Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-18 / 168. szám

• • ", _ ■' * - - V , Á\' A,’": * MAGAZIN 4 ti a-------------------------------------------———- . . -----------------­1 987. JÚLIUS 18., SZOMBAT 1_________________________________________________________________________________________________________________________________________ kisSzÍNHÁZI LEVÉT,1 Mindenféle háborúk Lehet persze véletlen is, hogy az idei nyár sza­badtéri előadá­sainak tekinté­lyes része vala­miféle háborúról, háborúsko­dásról szóló darabot visz szín­re. íme a (nem teljes) lista: Szeged — Cyrano de Berge­rac, Boglárlelle — Übü király (ezt a kaposváriak Szegeden is eljátsszák majd), Pécs — Macbeth, Eger — Egriek, vité­zek, Gyula — Mohács, Kisvár- da — 11. Rákóczi Ferenc fog­sága, Kőszeg — A kétfejű fe­nevad. Értem én, hogy a darabvá­lasztás mögött valószínűleg a történelem (a történelmünk) iránti erősen felfokozott ér­deklődés húzódik meg; szíve­sen nézünk olyan műveket a színpadon is, amelyek a nem­zeti múlt valamely izgalmas eseményét, mozzanatát elem­zik, tárják föl, esetleg úgy, hogy a régmúlt jelenig szóló tanulságait is keresgélik. És azt is értem. ho®v alkalman­ként egy-egy ilyen háborús történelmi dráma esetleg a kedvezőbb megoldást is jelen­ti: kéznél van, már megírták, már tudjuk micsoda, mi van benne, tudjuk, hol és miért lehetnek benne rázós részek, — szóval általában egy régeb­bi, történelmi tárgyú mű ke­vesebb gondot okozhat színre- vivönek és felügyeleti szerv­nek. mint valami új, merész, ismeretlen, tehát bonyolultabb szituációt teremtő alkotás. És miért éppen nyáron mennének csinnbe a mindössze néhány hétig működő szabadtéri szín­házak? Elképzelhető természetesen az is, hogy ezek az előadások már a kőszínházi évad előze­teséi. Erfé'is van nem egy példa. Sőt, tudatos törekvés­ként is jelen van ez a műsor- politika, például Gyulán. Ott valamennyi idei bemutató egyben elöbemutató is. A Mo­hács, Háy Gyula drámája a Madách Színház őszi első be­mutatója lesz. Sánta Ferenc drámája, az Éjszaka, Győrben kerül a kőszínházba. Az Üj Zrínyiász, a Mikszáth-regény színpadi adaptációja, a békés­csabai színházban megy majd. Vaszary Gábor víg játéka. Az ördög nem alszik, a Vidám Színpad műsorára kerül. És a nagy érdeklődéssel várt Sütő András-dráma, az Álomkom­mandó, ősztől a Vígszínház mű­sordarabja. Ennek megfelelő­en az említett társulatok tag­jai voltak a szereplők Gyulán is (vagy: túlnyomó többség­ben közülük kerültek ki a fel­lépő művészek). De hasonló­képp előbemutatónak tekint­hető (csak a háborús tör­ténelmi daraboknál maradva), az Übü király, amit Kaposvá­rott tovább fognak játszani, vagy a Cyrano, ami a Madách repertoárdarabjaként Szege­den most csak egyi kis kité­rőt tesz (mindössze három elő­adás erejéig), aztán visszatér a Lenin körúti színházba. Feltehető azonban, sőt. igen valószínűnek tekinthető, hogy itt még valamiről van szó. Nevezetesen egy praktikus megoldásról. Manapság úgy­szólván követhetetlen az a ré­gi nyári színházi, gyakorlat, hogy egy-egy előadásra a leg­jobb színészeket, rendezőt, ter­vezőt stb., kérjék fel. Pár előadás lejátszásához is any- nyi energiát kell befektetni a produkcióba, mintha sorozat­játszásra készülne. Viszont ha három—négy—öt előadás után soha többet nem játssza ez a válogatott csapat a darabot, akkor tulajdonképpen senki­nek sem éri meg a vállalko­zás. A széria nem fut ki, te­hát az egyébként is nagy rá­fizetés még nagyobb (a nyári színházak sem nyereségesek, talán az egy. Vidám Színpad Hild-udvarbeli sorozatait le­számítva). A színész a jelen­legi tiszteletdíj-összegek mel­lett nem nagyon látja rentá­bilisnak a befektetett munkát, mert máshol, más, kevesebb energiát igénylő fellépéssel jó­val többet kereshet, s ez is szempont, ha már a nyarát nem pihenésre szánja. Tehát ha egy színház társulata ját­szik egy-egy darabot, s az ké­sőbb kőszínházi repertoárda­rab lesz, amihez a nyári sze­reposztáson kívül rendelkezés­re áll esetleg még a díszlet s a jelmezek is (vagy csak ke­veset kell változtatni, hogy felhasználhatók legyenek), és a színész már egy kész elő­adást folytat, akkor a dolog­ban több a ráció, így már van értelme akár néhány előadás erejéig is a vállalkozásnak. És úgy tűnik, ezen a nyáron a legtöbb úgynevezett előbemu­tató esetében (vagy majdnem mindnél) erről van szó. Azt is mondhatnám: egy gazdasá­gi-pénzügyi kényszerhelyzet átalakító erővel befolyásolja a műsorterveket és a művészi elképzeléseket is. Ami persze nem okvetlenül rossz, hiszen ha ügyesen alkalmazkodik va­laki e körülményekhez, igazán semmi akadálya, hogy rangos, jó művészi színvonalú előadást hozzon létre. Csak hát sajnos ilyen rangú produkció nyáron sem születik nagyobb arány­ban. mint a fő évadban, és — ez megint azonos tünet a fő évadban tapasztaltakkal — elég kevés (pontosabban: alig felfedezhető) az igazán újra törő, merész, kísérletező, a szó jó értelmében szellemi szenzációt keltő vállalkozás. Egy konkrét előadásról is szólva ugyanezt kell megálla­pítani. Egerben, a nagy múltú várban, Páskándi Géza törté­nelmi darabját játsszák — ki­vételesen itt egy több színház­ból verbuvált csapat. A darab — címe: Kiélieztetés — arról az épp most háromszáz esz­tendős eseményről szól, amely Eger török megszállás alóli felszabadulását eredményezte. 1687 nyarán kezdte ugyanis ostromolni a várat az osztrák császári sereg, és december­ben,. gyakorlatilag a kiéhezte- tés taktikájának eredménye­ként, a török várvédők kapi­tuláltak. Caraffa, a hírhedt tábornok, bevonulhatott Eger­be. ahol. kilencvenegy évi tö­rök uralom után, lekerültek a lófarkas zászlók a vártornyok­ról s a minaretekről. A dráma — amely most az Egriek, vitézek címet kap­ta s eléggé át is dolgozták — tulajdonkép­pen a várvédő Rusztem pasa drámáját meséli el. Azét a hősét, aki olyan szi­tuációba került, hogy bármit dönt, az csak hibás , lehet. Az egri előadás azonban ezt a lel­kiismereti drámát feloldja a látvány közegében, és törté­nelmi leporellót készít belőle. A história igazi konfliktus­helyzetei helyett itt csak mu­tatós jelmezekbe bújtatott sze­replők által elmondott mesét kapunk. A háború, a háborús­kodás jóformán csak jelzés marad. Tanulságokat leszűrni nincs módunk, mert ilyeneket nem is nagyon közölnek ve­lünk. A történelem itt nem lesz az élet tanítómestere, pe­dig ha valahol, akkor Egerben ehhez eszményi a helyszín. Takács István Úgyis központi keretből gazdálkodnak Áldozat az állagvédelem kárára Előbb csak a tavaly meg­nyílt szatócsboltról beszélget­tünk Káldi Máriával, a Szent­endrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársával. Meg­valósult a régi vágy: van már olyan helyisége a múzeumnak, amelyben üdítőitalokat, vásár- fiát szerezhetnek be a látoga­tók. A horvát nemzetiségű Undból származó ház egyik fe­lében szatócsbolt volt annak idején is, amelyben kosarat fontak vagy éppen tejet gyűj­töttek be. Most mézeskalácsot, perecet, fűszernövényt, faze­kasedényt, kékfestőt, szőttest és dobozos üdítőket vehetnek a turisták. Az anyagiakra te­relődött a szó. — Szó sincs arról, hogy vendéglátó jelleggel árulna a szatócsboltunk! — figyelmez­tetett Káldi Mária. — Intéz­ményünknek ez az egysége is bemutatóteremként funkcio­nál. A muzeológus mindennemű félreértést kerülni akaró óva­tossága elgondolkoztatott. Ki­nek ártanánk és milyen érde­keket sértenénk, ha bátrabban keresnénk anyagi gyarapodá­sunk lehetőségeit is? Önzetlenség ingyen Elmondta azt. amit már a visegrádi Mátyás Király Mú­zeumban is hallottam: nem veszik jó névén a pénzbeli előnyöket célzó ötleteket. Szó sem lehet például a belépő­díjak emeléséről. Az a Véle­mény járja .múzeumi berkek­ben, hogy ez az intézmény- típus maradjon meg önzetlen­nek, áldozatkésznek — vagy­is szinte ingyenesnek. — Egyébként pedig úgyis központi keretből gazdálko­dunk — okított ki egy má­sik muzeológus még a nyár elején. — Ha hirtelen meg­emelkedne az éves bevételünk, jövőre az igények is nőné­nek! Lássuk, mit jelent ez a gya­korlatban. A szentendrei Nép­rajzi Múzeum Felső-Tiszavi- dék tájegységét, mándoki gö­rög katolikus templomát és te- métőjét, a kisalföldi tájegy­séget bemutató ormós útifalu­ját. a Nyugat-Dunántúl táj­egységet reprezentáló épülete­ket, haranglábakat megtekintő érdeklődőknek mindössze öt forintot kell leszurkolniuk a többórás programért. Ettől a belépődíjtól csak akkor térnek el a rendezők, ha népi ko­médiával. kenyérsütéssel és hasonlókkal is várják a turis­tákat. Tudom, akadnak olya­nok nagy számmal, akik még ezt az összeget is sokallják. Nincs más megoldás Nem írnék ilyen részletes­séggel a piszkos anyagiakról, ha nem győződtem volna meg arról, hogy milyen áldozatok árán — és így is milyen hosz- szú idő alatt — ássák elő a fold alól Magyarország, de egyben a római Pannónia pro­vincia legnagyobb kiterjedésű villa rusticáját Szentendrén. A kívülálló elképedve olvas bele azokba a dokumentációk­ba, amelyek mögött néhány lelkiismeretes szakember erő­feszítése, évekig tartó kínlódá­sa és olyan anyagi gondok hú­zódnak meg, amelyeket a ha­gyományos költségvetési, gaz­dálkodási gyakorlattal nem fognak tudni megoldani a jö­vőben sem. Hogy pontos fogalmaink le­gyenek a tétről: „a villa rus- tica...már 1975-ben felvetet­te az... épületszárnyak kon­zerválásának gondolatát. A szándék az illetékes intézmé­nyek — az Országos Műem­léki Felügyelőséget is beleértve — óvatos, sőt, ellenséges ma­gatartása és a várható borsos költségek miatt meghiúsult. 1978-ban. amikor a > kinyitott épületrészek már komoly pusz­tulást mutattak, többszöri be­adványban, kértem a rom visz- szatemeíését, de ennek költsé­Továbbtanuló nyolcadikosok A számok tükrében Mintegy 134 és fél ezer, a tavalyinál 3 ezerrel több nyol­cadik osztályos tanuló végez­te el az általános iskolát, s míg a megelőző évben csak 91 százalékuk, ezúttal 96,4 száza­lékuk kíván tovább tanulni valamelyik középfokú oktatási intézményben. A gimnáziumokba 25 ezren, a szakmunkásképző iskolákba 57 ezren jelentkeztek: a fel- vehetőknél 5 ezerrel, illetve 3800-zal kevesebben. Ugyan­akkor a szakközépiskolákba pályázók száma több mint 5 és fél ezerrel haladja meg a felvehetőkét: helyhiány miatt elutasított tanulók átirányí­tással szakmunkásképző isko­lában, illetve gimnáziumban folytathatják tanulmányaikat. Figyelemre méltó, hogy a gim­náziumba jelentkezők aránya az előző évhez képest kismér­tékben növekedett, míg a szak- középiskolákban tanulni kí­vánóké csökkent. A továbbta­nulásra jelentkező nyolcadiko­soknak több mint a fele sze­retne középiskolában tanulni, s 44 százalékuk választotta a szakmunkásképző iskolákat. A következő tanévben indu­ló két tanítási nyelvű gimná­ziumokba nyolcszoros volt a túljelentkezés: 3100 pályázó közül 430-an nyertek felvételt ezen intézményekbe. ge a nyolc-tízszerese lett vol­na a leltáras összegének, en­nélfogva az illetékesek ujfent elzárkóztak...” Ezután szerveztek építőtá­borokat a munkálatok elvég­zésére. Az utóbbi három év­ben a budapesti Radnóti Gim­názium tanulói és Európa kü­lönböző országaiból erkezett egyetemisták adtak a közössé­geket. Eddigi tevékenységük mintegy kilencmillió forintra becsülhető. Ezzel szemben alig több, mint félmillió forint költséget igényeltek az elmúlt öt év alatt. Igaz, volt rá eset, hogy a részt vevő diákok sze­mélyenként háromszáz forint­tal egészítették ki saját, két­hetes eltartásukat! Szépen ha­ladnak hát a dolgok a maguk útján annak ellenére, hogy — Káldi Máriát idézem — fize­tett kubikos még nem tette be a lábát a területre. Ám a gondok is sokasodnak. A mú­zeum alaplerüleie egyre nő, a szükséges építőanyagok ára egyre emelkedik. Játszótér is készül, nem messze a római kori ásatástól: afféle rekreá­ciós központot szeretnének ki­alakítani, amely ez év szep­temberében nyitná meg ka­puit. Sajnos az intézménynek annyi pénze sincs, hogy egy markológépet béreljen, ami el­végezné a szükséges földmun­kát egy összekötő út építésé­hez. Az eddigi ásatási mun­kálatokat támogatók — az ÁIB, a KISZ KB, a Közép­dunai Intézőbizottság és a XIV. kerületi KISZ-bizottság — erejéből sem futja többre. A múzeumra egyébként is nagy terhet ró a népi építé­szeti objektumok telepítése és üzemeltetésük, a római villa kiásása, állagmegóvása. Az egyre sokasodó feladatok meg­haladják anyagi lehetőségei­ket. Bátrabban Nyilvánvaló, hogy a római villa teljes feltárása és állag- megóvása szélesebb körű tár­sadalmi összefogást igényel. Emellett — még egyszer hang­súlyozzuk — sokat segítene, ha a múzeumok is példát ven­nének a művelődési házakról, amelyek az utóbbi időben egy­re bátrabban rukkolnak elő gazdasági jellegű kezdeménye­zésekkel — mindnyájunk ja­vára. Annál inkább tegyenek így, mert nincs más lehető­ségük. Régi igazság: az üres fazekat hiába üljük körül. Szilas Zoltán A barátság útjain Azt hiszem, Magyarorszá­gon kevés olyan ember él, aki ne tudná, mit jelent e szói druzsba — barátság. Nagykátán ezentúl nemcsak az eszükkel, hanem szívükkel is érteni fogják az emberek e szó jelentését. A Druzsba úttörő tánc- együttes Szófiából érkezett Nagykátára. Nagy izgalommal vártuk őket nemcsak mi, nép­művelők, hanem azok a nagy- kátai családok is, akik vállal­ták, hogy egy hétig szállást adnak a bolgár gyerekeknek. A kezdeti félénkséget ha­marosan feloldotta, a nyelvi korlátokat ledöntötte az a felszabadult, jókedvű hangu­lat, amely a közös programo­kon, a táncbemutatókon, ki­rándulásokon és esténként a vendéglátó nagykátai csalá­doknál mindvégig megmaradt. Az az édesanya, aki egyfor­ma ruhát varrt saját és a náluk levő bolgár gyerek szá­mára, ezentúl már nemcsak a szó földrajzi jelentésére gon­dol, ha ezt hallja: Szófia, Bulgária... Hiszen cseppet sem szégyellnivaló könnyeket töröltek le lopva vendégek és vendéglátók egyaránt, az iga­zán forró hangulatú közös bolgár—magyar gálaestet kö­vető búcsú perceiben. Június 24-én ugyanis közö­sen lépett fel a nagykátai Tápiórnente együttes úttörő tánc'soportja és a szófiai Druzsba úttörőegyüttes a mű­velődési központban. Az is­merős hazai dallamok és rit­musok után a magyar fül szá­mára egzotikusnak tűnő bal­káni dalok csendültek fel, balkáni ritmus idézte a bol­gár hegyek közt csörgedező patak hangját, a rózsa illatát, a legutolsó turistaútunkon lá­tott rilai kolostort, a várnai tengerpartot, Hriszto Botev. Georgi Dimitrov és Boris Christoff országát. A zsúfolá­sig megtelt nézőtéren'gyakran zúgott fel a taps. köszöntve a magyar és bolgár gyerekek táncát. Mielőtt a reflektorok ki­hunytak volna, a fergeteges befejező tánc előtt, a búcsú szavai közben hangzott el a meghívás: szeptemberben a bolgár gyerekek várják nagy­kátai barátaikat egy hétre, kö­zös programokra, fellépésekre Bulgáriában. Ügy látszik, igaz a mondás: a zene, a tánc nem ismer országhatárokat. így hát találkozni fogunk majd a ba­rátság útjain. Viszontlátásra Szófiában! Tóvári József Rádiófigyelő Zsíros Agnes, Rudolf Péter és Horesnyl László egyik jelenetében az Egriek, vitézek MI KÖZÜNK HOZZA? Fo­dor Csilla riportja izgalmas témát vetett fel, s az ismer­tető szerint azt sejtette, hogy bepillantást nyerünk kistele­pülések lakóinak küzdelmei­be, konfliktusaiba; Az utóbbi években a helyi tanácsok egy­re kevesebb anyagi eszközt tudnak a csatornahálózat, a gázvezetékek kiépítésére, az utak karbantartására és ál­talában közhasznú beruházá­sokra fordítani. Nyilvánvaló, hogy csupán társadalmi munkával, illetve társulások­kal, adott esetben kedvez­ményes állami kölcsönnel is rendkívül nehéz a lakosság­nak megoldani mindazokat a problémákat, amelyek miatt eddig a tanácsok illetékes ve­zetői voltak gondterheltek. A Komárom megyei példák­ból, Bársonyos, Keréktelek, Kisbér községek lakóinak és tanácsi vezetőinek szavaiból megtudtuk, hogy milyen nagy­ságrendű feladatok megoldása vár most az érdekeltekre. Kis­béren például a csatornaháló­zat elkészítéséhez családon­ként 70-80 ezer forintot kel­lene befizetni, ami irreális összeg még akkor is, ha ál­lami kölcsönként háromszá­zalékos kamatra felvehető és csak tíz év alatt letörleszten- dő. Tény, hogy ennek elle­nére is foglalkoznak a meg­valósításával. hiszen a XX. század végén létkérdés a viz­es szennyvízvezetékek megépí­tése. Ezekről a problémákról eddig is tudtunk, avagy sejt­hettük létüket. Arról kevésbé, hogy a lakossági teherválla­lás milyen konfliktusokat eredményez és ezeket hogyan lehet megoldani. Sajnos a ri­portban sem körvonalazódtak pontosan az érdek- és nézet- különbségek, nem került sor országos áttekintésre sem, amelyből világosan értékel­hető lett volna, hogy a Ko­márom megyeiek ügyeseb­bek-e, mint mások, gördülé­kenyebben tudják-e a feszült­ségeket oldani, s a cél elérése érdekében konkrét lépéseket tenni. ZSÁK ÉS FOLTJA. Szabó Orsolya házassági műsora ha­ladóknak rendkívül népszerű, hiszen az elmúlt évi sorozat került az idén megismétlésre. Éppen ezért nem is tartom részletezendőnek magát a té­mát, amiről a szerda esti adás szólt. Azaz, hogy kétheti is­meretség után miként merül­het fel a házasság gondolata, s miként múlik el két hónap alatt. Az viszont most is el­gondolkodtató, hogy miért nem érkeztek felkérésre sem olyan levelek, amelyek a házasság humoros történeteiről, humo­ros oldaláról adtak volna hírt. Nem lenne helye a házasság­ban a humornak? Azt hiszem nemcsak a házasságból hiány­zik, hanem hétköznapi életünk is elszegényedett a humoros történetekben, hiszen kelet­kezésüknek egyik alapfeltéte­le, hogy ne pattanásig feszült idegrendszerrel éljük meg az eseményeket, hanem kicsit kívülről és felülről látva mi magunk ne gubancolódjunk bele,, ne akadjunk fenn apró- cseprő dolgokon. A humorhoz távolság kell és no persze ér­zék is. IRÁNYTŰ. Tímár György a világjáróknak és otthonülők­nek szóló szórakoztató maga­zinjában számtalan humoros történetet csempészett humor - talan hétköznapjainkba. Feke­te humor volt ez, szinte min­den esetben. Megtörtént vagy megtörténhetett volna bárki­vel az áz eset, amely a finy- nyás kenyérvásárlóról szólt. A vevő tudniillik kicserélte azt a kenyeret, amelyet a pénztáros kézzel megfogott. Alighogy kitette a lábát az üzletből, a pénztáros gyűlölet­tel és megvetéssel mormogta orra alá ítéletét: hülye ér­telmiségi! Hát igen, nehéz az adott pillanatban az eset humorára odafigyelni, inkább mosolyogni, s nem „felkapva a vizet”, a visszamordulásról lemondani. Lehet, hogy szám­talan humoros eset történik meg velünk a nap huszonnégy órájában, csak nincs hozzá érzékünk, nincs hozzá fülünk és szemünk, hogy észrevegyük, felfedezzük, hogy humorként értékeljük ezeket. Ü. í.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom