Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-23 / 250. szám

2 &ßMtm 1987. OKTÓBER 23., PÉNTEK A várakozás és remény légköre Sevcrdnaéie és Shultz moszkvai tárgyalásai Ülést tartott a Minisztertanács A kormányszóvivő tájékoztatója ^ A szovjet külügyminisztérium Alekszej Tolsztoj ^ utcai vendégházában csütörtök délelőtt megkezdődtek ^ Sevardnadze szovjet és Shultz amerikai külügyminisz- v: tér tárgyalásai. ^ Shultz csütörtök reggel érkezett Moszkvába, s kísé- ^ rétében van Frank Carlucci, az amerikai elnök nem- \ zetbiztonsági tanácsadója. A tárgyalásokon szovjet részről Sevardnadze kül- ^ ügyminiszter mellett részt vesz Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára is. Eduard Sevardnadze és George Shultz kézfogása. A tervek szerint véglegesí­tik a közepes és rövidebb ha­tótávolságú rakéták felszámo­lásáról szóló szerződést, s foglalkoznak a hadászati tá­madófegyverek ötvenszázalé­kos csökkentéséről szóló meg­állapodás kidolgozásával. Sze­repel a napirenden a regioná­lis válsággócok problémája, az emberi jogok, kérdése, s több más, a kétoldalú vi­szonyt érintő kérdés. Az amerikai külügyminisz­tert az előzetes tervek szerint ma jogadja Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkára is. Lehetséges, hogy a kétna­pos megbeszéléseken megál­lapodás jön létre az újabb szovjet—amerikai csúcstalál­kozóról. Az amerikai külügyminisz­ter moszkvai tárgyalásainak kezdetén terjedelmes > kom­mentárban foglalkozik a megbeszélések néhány témá­jával az Izvesztyija, a Szov­jet Legfelsőbb Tanács, vala­mint a Krasznaja Zvezda, a szovjet honvédelmi miniszté­rium napilapja. Az Izvesztyija a Shultz— Sevardnadze eszmecsere je­lentőségét abban látja, hogy az egy hónappal ezelőtti wa­shingtoni elvi megállapodás nyomán fontossá és szüksé­gessé vált Shultz-látogatás közelebb hozhatja a valódi nukleáris leszerelési folyamat elindítását. Ez a lehetőség a magyarázata a várakozás és a reménykedés légkörének. A két cikk emlékeztet rá, hogy a tervek szerint a meg­beszélések homlokterében a hadászati támadóf egy verek nagyarányú csökkentésével összefüggő kérdések állnak. Ugyanakkor ismét műkö­désbe léptek azok az erők. amelyeknek nem érdekük az akadálytalan előrehaladás a leszereléshez vezető úton. Az amerikai fővárosban nagy várakozás előzte meg Shultz külügy miniszter moszk­vai tárgyalásait, hivatalos wTCsak r övi din... m VÍLNIUSZI kihelyezett ülé­sén a szövetséges köztársasá­gok tudományos akadémiái­ban folyó átépítésről tanács­kozott a szovjet tudományos akadémia mellett működő, a tagintézmények közötti tu­dományos munkát koordináló bizottság. MAGYARORSZÁG ÉS SPA­NYOLORSZÁG együttműkö­désének fejlesztéséről tárgyalt az elmúlt napokban Madrid­ban, Sevillában és Barceloná­ban Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. Ven­déglátóján, Alfonso Guerra miniszterelnök-helyettesen kí­vül találkozott I. János Károly' uralkodóval és Felipe Gonzá- lez kormányfővel, valamint a spanyol kormány több tagjá­val. Marjai és kísérete csütör­tökön este hazautazott Barce­lonából. nyilatkozat azonban a tárgya­lások küszöbén nem hangzott el arról, hogy mi várható a külügyminiszteri megbeszélé­sek újabb fordulójától. Bár a Fehér Ház szóvivője Rakéta csapódott be és robbant csütörtökön kora reg­gel egy tengerre telepített kuvaiti olajtöltő állomáson a Perzsa (Arab)-öböl északi ré­szén. Az AP hírügynökség je­lentése szerint feltehetően iránt tulajdonban lévő, kínai gyártmányú Silkworm típusú rakéta volt. A becsapódás