Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-07 / 210. szám

1987. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ 3 Traktorosok versengése a Pereg Tsz-ben Bonyolult művelet a szántás Közvetlen értékesítés Lakásépítkezések Korábban évekig egyedül a Hajdú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalat készített közvetlen értékesítésre laká­sokat, ám az utóbbi két évben már más minisztériumi és ta­nácsi vállalatok, valamint épí­tőipari szövetkezetek is kiter­jesztették tevékenységüket ér­re a kockázattal járó vállal­kozásra. Az építés finanszíro­zására ugyanis bankkölcsönt kell felvenni, s ha 14 hónapon belül nem sikerül átadni a la­kásokat, akkor a progresszí­von emelkedő kamatterhek el­viszik a szerény nyereséget, s esetenként még ráfizetést is okozhatnak. Az idén 11 válla­lat és négy szövetkezet 600 új otthon kivitelezésére és eladá­sára vállalkozott, ez majdnem 50 százalékkal több a tavaly átadottnál. Az előzetes jelzések szerint jövőre tovább bővül a közvet­len piaci értékesítésre dolgozó kivitelezők köre, s együttvéve várhatóan több mint ezer la­kást építenek fel. Vállalkozá­saik eredményessége nagyrészt a _ tanácsok együttműködési készségétől, a rendelkezésükre bocsátott építési terület helyé­től és előközművesítésétől függ. Megfigyelhető az is, hogy a vidéki fizetőképes igények csökkenése miatt egyre több kivitelező kíván bekapcsolódni a budapesti lakásépítkezések­be. bér ekkora földterületeket megművelni — mondta a Pe­reg Tsz főagronómusa, Velkei András. S e hatalmas találmányok, melyeknek az igazi jelentősé­gével jobbára csak a szakem­berek vannak tisztában, el­kezdték szépen sorban húzni a barázdákat, először a nyitó­barázdát, utána pedig össze­szántották a versenyterületet. Közben a bírálóbizottság tag­jai mérőszalaggal ellenőrizték a teljesítményeket. A kétórás verseny után Sie- bert Dénes összegezte a ta­pasztalatokat, s megállapítot­ta, hogy igazán magas színvo­nalú és fegyelmezett küzde­lemben vehetett részt, ami azért is kellemes meglepetés számára, mert tudott arról, hogy régen volt már me­gyénkben szántóverseny. Elő­ször arra gondolt, hogy enge­dékeny lesz, s kisebb szabály­talanságokat el-elnéz, de erre egyáltalán nem volt szükség. Abszolút profi módon verse­nyeztek a résztvevők, s azok, akik helyezést értek el, a leg­jobbak között lettek jók, s or­szágos találkozókon is kiváló eredményeket érhetnének el. A sikeres győztesek A küzdelem végül is a kő­vetkezőképpen alakult. Első kategóriában Gyergyádes Far­kas, a lórévi Duna Menti Tsz traktorosa győzött, második lett Barna József, a dunavar- sányi Petőfi Tsz dolgozója, harmadik pedig Riezmajer Zoltán, a hernádi Március 15. Tsz-ből. A nagy gépek verse­nyében a legjobbnak kijáró címet ifjabb Vas Antal, a kis- kunlacházi Petőfi Tsz trakto­rosa vehette át. Második Gu­lyás Gyula lett. a dömsödi DőzSa György Tsz-ből, a har­madik helyen pedig a sziget- szentmiklósi Szigetfő Tsz dol­gozója, Pető József végzett. Külondíjjál jutalmazták a leg­fiatalabb versenyzőt, Kis Já­nost és a legidősebbet, Ko­vács Ferencet. A rendezők — a Teszöv, a Magyar Agrártu­dományi Egyesület Pest' Me­gyei Szervezete, a megye nö­vénytermesztési rendszerei, a Pest—Nógrád—Komárom Me­gyei Agroker, a Pest Megyei Tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya és a Pereg Tsz — által felajánlott díjakat a Teszöv titkára, dr Gyovai Pál adta át a győzteseknek. A szántóversenyt végezetül hangulatos birkaebéd zárta. Fiedler Anna Mária jí Kívánni sem lehetett volna egy szántóversenyhez ideá- £ lisabb időt annál, amilyen szombaton fogadta a kör- ^ nyék tizenegy traktorosát Kiskunlacházán, a Pereg Tsz ^ földjén. A nap melegen sütött, de erejét már megté- í pázta a szeptember eleji langy szellő, s így nem kellett ? izzadniuk azoknak, akik még szabadnapjukat is a gépen £ töltötték. Sokan már pénteken elhozták a tükörfénycs ^ ekével felszerelt traktorokat, de a közelben lakók csak ^ szombaton érkeztek meg — a verseny eszközével együtt á — a színhelyre. Színes hét végi forgatag Szobon (Folytatás aí l. oldalról) mézeskalácsot. Azután a mű­velődési házba iramodtak vi­deofilmeket nézni, a többség azonban maradt, hiszen bű­vész- és bábműsor vette kez­detét. — Ilyen még nem volt Szo­bon — mondta a nézősereg karéjából Galanics Béláné, magasra tartva a család leg­ifjabb tagját, Gáborkát. — Nem is csináltam mára sem­mi programot, ez a hét vége a szórakozásé. Már tegnap meg­főztem mind a két napra, hogy otthon ne legyen semmi dolgom. Eljöttek a sógoromék is Nógrádról, most együtt jár­juk az utcákat. Mi fütyül? És aki az utcát járta, az betért a tanácsházára is, ahol erdő- és vadgazdálkodási ki­állítás várta az érdeklődőket. Stílusosan madárfütty töltötte be a termeket. — Honnan jöhet ez, hiszen csak kitömött madarakat lá­tok? — méltatlankodott va­laki ... Csalt azután nyugodott meg, amikor észrevette a sa­rokban a lemezjátszót, an­nak dorongján pedig a ma­dárhanglemezt. Színes tablók, fényképek meséltek a Börzsöny növénv- és. állatvilágáról, a környék értékeiről, s ott láttuk a fa- feldolgozás egykori eszközeit, a teknővájót, a kéregezőt, a fakörzőt és a legősibb szer­számot, az egyszerű fejszét, ellenpontként pedig néhány modern motoros fűrészt. A legtöbben a Duna-partra zarándokoltak, ahol minden program híján is élvezetes, pi­hentető kikapcsolódás egy pádon ücsörögni. Bámulni a méltóságteljesen hömpölygő fo­lyót, a tovaúszó hajókat, a fürge motorcsónakokat. A csend hangjaiba ezúttal zene vegyült, a levegőben pedig ínycsiklandozó illatok lengtek. Lacikonyhák sora várta fi­nom falatokkal, sörrel és üdí­tővel a sétálókat. A szomszédos szabadidőköz­pontban is pezsgett az élet. Tenisz, teke, pingpong, kispá­lyás foci mozgatta meg az izmokat. Főleg az utóbbi von­zott nézősereget. A Kemence— Gödöllő mérkőzésen például olyan volt a hangulat, mint egy fővárosi örökrangadón: a biztatás, a bíró szapulása sem maradt el. — Kéz volt, kéz volt spori! — kiabált egy felhevült férfiú, miközben nagyokat szippan­tott a cigarettából. — Ez se vezetett még meccset — tette hozzá fitymálóan. — Kinek drukkol? — érdek­lődtünk. — Senkinek, csak szeretem a szép focit. Ezek a srácok pedig igazán pengésen játsza­nak. Én is kergetem a lab­dát a budaörsi öregfiúkkal, meccseket is szoktam vezetni, amúgy meg forgalmista va­gyok a Kelenföldi pályaudva­ron. Törökbálintról jöttünk a Texelektro buszával. Az asz- szony ugyanis ott dolgozik. Verőcemaroson Hagytuk tovább drukkolni Both Ferencet, hiszen másutt is akadt bőven látnivaló. Pél­dául a Természet a képzűmű­Dr. Ábrahám Kálmán nyitotta meg a Börzsöny-napokat a szobi művelődési központban vészeiben című kiállítás a ne­velőotthonban vagy a Pest és Nógrád megyei ipari szö­vetkezetek bemutatóján az ál­talános iskolában. Délután hagyományőrző népi együtte­sek adtak műsort, este videó- diszkó várta a fiatalokat a művelődési házban. A vasár­nap a sport jegyében telt eh Akadt jó néhány szép telitalá­lat. Mint ahogyan az