Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
MAGAZIN 4 PEST .mi, 1987. AUGUSZTUS 20., CSÜTÖRTÖK A szerkezetváltás folyamatos teendő Túl sok lábon áll a magyar ipar A társadalmi és kormányzati szervek magas szintű bizottságai kivétel nélkül _mind állást foglaltak abban, hogy tovább nem késlekedhetünk, el kell indulnunk a gazdasági nehézségekből kivezető úton. Az egyik legnagyobb, egyben legnehezebbnek ígérkező teendőnk, az ipari szerkezetváltás. Erről beszélgettünk Harsanyi Imrével, az Országos Tervhivatal elnök- helyettesével. szartak az úszó fűszálakkal. A két végéről támadnak rá, csócsálják, míg elszakad, mint a gyerekek, amikor kötelet húznak. Vettem egy kezdetleges horgászfelszerelést, azzal aprítjuk őket időnként. No meg varsával, azt is magam készítettem. Én ugyan nem eszem meg a halat, de az édesapám nagyon szereti. Megértem a fiút — A feleségem azt mondja, költözzünk ki ide. Látszik, hogy nem járt erre, amikor támad a tél, különben másként gondolná. Itt a határ, kedvére jár a szél, már őszszel is vacogtató az időjárás. A nagyobbik fiam mégis tervezget, esetleg nekilát az építkezésnek. Megértem a fiút... Kövess László — A szakemberek körében minden bizonnyal teljes az egyetértés, de a dolgozók tekintélyes része nem igazán tudja, mit értsen ipari szerkezet alatt. Valóban, mit értsen? — A szakemberek körében sem teljes az egyetértés. Az ipari szerkezet sok elv szerint vizsgálható. Elemezhető termékcsoportok szerint, az eszközök és a munkaerő egymáshoz viszonyított aránya alapján, a ráfordítás és a ho- zadék számbavételével, és sorolhatnám még. A legszélesebb körben elfogadott nézet képviselői az ipart ágazati és alágazati felépítésben vizsgálják, azokon belül és azok között tesznek összehasonlításokat. A mi hibánk a cserearányromlás — Feltételezhetően nem mindegy, mit, mivel hasonlítunk össze. Mit mutatnak a különféle vizsgálatok? — Többek. között azt. hogy iparunk túlságosan szerteágazó. sokrétű az ország nagyságához és a lakosság lélekszámúhoz képest. Az egyes ágazatokra és alágazatokra soha nem jut elég fejlesztési lehetőség, mivel a rendelkezésre álló források sok részre forgácsolódnak szét. — A sokféleség felfogható úgy is, hogy a házai ipar sok lábon áll. Az egyik nehézségekkel küzd, a másik termékei ugyanakkor kelendőbbek. Ez nem előnyös inkább? — A magyar ipar nem sok, hanem túl sok lábon áll. A túl sok láb az előrehaladásban már akadályozza egymást. Textil- és ruházati iparunk például nagyon sok megrendelésre tehetne szert, ha divatos, tetszetős, jó minőségű, egyedi termékeket, kis sorozatokat kínálna. Ám erre csak korlátozottan képes, nasvrészt viszonylagos technológiai elmaradottsága miatt, aminek viszont nem kis részben az az oka, hogv átfogó, konstrukcióra a textilipar kiemelt fejlesztésekor sem volt elég pénz. A sokféleség előnyeit nem bírjuk kihasználni. Szóval, véleménvem szerint az ipar szerkezetét tekintve a kevesebb több lenne. — Ez volt a helyzet 20-30 éve is. Miért éppen most érlelődött meg a változtatás gondolata? — Az iparszérkezettel kapcsolatos kérdésekkel mindig is foglalkoztak az illetékesek, csakhogy most új a megközePihenőlielyet akartam — mondja Lukács Béla, Ide nem kell beutaló, a család anélkül is napozhat, fürödhet, csónakázhat, horgászhat (a cím fölötti képen). Szélkerék emeli ki a vizet az ásott kútból (a cím mellett). (Hancsovszki János felvételei) lítés. Ennek az az oka, hogy a magyar ipar az utóbbi években kevesebbet hoz, mint amennyi a ráfordítások és a népgazdaság igényei alapján elvárható. Az ipar hozzájárulása a nemzeti jövedelemhez korábban évről évre nőtt, 1985 óta viszont csökken. Tavalyelőtt az ipar egésze kevesebbet hozott, mint 1984-ben, és a múlt esztendőben még annál is kevesebbet. Az ipar meghatározó, a nemzeti jövedelemnek csaknem a felét adja. Nincs hát rendjén, ha nem elfogadható hatékonysággal működik. — Az úgynevezett cserearányromlás a legnagyobb bajunk? — A látszat szerint igen, csakhogy a cserearányromiás nem isten csapása, hanem jórészt a mi mulasztásaink következménye. A vizsgálatuk megállapították: a magyar ipar szerkezete nem kedvez a jövedelemtermelő-képesség növelésének. A , mélyebben fekvő okok címszavakban: fajlagosan indokolatlanul nagy az anyag- és energiafelhasználás; kedvezőtlen a holt- és élőmunka felhasználásának aránya; a kívánatosnál jóval kisebb az állóeszközök kihasználtsága; magas rezsiköltség stb. A bajok gyökere ezekben rejlik, ezeken kell változtatnunk. — Miként? — A szerkezetváltás irányát tekintve egyértelmű az MSZMP KB állásfoglalása, mely szerint célunkat „a meglévő kapacitások jobb kihasználásával, azok kiegészítésével és korszerűsítésével, a termékek minőségének és műszaki színvonalának emelésével, a piaci munka javításával kell elérni..." — Más szavakkal: a szerkezetváltásban a meglévő szerkezetre kell támaszkodnunk? — Igen. Képtelenség még feltételezni is, hogy rövid egykét év alatt Magyarország kiépíthet mondjuk világviszonylatban számottevő elektronikai ipart. Megtehetjük viszont, hogy az adott szerkezeten az előbb felsoroltak szerint módosítunk. Ez nagy vonalakban azt jelenti, hogy a jövedelemtermelő-képesség fokozására alkalmas ágazatokat, alágazatokat erősítjük, például a központi programok támogatásával, amelyeken pedig végképp nem lehet segíteni, azoknak a szerepét, jelentőségét mérsékeljük, vagy a termelést leállítjuk. Például szóba se jöhet, hogy a hazai vaskohászatot minden tekintetben leépítjük. De elengedhetetlen, hogy a veszteséget hozó termékek, elsősorban az úgynevezett kereskedelmi minőségű acéltermékek gyártását a legszükségesebbre korlátozzuk, kivitelét pedig fokozatosan megszüntetjük, ugyanakkor a magasabb feldolgozottságot igénylő acélok, acéltermékek előállítását és exportját szorgalmazzuk. A döntőbíró: a gazdaságosság — Szavait értelmezhetjük úgy, hogy a központi irányítás élesen szelektál, és ami gazdaságtalannak minősül, azt alapos „fogyókúrában” részesítik? — Nem, ez nem ennyire egyszerű. Először is megvizsgáljuk, mi miért gazdaságtalan. Sok esetben nem a termékben van a hiba, hanem az előállítás körülményeiben. Bizonyítékok: tavaly a munkarend szerinti időalapot az ipar csak 74.6 százalékban használta ki, más szavakkal: átlagosan a munkaidő háromnegyed részében termeltek a gyárak, negyedében pedig nem termeltek semmit sem, csak költöttek. Felsorolom, hogyan oszlik meg a munkaidőalap vesztesége: 15 százalék váratlan géphiba miatt, 10,8 százalék oka anyag- és energiahiány, 12,6 százalék a munkaerőhiány miatt és 14,3 százalék a rendeléshiány miatti állás. Ez összességében a munkaidőalap veszteségének több mint a fele.'és ez mind emberi tényezőkre vezethető visz- sza. A másik fele nagyrészt technológiai állásidő, amit jelentős korszerűsítéssel, gyártmány- és gyártásfejlesztéssel csökkenthetünk. — Ezek szerint több termék azért veszteséges, mert az előállító gépsorok csak fél kapacitással működnek, így kevés termék között oszlik meg a sok termékre kiszámított költség? — Nagyon gyakran ez az oka a jövedelemtermelő-képesség mérséklődésének, ez a gondunk főleg Budapesten és a főváros környékén, az agglomerációban szorító. A nagy értékű termelőberendezések átlagosan még másfél műszakban sem működnek, holott három műszakban kellene termelniük, hogy bekerülési költségük minél hamarabb megtérüljön. i Vízfej nélkül, szervezettebben — Tavaly — egy év alatt — 300 ezer dolgozónál is több változtatott munkahelyet az iparban — tehát majdnem minden negyedik dolgozó, de a változtatás iránya sokszor kedvezőtlen. El kell érnünk, hogy az emberek a gazdaságos termelést biztosító munkahelyekre menjenek. A másik nagy lehetőség a költségek csökkentése, az anyaggal való takarékoskodás, helyesebben a pazarlás megszüntetése. Száz forint ipari termelési értékben az elmúlt évben 65 forint volt az anyagköltség. Egy, egyetlen egyszázalékos anyagmegtakarítás nagyjából 8 milliárd forint kiadástól mentesítené az ipart. Ezt reálisan el lehetne érni. Rengeteg kiadással jár a szervezetlenség. — A Világbank, mielőtt kölcsönt ad, ellenőrzi a vállalati szervezetet. Csaknem minden esetben kitűnik, hogy számos az átfedés, a párhuzamosság, a döntéselőkészítés útja indokolatlanul hosszú, nagy a vízfej, összességében a termelési költségeken belül 14 százalék a rezsiköltség; ez elviselhetetlenül magas arány. — Ha már ismerjük a hibák okait, ki számolja fel azokat? — Mindnyájunknak megvan a maga feladata a jobbításban. A szerkezetátalakítás alapvetően vállalati feladat, amelyet az állami irányításnak a szabályozás minden eszközével szorgalmaznia kell. Nagyon alapos elemző munka folyik a központi szervekben a stratégiai feladatok kitűzésének érdekében, a műszaki fejlesztést célzó pénz- és hitelpolitika kidolgozására, az energetika, a kitermelőipar gazdaságossá tételére, az infrastruktúra bővítésére, a nemzetközi együttműködés szélesítésére, erősítésére. Van tennivaló bőven és mindig is lesz, mivel a szerkezetváltás nem egyszeri, hanem folyamatos teendő. A magyar ipar szerkezete megmerevedett, olyan körülményeket kell teremtenünk, hogy gyors mozgásba jöjjön, hogy ezentúl mindig kövesse a piaci változásokat, sőt, azok elébe menjen. Mónus Miklós AKÁR EGY MESÉBEN Amikor Lukács Béla megvásárolta a szemátgödröt, furcsán néztek rá a vasadiak. Megháborodott tán ez az ember? — gondolhatták magukban, de azután nem törődtek vele. Esztendő múltán azonban, ismét fellobbant az érdeklődés lángja; az elhanyagolt telken mindig történt valami. S egyszer csak előtűnt egy tó a semmiből. Lukács Bélának azóta nem kell szak- szervezeti beutalót kérnie, ha néhány kellemes napot, hetet akar eltölteni a családjával a vízparton. Nem kell mást tennie, mint kiriglizni a kertika- put, s 800 métert gyalogolni a családi háztól a saját taváig .. így képzeltem a paradicsomot — Csípjél meg János, nem álmodom? — fordulok fotós kollégámhoz, amikor a' falu végére érünk. Bizony olyan ez, mint a mesében. A látómezőt fasor, szántóföld határolja, előttünk meg ott a bekerített telek a tóval. Hosszú láncon kutya csahol, azután átvált farkcsóválásra. A tavon napsugár csillog, szél fodrozza, a mélyből halak dobják fel magukat. Kis szigeten akad meg a tekintetünk. Apró fahídon lépdelünk, szemközt csónak ring a vízen. Körös-körül hatalmas fák vetnek árnyékot, a part mentén buján zöldell a fű, nád és gyékényfélék tenyésznek, a háttérben szélkerék dolgozik. Az emeli ki a kútból a vizet. Valahogy így képzeltem el a paradicsomot. Ha tennénk még néhány kilométert, a tanyai kollégiumhoz jutnánk. Lukács Béla ott tanítja az orosz nyelvet meg más tárgyakat is. A hosszú nyári szünidők a tó megteremtésével teltek el. Amihez nem is annyira szakértelem, ' mint a természet sze- retete kellett. Azt pedig édesapjától, az egykori sülysápi molnártól örökölte, hiszen a malomudvaron igazi paraszti gazdaság volt. Ebből mára annyi maradt, hogy a vasadi ház kertjében Lukács Béla aranyfácánokat tart, no meg japán tyúkokat, hogy kikeltsék a tojásokat, a kazánház melegében pedig telente is ott röpködnek a pintyek, a papagájok. És néhány száz méterre onnan, ott az idilli kis tó. A tónak — mint mindennek az életben — megvan a maga története. Valahogy úgy kezdődött, hogy még a háború előtt agyagot találtak a falu szélén. Az egyik helybeli vitt belőle magának, azután mások is odaszoktak, jutott belőle a szomszédoknak, a sógornak, a komának. S mivel ez a környék legmélyebben fekvő pontja, utat tört magának a belvíz. Hamarosan felverte a gaz, a falubéliek pedig szeméttel töltögették fel a gödröt. Amikor Lukács Béla munkához látott, hihetetlen menynyiségű lomot kapart ki, volt ott még eke, meg szekérmaradvány is. A háború ezen a vidéken sem múlt el nyomtalanul ... A kiásott forgópisztolyról megállapították, hogy hála istennek használhatatlan, a szárnyas bombákat pedig elvitték a tűzszerészek. Nem pénzt akartam keresni — Akadt itt elég dolog — mutat körbe Lukács Béla, miközben egy farönkre telepszünk. — Hét esztendeje vettem meg a telket, s láttam neki a takarításnak. Egyedül nem boldogultam, markolót kellett fogadni. Amit a szélére kidobáltunk, abból lett a megmagasított töltés. A medret' úgy alakítottam ki, hogy három szintje legyen. A part mentén lehet vagy fél méter mély, beljebb már 80 centi, közepén pedig több mint 2 méter. Mert már akkor arra gondoltam: halakkal kellene betelepíteni. A falu praktikus gondolkodású emberei találgatták: vajon kacsákat vagy libákat fogok nevelni? Ügy éreztem, hogy ebbe a környezetbe nem illenének a házi szárnyasok. Pihenőhelyet akartam, olyat, ahol fürödni, csónakázni lehet, ahol nem azért dolgozik az ember, hogy pénzt keressen, hanem, hogy jól érezze magát... S ez a vágy szerfölött sok mesterségre megtanította Lukács Bélát. Hulladék anyagból készítette a kerítést, szerszá- moskamrát, szélkereket barkácsolt, csónakot épített. Aki tudja, mennyibe kerül egy ilyen vízi alkalmatosság, az kétszer is meggondolja, hogy pénzt adjon ki rá. Főleg tanári fizetésből! Ezért aztán Lukács Béla vaslemezeket vásárolt, azokat meghajlította, megtanult hegeszteni és ösz- szeeszkábálta a csónakot. A balatoni flottának nem lenne ékessége, de ezen a kis tavon megteszi. Most már szakembernek számít a halak tekintetében is. — A könyvtárból kölcsönöztem a szakirodalmat, abból tanultam, hogyan kell a halakkal bánni. Azután elmentem Százhalombattára, a Temperáltvízű Halszaporító Gazdaságba. Figveltem, hogy mi történik, sokat tanultam az ottani halászoktól. Kétezer pontyivadékkal tértem haza, majd hamarosan keszeg is került a vízbe. A nagyobbik fiam engedett bele hármat, azután gyorsan elszaporodtak. Ezért kellett egy harcsa is, amelyik ritkítja őket. s elpusztítja a tavat mérgező tetemeket. Busát is telepítettem, no meg amurt, hogy eltakarítsa a hínárt. Búzát, kukoricát, csibetápot hintek a vízbe, a növényevő halak a füvet is megeszik. Hát megtanultam kaszálni. A friss zöldet beszórom nekik, azt is nagyon szeretik. Látni kellene, amikor ráharapnak, játi