idején hajó nem tartózkodott a töltőállomáson, de az állan­dó személyzet három tagja megsebesült, és komoly anya­gi károk keletkeztek. A rakéta Al Ahmadi ten­geri olajkikötőtől mintegy 15 kilométerre keletre csapódott be. Al Ahmadiban múlt csü­törtökön és pénteken kínai gyártmányú Silkworm raké­ták találtak el két kuvaiti tartályhajót. A kuvaiti hadügy miniszté­riumi közlemény agressziónak minősítette az eseményt. Szalem Esz-Szabah sejk hadügyminiszter — részlete­sebb kifejtés nélkül — azt is közölte, hogy Kuvait intézke­déseket tesz az ilyen típusú rakéták elleni védelemre. Szerdán egy rendkívül nagy erejű robbanás következett be szintén kuvaiti területen, a szaúdi határ közelében, de annak eredetéről a hatóságok semmiféle információt nem adtak. Annyi ismert csupán, hogy a kuvaiti miniszterta­nács rendkívüli ülést tartott és védelmi intézkedésekről döntött. Csütörtök este Hoszni Mu­barak egyiptomi elnök köz­leményben ítélte el a Kuvai- tot ért reggeli támadást, be­jelentve, hogy akár egyolda­lúan. akár más arab államok­kal összefogva Egyiptom kész segítséget nyújtani a megtá­madottnak. Ez már a máso­dik alkalom, hogy az egyik legerősebb hadsereggel ren­delkező Egyiptom elnöke fel­ajánlotta aktív segítségét Ku- vaitnak. Az első az államfői beav"“S'kor mondott Mu- barak-beszédben szerepelt a hónap közepén. Husszein jor- dániai uralkodó telefonon biztosította szolidaritásáról a kuvaiti vezetőket. Irán tavaly óta kezdte meg rendszeres tá­madásait Kuvait olajszállítá­sai ellen, azzal vádolva a kis arab államot, hogy rajta ke­resztül érkeznek a fegyver­szállítmányok a szomszédos Irakba, s Bagdadot más mó­don is aktívan támogatja há­borújában. Teherán a csütörtöki ese­mény kapcsán még nem nyi­latkozott. Az öbölbeli olajfú­figyelmeztette a sajtót, hogy Reagan elnök váratlanul be­jelentett csütörtök esti sajtó- konferenciáját ne hozzák összefüggésbe a moszkvai megbeszélésekkel, a tömegtá­jékoztatási eszközök máris olyan találgatásokkal álltak elő, hogy Reagan esetleg már a csúcsalálkozóról szóló meg­állapodást kívánja bejelente­ni. (Pedig az ilyen közlése­ket általában egy időben szokták közzétenni az érde­kelt felek s a sajtókonferen­cia idején Moszkvában késő éjszaka lesz.) Figyelemre mél­tó azonban, hogy az elnök, aki az idén mindössze két sajtókonferenciát tartott, most váratlanul pontosan ebben az időpontban hajlandó az új­ságírók elé állni, noha az amerikai belpolitika és gaz­daságpolitika meglehetősen zavaros állapotban van. A sajtókonferenciát valamennyi fontos televíziós és rádióháló­zat közvetíti, még az ameri­kai Baseball Liga döntőjének kezdetét is elhalasztják emiatt. Vezető amerikai kormány- tisztviselők korábban újság­íróknak azt mondották, hogy Sevardnadze és Shultz újabb megbeszélésétől már gyakor­lati megállapodásokat várnak mind a közepes hatótávolságú rakétákról szóló szerződés, mind a csúcstalálkozó ügyé­ben. ró szigetei elleni amerikai támadás hivatkozási alapja az volt, hogy egy hete két hajót ért kuvaiti vizeken irá­ni rakéta. Ezt követően vala­mennyi neves teheráni vezető azt hangoztatta, hogy véget ért türelmük, megfelelő és elriasztó válaszban részesítik az Egyesült Államokat — de akkor nem volt szó Kuvait- ról. Ennek nyomán az ameri­kai képviseleteket és érde­keltségeket szerte a világban riadókészültségbe helyezték, s ez fokozottan érvényes a Kö­zép- és Közel-Keleten. Költő, esszéista Irodalmi Nobel-di] Joseph Brodsky — oroszul író amerikai költő és esszéis­ta — kapta az idei irodalmi Aobcí-díjat. A díjat odaítélő Svéd Akadémia mindenek­előtt Brodsky költészetének intellektuális és érzelmi gaz­dagságát méltatta. Brodsky 47 évével az egyik legfiatalabb irodalmi Nobel- díjas, Leningrádban született. (Folytatás az 1. oldalról.) a KGST minőségi megújítását célozzák. Az államtitkár hangsúlyozta: a határozatok — amelyeket ezekbe a doku­mentumokba foglaltak, s ame­lyek a nemzetközi munka- megosztás koncepciójára, a tervkoordináció korszerűsíté­sére és a világpiaci szerződé­ses árak kialakítására irá­nyulnak —, véleményünk szerint csupán az első lépést jelentik az átalakítás folya­matában. Az elkövetkező idő­szakban különösen fontos a tagállamok kölcsönös érde­keltségének növelése, az áru- és pénzviszonyok fokozott ér­vényesítése, valamint a valu- táris, pénzügyi és hitelrend­szer reformja — mondotta nyilatkozatában Bányász Re­zső. Egy kérdésre válaszolva el­mondta. hogy a közúti közle­kedés törvényjavaslatának ki­dolgozását az élet tűzte na­pirendre. A forgalom rendkí­vüli módon megnövekedett. A gépkocsik száma az elmúlt húsz év alatt tizenhatszo­rosára emelkedett, s 1986-ban hárommillió külföldi autó járt hazánk közútjain. A közle­kedés területén is világosan rögzíteni kell az állam, illet­ve az állampolgárok jogait és kötelezettségeit. A kormány szóvivője elmondta, hogy a tervezet előkészítését széles körű társadalmi vita előzte meg. az Országgyűlés elé ter­jesztendő törvényjavaslat tük­rözi ezt. Rámutatott: a ter­vezet módot nyújt a közleke­dés biztonságának és kultu­ráltságának fokozására, csök­kenti a környezeti ártalma­kat, zavartalanabbá teszi a szállítást. Külön érdeme, hogy nagy fontosságot tulaj­donít a gyalogosok, minde­nekelőtt a gyermekek ' és az időskorúak védelmének. Társadalombiztosítási módosítások A társadalombiztosítási mó­dosításokra vonatkozó kérdés kapcsán Bányász Rezső el­mondta, hogy erre az új adó­rendszer bevezetése kapcsán kerül majd sor. Nyomatéko­san hangsúlyozta: a jogsza­bályok lényege abban foglal­ható össze, hogy a személyi jövedelemadó bevezetése a keresettel arányos társada­lombiztosítási juttatások — például a táppénz — színvo­nalát nem csökkentheti. A jövőben a nyugdíjjándék a jelenlegi 3—15 százalékos mérték helyett egységesen 10 százalék lesz. A nyugdíj mel­letti kereset után csak 5 szá­zalékos járulékot kell fizetni. E változások a nettó kerese­teket nem érintik, mert a bruttósításnál az eltérést fi­gyelembe veszik majd. Tegnap történí Bpmutaíííozas Kádár János, a Magyar Szocialista isiim u Uv> Munkáspárt, főtitkára bemutatkozó lá­togatáson fogadta An Min Szut, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Köszöntés Dr- Trautmann Rezsőt, az Elnöki Tanács he­lyettes elnökét 80. születésnapja alkalmából csütörtökön az Elnöki Tanács nevében köszöntötte Németh Karoly, a testület elnöke, és átadta az Elnöki Tanács aján­dékát. A köszöntésen részt vett Fejti György, az MSZMP KB titkára és Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Világkiállítás Berecz Frigyes, a Minisztertanács elnök- helyettese csütörtökön hazaérkezett Géni­ből, ahol részt vett a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) ál­tal szervezett Telecom ’87 híradástechnikai világkiállítás meg­nyitásán és egyes rendezvényein. A kormány elnökhelyette­sének hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Paul Wipfli, Svájc budapesti nagykövete. Találkozó Az MSZBT- a SZOT és a KISZ közös dele- I uiuinutu gációja, Szakali Józsefnek, az MSZMP KB és az MSZBT országos elnöksége tagjának vezetésével, csütörtö­kön a Szovjetunióba utazott. A küldöttség részt vesz az ung­vári nemzetközi találkozón, amelyen értékelik a szocialista országok közreműködésével a Szovjetunióban létesülő közös beruházásokon dolgozók számára a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére meghirdetett nemzet­közi munkaverseny eredményeit. Hazánkból a Tengizben dolgozó kollektívák kapcsolódtak be a munkaversenybe. Mubarak aktív segítséget adna Kuvaitnak Silkworm-támadás olajkikötőre A kormányszóvivő elmond­ta, hogy a Minisztertanács mostani döntésének megfele­lően a gazdálkodó szervezetek január 1-jétől 40 százalékos, a mezőgazdasági üzemek pe­dig alaptevékenységükhöz tar­tozó munka után 33 százalé­kos, egyébként pedig ugyan­csak 40 százalékos járulékot kötelesek fizetni. Az egyéni és társas vállalkozók az idén elért évi 240 ezer forintig terjedő adóköteles jövedel­mük alapján ugyancsak 40 százalékos társadalombiztosí­tási járulékot fizetnek. Új pénzbafektetési termák tervezete Egy kérdés kapcsán Bá­nyász Rezső ismertette a va­gyonjegyre vonatkozó terve­ket. Ezeket a szövetkezeti gyakorlatban már bevált rész­jegyek mintájára bocsátják majd ki. A vagyonjegyeket valamely adott üzem dolgo­zói befektetésként vásárol­hatják meg. Osztalékot a nye­reség arányában kapnak. Lé­nyeges, hogy az osztalék mértéke nem korlátozott, adóztatása pedig az értékpa­pírokéhoz hasonlóan törté­nik. Mint az államtitkár a továbbiakban elmondta, ked­vező új pénzbefektetési lehe­tőség lesz a kincstárjegy. Ezt az állam bocsátja ki, s köte­lezettséget vállal előre meg­határozott kamat, illetve az alapösszeg kifizetésére az adott időben és módon. Ezt a rövid lejáratú (2—12 hóna­pos) értékpapírt vállalatok és magánszemélyek egyaránt je­gyezhetik. Bányász Rezső kö­zölte, hogy az új értékpapír­formák megteremtéséről az Elnöki Tanács dönt, ugyan­úgy, mint a kötvények rend­szerének tervezett korszerűsí­téséről. Ez utóbbira azért van szükség — hangsúlyozta az államtitkár —, mert az egy­séges kamatok és árfolyamok miatt eddig nem alakulhatott ki igazi verseny. Így a pénz nem mindig a leghatékonyab­ban gazdálkodó vállalatokhoz áramlott. Kérdés hangzott el a kor­mányszóvivői tevékenység egyéves tapasztalatairól is. Bányász Rezső hangoztatta, hogy talán szerény mérték­ben, de sikerült hozzájárul­ni ahhoz, hogy a lakosság többet tudjon arról, mit tesz az állam, hogyan tevékeny­kednek tisztségviselői. Rend­szerünk a politikai nyíltság, a tájékoztatás nyitottságának híve, s azt akarjuk, hogy közvéleményünket beavatottá tegyük mindabban, ami a közügyekben történik. Utalt ezzel kapcsolatban a sajtótör­vényre, s nyomatékosan ki­jelentette: nem tudjuk helye­selni azt, ha bárki megpróbál eltitkolni a lakosság elől bár­mit, amire nincs elegendő in­doka akár az állam- vagy a személyi jog védelme szem­pontjából. Több termék jövőre oicsóbb Válaszolva arra, hogy kü­lönféle áremelésekről terjed­tek el híresztelések, a kor­mány szóvivője kitért a ta­pasztalható felvásárlási jelen­ségekre. Rámutatott, hogy olyan cikkeket is felvásárol­nak, amelyeknek az ára jö­vőre egyáltalán nem fog emelkedni. Az árhivatal elő­zetes számításai szerint pél­dául a felnőttruházati, cikkek jelentős része jövőre olcsóbb lesz és csökken más textilfé­léknek, a Sport- és kozmetikai szerek nagy részének, a gép­kocsiabroncsoknak, valamint egyes fotóoptikai termékek­nek az ára is. Még szélesebb azoknak a termékeknek a kö­re, amelyeknek az ára vál­tozatlan marad. Ezek között Bányász Rezső egyes élvezeti cikkeket, csokoládéféleségeket, a személygépkocsikat (kivéve, ha a gyártók emelnek árat), a motorbenzint, a szalámit, a krémporokat, a sütőporokat és a fűszereket említette. Mint mondotta, előreláthatólag vál­tozatlan marad a tüzelőanya­gok ára, s nem emelkednek a víz- és csatornadíjak, a sze­mélyszállítás, a hírközlési szolgáltatások, valamint a szociális és egészségügyi in­tézmények térítési díjai, an­nak ellenére, hogy ezek magas fogyasztóiár-támogatást él­veznek. Tervezett változások a gyógyszertérítésben Megkérdezték a szóvivőt a gyógyszerek térítési díjainak várható emeléséről is. Bá­nyász Rezső rámutatott: a gyógyszerforgalom évente csaknem 15 milliárd forint állami támogatásban része­sül. Ennek igazságosabb el­osztása és lehetséges csök­kentése szükségessé teszi a térítési díjak szakmai és szo­ciálpolitikai szempontú fe­lülvizsgálatát. A szakemberek szerint az évi 10-12 százalékos gyógyszerforgalom-növekedés, a turisták nálunk tapasztalha­tó gyógyszervásárlási kedve összefügg azzal, hogy a ma­gyar térítési díjak nemzetkö­zi viszonylatban is nagyon alacsonyak. A tervek szerint — tette hozzá Bányász Re­zső — 2-5 forinttal emelnék a recept nélkül vásárolható alkalmanként szükséges gyógyszerek térítési díjait. Ennél kisebb mértékben nö­vekednének a vényhez kötött és tartósan szükséges gyógy­szerek árai. Tervezik azt is, hogy a hetven évnél időseb­bek térítésmentesen kapják nélkülözhetetlen gyógyszerei­ket. Egyes hosszan tartó be­tegségek gyógyszereihez az elképzelések szerint szintén in­gyen akarják hozzájuttatni a rászorulókat. Az új térítési díjakról még nem döntöttek. Azokat a szakszervezetek vé­leményének figyelembevételé­vel véglegesítik majd — mondta Bányász Rezső. Az egyetemi felvételi rend­szerrel kapcsolatban a kor­mányszóvivő kijelentette: to­vábbfejlesztését napirenden tartják, de jövőre még nem terveznek különösebb változ­tatásokat. Egy másik kérdés­re válaszolva elmondta: a ma­gyar-román gazdasági együtt­működési vegyes bizottság nemrégiben megtartott ülésén a tárgyaló felek úgy látták, hogy nem teljesülnek kellően a korábbi felső szintű meg­állapodások. s nem használják ki eléggé az együttműködés lehetőségeit. Mivel foglalkozik Lesonczi Pál? A kormányszóvivőtől mer kérdezték, hogyan él, mive' tölti idejét az Elnöki Tanács nyugalomba vonult elnöke Losonczi Pál. Bányász Rezső elmondta: Losonczi Pál het­venedik évéhez közelít, s ott­honában, Somogybán él. Nagy gonddal hozatta és részben sa­ját kezével hozta rendbe a há­zát, ahol korábban élt, s ker­tészkedik. Az államfőként ka­pott nagy értékű ajándékokat a megyei múzeumnak adomá­nyozta, ötezer kötetes könyv- tárát pedig a barcsi gimná­ziumnak juttatta. Gondolom — mondta Bányász Rezső — helyes, ha az Elnöki Tanács volt elnökét azzal is megbe­csüljük, hogy tiszteletben tart­juk kívánságát, hogy nyugdí­jas éveit lehetőség szerint visszavonultan, magánember­ként szeretné tölteni. A kormányszóvivő végül az előző sajtóértekezletén a Mi­nisztertanács tagjainak java­dalmazásáról szóló tájékozta­tásához fűzött kiegészítést. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak illetékeseitől kapott infor­máció alapján közölte: az el­múlt harminc év alatt a párt következetesen érvényesítette azt az elvet, hogy munkatár­sai az állami beosztásokban dolgozó, megfelelő rangú mun­katársakhoz viszonyítva min­den esetben 4—5 százalékkal kisebb fizetést kapjanak. A. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom