Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-16 / 140. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM. 139. SZÁM 1987. JÚNIUS 16., KEDD Kitüntetés után A legjobbak hűségesek maradnak Megkedvelték ülve, fekve Sorozatban gyártják a Stylus-lux garnitúrákat a Ceglédi Stylus Faipari Kisszövetkezetben. A faragott elemekkel díszített tennék sikeresnek bizonyult, a lakosságtól és az áruházaktól érkeznek gyártására megrendelések. (Apáti-Tóth Sándor felvétele) Emlékoszlopon a tábla Mindhárman & Kiváló Pedagógus kitüntetéssel tértek haza.nemrég a Parlamentből. S most mindhárman ugyanazokra a kérdésekre válaszolnak. 1. Mit tart eddigi legnagyobb eredményének? 2. Mit nem tudott megvalósítani? 3. Egyre többször hallani a pedagógusi pálya elszürkülésé- röl. Önt mi marasztalta az iskola falai között? Varnyú Károlyné. az Ady Endre utcai óvoda vezetője: 1. Eredmény maga a 31 év. Ha valaki ezen a pályán eny- nyi időt kibír, az önmagáért beszél. Öröm, amikor azok, akiket egykor tanítottam, ragaszkodnak hozzám, és ide íratják be a gyerekeiket. S közben elmondják nekik, hogy ők is az Irénke óvó nénihez jártaik. Öröm volt az is. hogy 1959-ben kineveztek vezetőnek, tehát bíztak bennem. Ahogy jó érzéssel tölt el az, hogy a fiatal kartársnő, aki nálam kezdett — mint képesítés nélküli —, elvégezte a. főiskolát, s a következő évben pedagóguspályázatot nyert. S lehet-e annál szebb, hogy ma reggel egy pici odabújt hozzám. Nem köszönt, csak a kezem kereste és egy olvadt csokoládét tett bele. Hát ezért érdemes volt csinálni. 2. Kudarc' nap mint nap ér. Annak ellenére, hogy mindent megpróbálok becsülettel és jól elvégezni. Én a szülőktől — akikkel jó a kapcsolatom — gyerekszeretetet és őszinteséget kérek. A fiatalok közül sokan bedobják a gyereket és délután, • amikor jönnek érte, az a legfontosabb: de piszkos vagy. Voltál-e büntetve, mit ettél? Hányszor hallom, hogy szidják az apróságot. Te jó isten! Megmondtam, hogy ne menj a homokba! Néha nem bírom már cérnával, s azt mondom: regg'gel 7 órától délután 5-ig tessék otthon megpróbálni, hogy a gyerek semmit se csináljon. Akkor elszé- gyelli magát, de másnap már ugyanazt a szöveget hallom. 3. Nem tudnék más pályát elképzelni. Legfeljebb valamj hasonlót, ahol gyerekekkel foglalkozhatnék. Nagyon nehezen mérhető nálunk az eredmény, de azért van, s az inspirál bennünket. Többet szeretnék adni annál, mint amit kell. S ezt nemegyszer értékeli a szülő, a gyerek, sőt az iskola, ahová kerül a kis növendék. Ezért nem tudnám elhagyni a pályát. Bogdán Zoltán, á Kossuth Gimnázium matematikatanára, szaktanácsadó: 1. Legszívesebben a jó eredményt elért tanítványaimra emlékezem vissza. Sokan közüKÖSZÖNETNYIlVANtTAS. Fáin szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. barátnőknek, barátoknak, ai exportpince vezetőségének és dolgozóinak hogv drága jó feleségem. TÓTH IMRÉNÉ szül. Arti Ilona temetésén részt vettek, bánatunkban osztoztak és sírjára koszorút, csokrot és virágot helyeztek. Külön köszönetét mondok körzeti orvosunknak az évtizedes gyógykezelésért, valamint a körzeti nővérkének, aki önzetlen fáradsággal látogatta rtieg a betegét A FÉRJE, TESTVÉREI ES ROKONAI. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ezúton fejezzük ki hálás köszöne- tünkeí mindazoknak, akik szeretett, drága jó édesanyánk ROBIS FERENCNÉ szül, Prech Anna elhunyta alkalmából részvétüket fejezték ki, s őt utolsó útjára elkísérték. Mély fájdalmunkban együttérzésükkel velünk voltak. Megköszönünk minden koszorút, csokrot és minden szál virágot, melyet sírjára helyeztek és köszönet azoknak a jó ismerősöknek. akik táviratot küldiek. A GYÁSZOLÓ CSALADJA. lük szépen szerepeltek tanulmányi versenyeken. Volt olyan, aki díjat nyert a Kül- sák Jóasef matematikaversenyen, így felvételi nélkül jutott. be az egyetemre. A több mint harminc év alatt számos későbbi orvost, mérnököt, tanárt, matematikust, közgazdát tanítottam. 2. Tulajdonképpen én szerencsés vagyok. Több kitüntetést kaptam már. Többféle díjat nyertem és most a legmagasabb pedagóguskitüntetést is megkaptam. Ezrek vannak a kollégáim között, akik ugyanúgy megérdemelnék ezt az elismerést és nem kapják meg sosem. Szerencsés vagyok, mert azt csinálom, amit a legjobban szeretek. 3. Sokan azt vallják, csak az marad a pályán, aki nem mert vállalkozni. Én nem így látom. Szerintem a legjobb szakemberek egy része kellő hivatástudattal rendelkezik és hűséges marad, megpróbálja elérni azt, amit a képességei megengednek, Mladoneezky György, az abonyi zeneiskola igazgatóhelyettese : 1. (Előkerül az Űttörővezető című újság 1981-es száma, amelyben Pataki József Békés megyei úttörőelnök arról beszél, hogy hajdani nevelői közül szinte egyedül Mladonecz- ky tanár űr neve maradt meg i az emlékezetében.) — De el- ! mondhatom azt is, hogy most 18 olyan fiatal zenetanárkollégával dolgozom együtt, A MÉM, valamint az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium pályázatót írt ki baromfitartó telepek rekonstrukciója : víziszárnyasok és valamennyi baromfifajta kistermelői telepeire. A pályázat összefüggésben van azzal, hogy a hetedik ötéves, terv időszakában a baromfiágazatnak növekvő feladatai vannak: 1990- ben 630 ezer tonna vágóbaromfi előállítása a cél. Ehhez azonban fel kell újítani a meglevő létesítményeket és szükség van újabb telepekre is. A vágóbaromfi-termelés 17 százalékát adják a víziszárnya- sok, amelyek az exportban is mind nagyobb szerepet kapnak, lévén, hogy'a kacsa és a lúd viszonylag jól értékesíthető külföldön. A kistermelők a baromfiágazat termelési értékének több, mint 40 százalékát adják, a tojástermelésbő] pedig 61 százalékban részesednek. Mind több pulyka és kacsa felnevelésére is vállalkoznak. A pályázók különféle nagyüzemi és kistermelő telepek rekonstrukciójára dolgozhatnak ki terveket, egyes esetekben olyan megoldásokat választhatnak, amelyek új létesítmények építésére is alkaíA nyáregyházi üzemünkbe felveszünk középfokú ruhaipari végzettségű üzemvezetőt Szükség esetén lakásról gondoskodunk. Pilisi Ruházati Kisszövetkezet Pilis, Rákóczi u. 7. 2721 akik diákként akkor kezdtek el a muzsikával foglalkozni, amikor én ebbe az iskolába kerültem. És a harmadik 'lényeges epizód, hogy részt vehettem (Szabó Sándor mellett) a megyei zeneiskolai hálózat kialakításában. 2. Bár sosem voltam nagyra törő, de azért bennem is maradtak hiányjelek. Igen, hogy gyakran többet lehetett volna tenni. De hát a tapasztalatlanság és sok egyéb .,. Például igen vonzónak tűnt számomra a tankönyvbírálat (akkor még általános iskolában tanítottam). De hiába, se módom, se képességem nem volt hozzá. Pedig megláttam a tankönyv hibás pontjait, mégse ment. 3. Csakis a. hivatásszeretet. Vagyis az az öröm, ha látom, hogy a gyerekek, akikkel sikerült megkedveltetnünk egy pályát, megállják a helyüket. Illetve, hogy azok a szülők, akik annak idején egy kicsit belekóstoltak a zeneiskola életébe, gyermekeiket arra ösztönzik, hogy legalább 4—5 osztályt kijárjanak nálunk. Arborétumot létesítenek Kecskemét határában. Az erre a célra kijelölt 21 hektáros masak. A pályaművek díjazására, illetve megvételére ösz- szeseh 780 ezer forint áll rendelkezésre. A legnagyobb díj összege 120 ezer forintnál több. 1985-ben az iskola névadójának emlékeit gyűjtő 6. osztályos tanulók a városi tanács műszaki osztályán Várkonyi ístuán-emléktáblát találtak. Megtudták, hogy a tábla a volt Vigadó épületéről való, és az épület lebontása után hozták a tanácshoz. A tanulók elhatározták, hogy a. táblát rendbehözatják, és méltó helyen elhelyezik. Társadalmi munkával, közel húszezer forintos költséggel, most készült el az emlékoszlop. Amilyen kicsinek tűnik egy város térképén, olyan nemes volt a 8. osztályosok elhatározása és tette. A munkákat minden szakember jutányosán - készítette el. Dióst Pál az aranyozást, Veres Sándor a vésést, csiszolást végezte el nagyon szép kivitelben. A Dél-Pest Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat területen, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság mutatóban kialakítja a Nagy- Alföld kölünböző erdőtípusait. Megtalálható lesz itt a homoki tölgyes, a homokhátságra jellemző borókás, nyárias együttes, a sziki és a mocsári növények, az alföldi akácerdő, természetesen a különböző erdőkben honos fűfélékkel, vadvirágokkal együtt. dolgozói a betonozást díjtalanul készítették el. Az emléktábla elhelyezésében közreműködött diákok büszkén mehetnek el a sport- csarnok előtt. Mi nevelők is büszkék vagyunk volt tanítványainkra. Tyukodi István osztályfőnök, Várkonyi iskola A pártszékházban Fórum A szakszervezetek városi bi-> zottsága július 1-jén, szerdán 14 órától fórumot szervez a pártbizottság székházában a szociálpolitikáról, társadalom- biztosításról, az e területeket érintő legújabb változásokról, s az ezekkel kapcsolatos szak- szervezeti teendőkről. Az eseményre várják többek között a vállalatok vezetőit, szakszervezeti titkárait és tisztségviselőit, valamint a társadalombiztosítással és a szociálpolitikával foglalkozó szakembereket. Az érdeklődők június 24-ig kérdéseket juttathatnak el a szakszervezetek városi bizottsága rímére, vagy a 11-077/84- es telefonon. Hagy kereslet Fejlesztik a nutriatartást A szőrme iránti világpiaci kereslet élénkülését kihasználva a BOSCOOP Agráripari Vállalat jelentősen bővíteni kívánja a prémes állat-tartást. A legkifizetődőbbnek a nutria tenyésztését tartj:'*', mert nem igényel nagy összegű beruházást, és az állat prémjéért versengenek a külföldi megrendelők. Tisztelt gázfogyasztók! Értesítjük Önöket, hegy június 22-én 4 órától június 23-án 22 óráig karbantartási munkák miatt szünetei Kérjük, hogy a gázmérőnél felszerelt elzárócsapot zárják el. Az ismételt üzembe helyezés érdekében gázszerelőinknek meg kell győződniük a gázcsap elzárásáról. Ezért kérjük, teayék lehetővé, hogy a gázszünet időtartama alatt. 22 óráig, gázszerelőink a lakásba bejuthassanak vagy írásos nyilatkozattal igazolják a lezárás tényét A gázszolgáltatás kimaradásáért elnézését kérjük, az üzembe helyezés gyors és szakszerű elvégzéséhez nyújtott segítségüket köszönjük. Észrevételeiket o következő címen, illetve telefonszámon jelenthetik be: Tígóz Gödöllői üzemigazgatóság Dél-Pest megyei szolgáltatási üzem Cegléd, Hold utca 38-40. 2700 Telefon: 11-595, 10-824. i* Cegli sut aprói hirdet lesek V ... ■ ej. 3 szoba összkomfortos családi ház, központi fűtés melléképületben is, ipari árammal, eladó. Ceg- léd. Nyárfa u/lO.B, Cegléden háromszo- bás családi ház. garázzsal. eladó. Érdeklődni: naponta 17 óra után. Cegléd, Csutak K. u. 33. alatt. _____ E lcserélném összkomfortos, távfűtéses, másfél szobás, tanácsi lakásomat egy szoba, konyhás. összkomfortos vagy komfortosra. Megkeresést ,.Liftes ház 181*46” jeligére kérem, a Hírlapkiadó Váll. kirend., Cegléd. Teleki u. 30. szám. Cegléd, Batthyány ú. 29. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet, a hely- szinen, 17 órától, 200 négyszögöles telek, Lakható alsó épülettel. eladó. Cegléd, Láp u. 11. Érdeklődni vasárnap, 12—20 óráig. Kiesi szoba, konyha, spájz házrész eladó. Cegléd, Damjanich u. 4. szám. ______________ W artburg de luxe PT írsz. és egyfaleos cse. rép eladó. Cegléd, Magyar u. 12/C. ____ B eköltözhetően eladó, kis. földszintes családi ház, ugyanott külön építési telek ts eladó. Érdeklődni lehet, telefon: 10-441. va*gy Cegléd, Csolnak u. 8.__________________ G arázs. 42 nm-es kiadó. Kossuth Ferenc u. 43. sz. alatt. Raktárnak is alkalmas • Érdeklődni lehet: Cegléd. Béla u. 7. szám.__________________ Eladó bontásra alkalmas kis ház. Cegléd. Könyök u. 2 szám. Érdeklődni egész nap: Cegléd Alszegi út -19. Eladó 375 négyszögöl építési terület. 60 nm. es melléképülettél. — Érdeklődni a helyszínen. Vasas Lstván, Cegléd. Vak-Bottyán •u. 20/A_____ É pületbontásból gerendák, szarufák és deszka eladó. Cegléd. Bajcsy-Zsilinszky u. 30. sz_________________ Háromszobás, lakható tanya eladó. 1140 n.- öl területtel, gazdasági épületekkel Érdeklődni a helyszínen : Cegléd Ugyer 11. dűlő 841. sz. Tóth 'István Eladó Cegléd, Szőlő u. 5. szám alatt levő családi ház. Háromszobás. gázfűtéses. kertes családi ház eladó. i Cegléd. Perc utca 3 Közép úthoz közei. 570 négyszögöl szőlő eladó — Érdeklődni lehet: Cegléd Pesti út 78. sz. Eladó másfél szobás ház. 416 négyszögöl portával gáz bekötési lehetőség. Érdeklődni lehet 17 óra után. Cegléd. Hold u. 26. A BIVIMPEX ceglédi telepe felvételre keres. 1 fő nyersbőr munkást és 1 fő C kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező nyersbőr munkást Multicar tgk. vezetésére Két műszakos munkaidő. Jelentkezni lehet: Cegléd, Trombitás u. 8. telepvezetőnél. (Építőanyag Tüzép-telep mellett). _____________ E ladó 2 és fél szobás, tehermentes, összkomfortos. ikergará- zsos lakás, Cegléd, Széchenyi úti sorház. C/l., Veres Mihály. — Érdeklődni: Kazinczy út 43._________________ E ladók bontásból építési anyagok. Cegléd, Béke u. 9. szám Külön bejáratú szoba, konyha albérletbe kiadó. Cegléd, Beze- rédi u. 35. Cegléd, Gübodi u. 10. számú. összkomfor- tos családi ház eladó. Eladó 2 szobás, 56 nm-es öröklakás. Wp. -f OTP-átvállalással. Érdeklődni egész nap. Zellei József Cegléd, Kossuth F. u. 48. IV. lház, III. em. 10. Olcsón eladó szoba, konyha, verandád ház. 270 négyszögöl telekkel, Cegléd. Les- tánszki dűlő 675. szám — Érdeklődni: Jónás Zoltán, Cegléd, Ugyer 9. dűlő végén. _______ 1-2 éves szakmai gyakorlattal rendelkező kőművest alkalmaznék. Szappanos István kőműves mester Cegléd Rét u. 38. szám. Szoba, konyha albérletbe kiadó / Cegléd. Sza\?c* u. 4. sz,_______ E ladó Cegléden, I, tónál 64-es horgásztanya, nagy kőépület, fúrott. kút. villanybe- vezetés folyamatban. Érdeklődni páros napokon a helyszínen. Eladó Trabant Hycomat személygépkocsi. Érdeklődni lehet: Nyársapát, József Attila u. 37. szám alatt délután 4 órától. ____________________ 4 0 év körüli intelligens magas férfiak bem utat kozó, tén y* képes levelét várja házas-ság céljából csinosnak mondott, középiskolát végzett nő Levelet „őszinteség 194 459” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll kir Cegléd. Teleki u. 30 szám. Eladnánk Cegléden vagy elcserélnénk II. emeleti társasházban levő. 3 szoba, összkomfortos lakásunkat. Ajánlatot csak levélben „Július 193 721” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll kir. Cegléd, Teleki u. 30 szám._________'________ R edőny és műanyag- permetező* javítás. — Cegléd Túzok U. 2/A. Telefon: 10-249. Eladó 2 és fél szobás OTP-öröklakás Kp. plusz OTP-átvállalással. Érdeklődni: Cegléd, Kossuth F. u. 31., II. lház. II. em. 9. du. 18-tól, va- sárnap egész nap. Fuvarozó tevékenységemet megkezdtem, magánszemélyek és vállalatok részére. IFA tehergépkocsival. Kedvezményes fuvartérítés mellett. Zsilka István, Cegléd, Szekér u. 2._________ E gy-másfé! szobás, külön bejáratú . komfortos berendezett lakást magas térítés ellenében bérelnék. Ajánlatokat „Rendszerető 193 690” jeligére kérem a Hírlapkiadó Váll. kir. Cegléd. Teleki u. 30. Kézi- és motoros permetezők Javítása. — Cegléd Hajó u. 9. PV 38—03 frsz. akpda 105-ös személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Törtei, Körösi u. 54. sz. alatt.__ K is ház eladó Cegléd, Dugovics út 22. Érdeklődni lehet: Ceg- léd. Thököly u. 36. Eladó Cegléd. Kossuth F. u. 43 fszt. 3. két és fél szobás lakás. Érdeklődni a helyszínen, hétfőtől péntekig. 8—18 óráig. Eladó Csemő. Fő út 14. sz. alatt, új kétszintes családi ház, Két család részére is alkalmas vagy ceglédire cserélhető.______ T anya eladó Törtei. Nyilas 29 sz, alatt. Eladó 2 szoba összkomfortos, OTP-s öröklakás. Kp. + OTP. Cegléd, Kossuth Ferenc út 30. I lház, 1 em. 5.______________ A Munka* és Védőruházati ipari Szövetkezet felvételre keres egy műszakos beosztásban, gyakorlattal rendelkező varrónőket és szakmunkásokat. — Jelentkezés: Cegléd Horváth Jó. zsef u. 23—25. sz. Hétfőtől. csütörtökig. 8 órától 16 óráig. Eladó befejezés előtt álló lakható kétszintes, garázsos, ház városközpontban, egy 1 és fél szobás lakást beszámítunk. Érdeklődni : Cegléd. Vitéz u. 9/A. szám alatL Eladó 2 szobás házrész beköltözhetően. Cegléd, Kossuth Lajos u. 18. vagy telefon" 11-105. _____ C sepel ill-es ipart varrógép és a Dohány utcai garázsnegyedben garázs eladó. Érdeklődni : Pomozi László. Cegléd. Só u. 1. szám. Eladó felújított kis családi ház 800 négyszögöl jó szőlővel, gyümölcsfákkal Cegléd helység névtáblától 2 km-re. Fúro+.t kút, ipari áram van. Érdeklődni lehet: Cegléd, Bercsényi u. 5. szám. ISSN 0183—2699 (Ceglédi Hírlap) Baromfitelep-felújítás F. V, Arborétum a közelben Jellemző a homokhátságra