Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-17 / 271. szám

Egy amatőr Pesten Bemutatkozás A meghívóként is szol­gáló grafikán egy hatal­mas, kiterjesztett szárnyú madár. Talán sas, talán a képzelet szülötte. Alkotója biztos, hogy pontosan tud­ja. Ugyanis Békefi András, akinek kiállítása ebben a hónapban látható a főváro­si Schönherz Zoltán Kol­légiumban, az S—Galériá­ban, foglalkozására néz­ve természetvédelmi őr. Munkahelye a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet. Sohasem tanult rajzol­ni. Eredeti szakmája elekt­roműszerész, élettere a ter­mészet. Ebből indul ki raj­zaiban, képeiben is, szim­bólumokká emelve állato­kat, a természetet. Ez az első önálló kiállítása. S mi­vel itt él Vác mellett, sze­retné, ha következő bemu­tatkozására ebben a város­ban kerülhetne sor. Ezzel nyilván vállalva a meg­mérettetés kockázatát is: egy gyermekkora óta raj­zoló, ám soha nem inst­ruált amatőr megméretteté­sét a „profik” által... VÁCI *cf€íiia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM 2G7. SZÁM 1987. NOVEMBER 17.. KEDD Egy nyugdíjas gondolatai Tudás, tapasztalat - parlagon? Milyen szimbolikus jelentő­ségű, hogy a SZOT arra az időre javasolta az országos nyugdíjastalálkozót, amikor a természet is és a munkásélet is nyugovóra tér. A nyugállo­mány kiveszi a munkásember kezéből alkotó szerszámát. Míg a természetben ez öröktől fogva való körforgás, az em­beri élet váltásai végesek. Műsor a pedagógusotthonban ígérik: máskor is jönnek Borongós, ködös őszi regge­len kelt útra a nagybörzsönyi pávakör és az ifjúsági tánccso­port a letkési termelőszövet­kezet új, kényelmes autóbu­szával a budapesti, máriare- metei nyugdíjaspedagógus- otthonba, hogy az ott élő mintegy nyolcvan idős, mun­kában megfáradt pedagógus­nak, ha csak rövid időre is, örömet lopjon szívébe-lelké- be műsorával. Visszavigye őket fiatal koruk, aktív ko­ruk idejére, amikor még ők Is az élet szeretetére, tudásra, emberségre tanították falujuk fiatalságát, Izsó Gyuláné igaz­gatónő, Frommer Jánosné és mások hívásának szívesen tet­tünk eleget. A máriaremetei kegytemp­lom szomszédságában, gyö­nyörű környezetben, a forga­lomtól távol van az otthon. A házaspárok mindegyike külön szobában éli életét. Belépve az ajtón, megragadja az em­bert az otthon tisztasága, rendje, csendje, kedvessége, a folyosókon elhelyezett üde növények, a lakószobák ízlé­ses, otthonos berendezése. A kis kultúrteremben mu­tattuk be egyórás műsorun­kat. A járni tudók ott gyüle­keztek, s vártak ránk. Az ott­hon szakszervezeti vezetője, a kedves Márta, keresetlen sza­vakkal köszöntött, üdvözölt bennünket. Válaszunkban rö­viden ismertettük falunk múltját, műemlékeit, csoport­jaink eddigi tevékenységét, s megköszöntük meghívásukat, melynek szíves örömest tet­tünk eleget.­Majd peregtek számaink sorjában. Szatmári Nagy Er­nővé Hirt Zsuzsika, a tánc­csoport vezetője négy némel eredetű tánccal aratott tapsot. A már 11 éve működő, ezüst­érmes, s szinte az egész or­szágot bejárt, sok sikert ara­tott csoport műsora közben egy-egy népdalcsokrot énekelt a pávakör magyarul és néme­tül, hisz az otthon lakóinak zöme németül is ért. Az idős lakókat műsorunk lélekben, gondolatban bizo­nyára visszavitte azokba a fa­lucskákba, ahol egykor ők is dolgoztak és formálták, ne­velték, tanították az ember- palánták százait, talán ezreit is. Az egyik nagyon idős néni elmondta, hogy ősei egy So­mogy megyei kis faluban 250 évig tanítottak egyfolytában. Megható, gyönyörű sors bon­takozott ki visszaemlékezésé­ből. Sajnos, az otthon lakói kö­zött vannak, akik már ágyhoz kötöttek. Folyosóról folyosóra, emeletről emeletre járva éne­kelt pávakörünk a nyitott ajtók előtt, szebbnél szebb népdalcsokrokat. Némán in­tegetve köszönték énekeinket, látogatásunkat. Elbeszélgetve több ott élő lakóval elmondták, hogy em­berséggel, szeretettel veszik őket körül, gondozzák, szinte minden lépésükre vigyázva, élükön Izsó Gyuláné igazga­tónővel és segítőtársaival együtt. így csak hivatástudat­tal, nagy-nagy türelemmel és szeretettel lehet dolgozni, amiről meg is győződhettünk rövid ott-tartózkodásunk alatt. A vendégeskedés után meg­ható búcsúzkodás közepette léptünk ki az otthon kapu­ján. megígérve, hogy máskor is eljövünk. Hazafelé jövet már a nap is kisütött, mintha csak megköszönte volna cso­portjainknak ezt a látogatást. Győrök József Elhunyt Komíves István Hatvanhét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Kőmíves István, a Fővárosi Tanács nyugalmazott elnökhe­lyettese. Vácott járt középis­kolába, felszabadulás után a büntetőintézet ipari üzemének egyik gazdasági vezetője volt. Temetéséről később intézked­nek. 1986. október 12-én mentem nyugdíjba. Az elbocsátó szép üzenetet a vállalat vezetése tolmácsolta egy megható ün­nepséggel. Személy szerint, és külön búcsúztattak. Velem volt az egész család. 65 év és ebből 45 év aktív szolgálat állt mögöttem; 28 év a nyug­díjaztad vállalatnál. Főállás­ban gépésztechnikusként dol­goztam és társadalmi tiszte­letdíjas könyvtáros is voltam. Egy velem együtt dolgozó brigád női tagja „versül” kö­szöntött. A címe: „Ha én egyszer nyugdíjas leszek”. Hosszú a vers és kedves. Csak a befejező sorokat jegyzem fel: „Bejárom szép hazám tá­jait / tán még külföldre is megyek! / S ha mindezt meg­unnám. a pénzem is fogytán / akkor majd újra dolgozni me­gyek”. Szakszervezeti bizottságunk november végére másodszor hív nyugdíjas-találkozóra. Bi­zonyára gondosan áttekintet­ték az év közben felhasznált jóléti alap egyre gyérülő ösz- szegét, és ennek ismeretében készülhetnek. Gondolom, sze­rényen vagy szerényebben. Azért bizonyára fehér asztal vár, szórakoztató műsorral. Először elbúcsúztatják a friss nyugdíjasokat. Szerényen megajándékozva. Ezt a szak- szervezeti titkár teszi, meg­köszönve az eddigi munkát. Sablonosnak tűnik, de az érintetteket mindia meghatja. Következik a vállalat veze­tője, aki a régi és az újabb nyugdíjasokat tájékoztatja a vállalat eredményeiről, tervei­ről, céljairól. (Ez tűnik a leg­fárasztóbb résznek.) Eddig még nem tapasztaltam lehető­séget. előre tervezve, hogy a Vácró! a hazai lapokban A Csongrád Megyei Hírlap megírta, hogy a Váci Kötött­árugyár kazári gyáregységében az idén a nyugatnémet Adi­das cég részére készítenek különféle színű és fazonú szabadidőruhákat. A Népszabadság Zsigmond, a király, a császár című tör­ténelmi visszapillantásában bemutatott több korabeli, mű­vészettörténeti értéket, fény­képben a váci ötvöscéh mise­könyvének címoldalát. A Rokka című üzemi lap bemutatta a váci textilgyárban dolgozó kubai lányokat. Egy éve vannak nálunk, ezalatt nemcsak szakmát tanultak, megismerkedtek nyelvünkkel szokásainkkal is. nyugdíjasok közül ezt meg­köszönhette volna valaki. Jön a műsor, majd a vacsora. Ha megbolygatjuk ezt az idilli állapotot, felmerülhet a kérdés: a reformok előtt álló országnak, egy kimondottan kedvezményes korhatárral, helyes-e lemondani a még szép számú, alkotni képes munkásemberekről? Miért mondom? Nagy-Britanniát veszem elsőnek alapul. A munkáskormányok alatt ki alakultak a vállalatok nyug­díjasklubjai. Nincs fehér asz tál. de van az állandóan mű­ködő kluboknak a vállalat érdekében vitafórum. Itt gyűrkőznek tovább a terme­lési, értékesítési, innovációs gondokkal. Sok hasznos ta­nács kerül elő. Ahogy a po litikában a mindenkori el lenzék árnyékkormányt állít fel. a vállalatoknak így „ár­nyékvállalataik” vannak. Az NSZK-ban ugyanez helvzef. bár ott klubokat nem működtetnek. A közvetlen kapcsolat nem időszakosan, hanem állandó jelleggel meg­marad. és egv.várható gazda­sási-értékesítési felfutásnál nem futnak a munkaerőpiac­ra, hanem elsőnek a nyiindí- jasaik munkájára számíta­nak. akiket ismernek. Japánban közismert az idő söknek és az elődöknek i tisztelete. Vállalatok és ma mutcégek nyuadíiaskolóniákat építtetnek, gyárakban alkal­mazzák az apáról fiúra szálló munkahelyi örökséget. Cse kélv a munkahelyi fluktuáció, és a nyugdíjas, nagy képzett ségű szakembereiktől elvár­ják, hogv szinte holtukiglan a cég rendelkezésére álljanak. Mindenki által ismert, hogv 1988-ban a vállalatok akkor mérlegelnek helyesen, ha korán „elfekvő” munkavál­lalói energiát jobban kihasz­nálják, mint olcsó vagv in gyenes munkaerőt. Meg kelle­ne teremteni e<*v „ámv°kvál- lalatnt” periodikus működte­téssel. Fontos döntésekben hasznára lehetnek a vállalat­nak, a néneazdaságnak. Nvuí- dítss-taláiknzó!nk édes-bőin sak, örülünk neki. De a má­sik alternatívát is el lehet képzelni... Petővári Gyula Megünnepelték a tizediket így (is) ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját a Hajós Alfréd Üttörőház ifiklubja — együtt a megyéből érkezett ven­dégekkel. A játékos vetélkedők, sportversenyek, fórum mel­lett az emeletes tortának is nagy volt a sikere. (Iványi Károly- né felvétele) Kézilabda Kell egy vezéregyéniség Befejeződött a bajnoki idény a megyei férfi kézilabda-baj­nokságban, melyben városun­kat az Izzó MTE férfiegyüt­tese képviselte. Mint ismere­tes, az elmúlt évben az együt­tes kiesett az NB II-ből, s az idén szerették volna feledtet­ni ezt a kisiklást. A tavaszi fordulók után még biztosan vezetett az együttes, de ősszel gyengébben szerepeltek, így végül meg kellett elégedniük a második hellyel. ★ Az éves szereplést az egye­sület vezetői nevében Macska Emil módszertani vezető a kö­vetkezőképpen értékelte: — Az elmúlt évi csalódást, melyet a kiesés jelentett, őszin­tén azt kell mondanom, hogy ismét újabb csalódás követte, mert az egyesület vezetői a kitűnő tavaszi szereplés és a hárompontos előny birtoká­ban már biztos osztályozós csapatnak tekintették az együttest. Sajnos ismét csalód­ni kellett, mégpedig azért, mert hazai pályán veszítettük el esélyeinket. Szerettük vol­na, ha az együttes régi hagyo­mányaihoz méltóan szeivoel és kivívja a magasabb osztály­ban való szereplés lehetőségét. Ehhez, úgy érzem, az egye­sület vezetése minden támo­gatást megadott. Kevés együt­tes rendelkezik a miénkhez viszonyítva ilyen kitűnő já­tékosállománnyal, hasonló fel- té telekkel! Azt hiszem, ez már eggyel magasabb osztályban is megfelelő lenne. El kell vi­szont mondanom, hogy a gyen­gébb szereplés okát főleg ab­ban látjuk, hogy nincs a csapatnak vezéregyénisége, és emiatt bizony értékes ponto­kat veszítettünk. Ennek elle­nére nincs pánikhangulat, s a csapatot továbbra is együtt akarjuk tartani, mert bízunk benne, hogy ez a vezéregyéni­ség is előbb-utóbb saját csa­patunkból fog kikerülni és a Margóból Margó nővér Egyszerűen jólesik segíteni Vannak életre szóló választások. Az ember csak ránéz valamire, és azt mondja magában: „igen, ez kell nekem”. Tévedhetetlenül látja meg az utat, mintha a világ áttekinthetetlen karneválján egy pillanatra leke­rülnének az álarcok. „Ott a helyem, ezt fogom csinál­ni”, ismételgeti egyre nagyobb bizonysággal, és a dol­gok lassan elnyerik végső formájukat. S honnan a bi­zonyosság? Honnan az élet eme testre szabott megnyi­latkozása? Talán nem is fontos tudni, hisz éppen a lé­nyeg veszne el az elemzéssel. Erezni, igen, érezni le­het, de méricskélni, elemezni... ! Azt hagyjuk a tudó­sokra. misztikusokra. Mi csak érezzük ... az idáig vezető út sem. Ren­geteget kell tanulni, az em­ber nem is gondolná, meny­nyit. A kórházban pedig ... Mit mondjak erről? Gyakor­latilag mi, ápolónők foglalko­zunk legtöbbet a betegekkel. Én 60 kiló vagyok, mégis gyakran mozgatok 90—100 ki­lós testeket. De azt hiszem, mindezeken túl az igazi prob­lémát a kontaktus megtalálá­sa okozza. Rendkívül fontos megnyerni a kórházba kerü­lőket, hisz legtöbben nyűgö­sek, bizalmatlanok eleinte. Ha egy nővér fel tudja olda­ni ezt a feszültséget, esetleg a terápia sikerességét alapoz­hatja meg. Én például, ami­kor lpíilnk e&v hotee mollé. mindig megfogom a kezét. Elnézem az arcát, a szemét, látom az örömet, hogy meg­hallgatják, hogy van kivel beszélnie, és ... Szóval ilyen­kor nem érzem nehéznek a munkát. Különös emberekkel talál­kozni néha. Egyre többet hal­lunk pénzről, arról, hogy mi, mennyibe, mikortól, és akkor valaki azt mondja: nem a fi­zetésért csinálom. Mi ez, ha nem testet öltött anakroniz­mus!? — De én tényleg nem azért csinálom! Egyszerűen jólesik segíteni másokon, főleg, ha ezek a mások betegek, akik fokozottabban igénylik a törő­dést. Ne felejtsük el, manap­ság egyre nő a stressz, a túl­hajszoltság miatt kórházba kerülő betegek száma. Nekik sokszor többet használ a fi­gyelem, a kedvesség, mint a gyógyszerek. Nem azt mon­dom, hogy egy mosolytól fel­épülnek az emberek, mégis ... csapat rövid időn belül képes lesz előrelépni. A csapat szerepléséről a legilletékesebb, Sári Árpád edző így vélekedik: — Nem értek egyet azokkal, akik a feljutást tűzték ki cé­lul, ugyanis az előző évi gárdához viszonyítva, bizony gyengébb csapattal indultunk. Varga és Hunyadkürti abba­hagyta a játékot, míg Pálffy, Vörös és Gratzál katonai szol­gálatra vonult be. Mint isme­retes, az előző együttes egyik tartópillére, Bielik kapus is közben külföldi munkaválla­lása miatt kivált, így a célki­tűzésem sem lehetett más, mint a 3—6. hely valamelyi­kének megszerzése. További- cél volt egy egységes csapat kialakítása, s az új emberek, a visszatért Marx és Vásárhelyi, valamint az ifjúsági együttes­ből felkerült Serfőző, Korbelv, Jámbor beépítése a csapatba. Azt kell mondanom, hogy mindez jól sikerült, és én jó eredménynek tartom a meg­szerzett második helyet, ösz- szel sem szerepeltünk rosz- szabbul, mint tavasszal, saj­nos a döntő találkozón a Gyömrő ellenében nem tud­tunk képességeinknek megfe­lelően játszani, és szereplé­sünket így nem tudtuk meg­koronázni. Nem akarok egyet­len csapatot sem megbántani, de mi valamennyi találkozón­kat tiszta eszközökkel játszot­tuk. Egyénileg végig jó tel­jesítményt senki sem nyújtott, talán Sebestyén volt ehhez a legközelebb. Kapusaink keve­sebbet nyújtottak, mint amit vártam tőlük, itt elsősorban Hegyesi teljesítményére gon­dolok. A mezőnyjátékosok közül kiemelném még Bog­nár és az ificsapatból felke­rült Jámbor teljesítményét. Rácz teljesítménye messze el­maradt a várakozástól, és ezt elsősorban a kritikán aluli hozzáállásának köszönheti. A csapat játékát elemezve ki kell térni arra, hogy a jobb oldalon kaptuk a legtöbb gólt, és ezen mindenféleképp ja­vítani kell, még akkor is, ha támadásban viszont ők vol­tak a jobbak. A két szezon közül tavasszal voltak jobbak az eredményeink, hisz akkor az MNK-ban is NB I-es csa­patig jutottunk. Az őszi MNK rossz időben volt, míg az utolsó mérkőzésről csak any- nyit, megengedhetetlenül ki­engedtük a kezünkből, és ez tanulságul kell szolgáljon a jövőt tekintve. A véleményem az. hogy ez a csapat a jövő évben képes arra, hogy meg­nyerje a bajnokságot, ehhez azonban kapusposzton kell gondjainkat megoldani. Ismét eltelt egy év, és, saj­nos férfi szakágunk nem tu­dott ismét visszakapaszkodni a magasabb osztályba. Bár ennek több, különböző oka volt, mégsem lehetünk elé­gedettek. Ennek a városnak hagyományai alapján végre el kellene jutnia ahhoz, hogy a férfiak is legalább NB ií-es szinten kézilabdázzanak. Eh­hez még nagyobb összefogás­ra és a szakosztályon belüli jobb munkára van szükség. — nyári — ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) Persze tudom jól, unjuk a példaképeket, minek beszélni ilyen dolgokról. Am nem erről van szó. Sen­ki nem akar egy osztályos nővért Hunyadi Jánoshoz hasonlítani. Mint ahogy senki nem várja el manapság, hogy tűzbe tett kézzel álljunk ki próbákat, vagy ön­jelölt Gavroche-ként szedegessük a töltényeket a ba­rikád másik oldalán. Még csak reklámot sem akarok csinálni az ápolónőknek. Egyszerűen összefutottam va­lakivel, aki azt mondta, szeretem a munkámat. Ennyi az egész. Fallisv /cifrinnnrl — Egyszer nagyon-nagyon régen kórházba kerültem vak­bélgyulladással — így kez­dődhetne a következő törté­net. — Ahogy ott feküdtem az ágyon, napokon keresztül, betegen, elesetten, valami kü­lönös érzés fogott el. Hát én mindig ide készültem! Mindig ápolónő akartam lenni! Az eddigi életem nem érvényes, most kezdek igazán látni! Nyomban felkeltem, és azon­mód. hálóingben elindultam megkeresni a főnővért. Ami­kor pedig megtaláltam, el­mondtam neki a fejemben kavargó gondolatokat, már amit ezekről el lehetett mon­dani. Szerencsére nem volt semmi akadálya annak, hogy ápolónő legyek, szóval én el­mondhatom, hogy az álmom valóra vált. És Margóból Margó nővér lett... „Fejkendőt fityulára” — állhatna a következő bekezdés elején, hisz a mostani osztá­lyos nővér annak idején — még mint Margó — szövőnő­ként dolgozott. A „legnehe­zebb könnyűiparban”. Neki tehát igazán van mihez ha­sonlítania az egészségügy ne­hézségeit. — Hogy könnyű vagy nehéz az ápolás? Attól függ, hogy mit nevezünk nehéznek. Min­denesetre nem könnyű már

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom