Pest Megyei Hírlap, 1987. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-13 / 241. szám

2 1987. OKTOBER 13., KEDD Elkezdődtek a hivatalos tárgyalások Kádár János (Folytatás az 1. oldalról) séreté az esti órákban műso­ros esten vett részt: a ma­gyar vendégek a hagyományos kínai dal- és táncművészet legszebb darabjaiból kaptak ízelítőt. A kínai központi lapok, köztük a Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának lapja, hétfői számukban vezető he­lyen számoltak be arról a díszvacsoráról, amelyet va­sárnap Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott fő­titkára, az államtanács elnö­ke adott a Kínában tartózko­dó Kádár János és kísérete tiszteletére. A pekingi lapok az Üj Kína jelentése alapján ismertetik Csao Ce-jang és Kádár János pohárköszöntőjét. Kiemelik, hogy Csao Ce-jang a kétoldalú kapcsolatokról szólva elmond­ta: Kína nagyra értékeli a kí­nai—magyar barátságot és szi­lárd meggyőződése, hogy ez a barátság egyaránt szolgálja a szocialista építés és a világ­béke ügyét. A kínai vezető hangsúlyozta, hogy a baráti együttműködés szakadatlan fejlesztése Magyarországgal a Kínai Kommunista Párt és a kínai kormány tántoríthatatlan politikája. Elismeréssel szólt a Magyar Szocialista Munkáspárt azon képességéről, hogy össze­gezni tudja a múlt történelmi tapasztalatait és tanulságait, merészen keresi az új megol­dásokat és a népre támaszkod­va bátran törekszik a refor­mokra és a megújulásra. Csao Ce-jang rámutatott, hogy a reform az elmélyítés új szakaszában van Kínában és Magyarországon egyaránt, és hasonlóak a két ország előtt álló problémák is. Mint mon­dotta, Kína kész nemcsak ar­ra, hogy folyamatosan kicse­rélje tapasztalatait Magyaror­szággal, hanem az egymástól való tanulásra és az együtt ha­ladásra is. Külpolitikai kérdéseket érintve Csao Ce-jang kifejtet­te: mind a kínai, mind a ma­gyar nép féltve óvja a békét. Mindkettő tisztában van az­zal, hogy a szocialista építés ügyének kedvező, hosszú távra szóló stabil és békés nemzet­közi környezetre van szüksé­ge. Elismeréssel szólt arról a magyar álláspontról, hogy a közepes és a kis országoknak is aktív szerepet kell játsza­niuk a nemzetközi ügyekben. Kádár János pohárköszöntő­jét ismertetve a kínai sajtó rá­mutat, hogy a magyar pártve­zető megelégedéssel szólt a magyar—kínai kapcsolatok Szemleíró egy nyugatnémet politikus nyilatkozatától Új megközelítésre van szükség Alfred Dregger, a CDU/CSU parlamenti csoportjának elnö­ke szerint a tervbe vett szov­jet—amerikai csúcstalálkozón meg kellene vitatni Németor­szág újraegyesítését, amely biztosítaná Nyugat-Európa egységét. Dregger á Neue Presse című hannoveri jiapilapnak, .nyilat­kozva szolga, mazta, htrgy a csúcstalálkozón''tekintsék át a Portugáliától Lengyelorszá­gig terjedő politikailag egysé­ges Európa létrehozásának le­hetőségét is. A CDU/C9Ü parlamenti cso­portja elnökének kijelentései jól példázzák: a hivatalos Bonn néhány képviselője min­den lehetőséget igyekszik megragadni, hogy hangot ad­jon a második világháború utáni rendezés, a potsdami egyezmény, a Nyugat-Berlint érintő négyhatalmi megállapo­dás felülvizsgálatára — írja Pjotr Parhityko, a TASZSZ külpolitikai szemleírója. Az ilyen megnyilatkozásoik nem szolgálják az európai bé­ke és biztonság, a bizalom és az együttműködés erősítését. Dregger nyilatkozata azt az elavult gondolkodásmódot mu­tatja. amelynek felszámolását a Szovjetunió állhatatosam szorgalmazza. Napjainkban új megközelítésre van szük­ség mind a kelet—nyugati kapcsolatokban, mind a vi­lágpolitika más kérdéseiben — írja a TASZSZ szemleíró­ja. Amal-PFSl konfliktus új fejleményekkel Összecsapások Sí közelében A Szaida város közeli harcokban a szunnitákat a palesztin tüzérség — képünk — támogatta. A dél-libanoni Szidón köze­lében a síita Amal mozgalom és a szunnita Népi Felszaba­dítás i Hadserag fegyveresei között második napja folyta­tódó összecsapásokban — a központi karhatalom bejelen­tése szerint — kilencen vesz­tették életüket, és tizenkilen­cen sebesültek meg. A szunni­ta fegyveresek oldalún a har­cokba bekapcsolódtak a tér­ségben levő palesztin erők is. gyors fejlődéséről. Kádár Já­nos ismételten leszögezte, hogy a Kínai Népköztársasággal fenntartott kapcsolatok a ma­gyar külpolitika szilárd, állan­dó elemét képezik. Kifejezte meggyőződéséit, hogy a szocia­lista Kína fejlődése nem csak a kínai nép ügye, hanem a tár­sadalmi haladás minden hívé­nek, a világbéke megvédéséért küzdő minden erőnek alapvető érdeke. Kifejtette, hogy Ma­gyarország és Kína egyetért a világ sorsát meghatározó fő kérdésekben. Idézi a kínai sajtó a magyar pártvezetőnek azt a kijelenté­sét, hogy Magyarország üd­vözli a Kínai Kommunista Párt álláspontját, amely sze­rint a nyitást és a reformok politikáját, valamint a szocia­lista építés ismert négy alap­elvét kiegészítő és egymástól elválaszthatatlan elemeknek tekinti. Bécs VSI—NATO találkozó Becsben hétfőn újabb talál­kozóra került sor a Varsói Szerződés és a NATO képvi­selői között, az európai fegy­veres erőkkel és hagyományos fegyverzettel kapcsolatos jö­vendőbeli tárgyalások mandá­tumának kidolgozása céljából. Cernavoda Híd a Dunán Űj híd ível át a Dunán Cer- navodánál. A híddal jelentő­sen lecsökkent a távolság Ro­mánia ipari központjai és a fekete-tengeri kikötővárosok között. A híd, amely 470 méter hosszú, és 12,5 tonna súlyú, a legújabb műszaki-tudományos eredmények felhasználásával készült. Az Európa fő vízi útját átszelő híd egyúttal a vasúíi- és közúti közlekedést is szol­gálja. Btsudouin fogadja az NDK Államtanácsa elnökét Belgiumba látogat Honecker Ma kétnapos hivatalos láto­gatásra érkezik Belgiumba Erich Honecker, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke. Fogad­ja őt Baudouin király, tárgyal Wilfried Martens miniszter- elnökkel, Leo Tindemans kül­ügyminiszterrel, a képviselő­ház és a szenátus elnökével és látogatást tesz Liege-ben és Gand-ban. Erich Honecker látogatása alkalmából a Le Drapeau Rouge, a Belga Kommunista Párt napilapja egész oldalas interjút közöl Günther Mittag­gal. Az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára kifejti: azt a tényt, hogy a látogatás­ra az eurorakéták felszámolá­sáról szóló szovjet—amerikai megállapodás, valamint az EGK—KGST kapcsolatfelvé­tel és kölcsönös elismerés kü­szöbén, azaz a katonai, poli­tikai és gazdasági enyhülés légkörében kerül sor, Erich Honecker a más-más társadal­mi berendezésű országok köz­ti kereskedelmi kapcsolat és politikai együttműködés elmé­lyítésére kívánja kihasználni. Indiai ejtőernyősök az LTTE állásai eilen Kijárási tiklom dolinában Háborús állapot uralkodik Jaffna városában és környé­kén: az indiai katonai alaku­latok teljesen bekerítették a Támil Eeiam Felszabadító Tig­risei (LTTE) nevű csoport ál­lásait. Colombói katonai for­rások szerint a harcokban két­százötven tamil fegyveres esett el eddig. A jelekből ítélve az indiai .békeerők offenzívájának célja az LTTE katonai bázis­rendszerének felmorzsolása Jaffnában. Hétfőn a szárazföldi egysé­gek támogatására indiai ejtő­ernyős kommandóosztagokat dobtak le Jaffnában. Számítá­sok szerint az indiai alakula­tok a következő két napban képesek lesznek legyűrni az LTTE-egységek ellenállását. Az északi tartományban — akárcsak a szigetország keleti vidékén — a katonai akciók miatt kijárási tilalom van ér­vényben. Hétfőn a több mint százezer lakosú Jaffnában rö­vid időre feloldották a tilal­mat, hogy az emberek élelmet szerezhessenek be. Az évforduló méltó ünneplésére készül a város Mihail Gorbacsov Leningrádban Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn délelőtt Lenigrádba utazott. Az SZKP KB főtitkára hét- főn délután Leningrádban lá­togatást tett az Auróra cir­kálón, amelyet nemrégiben újítottak fel az októberi for­radalom 70. évfordulója tisz­teletére. Mihail Gorbacsov felkereste a piszkarjovkai te­metőt, s megkoszorúzta a második világháborús lenin- grádi blokád áldozatainak emlékművét. Az SZKP KB főtitkára be­szélgetést folytatott a lenin- grádiakkal. Elsősorban az át­alakítás menetéről, a Néva parti városban megvalósuló változásokról esett szó. El­mondta, hogy a politikai bizottság megbízásából keresi fel a forradalom városát az évforduló előestéjén. Mihail Gorbacsov szólt ar­ról, hogy a leningrádi dolgo­zóknak maguknak kell ellen­őrizniük: miként valósítják meg a város vezetői, a párt­szervek az átalakítás célkitű­zéseit. Ugyanakkor arra szó­lította fel beszélgetőpartnereit, hogy legyenek — jó értelem­ben véve — nyughatatlanok, ne tűrjenek megalkuvást, de ne engedjék meg a szenzáció­hajhászást és az öncélú bí­rálatokat. Nemzetközi kérdésekről, eze­ken belül is a szovjet—ame­rikai kapcsolatokról szólva Mihail Gorbacsov kifejtette: a Szovjetunió ugyanúgy meg­van az Egyesült Államok nél­kül, mint ahogy az Egyesült Államok is a Szovjetunió nél­kül. Az új nemzetközi kap­csolatokat azonban nem lehet nélkülük kiépíteni. Szükség van az együttműködésre a po­litika, a gazdaság, a keres­kedelem és a kultúra terüle­tén egyaránt. Dél-Korén Új alkotmány A dél-koreai parlament hét­főn döntő többséggel elfogad­ta az ország új alkotmányát. Ennek legfontosabb új voná­sa. hogy az államfőt a jövő­ben közvetlenül választják, nem pedig elektorok útján. A dél-koreai rádió bejelen­tése szerint október 27-én népszavazást tartanak az új alkotmányról, az első közvet­len elnökválasztásra pedig még december 20. előtt sort kerítenek. Anatolij Dobrinyin a nyugatnémet alkancel'árná! Kétoldalú konzultációk Megvan a reális lehetőség arra, hogy jövőre létrejöhes­sen a megállapodás a vegyi fegyverek világméretű tilal­máról. Ezt állapította meg egybehangzóan hétfői találko­zóján Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár, kül­ügyminiszter és Anatolij Dob­rinyin, az SZKP KB titkára, a KB nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője. Dobrinyin jelenleg a Né­met Szociáldemokrata Párt (SPD) meghívására tartózko­dik az NSZK-ban. A napok­ban beható véleménycserét folytatott Helmut Kohl kan­cellárral is, és előadást tar­tott az SPD Friedrich Ebert- alapítványának rendezésében. Genscher és vendége a megbeszélés során — a bonni külügyminisztérium szóvivőjé­ÚJÁBB SPANYOL ÜNNEPNAP Spanyolországban október 12-én megemlékeztek Amerika fel­fedezésének 495. évfordulójáról. 1. János Károly uralkodó meg­koszorúzta a Spanyolországért elesett hősök emlékművét, majd hitvese, valamint Felipe González kormányfő és a spanyol közélet kiemelkedő képviselőinek társaságában katonai dísz­szemlét tekintett meg. Az ünnepi ceremónia során a spanyol államfő a nemzeti megbékélés jelképeként kezet fogott a fél évszázaddal ezelőt­ti spanyol polgárháború szemben álló erőit képviselő szemé­lyekkel. Október 12-ét a spanyol törvényhozás a közelmúltban nyil­vánította nemzeti ünneppé. Japán tudós az idei orvosi Nobet-díjas Alapítvány a számok tükrében A konfliktus azzal fenyeget, hogy felújul a csatározás — a táborok 1985-ben kirobbant vé­res háborúja — a bejrúti és a dél-libanoni palesztin mene­külttelepek birtokáért az Amal é- a PFSZ harcosai között. A szembenálló felek most a Szi­dón mellett levő stratégiailag fontos magaslatok birtoklá­sáért folytatnak heves küzdel­met nyelte az infláció. Alfred No­bel előírta, hogy az. alapít­vány tőkéje kizárólag fix ka­matú kötvényekben és kincs­tári jegyekben legyen. E két­ségbeejtő helyzet miatt, amely már magának a díjnak a létét fenyegette, a kormányzat fel­hatalmazta az alapítványt ar­ra, hogy tőkéje hetven száza­lékát részvényekbe fektesse. Negyven év kellett ahhoz, hogy az örökül hagyott tőke elérje egykori értékét: jelen­legi nagyságát 816 millió ko­ronára becsülik. Való igaz, hogy Stig Remei, az alapítvány igazgatója tagja tizenkét nagy svéd társaság igazgató tanácsának. így jól tud gazdálkodni a részvények­kel. Az alapítvány beruházott fix kamatú ingatlanba is, sőt a pénz egy részét külföldön fektetik be A beruházások húsz százaléka az Egyesült Államokban, Japánban és Hongkongban található, de esyre inkább előnyben része­sítik Európát is. A Nobel- alapítvány Svédországban rendelkezik egy rendkívül nagy előnnyel: az adómentes­séggel. Míg az alapítvány pénzügyi tevékenysége sikeres, addig az alapítványnak juttatott ma- lánadományok összege egyre dsebb. nek bejelentése szerint — szintén egyetértett: szükség van határozott erőfeszítésekre, érdemi tárgyalásokra a ha­gyományos fegyverzet szilárd egyensúlyának kérdésében is. Az NSZK diplomáciájának vezetője, aki a minap Wa­shingtonban George Shultz amerikai külügyminiszterrel tárgyalt, emlékeztetett Moszk­va és Washington elvi raké- tamegállapodásának jövőbe mutató jellegére, kifejtve: ez is bizonyítja az ellenőrzött valódi leszerelésre irányuló hatékony lépések lehetőségét. Washingtoni tapasztalatairól szólva Genscher komolynak nevezte az amerikai kormány­nak a közepes hatótávolságú eszközök eltávolításával kap­csolatos törekvéseit. A bonni államférfi isméi kiemelte a nyugatnémet— szovjet kancsolaiok központi jelentőségét az NSZK kormá­nyának szempontjából, s hangsúlyozta: a kétoldalú konzultációk tervezett rend szeresítése jól szolgálja majd az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatainak további meg­szilárdítását. Vegyes vállalatokról Nemzetközi fórum Az ENSZ iparfejlesztési szervezete, az UNIDO felügye­lete alatt nemzetközi fórum nyilt hétfőn Varsóban a ve­gyes vállalatok alapításáról. Az eszmecserén 120 külföldi és 170 lengyel vállalat képvisel­teti magát. A fórumot, amit Andrzej Wojcik lengyel külkereskedel­mi miniszter nyitott meg, az ország gazdasági vezetése ar­ra kívánja felhasználni, hogy megismertesse a nyugat-euró­pai cégekkel a több mint egy­éves lengyel vegyesvállalati törvény előnyeit. uCsAK RÖVIDEN...M MARJAI JÓZSEF, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese és Alekszej Antonov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar— szovjet gazdasági és műszaki­tudományos együttműködési kormányközi bizottság társel­nökei hétfőn találkozót tartot­tak Moszkvában. PERESZTROJKA címmel megjelentette Mihail Gorba- csovnak, az SZKP KB főtitká­rának 1986—1987-ben elhang­zott összes beszédét, beszámo­lóját, cikkét és nyilatkozatát szerbhorvát nyelven a belgrá­di Centar Kiadó. Egy japán tudósnak, Tonegava Szuszumunak ítélték oda az idei orvosi Nobel-díjat — jelentette be hétfőn délelőtt a stockholmi Karolinska Intézet. Az Egyesült Államokban dolgozó japán genetikus a 2 275 000 svéd korona értékű díjat azokért a felfedezéseiért kapta, amelyek genetikailag megalapozzák az antitestek sok­féleségének keletkezését. Ezek a felfedezések nemcsak elméletileg fontosak, hanem javíthatják a védőoltás- kezeléseket és biztonságosabbá tehetik a szervátülte­téseket. A 48 éves Tonegava 1981 óta a cambridge-i (Egye­sült Államok) Massachusetts Institute of Technology biológiai részlegében és az amerikai rákkutató köz­pontban dolgozott. Alfred Nobel, a dinamit feltalálója az évszázad elején nyilvánosságra került végren­deletében úgy rendelkezett, hogy a vagyona egy részéből minden évben azok részesed­jenek, akik valamivel hozzá­járultak az emberiség jólété­hez. Az 1897-ben 33 millió svéd koronára értékelt ha­gyatékból 31,6 millió koronát szánt a nevét viselő alapít­ványra. A díjakat 1901 óta ítélik oda a legkiválóbbaknák. Az orvosi, a fizikai, a kémiai és az irodalmi díjról Stock- I hóimban döntenek, míg a Bé­ke Nobel-díj sorsáról Oslóban ítélkeznek. Sokakat érdekel, hogy akik ezt a valóságos aranybányát kezelik, mi módon érik el, hogy évről évre emelkedik a díjazottak közt szétosztott ösz- szeg, amely ebben az évben tudományáganként 2.175 millió korona (tavaly 2 millió volt, 1980-ban pedig 800 000 koro­na), miközben évről évre nö­vekszik az alapítvány tőkéje. Az alapítvány első ötven évében nem volt ilyen virág­zó vállalkozás. 1953-ban az in­duló tőke 65 százalékát el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom