Pest Megyei Hírlap, 1987. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-14 / 216. szám
2 1S87. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ lUddcR kezdődnek a szovjet—amerikai véleménycserék Külügyminiszteri találkozó Csehszlovákiai baráti munkclátogatás Megás szintű eszmecserék Csehák Judittal megbeszélést folytatott Lubomir Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, csehszlovák miniszterelnök Washingtonba érkezett vasárnap Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. Sevardnadze amerikai kollégájával, George Shultzcal fog tárgyalni, s kedden találkozik Reagan elnökkel is. A szovjet külügyminiszter részt vesz az ENSZ közgyűlésének 42. ülésszakán, majd hivatalos látogatásra Brazíliába, Ar. gentínába és Uruguayba utazik. Brazíliában hivatalosan bejelentették, hogy Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter szeptember 28—30. között az országba látogat és találkozik Jósé Sarney köz- társasági elnökkel is. Sevardnadze 26-án riói magánlátogatással kezdi brazíliai programját. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Washingtonban csak kedden reggel kezdi meg tárgyalásait. Az amerikai fél által ismertetett program szerint ekkor rövid, négyszemközti megbeszélést tart George Shultz amerikai külügyminiszterrel, majd Ronald Reagan elnök fogadja Sevardnadzét, akit villásreggelin is vendégül lát. Reagan jelenlétében írják alá a nukleáris kockázatcsökkentő központok felállításáról rendelkező szovjet—amerikai megállapodást. Kedden délután a két küldöttség plenáris ülést tart a szakértők, a különböző részlegek vezetőinek bevonásával. Szerdán délelőtt újabb plenáris ülés lesz, majd Sevardnadze ad ebédet Shultz tiszteletére a szovjet nagy- követségen. Szerdán és csütörtökön újabb megbeszélések lesznek, ezeknek órarendjük Hamdija Pozderac, a jugoszláv államelnökség alelnö- ke, a Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetsége KB elnökségének tagja bejelentette, hogy lemond tisztségéről. A neves politikus a Bosznia- hercegovinai Köztársaságot képviselte az ország élén álló, kilenctagú, kollektív államfői testületben. Hamdija Pozderac hangsúlyozta, lemondását azt követően határozta el, hogy gondosan tanulmányozta az Agro- komerc agráripari kombinát 220 milliárd dínáros fedezetlen váltókibocsátása nyomán kialakult politikai helyzetet. Bukaresti lapjelentések szerint további személycseréket hajtottak végre a román kormányban. Elnöki rendelettel miniszterelnök-helyettessé. nevezték ki Stefan Andeit. Ion Constantinescut, aki szintén miniszterelnök-helyettes lett, felmentették az állami tervbizottság államminiszteri tisztsége alóL Dimitrie Ancuta, Ion C. Fetre és Aneta Spornic miCSAO CE-JANG, a Kínai Kommunista Párt KB megbízott főtitkára, miniszterelnök Pekingben fogadta Armand Hammert. A neves amerikai üzletember egy kínai—amerikai vegyes vállalat, a Sanhszi tartományban létesített szén- bányászati kombinát felavatására érkezett az országba. A LENGYEL—BRIT kapcsolatok további normalizálása lesz a fő téma a két ország parlamenti elnökeinek Varsóban sora kerülő tárgyalásain. Bemard Weatherill, a brit alsóház elnöke Roman Malinowskinak, a lengyel még nincs, azt azonban bejelentették, hogy a négyszem- Közti, illetve az egyéb megbeszélésekkel párhuzamosan a két fél szakértői külön tanácskoznak. Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy a megbeszélések befejeztével Shultz sajtókonferenciát tart. Sevardnadze esetleges hasonló terveiről egyelőre még nincs közlés. A szovjet külügyminiszter pénteken utazik el Washingtonból New Yorkba, ahol részt vesz az ENSZ közgyűlésének ülésszakán. Várhatólag szeptember 23-án mondja el beszédét. Egyelőre nincs szó arról, hogy a külügyminiszteri megbeszélések az ENSZ székhelyén folytatódjanak, szükség esetén azonban sor kerülhet erre. A tárgyalások érdemi részéről Rozanne Ridgway amerikai külügyminiszter-helyettes és Max Kampelman nagykövet, a genfi amerikai tárgyalóküldöttség vezetője szólt a sajtó képviselőinek, meglehetősen óvatosan. Ridgway például azt hangoztatta, hogy a miniszteri megbeszélések nem közvetlenül készítenek elő csúcstalálkozót, bár nem zárta ki ezt a lehetőséget sem, hangsúlyozva, hogy a Mihail Gorbacsovnak szóló meghívás változatlanul érvényes. Utalt arra, hogy mindkét részről úgy tekintik: csúcstalálkozót akkor kell tartani, ha azon érdemi megállapodásokat lehet már elérni. Az amerikai sajtó vasárnap igen terjedelmes elemzésekben foglalkozott a tárgyalások lehetőségeivel, esélyeivel. A legtöbb kommentár arra a következtetésre jutott, hogy a megbeszélésen megállapodásra leKifejezte azt a meggyőződését, hogy lemondásával megkönnyíti a bonyolult problémák megoldását, s hozzájárul a JKSZ egységének, valamint a legmagasabb szintű párt- és állami vezetés iránti bizalomnak az erősítéséhez. A Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetsége KB elnöksége tudomásul vette Hamdija Pozderac elhatározását, s megállapította, hogy lemondása mély eszmeiségről, magas tisztsége jelentőségének teljes felméréséről, kommunista következetességről és elvszerűségről tanúskodik. niszterelnök-helyetteseket, más megbízatásukra tekintettel felmentették tisztségükből. Hasonló okból felmentették eddigi funkciójából Ion Patant, az állami árbizottság elnökét. Traian Dudást, más munka- területre történt átirányítása miatt, felmentették a külkereskedelmi és nemzetközi gazdasági együttműködési minisztérium államminiszteri tisztségéből. Helyére Cornel Pinza- rut nevezték ki. Szejm elnökének meghívására érkezett szombaton hivatalos látogatásra Varsóba. ÖT KÖZEP-AMERIKAI ORSZÁG — Costa Rica, Guatemala, Honduras, Nicaragua és Salvador — alelnöke pénteken elvi megegyezésre jutott a térség közös parlamentjének létrehozásáról A guatemalai fővárosban tartott tanácskozáson elfogadott tervet a közép-amerikai államfők várhatólag novemberben sorra kerülő újabb csúcstalálkozóján fogják végérvényesen elfogadni. hét jutni a közepes és rövi- debb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés még vitatott kérdéseiről, s ezzel elő lehet készíteni Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan csúcstalálkozóját. Bár vezető — és a tárgyalások előkészítésében részt vevő — amerikai kormánytisztviselők az elmúlt napokban igen óvatos, visszafogott hangú nyilatkozatokat adtak ennek esélyéről, s az amerikai sajtó közölte a hasonlóan óvatos szovjet állásfoglalásokat is, a kommentátorok általában jó esélyeket adnak a sikerre. George Shultz külügyminiszter a CBS amerikai televíziós hálózatnak vasárnap viszonylag derűlátóan nyilatkozott a küszöbönálló tárgyalásokról. Az afgán—pakisztáni közvetett tárgyalásokon Genfben lényegében sikerült egyeztetni az Afganisztán körül kialakult helyzet rendezésének sok fontos elemét: a beavatkozás beszüntetésének feltételeit, a menekültek hazatérésének problémáit, a Szovjetunió és az Egyesült Államok által biztosított nemzetközi garanciák jellegét — állapítja meg vasárnapi kommentárjában a Pravda. A szovjet lap idézi a héten befejeződött fordulón közvetítő ENSZ-főtitkárhelyettes értékelését. miszerint a tárgyalásokon mindkét fél engedményeket tett, az álláspontok közeledtek egymáshoz, de a meglevő szakadékot egyelőre még nem sikerült áthidalni. A Pravda hangsúlyozza, hogy még nem születeti megállapodás az ellenőrzés mechanizmusából, s nem sikerült megegyezésre jutni a legfontosabb kérdésről, a szovjet csapatok hazatérésének menetrendjéről az aláírást követően. Az afgán fél most kifejezte készségét, hogy a csapatkivonás idejét 16 hónapra csökA közel-keleti konfliktus zsákutcájából kivezető egyedüli út a nemzetközi konferencia összehívása — jelentette ki Aba Eban volt izraeli külügyminiszter. Aba Eban, az Izraeli Munkapárt mérsékelt szárnyának egyik vezetője, aki pártja képviseletében a közös piaci országok szocialista pártjaival való megbeszélésen vesz részt Brüsszelben, a belga hírügynökségnek adott interjújában kijelentette: a közel-keleti béke ügyét csak egy nemzetközi konferencia vihetné előre, amelyen valamennyi érdekelt részt vesz, ideértve a Szovjetuniót és Kínát is. Sajnálatosnak és — a jobboldali Likud-tömb makacsságára célozva — jellemzőnek nevezte, hogy Izrael most akadályokat gördít a tárgyalás útjába. Hozzáfűzte: ha a Munkapárt nem tudja megszerezni a következő választáson a kormányzáshoz szükséges abszolút többséget, erősen kérdésessé válik, hogy joga van-e részt venni olyan koalícióban, amely nem hajlandó megkönnyíteni a békét célzó tárgyalást. Kifejtette Aba Eban: a nemzetközi konferencián való palesztin részvétel elengedhetetlen feltételének tekinti az ENSZ Biztonsági Tanácsa ide vonatkozó határozatának elfogadását, a terrorizmus elítélését és Izrael állam elismerését. Az Izrael által megszállt területekről szólva a volt külügyminiszter kifejtette: a Munkapárt szerint tarthatatlan a jelenlegi állapot. A Chilei letartóztatások Emlékezés Allendére Huszonnégy embert letartóztattak pénteken a chilei Vina del Marban, a Salvador Allende meggyilkolt chilei elnök sírjánál tartott gyűlésen. Az ellenzéki pártok, társadalmi szervezetek felhívására több ezren gyűltek itt ösz- sze, hogy megemlékezzenek a 14 évvel ezelőtti véres államcsíny áldozatairól. Augusto Pinochet diktátor pénteken meghívott vendégek előtt beszédet mondott. Közölte, hogy nem változtat az elnökválasztások korábban meghatározott menetén, vagyis nem ír ki szabad elnökválasztásokat. Az 1930-ban elfogadtatott alkotmány értelmében egyetlen jelölt megválasztásáról szavaznának a chileiek, aki a jelek szerint maga Pinochet tábornok lenne. kenti, Pakisztán azonban 8 hónapos határidőhöz ragaszkodik — írja a szovjet lap, s ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a márciusi fordulón még 18, illetve 7 hónapról volt szó. A Pravda sajtó vélemény eket idézve kitér arra. hogy az egyéves határidő jelentene kompromisszumos megoldást, de erről egyelőre nem született megállapodás. A Pravda utal a Szovjet és afgán kezdeményezésekre, a rendezést célzó egyoldalú lépésekre, a kabuli kormány nemzeti megbékélési politikájának első eredményeire, s megállapítja, hogy ennek ellenére a beavatkozás nem csökkent. sőt tovább nőtt az ellen- forradalmároknak nyújtott fegyveres segítség. Politikád akaratra van szükség ahhoz, hogy ezt az ázsiai feszültségforrást fel lehessen számolni — állapítja meg végezetül a szovjet lap. — A rendezés nemcsak az afgán nép érdekeit szolgálná, hanem a szomszédos Pakisztán és Irán érdekeit is, s hozzájárulna a béke és a biztonság, a jószomszédi kapcsolatok megszilárdításához a térségben. mostani nyugalom egy vulkánon nyugszik — mondta —, és süketnek kell lenni, ha nem halljuk annak morajlását. Izrael uralmának (Cisz- jordán iában) egy nem hozzá tartozó nép fölött, amely ott nem élvez ugyanolyan jogokat, mint az Izraelben élő izraeliták, morálisan igen rossz hatása van Izrael népére. Ez az állapot csak a fundamentalizmust, az etnikai és a vallási doktrína fensőbbségének hangoztatását bátorítja. Csehák Judit, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton befejezte Csehszlovákiában tett kétnapos baráti munkalátogatását. Csehák Judit prágai tartózkodása során tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Matej Lucan miniszterelnök-helyettessel. A találkozón megelégedéssel állapították meg, hogy dinamikusan fejlődnek a két ország kulturális, oktatási és egészségügyi kapcsolatai. A miniszterelnök-helyettesek megvitatták az együttműködés további fejlesztésének konkrét lépéseit is. A magyar miniszterelnökhelyettest fogadta Lubomir Strougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, kormányfő. CseTeheránban tárgyalt Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára, aki pénteken érkezett az iráni. íovárosna. Első nyilatlcozatában kijelentette, hogy teheráni, majd hétfőn esedékes bagdadi tárgyalásai során az Irán és Irak közötti viszály tartós és igazságos rendezésére törekszik, megvitatja, hogyan lehetne azonnal érvényesíteni a Biztonsági Tanács legutóbbi tűzszüne- ti felhívását. A határozat életbeléptetése — hangsúlyozta a főtitkár — igen kedvező lehetőséget teremthet az öbölben kialakult bonyolult és nyugtalanító helyzet rendezésére. A Biztonsági Tanács elnöke tudvalévőleg azt kérte a háborúskodó felektől, hogy a főtitkár látogatásának idejére szüneteltessék a katonai cselekményeket. — Remélem — mondta a főtitkár —, hogy rövid teheráni, majd bagdadi látogatásom idején a felek tiszteletben tartják a Biztonsági Tanács elnökének felhívását. De — mint a hírügynökségek jelentették — a kölcsönös bombázásokat Irán és Irak pénteken sem szüneteltette. Ali Hamenei iráni államfő hák Judit Prágában találkozott Karel Hoffmann-nal, a CSKP KB Elnökségének tagjával, a KB titkárával is, akivel megvitatták a csehszlovák—magyar együttműködés elmélyítésének további lehetőségeit, különös tekintettel a gyógyszergyártásra. A magyar miniszterelnökhelyettes csehszlovákiai tartózkodása során ellátogatott Pozsonyba, ahol fogadta őt Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, szlovák kormányfő. Csehák Judit Miroslav Válek szlovák kulturális miniszterrel is folytatott tárgyalásokat a kulturális együttműködés időszerű kérdéseiről különös tekintettel a kultúra gazdasági vonatkozásaira. és Hasemi Rafszandzsani, a parlament elnöke is jelezte: Irán hajlandó ugyan meghallgatni az ENSZ-íőtitkár javaslatait, de az ENSZ-határozat egyes pontjait nem fogadhatja el. Hamenei megismételte: Irán ragaszkodik ahhoz, hogy minősítsék Irakot agresszor- nak. Teherán azt is a tűzszünet elfogadása feltételéül szabja, hogy az amerikai haditengerészet egységeit vonják vissza az öböl térségéből* Irak világos választ követel Irántól az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatara, amely tűzszünetet rendelt el az öböl térségében. Az INA iraki hírügynökség jelentése szerint az ország két vezető testületé, a Forradalmi Parancsnokság Tanácsa, valamint az iraki Baath Párt vezetősége szombaton ülést tartott Szaddam Husszein államfő elnökletével. Ezen leszögezték, hogy a konfliktus rendezésével kapcsolatban minden kibúvót, részleges megoldást és minden más iráni manővert el fognak utasítani. Az állásfoglalást az ENSZ főtitkárának iráni tárgyalásaival egy időben tették közzé. Előzőleg Muszavi iráni miniszterelnök szombati tárgyalásán közölte az ENSZ főtitkárával: a világnak tudnia kell, hogy nyomással vagy fenyegetésekkel lehetetlen döntést ráerőszakolni Iránra. Az ÍRNA iráni hír- ügynökség idézte Muszavit, aki Pérez de Cuellarnak kijelentette: a feszültséget az öbölben közlekedő hajók elleni iraki támadások váltották ki, és a helyzetet súlyosbította az, hogy az Egyesült Államok megsértette az ENSZ-nek a konfliktusra vonatkozó határozatát. Az öbölben a hajókonvojok egyébként újabb segítséget fognak hamarosan kapni. Akárcsak néhány nappal korábban az olasz szenátus, szombat éjszaka a képviselőház is bizalmat szavazott az olasz kormánynak, jóváhagyva ezzel annak döntését, hogy hadihajókat irányít a Perzsa (Arab)-öböl térségébe. Ezzel gyakorlatilag az olasz végrehajtó testület megkapta a szükséges alkotmányos felhatalmazást döntése végrehajtásához. ROTTERDAMI LÁNYOS HÁZAK Rotterdam városi tanácsa azzal a tervvel foglalkozik, hogy saját kezelésében létesít nyilvánosházat. Hollandiában — ahol nem tiltja törvény a prostitúciót — ez lenne az első hivatalosan létesített ilyen intézmény. Már az utcát is kijelölték, ahol a városi nyilvánosház helyet kapna. A tanács a következőkkel indokolja tervét: először Is, Rotterdam a világ legnagyobb kikötője. Egyetlen kikötővárosa a világnak sem kerülte és nem kerülheti el a prostitúciót. Más országokban törvény tiltja a prostitúciót, de azért az ott is változatlanul létezik. Hollandiában éppen azért van megengedve, hogy a hatóságok kellő felügyeletet gyakorolhassanak fölötte mind a kliensek, mind a prostituáltak védelmében. Ha pedig engedélyezve van, akkor meg kell teremteni működésének feltételeit is. Rotterdamban kétezer teljes munkaidőben foglalkoztatott prostituáltat tartanak nyilván, közülük 200—300 kábítószeres is. A szakma fél- vagy csökkentett munkaidőben dolgozóinak számát megbecsülni sem tudják. A II. világháborúban Rotterdamot ért igen súlyos bombatámadás a nyilvánosházak körzetét is elpusztította. A Ka- tendrecht körzet járdáira helyezték törzshelyüket a lányok, de Innen kiszorulnak, mert a városrészt másfél éven belül átépítik. Valahol helyet kell adni nekik. Mind az egészségvédelmi, mind a bűnözés elleni harc szeraDontjal Indokolják a városi hatóságok szigorú ellenőrzését, ellenkező esetben az iparág az alvilág kezébe kerüL A terv igen heves ellenállást váltott ki. A szóbanforgő utca lakói és hat vállalat itt lévő munkahelyeinek mintegy ezer dolgozója kijelentette: ha kell, fizikai erőszakkal is megakadályozzák a mfilntézet felállítását. Hollandiában emlékeztetnek arra a tavalyi amszterdami akcióra, amelyet egy utca pár száz lakója indított. Bejelentették: ha a városi tanács nem korlátozza ott a prostituáltak és a kábítószeresek jelenlétét, otthagyják lakóhelyüket és menedékjogot kérnek a Közös Piac más tagországaiban. A rotterdami városi tanács azonban egyelőre kitart terve mellett. r. f. Jugoszláv pártvezető álláspontja Lemondott Hamdija Pozderac Változások a kormányban Romániai személycserék Csak röviden...ism Afgán—pakisztáni közvetett tárgyalás Közeledtek az álláspontok Aba Eban a közel-keleti konfliktusról Nemzetközi konferencia segítene Olasz hajók is indulhatnak a Perzsa (Arab) öbölbe Teherán után bagdadi békéltetés