Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-23 / 250. szám

1987. OKTOBER 23., PÉNTEK 3 Nem Jobban, hanem másképpen Aczél György látogatása Pest megyében, aktívaülés Budaörsön Sokfelé járt mostanában az országban — mondotta tájé­koztatójának bevezetőjében Aczél György —, s a lakosság hangulatát három csoportra osztotta. Más a fővárosban élőknek, más a vidéki váro­soknak és egészen más a falu lakosságának hangulata. Pest megyei tapasztalataira is hi­vatkozott, amikor kijelentette: annak ellenére, hogy kemény a helyzet, mindenütt önálló kezdeményezésekkel találkoz­hatott és a fejlődés számos jelét tapasztalhatta. Egyes ipa­ri üzemek és termelőszövet­kezetek között nagy a hangu­lati különbség. Ezeket jelentő­sen megváltoztatná, ha a ke­vés helyett a sokszorosa lenne a jól dolgozó vállalat, tsz, hi­szen akkor az ország helyzete más képet mutatna. Hazánk helyzetét — hang­súlyozta az előadó — csak a világ egészének tükrében tud­juk vizsgálni, hiszen a világ­ban az utóbbi évek során nagy átrendeződés ment végbe. Az a fő kérdés, hogy mi lesz Ma­gyarország sorsa a jövőben, de tudni kell, a Szovjetunióban végbemenő folyamatok is ha­tással vannak erre. A nyugati országokban tapasztalta, hogy a tőkés országok érdeklődése is a Szovjetunió felé fordult és magasra csap annak a vitának a lángja, amelynek az a lé­nyege: mi jobb a tőkés világ­nak? Gorbacsov nyitott politi­kája, vagy az, amikor a Szov­jetunió minden közeledés elől elzárkózott?! Aczél György idézte Gorbacsov Murmanszk- ban elhangzott beszédét, amelyben kifejtette, hogy a szovjet átalakulás kritikus kor­szakába érkezett és a kibon­takozás számos ellentmondás közepette megy végbe. Egy bi­zonyos — vissza nem lehet lépni, csak előre. Mindez min­den bizonnyal a nagy októbe­ri forradalom közelgő 70. év­fordulójának ünnepein újra és újra megfogalmazódik. Egymásra utalva Nem árt — figyelmeztetett a szónok — napjainkban sem számba venni, mit jelenj Ma­gyarország számára a Szov­jetunió léte. Lehetnénk-e füg­getlen, szabad ország? Meg­szűntek volna a világban a gyarmatok? S nem árt eszünk­be juttatni, milyen szerepe van abban a Szovjetuniónak, hogy hallgatnak a fegyverek Európában. Az atommentes vi­lág megteremtéséért is a Szov­jetunió harcol, ez sarkalatos része politikájának. Olyan helyzet alakult ki az emberi­ség történetében, amikor a szembenállás helyett az egy­másrautaltságnak kell előtér­be kerülnie. Mind a környeze­ti ártalmak, mind a felhal­mozott fegyverek fenyegetése, az élethez nélkülözhetetlen elemek megfogyatkozása — ha fenn akar maradni a társada­lom, berendezkedésére tekin­tet nélkül —, akkor össze kell fognia. Tűrhetetlen az a pa­zarlás a megtermelt javakkal, mely egyes imperialista orszá­gokat jellemez, miközben mil­lióan éhhalálra ítéltettek. Aczél György Kína és Szov­jetunió közeledő politikáját is méltatta, azt a nagy lehetősé­get, ami a két óriás ország együttműködésében rejlik. E vonatkozásban sem a meglévő különbségeket, hanem az ösz- szekötő kapcsokat kell keresni és ápolni. Utalt mindarra az üdvözlendő gazdasági-politi­kai folyamatra, amely Kína fejlődését szolgálja. A világpolitikai helyzetet elemezve a Politikai Bizott­ság tagja kiemelte a nemzet­közi megítélés jelentőségét: soha ilyen elismerésben nem volt részünk, mint napjaink­ban. Hasonlíthatatlanul ked­vezőbb a külső megítélés, mint ahogy magunk vélekedünk dolgainkról. Anélkül, hogy az előadó le akarta volna be­csülni mai gondjainkat, ne­hezen megoldható feladatain­kat; nem felejthette el fel­sorolni azokat a történelmi je­lentőségű állomásokat, ame­lyek nemcsak életképességün­ket bizonyítják, hanem azt az anonym előadócskák diktál­ják, mit tehet a sok milliárd forintot előállító üzem! Ugyanezt hangsúlyozta a Mechanikai Művek vezérigaz­gatója, Heinrich János is. Ök tudják, hol milyen a külpiac, ők kötik az üzleteket is, de ott van a külkereskedelmi vállalattól valaki a külföldi úton, mert csak az engedé­lyezheti ... Jobban kellene együttműködniök a szabályo­zóknak az önállósággal. A szocializmus egyenlő az­zal a gondolattal: „közöm van hozzá”, „illetékes vagyok”. Utalt arra a szónok, hogy a szocialista törvényesség meg­teremtése, az 1953 után elért vívmányok sora igényelte a jogi szabályok sokaságát. Ma azonban sokszor a jogtalanság forrásává válik a túlszabá­lyozottság. Mindenképpen le­lassítja az egészséges gazda­sági folyamatosságot, lefékezi az alkotást által közel férkőzhetünk min­denkihez — ez a legfonto­sabb. Példaként említette _az előadó a munkásosztályt. Más, ha háztájival rendelke­ző; más, ha a fővárosban bérházban lakó; s ismét más, ha húzóágazatban dol­gozó, vagy ha felszámolan­dó üzemben vergődő munkás­sal van dolgunk. S tudni kell azt, hogy nemcsak a kék kö­penyes, hanem a szellemi munkással is számolni szük­séges. Szocialista teendőinket értelmiség nélkül meg nem oldhatjuk. Ne csak végrehajtó szerepet szánjunk nekik, ha­nem értelmes feladatokra is kapjanak megbízást. Hangsúlyozta a szónok a központi és a helyi felelőssé­get, kiemelve azt, hogy a vi­lág nem ad nekünk semmit sem ajándékba, magunk ere­jéből oldhatjuk csak meg, amit kitűztünk magunk elé. Idézte Lampedusa könyvének mottóját: „Mindent, amit meg akarsz tartani, mindent vál­toztass meg!” -jj* Nekünk ma nem elég egy­két százalékkal jobban dol­goznunk. Nekünk ma más­képp kell dolgoznunk. Hegeli idézettel zárta beszédét Aczél György, mondván „Ha vala­mit meg akarsz változtatni, akkor magad is változz meg.” Egy helyett sok Valamennyien felelősséggel tartozunk — mondotta az ak­tíván a Politikai Bizottság tag­ja. (Erdősi Agnes felvételei) erőt is, amely felvirágoztatta hazánkat. Éppen ez lehet az alapja a tegnapi napon is megfogal­mazott aggodalmaknak: az emberek féltik mindazt, amit elértünk, nem akarják elvesz­teni megszerzett értékein­ket és keresik az útját a to­vábbi felemelkedésnek. Sze­rencsére a Központi Bizottság júliusi állásfoglalása, majd a parlament őszi ülésszaka után szűnőben a pesszimizmus és a dolgozók belátják, megvan a lehetőség a felemelkedésre, de ehhez a munkásosztály és valamennyi vezető, beosztott hitére van szükség. Meggyő­ződés nélkül nem juthatunk előbbre. Értelmesen kell változtat­nunk számos hibás gyakorla­tunkon. Így a többi között a drága, emberrel, anyaggal fe­leslegesen pazarló gazdálkodá­son. Amit a fejlett tőkés or­szágokban egy ember végez, nálunk egészen bizonyosan 4-5. Sok a termelésben fog­lalkoztatottak száma, s hiány van a szolgáltatásban, egész­ségügyben, kereskedelemben, a munkaerőben. Nem vélet­len az, hogy a termelőszövet­kezetekből sok ezrével váltak ki tagok, mert az anyagi ér­dekeltség nem viselhette el a felesleges munkaerőt. Ugyanazt a termelési értéket hány százalékkal kevesebb emberrel tudnák előállítani —, mindenütt számolni kell, s annak alapján sürgősen cse­lekedni. Hogy soha többé ne sodródjunk ki a történelem perifériájára, a ranglista első harmadából — mindent meg kell tennünk. Annál is inkább, mert ki­váló szellemi kapacitással rendelkezünk, megvannak a fejlődéshez szükséges tapasz­talataink is. Ezt követően Aczél György a pártról, a párt vezető sze­repéről szólott. Ahhoz nem Őrzik a régi értékeket Budaörsön. lehérváry János kétszer is ne­kikezdett: írna be Aczél György a vendégkönyvbe, nem akarta hinni a vendég szavát: magammal viszem a könyvet és visszaküldöm ... Az érdi földrajzi gyűjteményben is nagyot néztek, amikor vándorút­ra indult az emlékkönyv. Domon­kos Béla művészetét sem méltatta helyben, öt emlékkönyv vár beírás­ra, hogy Budapestről visszaérkezve olvashassák majd benne a Politikai Bizottság tagjának véleményét, mi­lyen hatással volt rá egy-egy szo­bor, az alkotó műtermében, vagy tetszett-e a sok társadalmi munkát magán viselő diósdi iskola, s meny­nyire ragadta magával a fiatal földrajztudós nagy tudása? A riporternek ezúttal könnyű dolga volt: bővelkedett a nap han­gulatos eseményekben. Ilyen volt a többi között az a pillanat, amikor dr. Kubassek János imponáló felké­szültségével lépésről lépésre vezette a világjárók útját követve a ki­csiny múzeumban a vendéget. Egy­szer csak megkérdezte Aczél György: Hol van Róheim Géza? — Nem ta­láltunk semmi dokumentumot ró­la — válaszolt a szakember. Csak­hogy a látogató nem hagyta annyi­ban: élnek még családtagok és az antikváriumban is látott könyvet az etnográfustól. Hazatérve nyomban könyvespol­comra nyúltam a lexikon után: ki is volt Roheim Géza, aki annyira hiányzott a Politikai Bizottság tag­jának, mert eddig hírét sem hal­lottam ... Elmosolyodott akkor is mindenki, amikor Domonkos Béla szobrász- művész a röhögő vaddisznóról be­szélt, „akit” felesége foglalkoztatott, hogy ő megmintázhassa. A bikával pedig egy hétig élt együtt, hogy él­ményt szerezzen róla. Együttérzést váltott ki a művész, amikor arról beszélt, mint faggatta a Művészeti Alapnál egy kislány: maga ebből a munkából akar megélni? S azt sem Csak ennyit mutattak átallotta közölni, hogy ne is remény­kedjen ... Az már az élet fintora, hogy Domonkos Bélának szobrai állnak Érden és más városokban, ki­állítása több is követte egymást... Jó érzés volt látni Diósdon, amint Aczél György csodálkozott a több- rendeltetésű iskola láttán. Benyitott az 5 b matekórájára, ahol fe­gyelmezett tanulással telt az idő. Azután egyszer csak emelkedett a szemben levő fal és kitárult egy má­sik osztály terme. Vége sem lett a meglepetésnek és már húzta ma­gasba egy szerkentyű a következő osztály falát. Ezek a kitágult osz­tálytermek adnak otthont filmvetí­tésnek, előadásoknak, művelődési célt is szolgálnak, akárcsak Nagyko­vácsiban. A 7/b-sek Franciaország termé­szeti adottságairól tanultak, ami­kor Aczél György látogatóba érke­zett a diákokhoz. Sorra nézte a mo­csári, a görög teknősöket, a körmös- békát, az éppen kikelt madarakat és a megyei pártbizottság első titká­ra ajándékát, a kitömött fácánt... Teremről teremre járva nemcsak ar­ról győződhetett meg a Társada­lomtudományi Intézet főigazgatója, hogy itt milyen nagyszerű körül­mények között tnaulnak a diákok, milyen szép a tornacsarnokuk, az úttörőszobájuk, ebédlőjük; hanem a társadalmi összefogás szép példáját is láthatta. Ezt az iskolát 13 millió forintból építették fel, de értéke 40 millió forint fölött van. Központi támogatás nélkül, mindössze két­millió forint hitellel hozták tető alá. Mert segítettek a vállalatok, a ter­melőszövetkezetek. az intézmények, a kisiparosok, a kiskereskedők, az iskolások szülei... A budaörsi helytörténeti gyűjte­mény házában tanáccsal is szolgált Aczél György, hogyan lehetne bő­víteni a Dési Huber-emlékgyűjte­ményt, segíteni a családot... Érden Méray Tibor és Mógor Bé­la, Budaörsön Szemethy Lászlóné, a Mechanikai Művekben Mátravöl- gyi Mária és mások is szólották a politikai hangulatról, a stabilizáció és kibontakozási program megvaló­sításáról; a cselekvési készség és az aggodalom egyszerre való jelentke­zéséről. Feszültségről, felvásárlás­ról és a kérdőjelekről, ugyanakkor az egység erősítéséről, a határozatok melletti kiállás tapasztalatairól. Hi­szen köztudott, hogy nehezebbé vált napjainkban a politikai munka, mint volt korábban, sok a megvá­laszolatlan ideológiai kérdés. Kutat­ják az emberek azt is, mi idézte elő mai bajainkat. Aczél György napközben sok kér­désre igyekezett választ adni, s tet­te ugyanezt a délutáni aktíván. Ta­pasztalhatta látogatása során, hogy a Pest megyeiek a hangulat őszin­te felvázolása mellett r.em tétlen­kednek. Elég volt végigutazni Érd szép családi házai — olykor palo­tái — között, vagy az érdinél is jobb kommunális ellátottságú Diós­don, ahhoz, hogy tetten érje a fej­lődés sokféleségét. A látogatás koronája azonban a Mechanikai Művek és a Sasad Tsz volt, ahol az önálló gondolkodás­nak, az állandó megújulási folya­matnak számos jelével találkozha­tott. Hiába panaszkodott jogosan Heinrich János vezérigazgató a ter­vet hátráltató behozatali problé­mákra vagy a külkereskedelem más anomáliáira —, a lényeg még­is az, hogy teljesítik terveiket és önmaguk oldják meg problémáikat. Akár úgy, hogy önálló külkereske­delmi jogért folyamodtak, akár úgy, hogy szükség szerint változ­tatják profiljukat, természetesen megtartva azt az állandó termék- szerkezetet, amellyel sikerrel szere­pelnek a piacon. Minden tudásuk­kal azon vannak, hogy fejlesszék a tőkés exportot, ez a vállalat alap­érdeke. Egészen más irányú a Sasad Tsz működése és mégis sok mindenben hasonló. Ez a gazdaság 3600 tagjá­val, kevés földjével itt a főváros árnyékában az elmúlt három évben 25 százalékkal csökkentette a lét­számát és eközben 40 százalékkal növelte nyereségét. Tiszta vagyo­nuk eléri a másfél milliárd, ár­bevételük pedig a 2,3 milliárd fo­rintot. Nyereségcentrikus szemléle­tük hasznát a népgazdaság csakúgy élvezi, mint a tagság. Négy alap­profiljuk (dísznövény-, díszítőnö­vény-ültetvényük, állattenyésztésük, ipari tevékenységük) egyaránt híres. Sok izzadság van munkájukban, de megéri. Jelképnek írom ide például az üvegház energiaernyőjét —, bár jóllehet nem ez a legnagyobb „ta­lálmányuk”, de jellemző. Már meg­szokott, hogy tolóasztalkáik alkal­mazásával az üvegházat 20 száza­lékkal jobban használhatják ki, s ismert, hogy csepegtetős öntözésük is eredményes. Most az energiaer­nyőt mutatták, ami 20 százalékos energiamegtakarítást hoz számukra. Pedig csak annyi az egész, hogy es­te elhúzzák az ernyőt a tető alatt, védik a hőt, reggel visszasodorják, befúvással kiegyenlítik a hőmérsék­letet és engedik a nap erejét érvé­nyesülni az üvegen át. , sak ennyi! És hány „csak ennyit" mutattak minde­nütt, amerre Aczél György járt. Aczél György az aktí­ván igényelte a jó vezetőket, a megújulásra kész embereket, az ölletgazdag és bátor vállalkozókat. Találkozhatott velük Erden, Diós­don, Budaörsön. i S. A. lyesülr C ! Ne csak félig! Ehhez kapcsolódik a másik fontos tényező: a tulajdonok bonyolultsága között is fel kell ismerniük a dolgozóknak, hogy saját érdekük a közös tulajdon megbecsülése, védel­me. Utalt Aczél György a nap­közben hallottakra, amikor Czinczok György azt boncol­gatta, mekkora gátja a gaz­dálkodásnak, ha valamit csak félig csinálunk és soha nem végig, vagy ha félig bízunk emberekben és soha nem adunk kellő bizalmat. Nem ni azóta az önálló vezetésre,' á leszoktak az „értettem”, „vég- c rehajtottam” irányítási mód- s szerről, arról, hogy minden- e kor csak a szabályozókra , várjanak. Sokan vannak azon­ban olyanok, akik képtelenek 7 stílusváltásra. Eddigi munká- t juk elismerése mellett ezek- r tői meg kell válni. Csak a ? vállalat eredményessége, a c dolgozók értelmes foglalkoz- s tatása és megtartása lehet a mérce. I Emberközelben ’ s Mint a többi között kidom- * borította a szónok: vigyáz- c zunk arra, ne akarjunk min- s den jelenséget, tünetet meg- r ideologizálni. Így például j mondjuk ki nyíltan az adó­zással kapcsolatban, hogy nélkülözhetetlen eszköz to- l vábbi munkánkban, de ne { próbáljuk sulykolni, hogy a 1 szocializmus velejárója, s Ugyanez értendő a külföldi j tőke felhasználására: ne a -c szocializmus törvényszerűsé- ] geivel magyarázzuk meg. Ha i hitelt veszünk fel, az sem t ideológiai, csupán piaci kér- t dés. A szocializmus nem ön­magától biztosítja a tervszerű j arányos fejlődést, mint ahogy az emberek sem önmaguktól j alakulnak át szocialista típu- ■ sú egyénekké. - ( Mindenkihez Igyekezzünk 1 megtalálni a hangot, amely c fér kétség — hangsúlyozta —, hogy szocializmus nincs kommunista párt nélkül. De szembe kell nézni azzal, hogy 1945-ben, majd a koalí­ciós időkben, 1956 előtt és az ellenforradalom után mindig más és más volt a feladata. És más teendői vannak jelen­leg is a pártnak. Lehet, hogy kevesebb üggyel kell foglal­koznia, de amivel foglalkozik, mélyebben kell tennie. Nem szükséges igazgatók helyett dönteni vállalati dolgokban. De ezzel együtt kell járnia annak a folyamatnak, hogy a gazdasági életben olyanok ke­rüljenek posztra, akik képe­sek megoldani a legnehezebb feladatokat is. Se fenn, se lenn ne tűrjük meg a kontra- szelekciót! Ebből már következett is Aczél György megállapítása: a káderkérdéssel az eddigiek­nél körültekintőbben szüksé­ges foglalkozni. A vállalatok jelenlegi vezetői közül a köz­vetlen irányítású rendszerben kerültek posztjukra és jól el­végezték a feladatukat. Sokan közülük képesek voltak átáll­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom