Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-04 / 182. szám

lest jön az utóellenőrzés f A városi tanács a nyár elején felhívást tett közzé, s ebben közterület-felügyelők jelentkezését várta. A felhí­vás sikeres volt, hiszen a sok jelentkező közül végül is ketten: Forgács László, illet­ve Kelemen Tamás elnyer­ték ezt a fontos megbízatást. Munkába is álltak, s június elsejétől az egész várost a nyakukba vették s bejárták. Legfontosabb feladatuk most e közterületek felmérése volt, elsősorban azt figyelték, a városlakók hol tartanak köz­területen különféle anyago­kat, illetve milyen a város köztisztasága. Feladatuk első­sorban segítő és megelőző jellegű, hiszen nem zaklatni akarják az állampolgárokat, ugyanakkor a jogszabályok következetes alkalmazása el­engedhetetlen Nagykőrösön is. Dr. Karay Kornélia, a ha­tósági osztály vezetője el­mondta, hogy az első kör után igencsak nagy vissz­hangjuk lett az intézkedések­nek. A felügyelők ugyanis nyomtatványokon felszólításo­kat helyeztek el a postalá­dákba, s ezekben arra kérték a lakókat, hogy tisztázzák a ház előtt lévő, oda nem illő anyagok sorsát. Egyébiránt most szándékosan volt bo­nyolult a megfogalmazás, hi­szen kifejezetten csak építő­anyagokat szabad tárolni köz­területen. Tüzelőre, szemétre, •gyéb anyagokra ilyen enge­dély nem adható. A tanács emberei természetesen rugal­masak, hiszen sem eddig, sem ezután nem járt bírság­gal, ha a ház elé kiöntött tü­zelőt egy-két nap alatt be­hordja a tulajdonos, de ha hetekig, hónapokig kint áll, az már szabálytalan. A türelmi idő lejártával a második kör, vagyis az utó- ellenőrzés következik. A szak­embereknek bírságolási jogo­sítványuk is van, ami azt je­lenti, hogy ahol szabálytalan­ságot észlelnek, 500 forintig terjedő helyszíni büntetés szabható ki. Szabálysértési eljárással — ha például nincs otthon a gazda — ez az ösz- szeg már 1000 forintra nő. Hévízi Tibor csoportvezető főmérnök elmondta, eddig úgy másfél százan intézték ügyeiket, azaz kértek közte­rület-foglalási engedélyt. A közterület-felügyelők te­hát a héten újra ellenőriz­nek, s ezúttal is felhívjuk ol­vasóink figyelmét, kevesebből megússzák, ha engedélyt tudnak felmutatni közterüle­ten tárolt építőanyagaikról. Permeteztek! A Nagykőrös—Kecskemét vasútvonal mentén, a MÁV vegyszeres gyomirtást vég­zett. Felhívjuk az állattartók figyelmét, legyenek erre te­kintettel, amikor legeltetik jószágaikat. Sporthírek Tervszerű a felkészülés Petrezselyem István visszajött Július 14-ike óta folyamato­san, heti három edzéssel, ezek közül egy kétkapus mérkőzés idegenben, ellenféllel, készül, nek a Kinizsi labdarúgói az új bajnoki idényre. Mielőtt a fel­készülés problémáival, gond­jaival részletesen foglalkoz­nánk (mert egyre nehezebb a szakosztály gondjaival meg­küzdeni, ez vonatkozik nem­csak a labdarúgásra, de a töb­bi szakosztályra is),'tekintsünk vissza a múlt bajnoki év ta­nulságaira. Egy évvel ezelőtt úgy volt, hogy a Kinizsi kiesett a me­gyei II. osztályból, végül is — felsőbb osztályú csapatok visz- szalépése miatt — úgy alakult a helyzet, hogy bent maradt a megyei II. osztályban. Ekkor a szakosztályvezetőség célja az volt: jó középmezőny, kiesés veszélye nélkül. Az őszi sze­zon jól sikerült, még bajnoki esélyek is felcsillantak, de a tavasz csalódást hozott: hazai pályán 7 pontot vesztett a csa­pat — ez nem várt hideg zu­hany volt —, és a lehetséges bajnokság helyett csak a 4. he­lyen végzett a Kinizsi. Érde­mes és nagyon tanulságos ösz- szevetni a számokat: Össze!: Hazai pályán 6 5 1 — 16- 7 11 Idegenben 7 2 2 3 9-14 6 Összesen 13 7 3 3 23-21 17 t Tavasszal: Hazai pályán 7 2 3 2 11- 9 7 Idegenben 6 2 2 2 11-11 6 Összesen 13 4 5 4 20-20 V Tavasszal idegenben jobb volt a szereplés, de hazai pá­lyán a több mérkőzés ellenére is kevesebb pontot szerzett a csapat, mint az várható volt, pedig már ekkor erősítette a csapatot Soós, Csikós és Adá- mi is. »Nagyon figyelemre méltó Zátonyi László edző beszámo­lója a felnőtt labdarúgócsapat 1987. évi tavaszi munkájáról. A legtöbbet pályára lépő csa­pat: Tieger — Farkas J., Sza­bó L., Nyári T„ Csikós — Ko­vács Z., Szabó B., Porhanda (Sallai) — Benkó, Mari (Vigh), Soós. A legjobb teljesítményt nyújtó játékos Nyári Tibor volt, a legtöbb gólt Mari Jó­zsef szerezte, a legszorgalma­sabb edzésre járó Farkas Jó­zsef volt. Jó kiegészítő játé­kosok voltak: Barabás (kapus), Gonda, Toricska, Pavelkó, Dankó. A felsorolt játékosok edzés­látogatása romlott az elmúlt szezonhoz képest. Ez a játé­kosok több irányú elfoglaltsá­ga (iskola, munkahely, több műszak, gmk, stb) és többször fegyelmezetlenség miatt kö­vetkezett be. Az edzésmun­kát nagyban befolyásolta a já­tékosok létszáma, csupán az edzettség és a forma szinten tartása lehetett a cél, ennek el­érése nem sikerült; sokszor, amikor a plusz energiát kellett volna mozgósítani, a döntő szituációkban alulmaradtunk. Többen a heti két edzés után is úgy vélték: azért nem va­gyunk frisseik a hét végére, mert sokat edzünk (túledzett- ség). Ezzel szemben a mérkő­zésekre pályán kívül való fel­készülésben voltak a nagy hi­bák, a helyes őszi magatartás­sal szemben. Ennek megvál­toztatása a mai gazdasági hely­zetben rendkívül nehéz fel­adat. Az érdekeltség egyértel­műen a megélhetés, azt pedig a labdarúgással nem tudja biztosítani ez a szintű bajnok­ság. Végeredményben a helye­zési célkitűzést a csapat telje­sítette. A jövő feladata: a vezetés­nek tisztáznia kell, hogy mi­kor akar előbbre lépni. Ez anyagi befektetés nélkül a mai gazdasági helyzetben már nem lehetséges. Tiger, Nyári leállt, Porhanda befejezte lab­darúgó-pályafutását (40 éves). Petrezselyem István vissza­jött, jó játékvezető középpá­lyás lehet, és Kecskés Imre is jól betöltheti a söprögető sze­repkört; a csatársorban ki kell alakítani az egészséges ver­senyszellemet, de meg kell ol­dani a kapuskérdést is. egy kapussal kockázatos a helyzet, de további erősítések sem ár­tanának. P. S. Miért nem Itt nyugszik... Józsika, élt 7 évet. Itt pihen... Lacika, élt 6 évet. Fit 9 évet, nyugodj békében. Fit 6 évet, bocsáss meg ne­künk! Ez az, amit nem lehet meg­bocsátani! Az emberi figyel­metlenségre, nemtörődömség­re, felelőtlenségre — pláne gyermekeinkkel szemben — nincs feloldozás, megbocsátás! A gyermek egy darabja a nemző és a szülő embernek. Ha bánata van, nekünk is fáj, ha beteg, szinte mi is belebe­tegszünk, ha bántják, olyan, mintha bennünket bántaná­nak, s ha meghal, mintha a szívünket tépnék ki elevenen. S ha értelmetlenül, szülői gon­datlanságból hal meg, az a legszörnyűbb. Az ilyen hír mindenkit megdöbbent. Nem a gyermeket sajnáljuk — A REST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 181. SZÁM 1987. AUGUSZTUS 4., KEDD A virágok tartósítása Sok-sok jó tanács van for­galomban arról, hogyan lehet tartósabbá tenni a vázába szánt vágott virágot. Van, aki a cukor mellett kardoskodik, van, aki sót javasol, vagy ép­penséggel a széntablettára szavaz. A vázába tett vágott virág előbb-utóbb elhervad. Ahhoz, hogy hosszabb ideig tárolják, hűtőtároló szüksé­ges, ezt a megoldást legin­kább csak nagyüzemekben tudják alkalmazni. Egy régi kedves ismerősöm néhány éve külföldön járt, akkor mesélte csodálatos élményét. Majdnem félszázszor vettek még részt úgynevezett szak- hatósági eljárásban — pél­dául ingatlanok használatba vétele előtt — s egy irányító szerv háza táján is alaposan szétnéztek egyszer, ez történe­tesen a Kocséri Tanács volt. Felemás tapasztalatokkal tér. A legvisszataszítóbb minde­nek közt. amikor valaki szánt szándékkal tör anyagi javak tűzzel való megsemmisítésére. Ebben az évben háromszor történt gyújtogatás magán­lakban, mindannyiszor családi perpatvar közepette. Érdekes tanulunk? mert a szerencsétlennek már mindegy —, hanem a testvé­rét. Sajnáljuk a szüleit is, de kinyílt bicskával a zsebünk­ben. Fürdésre alkalmas — vagy alkalmatlan — vizeink min­den évben több száz áldoza­tot szednek, melynek túlnyo­mó része gyermek. Nincs szán­dékomban bántani azon szü­lőket, akik már vesztettek így el gyermeket, de a tisztes gyász után hideg, józan fejjel gondolkodjanak el azon, hogy mit is tettek. Ök, s nem a gyermek. Nyár van, strandidő. Az elő­ző gondolatok kissé kegyetle­nek, de másképp nem lehet érzékeltetni és hangsúlyozni az emberi felelősséget. Mindennapos látvány a strandokon a fürdőző gyer­meksereg. Ez így van rendjén, mert nyári szünet van, hadd tombolja ki magát e pár hó­nap alatt a gyerek, na meg egészséges is a mindennapos mozgás. A hatéves gyerek pan­csol, a mama félájultan fek­szik a tűző napon. A papa pe­dig issza a hideg söröket a büfében (később ő is félájult lesz). így szokott kezdődni és végződni a gyermektragédia. Hogy fog ez a szülő további életében tükörbe ' nézni ? A minap hallgattam a rá­diót. Azon a napon hatan ful­ladtak vízbe. Egy apa is, aki fuldokló gyermekét akarta ki­menteni a Dunából. A fiú megmenekült, az apa nem. Szörnyű volt hallgatni. Miért csak akkor vette észre az apa a fiát, amikor már fuldoklóit? Hogy-hogy nem vette észre, hogy veszélyes helyen fürdik? Ez az eset a sors kegyetlen és tanulságos leckéje volt. De miért kell bennünket állan­dóan leckéztetni? Nem tudunk másképp tanulni? Cs. L. Fekete péntekek Sokezres károk - gyerekjátékból Nincs az évnek olyan idő­szaka, amikor ne írhatnánk a városban és környékén előfor­duló tűzesetek fekete króni­káját. Tűzoltóinknak tehát so­sincs nyugodalmuk, kiváltképp ősszel, amikor megkezdődik a lakások fűtése, a forró nyár­ban pedig gyakran a szikrától lángra kapott kalászokért, szé- rűskertekért folyik a küzde­lem. El ne kiabáljuk, a 87-es év aratása e tekintetben rend­hagyó. eddig legalábbis egy­szer sem kellett gabonatűzhöz vonulniuk a nagykőrösi fecs­kendőkocsiknak. Ám most, ahogy Töröcsik Pál főhadnagy, városi tűzoltó- parancsnokkal visszatekintünk az elmúlt fél évre, nem lehe­tünk ennyire elégedettek. Ahogy mondani szokás, 21 esetben röppent fel valahol a vörös kakas, s ez a szám há­rommal gyarapodott a tava­lyi első félévhez képest. Ak­kor úgy 1,2 millió forint kár keletkezett, most 178 ezerre taksálják az elpusztult javak értékét. Felelősségre vonások Igaz, ez csak a tűzoltóható­sági becslés, a biztosítói kár­térítés ennél jóval többre rúg, de valószínűleg így sem éri el a múlt évi összeget. Innen kö­vetkezik, hogy javarészt ki­sebb tűzesetek fordultak mos­tanában elő, 9 alkalommal pél­dául még a tűzoltóság is a biz­tosítón keresztül értesült az időközben „házilag” eloltott lakástüz ékről. A városi tűzoltó-parancs­nokság az elmúlt hat hónap alatt 96 hatósági ellenőrzést tartott, ennek következménye­ként 4 esetben munkahelyi fe­lelősségre vonást kezdeménye­zett a tűzrendészed szabályok megsértéséért, egyszer sza­bálysértési eljárást indított és 21-szer szabott ki helyszíni bírságot, összesen 8200 forint értékben. E számok megint csak azt bizonygatják, hogy a tűzrendészeti fegyelemmel még mindig sok bajuk akad a tűz­oltóknak. tek vissza onnan. A falu intéz­ményeire vonatkozó tűzrendé­szet! állapotokat megfelelőnek találták, nem úgy az önkéntes tűzoltótestület szervezettségét, felszereltségét. A Petőfi Ter­melőszövetkezettel való köz­vetlen kapcsolatfelvétel útján az utóbbi problémát sikerült azóta orvosolni, a gazdaság adott hatékonyan alkalmazha­tó vízsugárfejlesztő berende­zést. A tűzesetek keletkezésének okai évek alatt nem sokat vál­toztak. Ma is a legjellemzőbb az elektromos áramból — eb­ben most két tv-készülék is ludas — eredő tűz, ezt követik gyakorisági sorrendben az épí­tészeti hibák, szinte majdnem mindig a régi épületek kémé­nyébe épített faszerkezetek. Mindennél szomorúbb, hogy gyerekjáték miatt is magasra csaptak a lángok, az első fél­évben kétszer, azóta már is­mét kétszer. Az Árpád utca 7. szám alatt 5 éves kisgyerek játszott gyufával. A portán jú­lius 20-án keletkezett tűz a környezetben felhalmozott sok gyúlékony anyag, s az egymás­ba épült szomszédos épületek révén komoly veszélyhelyzetet idézett elő. Jórészt a talpra­esett szomszédoknak — köztük is Kiss Józsefnek és Pólyák Istvánnak köszönhető, hogy rém lett végül súlyos kár — 13 500 forintról szól a tűzoltói kárbecslés —, akik a fecsken­dőkocsik megérkezése előtt megkezdték az oltást. Szemfüles járókelők — Vaj­da László és F. Deák Péter — vették észre a Kossuth Lajos út 58. alatti ház udvaráról ki­szűrődő füstöt, ők is rögtön tudták, mi a kötelességük. Az eset kapcsán meg kell említe­ni Fakan László és Nagy Kál­mán, a Nefag tűzoltóinak ne­vét is, akiket az oltásban ta­núsított magatartásukért so­ron kívül előléptettek. Az el­pusztult érték azonban így is jelentős, 75 ezer forint. A vizs­gálat a régóta tárolt poros szén öngyulladását valószínűsítet­te. Ágyban, párnák közt mód, a dohányzás most alig szerepel a krónikákban mint a tűz okozója. A „bagósokat” annyi támadás éri mostaná­ban — jogosan —, hogy egy­szer talán csikkjeiket kipipál­hatjuk a potenciális veszély- források közül. Azért ne ha­markodjuk el, a cigarettától lángot fogott és suttyomban eloltott dunyhák inkább az el­lenkezőjére figyelmeztetnek. Mozgalmas órák A tűzoltóparancsnokság pre­cíz, aprólékos kimutatásai kö­zött érdekes jelenségeket fe­dezhetünk fel a tűzesetek ke­letkezését illetően. A legtöbb riasztás pénteki napokra esik, a legmozgalmasabb óráik pe­dig a reggeli műszakkezdésre és végére sűrűsödnek. A tv fő műsorideje alatt és éjjel szin­te elvétve akad munkájuk, az emberek többsége biztonságos körülmények között tér pihe­nőre. Kár, hogy tevékenységü­ket fényes nappal már nem kíséri ilyen óvatosság. My. J. ■M Mozim . 1 1 - ■■ ■:'.rv-1 1 A nagyteremben: Öld meg a sógunt! Színes japán ka­landfilm. Előadás csak 6 óra­kor. A stúdióteremben: Első feleségem. Színes ausztrál film, fél 6-kor. Házigazdái minden szobájá­ban, szinte mindennap más és más virág pompázott a vá­zákban. Néhány nap után nem állhatta meg kérdezés nélkül: honnan és miért vásárolnak ennyi szép virágot. Szívesen elárulták különleges „titku­kat”. Ismerőseiktől nyáron ol­csón megveszik a virágokat, otthon leszedik róla a sérült részeket, csokorba kötve azon­nal fölfüggesztik, fejjel lefelé. De csak a bimbós állapotban lévőket szárítják meg ily mó­don. Utána egy helyiségben felaggatják. Csak a díszítés, a vázába tevés előtt veszik le. Az egész csokrot hideg vízbe helyezik pár percig, és amint a szárak és levelek megszív­ták magukat vízzel, azonnal kiveszik. Majd kézi flakonos permetezővel megszórják szin­tén vízzel. Olyan hatást kelt, mintha frissen szedték volna. A virágdíszítés szinte min­den alkalomra illik, különö­sen ünnepi, családi, vagy ba­ráti összejövetelekre. A virág, különösen események előtt vagy télen igen drága. Ezzel a módszerrel szinte mindig kedveskedhetünk szeretteink­nek „friss” virággal. Egy hát­ránya van, néhány óra múlva összeesik. A lényeg a jó szán­dék és a dekorációs hatás. Is­merősömtől is úgy vettek bú­csút vendéglátói, hogy hatal­mas csokrot nyomtak a kezé­be. Nem is volt ideje megkö­szönni, mosolyogva mondták, pár óra múlva elhervad, de addig is órájuk gondol. Ügy is volt, de még ma is szívesen gondol rájuk, és ál­talam szívesen közreadja a virágtartósításnak ezt a nagy­szerű és egyszerű módszerét. M. F. A városiak régi ismerőse Gergelyfi Zoltán szakaszvezető rendőri pályafutásának az ele­jén tart, de már régi ismerősnek számít a városban. Szolgá­lati idejében gyakran végez általános közúti ellenőrzést, vagy éppen intézkedik a közlekedés szabályainak goromba meg­sértőivel szemben. A járművezetők többségének persze nincs mit tartania a rend őrétől. Az ellenőrzött motoros (képünkön) iratai, gépe műszaki állapota is rendben találtattak. Jó utat! (Varga Irén felvétele) ISSN 0133—2708 (Nagykörösi Hírlap»

Next

/
Oldalképek
Tartalom