volt a Börzsöny-napok rendezvény- sorozata is. Jövőre ismét Pest megye ad otthont a kétnapos találkozónak. A Börzsöny ba­ráti kör hét végi közgyűlésén Verőcemarost választották helyszínéül. Kövess László Izgalmasnak ígérkezett a küzdelem, olyannyira, hogy némely versenyzőt szurkolók is elkísértek: munka társak a termelőszövetkezetből, család­tagok, ismerősök. Természete­sen mindenki tökéletesen jár­tas volt a traktorok, ekék vi­lágában, ami abból a rövid párbeszédből is kiderült, melynek akaratlan voltam fültanúja. Három fiú szakértő szemmel figyelte a gépeket, a méltóságteljes John Deereket, a hosszú orrú Rába traktoro­kat, a vidám, csapott nyakú FIAT-okat. Ez utóbbiak olya­nok, mintha valaki játékos kedvében odalegyíntett volna a vezetőfülke tetejére. — Van itt egy csomó trak­tor, de a legjobb azért a John Deere — mondta az egyik fiú, Kátai Tibor a dömsödi szur­koló. — Azért a Rába és a FIAT se rossz — torkolta le társa, Gulyás Gyula. A kérdést végül is Kátai András döntötte el, aki kije­lentette, hogy a legjobb csakis a John Deere és a Rábák kö­zül kerülhet ki. Legnagyobb találmány S míg a fiúk a hatalmas gépeket mustrálták, Kovács Pal, a Pereg Tsz elnöke kö­szöntötte a résztvevőket — akik a Duna menti térség ter­melőszövetkezeteinek képvise­letében jöttek el a szántóver­senyre — vagyis a ráckevei és a dabasi körzet legjobbjait. Ezután Sie bért Dénes, az egyingi tsz főagronómusa, a versenybizottság elnöke is­mertette a feladatot, s ver­senyfeltételeket. Két kategó­riában indultak a résztvevők, a nagyobb berendezéssel ver­senyzőknek 70 méterszer 100 méteres, míg a kis gépek ve­zetőinek harmincszor százmé­teres területet kellett felszán­tani huszonnégy centiméteres mélységben. Ez az úgynevezett középmélyszántás, de ezenkí­vül a traktorok vezetőinek vi­gyázniuk kellett arra, hogy a barázdák egyenesek és egyen­letes felszínűek is legyenek, s a kijelölt területet úgy kellett megművelni, hogy négy for­duló alatt az egész térség fel legyen szántva. Ezért pontosan ki kellett számítani a nyitó­barázda helyét, s a szántás menetét, hiszen hibapontnak számított az is, ha valaki ki­hagyott egy sávot, de az is, ha kétszer ment rá egy terü­letre. Ebből is kiderül, hogy nem akármilyen tudás és tapaszta­lat szükséges egy ilyen verse­nyen való részvételhez, de ez a találkozó azért is ígérkezett izgalmasnak, mert megyénk­ben régen rendeztek utoljára ilyen versenyt. Valamikor a hetvenes évek középén, annak ellenére, hogy az ország többi részén rendszeresen megmé­rettethettek a legjobb trakto­rosok. így azoknak, akik a szombati találkozón a volán mögé ültek, nemigen volt ta­pasztalatuk a versenyzésben. Az elmondottakhoz tudni kell azért azt is, hogy az utóbbi időben gazdasági megfontolá­sokból kezdték elhanyagolni a szántást, hiszen ez idő- és energiaigényes művelet. Pedig segítségével növelni lehet a talaj csapadékmegőrző képes­ségét, s ez az utóbbi, aszályos években igazán nem jelenték­telen tényező. Bár egyesek szerint épp azért reagált érzé­kenyebben mezőgazdaságunk az elmúlt évek csapadéksze­gény időjárására, mert nem mindenütt szántottak. Jók között a legjobbak Pedig... ... valamikor bottal lazítot­ták a földet, azután kapával. S akkor jött az eke, ami na­gyobb találmány az összes ra­kétánál, hiszen nélküle soha nem lett volna képes az em­Cél előtt a futók, szobi szörp a jutalom ok érdeklődőt vonzott az erdő- és vadgazdálkodási kiállítás (Hancsovszki János felvételei) Erről olvastam Hol tanuljunk meg táncolni? F ogas kérdést kapott a rádióújság szer­kesztője egy dányi asszonytól. Zava­rában így válaszolt: Sajnos, tánctanulás ügyében nem tudunk segíteni. Javasoljuk, hogy kapcsolódjék be egy helyi tanfolyam­ba. Persze mert Dányban minden utca­sarkon tánctanfolyamokat hirdetnek. Ez esetben aligha jutott volna eszébe a kér­dezőnek a rádióújsághoz fordulni. Néhány évtizede sem jutott volna eszébe. Akkori­ban olyan észrevétlenül tanult volna meg táncolni, mint járni, beszélni, főzni, taka­rítani, meszelni, varrni. Faluhelyen min­dent megtanultak a lányok'és a fiúk, ami az élethez szükséges volt. Tanfolyamok nélkül. Mi volt ennek a fortélya? A tanulás, az életre való készülés legfőbb módszere a megfigyelés. A kislány, kisfiú mindent el­lesett a nagyobbaktól, szüleitől, előtte já­ró testvéreitől, a szomszédoktól, rokonok- tül. Mint a kicsi fecskék, kicsi gólyák. Ad- dig-addig próbálgatják szárnyaikat, míg­nem megemelkednek. Egy centire, kettő­re, ötre, tízre. Majd megcélozzák a legkö­zelebbi biztos helyet, ahol megvethetik a lábukat, aztán még meszebbre, még mesz- szebbre. Gólya- és fecskemama noszogat­ja őket. Gyertek, gyertek, repüljetek ide, itt a finom falat, aki előbb ideér, azé. így csalogatták és tanítgatták a kis em­berpalántát is. A járásra, beszédre, tánc­ra. A Dánnyal szomszédos Zsámbok szo­kásairól írt könyvében mondja el Lapu Istvánné, hogy a nagyobbacska gyereknek csináltak muzsikát. Fésűre tettek egy kis papírt és azt fújták. Megfogták a gyerek kezét, és mondták neki, tánci baba. tánci. Bizonyára így volt Dányban is, mint szer­te az országban. Már az ölben ülő kicsi szemtanúja lehetett a felnőttek táncának, amikor édesanyja ott leselkedett valami­lyen bálon. Később a gyermekbálon, gyer­meklakodalomban, gyermekjátszón, a ban- dázásokon próbálgathatta a mozdulatokat, amelyeket előzőleg már valamilyen félre­eső helyen gyakorolt. A tánc ugyanis fontos. Szégyen volt, ha valaki a faluban nem tudott táncolni. Igye­kezett is mindenki, hogy elsajátítsa az ott szokásos táncokat. Aztán következett a fejlődés beláthatat­lan korszaka. Valahogy úgy kezdődött, hogy a falusiakba beleverték az eszmét, amit ők csinálnak, az alábbvaló, mint amit a városiak. Az ottani szokások, az ottani táncok, az igen. Később megérkeztek a népművelők, hogy megtanítsák az elma­radott falusiakat a modern világ dolgaira. Arra ösztökélték a falvak lakóit, elevenít­sék föl régi szokásaikat, hagyományaikat, dalaikat, táncaikat. De amit fölelevenítet­tek, azt fölvitték a színpadra. Idősebb asz- szonyok a színpadon fonogatnak, szövöget­nek, a férfiak kukoricát morzsolgatnak, úgy tesznek, mintha kosarat fonnának, mi­közben valamelyikük a régi életről mesél. Az ifjak ezenközben félhomályos presz- szókban, diszkókban ücsörögnek, hosszú cigarettákat szívnak, no meg rövid italo­kat kortyolgatnak. K iszámíthatatlan fordulatokkal van azonban teli az élet. Soha nem is­mert mértéket ölt újabban a bálozás szo­kása. Tél végeken fővárosunkban minden héten tele vannak a nagyobb termek. Az ebtenyésztőktől a csigagyűjtőkig minden társadalmi és szakmai csoport megtartja bálját. Lehet, hogy a dányi levélíró is jó előre föl akar készülni a következő báli idényre. De nem tud táncolni. A népmű­velőhöz nem fordulhat. A népművelők szá­mítógépes tanfolyamok, animációs klubok, vizuális játszókörök, kreatív gyermekmű­helyek. underground szociológus körök szervezésével vannak elfoglalva. Kör Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom