Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-01 / 180. szám
1987. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT Tájkép ronccsal Tettekkel a kibontakozásért Bátor, határozott vezetés kell Szinte nincs nap, hogy a rádióban, televízióban és a sajtóban szóba ne kerülne a párt által meghirdetett gazdasági-társadalmi kibontakozási program. Szinte nincs olyan állampolgár, akit valamilyen szinten ne foglalkoztatna a Központi Bizottságnak, mindannyiunk jövőjét érintő és cselekvésünk alapját adó július 2-i állásfoglalása. Töprengésre, véleményalkotásra és tettekre készteti a vezetőket, a különféle kollektíváit irányítóit. Hogyan? — erről szóló sorozatunkban, most a Szobi Áfész elnökének, Rasman Istvánnak a gondolatait közöljük. A hajdan szebb időket megért Skoda vázát ma horgász- helynek használja gazdája, aki a dunaharaszti Duna-partra telepítette a szépnek semmiképpen sem nevezhető roncs járművet. Vimolia Károly felvétele — Korábban is meghirdettünk már programot, csakhogy a végrehajtás valahogy csorbát szenvedett. Most viszont már valóban nem halasztható tovább, hogy rendbe tegyük az ország gazdasági helyzetét. Ennek az egész kibontakozásnak szerintem, az a lényege, hogy bizonyos rendező elveket visszaállítsunk. Hiába próbálkoztunk azzal, hogy valóban az elveknek megfelelően gazdálkodjunk, hogy a munka, a hatékonyság legyen az alapja a javak elosztásának. A szabályozó- rendszer a jobbak rovására differenciált. Tőlük vonta el azt az anyagi erőt, ami a kevésbé jók, vagy a veszteségesek támogatására kellett. Hogy saját példánkkal éljek: az elmúlt tíz évben nyereségünknek mind kisebb hányada maradt nálunk, az utóbbi 3—4 esztendőben már csak 12—13 százalék. — De most a program határozottan jellép a veszteséges tevékenységek visszaszorításáért! — Éppen azért bízom abban, hogy ott marad a pénz, ahol hasznosítják, ahol értékes produktumot hoznak létre. És felszámolják azokat, akik nem képesek erre. — És olyan helyekre fektetik be a tökét, hogy az ismét eredményt hozzon a szövetkezetnek és így a népgazdaságnak is. — Pontosan. Sokat áldoztunk a hálózatnövelésre, a kistelepülés-fejlesztési rekonstrukcióra. Fontos volt, szükséges, de sem a forgalom, sem a lakosság nem növekszik úgy, hogy ebből az áfész hosszú távon meg tudjon élni. Ezzel szemben, ha A málnaszezcn tanulságai távolabbra mutatnak Egyetlen vesztes: a népgazdaság „Elszabadult a pokol: kiszabadult a málna szelleme a palackból; nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal; ez.már nem piac, főként nem verseny, de nem is háború — ez anarchia” — hallottam heteken át a termelőket, feldolgozókat, felvásárlókat panaszkodni. Igaz, némelyikük mosolyogva, a biztos nyereség, a duzzadó pénztárca birtokában, a jó üzlet tudatában hangoztatta véleményét.. De hangoztatta. S mutogatott: hol a másikra, a szomszéd termeltetőre, felvásárlóra, hol az üzletbe minden kötődés nélkül beszállt harmadikra, hol a főhatóságokra. Nem egy esetben kérdőjelezték meg az érintettek a támogatási rendszer létjogosultságát, amely szerint a termelő már nemigen érdekelt a minőségi — extra vagy gurulós — málna termesztésében, s ugyanígy vonták össze szemöldöküket azok is, akiket a szerződések komolyságáról, a fegyelemről és a szervezettségről kérdeztem. ■■ Sokan mondták el véleményüket. Voltak ugyan közöttük olyanok, akik úgy vélték, nem érdemes annyit foglalkozni ezzel az ,.üggyel”. S voltak olyanok is, akik szerint a málnaháború miattunk, újságírók miatt robbant’ki. Mert — mint mondták —, ha mi nem Szálliínk bfe' ebbe a Viáskodáaba, akkor'tálán hamarabb, kisebb hullámokat korbácsolva ül e! a vihar a tengeren. Csakhogy beszálltunk. Mert ha nem is olyan komoly tétel a málna, hiint amennyit beszélünk róla, az az állapot, amelyet előidézett, távolabbra mutat. Hogy milyen irányba — lefelé vagy felfelé, esetleg oldalra, a partnerekhez —, az most mindegy. Azt, hogy a támogatási rendszerben, a szerződéses fegyelem lazulásában, a szervezetlenségben, vagy az ugyan jó szándékkal megteremtett, de végül is áldatlan állapotokat okozó versenyeztetésben van-e a hiba, már másnak kell eldöntenie. És a következtetés, a döntés alapján cselekednie. Hiszen sokan rebesgetik már, hogy a harcok ismét fellángolhatnak az aimáskertekben. 0 De maradjunk a málnánál. Miben látja az okát a jelenlegi helyzetnek, s mi a véleménye a mai állapotokról? — kérdeztük a MÉM főelőadójától, Sarkad! Györgytől. — Elöljáróban el kell mondanom, hogy mi örültünk a málnaháborúnak. Igyekeztünk megtenni mindent, hogy megelőzzük ezt, hiszen a baljós jelek már a múlt év során mutatkoztak. De hogy ekkora lesz a kereslet a málna iránt, azt talán senki nem gondolta. Egyet azonban le kell szögeznem: itt, a MÉM kereskedelmi és piacfelügyeleti főosztályán adminisztratív eszközökkel már nem tudjuk megszüntetni a jelenlegi anomáliákat. Akt i’ügyanis, hogy mekkora a támogatás a mál- pa értékesítésén, illetve hogyan differenciáljanak a különböző minőségű málnánál, már nem lehet megváltoztatni, de ezt nem is mi döntjük el. Illetve, nem csak mi. Mint ahogy nem rajtunk múlott az sem. hogy az értékesítésibe profilidegen cégek is beszálltak, s végső soron csak az nem foglalkozott a málnával, aki nem akart... @ Gondolom, azért mint főhatóságnak, a minisztériumnak is megvoltak az eszközei, lehetőségei arra, hogy tegyen valamit a piaci helyzet normalizálására. — Hogyne. Ügy hiszem, ezeket a lépéseket meg is tettük. Az már más kérdés, hogy kezdeményezéseink miért nem jártak sikerrel. Igaz ugyan, hogy a Külkereskedelmi Minisztérium az árucserét megtiltotta — bár ma is jönnek hírek arról, hogy dobozos sör vagy videomagnó került be ellentételként az országba —, ám a málnaüzletbe exportjoggal számos cég beszállt. Ez önmagában nem lenne baj — versenyezzenek. A gond ott van, hogy az idén több volt az eszkimó, mint a fóka. Sokan, sokfelő.1 szerették volna lefölözni a málnaértékesítéstől remélt — nem is csekély — hasznot. A helyzet ilyetén alakulása, hogy kevesebb a málna, mint amennyire a felvásárlók továbbértékesítésre szerződtek, az időjárásban is keresendő. Azonban nyilvánvalóan nagyobb szervezettségre, a szerződéses fegyelem erőteljesebb érvényesítésére lett volna szükség. ^ Éppen ez az, amit nagyon sokan, a hagyományosan málnatermesztéssel és -felvásárlással foglalkozók közűi panaszolnak. Azt mondják, nincsenek meg a lehetőségeik ahhoz, hogy hatásosan büntessék azokat, akik nem tesznek eleget szerződéses kötelezettségeiknek. — Sajnos, Valóban bonyolult a helyzet. Éppen ezért van folyamatban a termékértékesítési szerződéskötésekre vonatkozó rendeletek felülvizsgálata, s ennek módosításával igyekszünk növelni a szankcionálási lehetőségeket. Azt hiszem, ezzel talán elérjük azt is, hogy azok a vállalatok, amelyek csak a nagy nyereség reményében kapcsolódtak,-be a málna- értékesítésbe, hamarosan kivonulnak a piacról. Ezzel talán sikerül helyreállítani a normális piaci viszonyokat, azt, hogy azok, akik a málnából élnek, végre meg is kapják az árujukat. Egyetértünk ugyanis azzal, hogy a jelenlegi helyzetet nem lehet sokáig fenntartani. • Érdekről, érdekeltségről szólva beszéljünk a támogatási rendszerről! Az a hír járja, hogy manapság nem érdemes minőségi árut értékesíteni, hiszen a pulp málna közel annyit ér, mint a gurulós. így aztán a termelők inkább ládákba ömlesztik a málnát, semmint szemenként csipegetve. válogatva szedegessék a rekeszekbe. Pedig az extra minőségű áruért kétszer annyi valutát kaphatnánk, mint a gyengébbért. — Valóban. Csahogy az idén a pulb málna örvend nagyobb népszerűségnek. Lényegesen kedvezőbb árat ajánlanak érte, s mivel a támogatási kulcsok minőségi kategóriánként azonosak, a felvásárlók csaknem azonos árat fizettek értek. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a termelő nem töri magát a minőségi munkával, inkább lemond egy-két forintról. ® Lehet, hogy az idén ez sokkal kényelmesebb helyzetet teremt, de mi lesz jövőre? Az előrelátók attól félnek, hogy az ültetvények, meg a technológiai fegyelem látja majd kárát a jelenlegi helyzetnek. — Én nem látom ilyen sötéten a helyzetet. Az az álláspontom; el kell fogadni a piac szabályozó szerepét. Ha ma a pulp kell, hát adjunk el azt. Majd ha az extra minőség iránt lesz a kereslet, biztos vagyok benne, hogy a termelők képesek lesznek ismét egysorosán szedni a málnát, s extra minőségben értékesíteni azt. Ami viszont a támogatást illeti, meg kell mondanom: igazuk van. De érdemes néhány évvel korábbra visszatekinteni: amikor a pulp málnán volt nagyobb a támogatás. Ma már egységes ez a kulcs, sőt, arra törekszünk, hogy tovább differenciáljunk a gurulós javára. Igaz, az idén ez még nem sikerült, hiszen júniusban, amikor terítékre került a támogatás kérdése, már késő lett volna bármin is változtatni. Most minden remény megvan arra, hogy az év végéig sikerül elfogadható módon rendezni az ártámogatás rendjét, s mindenki érdekelt lesz abban, hogy minőségi termékkel jelenjen meg. • ön, szerintem, nagyon optimista. Mire alapozza ezt? — Azt mondjuk, hogy a keresletnek kell szabályoznia a piacot. Ez most is így van. Igaz, a ló kissé elfutott, de állítom, ez nem lehet tartós. Az idei árháború tapasztalatai alapján valószínűleg sokan belátják; árfelhajtással, anarchisztikus állapotok teremtésével nem lehet hosszú távon eredményesen versenyezni, mi több: nyerni. S ha ezt felismerik, minden bizonnyal más, a tevékenységükhöz jobban kapcsolódó áruval igyekeznek majd haszonra szert tenni azok a cégek, amelyek a nagy lehetőségeket látva, megmá- morosodva léptek be a málnaüzletbe. Ha mindez nem elegendő az optimizmusra, akkor azt is elmondom; a málnakérdés nem kerül le a szezon végén a terítékről — mondotta befejezésül Sarkadi György. Pató Zsuzsa valóban érdemünk szerint, megtermelt nyereségünk arányában gazdálkodhatnánk, akkor bővíthetnénk tevékenységünket. — Milyen irányban? — Ipari hátteret kell teremtenünk, amivel kiegyensúlyozhatnánk, kompenzálhatnánk alaptevékenységünket. Az élelmiszer- és vegyesipari cikkeknek olyan alacsony az árrésszintje, hogy ahhoz túlzott reményeket fűzni nem lehet. De egy export-import tevékenységet javító feldolgozó iparhoz már igen. Itt a Börzsöny, szinte kínálja fáját, erdejét. Vállalatokkal, szövetkezetekkel együttműködve bedolgozást vállalhatnánk. Aztán a bernecebaráti Börzsöny Tsz-szel közös tőkebefektetéssel a bogyósok feldolgozását egészen a végtermék előállításáig, az exportig. — A KB állásfoglalása szorgalmazza is az effajta együttműködéseket. — Mi bizonyos fokig rákényszerülnénk erre, mert ki vagyunk szolgáltatva a monopolhelyzetű nagykereskedelmi vállalatoknak. Egy áfésszel szóba se állnak, mert az érdekük: nagy tételben eladni. Szövetkezeti összefogással viszont már megfelelő erőt képviselhetnénk. S ha már itt tartunk, a program is hangsúlyozza, mi is azt szeretnénk, ha egyenlő feltételekkel versenyezhetne mindhárom szektor. A vetélkedés pedig a kulturált kiszolgálás és ne az itt engedékenyebb, ott szigorúbb szabályozás alapján dőljön el. S még valamit: véget kellene már vetni a konjunktúralovagok világának. — A változatos vállalkozási formákra továbbra is szükség van, ha törvényes keretek között működnek. — Egyetértek. Azok keressenek, akik kockáztatnak, dolgoznak, teljesítenek — ez az áfészen belül is érvényes. Csakhogy ellentmond ennek a bérszabályozás jelenlegi rendszere: túlságosan sok adót kell fizetni a bérek után. Pedig megeshet, hogy mondjuk felveszek egy serdülő korú szakmunkást 4 ezerért, a diplomást meg 3500-ért. Akkor miért tanult? Meg kellene teremteni a feltételét, hogy a főmunkaidőben mindenki a munkája, annak hasznossága alapján részesüljön a jövedelemből. — Hogyan foglalná össze beszélgetésünket? — Összességében és általánosságban helyeslem, támogatom a programot. Mi vezetők, vállaljuk az egyre nagyobb felelősséget, de szeretnénk, ha az eddigieknél több jogot, önállóságot kaphatnánk döntéseinkhez. A kibontakozáshoz bátor, határozott vezetés kell. Tóth Andrea A HÉT HÍRE EMBER TERVEZ ® Az Országgyűlés terv- és költségvetési, valamint jogi bizottsága együttes ülésen tárgyalt az adóreformról.' © Pécsett megkezdte munkáját a Népek barátsága nyári egyetem. ® Kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban Kultúra és társadalom Magyarországon a felvilágosodás korában címmel. @ Szeged fogadta a nemzetközi napraforgó-termesztési tanácskozás résztvevőit. $ A hét híre az is, hogy ma negyven éve, 1947. augusztus elsején megkezdődött a hároméves terv végrehajtása. Hőskorszak volt ez a szó nemes és tágan vett értelmében. A fiatalabb korosztályoknak — a lakosság több mint a íelénekf!), hiszen a megye népességének ötven százalékot meghaladó része 1945 után született — nincsenek, mert nem lehetnek személyes emlékeik arról, milyen közegben, milyen körülmények és feltételek közepette alakult ki a magyar történelem első átfogó gazdaságfejlesztési terve. „A magyar nép új országépítő feladatok előtt áll” — ezekkel a szavakkal kezdődött az az 1947 januárjában nyilvánosságra hozott dokumentum, amely a Magyar Kommunista Párt hároméves tervjavaslatát tartalmazta. A bankok államosításáról szóló törvényt majd csak októberben fogadja el az Országgyűlés, még nincsenek államosítva a száz főnél többet foglalkoztató üzemek sem ... A megye egy lakosa ekkor hat kilogramm cukrot fogyasztott, négy ember közül három tudott vásárolni évente egy-egy pár harisnyát... valahogy így éltünk, élhettünk; rettenetes szegénységben, nélkülözve, de bízva abban, hogy az országépítő feladatok a magunk egyéni sorsát is más irányokba kormányozzák. Ráfért erre a Sorsra az a más, irány!, Hon- néf ’mdúlhatiít"' ez'’ a sots'? Egy könyvből idézünk. Üj élet a magyar földön, ez a cí- be. Az olvasható^benne, hogy „az általános életszínvonal alakulása Magyarországon két szempontból érdemel figyelmet: 1. egyrészt, mert abszolút értelemben igen alacsony, 2. másrészt, mert igen egyenlőtlenül alakul.” Megjelent 1938-ban. A szerző Matolcsy Mátyás agrárpolitikus, közgazdász, akit baloldali szimpátiával aligha lehet gyanúsítani, ugyanis a megye egyik középbirtokosaként a Nyilaskeresztes Front országgyűlési képviselője volt... Keserves pártközi hadakozások eredményeként formálódott az újjáépítés hároméves terve. Erre a hadakozásra fényt vet, ha tudjuk, hogy a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt által kiküdött tervegyeztető bizottság 1947. február 21-én kezdte el munkáját és március 29-én fejezte be. Akkor sem ment egyszerűen, gyorsan az esszeru kompromisszumok megteremtése ...! Gondoljunk csak napjainkban az adóreformra ... A megyében akkor, négy évtizede, a parasztgazdaságoknak csupán tizenhét százalékában lehetett lovat találni, s mert az igaerő a föld megműveléséhez nélkülözhetetlen, egy fogatnapért hét—tíz napi (!) kézi munkát követelt meg az érintettektől a ló gazdája. Tű hegyére tett parányi példa ez arról az időszakról, a gazdasági, erkölcsi kiszolgáltatottságról, amit nemcsak a falvaikban lelhettünk fel, hanem a munkásság körében úgyszintén. A Dunai Repülő- gépgyár (a Csepel Autógyár rommá bombázott elődje) munkásai például a megyei hatóságokhoz fordultak, mert — amint az beadványukban áll — minden saját erőfeszítésük ellenére azt tapasztalták, hogy (tőkés) vezetőik „vagy nem tudják, vagy nem akarják normalizálni a munkát, ami pedig az újjáépítés szempontjából elsődleges lenne”. Kemény harc volt ez, nemcsak a gazdasági kibontakozásért, hanem — és döntő mértékben — a politikai hatalomért. Azért, hogy amit a dolgozó ember eltervez, azt ne hiúsíthassák meg a gazdasági élet (tőkés) istenei, s hogy a magyar történelemben először valóban a dolgozó tömegek jobb életét szolgálja az az értéktöbblet, amely a termelésben létrejön. Tanulságok sorát szolgáltatta azután a terv végrehajtása. Legfőbbként azt, hogy a céloknak megnyert tömegek a szó szoros értelmében csodákra képesek. Ebben az időszakban fejeződött be a volt Dunai Repülőgépgyár helyre- állítása és Csepel Autógyár néven való megalakítása, a Diósdi Csapágygyár létrehozása, megkezdték Gödöllőn a ma már patinásnak számító üzem, a Ganz Árammérőgyár építését, Vácott tető alá hozták a megye legnagyobb sütőipari üzemét, 1948-ban megalakultak a megye első termelőszövetkezetei, így a dán- szentmiklósi Micsurin és az abonyi Kossuth. Az esztendő végén — különböző típusú — 39 szövetkezet dolgozott 7383 holdon... de ez, ahogyan mondani szokták, már egy másik történet. Mészáros Ottó Koszorúzás! ünnepség és kiállítás Gödi Fészek-emléknapok A gödi Fészek háromnapos rendezvénysorozata pénteken délután a munkásmozgalmi emlékmű megkoszorúzásával kezdődött. A Pest Megyei Pártbizottság képviseletében Sándor Gézáné, a dunakeszi városi pártbizottság nevében Mahler Róbertné, a gödi és fóti nagyközségi pártbizottság nevében pedig Nagy Lajosné és Fehér Sándor koszorúzták meg elsőként az 1974-ben emelt emlékművet. Utánuk a dunakeszi városi és Göd nagyközségi vezetők, majd a KISZ képviselői, s végül a gödi Fészek vezetőségéből Bonyhidi Ferenc és Kövér Ilona, az 1924-ben megalakult Magyar Testedző Egyesület tagjai rótták le kegyeletüket. Az ünnepi köszöntőt Záhorszky Árpád, a gödi pártbizottság politikai munkatársa mondotta. A koszorúzási ünnepségen mintegy másfél száz érdeklődő vett részt, többségük a veteránoknak kiépült víkendtelep- ről érkezett. A Dunakeszi határában álló emlékműtől a gödi József Attila Művelődési Központba Sziklai Gyula kiállításának megnyitójára mehettek át az érdeklődők. A gödi amatőr szobrásznak mintegy húsz szobra látható. Szombaton és vasárnap a Dunakeszi VSE és gödi Dunamente Tsz SE pályáin különböző sport- rendezvényeket tartanak. A gödi úttörőtábor lakói szombat esti tábortűz mellett vendégül látják a Fészek munkásveteránjait. Annak idején a közös sportolás, szórakozás, pihenés politikai szemináriumokkal, műsoros estekkel is kibővült. A hajdani élményeket a veteránok ezen a találkozón átadhatják az úttörőknek. Nagy Lajosné, Mahler Róbertné, Fehér Sándor és Sándor Gézáné elhelyezi a kegyelet koszorúit az emlékmű talapzatán(Hancsovszki János felvétele)
