Pest Megyei Hírlap, 1987. június (31. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-15 / 139. szám
1987. JÚNIUS 15., HÉTFŐ 3 Megtartotta IX. küldöttgyűlését a TIT Alapvető megújulás szükséges Ünnep és látványosság (Folytatás at I. oldalról.) pülők vonultak föl. A repülőtér fölötti elegáns áthúzással búcsúzott a Malév IL—13-as gépe, amelyet hamarosan kivonnak a forgalomból. Az ejtőernyősök kupola- és csil- liaugrást, a vitorlázórepülők zenére légi balettet mutattak be. Most első alkalommal a hazai gyártmányú új, szuperkönnyű kétszemélyes repülőgéppel is megismerkedhettek a nézők. A helikopterek és a mezőgazdasági repülők azt mutatták be, hogyan dolgoznak a hétköznapokon, s ez bizony — hasznossága mellett — látványnak sem utolsó. Láthattuk repülni azt a PO—2-es típusú gépet, amely Az utlrakönnyű Famadár Pusztai László, a MÉM Repülőgépes Szolgálat főpilótája az MD—500-as helikopter kormányánál nek vezetése közben tavaly Császár Károly éledét vesztette, akkor még kevesen tudtuk, hogy az idei repülőnapot is megzavarja egy tragikus baleset. A nyitókép bemutatása közben egy Szd—30-as Pirát típusú vitorlázógép lezuhant, s vezetője, Dénes Sándor 52 éves szerkesztő, az MHSZ csepeli repülőklubjának vitfjrtáSÖ1 oktatója a helyszínen meghalt. Feltehetően műszaki hiba miatt következett be a baleset, a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. M. Nagy Péter Mire jó az újság? (a cím melleit). Búcsúzik az 1L—18-as (a cím fölött). így könnyebb volt elviselni a meleget (a cím alatt). Pál Lénárd és Köpeczi Béla is felszólalt a vitában A több mint 30 ezer tagot számláló Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szombaton tartotta meg IX. küldöttgyűlését az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének székhazában. Az ötéves munkaszakaszt lezáró egész napos tanácskozást — amelynek elnökségében he- í lyet foglalt Pál Lénárd, az g MSZMP KB titkára és f Köpeczi Béla művelődési ^ miniszter — Adóm György, ^ a társulat elnöke nyitotta ^ meg. Ezt követően Roitler ^ Ferenc, a TIT főtitkára fű- ^ zott szóbeli kiegészítést a í társulat országos clnökségé- 'J nek beszámolójához. A szervezet létjogosultsága és ereje abban rejlik — hangsúlyozta —, hogy képes ösz- szekapcsolni a tudományos aktualitásokat a társadalmigazdasági törekvésekkel és a kutatás átfogó folyamataival. A továbbiakban kifejtette: a társulat is egyetért azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának állásfoglalása alapján kidolgozott, a gazdasági-társadalmi kibontakozást segítő cselekvési program tervezete a műszaki fejlesztést és a szerkezetváltást tekintse elsődleges prioritásnak. Ehhez azonban más tényezők mellett a művelődés és a széles értelemben vett kultúra területén is alapvető megújulásra van szükség. Az ismeretterjesztés módszereiről szólva rámutatott: a TIT-nek az elkövetkező években jelentős feladatokat kell vállalnia az általános műveltséget bővítő, a hosszabb távon megtérülő tudás terjesztésében. Előtérbe kerültek a gyakorlati ismeretek Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Pál Lénárd köszöntötte a küldöttgyűlést. Beszéde bevezetőjében kiemelte: a társulat mostani tanácskozása nemcsak a szervezet belső életének jelentős eseménye, hanem egyben az ismeret, a tudás elsajátításának fontosságát hangsúlyozó társadalmi fórum is. A továbbiakban kifejtette: a tudományos-technikai fejlődés következtében felértékelődik a tudás a képességek, a személyiség szerepe. Ez Ugyanakkor azt is jelenti, hogy az egyén autonóm módon, önállóságát és képességét fejlesztve, része egy széles körű társadalmi kooperációnak, amely cselekvésének természetes irányítója és hasznosítója. Az ismeretek rohamos bővülése az elmúlt évtizedekben megrendítette a tudás, a korszerű műveltség stabilnak hitt belső értékrendjét — mutatott rá a Központi Bizottság titkára. Előtérbe kerültek a gyakorlati, a közvetlenül hasznosítható ismeretek és készségek iránti igények, és háttérbe szorultak a nagy elméleti összefüggések, a tisztán tudományos kérdések megismerésére irányuló kívánságok. A TIT tevékenységében örvendetesen érzékelhető a különböző tudáselemek: az elméleti és a praktikus, a mindennapi élethez jobban kapcsolódó ismeretek fejlesztésének egyidejű vállalása és a kialakult arányok szüntelen mérlegelése. Mindenekelőtt a tényleges társadalmi szükségletek, a lakóhelyi közösségek igényeinek, tudásszintjének függvényében kell a hangsúlyt az általános műveltség gyarapítására vagy a közhasznú ismeretek terjesztésére helyezni. . Különösen fontos a szemlélet formálása Rámutatott: a társadalmi termelés hatékonyságának javításában a legfontosabb tennivaló a termelési szerkezet megalkuvástól mentes, késlekedés nélküli, megfontolt átalakítása. A jelen helyzetben már nem elegendő határozott és következetes gazdaságpolitikai tevékenységet folytatni — mondta —, hanem fejleszteni kell a szocialista demokratizmust, korszerűsíteni szükséges a politikai intézIde zuhant le a szerencsétlenül járt vitorlázógép (Han.csov.szki János felvételei) Junialisok a magyében Építőnapi vidámságok Az építők napját országszerte megünnepelték. Már pénteken megtartották az első rendezvényeket: a Pest Megyei Állami Építőipari Vállalat, a Pest Megyei Beruházó Vállalat, 's a Pest Megyei Tanácsi Szervező Vállalat kollektívája például a központban rendezett juniálist. míg a kőfaragók a pllisszentiváni művelődési házban találkoztak. A csaknem egész napot betöltő ünnepségek szombaton is folytatódtak. A Pest Megyei Közúti Építő Vállalat dolgozói Csepelen, a Hollandi úti sporttelepen jöttek össze. Természetesen a programok sorából nem hiányozhattak a vetélkedések, a versenyek sem, s aki nem akarta, mondjuk a labdát kergetni, az kellemesen elbeszélgethetett munkatársaival, barátaival. Népes ünneplő gárda jött ösz- sze Sződligeien is a strandon, ahol a Cement- és Mészművek, valamint a Cemü váci gyárának kollektívája tartotta építők napi összejövetelét. Az árnyas gesztenyefák környéke hamar benépesült, s az ebből az alkalomból felállított sátraknál is nagy volt a forgalom. Szód'igeien a nap fénypontja a sport volt, de a sok esemény közül is kiemelkedett egy, a kelet-szlovákiai mokrai cementgyár gárdája elleni focimeccs. A ceglédi székhelyű Dél- Pest Megyei Építőipari Vállalat kollektívája a város közelében levő Putrisarki erdőben rendezte meg vasárnap össze- jövetelét. Bár ilyenkor legfontosabb cél a pihenés és a szórakozás, ha munkáról esett szó, most mintha kevesebb gondról beszéltek volna az idén a 37- születésnapját ünneplő vállalat dolgozói. Igaz az építőipar körül nem fordult nagyot a világ, s a legtöbb cég ma is sok gonddal — főként a megrendelések és így a pénz hiányával — küszködik, a ceglédiek azonban ebben az évben eddig kitettek magukért. Önkéntes rendőrök, tűzoltók és határőrök Hűséggel a haza szolgálatában Pest megyei önkéntes rendőrök, határőrök és tűzoltók tartották ösz- szevont értekezletüket ünnepélyes külsőségek között a hét végén a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Az eseményen részt vett az MSZMP Pest Megyei Végrehajtó Bizottságának képviseletében dr. Bíró Ferenc, a GATE rektora és Furulyás János, a vácszentlászlói termelőszövetkezet elnöke. Ott voltak: Hónai Árpád, az MSZMP Pest Megye! Bizottságának osztályvezetője, Herczenik Gyula, a gödöllői városi pártbizottság első titkára, dr. Barta Miklós, a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, Papp István, Gödöllő tanácselnöke, valamint Szemerei Károly, a KISZ Pest Megyei Bizottságának titkára és a fegyveres testületek képviselői. Nagy Zsolt tűzoltó alezredesnek, a tűzoltóság Pest megyei paranokának elnöki megnyitója után Herczenik Gyula köszöntötte az értekezlet résztvevőit, majd dr. Szabolcsi János rendőr ezredes, a Pest megyei rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy a bűnözés elleni küzdelemben rendkívül nagy szerepe van a fogadalmukhoz híven dolgozó önkéntes segítőknek. Első országos értekezletüket 1976. év .márciusában, a másodikat 1981 januárjában tartották. Az azóta eltelt időszakban nagy gondot fordítottak az önkéntes állomány fejlesztésére, fiatalítására. Űj színfoltja a megyében az önkéntes szolgálatnak. hogy Gödöllőn és Nagykőrösön lakótelepi csoportok alakultak. Jelenleg 325 csoportban 3910 önkéntes rendőr tevékenvkedik a megyében. Segítésükre — nyugdíjas rendőrökből — tanácsadó csoportot hoztak létre. Az értékelt időszakban 595 bűncselekmény elkövetőjét érték tetten és 2544 előállítást hajtottak végre. Az önkéntes határőrök sokirányúan, eredményesen tevékenykednek a határsértők elfogásában, a határterületi lakosság honvédelmi nevelésében. Jelentős a közbiztonsági és a közlekedési akciókban való részvételük is. Az állam- és a közbiztonság, a közrend védelmében, az államhatár őrizetében, a határforgalom ellenőrzőkében, a határrend fenntartásában nélkülözhetetlen és mind felelősségteljesebb feladatokat oldanak meg. A továbbiakban dr. Szabolcsi János arról beszélt, hogy Pest megyében több mint 12 ezer ember vállalja szabadidejében, hogy részt vegyen a tűzesetek megelőzését szolgáló munkában és az oltásban. Segítségük pótolhatatlan. A megyében 143 önkéntes tűzoltó-egyesület van, 4700 taggal, s ez meghaladja a rendeletben előírt létszámot. Ezenkívül 141 vállalati tűzoltóság is dolgozik 3240 taggal. Utánpótlásként ifjúgárda- és úttörő- egységek tevékenykednek, a felnőttek Irányítása mellett. Munkájuk sokat fejlődött, bár technikai ellátottságuk még nem megfelelő. A helyi tanácsok összefogásával nyílik lehetőség az anyagi erők koncentrálására es fejlesztésére, amire jó példák vannak Szentendrén, Nagykátán, Mo- noron és Nagykőrösön. Dr. Szabolcsi János megköszönte az önkéntes segítők munkáját és hozzátartozóik áldozatvállalását, majd kitüntetéseket adott át. A következő önkéntes rendőrök kaptak kitüntetést: a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát nyerte el: Boros János (Cegléd) és Lakatos László (Gödöllő). A bronz fokozatot vette át: Ku- lina Péter (Dabas). A Közbiztonsági Érem arany fokozata kitüntetést kapta: Karácsony Imre (Szentendre), Kaposi Sándor (Érd), Benkó István (Monor) és Túrt Ferenc (Nagykáta). Az ezüst fokozatot nyerte el: Szűcs Sándor (Nagykőrös), a bronz fokozatot Harakály Miklós (Ráckeve). Kiváló Társadalmi Munkáért érmet vett át: Bokros Gyula (Budapest) és Wolf Lajos (Vác). Az önkéntes tűzoltók közül a Tűzbiztonsági Érem ezüst fokozatát kapta Sztankovics Rezső önkéntes tűzoltó hadnagy (Szentendre), a Kiváló Társadalmi Munkáért érmet vette át Brunner Antal önkéntes tűzoltó százados (Monor). Dicséretben és jutalomban részesült a fegyveres testületek 21 önkéntes segítője. Ga. J, ményrendszer működését és fokozni a társadalmi nyilvánosság ellenőrző szerepét is. A gazdaság reformja feltételezi és egyben megköveteli a társadalmi megújulást, a szocializmusról alkotott felfogásunk tartalmi korszerűsítését. El kell érni, hogy — a teljesítményekkel arányosan — fokozatosan megszűnjék az az értéktorzulás, amit az értelmiségi munka, a szellemi alkotótevékenység minősítése az elmúlt évtizedek során elszenvedett. Köjpeczi Béla művelődési miniszter hozzászólásában a kultúra és az ismeretterjesztés kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy napjainkban a megváltozott életmód következtében csökkent a művelődésre fordított idő, a kulturális kiadásokra szánt pénzösszeg. Átrendeződött a kulturális érdeklődés, s ennek megfelelően átalakult az ismeretterjesztő munka is. Az újfajta, az érdeklődést jobban felkeltő ismeretterjesztésen túl különösen fontos a szemléletformálás, és ezzel a képességgel ténylegesen rendelkezik a TIT. A művelődésügy és a TIT kapcsolatában célként jelölte meg, hogy az oktatás, a köz- művelődés területén dolgozók közül mind többen legyenek aktív tagjai a társulatnak. Különösen fontosnak vélte a fiatalok, az egyetemi és főiskolai hallgatók közötti tagtoborzást, hiszen az elmúlt ciklusban 50 százalékkal csökkent a tanulók száma a TIT- ben. Köpeczi Béla szavait követően folytatódtak a hozzászólások, majd a küldöttek egyhangúlag elfogadták a főtitkári beszámolót, illetve a módosított alapszabályt, amely kiemeli a területi szervezetek önállóságát, és ezzel párhuzamosan a társulat önfenntartó kulturális szolgáltatásainak jelentőségét. A küldöttgyűlés az elnökség és az ellenőrző bizottság megválasztásával ért véget. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke ismét Adám György, főtitkára Roitler Ferenc lett. Az ellenőrző bizottság elnökévé Bakó Károlyt választották.