meg a városokat, ami neki érzékeny pontja volt. S ha már túl volt rajtuk, vissza, a tanáriba. Egy- egy ilyen gyalogfuvarért két vajaskifli volt a fizetség. A dolgozatfüzetekbe nem volt szabad belesni, az osztályzatot megnézni s előre elárulni írójuknak, rajzolójuknak. Voltak ilyen titkok akkor a Kossuth Reálgimnáziumban. Eljött az első osztálykirándulás Bulapestre 1928. május 1-jén. Életem első pesti útja elé — mint tanyai gyerek — nagy várakozással tekintettem. Társult hozzá Schmidt A. I. is, akit mi, hadiárvák a Surányiban csak Dőli bácsinak tituláltunk. Agglegényként lakott egy Rákóczi úti albérleti szobácskábán — polihisztor létére. Tanított éneket, zenét, a Lyra csellistája volt aprócska termetével. Tornatanár, természetrajz- és természettan-oktató az alsóbb osztályokban. A harmadik osztályon érkeztünk meg Kőbánya-Alsóra, s cipeltük a hátizsákjainkban a meleg ruhát s a kis intézeti hideg ebédünket. De milyen is volt ez az első várva várt kirándulás. Villamoson jutottunk el a Kerepesi temetőbe. Útközben a sörösfogatokban Automata tölti a zsákot Összejöttek az öregek Bográcsban főtt a jó ebéd Nagy sürgés-forgás volt a napokban az albertirsai Szabadság Termelőszövetkezet központjában. A nőbizottság asszonyai már kora reggel pucolták a hagymát, burgonyát az ebédhgz. Gyönyörű terített asztal várta a nyugdíjasokat. akik a meghívóban jelzett 11 óra körül igyekeztek is a termelőszövetkezet központjába. Ünneplőbe öltözve helyezkedtek el a kultúrteremben. A jó ebédet egy kis házi ünnepség előzte meg, Csapó Melinda elektromos orgonán játszott, majd R evuczky Lászlóné Várnai Zseni versét adta elő, amit Kőhegyi Mihályné orgonajátéka követett. Nagy Gábor, a tsz elnöke beszámolót tartott a szövetkezet gazdasági helyzetéről, valamint a várható eredményekről. A nagyközségi párt- bizottság titkára, Fazekas László, a község új létesítményeit és a további terveket ismertette. Ezt követően Kendra Ferenc párttitkár virággal köszöntötte Varga Jánosnét, egyben átnyújtotta a 40 éves párttagságról szóló díszoklevelet, amit nagy megható- dottsággal vett át, hiszen 1949-ben, megalakulása után, a tsz első párttitkára volt. A dolgozó tagok, valamint a bizottságok nevében a kulturális bizottság elnöke köszöntötte a nyugdíjasokat, majd következett a bográcsban főtt finom ebéd. A megvendégelés után ajándékokat sorsoltak ki, ami nagy izgalommal járt. Végül az ajándékok átadása után tangóharmonika szórakoztatta a nyugdíjasokat, a fiatalabb- jai táncra is perdültek. Négy óra felé a gazdaság autóbusza hazaszállította a távolabb lakókat azzal a fogadkozással, hogy jövőre újra találkoznak. Kovács Károlyné gyönyörködtünk — hordóhegyek, hidegvérű lovak, rajtuk sallangos, rézveretes szerszámok. A Kossuth-mauzóleum előtt, s benne két óra hosz- szát időztünk. Nosza fel a Gellérthegyre, ahonnét megmutogatta Budapestet — hosszú-hosszú magyarázattal. A helybeli megszemlélést a második osztályosokra hagyta. A harmadiké volt Visegrád s a negyediké Esztergom — a Dunán a Leányfaluval. Mire vége lett a városismertetőnek, indulni kellett a Nyugatiba. A vonatban a Kerek ez a zsemle nó- tázása közben mindenki el- szenderült. Ilyen volt az első osztálykirándulásom, pesti utam Kossuth Lajos földi maradványaihoz. Kisebb rekonstrukció során új keverőgépet és automata zsá- kolót állítottak üzembe a ceglédi gabonatárházban működő takarmánykeverőben. Ennek eredményeként 1987-ben — egy- müszakos üzemelés mellett — hatezer tonna takarmánykeveréket gyártanak. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Sárkánjr József szigorú, igazságos, de jóságos ember volt, aki soha nem nyúlt a nádpálcához, amelyik pedig mindig kéznél volt a katedra vályulatában, a tintatartó mellett. Életem derekán igen meghatódtam, amikor New Yorkban virágot tehettem a Kos- suth-szobor talpazatára. A ceglédi sokkal impozánsabb — anyagánál és elhelyezésénél fogva is. A metropoliszban elvész egy szürke szoborként, de így is hirdeti szabadsághősünk nemzetközi nagyságát. S mi, magyarok mély áhítatot érzünk meglelésekor. Mindig van rajta friss koszorú, nemzetiszínű szalaggal. Osztályunk ablakai a Széchenyi útra néztek — a felső szinten — és sokszor ásítozva tekintettünk a nagy lenyomatra, amely Taorminát ábrázolta, Sárkány tanár úr gyakorló idejének tanulmányi helyét. A képről már minden romos követ ismertünk s fújtuk a Dolomitokat. Akkor még nem, vettem biztosra, bár sejtettem, hogy egykoron én is eljutok oda. S ez hamar szilárd elhatározásommá vált. 1948-ban a Kossuth Múzeumban találkoztunk utoljára, amikor értékeltük — volt tanár és öreg diák — az alma matert a centenáriumi kiállítás alkalmából. Magam is meglepődtem, amikor az Indiana állambeli Lafayettben, egy Kossuth Lajos utcai házban kaptam kvártélyt. Máris eszembe jutott: „Cegléd, az én Ceglédem!” A táblára tűztem is virágot. De eszembe jutott a Körösi utcai kis ház is, mely eredeti állapotában áll ma is. Nyársapáiról bejövét mindig meghat, mert ebben lakott Sárkány József földrajztanárom, Kossuthnak talán a legnagyobb tisztelője, rajongója, a Kossuth-kultusz ápolója. Dr. Domán Imre Könnyebbet kérdezzen! Mi lesz a kaszinóval? Túl nagy rend van a ceglédi kaszinóban, a „lakók” nyomai egyelőre nemigen látszanak. November 26-án este, mikor a nyelvtanfolyam hallgatói szétszélednek, a művelődési központ kaszinóügyekkel foglalkozó előadója egyedül marad a Felház utcai épületben. A tízórai zárásig. Lűr Istvánnal, a Kossuth Művelődési Központ igazgatójával az új intézmény első lépéseiről váltottunk szót. — A kaszinó és környéke már az előkészületek időszakában teli volt óvatoskodással. Tartani kellett attól, hogy a kaszinó viszonylag zárt körű társaságként létezik. Meg egy csomó üres, rossz ízű, a kaszinót idő előtt minősítő megjegyzéstől. Mindezek aztán különböző jogi és szervezési megfontolásokhoz vezettek. melyek a kaszinó megalapításáról szóló eredeti elképzeléseket a visszájákra fordították. Miért nem vállalhatta magát a kaszinó úgy; ahogyan arról a Ceglédi Hírlapnak október 2-án adott interjúban beszélt? — Merem állítani, hogy a kaszinó egy teljesen új köz- művelődési forma, olyan, ami eddig nagyon hiányzott. És teljesen mindegy, hogy minek kereszteljük el. De hát éppen a neve az, ami miatt ekkora port vert föl. Ha azt írjuk ki a cégérre, hogy közösségi ház. a kutya se figyel rá. így viszont fárasztóan sok szóbeszéd vette körül. Ugyanígy történt ez a színház esetében is. Míg nem készült el, tömérdek pocskondiázó megjegyzést lehetett hallani: miféle város az, ahol még egy tisztességes színház sincs.. Igaz, akik pocskondiázták, még egyetlenegyszer sem tették be a lábukat a színházba. — Térjünk vissza a kérdéshez. Miért kellett félni ezektől a megjegyzésektől? — Nem nevezném ezt félelemnek. Az természetes, hogy minden beérkező információt meg kellett vizsgálni. Minden vélekedést mérlegre kellett tenni. Még azt is, amelyik a régi értelemben vett úri kaszinót emlegetett, holott ez gyerekes dolog. — Újból visszakanyarodva a kérdéshez: milyen okokból nem lehetett viszonylag zárt körű társaságként indítani a kaszinót? — Mert a kaszinó a ceglédi művelődési ház egy része, ahová mindenkinek joga van belépni. — Ezt értem. De mitől kellett tartani? — Időközben rájöttünk arra, hogy a kaszinót nem lehet zárt körű intézménnyé tenni, csak akkor, ha valamilyen szakmai csoportként, vagy egyesületként működik. Ez utóbbiról folyt ís vita, de arra a következtetésre jutottunk, hogy ha egyesület alakul, akkor olyanokat is kizárunk a dologból, akiket nem szeretnénk kizárni. — Így hát megdőlt az az elképzelés is, amely szerint ön választott volna ki 15 alapítótagot, akik aztán újabb kaszinótagokat verbuválnak. Miként arról az október 2-ai interjúban nyilatkozott. — Szintén sok vita után dőlt el, hogy mégsem e szerint cselekszünk. Ki vállalhatta volna a válogatás felelősségét? Nem beszélve arról, hogy az a megoldás, amit végül is alkalmaztunk, tehát hogy meghirdetjük a kaszinót, s bárki jöhet, demokratikusabb is. — De mennyivel tartalmaz több demokratikus elemet a meghirdetéses módszer? — Annyival, hogy kevesebb benne a szubjektív tényező. Tény, hogy az ilyesfajta szervezésben nem volt tapasztalatunk. — Tehát november 14-én megalakult a ceglédi kaszinó. Úgy hírlik, a kiválóan berendezett helyiségek azóta is konganak az ürességtől. — Pontosan így van. — Miért? — Könnyebbet kérdezzen. V. S. Fotókiállítás Kaczur Pál fotóriporter felvételeiből nyílik kiállítás december 4-én, pénteken délután 4 órakor a ceglédi Kossuth Múzeumban. Megnyitót mond Eszes Katalin újságíró, a Pest Megyei Hírlap munkatársa. Mecénások A ceglédi gabonatárházban az ősszel festményekből rendeztek kiállítást. A szocialista brigádok kommunista műszakot tartottak, és annak bevételéből három olajképet megvásároltak. Van közöttük olyan is, amely egy régi malmot ábrázol, megörökítve a szakmai hagyományt. ISSN 013S—2600 (Ceglédi Hírlap)
