Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-16 / 270. szám

ősi vágy a megismerésre Tárgyaink és emlékeink LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM. 266. S'" M 1927. NOVEMBER 16. HÉTFŐ Szedik a sárgarépát, petrezselymet Jé! tett a négyszeri öntözés Feleségem többszöri felszó­lítására elhatároztam, hogy rendet rakok az íróasztalomon és közvetlen környezetem­ben, ahol személyes holmi­jaim vesznek körül. De mit dobjak ki? Polcom fő helyén — a Valóság című folyóirat évtizedek óta sorba rakott fü­zetei között — egy háncsból font szakajtó. Még nagy­anyám sütötte benne a kenye­ret. Fiókomban őrzöm fiam honvédségtől küldött leveleit, s igaz, ezek minden mást ki­szorítanak innen, dehát van-e az apának ettől fontosabb és megőrzésre érdemesebb em­léke? Akad néhány érdekes színű és formájú kavicsom is. Egyiket a Balatonnál, másikat a Fertő-tónál, a harmadikat valahol a Tisza mentén szed­tem össze. Könyveim között a szilvalekváros sirány úgy trónol, mintha naponként szükségem lenne rá. A felsoroltakat és még sok mindent kidobhatnák, de va- vami megállítja a kezem, ami­kor az említett tárgyak meg­semmisítéséről kellene dönte­nem. Miért a ragaszkodás? Azt hiszem, egyszerű az ok. Korszerű, hatékony eszközök­kel körülbástyázott lakásaink­ban egyre több helyet s teret tartunk fenn azoknak a tár­gyaknak, amelyek használati értéke már közömbös. Lányom néhány évvel ez­előtt egy mozsarat talált a padláson. A régi ház lebon­tásakor a kamrából került oda, s most a ritkaság, a kü­lönlegesség jogán előszobánk egyik értékes darabja. Ugyan­ilyen megbecsülésben része­sül a régi borház nagykulcsa is. Tavaly nyáron régi szövő­széket vásároltak a gyerekek. Tulajdonosa a ház végében levő baromfiólból szedte ösz- sze a darabjait. Lehet, hogy csak nekem, ne­künk, s másnak nem érnek semmit. Hogy számomra miért érték, annak megvan a magyarázata. Családom múlt­jára emlékeztet, ám ezzel az Október közepén két veres- egyházi utcában, az állomás­tól a strandhoz vezető Sza­badság úton és a keresztező Kemény Kálmán utcában ás­ni kezdték a gépek a gázve­zeték árkát. A két ucában lakók ijedel­me nagy lett, mert egyrészt öröm ugyan, hogy készül a gázvezeték, de — rossz ta­pasztalat más veresi utcákból — keserves, amikor hosszú heteken át egy jármű be nem mehet, az utcák végében par­koló alakul ki, se szemétszál­lítás, se szikvíz, írni se me­rem: se mentők... A munka gyors tempóban haladt, s a lakosság is neki­fogott kiásni a házakhoz be­vezető árkot. Nos, ez betetőz­te az utcák járhatatlanságát, ugyancsak életveszélyes volt gyalog is, minden kiszalago­zás ellenére, különös tekin­tettel a környező italboltok, bisztrók törzsvendégeire. De mi történt: a két utca (a Kemény Kálmán utcát az útja körüli késedelem miatt annak idején Pató Pál utcá­nak nevezték el) lakóinak örömteli meglepetésére meg­volt a nyomáspróba, és no­vember elején rekordsebes­séggel a gödröket betemették az utcai fronton, eltűntek a keresztárkok, és a két utca nagyrészt járhatóvá vált, csaknem teljes szélességében. Az örvendező lakosság há­zaihoz bejárhatnak a gépko­csik, jöhet a szódás, a szeme­tes (lehetőleg ne jöjjön a mentő), csaknem visszaállt a régi rend. És amit most a lakosok na­gyon várnak: egyrészt az, hogy történjék meg a csövek összekötése és lehetőleg még a fűtési idény dandárja előtt induljon meg a csöveken a gáz, hiszen sokan már a kon­vektorok, radiátorok felett állnak és fölé tartják mele­gért a kezüket, másrészt, hogy — a már kritikusan emlékezéssel nem sírom visz- sza a kézi termelés korát, ami a szegénység kora is volt egy­ben, de vallom, hogy minden közösséget érint a múltja és érinti az egyént is, mert mint Veres Péter írja: éppen a múltja érintésétől válik nép­pé a nép, közösséggé a közös­ség. Ha elfogadjuk ezt a meg­állapítást, akkor nem szabad szégyellnünk, elhárítanunk a vonzást, mely régi tárgyaink­ból árad. És még egy dolog. Évmil­liós kívánság az emberben, hogy értse környezetét. A mai ember mind több tárggyal szembesül, amelyet nem ért igazából, csak jól-rosszul használni tud. S ez egyre in­kább így lesz. Egyre több há­zi eszközünk szorul Specia­listára, ha működésében hiba támad. Elromlik a televízió, hívom a szervizt. Nem hűt a hűtőszekrény, hívom a szere­lőt. Nem indul az autóm, fu­tok a szerelőhöz. Leállt a fű­tésem, sötétségbe borult a lakásom, keresem a szakem­bert. A régiek kívülről-belülröl ismerték minden eszközüket, s javították is azokat szükség esetén. Nem volt az egykori falusi portán olyan tárgy, amit a gazda el nem tudott volna készíteni, meg rém tud­ta volna javítani. Messzire jutottunk ettől a világtól, de megmaradt ben­nünk a vágy, hogy meg akar­juk ismerni tárgyaink kelet­kezését vagy keletkezésük folyamatát. A régi. egyedi tárgyak csoportja szobánk pol­cán tisztelgés az eszközkészí­tő, önellátó őseink előtt és annak a felismerésnek a gyö­kere: nemcsak használni, ér­teni is akarjuk tárgyainkat. Polcaimon ott maradnak őseim hagyatékai: a szakajtó, a sirány, a petróleumos üveg, a viharlámpa, a kuglófsütő, a gyertyatartó és minden-min­den, ami őrzi kezük nyomát. Nem divatból, hanem az ősök előtti tisztelgés vágyából. F. M. rossz állapotban lévő — Sza­badság utcai úttestet hozzák rendbe és az évekkel előbb bejelentett 2. számú helyi buszjárat a Szabadság utcán át, a strand érintésével, a Fazekas-telep felé a Csomádi út végében kiépített tsz-busz- íordulóig induljon végre meg, hogy a község bejáró dolgozóinak másik fele is kulturált körülmények közt érje el a község központját és a vasútállomást. Szociológus ismerősömtől hallottam, hogy a mai 10—14 éves gyerekek rengeteg olyan szónak a jelentését nem isme­rik. ami összefügg történel­münkkel. — Nem tudják pél­dául, hogy mit jelent az alis­pán, a szolgabíró, nem tud­ják, ki volt a botosispán, a számadó, de arra a kérdésre sem adnak helyes választ, hogy kik voltak a csendőrök. — Ha múltunkban kutatnak — vetettem panaszkodó isme­rősömnek a szót —, azt is ér­demes lenne megtudakolni a gyerekektől, vajon tudják-e, ki volt a pesztra, a kofa, a kiskovdás, a béres, a menhelyi gyerek, vagy ki és miért lett falu koldusa. Jó lenne néha beszélni az egykori falu sze­gényeiről, mindjárt más szín­ben jelentkeznének mai gond­jaink. Bizony, néhány évtizeddel ezelőtt minden falunak meg­volt a maga koldusa vagy kol­dusasszonya, s én magam is emlékszem nyomorúságot, szol­gai félénkséget és alázatossá­got hordozó életükre, s hogy nevüket nem írom ki. az csak azért van. mert tudom, hogy gyermekeik és unokáik nem szívesen emlékeznek a régen betemetett mú’tra, ezért in­kább általánosítok, és úgy pró­bálom megrajzolni a koldus­asszony alakját. Meggyőződé­sem. hogy nemcsak a gyere­kek. de sokan a mára felnőt­tek nemzedékéből sem ismerik Árammérőgyár Propagandisták köszöntése Szép hagyomány a Ganz Árammérőgyárban, hogy a politikai oktatási év kezde­tén megköszönik azoknak a propagandistáknak a munká­ját, akik az előző esztendő­ben különösen jó eredménye­ket értek el. Az idei évnyitón Kiss Zoltán, az üzem agitá- ciós és propagandabizottsá­gának vezetője értékelte az előző évi munkát, majd ti­zenhat propagandistának könyvjutalmat adott át. Szentendre Bsgi kiállító Oszoli .József bagi fafaragó faragványainak kiállítása nyí­lik Szentendrén, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola műve­lődési házában november 16- án. Molnár Bertalan festőmű­vész mond bevezető szavakat a tárlathoz, melyet november 30-ig lehet megtekinteni. Túra Cslüagkeresők Közel háromszázötven túrái úttörő vett részt az ifivezetők javaslatára megrendezett csil- lagkereső játékon, melynek szervezői Hublik Ildikó ifi­klubtitkár, Püspöki Mária, a Gagarin úttörőcsapat vezetője, Takács Pál párttitkár és Bé­kési István igazgatóhelyettes voltak. Négy helyszínen 17 akadály várta a pajtásokat. A játékot húsz ifivezető irányí­totta, 14 pedagógus segített ne­kik. Az értékelést évfolyamon­ként végezve, három-három őrsöt illetett dicséret. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Filmesztétika pedagógusok­nak, 15 órakor. Körzeti népművelők szakmai konzultációja, 16 órakor. Kortárs filmklub: Sem fe­dél, sem törvény, francia film, 19 órakor. Magyar filmek múzeuma: Karosszék, készült 1939-ben, 17 órakor. Diáktanya: Miért szeretem?, beszélgetés a zenéről, 16 óra­kor. Hangverseny A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépisko­la növendékeinek hangverse­nyét rendezik meg a művelő­dési központban november 24-én, este 7 órai kezdettel. Műsoron Liszt, Chopin, Beethoven, Schönberg, Haydn, Brahms, Mozart, Schubert művei. A Galga-teremben tartandó estre a belépő húsz forint. a falusi szegénységnek azt a mélységét, amelyben a meg­élhetésnek — sokak számára — egyetlen lehetősége a kol­dulás volt. Sok rendes, tisztességes asz- szony szorult öregségére a koldulásra nem saját hibájá­ból. hanem azért, mert elsze­gényedett, megnyomorodott, öregségére magára maradt, koldusbotra jutott. Volt olyan is, hogy amikor már nem tu­dott dolgozni a gyámoltalan öregasszony, elkergették a gyerekei, nem adtak neki en­ni, nem adtak neki helyet, be sem eresztették a kapun. (Ak­kor még nem vitt a postás havonként minden házba nyugdijat az öregeknek.) Érdekes, hogy a falunkban ritkán mondták ki ezt a szót, hogy koldul, ehelyett a kéregét kifejezést használták, válószí- nűleg azért, mert a szegény asszony naponta végigjárta a falu egy-egy részének lakó­házait, úgy osztva be ezt a házalást, hogy nyolc-tíz na­ponként forduljon meg egy portán. És akkor kért. Kére- getett. Sok helyen már várták, félretették számára az ételma­radékot, egy kis lisztet, a hur­ka zsírját, az avasodni kezdő Szeptember óta valósággal felbolydult a Galga völgye Tú­ra körül. Kezdetben csak al­mával felpakolt járművek sündörögtek az utakon, utóbb már egyre több sárgarépával és petrezselyemmel teli zsák díszelgett a csomagtartókon. Ez a látvány eléggé megszo­kott dolog errefelé, hiszen megkezdték a vitaminnal teli gyökerek betakarítását. Olvasóink között bizonyára akadnak jócskán olyanok, akik tapasztalatból tudják: nem kis gond az említett gyö­kerek felszedése, szállítása, és nem utolsósorban biztonságos tárolása. A mezőgazdaságban — az üzemszerű termelési kö­rülmények között — ezek a gondok hatványozottabban je­lentkeznek. Ezért is van az, hogy a betakarításért felelős mezőgazdászok szinte éjjel­nappal a sárgarépa- és a pet­rezselyemföldeken töltik a munkaidejüket, hogy ne le­gyen semmiben sem fennaka­dás. Így van ez a túrái Gal­ga menti Magyar—Kubai Ba­rátság Termelőszövetkezetben is. Két határban Korán reggel érkeztünk az említett termelőszövetkezet központjába, de Kolesza Mi­hály kertészeti főágazatvezető- helyettes már régen kint jár­ta a hgtárt,. Hosszas, kérdezős- ködés után kiderítettük: most eppen a galgahévízi petrezse- lyemtáblában található. Kis idő múlva egy rövid eligazí­tás végére érkeztünk. Pro- hászka József, Molnár Sándor és Bankó Miklós traktorosok máris indultak a konténer- halmokhoz, hogy legyen mi­be válogatni a fehérgyöke­ret. Kolesza Mihálynak azon­ban újabb dolga akadt a Tú­ra melletti répaföldön. Mit te­hettünk mást? Elkísértük oda, s menet közben beszélgettünk. Jó néhány száz méterrel odébb hét asszony görnyede- zett a sorokban. Az egyik idő­sebb néni bekiabált az abla­kon: — Azt írja meg, hogy egész szalonnát vagy egyszerűen csak a szalonna bőrét. A kol­dusasszonynak minden jó volt, s ha látta, hogy jó szívvel van­nak iránta, hangosan hálálko­dott. imát mondott a házia­kért, dicsérte a családot, főleg a gyerekeket. Ennek a hangos hálálkodásnak az eredménye­ként születhetett a máig meg­maradt közmondás: Néma kol­dusnak üres a tarisznyája. Gazdag helyről leginkább el­zavarták a koldust, a szegény­től nem, mert az utóbbiak azt tartották: sosem lehet tudni, mire jut az ember öregségére. Családunknak is megvolt a maga szegény asszonya, aki mindig kopottas ruhában, de tisztán járt. Sokszor üldögélt konyhánkban, miközben nagy­mamámnak mondta a falu legújabb híreit, s ha nagy­mamám nem ért rá, nekem me­sélt. Néha-néha felsóhajtott, egész élete nyomorúságát egyetlen mondatba sűrítette: Nem jó megöregedni, kedves­kém ! Hátáról soha nem hiányzott a vidékünkön használatos há­tikosár. ezt is kapta valahol, mert nagyon kopott volt, fosz­ladozott már —, de arra még mindig használhatta, hogy orrunk a földet veri! E ki­szólásra harsogó nevetéssel vá­laszoltak a többiek. Mi azon­ban megtudtuk, hogy az egyik legjobb kertészeti brigád vé­gezte munkáját ott, akik már huszonnyolc éve dolgoznak együtt jóban-rosszban. Az asz- szonyokat. elhagyva végre megkaptuk a tájékoztatást. Igényes növények Kolesza Mihály elmondta, hogy náluk már régi hagyo­mánya van az említett nemes gyökérfajták termesztésének. Az idén negyven hektár sár­garépát, s harminc hektár pet­rezselymet vetettek. A vető­magot Hollandiából szerezték be. A túrái öntéstalajon a Danwers 126 jelzésű sárgaré­pa terem a legjobban. Jellem­ző rá, hogy a piacra és gépi feldolgozásra egyaránt alkal­mas. Optimális körülmények között negyventonnás hektá­ronkénti termést is ad, a mi Időjárási viszonyaink között. Az első tapasztalataik szerint az idei termésátlag csaknem megközelíti ezt az értéket. Pedig mennyire reménytelen volt a kezdeti A talajelőké­szítés elején a szárazság mi­att rosszabb minőségű volt a szántás. Alapvető jó fordulat következett be a télen, ami­kor a föld végre megkapta a kellő mennyiségű csapadékot. A sárgarépa sem nélkülözi a műtrágyázást: meg is kapott mindent, sőt a gyomirtózás is megtörtént, a kombinátoro- zással egy időben, április ele­jén. A kellően előkészített magágyba húsvét táján kerül­tek be a magok. A vetőgép egyszerre tizenkét sorba ve­tette a sárgarépa és petrezse­A galgamácsai iskola diák- sportkörének turisztikai szak­köre a közelmúltban kerék­páros kirándulást tett Kön- czöl József tanár vezetésével. Először Domonyvölgybe men­tek, ahol megnézték a kör­amit kapott, azt elnyelje. De hát mit is adhattak a koldus fölött egy lépcsővel feljebb ál­lók, akiknek szintén gond volt a mindennapi kenyér előte­remtése. Legtöbb háznál és leggyakrabban egy darabka kenyeret adtak, kevesebb he­lyen lisztet, evőkanálnyi zsírt, egy kis ételmaradékot. Jól járt a szegény asszony, ha éppen disznóvágást követő napon nyitott be a portára. Ilyenkor bőkezűbb volt a ház asszonya, s jutott a kosárba néhány szem töpörtyű, esetleg egy darabka hurka is, és az előző esti va­csoráról megmaradt pogácsá­ból pár darab. Ugyanilyen kin­csekhez jutott a kolduló a la­kodalmas házaknál is, ahol a maradék elosztásánál mindig gondoltak rá. Hogy ő mit adott mindezért? Híreket, történeteket. Amit hallott az alvégen, azt elmond­ta a felvégen. Még a fiatal pá­rok összeboronálását is segí­tette. Mindig csodálattal em­lékszem egy hírre, hogy ami­kor falunk egyik koldusasz- szonya meghalt, a gazda, aki istállója egyik sarkába enged­te, hogy meghúzódjon éjsza­kánként, az asszony vackai között annyi pénzt talált, hogy öt hold földet vehetett belőle. Igaz-e vagy sem, nem tudom, de a hír sókáig tartotta ma­gát, még közmondást is szül­tek az emberek: koldus kezé­ből nem gurul ki a garas. Fercsik Mihály lyem magját. Precíz munká­ról volt szó, hiszen az egész vetésterületre összesen hetven kilogramm importmagot ve­tettek. A szinte optimális körülmé­nyek között, szépen kikeltek a kis növénykék. Erőteljes nö­vekedésük májusban folytató­dott, mígnem a június közepi csapadékszegénység megállí­totta ezt a folyamatot. A ré­patestek gyarapítása érdeké­ben kénytelenek voltak ön­tözni. Négyszer locsoltak: negyven-negyven milliméter csapadékot juttatva a gyöke­rekhez. Ennek is köszönhető, hogy a répák nagyok lettek. Kézzé! vá!cg3íják A betakarítást egy dán ösz- szeszerelésű kiszedögéppel végzik. Ez kiszedi, fejeli, és egy futószalagon a vele pár­huzamosan haladó pótkocsiba önti a répát. Nagyon terme­lékeny. Óránként száz mázsa, vagyis egv vagon répát szed ki a földből. A feldolgozásra kész gyökereket két, pótko­csis MTZ hordja a tárolóhe­lyekre. A piaci és a gyári fel­dolgozásra szánt gyökereket azonban kézzel válogatják, ami jelentős munkaerőt köt le. De szükség is van mun­kájukra, hiszen szállítanak sárgarépát és petrezselymet a Hatvani Konzervgyárnak és a kecskemétinek, a Szitás Menti Termelőszövetkezetnek és a ráckevei hűtőház is innen kapja a répát. Nem felejtkez­tek el a környékbeli gazdák­ról sem! A Szedd magad! ak­ció keretében, az egész ter­més egyharmadát nekik szán­ják. Kovács I. Csaba nyék érdekességeit és szalon­nát sütöttek. A másik al­kalommal már messzebbre ke­rekeztek. A Hungaroring volt a túra célja. Az oda-vissza hatvan kilométeres út is nagy élmény volt a gyerekek részé­re, a versenypálya pedig fő­képp. Azon is végigtapostak. A Galgamácsai Tsz SE szak­osztályai között nagyon jól működik a férfi asztalitenisz­csapat. Az öszevont körzeti bajnokságban mindenképpen dobogós helyezés vár rájuk. Mérkőzéseiket és edzéseiket az általános iskola tornatermében tartják, jó a kapcsolatuk az iskola vezetésével. A sakko­zók nem indultak, mert a me­gyei másodosztályban kevés csapat nevezett. Csak ünnepi tornákon és egyéni versenye­ken szerepelnek. A labdarú­gócsapat sem vesz részt az idén bajnoki küzdelmekben. A tömegsportban ünnepi ver­senyeket rendeztek, néhányat. B. I. Tanács1.ozás A halászatról A Magyar Agrártudományi Egyesület kebelében működő állattenyésztők társasága ha­lászati szakosztálya Gödöllőn, az Agrártudományi Egyete­men tartja soron következő tanácskozását Magyarok a fej­lődő világ halászatáért cím­mel. A november 27-i ülésen ismertető hangzik el a külföl­dön tevékenykedő halászati szakembereink munkájáról is. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) Veresegyház Meglepetésre gyorsan Mikor lesz vágre gáz? —kas Régiekről szólva Néma koldus tarisznyája Mogyoródra kerekeztek

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom