Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
MAGAZIN 1987. AUGUSZTUS 8., SZOMBAT Fugázni sokféleképpen lehet... Szaktudáshiányból hibajegyzék Akár mottója is lehetne az alább következő beszélgetésnek az MSZJMP KB júliusi állásfoglalásából való idézet: „A gazdasági-társadalmi kibontakozás programjának sikeres végrehajtása nagyobb szakképzettséget, széles körű műveltséget igényel.” Mert vegyük például az építőipart. Némi túlzással azt is mondhatnánk: a minőségben mérhető, látható, hogy a kívánatosnak fordítottja a helyzet. Az Építők Szakszervezete szinte három-négy havonta tűz a napirendjére a szerkezetváltással kapcsolatos témákat, miközben az élet rendre produkálja a kész tényeket. Csökken az építővállalatok és -szövetkezetek rendelésállománya, a korszerű, könnyen összeszerelhető panellakások iránti igény, ismét tért hódít a házilagos kivitelezés, keresettek a régi értelemben vett szakemberek, az ácsok, kőművesek, közben látványosan nő .az építőanyagok, munkaeszközök választéka-kínálata. S az ellenpont: bajok vannak a szakma mundérjával, még a régi vágású szakik szerint is csapnivaló az utánpótlás, s akinek tanulnia kellene, nem teszi, inkább az egyszerű, de gyorsabb anyagi gyarapodással kecsegtető feladatokat keresi. Vajon e változásokkal lépést tart-e a mozgalom, a szakképzés, a vállalati-szövetkezeti munkaerőhelyzet? Akiket erről kérdeztünk: Szűcs Ferenc, az Építők Szakszervezetének Pest megyei titkára és Tomkovics Zoltán, a PÁÉV szakszervezeti bizottságának közgazdasági felelőse. Sz. F.: — A tények iménti felsorolása nem volt teljes. Például változatlanul szerelt technológiával, panelből, be- tonyp-elemekből készülnek az iskolák, orvosi rendelők, közintézmények. T.'Z.: '— A paneles lakásépítésnél is van változás. Gyakori a nyeregtető, a magastető, például a mi vállalatunk ilyen megoldásokat alkalmazott a szentendrei postánál, a dunakeszi orvosi rendelőnél, a gödöllői új tanácsházánál, vagy Vácott a PV jelű lakóépületeknél. Magastetős lesz a Budaörsön és Gödöllőn épülő két középiskola is. De legyünk őszinték: alig van a vállalatnál a 800 fizikai dolgozó között három, aki az ilyen tetők ácsolatát képes jól elkészíteni. Újra kellene tanulni sok régi ismeretet, s a vállalatnak is fel kellene' készülnie, a „mesterségek” alkalmazására. Ebben az értelemben tehát igaz, hogy van szaktudáshiány, s hogy az utánpótlás sem eléggé felkészült. — Ezek szerint abszolút számban elegendő az építőipari dolgozó, csak a kellően képzett kevés? Sz. F.: — Ma a megye építőiparában hatezren dolgoznak, négy-öt éve ez a szám több, mint a kétszerese, 13 ezer 600 volt. A létszámcsökkenés elsősorban a hagyományos szakmákban volt jellemző, elmentek kisiparosnak, beálltak különféle kisvállalkozásokhoz, i melléküzemágakhoz — a magasabb keresetért. De én úgy érzem, hogy ezzel sokan engedtek az igényeikből. Hiszen az Országház, vagy a ceglédi művelődési ház felújításán, a kerepestar- csai kórház építkezésén dolgozni valójában több hozzáértést kíván, mint egy bármilyen szép családi házon való munka. Hadd mondjak egy gyakorlati példát: Cegléden a napközben falat vakoló kőművesek rekonstruálták — vgm-ben! — a lassan évszázados gipszstukkókat. Hozzáteszem: a köznek, az országnak nemcsak az 'a fontos, hogy szép legyen a falvakban, a városokban a házak homlokzata, kényelmesek legyenek a családi ottho-- nők, hanem az is, hogy sikerüljön megőrizni nagyobb értékeinket. Például a Gödöllői Grassalkovich-kastélvt, melyen húsz éve pepecselünk, s még mindig csak a kezdeti lépéseknél tartunk. Az ilyen feladótokhoz jó szakember kell. Akárcsak a túrái kastély, vagy a Váci Vörös ház, s a többi hasonló rekonstrukciójához. így hiába felel meg a terveknek a vállalati létszám, ha az összetétele nem jó. Ez utóbbi pedig távol esik még a csökkenő, de meglévő, és várható munka kívánalmaitól is. Segédmunkásokból akad elegendő, ám a már említett igényesebb teljesítményre képes szakmunkás — fehér holló. T. Z.: — Említettem az előbb a három ácsot. Mondhatom most hozzá, hogy tavaly, amikor a szakmunkás- képzés helyzetével foglalkoztunk, a vállalati szb-ülésen ilyen adatokkal volt dolgunk: a nálunk gyakorlati képzést kapott egyetlen tetőfedő-bádogos már októberben kilépett, s az öt burkoló közül csak egy maradt. Sokféle gondot látok az utánpótlás nevelése körül. Először is azt, hogy elavult a tananyag, tizenöt-húsz éves tankönyvekből nem lehet megismerni a mai matériákat, technológiai eljárásokat. A vállalatok és a képző intézetek kapcsolata sem felhőtlen, az előbbiek ugyanis nem mindig tudják a tanmenetnek megfelelően foglalkoztatni a fiatalokat. Köztudott az is, hogy a növendékek családi háttere gyakorta rossz, s ahol jó, ott sem mindig a képességeinek megfelelő pályára küldik a gyereket, inkább olyanra, ahol nagyobb keresetre van kilátása, tgy sok alkalmatlan — mondjuk ki: emberi és műveltségi hiányokkal jövő — kerül a szakmunkásképzésbe. Olyanok is, akik még kedvet sem érezríek a leendő hivatásukhoz. Sz. F.: — Jól,méri ezt az adat: az elmúlt tanévben, az első félévi eredmény alapján az építőipari szakmát tanulók több mint 30 százaléka bukott meg. Ezt csak úgy minősíthetjük: az általános iskolában nem kaptak kellő alapot a továbbtanuláshoz. Ez tehát a * kiinduló helyzet, amelyből létrejön a végeredmény: az, hogy belső feszültségek, aránytalanságok jellemzik a szakmunkásképzést és továbbképzést, melynek színvonala elmarad a műszaki és technológiai fejlődés követelményeitől. A gyakorlati következmény: a sok-sok oldalas hibajegyzék, a ferde fal, a girbeburga fuga, a fogas csempézés, a foltos festés, a rosszul záródó ajtó, ablak. — Igaz tehát a tétel: ma a kívánatosnak fordítottja a helyzet? Sz. F.: — Igaz. A gazdasági struktúra és környezet változása felszínre hozott olyan igényeket, amelyeket a szakmunkások képzettsége és az utánpótlás képzése nem tud kielégíteni. Az oktatás meny- nyiségi aránytalanságait pedig elfedi az üzemek zöménél tapasztalható általános munkaerőhiány. A vállalatokra háruló, növekvő anyagi terhek, elvonások egyre hátrányosabban éreztetik hatásukat, hiszen ha csak a rövid távú termelési feladatokban érdekeltek, nem költhetnek eleget a hosszú távon megtérülő képzésre. Például nem vásárolnak kisgépeket, s nem tartják feltétlenül szükségesnek, hogy ezek kezelésére megtanítsák a leendő szakembereket. Pedig így munkaerőt is kiválthatnának. Elvégre a falba lyukat, fúrni, betonkeverőt ki-be kapcsolni a kőműves is tud, a láncfűrésszel az ács is bánhat, ma mégis többnyire betanított gépkezelőket alkalmaznak az ilyen feladatokra. Az építőiparban is igaz, hogy konvertálható tudású, több szakmában jártas munkások kellenek. S olyanok, akár érettségizettek, akik a különösen igényes (például épületszobrászt, belső építészeti, vagy míves tetőfedői) teendőkkel boldogulnak. Es olyanok, akik képezik magukat, akik lépést akarnak tartani a szakma fejlődésével. T. Z.: — Hiányoznak ehhez az ösztönzők is. Aki a pénzt hajtja, nem sok időt fordít a továbbtanulásra. A tanfolyami költségek is emelkednek, a munkaidő védelme sem köny- nyíti meg a pótlólagos oktatást. S vannak tanfolyamok, amelyeknek — .mint nálunk a darukötözői — csak a vállalatnál maradva vehetik hasznát, másutt a papírt nem fogadják el. Végül az is ide kívánkozik, hogy a vállalatok sem eléggé érdekeltek. Nálunk például hat-hétszáz tanulót képeznek évente, s ehhez a PÁÉV egymillió forin tos támogatást kap. Azaz tanulónként 1420 forintot. S csak a? ösztöndíjakra, a tanulmányi pótlékra tavaly 2,3 milliót fizettünk ki. Az ideá lis az lenne, ha egy-egy tanuló után évi 20-30 ezer forint járna. — á mi a kiút? Hogyan lehetne változtatni? Sz. F.: — Ha szebb emberi környezetben szeretnénk élni, akkor mindenképpen kulturáltabban kell építkeznünk. Nem arról van szó, hogy minden szakmunkás egyedi csodákra legyen képes, csupán arról, hogy okkal mondhassák rá: mester. Sőt, még ez is túlzás. De annyi feltétlenül elvárható, hogy legalább tudjon egyenes fugát húzni. Nekem az a meggyőződésem, hogy át kell dolgozni az egész szakmai követelményrendszert akár annyira is, hogy bizonyos hivatások elsajátítását tényleg érettségihez kössék, mint a díszítő festőét, vagy a már említett épületszobrászét. T. Z.-: — Ügy vélem, nagyon hasznos lehne, ha a nagyvállalatok és az oktatóintézmények kapcsolata változna, ha egy-egy cégnek saját iskolája lenne. Ma csüpián a nálunk gyakorló harmadéveseket nyolc különböző szakmunkásképző intézetben oktatják Váctól Kiskunlachá- záig, Gödöllőtől Pilisvörösvá- rig... Sz. F.: — Tudja, nem igaz, hogy a már végzettek továbbképzésére nincs mód. Volt a szakképzésnek egy régi, már több mint két évtizede felhagyott jó gyakorlata. A turnu- sos oktatásé, amikor télen a munka szünetében öt hónapig okították az elméletre a kőműveseket, ácsokat, vasbeton- szerelőket, szakiparosokat, s márciustól novemberig a gyakorlaté volt a szó. Ez persze csak egy a célszerűnek látszó megoldások közül. S nem vitatható: ha tudomásul vesz- szük, hogy a ma szakmunkás- tanulói a jövő szakemberei, szakmunkásai, akkor a kibontakozásban érdemi feladatuk van a családoknak, a vállalatoknak, az oktatóintézeteknek, s úgy hiszem, — bár utolsóként említem, de nem utolsó a sorban — a szakszervezetnek, a mozgalom hasyorpá- nyos nevelőmunkájának. 1 Vasvári G. Pál Húsellátás Idén fejeződött be a hűtőrekonstrukció Vácott a húsipari vállalatnál. A 22 millió forintos beruházás révén nagyobb hű- töterülcten több húsárut tudnak készíteni és raktározni. Remélhető, hogy ennek révén javul a kisebb falvak frisshúsellátása. Képünkön: készül a szalámi és a krinolin a vállalat üzemében. (Vimola Károly felvétele) Qlvasofürkészek a Domonyvölgyben Rendkívüli esemény mindennap Pontozzák a rendet Fürge Gyík minden reggel tornára buzdítja a Hét színvirág birodalom kis lakóit. Ha pedig nótazni támad kedvük, Fekete Rigó megadja a hangot, s máris fújják a dalt. Nem mesélünk most, valóságot mondunk. Mert ez a birodalom létezik, igaz, hogy csak tíz napig. De hát akkor miért ez a sok rejtélyes elnevezés? Mindnek van neve, ami a birodalomlakok fantáziáját dicséri. Elükön vezetőkként pedagógusok állnak: Havasi J. Zoltánná, Detre Jánosné, Szabó Mihályné és Katona Erzsébet, valamint Kékesi Már ta fpiskolai hallgató. Segít még nekünk Kaputa Julianna napközis nevelő is. Hogyan is alakul a táborbeliek napirendje? Reggel hét órakor ébresztő, torna, majd tisztálkodás és a körlet rend bete tele következik. Fontos, milyen a környezet, mert pontozzák a rendet. A „Terülj, terülj asztalkám” reggeli után program szerinti foglalkozással rolytatódik a nap. Ebben szerepelhet jel vény készítés, könyvkölcsönzés, bábozás. Ebéd után a csendes pihenő alatt olvasnak a kis für készek. Ezt mesefeladatok megoldása követi, majd a mesevár csinosítása, a faliújság dekorálása, s közben uzsonna. Vacsora után ismertetik a napiparancsot, majd a birodalomgyűlésen a családvezetők, családfők és a családokból egy- egy fürkész megvitatja és elfogadja a napirendet. A többiek ezalatt olvasnak, beszélgetnek, fociznak, pingpongoznak, tollaslabdáznak vagy fogócskáznak. Az aszódi Csengey Úti Általános Iskola 2983. számú Petőfi Sándor úttörőcsapata szervezte, mégpedig igen szép helyen, a Domony völgy ben. Csak kisdobosokat hívtak meg ide, hogy legyenek mese- és olvasó für készek — a Fürkész Balazs elnevezésű akció- program alapján, s birtokolják a birodalmat, természetesen néhány idősebb társukkal és felnőtt nevelőikkel együtt. Ezzel mintegy előkészítik az úttörőéletre a gyerekeket, akiknek jogaik és kötelességeik egyaránt vannak. Mik a jogaik? Erezzék jól magukat, meséljék el pajtásaiknak is az itt tapasztaltakat, no és egy évig viselhetik az olvasófürkész medaliont. Kötelességeik közé tartozik,« hogy mindent megtegyenek a birodalom szépítéséért és jó hírnevének megőrzéséért, segítsenek a programok megvalósításában, s naponta olvassanak. Hét próbája is van ennek, a csuda birodalomnak. A próbák egy- egy kötelességet jelentenek. Jelszó: A fürkész mindig tettre kész! Ötven kis fürkész alkotja most a birodalmat. Tavaly — amikor először rendezték meg ezt a tábort — csak feleeny- nyien voltak. Ügy látszik, tényleg sokan elmondták ismerőseiknek, hol táboroztak, mit csináltak, ezért is növekedett az idén a duplájára a létszám. — öt csoportra osztottuk a gyerekeket — mondja Magyar Mihályné táborvezető —, így egy-egy családot alkotnak. Éjszakai ügyelet Alapanyagszövés Úriban A Pamutnyomó Ipari Vállalatnak szövik a ruhaanyagot a Kel- tex úri telepén. 133 gép napi három műszakban 14 ezer méter hosszú és 130 centiméter széles alapanyagot sző.a környéken lakó száz lány és asszony irányításával. Képünkön: a szövőgép mögött Nagy Sándorné, aki 20 gépre ügyel. (Vimola Károly fél vétele) A családfő — egy-egy felső tagozatos tanuló — állandóan a gyerekekkel van. Együtt mennek tisztálkodni, majd álommanó belopódzhat a faházakba és a sátrakba. Este fél tíztől éjfélig szentjánosbogár-ügyelet is működik a tábor kapujánál. Az őrszemeknek arra is kell ügyelniük, nehogy eltulajdonítsanak illetéktelen birodalomlakók egy- egy léggömböt a szemközti bokorról. Ez ugyanis — ha sikerül kijátszani az őrök éberségét — nem akármilyen tettnek számít, hiszen a lufikat szó szerint el kell kötni, s persze észrevétlenül! Márpedig minden léggömb jó pontot ér, nagy hát a kísértés ... Névnapjukon, születésnapjukon íelköszöntik a táborban az ünnepeiteket, ahol egyetlen nap sem múlhat el valamilyen rendkívüli eseihény nélkül. Voltak például a vácrátóti botanikus kertben kirándulni, ellátogatott hozzájuk Kun János előadóművész, rendeztek nekik farkaskutya-bemutatót, lövészversenyt, de még — NDK-beli mintára — Neptun- ünnepet is, s számháborút, akadályversenyt, birodalmi karnevált —, hogy csak néhány példát említsünk. Segítenek e programok meg- szérvezésében a táborlakóknak katonák és civilek egyaránt. Az aszódi Fegyveres Erők Klubja és a laktanya honvédéi — kiváltképp Sztán István őrnagy — szívügyüknek tekintik, hogy a gyerekek mindent megkapjanak, amire csak szükségük lehet a birodalomban. A Magyar Honvédelmi Szövetség Ipari Műszergyar- ban működő klubjának tagjai és a KISZ-es fiatalok is megérdemlik az elismerést, hiszen ők is hozzájárultak egy-egy rendezvény sikerre viteléhez. Akárcsak e vállalat nyomdája, amelynek dolgozói lefénymásolták a szükséges segédanyagokat, rejtvényeket, iratokat. Juhász Peti nagypapáját is csak dicsérték a pedagógusok. Ö zöldségkereskedőként gondoskodik a gyümölcsök beszerzéséről, és válllakozott — térítésmentesen — az ételszállításra is. Ami pénzt így megtakarítottak a táborlakók, azt a vácrátóti kirándulásra, fordíthatták. — Azt szeretnénk, ha ezt a tábort évek múltán sem felejtenék el a gyerekek — mondja Szabó Mihályné. — Együtt- létünknek a célja a közösségi életre nevelés, s az, hogy segítsük a személyiségformálást. A játékok, előadások, helyzetgyakorlatok mind ezt szolgálják. Varga Ildikónak és Tordai Izabellának az Ipari Műszergyárban dolgoznak a szülei. — Jó programok vannak, szeretek itt lenni — tájékoztat-Ildikó. — Főként az éjszakai ügyelet tetszik. — Én már tavaly Is für- készkedtem itt — vallja Izabella. — Sok pajtással összebarátkoztam akkor, s most jó volt velük ismét találkozni. — Tolmácsi Balázs vagyok — mutatkozik be katonásan egy kislegény. — Most olvastam a denevérekről, nagyon érdekes dolgokat tudtam meg róluk. — Tavaly sokat fürödtünk a közeli tóban, horgásztunk, és bejártuk a környéket — meséli Havasi Zoli. Rónai Zolikáról azt mondják a tanár nénik, hogy szépen rajzol és furulyázik is. Kérésükre elő is adott egy népdalt, majd kis unszolás után a testvérével, hajoská- val elfújtak egy kettőst mindenki gyönyörűségére. Lehet hagyomány — örülök, hogy ilyen jó nevelői gárdába kerülhettem főiskolás gyakorlatom ideje alatt — mondja Kékesi Márta. — Voltam már táborban másutt is, de az egyáltalán nem hasonlított erre. Itt igazi demokratizmus uralkodik. A tábornak — vagyis birodalomnak — még alkotmánya is van, azt is közösen beszéljük meg és hagyjuk jóvá a gyerekekkel. A vendégkönyvet fellapozva kitűnik, hogy a látogatóknak is nagyon tetszett, amit itt tapasztaltak. Akadtak, akik beírták: itt ők is szívesen lennének fürkészek. Mások azt javasolták, hogy az itt tapasztalt kezdeményezésből hagyományt lehetne formálni. Garamvölgyi Annamária
