Pest Megyei Hírlap, 1987. november (31. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
Megalaknlí a Pest megyei bizottság Pt»sí Hírlap if'-V * -V, ./•? , Üj utakon 1987. NOVEMBER 14. A Pest Megyei Tanács ifjúsági és sportos?,tálya a SteintlI utcai székház nagytermében tartotta a természetjárók küldöttértekezletét. Király Tibor, a PTISO csoportvezetője köszöntötte a szakosztályok képviselőit, azokat, akik bejelentették csatlakozásukat az új testülethez, az átszervezett szövetséghez. Tizenkilenc felnőtt szakosztály, 25 ODK-kör megbízottja volt az összejövetelen. Indul a láng Vasárnap Vasárnap a napsütéses Görögországban kezdődili meg „a legnagyobb téli expedíció, Amundsen és Scott harca óta a~ Déli-sark felfedezéséért” — írja a kanadai „Calgary Herald” a téli olimpia helyszíne felé induló iáklyaválto rajtja előtt. Egy hellén papnőnek öltözött görög színésznő a napsugarakat tükörrel összegyűjtve lob- bantja lángra az olimpiai fáklyát vasárnap délelőtt Olym- piában, az ókori versenyek helyszínén. Tőle Ralph Klein, a rendező Calgary polgármestere veszi át a lángot. Athénből repülőgéppel juttatják el az új-íundlandi St. Johnba. Kedden onnan indul 8S napos, 18 ezer kilométeres útjára. A váltófutás szponzora, a Petro- Canada különleges éghető folyadékkal tölti fel a fáklyát. A láng 40 fokos hidegben és erős szélben sem alszik el. A távnak csak egy részét, pontosan 10 944 kilométert viszi váltó, a maradék távon repülőn, hajón és szánon szállítják a lángot. Dr. Gács János, az országos szövetség titkára tájékoztatta a résztvevőket az újítás lényegéről. Már korábban is felvetődött az önálló jogi személyként működő testület életre hívása, s a labdarúgók után most a természetjárás következik a sorban. Az átszervezés után is a PTISO- hoz tartozik a megyei szövetség — azaz ezután bizottság — és szakosztályai az egyesületek keretében tevékenykednek. Az átalakulás révén nagyobb lehetőség nyílik az önálló kezdeményezésre, a gazdálkodásra. Létszámnövekedés A megyei összejöveteleket az országos küldöttközgyűlés követi, amelyen valamenv- nyi szakosztály egy-egy fővel képviseltetheti magát. A 200 tagnál többet foglalkoztató szakosztályok létszámuk arányában küldhetnek képviselőket. Mayer Géza, a megyei szövetség elnöke elmondta, hogy Péter sérüléssel bajlódik Bővült a válogatott keret Pénteken délelőtt az MLSZ székházában találkozott az NSZK elleni szerdai labdarúgó-mérkőzésre készülő válogatott keret 15 játékosa. A három idegenlégióst — Détá- rit, Pétert és Garabát — csak vasárnapra várják, ők szombaton még bajnoki találkozón szerepelnek. Kiprich és Szalma, a két tatabányai labdard- gó nem utazott fel a fővárosba. Tatán csatlakoznak a többiekhez. Garami József szövetségi kapitány negyedik, egyben utolsó előtti találkozójára készül. (Eddigi mérlege egy győzelem — Görögország ellen —. s két vereség Skóciától és Lengyelországtól.) — Az elmúlt hét végi bajnoki forduló óta a játékosok klubjaikban készültek — mondta a kapitány. — Egy barátságos találkozó előtt elegendő ötnapos közös felkészülés. Történt változás a keretben? — Igen. Utólag behívót kapott az Ú Dózsa hátvédje, Kecskés Zoltán is, mert Péter térdsérüléssel bajlódik. Bal- szerencse. hogy az újpesti játékosról kiderült: derékbán- talmai vannak. Kovács Kálmán családi okok miatt csak szombaton utazik utánunk Tatára. Ugyanekkor csatlakozik Farkas Tibor is, felesége a napokban szült. Más jellegű gond akadt Garaba Imrével. Klubja, a francia Rennes nem akarta elengedni a mérkőzésre. Végül Bálint László technikai igazgató közbenjárásával megegyezés született. Garaba jöhet, de cserébe a Ciprus elleni EB-selejtezőn a magyar vezetők lemondanak szerepeltetéséről. Garami József arról is beszámolt, hogy Tatán péntektől keddig hat edzést vettek tervbe. Csak szombaton lesz két gyakorlás. A felkészülést az NSZK egyik mérkőzéséről készült videofelvétel, megtekintése egészíti ki. Az NSZK válogatottja vasárnap 15.15 órakor különgép- pel érkezik Budapestre. A Hotel Fórumban lesz a szállásuk. 1952-ben alakult a testület, amely szép múlttal büszkélkedhet. A kezdeti 700-ról 7015-re növekedett a szervezett természetbarátok létszáma, s mozgósításukat sok kezdeményezéssel segítették. IlagToinánTok Fontos, hogy tovább ápolják szűkebb pátriánk természetjáró hagyományait, így a Pest megye turistája, a Tíz megye 100 nevezetesség akciót, s az emléktúrákat. A természetjárás a tömegsport egyik elengedhetetlen változata, s szükség van fejlesztésére. Ezt hangoztatta Túróczi Béla, a PTISO vezetője is, arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanulóifjúság köréből fokozottan toborozzák a tagságot. Ű is azt említette, hogy. az elért eredmények további jó munkára köteleznek. A jelenlevők ezután a szövetség lemondását tudomásul vették, s egyben elfogadták a Pest megyei természetbarátbizottság megalakulását. A PTISO előterjesztése alapján szavazással döntöttek a 11 tagú elnökségről, melynek tagjai: Agócsné Kiss Teréz, Beke Nándorné, Dolinszky Tamás, Georgiadesz Gábor, Hűler Ilona, Jeney István, Mayer Géza, Sass Gyula, Spirk Tibor, Szőke István, Veress Mihály. Korábban a szövetség keretében 10 bizottság — így ifjúsági, vízi, agit.-prop., túra stb. — tevékenykedett, ezu tán albizottságok irányítják majd a különböző területeket. Kiütlüüciirkezlcf A jelenlevők Mayer Gézát választották a Pest megyei természetbarát-bizottság elnökévé. Ö, valamint a vízi albizottság képviselője, november 21-én az országos elnökség összejövetelére hivatalos. November 29-én tartják az országos küldöttértekezletet a Közgazdasági Egyetem aulájában. Egy másik esemény is vár a természetbarátokra, a Pest megyei szakosztályvezetők hagyományos évzáróját díjkiosztóval egybekötve november 21-én 19 órakor rendezik Százhalombattán. Reitter László Európa-bajnofcsáí* Ma: az iigetön Szombaton az ügetőpályán rendezik meg az amatőr női versenyzők Európa-bajnokságát. A kontinenstalálkozóról Borostyánkői Tamás, ügetőverseny-titkár elmondta: — A hazai ügetősport több mint százéves múltra tekint visz- sza, de ilyen jelentős viadal házigazdái még nem voltunk. Tavaly Európa Kupát rendeztünk. Most a sportág 15. Európa-baj- nokságának adunk otthont. Tizenkét nemzet képviselőit, bajnokait várjuk. A magyar bajnok, Sebes Erzsébet futamesályesként áll rajthoz. Az első futam 15 órakor rajtol, de már 14 órától megkezdődik a látványos program. A birkózók eredményesen gazdálkodtak Pénzdíj a bajnoknak Szombaton, illetve vasárnap befejeződik a birkózók csapatbajnoksága. A hazai szövetség vezetői az idén először próbálkoztak egy új, nagyobb küzdelmekre, látványosabb birkózásra sarkalló verseny- rendszer kiírásával. Hogy ez végül is beváltotta-e a hozzáfűzött reményeket — kérdéfeljaíoU a Dnnavarsám— ILHTfi Jól vették az akadályt A sakkozók Pest megyei bajnokcsapata az OB II-es osztályozó ajkai csoportjában indult és sikerrel vette az akadályt. A győztes Dunavar- sányi Petőfi-DMTK együttesének intézője, Schubert Gyula ezeket mondotta: — Az elmúlt hat esztendőben ötször nyertük meg a megyei csapatbajnokságot, de az osztályozón alul maradtunk. 1982-ben Orosháza, 1934-ben Nyergesújfalu. s az elmúlt két esztendőben Győr, illetve Pét volt a helyszín. A mostani feladatra nagyon készültünk. — Az első napon 6,5-5.5 arányban nyertünk Sárvár ellen, a Nyergesújfalu—Ajka találkozó 6-G-os döntetlent Pest megyei totó A lapunkból kivágott szelvényt borítékban, vagy levelezőlapra ragasztva november 20., péntek délig kell szerkesztőségünkbe beküldeni: Pest Me- gvei Hírlap. Bp. Pf. 311. — 1446. Az eredményeket november 23-1, hétfői, a nyertesek névsorát 2G-i, csütörtöki számunkban közöljük. A szelvény első helyén NB í-es, a 2—4. helyen NB III- as, a többi helyen megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés szerepel. Felkérjük azokat, akik tippjei- ket borítékban küldik be, a szelvényekre külön is írják rá nevüket, lakcímüket, a borítékra pedig- „Totópályázat, 15. hét”. I Debrecen—Váci Izzó 2 D. Kőolaj—Kartal 3 BKV Előre—Érd 4 ESMTK—Ráckeve 5 Dömsöd—VOSE 6 Göd—Fót 7 GEAC—Dabas « Ceglédi VSE—Pilis Pólmérbőzések: 9 Bag—Bugyi Tsz SK Ml P.-vörösvár—Gödöllői SC FELADÓ: 15 MINDEN HETEN TOTO-LOITÜ! hozott. Ugyanez az eredmény született másnap Ajka ellenében, valamint a Sárvár— Nyergesújfalu mérkőzésen, így az utolsó napra maradt a döntés, hiszen három csapat volt esélyes az elsőségre. Mi 6.5-5,5-re nyertünk Nyergesújfalu ellen, s ezzel megelőz, tűk a jóval esélyesebb házigazdákat. A harmadik csoport végeredménye: 1. Dunavarsányi Petőfi-DMTK 5 ponttal, 2. Ajkai Bányász 4, 3. Nyergesújfalu 2, 4. Sárvár 2 ponttal. A győztes együttes tagjai: Kovács István, Solt Dezső, Seres Béla, dr. Hetényi Géza, Király József, Schubert Gyula. Kovács Miklós, Kalmár Károly, Vörös Sándor, Györfi Lajos, Erdélyi Rudolf, Foga- rasi Ferenc, H. Tóth Sándor, Botos József, Weidinger Lé- nárd, Erdélyi Antal. A legjobb pontszerzők: Győrfi 3, Kovács M 2,5, Kovács I. és Seress 2—2 ponttal. Az Ajkai Bányász kitűnő házigazda volt, különbusz szállította a szállásról a versenyre a résztvevőket. S. L. AílélairánT Melbourne A Pest megyei tömegsport- viadalok egyik állandó szereplője az 58 éves Pési Rezső, Nemcsak az itthoni, hanem a külföldi veterán viadalokon is bizonyította képességeit. Most újabb erőpróba vár reá. Ma utazik a magyar küldöttség tagjaként Ausztráliába, Mel- bourne-be, a VII. atlétikai veterán-világbajnokságra. Tavaly Malmőben az Európa-baj- nok ságon a középmezőnyben végzett. Ausztráliában 1500 m, 3000 m akadály és 5000 m megtétele vár reá. A magyar színeket 38-an képviselik. ses, a szövetségnek kell alaposan elemeznie az idei csb tanulságait. Érdekesség, hogy az FTC mindkét fogásnemben döntőbe került. A hétvégi finálék előtt Kuller József, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára az alábbiakról tájékoztatott: — Szövetségünk pénzügyi gazdálkodása a várakozásnál sokkal eredményesebb volt, ezért a szabad- és kötöttfogású bajnokcsapatnak is 20-20 ezer forintot ajánlottunk fel. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar birkózósportban is következnek majd a pénzdíjas versenyek, csupán egyedi jutalmazásról van szó. A csb-helyosztók műsora (valamennyi mérkőzés a sport- csarnokban) : Szombat, szabadfogás: A 3. helyért: BVSC—Bp. Honvéd, 15 óra. Döntő: Csepel—FTC (közvetlenül ezután, kb. 18.30 óra). Vasárnap, kötöttfogás: A 3. helyért: Bp. Honvéd—O. Dózsa, 9.30 óra. Döntő: Szegedi VSE—FTC (közvetlenül ezután, kb. 11 óra). S Tnlcmlre illán Bnílas»rs«:i Aszta Uten isz-kupa viada l Nemes Tibor, a szentendrei szakosztály vezetője két versenyzője: Nagy Róbert és Kuts Nándor társaságában. Ok ketten nyerték legutóbb az ifi párost. Fiatal ütőforgatók. Balról jobbra a budaörsi Matz Krisztina és Balogh Sándor, mellettük a váci Drexler Tamás és Soly- mosi Kornél. (R. Varga Margit felvételei) A Compack Kupa magyar nemzetközi asztaliteniszbajnokságon pénteken megkezdődtek az egyéni és páros versenyek a Körcsarnokban. ★ Múlt héten a fiatalok Szentendrén, a felnőttek Vecsésen vetélkedtek a November 7. Kupa asztalitenisz-versenyen. A hét végén újabb esemény mozgósítja az ütőforgatókat, Budaörsön, a kék iskolában rendezik a Szikla Kupa viadalt. ezen a múlt heti szereplők közül is jó néhányan indulnak majd. Xemzcíközi műkorcsolyázó-verseny A magyarok névsora Az 1984. évi magyarországi műkorcsolya és jégtánc Euró- pa-bajnokságtól a Budapest Sportcsarnokban minden esztendőben nemzetközi versenyt rendeznek. Az idei, a II. Népstadion—Novorat Kupa (november 19—22.) iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. Egyik fő oka, hogy márciusban Budapesten rendezik a világbajnokságot. A versenyzők, vezetők már most szeretnének minél alaposabban megismerkedni a színhellyel. Az NSI—Népstadion Kupa szervező bizottsága csütörtökön ülésezett. Végleges, hogy a 64 induló között tizenegy magyar lesz. A jégtáncosoknál három páros, a férfiaknál hárman, a nőknél pedig ketten mutatják be tudásukat. Bathó Ferenc, a Magyar Jégsportszövetség műkorcsolya szakbizottságának helyettes vezetője a névsort is közölte. — A jégtáncosoknál nincs változás, az Engi Klára, Tóth Attila, a Wertán Kinga, Demeter János és a Kerekes Krisztina, Szentpéteri Csaba duó rajtol. A nőknél a tervezett hárommal szemben csak két hazai induló lesz, Téglás- sy Tamara és Plaszkó Éva. A férfiaknál éppen fordított a helyzet, kettő helyett hárman, Száraz András, Raábe Imre és Kovács Péter léphet jégre. Góllövők listája Ráckevén az éllovas A Dömsöd kontraakciókkal veszélyeztetett Szentendrén, így szerezte 2-0-ás győzelmét. Képünk a találkozó hajráját, az egyik dömsödi támadást idézi. Hetes számú mezben a földön Dunai. (A szerző felvétele) Mint már beszámoltunk, a Pest Megyei Labdarúgó-szövetség elnökségi ülésén NB III-as csapataink szereplésével foglalkoztak. Ennek keretében Preiner János, az NB III Duna csoport versenybizottságának vezetője az őszi tapasztalatokon kívül azt is elmondta: az MLSZ december 5-i országos értekezletére várják ennek az osztálynak a képviselőit is. Az NB III-as szakosztályoknak elküldték a meghívókat. Addig azonban van még jó néhány forduló. Akárcsak az elmúlt hetekben, most is nehéz ellenfeleket kapnak a Pest megyeiek. A mai Dunakeszi Vasutas—RTK mérkőzésen az ötödik helyezett látogat Pest megyébe. Említésre méltó, hogy a legutóbbi fordulóban a Ráckeve 7-1-re kikapott Rákoscsabán. Igaz, a Pest megyeiek három sárga lap miatt nélkülözték több kulcsemberüket, így Weimpert, Marosit és Vizit. A Ráckeve vasárnap ismét nehéz feladat előtt áll, az éllovas Dorogi Bányászt fogadja. Érdre a 3. helyezett ESMTK látogat. Az megyei első osztályban a hét végén az őszi utolsó előtti forduló következik. Mint ismeretes, jobb gólkülönbségével vezet a Dömsöd a VOSE előtt. S mi a helyzet a góllövőlistán? 13 gólos: őszi (Bag), 11: Lipcsei (Bag), 9: Varga (Főt), 8: Kraszovszkij (GEAC), 7: Keresztúri (Bem SE), Pénzes (Dány), Papp (Fót), Feszt (Dömsöd), Mészáros (Göd), Szabadi (Gödöllői SC), Tur- pisz (Pilisvörösvár), Vám (VOSE), 6: Fekete (Dabas), Dunai (Dömsöd). Szilágyi (Fót), Varga (VOSE), 5: Puskás (GEAC), Hegedűs, Gajdos (Pilis), Petró (Tápiószentmár- ton), Jagodics (VOSE). — Reitter —