Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
• • ", _ ■' * - - V , Á\' A,’": * MAGAZIN 4 ti a-------------------------------------------———- . . -----------------1 987. JÚLIUS 18., SZOMBAT 1_________________________________________________________________________________________________________________________________________ kisSzÍNHÁZI LEVÉT,1 Mindenféle háborúk Lehet persze véletlen is, hogy az idei nyár szabadtéri előadásainak tekintélyes része valamiféle háborúról, háborúskodásról szóló darabot visz színre. íme a (nem teljes) lista: Szeged — Cyrano de Bergerac, Boglárlelle — Übü király (ezt a kaposváriak Szegeden is eljátsszák majd), Pécs — Macbeth, Eger — Egriek, vitézek, Gyula — Mohács, Kisvár- da — 11. Rákóczi Ferenc fogsága, Kőszeg — A kétfejű fenevad. Értem én, hogy a darabválasztás mögött valószínűleg a történelem (a történelmünk) iránti erősen felfokozott érdeklődés húzódik meg; szívesen nézünk olyan műveket a színpadon is, amelyek a nemzeti múlt valamely izgalmas eseményét, mozzanatát elemzik, tárják föl, esetleg úgy, hogy a régmúlt jelenig szóló tanulságait is keresgélik. És azt is értem. ho®v alkalmanként egy-egy ilyen háborús történelmi dráma esetleg a kedvezőbb megoldást is jelenti: kéznél van, már megírták, már tudjuk micsoda, mi van benne, tudjuk, hol és miért lehetnek benne rázós részek, — szóval általában egy régebbi, történelmi tárgyú mű kevesebb gondot okozhat színre- vivönek és felügyeleti szervnek. mint valami új, merész, ismeretlen, tehát bonyolultabb szituációt teremtő alkotás. És miért éppen nyáron mennének csinnbe a mindössze néhány hétig működő szabadtéri színházak? Elképzelhető természetesen az is, hogy ezek az előadások már a kőszínházi évad előzeteséi. Erfé'is van nem egy példa. Sőt, tudatos törekvésként is jelen van ez a műsor- politika, például Gyulán. Ott valamennyi idei bemutató egyben elöbemutató is. A Mohács, Háy Gyula drámája a Madách Színház őszi első bemutatója lesz. Sánta Ferenc drámája, az Éjszaka, Győrben kerül a kőszínházba. Az Üj Zrínyiász, a Mikszáth-regény színpadi adaptációja, a békéscsabai színházban megy majd. Vaszary Gábor víg játéka. Az ördög nem alszik, a Vidám Színpad műsorára kerül. És a nagy érdeklődéssel várt Sütő András-dráma, az Álomkommandó, ősztől a Vígszínház műsordarabja. Ennek megfelelően az említett társulatok tagjai voltak a szereplők Gyulán is (vagy: túlnyomó többségben közülük kerültek ki a fellépő művészek). De hasonlóképp előbemutatónak tekinthető (csak a háborús történelmi daraboknál maradva), az Übü király, amit Kaposvárott tovább fognak játszani, vagy a Cyrano, ami a Madách repertoárdarabjaként Szegeden most csak egyi kis kitérőt tesz (mindössze három előadás erejéig), aztán visszatér a Lenin körúti színházba. Feltehető azonban, sőt. igen valószínűnek tekinthető, hogy itt még valamiről van szó. Nevezetesen egy praktikus megoldásról. Manapság úgyszólván követhetetlen az a régi nyári színházi, gyakorlat, hogy egy-egy előadásra a legjobb színészeket, rendezőt, tervezőt stb., kérjék fel. Pár előadás lejátszásához is any- nyi energiát kell befektetni a produkcióba, mintha sorozatjátszásra készülne. Viszont ha három—négy—öt előadás után soha többet nem játssza ez a válogatott csapat a darabot, akkor tulajdonképpen senkinek sem éri meg a vállalkozás. A széria nem fut ki, tehát az egyébként is nagy ráfizetés még nagyobb (a nyári színházak sem nyereségesek, talán az egy. Vidám Színpad Hild-udvarbeli sorozatait leszámítva). A színész a jelenlegi tiszteletdíj-összegek mellett nem nagyon látja rentábilisnak a befektetett munkát, mert máshol, más, kevesebb energiát igénylő fellépéssel jóval többet kereshet, s ez is szempont, ha már a nyarát nem pihenésre szánja. Tehát ha egy színház társulata játszik egy-egy darabot, s az később kőszínházi repertoárdarab lesz, amihez a nyári szereposztáson kívül rendelkezésre áll esetleg még a díszlet s a jelmezek is (vagy csak keveset kell változtatni, hogy felhasználhatók legyenek), és a színész már egy kész előadást folytat, akkor a dologban több a ráció, így már van értelme akár néhány előadás erejéig is a vállalkozásnak. És úgy tűnik, ezen a nyáron a legtöbb úgynevezett előbemutató esetében (vagy majdnem mindnél) erről van szó. Azt is mondhatnám: egy gazdasági-pénzügyi kényszerhelyzet átalakító erővel befolyásolja a műsorterveket és a művészi elképzeléseket is. Ami persze nem okvetlenül rossz, hiszen ha ügyesen alkalmazkodik valaki e körülményekhez, igazán semmi akadálya, hogy rangos, jó művészi színvonalú előadást hozzon létre. Csak hát sajnos ilyen rangú produkció nyáron sem születik nagyobb arányban. mint a fő évadban, és — ez megint azonos tünet a fő évadban tapasztaltakkal — elég kevés (pontosabban: alig felfedezhető) az igazán újra törő, merész, kísérletező, a szó jó értelmében szellemi szenzációt keltő vállalkozás. Egy konkrét előadásról is szólva ugyanezt kell megállapítani. Egerben, a nagy múltú várban, Páskándi Géza történelmi darabját játsszák — kivételesen itt egy több színházból verbuvált csapat. A darab — címe: Kiélieztetés — arról az épp most háromszáz esztendős eseményről szól, amely Eger török megszállás alóli felszabadulását eredményezte. 1687 nyarán kezdte ugyanis ostromolni a várat az osztrák császári sereg, és decemberben,. gyakorlatilag a kiéhezte- tés taktikájának eredményeként, a török várvédők kapituláltak. Caraffa, a hírhedt tábornok, bevonulhatott Egerbe. ahol. kilencvenegy évi török uralom után, lekerültek a lófarkas zászlók a vártornyokról s a minaretekről. A dráma — amely most az Egriek, vitézek címet kapta s eléggé át is dolgozták — tulajdonképpen a várvédő Rusztem pasa drámáját meséli el. Azét a hősét, aki olyan szituációba került, hogy bármit dönt, az csak hibás , lehet. Az egri előadás azonban ezt a lelkiismereti drámát feloldja a látvány közegében, és történelmi leporellót készít belőle. A história igazi konfliktushelyzetei helyett itt csak mutatós jelmezekbe bújtatott szereplők által elmondott mesét kapunk. A háború, a háborúskodás jóformán csak jelzés marad. Tanulságokat leszűrni nincs módunk, mert ilyeneket nem is nagyon közölnek velünk. A történelem itt nem lesz az élet tanítómestere, pedig ha valahol, akkor Egerben ehhez eszményi a helyszín. Takács István Úgyis központi keretből gazdálkodnak Áldozat az állagvédelem kárára Előbb csak a tavaly megnyílt szatócsboltról beszélgettünk Káldi Máriával, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársával. Megvalósult a régi vágy: van már olyan helyisége a múzeumnak, amelyben üdítőitalokat, vásár- fiát szerezhetnek be a látogatók. A horvát nemzetiségű Undból származó ház egyik felében szatócsbolt volt annak idején is, amelyben kosarat fontak vagy éppen tejet gyűjtöttek be. Most mézeskalácsot, perecet, fűszernövényt, fazekasedényt, kékfestőt, szőttest és dobozos üdítőket vehetnek a turisták. Az anyagiakra terelődött a szó. — Szó sincs arról, hogy vendéglátó jelleggel árulna a szatócsboltunk! — figyelmeztetett Káldi Mária. — Intézményünknek ez az egysége is bemutatóteremként funkcionál. A muzeológus mindennemű félreértést kerülni akaró óvatossága elgondolkoztatott. Kinek ártanánk és milyen érdekeket sértenénk, ha bátrabban keresnénk anyagi gyarapodásunk lehetőségeit is? Önzetlenség ingyen Elmondta azt. amit már a visegrádi Mátyás Király Múzeumban is hallottam: nem veszik jó névén a pénzbeli előnyöket célzó ötleteket. Szó sem lehet például a belépődíjak emeléséről. Az a Vélemény járja .múzeumi berkekben, hogy ez az intézmény- típus maradjon meg önzetlennek, áldozatkésznek — vagyis szinte ingyenesnek. — Egyébként pedig úgyis központi keretből gazdálkodunk — okított ki egy másik muzeológus még a nyár elején. — Ha hirtelen megemelkedne az éves bevételünk, jövőre az igények is nőnének! Lássuk, mit jelent ez a gyakorlatban. A szentendrei Néprajzi Múzeum Felső-Tiszavi- dék tájegységét, mándoki görög katolikus templomát és te- métőjét, a kisalföldi tájegységet bemutató ormós útifaluját. a Nyugat-Dunántúl tájegységet reprezentáló épületeket, haranglábakat megtekintő érdeklődőknek mindössze öt forintot kell leszurkolniuk a többórás programért. Ettől a belépődíjtól csak akkor térnek el a rendezők, ha népi komédiával. kenyérsütéssel és hasonlókkal is várják a turistákat. Tudom, akadnak olyanok nagy számmal, akik még ezt az összeget is sokallják. Nincs más megoldás Nem írnék ilyen részletességgel a piszkos anyagiakról, ha nem győződtem volna meg arról, hogy milyen áldozatok árán — és így is milyen hosz- szú idő alatt — ássák elő a fold alól Magyarország, de egyben a római Pannónia provincia legnagyobb kiterjedésű villa rusticáját Szentendrén. A kívülálló elképedve olvas bele azokba a dokumentációkba, amelyek mögött néhány lelkiismeretes szakember erőfeszítése, évekig tartó kínlódása és olyan anyagi gondok húzódnak meg, amelyeket a hagyományos költségvetési, gazdálkodási gyakorlattal nem fognak tudni megoldani a jövőben sem. Hogy pontos fogalmaink legyenek a tétről: „a villa rus- tica...már 1975-ben felvetette az... épületszárnyak konzerválásának gondolatát. A szándék az illetékes intézmények — az Országos Műemléki Felügyelőséget is beleértve — óvatos, sőt, ellenséges magatartása és a várható borsos költségek miatt meghiúsult. 1978-ban. amikor a > kinyitott épületrészek már komoly pusztulást mutattak, többszöri beadványban, kértem a rom visz- szatemeíését, de ennek költséTovábbtanuló nyolcadikosok A számok tükrében Mintegy 134 és fél ezer, a tavalyinál 3 ezerrel több nyolcadik osztályos tanuló végezte el az általános iskolát, s míg a megelőző évben csak 91 százalékuk, ezúttal 96,4 százalékuk kíván tovább tanulni valamelyik középfokú oktatási intézményben. A gimnáziumokba 25 ezren, a szakmunkásképző iskolákba 57 ezren jelentkeztek: a fel- vehetőknél 5 ezerrel, illetve 3800-zal kevesebben. Ugyanakkor a szakközépiskolákba pályázók száma több mint 5 és fél ezerrel haladja meg a felvehetőkét: helyhiány miatt elutasított tanulók átirányítással szakmunkásképző iskolában, illetve gimnáziumban folytathatják tanulmányaikat. Figyelemre méltó, hogy a gimnáziumba jelentkezők aránya az előző évhez képest kismértékben növekedett, míg a szak- középiskolákban tanulni kívánóké csökkent. A továbbtanulásra jelentkező nyolcadikosoknak több mint a fele szeretne középiskolában tanulni, s 44 százalékuk választotta a szakmunkásképző iskolákat. A következő tanévben induló két tanítási nyelvű gimnáziumokba nyolcszoros volt a túljelentkezés: 3100 pályázó közül 430-an nyertek felvételt ezen intézményekbe. ge a nyolc-tízszerese lett volna a leltáras összegének, ennélfogva az illetékesek ujfent elzárkóztak...” Ezután szerveztek építőtáborokat a munkálatok elvégzésére. Az utóbbi három évben a budapesti Radnóti Gimnázium tanulói és Európa különböző országaiból erkezett egyetemisták adtak a közösségeket. Eddigi tevékenységük mintegy kilencmillió forintra becsülhető. Ezzel szemben alig több, mint félmillió forint költséget igényeltek az elmúlt öt év alatt. Igaz, volt rá eset, hogy a részt vevő diákok személyenként háromszáz forinttal egészítették ki saját, kéthetes eltartásukat! Szépen haladnak hát a dolgok a maguk útján annak ellenére, hogy — Káldi Máriát idézem — fizetett kubikos még nem tette be a lábát a területre. Ám a gondok is sokasodnak. A múzeum alaplerüleie egyre nő, a szükséges építőanyagok ára egyre emelkedik. Játszótér is készül, nem messze a római kori ásatástól: afféle rekreációs központot szeretnének kialakítani, amely ez év szeptemberében nyitná meg kapuit. Sajnos az intézménynek annyi pénze sincs, hogy egy markológépet béreljen, ami elvégezné a szükséges földmunkát egy összekötő út építéséhez. Az eddigi ásatási munkálatokat támogatók — az ÁIB, a KISZ KB, a Középdunai Intézőbizottság és a XIV. kerületi KISZ-bizottság — erejéből sem futja többre. A múzeumra egyébként is nagy terhet ró a népi építészeti objektumok telepítése és üzemeltetésük, a római villa kiásása, állagmegóvása. Az egyre sokasodó feladatok meghaladják anyagi lehetőségeiket. Bátrabban Nyilvánvaló, hogy a római villa teljes feltárása és állag- megóvása szélesebb körű társadalmi összefogást igényel. Emellett — még egyszer hangsúlyozzuk — sokat segítene, ha a múzeumok is példát vennének a művelődési házakról, amelyek az utóbbi időben egyre bátrabban rukkolnak elő gazdasági jellegű kezdeményezésekkel — mindnyájunk javára. Annál inkább tegyenek így, mert nincs más lehetőségük. Régi igazság: az üres fazekat hiába üljük körül. Szilas Zoltán A barátság útjain Azt hiszem, Magyarországon kevés olyan ember él, aki ne tudná, mit jelent e szói druzsba — barátság. Nagykátán ezentúl nemcsak az eszükkel, hanem szívükkel is érteni fogják az emberek e szó jelentését. A Druzsba úttörő tánc- együttes Szófiából érkezett Nagykátára. Nagy izgalommal vártuk őket nemcsak mi, népművelők, hanem azok a nagy- kátai családok is, akik vállalták, hogy egy hétig szállást adnak a bolgár gyerekeknek. A kezdeti félénkséget hamarosan feloldotta, a nyelvi korlátokat ledöntötte az a felszabadult, jókedvű hangulat, amely a közös programokon, a táncbemutatókon, kirándulásokon és esténként a vendéglátó nagykátai családoknál mindvégig megmaradt. Az az édesanya, aki egyforma ruhát varrt saját és a náluk levő bolgár gyerek számára, ezentúl már nemcsak a szó földrajzi jelentésére gondol, ha ezt hallja: Szófia, Bulgária... Hiszen cseppet sem szégyellnivaló könnyeket töröltek le lopva vendégek és vendéglátók egyaránt, az igazán forró hangulatú közös bolgár—magyar gálaestet követő búcsú perceiben. Június 24-én ugyanis közösen lépett fel a nagykátai Tápiórnente együttes úttörő tánc'soportja és a szófiai Druzsba úttörőegyüttes a művelődési központban. Az ismerős hazai dallamok és ritmusok után a magyar fül számára egzotikusnak tűnő balkáni dalok csendültek fel, balkáni ritmus idézte a bolgár hegyek közt csörgedező patak hangját, a rózsa illatát, a legutolsó turistaútunkon látott rilai kolostort, a várnai tengerpartot, Hriszto Botev. Georgi Dimitrov és Boris Christoff országát. A zsúfolásig megtelt nézőtéren'gyakran zúgott fel a taps. köszöntve a magyar és bolgár gyerekek táncát. Mielőtt a reflektorok kihunytak volna, a fergeteges befejező tánc előtt, a búcsú szavai közben hangzott el a meghívás: szeptemberben a bolgár gyerekek várják nagykátai barátaikat egy hétre, közös programokra, fellépésekre Bulgáriában. Ügy látszik, igaz a mondás: a zene, a tánc nem ismer országhatárokat. így hát találkozni fogunk majd a barátság útjain. Viszontlátásra Szófiában! Tóvári József Rádiófigyelő Zsíros Agnes, Rudolf Péter és Horesnyl László egyik jelenetében az Egriek, vitézek MI KÖZÜNK HOZZA? Fodor Csilla riportja izgalmas témát vetett fel, s az ismertető szerint azt sejtette, hogy bepillantást nyerünk kistelepülések lakóinak küzdelmeibe, konfliktusaiba; Az utóbbi években a helyi tanácsok egyre kevesebb anyagi eszközt tudnak a csatornahálózat, a gázvezetékek kiépítésére, az utak karbantartására és általában közhasznú beruházásokra fordítani. Nyilvánvaló, hogy csupán társadalmi munkával, illetve társulásokkal, adott esetben kedvezményes állami kölcsönnel is rendkívül nehéz a lakosságnak megoldani mindazokat a problémákat, amelyek miatt eddig a tanácsok illetékes vezetői voltak gondterheltek. A Komárom megyei példákból, Bársonyos, Keréktelek, Kisbér községek lakóinak és tanácsi vezetőinek szavaiból megtudtuk, hogy milyen nagyságrendű feladatok megoldása vár most az érdekeltekre. Kisbéren például a csatornahálózat elkészítéséhez családonként 70-80 ezer forintot kellene befizetni, ami irreális összeg még akkor is, ha állami kölcsönként háromszázalékos kamatra felvehető és csak tíz év alatt letörleszten- dő. Tény, hogy ennek ellenére is foglalkoznak a megvalósításával. hiszen a XX. század végén létkérdés a vizes szennyvízvezetékek megépítése. Ezekről a problémákról eddig is tudtunk, avagy sejthettük létüket. Arról kevésbé, hogy a lakossági tehervállalás milyen konfliktusokat eredményez és ezeket hogyan lehet megoldani. Sajnos a riportban sem körvonalazódtak pontosan az érdek- és nézet- különbségek, nem került sor országos áttekintésre sem, amelyből világosan értékelhető lett volna, hogy a Komárom megyeiek ügyesebbek-e, mint mások, gördülékenyebben tudják-e a feszültségeket oldani, s a cél elérése érdekében konkrét lépéseket tenni. ZSÁK ÉS FOLTJA. Szabó Orsolya házassági műsora haladóknak rendkívül népszerű, hiszen az elmúlt évi sorozat került az idén megismétlésre. Éppen ezért nem is tartom részletezendőnek magát a témát, amiről a szerda esti adás szólt. Azaz, hogy kétheti ismeretség után miként merülhet fel a házasság gondolata, s miként múlik el két hónap alatt. Az viszont most is elgondolkodtató, hogy miért nem érkeztek felkérésre sem olyan levelek, amelyek a házasság humoros történeteiről, humoros oldaláról adtak volna hírt. Nem lenne helye a házasságban a humornak? Azt hiszem nemcsak a házasságból hiányzik, hanem hétköznapi életünk is elszegényedett a humoros történetekben, hiszen keletkezésüknek egyik alapfeltétele, hogy ne pattanásig feszült idegrendszerrel éljük meg az eseményeket, hanem kicsit kívülről és felülről látva mi magunk ne gubancolódjunk bele,, ne akadjunk fenn apró- cseprő dolgokon. A humorhoz távolság kell és no persze érzék is. IRÁNYTŰ. Tímár György a világjáróknak és otthonülőknek szóló szórakoztató magazinjában számtalan humoros történetet csempészett humor - talan hétköznapjainkba. Fekete humor volt ez, szinte minden esetben. Megtörtént vagy megtörténhetett volna bárkivel az áz eset, amely a finy- nyás kenyérvásárlóról szólt. A vevő tudniillik kicserélte azt a kenyeret, amelyet a pénztáros kézzel megfogott. Alighogy kitette a lábát az üzletből, a pénztáros gyűlölettel és megvetéssel mormogta orra alá ítéletét: hülye értelmiségi! Hát igen, nehéz az adott pillanatban az eset humorára odafigyelni, inkább mosolyogni, s nem „felkapva a vizet”, a visszamordulásról lemondani. Lehet, hogy számtalan humoros eset történik meg velünk a nap huszonnégy órájában, csak nincs hozzá érzékünk, nincs hozzá fülünk és szemünk, hogy észrevegyük, felfedezzük, hogy humorként értékeljük ezeket. Ü. í.