Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-27 / 201. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MA AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM Ára: 1,80 forint 1987. AUGUSZTUS 27., CSÜTÖRTÖK Hazánkba látogat Lubomír Strougal Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnökének meghívására a közeli napokban baráti munkalátogatásra hazánkba érkezik Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke. Az ICO és a Promontory in önállóan állít ki Lipcsében Alkalom új piacok feltárására Hazánk immár negyven éve vesz részt ezeken a rendezvényeken, s a hagyományoknak FEDDHETETLEN K ívülről érkezettként sejtelmem sem lenne (de szerencsére, van sejtelmem, sőt bizonyosságom) arról, mi húzódik meg az egyébként igaz szavak mögött, amik szerint a nagyközségi tanács elnökét erősen megromlott egészségi állapota miatt kell felmenteni tisztségéből. Az elnök egészsége valóban megromlott; ő kérte, hogy nyugdíjba vonulhasson. A testület azonban — és természetesen a település lakossága — pontosan tudja, miért romlott meg ez az egészségi állapot ilyen gyorsan és ilyen erőteljesen. Az okot úgy nevezik: alkohol. Egy minden tekintetben tisztességes, hosszú-hosszú éveken át kiemelkedően dolgozó ember egyéni tragédiája? Az. Az is. Felesége- súlyos betegsége majd halála volt az a kiváltó ok, mely megrendítette az addig magabiztosan a lábán álló embert, azt a köztisztet viselő férfit, aki tudta, róla napról napra ítélkezik a közösség, neki minden tekintetben feddhetetlennek kell lennie. Az volt? Az. Természetesen nem hibátlan valaki. Olykor elragadta az indulat, nyersebb volt némely esetben a kelleténél, megtörtént azt is, hogy amiben a végrehajtó bizottságnak kellett volna döntenie, abban ő hozott végzést, bár utólag beszámolt erről a testületnek. Hibái azonban — nem mentve azokat, de, tudva, mindannyian birtokosai vagyunk hasonló gyengeségeknek — nem érintették erkölcseit; valóban feddhetetlennek tarthatta magát és ami a fontosabb, annak tarthatta a közösség is, amelynek bizalmából betöltötte tisztét több választási cikluson át. Felesége tragédiája tolta keze ügyébe a poharat. Az ital, mint a feledés, a tények elől való menekülés ígérete sokakat megkísért, őt sem hagyta ki. Gyengének bizonyult, viselje tehát a következményeket? Már-már rámondanánk az igent az előbbi kérdésre, ám a tapasztalat bekapcsoltatja a hamari ítéleteket gátló bioáramköröket; óvatosságra int. Nem létezik ugyanis, hogy egy ember, aki addig a közfigyelem sugaraiban állt, változó magatartásával egyik napról a másikra eltűnhessék onnét. Ez a változó magatartás ráadásul nemcsak az egyre nagyobb mennyiségben fogyasztott ital nyomait mutatta, hanem — és az alkoholtól aligha függetlenül — a meg nem fontolt szavak. döntések- intézkedések seregét is szaporította. A feddhetetlen ember nem v Szeptember 6-án nyitja meg kapuit az őszi lipcsei Nemzetközi Vásár, amely a Német Demokratikus Köztársaság gazdaságának egyik legjelentősebb eseményének ígérkezik. titokban, nem rejtve, hanem nagyon is nyíltan, a végrehajtó bizottság, a tanácsi testület, a nagyközség lakossága előtt kezdett feddhetővé, feddendővé válni, de ez a feddés késett. Miért késett? Csúnyán hangzik, de szereplőink egyéni sorsánál is fontosabb a válasz keresése erre a miértre. A baj az, hogy nincsen egyetlen válasz. Sokféle van. Akad, aki tapintatot említ, hiszen nagyapai korban levő, a felelősséget régóta megszokott embernek magától kell lennie annyi eszének ... Másvalaki a volt elnök környezetéből arra hivatkozik, beosztottként, még ha közvetlen munkatársként is, nem állhatott eléje, elnök elvtárs, ne tessék inni. A harmadik válaszoló szégyenli ugyan, de megmondja, félt, ezért nem szólt, a negyedik szerint ő kis pont, miként jönne ő ahhoz... Talán annyiféle a válasz, amennyi a megkérdezett, s ne másítsuk meg a való világot, ezekben a válaszokban ott van az igazságnak egy-egy darabkája...! De csak egy darabkája. A feddhetetlenség nem szűk jogi, hanem tág társadalomerkölcsi értelmezése ugyanis azt diktálja, hogy ha valakitől feddhetetlenséget követel egy közösség, mint tiszte betöltésének, ellátásának nélkülözhetetlen feltételét, akkor ennek a közösségnek, mint közösségnek kell fellépnie a feddhetetlenség veszélybe kerülése, sérelme esetén is. A végrehajtó bizottságnak nem pusztán joga, hanem kötelessége lett volna (testületként, testületi ülésen) fellépni a tapasztalt bajok, a meg nem fontolt szavak, a jogtalan intézkedések, a megalapozatlan döntések miatt és ellenében. S emmivel sem kisebb erre a joga — és a kötelessége — a tanács testületének, vagy — de ennek a formája tagadhatatlanul nehézkes, alig ismert — a volt elnök választókerülete polgárainak. S ezzel korántsem értünk a sor végére. Ott van ugyanis a sorban a választási elnökség — amely, a közhittel ellentétben, a két választás közötti időszakban is fontos közjogi funkciót lát(hat) el —, a nagyközségi pártbizottság, a népfronttestületek ... Talán éppen az a baj, hogy ilyen sokaké a lehetőség és a kötelesség, s kellő (törvényi) tisztázottság hííán nem tudni, végül is kiké. A feddhetetlenek felügyeletét ellát“' rendszer ezek szerint maga sem feddhetetlen ... Mészáros Ottó és a Promontorvin márkanevet használó Pest Megyei Pincegazdaság is bemutatkozik, mégpedig önállóan. Lipcsében ezúttal is aranyéremmel tüntetik majd ki a legjobb, a világszínvonalat elérő vagy sok esetben azt túlszárnyaló termékeket. A magyar kiállítók az elmúlt , évtizedekben eddig 143 alkalom- mái kapták meg e magas elismerést, s így minden remény megvan arra. hogy rövidesen elérik a százötvenes határt. A vásár egy hétig tárt nyit-, va. Mint a megyei kiállítóktól megtudtuk, ez alatt több üzleti tárgyalásra kerül sor — ezeket már • előkészítették —, s várható, hogy az államközi megállapodásokhoz kapcsolódóan, újabb. szerződéseket írnak majd alá. Hassuos volt ts véleménycsere 1,Tetszik nekik, ahogyan a termelésben a jó és jövedelmező formákat keresik. Elismeréssel szóltak a magasabb szervezettségről is, hiszen náluk a gazdák meghatározott, például kereskedelmi, beszerzési célokra hoznak létre szövetkezeteket. A kamara abban segít nekik, hogy ha négy-öt gazda összefog és vesz egy kombájnt, akkor azt beszer- ''isjk, akár külföldről is.” (2. OLDAL) kétévi '.Tények, tapaszta.... m . • m latok serege jelzi tfSBEOOllnQBOSí! itffGi'lGSf a tanácsok nehezedő helyzetét, s az ilyen természetű gondokra utal az is, hogy a bevételek egy részének kedvezőtlen alakulása miatt hat hónap alatt az állami támogatás időarányosnál nagyobb részét kellett igénybe venni.” (3. OLDAL) Egyik umformisbóS r'Az. u|ols° ■*r , . _ tennivalóval, nem / (M másikba utolsósorban hajvágással teltek, no meg á búcsúzkodással. A pándi Fehér László nagyon kifutott az időből, .még a minap js kerítést mázolt, s arra sem volt alkalma, hogy a barátokkal — ahogy mondja — koccinthasson vagy százat, ahogy tervezte.” (3. OLDAL) Kevés a zöldség és drága Nőtt a vásárlási kedv A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint az év első hét hónapjában a kiskereskedelmi forgalom meghaladta a 336 milliárd forintot, csaknem 29 milliárd forinttal több volt, mint a múlt év azonos időszakában. Az értékesítés folyó áron 9,4 százalékkal, összehasonlító áron pedig 3,5 százalékkal haladta meg a tavalyit, mindkét számítás szerint a tervezettnél nagyobb mértékben. Júliusban a legnagyobb mértékben a vegyes iparcikkek forgalma növekedett leginkább, ennél valamivel alacsonyabb volt a ruházati cikkeké és a bolti élelmiszereké. Az üdülőkörzetekben elsősorban a szalámifélék, a tárolható sajtok, az italok, a kávé és az édességek voltak kelendőek. A fővárosi szabadpiacokon a termelők a tavalyi burgonya-, zöldség- és gyümölcsmennyiség 78,1 százalékát kínálták júliusban, igen drágán: átlagosan 37,3 százalékkal magasabb áron, mint tavaly. Elsősorban gyümölcsből van kevés, alig több mint harmada a múlt év júliusi mennyiségnek, s mindez kétszeres árakon. A vegyes iparcikkek közül a híradástechnikai termékek kínálata kiegyensúlyozott, kivéve a videomagnót és az asztali fekete-fehér televíziót, amiből kevesebb van a kelleténél. Mindkét termék iránt igen nagy a kereslet, a nagykereskedelem készletei azonban alacsonyabbak, mint korábban, s az utánpótlás akadozik. A háztartási tartós fogyasztási cikkek közt több a hiánycikk: változatlanul nincs elég mélyhűtő, fagyasztóláda és automata mosógép. Élénk volt a forgalom a Tüzép-telepeken, elsősorban az építőanyagok voltak kelendőek. Az építkezők az elmúlt év azonos időszakához képest falazóanyagokból, tetőcserépből, tetőfedő lemezből és fenyő fűrészáruból átlagosan 40 százalékkal többet vásároltak. A kereskedelem égetett téglából és tetőcserépből, mozaik- és cementlapból, valamint parkettából nem mindig és mindenütt tudta kielégíteni az igényeket. Bevonultak az újoncok Tegnap és ina ünnepélyes külsőségek között bevonultak, illetve bevonulnak az újoncok. A Budapest Sportcsarnok elől indultak a helyőrségekbe a Pest megyei fiatalok. (Riportunk a 3. oldalon) Suhl megyei vendégeink Ráckevén A kölcsönös megismerés igénye Beszélgetés a szerb templom kertjében. Balról jobbra Arnold Zimmermann, Günter Fleischmann, Erich Müller és dr. Csonka Tibor. (Erdősi Ágnes felvétele) Mint arról szerdai lapunkban beszámoltunk, tanácsi testvérmegyei delegáció érkezett hozzánk az NDK-beli Suhl megyéből. A vendégeket tegnap dr. Csonka Tibor, a Pest Megyei Tanács elnök- helyettese és dr. Erdélyi László, a szervezési és jogi osztály helyettes vezetője kiKatolikus főpapok esküje Az Elnöki Tanács előzetes hozzájárulásával a közelmúltban a pápa által kinevezett katolikus főpapok — dr. Dan- kó László kalocsai érsek, dr. Seregély István egri érsek, dr. Konkoly István szombat- helyi megyés püspök és Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök — szerdán Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tettek a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, valamint dr. Paskai . László esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke. sérte el Ráckevére. A küldöttség vezetőjét, Arnold Zimmermannt, a Suhl Megyei Tanács elnökét, tagjait; Erich Müllert, a Neuhausi Járási Tanács elnökét, Gjur- gen llgent, a Wernshauseni Állami Építőipari Vállalat művezetőjét, a megyei tanács építési állandó bizottságának elnökét és Günter Fleischmannt, az elnöki iroda vezetőjét Raffay Béla, a Ráckeve Városi Jogú " Nayközségi Tanács elnöke és Stáhly István vb-titkár fogadta. A kölcsönös üdvözlések után gyorsan felborult a protokolláris forma, ám ennek a vendégek és vendéglátók egyformán örültek. Hiszen egymás munkája megismerésének vágyával ültek asztalhoz, összevetni az államigazgatás hasonlóságait és az eltérő gazdasági helyzetből, történelmi múltból fakadó különbségeket. Raffay Béla rövid ismertetőjét is egy ilyen különbözőséggel kezdte, mert míg aa NDK-ban a közigazgatás fontos lépcsője a járási tanács, hazánkban 1984 januárja óta nem léteznek járási hivatalok sem, a háromfokozatú köz- igazgatás kétszintűvé vált. Csökkent a tanácstagi körzetek száma, s ezáltal megadatott a lehetőség az érdemibb döntéshozatalra, vitára. Szinte -minden nagyobb témacsoportra — legyen szó az elöljáróságok szerepéről a társközség életében, a hatósági munkáról a településeken, vagy a településfejlesztési hozzájárulás lényegéről — kérdés kérdést követett Arnold Zimmermanntól és a delegáció tagjaitól: hogyan birkóznak meg az üdülőhelyi státusból adódó gondókkal, miként - tartanak közvetlen kapcsolatot a lakossággal a társközségekben, mekkora és milyen felkészültségű a taná-. esi apparátus, hogyan és mire kérték a tehót? így alakult a beszámoló kötetlen beszélgetéssé, hiszen a vendégeket — érthető módon — leginkább azok a kérdések érdekelték, amelyekben eltérőek az államigazgatási gyakorlatok. Például a választási rendszerben megnyilvánuló demokratizmus, ” s praktikus megoldásként a póttanácstagi, pótképviselői rendszer, illetve annak gyakorlata. _Mint a vendégek elmondták, a társadalmi munka hazájukban is sok millió márka értékkel gazdagítja a nemzeti vagyont. Suhl megyében is kilométerszámra épülnek utak, járdák a mienkhez hasonló módon szervezett társadalmi munkában, ám pénzt nem kérnek az állampolgároktól, sőt, mint Erich Müller megjegyezte, szívesen fizetnek is a vállalkozó kedvű és hozzáértő lakosoknak, ha közhasznú építőipari munkát vállalnak. Ennek oka elsősor(Foly tatás a 3. oldalon) megfelelően ezúttal is nagy területen mutatja be a magyar ipar a legjobb termékeit. Mint tegnap délelőtt az NDK budapesti nagykövetségén megtartott sajtótájékoztatón Walter Mackowski kereskedelmi tanácsos és Remisek Heiko, a vásári hivatal igazgatója elmondta; nagy várakozás kíséri a kiállító negyvenöt magyar vállalat bemutatóját, hiszen a standokon a közúti járműgyártás, a textiles cipőipar, valamint a vegyipar és a gyógyszergyártás vonultatja fel legújabb és piacot kereső áruit. A külkereskedelmi vállalatainkon kívül a termelőegységek közül a po- mázi ICO írószer Szövetkezet