Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

12 1987. OKTOBER 10., SZOMBAT I It EK HOLNAP MII . 1987, október 10. Ilin . Szombat. Gedeon napja. A nap kél 5.54 — nyugszik 17.09 órakor. A hold kél 18,21 — nyugszik 9.56 órakor. 1987. október ■ 11. Vasárnap. Brigitta napja. A nap kél 5.56 — nyugszik 17.07 órakor. A hold kél 18.57 — nyugszik 11.10 órakor. fi hasi Eleinte helyenként még erő­sen felhős lesz az ég, és egy- egy gyenge eső, futó zápor is előfordulhat, majd mindenütt csökken a felhőzet és túlnyo­móan napos, száraz időre le­het számítani. Legfeljebb a nyugati megyékben növekszik meg időnként a felhőzet a délutáni órákban, de számot­tevő eső ott sem lesz. A nyu­gati, később déli irányú szél többfelé megélénkül, időnként megerősödik. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet o és 11 fok, a legmagasabb nap­pali 18 és 23 fok között ala­kul. Légi permetezők Mezőgazdasági célokra hasz­nosítható, olcsó üzemeltetésű sárkányrepülőt mutattak be a gyártó cég, a Hódmezővásár­helyi Mezőgazdasági Gépgyár­tó Vállalat és az MHSZ Bács- Kiskun megyei vezetősége szer­vezésében. Ezúttal hatvan ter­melőszövetkezet szakembere tekintette meg az 50 hektár­nál kisebb területen bevethe­tő, százhúsz liter vegyszer szállítására alkalmas, a fel­szálláshoz nagyon rövid kifu­tópályát igénylő mini repülő­gépek szakmai bemutatóját. Képünkön: A permetszórás bemutatása a földön. Kiül nlrlt'N Az Elnöki Tanács Tiadó György műfordítónak, iroda­lomtörténésznek, a szovjet Iro­dalom magyarországi megis­mertetése és népszerűsítése te­rén kifejtett tevékenysége el­ismeréseként, 75. születésnap­ja alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Csillagrendjét ado­mányozta. A kitüntetést Vajda György művelődési miniszter- helyettes pénteken adta át. KOSZORÚZÁS Bakács Tibor orvos, egye­temi tanár, a munkásmozga­lom harcosa születésének 75. évfordulója alkalmából pén­teken koszorúzási ünnepséget rendeztek Budapesten, a Far­kasréti temetőben. Sírját meg­koszorúzták az Egészségügyi Minisztérium, az MSZMP IX. Kerületi Bizottsága, az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet és a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének képvise­lői. A kegyelet virágait he­lyezték el a családtagok, ba­rátok és munkatársak. HELFY IGNÁC KILENCVEN ÉVE halt meg Helfy Ignác (1830— 1897) politikus, író és műfor­dító. A paduai egyetemről haza­térve Kossuth Lajos hívéül szegődött, s 1818—49-ben mel­lette dolgozott. A szabadság- harc vérbe fojtása után emig­rált. Olaszországba költözött, s ott Petőfi, Jókai, Eötvös s más magyar írók műveinek olasz­ra fordításával, valamint a magyar irodalmat ismertető cikkek írásával foglalkozott. 1859-től 1867-ig mint az Al- leanza című milánói lap szer­kesztője kapcsolatot tartott fenn a magyar emigrációval; lapja tette közzé 1862-ben Kos­suth híres Duna-konföderációs tervét is. 1869—70-ben — ugyan­csak Milánóban — újabb fo­lyóiratot adott ki, amelyben hevesen támadta a kiegye­zést. 1870-ben hazatért, s a 48-as, majd a Függetlenségi Párt egyik vezetője, ország­gyűlési képviselője, rövid ideig a párt lapjának (Magyar Újság) szerkesztője volt. Képviselőként és szerkesztő­ként a parlamentben szót emelt a polgári szabadság jo­gok védelmében, s helyt adott a párizsi kommün melletti határozottabb állásfoglalások­nak is. Elinni vt Kővári Jú/seí Súlyos betegség után 63 esztendős korában meghalt Kővári József, a Népsport nyugdíjas olvasósnerkesz'ője, aki korábban rövid 'deig a Pest Megyei Hírlápnál is dol­gozott, mint főszerkesztője. Temetéséről később intézked­nek. A Népsport szerkesztősége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége olvasószerkesztők és nyelv­művelők szakosztálya Bi II E T I E I. Ő K E .1 E I. Z í S Folytatódik az enyhe idd Síréin Irka válás» A négy éve elhunyt Vas Zol­tán író, politikus síremlékét avatták fel pénteken a Far­kasréti temetőben. A süttői márványból készült emlékműnél a Fővárosi Ta­nács nevében Farkasinszky Lajos elnökhelyettes mondott avató beszédet. Megemléke­zett többek között a közéleti személyiség tevékenységéről, amit a háború után a főváros életének normalizálásáért, a közellátás megszervezéséért végzett, és szólt írói munkás­ságáról is.( A síremléket megkoszorúz­ták az MSZMP Központi Bi­zottsága, a Fővárosi Tanács, valamint a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége kép­viselői. A Szedd magad akció tart még. Vámosmikolán az álla­mi gazdaság almáskertjében. A jonatán fajta már elfo­gyott, a starking a hónap kö­zepéig kitart, az ízletes arany­sárga, jól tárolható golden pe­dig bőséggel áll még a fo­gyasztók rendelkezésére. Ezekből a fajtákból az újpesti piacon 5 kg-os necchálós ki­szerelésben is lehet vásárolni. Szezonbaji mindennap Faiskolai áruda A Fővárosi Kertérzeti Válla­lat a napokban megnyitotta második vidéki faiskolai áru­dáját. Az új árusítóhely az M7-es autópálya 34-es kilo­méterének parkolójánál léte­sült. Itt örökzöld dísznövénye­ket, földkeverékeket, novem­bertől pedig lombhullató dísz­fákat. díszcserjéket és szőlő­oltványokat, valamint évelő dísznövényeket is árusítanak. Az őszi, illetve a tavaszi, úgynevezett faiskolai szezon^ ban az áruda a hét minden napján üzemel. Hétköznap na­ponta 8—17 óra, szombaton 8—13, vasárnap pedig 8—12 óra között tart nyitva. 3VJZ- | max min. Lw’ .1 J «elei ! db benfo 1 ___ ' /J*\ 0\ Szó A Ráckevei-Dunún Hétfőtől tilos horgászni A Ráckevei-Duna-ági Hal­gazdálkodási Bizottság a hor­gászidényben megfogyatko­zott pontyállomány pótlására és a következő szezon meg­alapozására a Duna-ágba és mellékvizeibe október 12. és november 6. között több mint 200 000 kilogramm pikkelyes, többnyire horogérett pontyot telepít. , . «, pi ... , .é\. A háborítatlanul felnevelt ____________ halak a telepítés idején a le­halászással, mérlegeléssel, — Méhegészségügy.. Október szállítással járó törődésen túl, 9-én, délelőtt 10 órakor Gödöl- az új természetes környezet lön, a helyi áfész kultúrterme- által kiváltott stresszhatáson ben méhegészségügyi felelősök esnek át. Amíg ezt kiheve- részére tart tájékoztatót az rik, szükségszerű és a sport- Országos Állategészségügyi szerűség is megkívánja, hogy Intézet.______________________horgászati tilalommal védve kapjanak egy ideig kíméle­tet. Eszerint a Ráckevei (Sorok- sári)-Duna-ágon és mellékvi­zein október 12-én 0 órától november 6-án 24 óráig álta­lános horgászati tilalom, de­cember 31-vel bezárólag pe­dig 17 órától reggel 7 óíáig éjszakai horgászati tilalom lesz. Az elmúlt hét végén — akár­csak az azt megelőző napokon — igazi csendes őszi idő volt. Haj­nalonként a derült éjszakákon erősen lehűlt a levegő: sokfelé volt talajmenti fagy is. Nappal is kevés volt a felhő: 8-10 órán át sütött a nap, de ennek ellenére is csak 14, 18 fokig emelkedett a hőmérséklet. Mérhető csapadék sehol sem volt. Ezt követően hét­főtől délicsre fordult a szél, és jelentősen emelkedett a hőmérsék­let: kora délután 20 foknál is melegebbet mértek. Kisebb zápo­rok ugyan ezekben a napokban is voltak, de csütörtökig ezekből nem hullott jelentős csapadék. A következő napokban eleinte változó felhőzet mellett nem vár­ható csapadék, és kora délutánon­ként 20—25 fok meleg várható. Vasárnap délutántól gyakran lesz borult az ég és főként a nyugati határ közelében várható hétfőtől ismétlődő eső. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok kö­zött várható, és a tartósan esős napokon nappal is csak 15 fok körül lesz á levegő hőmérséklete. A délkeleti szél gyakran lesz élénk ezeken a napokon. Szerdá­tól valószínűleg csökken a felhő­zet és a csapadékhajlam. Hajna­lonként 3—8 fok közé hűl le a le­vegő. A reggeli párásság, helyen­kénti köd feloszlása után a csen­H K Sze Cs P des időben többórás napsütésre számíthatunk, s így 16-21 fokra melegszik fel a levegő. A talajnedvesség értéke a szántóföldi vízkapacitás százalékában 1987. október 8-án Megye: 0—50 cm 50—UK) cm mélységben Bács-Kiskun 35—40 40—45 Borsod-Abaúj-Z. 35^—40 25—35 Fejér 45—55 45—50 Heves 35—40 25—30 Komárom 45—50 30—35 Nógrád 35—45 25—30 Pest 35—40 30—40 Szolnok 35—40 25—30 Tm a u>lM f érc­el„nUi'-7l Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban Pozsony—Moszkva Szomszédaink tévéiből Szombat Jól fizet a négvtalálatos A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 41. heti lottónyeremények az illeték levonása után a következők: 5 találatos nem volt, a 4 taiálatos szelvényre 317 627 forintot, a 3 találatosra 2031 forintot, a 2 találatosra 56 forintot, fizet­nek. A közölt adatok nem véglegesek, a nyeremények ellenőr­zése még tart. Kél halolt Karambol Pest megyében Ócsa külte­rületén egy kereszteződésben Propat Aldóné 43 éves asz- szisztens, komlói lakos sze­mélygépkocsijával egy kiste­herautónak ütközött. A bal­eset következtében Propafcné és utasa Pilgermayer József né 39 éves eladó, komlói lakos a helyszínen meghalt, további két utasa, valamint a kiste­herautó két utasa súlyos sé­rülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint a sze­mélyautó vezetője megsértet­te az elsőbbségi szabályt. POZSONYI TV 14.00: Fiatalok sportja. Magazin 14.55: RH Cheb—Slaviá Prahá labdarúgó-ligamcrkőzés 17.30: Nyugat-csehországi maga­zin 18.30: A Jezerka Stúdió műsora 19.30: Tv-híradó 20.30: Szórakoztató műsor 22.00: Sporthíradó 22.20: Két kívánság. Szórakoztató műsor 2. MŰSOR 11.20: Középkori és reneszánsz zene 12.00: Terepkerékpáros-verseny a Csehszlovák Kupáért 16.50: NDK—Szovjetunió labdarú­gó EB-sclejtező 20.00: Játék a tűzzel. Tévéjáték. 2. rész MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 5.00: 90 pere 6.35: ABCD 7.05: 7.35: 8.35: 9.05: 9.40: 10.25: 10.55: 11.25: 12.25: 12.30: 12.40: 13.10: 14.10: 14.35: 16.25: 19.00: 19.40: 19.50: 20.00: 21.45: 22.00: 23.06: 23.11: Balesetmentes közlekedés A Ví. nemzetközi könyv- kiállítás és -vásár Moszk­vában Mindenkinek külön-külön Források Konsztantyin Vanscnkin Együttműködés Mozart: 23. zongoraverseny Az élő természet A költészet percei Hírek A VII. nemzetközi népmű­vészeti tévéfesztivál Dokumentumfilm Rajzfilmek Azerbajdzsán művészek műsora Nézzétek, ki jött? Színmű Vremja Az átalakítás reflektorfé­nyében Rajzfilm felnőtteknek NDK—Szovjetunió labda­rúgó EB-selejtező Hírek Veszély. 2. rész Hírek Eszlrádműsor ItÁDIÓlÉS TV Ulli SORÁBÓL Vasárnap POZSONYI TV Ssoni bal KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.25: Családi tükör 9.00: Ismét a javából! 10.39: Rádiókabaré 12.00: Déli krónika 12.30: Egy miniszteri különdíj nyomában 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Énekeljünk együtt! 14.00: Hírek. Időjárás 14.20: Mindennaoi irodalmunk 14.50: Tenoráriák 15.10: Üj zenei újság 16.00: 168 óra 17.30: A szülőföld muzsikája 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Hírek. Időjárás. Sport 18.45: Béla király 21.27: Ónéra énekesek nótaf elvé­teleiből 22.00: Hírek. Időjárás 22.10: Soorthíradó 22.25: F irópa hangversenytermei­ből 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor 8.00: Hírek. Ide tárás 8.11: Színes népi muzsika 8.50: Tíz nerc külpolitika (ism.) 9.00: Hírek. Időjárás. Ü+közbcn 9.05: Tövisek és virágok 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Miska báesi levelesládája 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Magunkat ajánljuk 15.C0: Hírek. Időjárás. Útközben 15.05: Szovjet kultúra hónapja 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben 17.05: A Spooky Tooth együttes felvételeiből 17.30: 4X4 játék 18.30: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságaiból 19.00: Hírek. Időjárás. Útközben 19.05: Táncházi muzsika 19.32: Lili. Hervé operettje 21.00: Hírek. Időjárás 21.03: 168 óra (ism.) 22.30: Edith Piaf énekel 23.00: Hírek. Időjárás 23.10: Sporthírek 23.15: Bemutatjuk Chick Corca és az Elektric Band „Könnyű évek” című dzscsszlcmezét 24.00: Régi fúvószene TELEVÍZIÓ 8.40: Tévétorna gyerekeknek 8.45: Orosz nyelv kicsiknek 1. (ism.) 8.50: Óvodások filmműsora 9.13: Óvodások a közlekedésben 9.25: Fiatalok pályaközelbcn (ism.) 9.45: Telesí. 2. rész (ism.) 10.10: Lányok, fiúk 10.50: Gvorsan. ügyesen, bátran 11.40: Nasa obrazovka (ism.) 14.45: A cirkusz pillanatai 15.35: ördög bújt a vonóba 16.10: Dokumentumfilm Ernesto Che Guevara halálának 20. évfordulójára 17.00: Híradó 17.15: Van benne valami 17.55: Húsz a csúcson 18.30: Családi torna 18.45: Vakáción a Mézga család (ism.) 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Még néhány perc és éjfélt üt az óra . . . 21.00: Kodály Zoltán: Szén kö­nyörgés. Balassi Bálint ver­se 21.05: Tengiz Abuladze-sorozat: Nyakék kedvesemnek (1973) 22.20: l áthatatlan nyomozó 23.30: Híradó 2. MŰSOR 15.25: Képújság 15.30: Movi-krónika 15.40: Tévétükör 15.55: BVSC—Spandau 04. BEK vízilabda-mérkőzés 17.00: Fekete gyémántok. Magyar film. III. rész 18.15: Életutak 19.30: J. Chr. Bach: c-moll csel- lóverseny 19.45: Dollii (ism.) 20.05: Pázmány 21.05: Szerelem, avagy bekerítő hadművelet V»%;írniip KOSSUTH RÁDIÓ G.C0: Jó reggelt! 8.00: Hírek. Időjárás 8.05: Sporthírek 8.10: öt kontinens hét nnnja 8.25: Énekszóval, muzsikával 9.00: Teliszáj.ial 10.00: Hírek. Időjárás 10.05: Édes anyanyelvűnk 10.10: A világlíra gyöngyszemei 10.20: Schubert: a-moll szonáta 11.00: Gondolat—jel 12.00: Déli krónika. Snort 12.15: Harminc perc alatt a föld körül 12.45: Rázós úton 12.55: Népdalkörök nóv uma 13.20: Mit üzen a rádió? 14.00: Hírek. Időjárás 14.10: Művészlemezek 14.51: A szovjet kultúra hónapja 15.50: Az MRTV gyermekkórusa Balázs Árpád műveiből énekel 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Bronislav Huberman két hegedűversenyt játszik 17.00: Hol tartunk, emberek? 17.30: Komoly zenei lemezlovas 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek. Időjárás 18.40: Beszélgetés a Bibliáról 18.49: Biblia — Újszövetség 19.49: Egy óra a Lipcsei Gewand- hausban 20.49: ..Dél keresztje alatt” 21.04: örökzöld dallamok 22.00: Hírek. Időjárás. Totó 22.10: Sporthíradó 22.25: Operaest 23.05: Hangszerek, hangszínck 24.00: Hírek. Időjárás PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Dallamkoktél 8.00: H rek. Időjárás 8.05: .Tátck-teremtő 9.00: Hírek. Időjárás. Útközben 9.10: Magnóról magnóra 9.50: ..Nem elég a lélegzet, nem elég a szó . . .” 11.00: Hírek. Időjárás. Útközben 11.10: Vasárnapi koktél 12.03: Jó ebedhez szól a nóta 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben 13.05: Mikrofon-próba 13.45: Időiárás- és vízállásjelentés 14.00: Budapesti művészeti hetek 14.38: Sünné: Boceaccio — rész­letek 15.00: Hírek. Időiárás. Útközben 15.05: Táskarádió 16.00: Poptarisznya 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Társalgó 22.30: A szovjet kultúra hónapja 23.00: Hírek. Időjárás. Totó 23.10: „Egész éjjel táncolnék” TELEVÍZIÓ 8.20: Tévétorna gyerekeknek 8.25: 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal. 1G. rész (ism.) 8.50: A titok nyitja ... 2. rész (ism.) 9.20: A Korall-sziget. 5. rész 9.45: Tervezzünk tárgyakat! 10.00: Linda. Panoptikum (ism.) 10.55: Vasas—DMVSC bajnoki női kézilabda-mérkőzés 12.15: Hírek 14.40: Egy kontinens sorsa. 1. rész: Tüzes folyosók 15.40: Kapcsoltam 16.25: Emlékek a magyar játék­film történetéből. 2. rész 17.10: Delta 17.35: Nézzük együtt — Kárpáthy Rudolffal 18.15: Áruházak ajánlata 18.20: Családi torna 18.25: Meséről mesére 19.00: A Hét 20.00: Jean-Paul Belmondo-soro- zat: Egy férfi, aki tetszik nekem 21.55: Telesport 2. MŰSOR 15.55: Vivát Benyovszkv! 10. rész: Afanázia (ism.) 16.55: Fekete gyémántok. 2. rész (ism.) 18.10: Gondolkodó 18.55: Tóth ’Benedek: Nincs visszaút (ism.) 20.10: Schubert: Házi háború (ism.) 21.15: A Magyar Nemzeti Mú­zeum 21.55: A Hét (ism.) 10.40: Mérnökodisszea. 6. rész 14 15: Erről is, arról is. Magazin 15,20: Safari. Filmsorozat. 3. rész 15.50: Kanadán keresztül. Doku­mentumfilm 1G.40: Filmmúzeum: Casanova utolsó rózsája. Cseh film- komédia I. 9.30: Tv-híradó 20.10: Vesztegzár. Tévéjáték 21.50: Sporthíradó 22.00: Zenei magazin 2. MŰSOR 15.20: Díjugrató verseny 16.40: Férfi és női teke BEK. Felvételről 21.00: Szellemtáne az őserdőben. NDK útifilm 21.50: Ruy Bias. Francia film MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 5.00: 90 perc 6.30: Aerobik 7.15: A sportlottó sorsolása 7.30: Ébresztőóra 8.00: Hazámat szolgálom 9.00: Zenés műsor 9.30: Világjárók klubja 10.30: Zenebutik II. 00: Falusi óra 12.00: Az egészség 12.45: Bátor emberek 14.25: Találkozás az osztankinól stúdióban 15.35: Rajzfilmek 16.00: Sz. Kondiasov műsora 16.45: Otthonunk 17.15: Hangverseny 19.00: Vremja 19.40: Az átalakítás reflektorfé­nyében 19.50: R. Paulsz 21.05: Hírek 21.10: Labdarúgószemle 21.40: Veszély 3. rész 22.47: Denevér. Operett / prCT yrpvn HI0I AD A Ma§yar Szocialista Munkáspárt Pest Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik - vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő: Ság) Agnes. ­ILO I IfiLU I Ll niSUMr Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. s POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRAxNYlTÓSZAM: 1446. - Kiadja a __________________________________Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343-100 és 336-130. —--Szerkesztőségi titkárság: 333-365. FIÓKSZERKESZTOSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér lpf. 19. 2701. Telefon: 11-400. — ÉRDI HÍRLAP. Érd, Engels u. 1—3. 2020 T elefon: 45-332. GÖDÖLLŐI HÍRLAP. Gödöllő, szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51.2201. Telefon: 157. — NAGYKÖRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök tere 5. 2750. Telefon: 390. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta Hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft, 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43,— Ft egy negyedévre 129,— Ft. félévre 258,— Et, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,— Ft, - ISSN 0133—0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU), ISSN 0133—2600 (Ceglédi Hírlap) ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap) ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) , ISSN 0113—2651 (Monori Hírlap). ISSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap).

Next

/
Oldalképek
Tartalom