Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
2 1987. SZEPTEMBER 17., CSÜTÖRTÖK MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS ŐSZI ÜLÉSSZAKA (Folytatás az l. oldalról) döntéseiben, régebbi eredetűek, némelyikük szinte végigkísérte szocialista gazdálkodásunkat. Azt azonban máris elmondhatom, hogy az újkeletű problémákért a kormány is felelősnek érzi magát és levonja a szükséges tanulságokat. Ugyanezt meg kell tenniük az irányító, valamint a gazdálkodó szerveknek is. Különösen fontos ( ez azért, mert a gazdasági teljesítményekben indokolatlan különbségek alakultak ki, amelyeket nem lehet kizárólag az objektív okokra visszavezetni. A psíáíifei közéletben is változást várunk Müven politikai helyzetben kell megtalálnunk . a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó, alkotó emberek többsége a szocializmus keretein belül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzetközi realitásokkal. Saját maga és családja gyarapodásáért, szocialista céljainkért akar dolgozni, cselekedni, alkotni, de igényli a világos útmutatást és a döntésekben való érdemi részvételt. Őszinteséget, a célok egyértelmű megfogalmazását, gyorsabb döntéshozatalt, azok következetesebb végrehajtását és •''felelősségvállalást követel az állami vezetéstől. Elvárja, hogy a társadalmi életben tapasztalható nemkívánatos jelenségek ellen határozottabban lépjünk fel. Ez az igény a munkaprogram tervezetének vitája során is erőteljesen megnyilvánult és egybeesik a kormány szándékaival. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a politikai hangulat, a társadalmi közérzet érezhetően rosz- szabb, mint néhány évvel ezelőtt. Rosszabb annál is, mint ahogy azt az átlagos színvonalon élő állampolgár helyzete indokolná. Társadalmunkban a szélsőséges nézetek is felerősödtek. A rosszabbodó közérzet oka. hogy az elmúlt években az életszínvonal jelentős rétegeknél stagnált, sőt, egy nem lebecsülendő nagyságú körben csökkent. Sokan élnek nagyon nehéz körülmények között, miközben egy viszonylag kis réteg munkateljesítményével nem arányos mértékben jól, és nem ritkán hivalkodóan él. A másik ok az, hogy a társadalom jelentős csoportjai bi- zonytalannak látják a holnapot, a jövőt. Nincs elég hitük abban, hogy nem vagyunk a kialakult helyzet foglyai, hogy van kibontakozás. Csökkent a vezetés iránti bizalmuk. S előfordul, hogy a szocializmus életképességét vonják kétségbe. A közéleti emberek keveslik politikát intézményeink munkastílusának fejlődését, kifogásolják társadalomirányításunk merevségét. Egyik feltűnő ellentmondásunk, hogy bár csaknem két évtizede élünk a reform szellemében, az élet számos területén még mindig erős a konzervativizmus. Jelen van a változtatás igénye, de ellenállás tapasztalható mindenfajta komolyabb változással szemben. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a gazdasági kibontakozás érdekében nemcsak a termelésben, hanem o politikai közéletben is változást kell elérnünk. Továbbá, hogy a gazdaság stabilizálását a korábbinál ellentmondásosabb. bonyolultabb politikai viszonyok között kell megvalósítanunk. Erre fi.gyelemmél kell lennünk a döntések meghozatalánál, de nem engedhetjük, hogy hangulati hatások érvényesüljenek, döntenünk osak az ország objektív érdekei szerint szabad. Ma a közvéleményt legjobban az foglalkoztatja, hogy képesek leszünk-e a gazdálkodás folyamatait a kívánatos irányba megváltoztatni, hogy milyen módszerekkel kerekedhetünk felül gondjainkon? Amire készülünk, hogy megállítsuk az adósság növekedését, és közben korszerűsítsük gazdaságunkat úgy, hogy ennek terhei csak elviselhető mértékben háruljanak a lakosságra, az sokak szerint szinte lehetetlen vállalkozás. A kormány meggyőződése, hogy többéves következetes, fegyelmezett, végiggondolt gazdálkodással céljaink elérhetők. Ehhez azonban módosítani kell felfogásunkat, át kell csoportosítani eszközeinket, újra kell gondolni törekvéseinket, hatékonyabban, lényegesen több értéket teremtve kell dolgoznunk. Rendre, fegyelemre, és ami ennek alapjául szolgál: a teljesítményelv maradéktalan érvényesítésére van szükség mindenütt. eredmények alkalmazását, a kölcsönös érdekeket szolgáló nemzetközi együttműködést, a termelést segítő infrastrukturális területek fejlesztését. A gazdaságos export dinamikus növelésére törekszünk, biztosítva hozzá a szükséges importot. Mindezt szem előtt tartva, a kormány azt a célt tűzi maga elé, hogy mérsékli, majd megállítja az adósság- növekedést, megőrzi az ország fizetőképességét; mindent megtesz, hogy a vállalatok, intézmények és az egyének növelhessék teljesítményeikét, a termelés szelektíven bővüljön, emelkedjen a magas műszaki színvonalú termékek aránya; hogy bontakozzanak ki az érdekeltségi és piaci mechanizmusok, hatékonyabb legyen a kormányzati irányítás, korszerűsödjön a népgazdasági tervezés és mérséklődjenek a legsúlyosabb társadalmi, szociális feszültségek. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vethető fel a kérdés: mire alapozza a kormány a jövőbe vetett bizakodást, mire építi a programban megfogalmazott céljai megvalósítását? Erre azt a választ adjuk, hogy nagyok a kihasználatlan tartalékaink. Az egyik az emberi tényezőkben és a termelés fejlesztésében, hatékonyságának növelésében rejlik. A másik tartalékunk a nemzetközi gazdasági munkamegosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. önök is mondhatják: ezt már régen hirdetjük, ebben semmi új nincs. Igaz! Az új abban van, hogy most korábbi elhatározásainkat végrehajtjuk, a meglevő tartalékokat — amilyen gyorsan csak lehet — felszabadítjuk. Akkor is, ha egyesek, kisebb társadalmi csoportok átmenetileg nehezebb körülmények közé kerülnek. S akkor is, ha ez helyi konfliktusokkal jár együtt. Tisztában vagyunk vele: minden intézkedésünk mellé nem tudjuk az egész társadalmat felsorakoztatni, de hisszük, hogy a felelősen gondolkodó, józan, a jövőért felelősséget érző többséget igen. Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munkaerkölcsöt és -kultúrát, az irányítás és vezetés színvonalát. Ebben az összefüggésben is jelentős szerepet tulajdonítunk a tudománynak, a munkaerő magas szintű képzésének, a tudás nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülésének. Számunkra egyértelmű, hogy a szűkös beruházási feltételek közepette az oktatás az egyik leggazdaságosabb termelő célú befektetés. A hatékonyság növelése azonban e területen is elengedhetetlen. Az iskolákban szilárd alapokra kell helyezni az általános képzést, és az üzemek fokozottabb közreműködésével korszerű ismeretekkel kell bővíteni a szakképzést. Minden területen honorálni, ösztönözni kell a szakmai és általános ismeretek folyamatos gyarapítását. Céljaink tükrében is elfogadhatatlan az az igénytelenség, szürkeség, amellyel naponta találkozni lehet: akár a hanyag munka, a környezetszennyezés, a megbízhatatlanság, a követelődző magatartás formájában, akár az emberi együttélés szabályainak semmibevételében, az egymás iránti közömbösségben és durvaságban. Az emberi feltételek' fejlesztését olyan társadalmi közfelfogás részeként is értelmezzük, amelyben régebbi és újabb erkölcsi értékeink társadalmi mozgósító erővé válhatnak. Ezek közé soroljuk a munkaerkölcs és a munkafegyelem dolgát. Itt szeretném megjegyezni: szemünkre vetik, hogy a másod- és harmadállásokkal tönkretesszük az embereket, rákényszerítjük őket az önkizsákmányolásra. Ez a szavakkal való játszadozás: o lehetőségeket összekeverik a kényszerről. Mindenki tudja, hogy a főmunkaidőben általá-- ban kisebb a munka hatékonysága, mint a kiegészítő tevékenységekben. Ezért csak egy elvet követhetünk, azt, hogy mindenütt azonos módon fizetjük meg a teljesítményt. A munkaidő pedig a világ igen sok nálunk gazdagabb országában is hosszabb, mint hazánkban, s ez mégsem jelenti a társadalom önpusztítását. A világgazdaság fő folyamataihoz való kapcsolódásunk stratégiai szellemben gondolkodó és cselekvő, vállalkozó, széles látókörű vezetőket igényel. A vezetők — legyen szó miniszterről vagy gyárigazgatóról — megítélésének fő mércéje a rábízott hivatal vagy üzem működésének eredményessége. Az. a vezető, aki nem tud eredményeket felmutatni, az emberek bizalmát megnyerve rendet, fegyelmet tartani, át kell adja a helyét olyannak, aki erre képesnek mutatkozik. Tartalékaink nagyon fontos forrása, s egyben gazdaságpolitikai céljaink megvalósításának döntő feltétele a termelés fejlesztése, hatékonyságának javítása. Iparunk ma sokrétű feladat megoldására kell hogy váfllalkozzék. Nép- gazdasági érdek jövedelemtermelő képességének fokozása. Fontos feladata a foglalkoztatáspolitikai követelmények teljesítése is. Növekszik a felelőssége az emberi környezet megóvásában is. Az élelmiszer-gazdaság alapvető feladata a jó színvonalú belföldi ellátás megőrzése. A külgazdasági egyensúly javítása érdekében továbbra is számítunk az ágazat exporttevékenységére. Az iparban és a mezőgazdáságban egyaránt — ha nem is egyforma mértékben — a korábbinál nagyobb szelektivitásra van szükség. Elodázhatatlan feladatunk a veszteséges vállalatok nyereségessé tétele vagy felszámolása, a szerkezetváltási folyamat felgyorsítása. Tudom, hogy még politikai szempontból sem tanultuk meg kezelni ezt a nálunk tényleg újszerű problémát. Mindez a munkaerő átcsoportosítására is vonatkozik. A legmerészebb szakmai számítások szerint sem várható a következő néhány évben olyan arányú mozgás, ami társadalmi méretekben elviselhetetlen lenne. Gondoljunk arra, hogy egyéni elhatározásból milyen sokan változtatnak ma is munkahelyet. Az is közismert, hogy még igen sok nálunk a fölösleges munkahely, illetve a létszám jelentős része nem elég hatékonyan dolgozik. Ugyanakkor B razília ugye messze van, de nem annyira, hogy ne tudnánk róla egyet és mást. Például azt, hogy a földkerekség leginkább eladósodott országai közé tartozik, s azon kívül is bőviben van a gondoknak, a bajoknak. De hogy jön ide éppen Brazília? — gondolhatja az olvasó, aki most arra kíváncsi: mi történik a Parlament őszi ülésszakán? Hasonlóan vélekedett néhány nappal ezelőtt a tudósító is, amikor az egyik országgyűlési bizottsági ülésen a pénzügyminiszter-helyettes a távoli országról kezdett beszélni. Csak azután jött rá a dologra, amikor arra fordult a szó, hogy egy hazánkba látogató brazil gazdasági szakembertől megkérdezték: nem fél-e tőle, hogy a pénzügyi szakadék szélén táncoló ország egyszer a mélybe zuhan? Egyáltalán nem — hangzott a felelet —, mert Brazília nagyobb, mint a szakadék! Magyarország pedig kisebb — állapították meg a jelenlévők. A szakadéktól szerencsére biztonságos távolságban vagyunk, ám a helyzet súlyosabb, mint azt korábban gondoltuk. A Központi Bizottság júliusi ülése után, majd a kormányprogram kidolgozását kísérő vitában döbbent rá erre a közvélemény, s tegyük hozzá: nem egy képviselő. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy határozott intézkedésekkel, következetes végrehajtással van reményünk a kedvezőtlen folyamatok megállítására, megfordítására. A késlekedés azonban beláthatatlan következményekkel járhat. Ezért soha nem tapasztalt aktivitással láttak munkához a képviselők: kritizáltak, vitatkoztak, javaslatokat, indítványokat tettek. Őszinteség és nyíltság volt a jellemző ezekre az eszmecserékre — a képviselők és a kormány részéről egyaránt —, s ez a hangvétel volt tapasztalható tegnap is a Parlamentben. Gondoljunk csak Grósz Károly expozéjára, amely nem kendőzte el a gondokat, a jövőre nézve pedig az elvi szilárdságot, következetességet, nyíltságot és megújulási készséget hirdette meg. Ennek szellemében szólt az irányítás korábbi hibáiról is, mint ahogy a későbbiekben Kádár János sem kerülte meg ezt a kérdést. Ahogyan fogalmazott: nem szépet kell mondani, hanem a valóságot, az igazat. A gondok megoldásához pedig határozott cselekvésre van szükség. Az is hangot kapott tegnap a parlamentben, hogy a továbblépéshez nemcsak a gazdasági irányítás, a helyi gazdálkodás megújítása szükséges, hanem a demokrácia további szélesítése is. Ezért teljes egyetértésre talált, hogy a kormány az eddigieknél jobban kíván támaszkodni a parlamentre, a képviselők munkájára, véleményére — a döntéselőkészítés és az ellenőrzés során is. Ez lenne kívánatos a különböző intézményeknél, szövetkezeteknél, vállalatoknál is. így gondolja többek között Kárpáti András (22. vk. Budakeszi), a Pest Megyei Mű- anyagipari Vállalat igazgató- helyettese Is. Az emberek ugyanis jobban tudnak azonosulni mindazzal, amelynek maguk is részesei. A tennivalók megtervezése, megvitatása és végrehajtása alakíthatja ki azt a tulajdonosi szemléletet, amelyet régóta hiányolunk a munkahelyeken. Ettől várható az, ' ogy a dolgozók erkölA Elérhető a teljes, hatékony foglalkoztatás Az új az, hogy a korábbit megvalósítjuk A szocializmusnak az az alapvető célja, hogy az emberek jobban, kulturáltabban, boldogabban éljenek, nem változik. De ehhez a szocialista fejlődés új, hatékonyabb útját kell megtalálnunk és meg kell teremtenünk ennek anyagi feltételeit is. A stabilizációs szakaszban a gazdasági növekedés ütemét azoknak az eredményeknek kell meghatározniuk, amelyeket a szerkezetátalakításban, a hatékonyság és az egyensúly javításában elérünk. E szakaszban a megtermelt jövedelemnek tartósan meg kell haladnia a belföldi felhasználást. A megnövekedett adósságterhek az évi megtermelt jövedelem 3—4 százalékának« megfelelő kiviteli többlet elérését teszik szükségessé. Joggal tehetik szóvá, hogy ez a korábbi korlátozó gazdaság- politika folytatása, s hogyan lesz ebből kibontakozás? Azt válaszoljuk erre. hogy igen, ez korlátozás, de szelektíven fogjuk alkalmazni. Olyan gazdasági környezetet és feltételeket akarunk létrehozni, amelyben a kollektívák, a vállalatok és egyének valós teljesítményük arányában jutnak jövedelemhez. Ugyancsak előnyben részesítjük a legjobb műszaki ok területen égető a munka- irőhiány. A szolgáltatásban, a kereskedelemben és más he- yeken azért nem javul a zínvonal, mert nincs elegen- lő ember az elvégzendő fel- idatokhoz. A kétkedőkkel zemben azt valljuk, hogy tcsoportosítással megvalósíttató a teljes és hatékony fog- alkoztatás. Tudjuk, hogy a legkisebt itcsoportosítás is emberi gon- lókkal jár. Ennek mérséklőiére létrehoztuk a foglalkozatási alapot. Ez lehetőségei id olyan munkahelyteremte beruházások támogatására nelyek a népgazdasági érdekeket és az adott települések lépességmegtartó törekvései1 Parlamenti jegyzet Ne a szépet - az igazat, a valódit Alappillér az állami és szövetkezeti tulajdon Gazdasági rendszerünk alappillére változatlanul az állami és a szövetkezeti tulajdon. Ezt azért tartom szükségesnek külön is hangsúlyozni, mert csakis erre a szilárd alapra épülhet az a törekvésünk, hogy a tulajdonformák gazdagodjanak, egymáshoz Egy kis eszmecsere a szünetben. Viola Károly, Polgárdi József és dr. Vona Ferenc értékeli a hallottakat is szolgálják. Támogatást kapnak a szakmai átképzést vállaló személyek. A kormányzat a szakszervezetekkel közösen dolgozik azon, hogy a népgazdaságilag szükséges munkaerő-átcsoportosítás ne veszélyeztesse a dolgozók szociális biztonságát. Változtatni kell a beruhá- ' zási arányokon is. A váltás lényege, hogy a beruházásokon belül a feldolgozó ipar javára csökkentenünk kell az alapanyagok és az energia termelésére fordított eszközöket, A viták során többször is megfogalmazódott, hogy szükség van-e ilyen körülmények között a külföldi nagyberuházásokra, nem takaríthatók-e meg máshol felhasználható források e téren. Körültekintő mérlegelés után arra a következtetésre jutottunk, hogy súlyos gazdasági hiba lenne megváltoztatni az ezzel kapcsolatos korábbi döntéseinket. Ezért a megvalósítás gyorsabb útját kell választanunk. Ennek megfelelően hoztuk előre 15 hónappal — egyetértésben csehszlovák barátainkkal — o Bős—Nagymaros létesítmény befejezését. Ugyancsak a takarékosabb kivitelezésre kell törekednünk a tengizi beruházás esetében. A műszaki fejlesztés is csak szelektíven valósulhat meg. Az eszközök túlnyomó többségét azokra a településekre kell koncentrálnunk, ahol a gyorsabb ütemű haladáshoz hazai adottságaink a legkedvezőbbek. Kulcskérdés a támogatások jelentős csökkentése a termelésben és a fogyasztásban egyaránt. Tavaly a központi költségvetés 30 százalékát tette ki a gazdálkodó szervek támogatása, ami elfogadhatatlanul magas arány. Ugyancsak tarthatatlan az a helyzet, hogy az anyagi ágazatokban a termeléshez kapcsolódó támogatások a nyereség 58 százalékát tették ki. A támogatások teljes megszüntetését természetesen nem tűzhetjük célul, de átrendezését mindenképpen. Az olyan támogatásokat tartjuk kívánatosnak fenntartani, melyek versenyképes, korszerű termékeket előállító területekre irányulnak, ahol a megtérülési idő a leggyorsabb. A támogatások csökkentése kikerülhetetlen azért is, mert a költségvetési hiányt fokozatosan meg kívánjuk szüntetni. Jövőre már szeretnénk a jelenlegi 30—35 milliárd forint hiányt 15—25 milliárdra leszorítani, 1990-re pedig egyensúly körüli állapotot kialakíf-QTli
