Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-16 / 140. szám

ß Sáriitp 1987. JÚNIUS 16., KEDD III KEK MSÄ*,“”"'“*“' Egymillió köbméter Még elég a víz A nap kél 4.46 20.43 órakor. Jusztin napja. nyugszik A hirtelen jött jó időben A hold kél 0.34 — nyugszik napról napra nő a főváros vízfogyasztása; már elérte az egymillió köbmétert. Ez kö­rülbelül 50 ezer köbméterrel több az éves átlagos napi víz­Gyakran lesz erősen felhős az ég és záporok, zivatarok alakulnak ki. Zivatar idején viharos széllökésék lehetnek. Általában megélénkül, helyen­ként megerősödik a délnyugati szél. Jelentős lehűlés várható. Kora délután nyugaton már csak 20 fok, keleten még 25 fok körül valószínű a hőmér­séklet. fogyasztásnál. Az eddigi re­kord .1 millió 200 ezer köb­méter volt, amit egy két év­vel ezelőtti nyári napon mér­tek. A kutak jelenleg elegen­dő vizet szolgáltatnak a fővá­ros lakóinak. Gépkocsik műszerei NSZK-bel! licenc alapján ké­szíti a haszonjárművek mérő­műszereit a Ganz Műszer Mű­vek Közlekedési Mfiszergyára. Igazodva a piaci igényekhez és kooperálva külföldi céggel mindig a legkorszerűbb elekt­ronikus mérőműszereket ké­szíthetik a gyártósorokon. Ter­mékeikkel kielégítik a hazai, valamint a külföldi Igényeket. Érvényben: június 22-ig Valutaárfolyamok Pénznem Vételi Eladási irt. 100 egy s. Ft-ban Angol font 7 583,51 8 052,59 Ausztrál dollár 3 314,97 3 520,01 Belga frank 122,37 129,93 Dán korona 674,69 716,43 Finn márka 1 046,52 1 111,26 Francia frank 760,09 807,11 Görög drachma a) 34,47 36,61 Holland forint 2 251,98 2 391,28 Ír font 6 792,98 7 213,16 Japán yen (1000) 319,86 339,64 Jugoszláv dinár 7,60 8,06 Kanadai dollár 3 450,70 3 664,14 Kuvaiti dinár 16 447,55 17 464,93 Norvég korona 687.93 730,49 NSZK márka 2 537,26 2 694,20 Olasz líra (1000) 35,05 37,21 Osztrák schilling 360,96 383,28 Portugál escudo 32,65 34,67 Spanyol peseta 36,46 38,72 Svájci frank 3 063,03 3 252,49 Svéd korona 729,88 775,02 USA dollár 4 626,70 4 912,88 ECU (Közös Piac) 5 268.98 5 594,90 a) Vásárolható legmagasabb BARBARA MCCLINTOCK NYOLCVANÖT ÉVE született Barbara McClintock Nobel-dfjas amerikai genetikus; 1983-ban a mozgó genetikai ele­mek felfedezéséért részesült or- x'osi Nobel-díjban, az első nő­ként, aki ebben a tudomány­ágban nem megosztva, hanem egymaga érdemelte ki a rangos tudományos díjat. A Cornell egyetemen tanu’t biológiát, ugyanott doktorált, 1927-ben. Éveken át az egyetem Ralph A. Emerson által veze­tett kukoricagenetikai csoport­jában dolgozott, s kitűnt hihe­tetlenül pontos citológiai kísér­leteivel, megfigyeléseivel. Így sikerült megkülönböztetnie egy­mástól a kukorica rendkívül apf-ó kromoszómáit; különböző kromoszómaszám-variációkat fedezett fel (például növényi objektumon elsőként monoszó- miát), majd az aneuploid ku­koricavonalak felhasználásával módszert dolgozott ki a gene­tikai és a citológiai térkép ösz- szekapcsolására. 1036-tól hat esztendőt a missouri egyetem botanikai tanszékén töltött; ott elsősorban a kukorica kromo* szómarendeilenességeivel fog­lalkozott. Ismét elnyelték a Koranyi-cándorserieget Tüdőgvogyászaink sikere Esztendőnként 19 megye és a főváros tüdőgyógyász-háló­zata verseng az Országos Ko­rányi TBC és Pulmonoűógiai Intézet vándorserlegéért. Ezt tekintve nem csekély ered­mény, hogy — nyolc év után másodszor is — Pest megye nyerte el a serleget, s a ki­magasló teljesítményt tanúsí­tó oklevelet. Mi is van mögötte? Az or­szág lakosságának csaknem egytizedót látja el a legna­gyobb megyei tüdőgyógyászati apparátus: 14 tüdőgondozó in­tézet, 12 stabil ós 7 mozgó er- nyőképszűrő állomás fogadja a járó betegeket, a 270 ágyas Tö­rökbálinti Tüdőgyógyintézet, s a Tárogató úti kórház 65 ágyas osztálya adja a fekvőbeteg-el­látást. Az elmúlt években szembeötlő volt a fejlődés; 1935 óta nyílt meg a dunake­b&nkjegj címlet: 500-as. Diákok nyári szünidőben Hol ebédeljen a gyerek? Hol ebédeljen a szünidőben a gyerek? — Évről évre visz- szatérő gondjuk ez a tanév befejeztével a szülőknek. A Bel­kereskedelmi Minisztériumban elmondták: az általános isko­lák java részét a fővárosban a Junior vendéglátó vállalat lát­ja el. Naponta 130 ezer adag étel elkészítésére lenne mód­juk, ám ez a kapacitás még télen sincs kihasználva, az is­kolák ugyanis mindössze napi Egymiiliárd forint értékben Az első OTP-kötvények — Kiállítás. Nagypál István festőművész kiállítása nyílik meg június 21-én Nagymaro­son a művelődési központ­ban. A nyári tárlatot Lábai László, az MSZMP Váci Vá­rosi Bizottságának titkára nyitja meg, majd az érdek­lődők július 19-ig tekinthe­tik meg a kiállítást naponta 10 és 17 óra között. Az Országos Takarékpénztár a pénzügyi kormányzat megbí­zása alapján egymiiliárd fo­rint értékben kötvényt hoz forgalomba a lakosság számá­ra. A gazdaságfejlesztési és szerkezetátalakítási célokat szolgáló értékpapír 10, 20, 50 és 100 ezer forintos címletek­ben már megvásárolható az ország mintegy 600 OTP-fiők- jában és totó-lottó kirendelt­ségében. A hatéves lejáratú kötvények kamata évi 11 százalék. A ka­matokat 1933. június 15-től évente fizeti ki a takarékpénz­tár. A kötvények névértékét pedig 1991 és 1993 között há­rom részletben kapják vissza a tulajdonosok: az első és a második évben 30-30, a har­madik évben pedig 40 szá­zalékot. Az értékpapírok be­mutatóra szólnak, a kamat-, illetve törlesztőszelvények' a feltüntetett határidő után is bármikor beválthatók. Az ér­tékpapírok magánszemélyek között szabadon átruházhatók, de csak a még le nem járt ka­mat- és törlesztőszelvényekkel együtt érvényesek. 107 ezer adagot rendelnek. Az eddigi előjegyzések szerint az idei nyáron a budapesti nap­közik, táborok naponta össze­sen 17 ezer adag ebédet rendelnek a gyerekek számá­ra. A Junior további néhány ezer tanuló étkezését oly mó­don biztosítja, hogy lehetővé teszi körülbelül ötezer adag ebéd elvitelét mintegy tíz konyhájáról. Három Pajtás ét­termében pedig húsz forint körüli összegért nyáron is ét­kezhetnek a diákok. A vendéglátó helyeken or­szágszerte összesen 23 ezer ál­talános iskolás, s 8 ezer közép- iskolás tanuló ebédel egyéni előfizetéssel, a napközis tari­fához hasonló összegért. Szá­mukra ez a lehetőség nyáron is adott, s többnyire igénybe is veszik. A vendéglátó helyek döntő többségénél kötelező előírás az ölesó eíöfizétéses menü kiszolgálása, s ezt az igénybevétel előtti hét közepe táján kell általában befizetni. Pozsony—Maszkra Szomszéd** isik lévé ifiéi szlovák televízió 17.35: Nyugat-szlovákiai magazin 18.30: Tudományos és műszaki magazin 19.30: Híradó 20.00: Jess Haliam büszkesége. 21.30: Arany Prága *87 21.45: Autósok, motorosok maga­zinja KADI« ES TV MTS Olt AD OL KOSSUTH RADIO 4.20: Jó reggelt! 8.20: Társalgó 9.44: Britten: Zenés délelőttök — szvit 9.53: Telelottósorsolás! 10,05: Biomassza és fabrikett 10.25: Éneklő ifjúság 10.40: Muzsika gyerekeknek a Szovjetunióból 10.55: Népdalok 11.24: Lgy hfrhedett kalandor a XVII. századból 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.45: A belpolitikai rovat műsora 13.00: Klasszikusok délidőben 14.19: Magyarán szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Élő világirodalom — Bel­gium 15.20: Népdalok, népi hangsze­reken 15.40: Poggyász 16.05: Látogatóban — Siklóson 17.00: Történetek állatokról 17.39: Szép ez is 17.45: A Szabó család 18.15: Hol volt, hol nem volt .. . 18.25: Könyvújcíonságok 18.30: Esti magazin 19.15: Rendezte: Török Tamás. Hullámok és tenger 20.04: Zenekari muzsika 21.06: Bojtár László népdalfeldol­gozásaiból 21.30: Tudomány és gyakorlat 22.20: Tíz perc külpolitika 9.05: Napközben 12.10: Az Almásfüzitői Timföldgyár fúvószenekara játszik 12.32: Seress Anna nótákat énekel 13.05: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: „Török-fantázia** 15.05: Füzes Péter kürtön játszik 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Hajdan-volt ön-képzőkör 18.30: Martiny Lajos lemezeiből 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Opereítfinálék 20.30: Népdalkórusok, cimbalom­kettősök 21.00: Hírek. Időjárás. Útközben 21.05: Nemes Barry Lyndon úr em­lékiratai 21.24: Aradszky László koncertje a Fővárosi Operettszínházban 22.10: Nemcsak zene 23.20: A mai dzsessz 24.00: Virágénekek 0.15: Éjfél után BARTÓK RADIO 6.05: Muzsikáló reggel 8.07: Időszaki kiállítások 8.12: A Berlini Fiiharmonikus Zenekar hangversenye 9.30: Goldmark: Sába királynője 10.15: Kamarazene fuvolával 11.00: Zene korabeli hangszerek­kel 12.06: Menotti: Amelia bálba megy 13.05: Anyám könnyű álmot ígér 13.47: Kórusmövek az emberi arc­ról 14.00: Handel-művek két zongorázik 23.30: Vígoperákból 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után PETŐFI RADIO 4.30: Reggeli zenés műsor 7.35: Slágerek mindenkinek 8.05: Slágermúzeum 15.05: Labirintus 15.20: Flotow: Márta 16.00: Kamaramuzsika 16.57: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye 13.30: Na matern jem jeziku 13.05: In der Muttersprache 19.35: Jelena Obrazcova operaáriá­kat énékel “'ü.OS: Énekszó 20.35: Rockpódium 21.05: Mechthild Georg és Scot Weir (ének), valamint a gachingi kamarakósus hang­versenye 22.24: Az Európa Kiadó együttes lemezéről 22.44: Sikoly 23.33: Műsorzárás TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.05: Utazz velünk! 8.45: „Szél hozott, szél visz el .. 9.20: Ferdinánd a szeliemvasúton 9.50: Telelottó 10.00: Delta (ísm.) 10.25: Mozgató 17.20: Hírek 17.25: Három nap tévéműsora 17.30: Csillagvitéz 18.40: Mini-Stúdió *87. 18.45: 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal 19.10: Esti mese L.9.30: Híradó 20.05: Sógun 20.50: Stúdió *87. 21.50: Felkínálom népgazdasági hasznosításra 22.40: Híradó 3 . 2. MŰSOR 15.30: Tévétorna XVII. veszprémi tévétalálkozó 15.35: Fortunió dala 16.20: Villámfénynél 18.05: Zene az életem 18.35: Dél-alföldi magazin 19.40: Az Interfórum *87 gálahang­versenye A szünetben: 20.45; Magyar Nemzeti Múzeum 21.50: Híradó 2. 22.05: Betűreklám 22.10: Képújság 22.25: Music* viva. Zenei magazin 2. MŰSOR 20.00: Fiatalok tévéklubja 21.30: Időszerű események 22.00: Ez történt 24 óra alatt 22.15: Arany Prága *87 MOSZKVAI TELEVÍZIÓ (Magyar idő szerint!) 6.05: Beszélj ... Színmű 8.50: Hírek 14.00: Hírek 14.10: Anyák iskolája 14.40: Izlandi egyetemi kórus hangversenye 13.00: Hírek 13.05: Nyílt pályázat 15.50: Dokumentumfilm 16.45: Vllághíradó 17.00: Agroipari egyesülés jelene és jövője 17.30: A demokrácia és az embe­ri jog 18.45: A Rjabinuska trió énekel 19.00: Híradó 19.40: J. Szaulszklj zeneszerző szerzői estje 21.30: Vllághíradó 21.50: Támadás a titkosrendőrség­re 23.20: Hírek 23.25: Sportösszefoglaló 0.05: Koncertfilm szi és az érdi gondozóintézet, átvéve több mint százezer em­ber pulmonológiai vizsgálatát, kezelését a fővárostól. Üj épü­letbe költözött a ceglédi, s rö­videsen korszerűsödik az aszó­di gondozó. Új ernyőképszűrö állomások létesültek három településünkön. A nehéz gaz­dasági körülmények ellenére is új műszerek sorát állították be a kórházi osztályokon, s a tö­rökbálinti gyógyintézetben új pavilon is épül, 50 ágyas gyer- mekpulmonológia kap majd benne, helyet. Ami pedig a szakmai ered­ményeket illeti: néhány éve még hátul kullogtak a tbc-s betegstatisztikában, ma az or­szágos átlaggal megegyező e kór itteni előfordulása. Eztei- émi nem volt könnyű, hiszen az agglomerációban, ahol sok az ingázó, a bevándorló vagy csak ideiglenesen beleöltöző, nehéz felkutatni a betegeket Ugyancsak minőségi változást hozott a törökbálinti asztma­ambulancia. Tavaly megkét- szerezték a kiterjesztett la kossági szűrést, s ezit a kör­zeti orvosi hálózattal közösen oldották meg. Dubasi úttörők Jubiláló labor A KISZ Dabasi Bizottsága jubileumi napokat rendez jú­nius 22. és 24 között a rév­fülöpi Zalka Máté Úttörőtábor fennállásának 20; évfordulója tiszteletére. A révfülöpi prog­ramban szerepel megyei út­törőtörténeti vándorgyűlés is, amely bemutatja a természet- járó táborozás múltját, jelenét és jövőjét Dabas körzetében. Flóra-verseny A Flóra virágositási ver­seny országos megnyitóját tartották Fertőszentmikióson. A versenyt a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa, vala­mint a Kertbarátok és Kiste- nyésztök Országos Szövetsége hirdette meg. Szűkebb környe­zetük, lakóhelyük virágosán- sára, szépítésére hívják a kertbarátokat, a kertészkedés kedvelőit. A virágokkal díszí­tett ablakokról, erkélyekről, közterekről készült fotókat no­vember 15-ig kell beküldeni a Hazafias Népfront Országos Tanácsához. A győzteseket könyvajándékokkal, illetve a Kertészet és Szőlészet című hetilap egyéves előfizetési utal­ványával jutalmazzák. Jármű a járdán Autóval a vendéglőbe Lóháton. Monoron Szemők Ferenc 32 éves rokkantnyug­díjas lakásának udvaráról ki­lovagolt az úttestre, s nem adott elsőbbséget egy segéd- motorosnak, akivel összeütkö­zött. A lovas megsérült. Ittasan. Kókán Makádi István 23 éves segédfúró te­hergépkocsival a megengedett sebességet túllépve kanyaro­dott és összeütközött egy sze­mélygépkocsival, majd meg- pördülve az Aranykerék ven­déglő terasza korlátjának, ar­ról pedig a kerítésnek csapó­dott. A vendéglő előtt álló Trepák István 58 éves tsz- tag megsérült. Makádi sze­szes italtól befolyásol tan, nem a megengedett sebességgel vezetett. Bevonták a jogosít­ványát. összeütközött. Dunakeszin Gellén Zoltán 24 éves tanuló kerékpárjával összeütközött Púk József 19 éves központi­fűtés-szerelő motorkerékpá­rossal. Gellén Zoltán megsé­rült. Mindketten figyelmetle­nül vezettek. Figyelmetlenül. Fóton Be- rekszászi József 24 éves fog­lalkozás nélküli ittasan vezet­te segédmotoros kerékpárját, s egy járdán parkoló sze­mélyautónak ütközött. A férfi megsérült Gyermekbalesct. Sziget- szentmiklóson Berta Márta 9 AJiuJ* I Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői és csütörtöki lapszámainkban Nem használ a figyelmeztetés A víz szedi áldozataiI Fürdés közben fulladt vízbe Szentandrás térségében a Kö­rös holtágán kijelölt szabad­strandon Vngi Zoltán 13 éves helyi tanuló, Tímár külterüle­tén a Tisza holtágában Pati- kás József 13 éves helyi ta­nuló, Mártély külterületén a Tiszában Ferenczi Tamás 21 éves szegedi segédmunkás, Do­rog külterületén, a Palatínus bányatóban Bozó Sándorné 44 éves famérő, helyi lakos, Le- génd külterületén, a Csurgó víztározóban Ponicsán Gyula 30 éves betanított munkás, he­lyi lakos, a hévízi tófürdő­ben Csiszár Ferenc 29 éves szegedi lakatos, Makó külterü­letén, a Maros folyón kijelölt szabaclstrandon Brá) Sándor 31 éves helyi segédmunkás, Cibakháza külterületén a Ti­sza holtágában Furduly Dénes 34 éves tsz-tag, tiszaföldvári lakos, Balatonfűzfőn a tóban Vásárhelyi István 46 éves fog­lalkozás néiküli, helyi lakos, Dunavecse külterületén a Du­na holtágában tiltott helyen fürdött és vízbe fulladt Béres Erzsébet 16 éves gépivarró, he­lyi lakos. éves tanuló kerékpárját tol­va egy gépjármű mögül fi­gyelmetlenül lépett az úttest­re, ahol egy motorkerékpáros elütötte. A gyermek megsé­rült. Karambol. Budaörsön Ko­vács Miklós 29 éves gépko­csivezető autóbusszal szabály­talanul kanyarodott balra és összeütközött egy személy­autóval. A gépkocsit vezető őri József 22 éves órás meg­sérült. OUlaltávolság. Köröstetétle- nen Bató Tihamér 16 éves tanuló motorkerékpárral nem tartott kellő oldaltávolságot, s elütötte a vele azonos irány­ban, az úttest jobb .oldalán gyalogló Falusi István 32 szobafestő-mázolót és Falusi Istvánné 32 éves adminisztrá­tort. Mindkét gyalogos meg­sérült. Kanyarodás közben. Sziget­halmon Tóth Attila 33 éves menetirányító személygépko­csival szabálytalanul kanya­rodott é.s elgázolta Zsomber Zoltán 19 éves lakatos motor- kerékpárost, aki súlyos sérü­léseket szenvedett. Gázolás. Jászkarajenőn Andruzs Dezső 21 éves gép­szerelő személygépkocsijával a gyalogjárdán közlekedett és ott elütötte Serfőző Ferencné 73 éves nyugdíjast, aki meg­sérült. Vigyázatlanul. Gödöllőn Po- czeth Kálmán 31 éves kisipa­ros személygépkocsijával sza­bálytalanul kanyarodott és elütötte Antal László 17 éves segédmunkás motorost, aki megsérült. Felborult. Monori-erdőn a 19 éves Mélykúti Beatrix fi­gyelmetlenül vezette személy- gépkocsiját, mellyel az árok­ba borult. A lány megsérült. FJékanyarodott. Nagykőrö­sön egy személyautó elütötte a kerékpárjával figyelmetle­nül elékanyarodó Müller Mi- hályné 44 éves háztartásbelit, aki megsérült. Szabálytalanul. Nagykörö­sön Kolompár János 26 éves fűtő személygépkocsijával szabálytalan kanyarodás köz­ben elütötte Barta Zoltán 18 éves esztergályos motorke­rékpárost. aki megsérült. Leszorította. Szentmárton- kátán Petti Vilmos 20 éves operátor személygépkocsival szabálytalan előzés közben az árokba szorította Simon Ká­roly 35 éves fűtő személygép­kocsiját, Simon súlyos sérü­lést szenvedett. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit. nrPT IsrPVri ujnj in A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest Megye! Bizottsága és ál Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — vasárnap kivételével — naponta. — Főszerkesztő; Sági Agref. — F KS I ffiL'l ! 1 I n'nLrtl Főszerkesztő-helyettes: Árkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi B. u. 8. POSTACÍM: BUDAPEST, PF. 311. IRAN YITÖSZAM: 1446. — lüadja a ! vte "i*.“ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. BJaha Lujza tér 3. 1939. Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja• 343-léo és 336-133 —-------—--------------------------------------- <?7*rlres.7tősé2i titkársás- 335-363. FIOKSZERKESZTÖSÉGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1.. Pf. 19. 2101. Telelőn: 11-400. — ÉRDI lítRLAP. Érd freels u í—a wn , 32 GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő, szabadság út 2. Pí. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONORI HÍRLAP, Honor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - NAGYKŐRÖSI HÍRLAP, Nagykőrös, Hősök téré "s' f,,n mélefnn ■ 79S — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon; 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető; Csöndes Zoltán vezérigazgató. — Terjeszti a Magvar Posta ' ' -............................- ---------rAo*<i b<rianii7lptpihpn gr a HírlCifizefiési és T.anellátáSi Irodánál ÍHET.THl ■RnrianPRt V TÁ-rcof 4-,ír. 1 tonn í.x 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom