Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-14 / 269. szám

12 1987. NOVEMBER 14., SZOMBAT — H ¥ 'El. E BC ■■■ HOLNAP: JjSB . 1987. november 14., Hin . szombat. Aliz napja. A nap kél 6.43 — nyugszik 16.11 órakor. A hold kél 23.50 — nyug­szik 13.29 órakor. 1987. no­vember 15., vasárnap. Adalbert, Lipót nap­ja. A nap kél 6.48 — nyugszik 16.10 órakor. A hold kél — — nyugszik 13.44 órakor. b v.iinnro^nirm'iriTi Többnyire erősen felhős lesz az cg, sokfele várható eső. A pára, a köd lassan keleten is mindenütt megszűnik. A dél­nyugati, majd északi, észak- nyugati szél sokfelé élénk és elsősorban a Dunántúlon gyak­ran erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet észak­nyugaton 6 fok, délkeleten 12 fok körül valószínű. — Nem lesz lemaradás. A főváros és Pest megye ma­lomüzemei az első három ne­gyedévi áttekintés alapján az időarányosan 67 százalék he­lyett csak 66 százalékban tel­jesítették az idei tervet. Pest megye lisztigénye 100 ezer tonna évente, aminek csak az 59 százalékát tudja megter­melni a Budapesti és Pest Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Mivel már valamennyi üzemben be­fejeződött az évi karbantar­tási munka, így a pillanatnyi lemaradást év végére behoz­zák, s a lisztellátásban nem lesz fennakadás. Nagyobb óvatosságot! Síkosak, csúszósak már az utak. Ilyenkor elég egy apró figyelmetlenség, egy rossz mozdulat és ... Sajnos szem­tanúi voltunk mi Is tegnap délután egy csúnya karambol­nak, Vecsés határában. Egy IFA és egy Trabant ütközött össze. Legyen ez figyelmeztető minflannyiunk számára! (Csécsel Zoltán felvétele) Lo’. lónyeremények Vem voll «lös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 46. játékheti lottónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők: öttalálatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények­re egyenként 239 012 forintot, a 3 találatos szelvényekre egyenként 1081 forintot, a 2 találatos szelvényekre egyen­ként 36 forintot fizetnek. A közölt adatok nem vég­legesek. AUTÜSORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat Trabant Combi Hycomat Trabant Limousine Speciál Trabant Combi Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg Special, tolótetős Wartburg Tourist Skoda 105 S Skoda 120 L Lada 1200 Lada 1300 S Lada 1500 Lada Combi Moszkvics Polski Fiat 126 P FSO (Polski Fiat) 1500 Dacia Limousine Dacia Combi Dacia TLX Zastava Volga Limousine Volga Combi — VW-alkatrészek. Solymá­ron már november elején át­adták a Pemü Purpack gyár­egységét, de csak november 18-án érkezik meg a Volkswa- gen-cég egyik vezetője, hogy az együttműködés részleteit végleg rögzítsék. A tervek szerint a Pemü solymári gyár­egysége autóperem-gumikat gyárt majd a VW-gépkocsik- hoz. — Pevdi-bcruházás. Az idén elfogadták a Pevdi gyömrői gyáregységének kibővítési ter­vét. A jövő év elején gyors ütemben elkezdik a 104 millió forintos beruházást. CZEKEL1US AURÉL HATVAN ÉVE halt meg Czckelius Aurél (1841 —1927) mérnök. Egész fiatalon kitűnt jó matematikai készsé­gével. Végül is gyakorlati pá­lyára került, s ezért a buda­pesti Műegyetemen végezte ta­nulmányait. 1869-ben — első munkahelyeként — a Magyar Államvasutak szolgálatába lé­pett, ahol rendkívüli szerve­zőkészségét is jól tudta hasz­nosítani. A MÁV szolgálatában számos hidat tervezett, és igen soknak ő vezette az építési munkálatait is. 1881-ben kine­vezték az újonnan szervezett műszaki tanács tagjává, 1894- tf>l pedig a Duna-híd-osztály vezetője lett. Az ő nevéhez fűződik — egyebek között — a budapesti régi Erzsébet és a Ferenc József (ma Szabad­ság) híd, a pozsonyi és a ko­máromi Duna-hidak, a tisza- úilaki Tisza-híd, továbbá a marosújvári Maros-híd felépí­tése is. A budapesti Ferenc József- híd építésének története cím­mel jó szakmai tapasztalatcse­réül is szolgáló könyvet írt, amely 1896-ban látott napvilá­got. Karácsonyi vásár Írsz Perbálon A Műgyűjtők Galériája Kft. és a Jókai Klub kará­csonyi vásárt rendez a per- páli falusi galériában, amely­nek megnyitója ma délután 3 órakor lesz. Régi és kortárs festmények, szobrok, grafikák, kerámiák, üvegtárgyak, szőt­tesek kerülnek eladásra. A ko­rábbi hagyományokhoz hí­ven, az idén is lesz karácsonyi sorsjáték, amelyen három ér­tékes műtárgyat sorsolnak ki. Sorsjegyek a helyszínen és a Műgyűjtők Galériájában (Budapest, Dohány u. 82.) vá­sárolhatók a sorshúzás idő­pontjáig, december 20-áig, dél­előtt 11 óráig. A nem nyerő sorsjegyek értékükben levásá­rolhatok. nlIl-TI E Ml IIEJELZÉ S. Borult csapadékos idd A csepeli Duna Tsz kezdeményez le Háttéripar bedolgozókkal 1 113 331 10 418 3 213 2 801 3 728 10 531 2 151 11 530 27 363 47 647 13 774 1.5 453 11 147 384 1 373 6 373 6 634 2 605 2 110 18 372 1 237 1 113 A csepeli Duna Tsz szol­gáltatóágazata a lakossági és közületi javító, karbantartó feladatok mellett mind na­gyobb figyelmet fordít a nagyüzemekhez kapcsolódó háttéripari tevékenység kibon­takoztatására. Különös érdeklődésre szá­míthatnak e téren a vállala­toknál a szerszámkészítői munkára, mert ez a tevékeny­ség a nagyüzemekben sok esetben gazdaságtalan. A kis­üzemi formában azonban még a kisebb szériák esetén is eredményesen megoldható. Űjszerű kezdeményezése a Duna Tsz szolgáltatórészlegé­nek, hogy az effajta feladatok megoldására széles körű be­dolgozói hálózatot épít ki. Az otthon elvégezhető munkákhoz a Duna Tsz részlege biztosít­ja a szükséges kisebb gépe­ket, üzemi berendezéseket is. Jelenleg számos üzemmel folytatnak tárgyalásokat, hogy a szükséges kapacitáshoz igé­nyelt munkaerő-szükségletet kellő időben biztosítsák. K. Z. f>U,! . I ..-As Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás héttői ^ és csütörtöki lapszámainkban A nyertesek Krónikaírók Tegnap a Hazafias'Népfront Pest Megyei Bizottságának klubtermében ünnepélyes ke­retek között került sor a Pest megyei helytörténeti és króni- kaíró-pályázat eredményhir­detésére. Két kategóriában osztottak -• díjakat. A krónika műfajában két első helyezett volt: Veér Ilona Budakeszi, Szántó József pedig Albertir- sa 1986-os krónikáját írta meg; -­A helytörténeti kategóriában a zsűri Kürti Béla munkáját tartotta a legjobbnak. így a Cegléd iparos ifjúság önképzö egyesületének című dolgoza­tával ő nyerte el az első dí­jat. Második helyezett ebben a műfajban nem volt. Szó Az elmúlt hét nap gyakran fel­hős, párás időjárás uralkodott, je­lentősebb mennyiségű csapadék csak keddtől fordult elő. A hő­mérsékletek általában alacsonyab­bak voltak a sokévi átlagnál, és a sokszor nyirkos, ködös idő még növelte a hidegérzetet. Az októberi szárazságot novem­ber elején továbbra is túlnyomó- részt esőmentes napok követték, s ez azt eredményezte, hogy a ter­mőföldek ilyenkor szokásos be- nedvesedése késésben van. Az e hét eleji csendes cső kedvezett az elvetett magvak csírázásának, a kikelt fiatal növények fejlődésé­nek. de a vetéseket károsító 1- lönféle fertőzések elterjedését is eredményezheti. Az egyes tájak hőmérsékletei között néha nagy különbségek alakultak ki. amit a borultság el­térő mértéke és időtartama idé­zett elő. A hét végén jelentősebb csapa­dék várható. Az éjszakák eleinte fagymentesek lesznek, hétfőtől azonban erősödik a lphűlés és egyre nagyobb területeken alakul­nak ki fagyok. A nappali csúcs- hőmérsékletek a tartósan felhős helyeken 5 fok, a derültebb vidé­keken in fok közelében lesznek. A hét végén országszerte várható akár jelentősebb mennyiségű csa­padék is. Hétfőtől csökken a csa­padékhajlam,. de elszórtan még várható kisebb eső. Szombattól megerősödik a szél és valószínű­leg a hét elején fokozatosan mér­séklődik. A talajnedvesség értéke a szán­tóföldi vízkapacitás százalékában Pest és a környező megyékben. Megye: 0—50 50—100 Bács-Klskun 23—35 45—30 Fejér 35—45 55—60 Komárom 30— 40 43—50 Nógrád 30—40 25—30 Pest 30—40 50—55 Szolnok 30—40 30—35 Pozsony—Moszkva Szomszédaink (eveiből Tűz a családi házban Leégett a tetőszerkezet November 13-ára virradó éjjel tűz keletkezett Deésy Géza Kálmán 43 éves boltve­zető, Felsőgöd, Lévai utca 30. szám alatti családi házában. A tetőszerkezet teljesen, a berendezés részben elégett. Személyi sérülés nem történt. A keletkezett anyagi kár körülbelül 400 ezer forint. A tűzoltóság és a rendőrség szakértők bevonásával vizs­gálja a tűzeset körülményeit. K/onibat szlovák televízió 12.35: Kelet-szlovákiai magazin. Különkiadás 13.00: Szimfonikus hangverseny 14.00: Fiatalok sportja. Magazin 14.30: Lokomotiva Kosive—ZVVTS Kosice női kosárlabdaliga- mérkőzés, a 2. félidő köz­vetítése 15.15: Országos lábteniszbajnokság. Döntő, felvételről 19.30: Tv-híradó 22.00: Sporthíradó 22.20: Szórakoztató vetélkedő 2, MŰSOR 20.00: Nagy eset. Bűnügyi tévé­játék 22.30: A világ nagy városai: Róma. Dokumentumfilm MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 7.05: Dokumentumfilm 7.15: Fűvósnégyes játszik 7.45: Látogatás Minotauruszhoz. Film, 5. rész 9.00: Szombat, a szülők napja 10.30: Nemzetközi népművészeti tv-fesztivál 11.05: Mindenkinek külön-külön 11.35: R. Paula műsora 12.00: Együttműködés 12.40: Az elő természet 13.40: Rajzfilmek 13.55: A hivatás 14.40: Népművészeti ünnepség Kolomcnszkojéban 15.45: Találkozás B. Ribakov akadémikussal 16.50: Sakk világbajnokság 16.55: Tréfásan és komolyan 17.45: Látogatás a Minotauruszhoz. Film, 5. rész 19.00: Híradó 19.40: Az átalakítás reflektor- fényében 19.50: Rajzfilm felnőtteknek 20*00: Tv-vetélkedö: Szovjetunió— Bulgária Utána: Sakkvilágbajnokság 22.25: McKeanly menekülése. Film, 1. rész 23*40: J. Artj'emev zeneszerző filmzenéje Vasárnap RADIO ES TV MŰSORÁBÓL Szombat KOSSUTH RADIO 4.30: Jó reggelt! Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárás 8.10: Műsorismertetés 8.20: Mai programok 8.30: Családi tükör 9.05: Színes népi muzsika 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Ismét — a javából! 12.00: Déli krúnika 12.30: A világ; mezőgazdasága 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Énekeljünk együtt 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Ipargazdák 14.20: Mindennapi irodalmunk 14.50: Christian Larde fuvolázik 14.59: A világlíra gyöngyszemei 15.10: Cj zenei újság 16.00: 168 óra 17.30: Népdalelőadok hangalbuma 18.15: Hol volt. hol nem volt... 13.30: Hírek. Időjárás. Sport 18.45: Szomory Dezső színjátéka 20.57: Évfordulók nyomában 22.00: Hírek. Időjárás. Sport 22.15: Európa hangversenytermei­ből 23.03: Lemezmúzeum 24.00: Hírek. Időjárás 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Dallamkoktél 7.55: Műsorismertetés 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Sztereőbeállitó 8.11: Népszerű muzsika 8.50: Tíz perc külpolitika 9.00: Hírek. Időjárás. Ütközően 9.05: Hétvége 10.30: Szimfonikus dallamok 11.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 11.05: Könnyűzene 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.03: Szívhiba 13.40: Muzsikáló természet 14.00: Magunkat ajánljuk 16.30: Filmzene 17.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 17.03: Bajnoki vízilabda-mérkőzé­sek 17.30: Látogatás a múltunkban 18.30: Tip-top parádé 19.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 19.05: A Fruska 20.50: Könnyűzene 21.00: Hírek. Időjárás 21.03: 168 őrá 22.30: Most érkezett Pozsonyból 22.55: Rólunk van szó! 23.00: Hírek. Időjárás. Sport 23.15: Dzsessz 0.15: Éjfél után TELEVÍZIÓ 8.30: Tévétorna gyerekeknek 8.35: Orosz nyelvlecke kicsiknek 8.50: Óvodások filmműsora 9.10: Röpsuli 9.25: Titkok nyitja 10.05: Fiatalok pályaközeiben 10.30: Teles! 11.00: Más—kép 11.45: Unsel Bildschirm 14.25: Bajnoki kosárlabda- mérkőzés 16.10: A világ metrói 17.00: Híradó 17.20: Szobrok 17.45: Teleráma 18.30: Családi torna 18.45: Vakáción a Mézga család 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Vers mindenkinek 20.05 : Aprily Lajosra emlékezünk 20.45: Zenélő filmkockák 22.35: Híradó 2. 2. MŰSOR 17.25: Movi-krónika 17.35: Képújság 17.40: Csengetés 18.25: Életutak 19.30: Régi mesterségek 19.55: Száz híres festmény 20.05: Bródy Sándor: Napforduló 21.30: Gyöngyöspata temploma 21.55: Képújság Vasárnap KOSSUTH RADIO 6.00: Vasárnapi újság 8.00: Hírek. Időjárás. Sport 8.25: Műsorismertetés 8.30: Énekszóval, muzsikával 9.00: Helyettem írták 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: öt kontinens hét napja 10.20: örökzöld dallamok 10.54: Édes anyanyelvűnk 11.00: Gondolat—jel 12.00: Déli krónika. Sport 12.15: Harminc perc alatt a föld körül 12.45: Egy korty tenger 12.55: Operafelvételek 13.20: Az élő népdal 13.30: Szonda 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Művészlemezek 15.01: üdvözlet az olvasónak 16.00 16.05 17.10 17.40: 18.17 18.30 18.40 19.56: 20.45: 21.00 22.00 22.10 22.25 23.18 24.00; 0.10 0.15: 6.00: 6.54 7.00 7.05 7.35 8.00 8.05 9-.00 9.05 9.59 11.00 11.10 12.03 13.00 13.05 14.00 14.51 13.00 Hírek. Időjárás A tenorkirály Jelenidőben Zenekari muzsika Hol volt, hol nem volt. • Hírek. Időjárás Remekírók hangszalagon (Iliász) Évfordulók nyomában „Gyertyafénynél’* Töltsön egy órát kedvenceivel! Hírek. Időjárás Sporthíradó Mi a titka? Kürtszólók Hírek. Időjárás Himnusz Éjfél után PETŐFI RADIO Dallamkoktél Mai programok Hírek. Időjárás. Ütközben A római katolikus egyház félórája Vasárnapi orgonamuzsika Hírek. Időjárás Ezüsthíd Hírek. Időjárás. Ütközben A francia sanzon történeté­ből Fehér fügefalevél Hírek. Időjárás. Ütközben Vasárnapi koktél Jó ebédhez szól a nóta Hírek. Időjárás. Ütközben Mikrofon—próba Augusztin, a virágmintás kiselefánt Az MRT gyermekkórusa énekel Hírek. Időjárás. Ütközben 15.05 16.00; 21.00 21*05; 22.30: 23.00: 23.10; 0.15: 8.20: 8.25; 8.50: 9.20: 10.00: 10.55: 11.45: 11.55: 14.00: 14.05: 14.10: 15.15: 16.10: 16.50: 17.10: 17.40: 18.20: 18.25: 19.00: 20.00: 20.10: 21.10: 21.15: 22.45: 18.10 18.1$ 19.00 21.25 22.15 Táskarádió Poptarisznya Hírek, időjárás. Ütközben Társalgó Könnyűzene Hírek. Időjárás. Totó Könnyűzene — esti hangu­latban Éjfél után TELEVÍZIÓ Tévétorna gyerekeknek 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal Kuckó Vár állott.. ; Tűzre, vízre, vigyázzatok! Zenebutik Ki nyer ma a képernyőn? Hírek Képújság Közönségszolgálat Az olaj titkos története A magyar játékfilm történetéből Kapcsoltam Mozgó képek Delta Nézzük együtt! Családi torna Meséről mesére A Hét Híradó Az öreg Van öt perce? Telesport Hírek 2. MŰSOR Képújság Gondolkodó Éjjeli menedékhely Szemtől szemben Képújság SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 13.00: Nemzetközi ifjúsági jég­korongtorna 16.05: Szafari. Tévésorozat. 8* rész 16.35: Filmmúzeum: Iván Pavlov akadémikus. Életrajzi film (FF) 16.30: örökzöld melódiák 19.30: Tv-hiradó 20.05 : Törés a szélcsendben. Tévéjáték. 1. rész 21.20: Signorina Giovantu. Cseh balettfilm 22.00: Sporthiradó 2. MŰSOR 16.10: Nemzetközi vízilabdatorna 18.00: Senki sem veszít. Szórakoz­tató vetélkedő 20.05: Szórakoztató vetélkedő MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZOK NAPJA 5.00: 90 perc 6.30: Aerobik 7.15: A sportlottó húzása 7.30: Ébresztőóra 8.00: Hazámat szolgálom 9.00: Zenés műsor 9.30: Világjárók klubja 10.30: Zenebutik 11.00: Falusi óra 12.00: Az egészség 12.45: Dokumentumfilm 13.00: Ma — a mezőgazdasági dolgozók napja 13.15: Zenés műsor 14.45: Hamupipőke. Film 16.00: Nemzetközi panoráma 16.45: Rajzfilm 16.55: Esti torna 17.00: A Szovjetunió labdarúgó­bajnoksága. Szpartak— Dinamo (Tbiliszi) 17.45: Sakkvilágbajnokság 18.10: Filmelőzetes 19.00: Híradó 19.40: Az áralakítás reflektor- fényében 19.50: Dokumentumfilm 20.00: Tv-vetélkedő: Szovjetunió— Bulgária. 3. adás 22.15: McKeanly menekülése. Film, 2. rész 23.45: V. Leontyev műsora Szemtanút keresnek A rendőrség kéri A rendőrség kéri, hogy jelent­kezzenek a Gödöllő Rendőrkapi­tányság közlekedési alosztályán (Gödöllő, Petőfi út 6—10., tel.: 20-333), vagy a legközelebbi rend­őri szervnél azok a személyek, akik november 12-én 12.35 óra kö­rül az M3-as autópályán Buda­pest felől Hatvan irányába köz­lekedtek, és a 33—34. kilométer- szelvény között egy Skoda típu­sú személygépkocsi felborulásával kapcsolatban érdemleges adatot, felvilágosítást tudnak adni. A bal­eset következtében egy személy életét vesztette. nrOT lirpvn UÍDI AD A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Sági Agnes. ­r LO I Ili LU ILI «I ll\ LM I Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 6 POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRÁNYlTÖSZÁM: 1446. - Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. ­' •' - ~ Szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIÖKSZERKESZTÖSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér l.. pf. 19. 2701. Telefon: 11-400. - ÉRDI HÍRLAP. Érd, Engels u. 1—3. 2030. Tasion: 43-332. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő. Szabadság út 2 Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONOÉI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös. Hősök tere 5. 2750. Telefon: 338. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43.— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258,— Ft. egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, - ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap» ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133-1957 (Gödöllői Hírlap) IfcSN 0113—2031 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom