Pest Megyei Hírlap, 1987. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-01 / 180. szám

MAGAZIN mr 1987. AUGUSZTUS 1., SZOMBAT Vaddisznó a fénycsóvában Mátyás király ítélkezett '„Első este, amikor megérkezünk, még nyafognak a gye­rekek: jó film lesz a tévében, nézzük meg! Másnapra elfe­lejtik, nem kell mondani nekik, hogy fiam, a tévé előtt ott­hon is ülhetsz. Éjjel végigmegyünk a patakparton, eloltjuk a lámpákat és felfedezik, hogy a szemük néhány perc alatt alkalmazkodni tud, és a sötétben is látnak. Hallják, hogy zúg az erdő — vajon miért susognak a fák? És miért ragyog annyi csillag az égbolton? A sátorverésnél is egykettőre ki­derül, hogy Jancsi ugyan tiszta ötös. de itt elbújhat az isko­lában butának elkönyvelt Jóska mögött, aki úgy üti a eöve- kel és ássa az árkot, mintha világéletében ezt csinálta volna. És Jóska úgy őrködik éjjel, mint a parancsolat. Egyszer az egyik kollégám elhatározta, hogy kipróbálja, mennyire éber az őrség, és az éj leple alatt ellopja a zászlót. A fiúk elkap­ták, aztán hiába kiabált — a tanárotok vagyok, nem látjá­tok? —, belecsimpaszkodtak négyen-öten egyszerre és úgy összekötözték, hogy kisoilóval kellett levagdosni róla a zsi­nórokat. Azóta minden táborozáson van nálam olló. A Mátrában történt, hogy este kétségbeesetten futnak hozzám a fiúk: tanár úr, egy betörő akar bemászni a tábor­ba. Felfegyverkeztem: zseplámpa, kiskés, nagykés és lapos­kúszásban elindultam a kerítés felé. Valami mocorgott. Kö­zelebb osontam, aztán ahogyan azt az amerikai zsoldoskikép­zőkben tanítják, a hátamat egy fának vetve leguggoltam, és vártam. Gondoltam, ha beugrik, elkapom a bokáját és lerán­tom a földre. Szöszmötölés, zörgés, recsegés, ropogás, de a betörő csak nem jön. Egy életem, egy halálom — még köze­lebb húzódtam és hirtelen felkattintottam a zseblámpát. A fénycsóvában egy hatalmas vaddisznókoca röfögött dühösen az arcomba, amiért megzavarom a vacsoráját. Azt hiszem, helyből akkorát ugrottam, amekkora egy kengurunak is be­csületére vált volna. Kicsit remegett a hangom, amíg meg­nyugtattam a gyerekeket. Egyszer a legkisebbeknek mesetábort szerveztünk: volt ott király, királynő, boszorkány és gonosz tündér. Később az egyik kisfiú, amikor meglátott a boltban, megrángatta az édesanyja kabátujját: Nézd, anyu, ott megy János király! Esténként végigjártuk a sátrakat és álomport szúrtunk. Más­nap reggel a kicsik izgatottan tárgyalták, hogy tényleg le­győzte őket a por, pedig dehogyis volt ott varázslat, csak el­fáradtak az egész napos gyaloglástól. A táborozás végén, mint igazságos Mátyás király, törvényszéket ültünk a gonosz tün­dér felett, aki téves útra irányította a csapatokat és rossz ta­nácsokat adott nekik. Egyhangú ítélet született: ez a go­nosz megérdemli, hogy nyissz-nyassz-nyussz lefejezzék. Na­gyon tündérellenes volt a légkör, amikor szepegve jelentke­zett egy aprócska kislány, hogy ugye, ez csak játék, nehogy igazándiból bántsuk a tündért, mert az valójában az ő tanító nénijük, akit nagyon szeretnek. És az a kis csipisz megfordí­totta a hangulatot, nem is lett a tündérnek semmi bántódása. Az olyan pedagógushoz, akiért pöttöm tanítványa egy egész sereggel szembeszáll, nem kell szakfelügyelőt küldeni. Hát ilyesmik történnek egy-egy táborban ...” Kollár János, nágykátai úttörőtitkár szavait lejegyezte: Mörk Leonóra TÁBORÉLET Lehet vándor- és napkö­zis, építő- és úttörő-, nem­zetközi, városszépítő, kör­nyezetvédő, szociális, ha­gyományos és még annyi más. Mi az? A megfejtést azonnal kitalálja mindenki: tábor. Az elmúlt harminc év alatt olyan korosztályok nőttek fel, amelyek számá­ra a nyár elválaszthatatla­nul összekapcsolódott ezzel a fogalommal. Úttörőként ugyan könnyfoltos levele­ket írtunk az otthoniaknak, hogy nagyon szeretnénk már hazamenni, de kézzel- lábbal tiltakoztunk volna, ha valóban értünk jönnek. Középiskolásként dühöng­tünk, hogy behemót ter­metre méretezett munkás- nadrágba kell bújnunk és szölőkötözés után hatalmas vörös foltokkal üt ki bő­rünkön a rézgálic, mégis minden évben versengtünk: ki mehet építőtáborba? Az idén is számtalan he­lyen és megszámlálhatatlan formában várták, várják a táborok az egészen apró és valamivel idősebb diákokat országszerte és a határokon túl. Nem kivétel ez alól Pest me-'ye sem. Az eltelt évek alatt a kapcsolatok nemzetközivé szélesedtek, magyar gyerekek jutnak el közelebbi és távolabbi tá­jakra, cserébe külföldi fia­talok érkeznek hozzánk. Az idén utaznak Pest megyei iskolások többek között az NDK-ba és Bulgáriába, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem énítőtáborában pedig dolgoztak lett. litván, moszkvai és brémai egye­temisták. Írásaink és fotóink a megye különböző életkorú és nemzetiségű táborozói közül mutatnak be néhá­nyat. Mint egy doboz szétszedett Lego Viszontlátásra, balatoni nyár! Ültünk a mólón és néztük, hogy járja táncát a vízen a fény; élvez­tük, mennyire jó ez a sablonos helyzet, ahogy a KFT énekli. Ham­burgert ettünk, de nem vártuk, hogy jöjjön a fél négy amikor itthagy- juk Zamárdi-felsót, mert kocsival voltunk. Üs a balatoni nyár is csak a zamárdi úttörőtábor első turnusa lakóinak múlt el. Az idén nem ünnepeltek jubileumot, se az úttörőmozgalom negy­venedik, se a tábor alapításának harmincadik évfordulóját. Ám a 31. idény üdülői ezt aligha hiányolták, hiszen nem is ez a lényeg — hanem a nyár, a Balaton es a nemzetközi gyereksereg. A 34 Pest megyei úttörő kitüntetéskén» tölthetett tizenhat napot Zamárdiban, 33 bolgár, 30 német és 11 olasz iskolás pedig a cserekapcsolatok ke­retében érkezett a tópartra. Tavaly, a kerek évfordulós ünnepségek fényében elhalvá­nyult az a veszély, amely a tábor miatt a megyei úttörő- elnökséget fenyegeti: a Siófo­ki Tanács tetemes summát ki­tevő büntetést helyezett kilá­tásba az engedély nélkül fel­húzott, betonalapzatú kerítés és az étkező mögötti épület miatt. Ugyancsak a tó környé­kére elrendelt beépítési tila­lom az oka, hogy turnuson­ként 36 gyerekkel kevesebb jü't ‘ ef Záíttárdibav mert nem állíthatták fel a további, még tervezett hat faházat. A megvásárolt házak da­rabjai, mint egy doboz szét­szedett Lego, ott halmozódnak a bejárat mellett. A különb­ség annyi, hogy a Legót nem veri szél, nem áztatja eső, nem korhasztja 35 fok — használaton kívül nem megy tönkre. Átmenetileg a fedett foglalkoztató is bútorraktár­ként funkcionál. Mintha hét helyett harminchat kis törpe állna költözködés előtt, 36 kis ágy, 36 kis matrac, 36 kis asztal tornyosul egymás he- gyén-hátán. A tilalom, az ti­lalom, de talán egy úttörőtá­bor esetében különleges szem­pontokat is figyelembe lehet­ne venni. Étterem és ebédlő Jövőre is jönni akarnak Budaörsön szedték a melyet Gyümölccsel telik az üveg Mint az elmúlt fél évtized valamennyi nyarán, az idén is lengyel szótól hangos a budaörsi Sasad Tsz ötös te­lephelye, a Frank-tanya. Itt laknak — ki kőépületben, ki sátorban — a gyümölcs­szedésnél segédkező lengyel fiatalok. Júniustól augusztu­sig négy csoportban, mintegy hétszázan vesznek részt a KISZ KB, a Sasad, valamint az OHP szervezte építőtábor­ban. Az OHP, amely fordítás­ban lengyel önkéntes munka- hadtestet jelent, ilyenkor nyá­ron zömmel középiskolásokat küld Budaörsre, de vannak húsz éven felüli, főiskolát vég­zett fiatalok is. Háromhetes ittlétük során keményen kive­szik részüket a közös gazda­ság mindennapi munkájából. Pusztazámortól Budaörsig több száz hektár gyümölcs yár leszedésre. Meggyel kezdik és az őszibarackszedéssel fejezik be munkájukat. Persze nem­csak dolgoznak, hanem szóra­kozhatnak, sportolhatnak, megismerkedhetnek főváro­sunkkal és a Dunakanyar ne­vezetességeivel is. Minderről a szövetkezet KlSZ-bizottsá- ga gondoskodik. Ottjártunkkor a tábor nagyobb részének tag­jai meggyet szedtek. Nem könnyű munka ez, hiszen sok­sok kilónyit kell ládáikba rak­niuk a hatórás munkaidő alatt. A másik csapat, mintegy 60 fiú és lány, két műszakban az édesiparnak gyártja az alko­holos meggyet. Az idén már 213 tonnát készítettek el a lengyel fiatalok. A töltősor mellett beszélget­tünk Anica Babrowskival, a 19 éves lánnyal, aki a lengyel ifjúsági szövetség tagja. El­mondta, hogy most jár először hazánkban és a munka mel­lett természetes, hogy szeret­né megismerni a környék leg­szebb tájait, találkozni az itt élő hasonló korú fiatalokkal. A munka nehéz, de ezzel pénzt is keresnek, mondta a ruhaipari technikum negyedi­kes tanulója. Az itteni egy hét tapasztalata alapján bíz­vást mondhatja, hogy a jövő évben is szeretne eljönni eb­be a táborba. Kép és szöveg: Hancsovszki János Soha nem voltam különö­sebben falánk gyerek, de tá­bori „élményeimhez” mindig hozzátartozott az éhezés. Egyik leleményes társunk ja­vaslatára — az illetőből talán azóta szakács lett — marok­szám faltuk a sós kenyeret, és egyszer még lopásra is vete­medtünk, a — ma már tu­dom, hogy hozzánk hasonlóan korgó gyomrú — tanár kis­lány szobájából egy óvatlan pillanatban elemeltünk három szelet parizert. Talán kisebbíti bűnünket, hogy a zsákmányon testvériesen megosztoztunk, mindenkinek körülbelül két harapás jutott. Az étkezéssel Zamárdiban is gondok van­nak, úgy látszik, mégsem lé­tezik enélkül tábor; gyerek és felnőtt egyaránt kifogásol­ja, hogy az előzetes megbe­szélés ellenére az adagok ki­csik, kevés a gyümölcs. Mosolyog a tarka nap Munka után peng a gitár. A fiúk szedik a meggyet A fürdőruhás, nedves hajú gyerekeken még nem látszik, ki bolgár, ki magyar. A kü­lönbség akkor tűnik elő, ami­kor egyenruhába bújnak: a németeken sapka, szigorúra kötött nyakkendő, az olaszok, farmerban futnak elő, tarka napocska mosolyog fehér pólójukon. A nap, a szájába illesztett virág, a piros-kék- sárga sugarak értelme ugyan­az: az élet, a boldogság — magyarázzák az ARCI kultu­rális szervezet tagjai. A tábo­ri olimpián a mezőny megle­hetősen kiegyenlített, a lá­nyok röplabdaversenyét a bolgárok nyerik, a kézilabdát a magyarok, a labdarúgó­bajnokságot az olasz fiúk és az NDK-s kislányok. A be­szélgetéssel sincsen baj. Ho­gyan boldogulnak? Hát így, mutogatja barnára sült vég­tagjait Steffen, és németül még a kifejezés is ugyanúgy hangzik: kézzel-lábbal. A suhli kisfiú éppen azt élvezte a legjobban, hogy sokféle nemzet van együtt, igaz. ná­luk gyakrabban kirándulnak, több a sportolási lehetőség. Friedrich megfontolt arccal jelentkezik, a mondanivalója is komoly: neki az tetszett a legjobban, hogy itt mindent maguk a gyerekek csináltak, ők raktak rendet, ők adták az ügyeletet, ők ellenőrizték egymást, egyszóval felelőssé­get vállaltak. Balázs Györgyné táborvezé- tő — egyébként a pilisi álta­lános iskola tanítója és a mo­non terület úttörőtitkára — a négynyelvű programközlő ívek között lapozgat. A két hét alatt rendeztek matrac­toló versenyt és vízibicikli- futamot, bolgár és görög táncházat, CIMEA-karnevált, fordított napot, báb- és jel­vénykészítő vetélkedőt. A nemzetiségi napokon játékos földrajzi akadályversenyeken mutatta be mindenki a saját hazáját. A házigazdák egyik este bográcsgulyást főztek, a cremaiak spagettit és pizzát. Nagy sikert aratott a hajnali és éjszakai fürdőzés is. A 31.1 születésnapon a tábor helyett i a táborlakók kaptak tortát, ésJÉj! a rajta levő gyertyával gyúj- tották meg az ünnepi tüzet. A zászlórudakról már le- .á vonták a négy nemzeti lobo-|l gót. A íaházak még őrzik a ^ békenap emlékét, kék-fehérjffl papírgalambok röpködnek a :'S tető alatt, szivárványcsíkos. Jj transzparenst lenget a szél,* rajta öklömnyi fekete betűk hirdetik: PACE. A verandán ülő olasz gyerekektől aztán meglepő dolgot hallok: sze­rintük azért is jobb a Balaton az Adriánál, mert nem olyan meleg a vize, mint a tengeré! Újra találkoznak A vidám napocskák fölött az arcok is mosolyognak. Csak Luca eresztette búnak a fejét, sírt, hogy el kell men­nie, mert szerelmes az egyik magyar kislányba. A nyaralás messze szállt, de jövőre újra várja őt Magyarország, a lány és a balatoni nyár. M. L. A cím fölötti képen: Négy nyel­ven szól a dal. (Vimola Károly felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom