Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-15 / 139. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM 1981. JÚNIUS 15., HÉTFŐ A megrendelő jár jól Kontrát mondtak a kontároknak Nem csinálnak belőle presztízskérdést Erre szokták mondani: „ha egy üzlet, beindul..." S mivel mostanában gyakran hallani kisebb-nagyobb vállalkozásokról, elég sűrűn találkozunk a csonkán is mindent eláruló félmondattal. Persze néha — főleg ha magánkezdeményezésről van szó — az irónia erősebben cseng ki belőle, mint az elismerés. Talán ritkább is az olyan példa, amelyik állami, vagy szövetkezeti vállalat rugalmasságáról, gyors alkalmazkodóképességéről tanúskodik. Ennek azonban megvannak a maga objektív okai. Egy biztató kezdeményezésről mindenesetre körülbelül két hónappal ezelőtt már hírt adtunk. Akkor nyitotta meg üzletét, illetve szolgáltatórészlegét Monoron a piactér melletti, volt alkalmi bolt helyén a budapesti Generál Javszer. Arról tájékoztatott Füstös B. 'László, a kisvállalat igazgatója, hogy elsősorban a körzetközpont és környéke gázprogramjába kívánnak bekapcsolódni, de úgy, hogy elvállalnak és elvégeznek^ minden ezzel — akár közvetlen, akár közvetett kapcsolatban lévő — feladatat. A megelőzés a cél — Pontosan ez a szándékunk továbbra is — erősítette meg a napokban az igazgató szavait Zám Lajos főmérnök is. — Épp most készítettünk egy gyorsmérleget, amiből az derült ki, hogy április közepe óta körülbelül százhetven — elsősorban mrmori — megrendelést kaptunk. — összhangban vannak-e ez önök eredeti ajánlatai az igényekkel? — Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy igen. Mi ugyanis az első perctől vállaljuk a gázbekötés megtervezését, engedélyeztetését, magát a bekötési munkát, az üzembe helyezést, a TIGÁZ hozzájárulásáKellemetlen sarok A drágább az olcsó? íjak megszerzését. S mivel az ilyesmi egy kis rendetlenséggel, fúrással, véséssel jár, ha a megrendelő kéri, kifestjük, ki is takarítjuk a lakást. — Sok ilyen teljes körű megrendelésük volt? — Akadt szép számmal — mondta a főmérnök. — Mindenesetre mi nem ragaszkodunk hozzá, az ajánlatunk nem jelent árukapcsolást. Nem csinálunk presztízskérdést abból, ha csak az egyik vagy másik munkafázist végeztetik el velünk. Persze azért igyekszünk meggyőzni a megrendelőt, hogy előnyösebb a mi 1 ezer 420. 1 ezer 760 forint körüli tervezési díjunk, mint a szabadpiacon kialakult árak. És az sem lehet közömbös, hogy nem kell minden alkatrész vagy szakember utánkü- lön-külön rohangálná. Itt az üzletünkben kiválaszthatók a gázzal működő fűtő- vagy vízmelegítő készülékek, megvásárolhatók és a munkák is megrendelhetők. Árukapcsolás nélkül — Jobb-e vajon a választék itt, mint más üzletekben? Ezt Varga Lászlótól, a kisvállalatokat áruval ellátó Jav- szerker Igazgatójától kérdeztük. — Minden ami a mi készletünkben egyáltalán fellelhető, az ebben az üzletben megvásárolható, vagy \megréndelhető — mondta az igazgató. — Mo- nor szerencsére nincs messze a fővárostól, könnyen megszervezhető tehát az utánpótlás. Egyébként a vásárlás sem jár semmiféle más kötelezettséggel, tehát ugyanolyan szívesen szolgáljuk ki azt, aki csupán egy kandallót vesz, mint aki a beszerelést is megrendeli. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy a hiánycikkeknek számító gáznyomáscsökkentőket mi is csak a saját bekötéseinkhez tudunk szerezni. Ez nagy gond, sajnos kényszerh elyzet. Hasznos verseny A Generál Javszer egyébként Zám Lajos főmérnök szerint tovább kívánja bővíteni működési területét. A körzet bármelyik,községéből elfogadnak megrendelést — ahol van — gázbekötésre, illetve egyéb központifűtés-szerelésre, fes-. tésre, mázolásra, tapétázásra, műanyag vagy szőnyegpadló felragas ztás ára. Természetesen az üzlet nyitva tartását a helyi körülményekhez igazították, vagyis csütörtökön reggel nyolotól este hatig várják a megrendelőket, szombaton is nyitva vannak délig. A többi napon — a hétfői szünet kivételével — 8-tól 17 óráig dolgoznak. Az üzlet tehát valóban beindult, s talán már nem korai megállapítani, hogy mindenki jól járt. A Generál Javszer kiszélesítette hatókörét, ami ugyanúgy anyagi előnyökkel is jár, mint a Javszerker számára ä forgalombővités. Számukra azonban fontosabb, hogy a körzetben az ő belépésükkel is bővült, színesedett a szolgáltatások köre, s csökkent a megrendelők kiszolgáltatottsága. A jó iparos valószínűleg ezután is elég munkát talál, a kontároknak megkontrázását pedig kár lenne sajnálni, Vereszki János Noteszlapok Hetyke kalapban már soha A kettő talán összeegyeztethető De szeretnék én is kalapban járni... Olyan kis hetyke, áttört mintájú kalapban, aminek a karimáját szalag fogja körbe, rácsapja az ember a feje búbjára, és végiglibben a főutcán. W Ehhez a kalaphoz a felgyűrt szárú farmer is illik, meg a derékon kívül -lifegő férfiing, vagy bármi. És amikor felvenném, ragyogna a nap, és a fekete vagy zöld iskolai falitáblákon még ott vidámkodna a felirat, hogy VAKÁCIÖ-Ó, és én úgy érezném, hogy a világ közepén vagyok, ha nem éppenséggel én lennék a világ közepe. De hát ehhez tizenévesnek kell lenni. És én már... hajjaj..., nem vagyok az. Tőlem a gimnázium gyönyörűséges udvarán — park ez, hogy is hiheti bárki idelátogató emberfia közönséges udvarnak? — azt kérdezik, hogy mit keresek errefelé, tán csak nem nosztalgiázom? Holott én szeretnék ott ülni a díszfák árnyékában a kőszegélyen, lógatni a lábamat, és a másnapi matematikadolgozaton keseregni. Pedig ezzel most igen nagyot mondtam, a matematikadolgozatokat világéletemben a válogatott kínzások között tartottam számon, és most mégis ... Most, hogy- itt libeg előttem három kislány kalapban. miközben én építőanyag- árakra gondolok, személyi jövedelemadóra és az esedékes számlakifizetésekre, hőn óhajtott, egyetlen kívánságom is örökre teljesíthetetlen marad Olyan kalapban már soha nem tárhatok. Nagyon szeretem, ha gyere kék verset mondanak. Nagy lélegzettel indulnak a soroknak, a legbugyutabb rímnek is hatnia kell, ha ők mondják Ez a kis első osztályos például a következővel örvendeztet meg. ... ,, ... — Mondjak neked egy verset? — De még mennyire I Nekilendül, kezdi: — Hazamegyek, olyan bulit csinálok, / vasvillával kergetem. a családot, / anyósomat fölakasztom egy szögre, / apósomat beleverem a földbe! Csak annyi telik tőlem, hogy megkérdezzem: van még tovább is? Azt mondja, van, de azt- még nem tudja. Nem baj, mondom, ez az első versszak, már ez is több. mint ígéretes Mk Az olvasó cipőt hoz, csinos kis lábbelit, hétszáz forint Leveiesiádánkbél A ballagó diákok köszönik A Monori 1. Számú Általános Iskola ballagó diákjai, a 8/b osztály nevében meg szeretném köszönni a Forrás Áruház dolgozóinak a fáradozását a ballagási ruháink beszerzéséért és tárolásáért. Sok munkába került, míg végre kialakult a végleges öltözet. S ez bizony nemcsak az osztályfőnökünknek. dr. Dudás Jenönének, hanem az áruházban dolgozóknak is gondot jelentett. Mégis az eladónők nem sajnálva a fáradságot, utánajártak, beszerezték, s tárolták az osztály részére a ballagási ruhát Ezúton is még egyszer meg szeretném köszönni a Forrás Áruház ruházati osztálya se-*- gítőkész eladóinak segítségét. Jakab Csaba volt 8!b osztályos tanuló Kulturális programok Ecseren hétfőn 18 órától filmvetítés. Gombán az autós kertmoziban 21-től: Ifjú Frankenstein (feliratos amerikai horrorparódia, országos bemutató előtt). Gyomron 14-től Pál Aranka festőművész-tanár és ifj. Pál Mihály szobrászművész kiállítása a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában (Bgjcsy-Zs. u.), I5-től a kerámiaszakkör foglalkozása, 17-től kismotorvezetői tanfolyam, filmvetítés 17.30-tól: A betörés nagymestere (színes, szinkronizált francia krimi), a Strand kertmoziban 21-től: A lator (szí nes, szinkronizált olasz film vígjáték). Az úttörőházban 15- től a sakkszakkör foglalkozá sa. Maglódon filmvetítés 18- tól: Gyanús árnyak (színes ki nai kalandfilm). Monoron 16-tól az alkoholellenes klub összejövetele, kertmoziban 21-től: öt láda aranyrög (színes, szinkroni zált kalandfilm), a filmszínházban 18-tól és 20-fól: Mad Max (színes amerikai sci-fi). Pilisen 18-tól az asszonyklub összejövetele. volt az ára, egy hétig hordta, és már nincs is sarka, a harmadik útján kibillent a helyéről. Elvitte a cipőboltba, ott azt mondták neki, kicserélni sajnos nem tudják, mert még javítható, viszont az üzletvezető egyetlen napos határidővel vállalta a javíttatás elintézését díjmentesen. Ugye azt mégsem lehet kívánni, hogy másikra cseréljék, mert akkor az a még javítható cipő a szemétbe megy, értékesíteni már nem lehet, kész, vége. Míg ellenben ha megjavítják, egy pár cipőt mégiscsak nvert az állampolgár meg a népgazdaság. Na de viszont az olvasó meg azt kérdezi, hogy ha most beleegyezik a javításba, megeshet — ez a cipő már bizonyította, hogy képes rá —. egy hét múlva megint kibillen sarka. És akkor meg már nem cserélik, mivel javítva volt. És neki se hétszáz forintja, se cipője. Ez ám a kérdés! Órák óta töprengek a kielégítő válaszon, de ami feleletet találok, az hol az államháztartás szempontjából nem stimmel, hol az állampolgár szemszögéből.' Pedig a kettő valahol nyilván összeegyeztethető. Tán épp a cipőiparban. K. Zs. Lett volna miről Kudarc A z idén ünnepeltük a ** Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség zászlóbontásának 30. évfordulóját Ebből az alkalomból .a Monori Városi Jogú Nagyközségi KISZ-bizottsúg és a politikai munkabizottság pályázatot irt ki. Ä meghirdetők értékes díjakat ajánlottak fel, hiszen hatezer forintot szántuk erre a célra. A pályázat határideje május 31. volt, de mint az illetékesektől megtudtuk, egyetlen pályamű sem érkezett, így értékelésre sem kerülhetett, sor. Megjegyzésünk: Sajnáló ■ s ez a kudarc, annál is inkább, mert a körzetnek komoly hagyományai vannak ezen a területem.. A KiSZ-élet éppen az alakú- l ' követő években virág zott a legszebben, tehát bő- v n lett volna miről írni az esetleges pályázóknak. A mostani KISZ-esek is v .ették volna azt a fáradságot. hogy felkutatják a múlt emlékeit és papíron rögzítik azokat. Így kudarccal zárult a pályázati felhívás, amiből az érdekelteknek feltétlenül le kell vonni a megfelelő következtetéseket. .. R emélhetőleg megteszik.-ér Ismét lehet jelentkezni Egyre kevesebb a jelentkező az utóbbi néhány évben a középiskolák levelező tagozatára, így van ez a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskolában is. Tavaly tértek át arra a gyakorlatra, hogy csupán minden második évben indítanak első osztályt a levelezők számára. A most záruló tanévben tehát nem volt első osztály, ősztől azonban ismét indítani szeretnének. Amint dr. Halász János tagozatvezető tanártól megtudj tűk, az 1987—88-as tanév levelező tagozatára 1987. szeptember 1-ig lehet jelentkezni, alapvető feltétel a 16. életév betöltése. Ezenkívül a leendő első osztályosoknak rendelkezniük kell legalább egyéves munkaviszonnyal. • \ Jelentkezési lapot a gimnázium portáján lehet kérni, s az — a kitöltés után — ugyanott le is adható. Mellékelni szükséges az általános iskola nyolc osztályának elvégzését dokumentáló végbizonyítványt is. Mindezt bárki személyesen is intézheti, de levélben is elfogadják a jelentkezéseket.- A pontos cím: József Attila Gimnázium és Szakközépiskola, Monor, Ady Endre utca 12—14. 2200. A tagozatvezető elmondta még, hogy a felvételről értesítést nem küldenek senkinek. Mindenkit felvesznek, aki megfelel a követelményeknek. A tanév szeptember elején kezdődik, annak időpontjáról a gimnázium üvegajtaján kifüggesztett tájékoztatóról szerezhetnek tudomást az érdekeitek. Ugyancsak közérdeklődésre tarthat számot az, hogy az 1987—88-as tanévben értelemszerűen nem lesz második osztály, következésképp különbözeti «vizsgára nincs lehetőség. Azok tehetnek csak különbözeti vizsgát, akik technikumot végeztek, ők a III. osztályban folytathatják tanulmányaikat. G. J. Fogási tilalom amurra A Rákosmezeje Termelőszövetkezet horgászegyesülete egész évre fogási tilalmat hirdetett ecseri taván az amurra. Más halfajokra viszont napijegyet adnak ki e hónap elejétől, felnőtteknek 130 forintért, ifjúsági horgászoknak hetvenért. Egy-egy napijegyért a felnőttek foghatnak 2 pontyot, hat kárászt és egy csukát, az ifjúságiak egy pontyot, három kárászt és egy csukát Napijegyek igényelhetők a Rákosmezeje Tsz ecseri telepén, reggel héttől délután fél négyig, Harazin Ferenc horgászmesternél. vagy Harazin Jánosnál, a horgászegyesüiet gazdasági vezetőjénél. Díszkerítés fából ön megtervezi, mi elkészítjük. Díszkerítés-elemek időt álló, szárított akácfából, minta vagy rajz alapján. Megrendelhető méretek: a legnagyobb hosszúság: 950 mm, a legnagyobb szélesség: 85 mm. Keresse fel mintaboltunkat: Monor, Ady Endre út 44. Ugyanitt kész típuskerítés-elemek, parketta, lambéria és egyéb faáruk is kaphatók. NEFAG monori erdészeti üzeme ISSN OÍJS—2051 (Monori (Űrlap) tesen hamar érkezik a válasz: tudunk mi úszni, egész télen Pesten tanultuk. Nem akarom ezeknek a tanfolyamoknak a jelentősegét lebecsülni, de épp a gyakorlott úszók bizonyítják, mennyire más közeg az uszodák, vagy a kubikgöd- rök, bányatavak vize. Mennyi az utóbbiakban a veszélyes akadály, a tuskó- tól a drótkötélig, milyen hirtele'n változhat , a vízmélység. A körzetben lévő tavak mindegyikén — a gyömröi tóstrandot leszámítva — tilos a f ürdés. Ennek a tilalomnak azonban nagyon nehéz érvényt szerezni, hiszen gátőrökkel csak itt-oit találkozunk, s a halörök jogköre, feladataik mások. Rendőrt sem lehet állítani mindegyik tó partjára, de talán a járőrkocsik útvonalába be lehetne iktatni egyik-másik veszélyes tavunkat. A szülőknek — és a gye- rekeknek is — pedig jó tudni, a monori-erdei strand már nyitva van. Pénteken, szombaton és vasárnap fogadják a fürdőtöket, s felügyelnek is rájuk. Igaz, ott belépőjegyet kell váltam, ami nem olcsó. -De érdemes elgondolkodni a kérdésen: az a drágább, vagy...? V. J. A múlt hét végén az ál- ** talános iskolások számára befejeződött a tanév, és — sajnos — épp ezek voltak az első igazi meleg, nyári napok is. Mielőtt még a diákok megköveznének, tisztázni akarom, nem a gondtalan vakációt, a verőfényes időt, a kánikulát sajnálom tőlük. Egyszerűen féltem őket. Bármennyire nem szimpatikus dolog sokak szemében, hogy ilyenkor a legkülönbözőbb fórumokon — szerintük vészmadárként — ismételgetik, ismételgetjük évről evre: nagyon vigyázzunk a gyerekekre, egymásra, az új tanév kezdetén valamelyik osztályból, valamelyik iskolapadból mindig hiányzik valaki. Pedig csak egyetlen pillanatra feledkezett meg róla, hogy ahol a labda megpattant, az már az úttest széle, vagy hogy bármennyire is éget a nap a ringó gumimatracon, a viz lényegesen hidegebb. És sajnos már ismét aktuális a figyelmeztetés. Alig emelkedett ugyanis valamelyest a hőmérő higanyszála, a környékbeli kis tavakon máris megjelentek o fürdőzö gyerekcsapatok nem egyezer felelőtlen kamaszok, sőt felnőttek vezetésével. Az intő szóra termesze-