Pest Megyei Hírlap, 1987. július (31. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-11 / 162. szám

2

Wvc7PPmmH^ ■ui

Kjr£WWt€m

1987. JULIUS 11., SZOMBAT

Hivalkodó paloták, csúfoskodé bódék

A zsűri nem hatóság, de...

'„Baklövések sorozatát követi el Az alaprajz elavult, az épület szerkezethibás, ráadásul a jelölések is pontatlanok. Ez a terv egy fakezű munkája. Egyáltalán, hogy kaphatott diplomát?"

Ilyen és hasonlóan lesújtó véleményeket sajnos gyakorta fogalmaztak meg az elmúlt év során azok a zsűrik, melyeknek tiszte, hogy a megyében magánerőből épülő családi és hétvégi házak terveiről véleményt mondjanak. Az öt építéstervezési szakértői bizottság tagjai elismert szakemberek: egyetemi tanárok, gyakorló tervezők, építéshatósági dolgozók. Hétezer beadott munkát néztek át, de azok húsz százalékát kénytelenek voltak elutasítani, s igen magas az átdolgozásra, hiánypótlásra ítélt tervek száma is.

Voltak összefonódások

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tavaly július I-jétől hatályos rendelet« országszerte kötelezte a megyei tanácsokat e bizottságok létrehozására. Az intézkedés alapvetően azt szolgálja, hogy végre környezetbarát legyen a tervezés, beleértve abba a kor színvonalának megfelelő építészeti megoldásokat. Más kérdés, hogy az országos építési szabályzat kiskapuin ismerősként ki-be járnak a tervezők, sokszor éppen az építtető sugalmazására. Mert az emberek úgy vélik, magánügyük: pénzükért hivalkodó palotát akarnak, avagy csúfoskodó bódét. A magántervező meg úgy van vele: ha nem teljesíti megbízója igényeit, elmarad a jövedelme. A zsűri azonban nem hatóság, ők csak a szakvéleményüket adják, s csupán az általuk elutasított terveket látják viszont, az átdolgozásra, hiánypótlásra ítéltek további sorsáról dönteni már a helyi hatóság jogkörébe tartozik.

Havass Imre, a megyei tanács építési osztályának helyettes vezetője maga is részt vesz a rendre változó összetételű bizottságok munkájában. öt kértük meg a tapasztalatok összegzésére.

— Elöljáróban azt kell tisztázni, miért mindig másokat kérünk fel a zsűrikbe — szögezi le. — Nos kezdetben az a vád ért, hogy Budapesten nem lehet eldönteni: az adott épület illik-e, mondjuk, Ráckeve bizonyos utcájába és erről miért éppen egy váci tervező mond véleményt. Először arra gondoltunk, minden nagyobb területnek tegyen állandó zsűrije. Végül elvetettük a javaslatot, éppen az ismeretségen alapuló befolyásolhatóság miatt, meg azért is, mert a megye nem minden pontján azonos az építési kedv. Pártatlan bizottság felállítása a cél, amelynek azért módja van vitás esetben ellátogatni a kérdéses településre. Sorsolással döntünk arról is. hogy kinek a tervét melyik bizottság tárgyalja.

— Nyilván nem véletlen ez a korrupciót kizárni igyekvő magatartás.

— Tudtuk, de az elmúlt esztendő meg is erősítette feltételezésünket, hosy bizonvos településeken voltak összefonódások. ennek köszönhetően sajnos tucatszám készültek egyazon kéztől, rossz tervek alapján, borzasztó épületek, míg mások aliig-alig jutottak lehetőséghez tehetségüket bizonyítani. Időközben elkészült a tervezők új névjegyzékbe sorolása. Ez az ügy is kavart kisebb vihart, mert szigorodtak a követelmények. Egyértelműen deklarálva van, miiven szakkénzettsévpel és sva- korlattal. müven jellegű munka végezhető és az is, hosrv a tanácsoknál foglalkoztatott énítészek működési területükön nem vállalhatnak manán- tervezést. Ez utóbbira is akadt eddie szép számmal példa a megyében.

— Milyen a zsűrik megítélése az építtetők, a tervezők és a hatóságok szemszögéből?

— Kezdetben mindenki azt

hitte, újabb bürokratikus fórumról van szó, mely sorompót állít az ügyintézés elé. Hamar kitudódott, hogy a bizottságok egy héten belül megküldik a szakvéleményt, s ha ezt a szoros határidőt tavasztól már nem is tudjuk tartani, azért a rendeletben előírt 30 napot sem kell kivárni. Ez a tény nyilván döntő a megítélésben, noha a kép meglehetősen vegyes. Mert tisztelet a kivételnek, de nem a tervező küldi postán vagy hozza személyesen a dokumentációt, hanem az építtető jár el a saját ügyében, pedig ez nem az ő dolga. Így aztán hétfőn, szerdán és pénteken leginkább az SZTK folyosójához hasonlítható a látvány, még szerencse, hogy a várakozás nem vesz igénybe órákat. Több ezer építtető közül egyetlen panaszkodott, mert véletlenül elkallódtak a papírjai.

— Ha már szóba hozta a zártkerteket: talán ezzel a kreált kategóriával van a legtöbb baj, ezeken a területeken létesültek a bódévárosok.

— Így van, noha a probléma gyökerét mélyen kell keresnünk, megítélése nem egyértelmű, mégis elgondolkodtató. Véleményem szerint egy magára kicsit is adó településen csak kül- és belterület van, mint például Visegrádon. Ám évekkel ezelőtt a legtöbb helyen engedtek az állampolgárok nyomásának, annál is inkább, mivel kívánságuk találkozott a helyi termelőszövetkezetek és a tanácsok anyagi érdekeivel, a földhivatalok pedig szentesítették a dolgot. A tsz-ek a földek művelésének gazdaságtalanságára hivatkozva felkínálták azokat a tanácsoknak parcellázásra, ahol ebből bevétel származott. Persze nem mindenütt gazdagodtak meg belőle, mert fillérekért kótyavetyélték el, de az állampolgárok jól jártait. Az egykor minimum 417 négyszögöles területek többszörös haszonnal zsebszerződések alapján aprózódtak tovább, így ma a zártkerteket nadrág szíjparcellák alkotják, rajtuk a 30 négyzetméter nettó alapterületű házzal, mely csak az engedélyen szerepel gazdasági épületként, s valóságban nya raló. Evek óta tanúi lehetünk annak, hogy az OÉSZ kiját Szásával miként lösz a méregraktárból konyha, a gyümölcstárolóból nappali és a szer- számoskamrából háló. S ha valaki nagyobbat akar fogni, az épületet alápincézi, a tetőteret beépíti, s máris kész a keskeny földdarabot őrtoronyként vigyázó vityilló. Mellette a domboldalban a lapos tetős faház, ugyancsak két szinttel, az egykor nyitott terasz beüvegezve, hullámpalával fedve, és variálhatjuk tovább az elrettentő példákat — válaszolta Havass Imre.

Két atíátdl mentesülnek

Érthető, hogy a lakótelepi ember a szabadba vágyik, magyarázható tulajdonszerzési törekvése, a kerti munkára való igényé és minden egyéb, de ki-ki maga döntse el; milyen pihenést nyújt az a ház, ahol karnyújtásnyira ordít a szomszédok rádiója más-más adón, és sorolhatnánk még a bosszúságok forrásait. Az emberek előbb- utóbb vízért, villanyért, útért és szemétszállításért kopogtatnak az illetékes tanácsnál, s mert az nem bírja fedezni a költségeket, megalakulnak közműtársulások. Újabb forintok, szaladgálás engedélyért, munka a kivitelezéskor, s mire lehetne öntözni, életbe lép a vízkorlátozás.

Ha megvizsgáljuk a megye településeit, azokon a vidéke ken van állandó gond, ahol nagyok a zártkerti területek. Az emberek meg nem értik, miért nem kapnak vizet vagy áramot a pénzükért, csak arra nem gondolnak, hogy a trafóállomás például állami be ruházásban valósul meg. Arról meg már végképp nem szól a fáma, hogy a zártkertek tu lajdonosai pillanatnyilag men tesülnek az üdülőhelyi díjtól

és a nem lakás céljára szolgáló építmények adójától.

Akad azért jó példa is, egyebek között Pilisvörösváron, ahol egy régi magtárat alakítottak át szépen, másutt az ódon présház őrzi az építészeti hagyományokat, a tulajdonos mai igényeinek csorbítása nélkül. Építtetői, kivált tervezői igényesség kérdése, hogy a családi ház vagy annak tetőtérbeépítése csakúgy, minta hétvégi üdülő a tájba, a lakókörnyezetbe harmonikusan simuljon. Mindez csak akkor vihető következetesen végig, ha az építész ténylegesen ismeri a területet és nem úgymond lábon tervez.

A visszaélés ellen

Egy szó, mint száz: a zsűrik szigorának köszönhetően esztendeje egyértelműen javult a megyei tervezés minősége. Sikerült megszüntetni jó néhány visszaélést, eltűntek a vadászterületekről a legtehetségtelenebbek, kezd visszaszorulni az iparszerű tervezés, de a következetesség a továbbiakban sem nélkülözhető. Mert mit tudhat a településről az, aki a bizottság kérése ellenére nem mellékel a tervhez a környezetről rajzi ábrázolást és fotódokumentációt? Milyen ott a hatósági munka, ahol nem vezetik rá az adatlapra, hogy az adott terület milyen építési övezetbe tartozik, s hogy néznek ki a telekhatárok? Miért nem lehet minden földhivataltól olyan helyszínrajzot beszerezni, mely utcaképet ábrázol? Végül, de nem utolsósorban: elegendő indok-e a helyi hatóságnak megváltoztatni a zsűri döntését azzal, hogy a szomszédos épület ugyanolyan, mint amilyet most nem engedélyeztek? Sőt: legalább any- nyi múlik a kivitelezésen, mint a tervezésen. Az utóbbi kordában tartására pillanatnyilag nagyobb az esélyük. A kivitelezés ellenőrzésére azonban még nincsenek meg mindenütt a személyi feltételek és a ■ szankciók adta garanciák.

Fazekas Eszter

Talán a minősítő vizsga segít

Nem rajtuk múlik a jövőjük

Bizonyíthatóan elismerték a munkájukat

A cigány népzenét játszó pomázi zenekar első díjat nyert a népcsoport részére rendezett Ki mit tud? hagyományőrző kategóriájában. Most kell eldőlnie annak, hogy ki mit tud segíteni a közösségnek. Mivel nem indult be a szekerük tavaly sem, amikor pedig második helyezést értek el, nincs okuk a derűlátásra.

Az együttes három évvel ezelőtt alakult. Tagjai oláh-, lova ró- és szinti cigányok leszármazottai, akiknek szülei, nagyszülei Jugoszlávia területén éltek közvetlenül a Magyarországra településük előtt. Ennek megfelelően szerb hangszereket használnak, amelyeket az egyik tag, Kun Lajos készít.

Nem azt a zenét játsszák, amit a nagyközönség — tévesen — cigánymuzsikának nevez. Mellesleg nem hajlandók arra, hogy vendéglőkben lépjenek föl.

Lehet, a kívülállók nem értik pontosan, hogy miféle segítségre van szüksége a pomázi közösségnek. Hiszen éppen hogy ünnepelnie illenék most, amikor bizonyíthatóan elismerték a munkáját! Csakhogy ez a nyeremény önmagában nem sokat jelent. Az előadóművész ugyanis játszani akar. Nem hihető, hogy ennex a kitűnő muzsikus csapatnak — akár más elveszőfélben lévő, pódiumra termett előadónak — a reklámozása, szerepeltetése megoldhatatlan. Meg kellene találni az utat az Országos Rendező Irodához, a Filharmóniához, netán valamelyik menedzserirodához. A pomáziak produkciója kedves, tartalmas színfoltja lehetne egy esztrádműsornak is.

Vállalkozó kerestetik. A felelősség megállapításának módja nem ismeretes, de értelme sem lenne ilyenféle erőlködésnek manapság, hiszen tucatszámra ismerünk olyan tehetségeket, akik a legkülönbözőbb okok miatt nem viszik semmire.

Alig hiszem, hogy az Országos Cigány Tanács vagy a Magyar Cigányok Kulturális Egyesülete, akár a Pest Megyei Cigány-Koordinációs Bizottság sokat tehet az együttes érdekében. De az említettek és más, közművelődésben dolgozó szakemberek összefogásával megoldható lenne ez a gond is. Az elmúlt évben is megkeresMagyar József, Gertner Márton, Magyar János és Kun Lajos

Magyar Jánost beválasztották a Pest Megyei Cigány Tanácsba

hették volna a Magyar Rádió zenei főosztályát, hogy meghallgatást, felvételt, „zésítést” (többszöri adásra alkalmasnak ítélt szerzemény) kérjenek a zenekar számára. Tudomásom szerint ez nem kerül pénzbe.

Mégis tenni kellene valamit a pályakezdőkért ettől a hozzáértőktől mentes, nyerészkedőkben gazdag előadóművészközvetítő rendszerben. Azokért, akik megérdemlik a segítséget. Reméljük, hogy a közeljövőben sorra kerülő hivatásos minősítő vizsga jó irányba mozdítja majd a közösség szekerét. Csakúgy, mint a pomázi művelődési ház gondos támogatása.

Lakatos Menyhért fró jegyezte meg egyszer: nem az a baj, hogy kevés a cigány értelmiségi, hanem az, ha kevés az értelmes cigány. íme, egy közösség, amelyik pontosan tudja, hogy mit akar és mi ért. Ám az érvényesülésük nem* (csak) rajtuk múlik.

Sz, Z*

Falukutatók

Nyolc nap is több a seiusniné

Dús termésű, a tikkasztó hőségben is árnyat adó cseresznye- és meggyfák szegélyezik az utcákat. Az árokpartokon és a kerítések mentén mindenütt virág nyílik, a füvet gondosan lekaszálták. Ügy lep meg a látvány, mintha először érkeztem volna ide. A véletlen úgy hozta — vagy tán nem is véletlen, hogy az idegent is vonzó, az egész falut megmozgató események nem a legnagyobb dologidőben esnek meg —, hogy mindig zord télben, borongós őszön, vagy esős-latyakos kora tavaszon jártam Zsámbokon.

A harmincas években indult meg az országjárás, a zarándoklat a népsors felé — írja Féja Géza. S ez a — eszmei-ideológiai szempontból sokszínű — falukutató mozgalom gyorsította meg a népi írók csoporttá szerveződését, s ihlette az olyan műveket, mint Veres Péter Számadása, Illyés Gyula Puszták népe, Erdei Ferenc Futóhomokja vágj' Kovács Imre Néma forradalma. S ugyancsak e lelkesület indította útiára azt a kiadói vállalkozást, amelynek első kötetében — Féja Géza Viharsarokiában — a következő előszó olvasható:

„Az Athenaeum felkérésére tíz kitűnő író és szociográfus vállalta a feladatot, hogy bejárja az országot és tíz kötetben a magyarság életének, s e súlyos élet nagy problémáinak hű kévét tárja a művelt olvasók elé. E kötetekben meglepődve döbbenünk rá, hogy országunkat és népünket, a magyar tájat és embert, a magyar múltat és elsősorban a leplezetlen magyar mát már kevésbé ismerjük, mint Afrika sivatagait, Ázsia hegyóriásait vagy Dél-Amerika ösr..eit. A munka, amit tíz író vállalt, kalandos és hősi expedíció, S a munka eredménye egy közvetlen közelünkben levő ismeretlen világ: Magyar- ország felfedezése.”

Az expedíció azóta úton van

— a hatalom, a politika toleranciájának, tűrőképességének függvényében — koronként változó lendületet véve. Napjainkban is írók, szociológusok, néprajzkutatók járják az országot, s műveikkel újabb és újabb fehér foltokat törölnek el hazánk szellemi térképéről.

A felfedezők között vannak

— a szó jó és nemes értelmében vett — amatőrök is. A gödöllői művelődési központ szervezésében ilyen kis csapat — csupa olyan ember, akinek nem tanult szakmája a társadalomkutatás, de hivatásuk mélyebb ismeretek megszerzésére sarkallja őket — költözött ki Zsámbokra, hogy nyolc röpke nap alatt minél többet megtudjon a település múltjáról, társadalmi, gazdasági és kulturális életéről, szokásairól, a máig ható hagyományokról. S nem utolsósorban az itt élő emberek azonosságtudatáról, kevésbé szép, de pontosabb és szakszerűbb kifejezéssel élve: identitásáról.

Az órákig tartó, gyakran megismételt beszélgetések — mélyinterjúnak is nevelik az ilyet —, a visszaemlékezések, a „szájjal írt történelem” — szinte le sem merem már írni, hogy a szociológus „énontológiának” mondja ezt — mindmind közelebb vittek bennünket a zsámboki emberekhez, napjaink eseményeinek megértéséhez.

Az amatőrök lelkesedésével s talán felkészületlenségével láttunk munkához, de jószándékkal és tapintattal is. Nem akartunk titkokat kifürkészni, indulatokat fölszítani, sebeket fölszakítani. Tudtuk a költővel: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.” S aki ezt megteszi, meg tudja tenni, az már lépett egyet a jövő felé. Mert igenis, nem titkolt célunk volt, hogy a kibontakozás lehetőségeit körvonalazzuk — tőlünk telhetőén. S ezt az igényt fejezték ki maguk a zsámbokiak is nyíltságukkal, őszinteségükkel, s azzal, hogy munkaszobánkban napról napra frizs virágok illatoztak a vázákban.

Műkedvelő mivoltunkból adódóan, sok mindenre rácsodálkoztunk, ami egy társadalomtudósnak természetes, s ami az itteni emberek életformája. Éjszakába nyúló beszélgetéseink, vitáink során hol elragadtak minket az érzelmek, hol pedig elvesztünk a részletekben. Sokszor naivan. máskor okoskodva próbáltuk megemészteni, rendszerezni, földolgozni a ránk zúduló információkat. Okokat, összefüggéseket kerestünk, következtetéseket igyekeztünk levo-noi. Szigorúan magunk között, de nem csak a magunk javára!

Nyolc nap egy falu megismeréséhez kevés. Mégis több néhány óránál, egy délutánnál. amennyi nekem magamnak is jut napi munkám során. S legfőképpen több a

semminél! Még akkor is, ha a kevés tudás csak tudatlanságunk érzését fokozza. Mondogattuk is az utolsó napon: most kellene hozzákezdeni! S ebben kimondatlanul is az fogalmazódott meg, hogy folytatni kell, amit elkezdtünk. Talán másképpen, talán másoknak, de a mienkhez hasonló indíttatással.

Az egykori falukutatók a magyar nép tömegeinek nyomorára, kiszolgáltatottságára akarták irányítani a figyelmet. Munkáikkal valóban megdöbbentették az egész társadalmat, mi több: kivívták az uralkodó osztály megtorló intézkedéseit is: Féja Gézát a Viharsarok című könyvével elkövetett „osztály elleni izgatásért”, valamint „a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétségért” ítélte el a bíróság.

A nyomort elsöpörte a történelem. A mai falu bővelkedik az anyagi javakban, csak éppen nem biztos, hogy élni tud vele. A forradalmi változások megszüntették a hagyományos közösségeket, a hely közélet megszokott fórumait. Az új formákat — olyanokat, amelyekbe beépülhetnek a falu máig élő évszázados hagyományai — megtalálni: ebben segíthetnek a mai falukutatók.

★

A kispadon ülve az útszéli gyümölcsfákról beszélgetünk. Senki nem emlékszik, ki ültetett először nemcsak árnyat adó, de termő fákat az árokpartra. Ma ez mindenkinek természetes, nem is dézsmálják meg egymás gyümölcsét, a faluban kószáló idegennek pedig megbocsátják, ha leszakít egy-egy érett meggyet, cseresznyét. Mindenkinek van ilyen fája. mégis visznek egymásnak a rokonok, az ismerősök tálkában. kötényben egy kis süteménybe valót, mert ilyenkor ez az igazi; diósat, mákosat inkább csak télen sütnek.

M. Nagy Péter

»