Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

; i? MAGAZIN tmsr MEGYE. 1987« MÁJUS 16., SZOMBAT — Színházi levét.«» rA hatodik találkozó Védelmük a társadalom feladata is Műemléket nem lehet építeni Tegnap este a budapesti Tha­lia Színházban a nyíregyházi Mó­ricz Zsigmond Színház vendég­játékával — Edward Bond angol drámaíró A bolond cí­mű színművét játszották — megkezdődött a VI. országos színházi találkozó. Tizenegy vidéki színházunk — azaz, a győrieket kivéve, valameny- nyi —, s a budapesti színhá­zak — kivéve a Madáchot, a Vidám Színpadot s a Tháliát — mutatkoznak be egy-egy előadással. Nagy seregszemle lesz tehát — már amint az lenni szokott ezeken a talál­kozókon. Ismerve a színre kerülő da­rabokat, azt is hozzátehetem : a program nagyon változatos is. Az idén, több választható megoldás közül, a szervezők (a Magyar Színházművészeti Szövetség a Művelődési Mi­nisztérium támogatásával) azt a válogatási szisztémát al­kalmazták, amely lényegében a színházakra bízza, melyik előadásukkal óhajtanak részt venni a találkozón, azaz sze­rintük az idei évad bemutatói közül melyik reprezentálja megfelelően a színházat, az ott folyó munkát, a törekvé­seket, a műsorpolitikai el­képzeléseket stb. Nem volt te­hát elözsűrizés, nem egy szakemberekből álló testület válogatott, hanem maguk a színházak. (Zsűri persze azért működik majd,- hiszen a ta­lálkozóra benevezett színhá­zak és előadások, produkciók különböző díjakat nyerhet­nek el — összesen kilencet.) A találkozó, mely május 31- én ér véget, de még folyta­tódik a június 1-jén a Fészek Klubban a találkozón látott előadásokról, s a magyar szín­ház jelenlegi helyzetéről ren­dezendő vitával, majd a dí­jak átadásával, természetesen nemcsak egyszerűen sereg­szemle és versengés, hanem bizonyosfajta helyzetrajz is, a magyar színházművészet adott fázisát jellemző kör­kép. S itt talán erről kellene kicsit részletesebben beszélni. A találkozón látható vidéki és fővárosi előadások érdekes képet mutatnak. Azon most ne elmélkedjünk (bár lehetne), hogy három jelentős fővárosi színház miért nem nevezett be a találkozóra egyetlen elő­adással sem. Ez az ő dolguk, de mindenesetre ez is figye­lemre méltó adalék. Azt se emlegessük, miért maradt ki Győr a vidékiek sorából, vagy hogy ez vagy az a színház miért éppen azzal az előadás­sal óhajtott részt venni. A választáson lehet ugyan cso­dálkozni, ha történetesen a mezőnyt elég jól ismerő kri­tikus a benevezettnél sokkal jobb előadását is látta az adott színháznak, de hát ha egyszer ez volt a szisztéma, nincs mit tenni, el kell fogadni a színházak véleményét és vá­lasztását. Érdemesebb viszont azon töprengeni, vajon mennyire reprezentálja ez a bemutató­sorozat a jelenlegi magyar színházművészet egészéti Pon­tosabban fogalmazva: meny­nyire ad hírt a különböző, egymás mellett élő stiláris tendenciákról, törekvésekről, mennyire tükrözi a korszerű színházművészet nemzetközi eredményeit, illetve mennyire tudja ezeket a hazai körül­ményekhez, lehetőségekhez, elvárásokhoz integrálni? Je­len van-e színházművésze­tünkben a feltétlenül szük­séges súllyal a magyar dráma, régebbi alkotásaival és friss műveivel együtt, s e friss mű­vek hogyan tükrözik a mai magyar valóságot, mennyire érezhetőek nagy kérdéseink drámaművészeti vetületei? To­vábbá a kortársi dráma kül­földi műveiből mit, hogyan, mennyit és miért veszünk, vettünk át? Azokat-e, ame­lyek a legjelentősebb művészi rangot képviselik, vagy azo­kat-e, amelyekből fontos isme­reteket szerezhetünk ennek vagy annak az országnak a társadalmi problémáiról? Vagy csak azokat, amelyek az úgy­nevezett jól eladható művek kategóriájába tartoznak? E sok-sok kérdésre termé­szetesen e néhány sorban nem lehet válaszolni. Annyi azon­ban megállapítható, hogy pél­dául a magyar drámák, s köztük is az új művek, elég reprezentatívan vannak jelen a programban. Látható pél­dául az évad kétségtelenül legkiemelkedőbb magyar be­mutatója, Spiró György Csir­kefej című drámája, a Kato­na József Színház előadásá­ban. A kecskemétiek egy Gyárfás Miklós­művel — Képzelődök — reprezentálják az élő magyar drámairodai­mat. Kortárs szerzők közül két örfcény-mű — a Tóték a debreceniek, a Forgatókönyv a veszprémiek előadásában — is szerepel, de játssza Né­meth László A két Bolyai cí­mű drámáját is a Népszín­ház. Zalaegerszegről egy szin­te drámatörténeti felfedezés, Móricz Zsigmond Fortunatas című drámája a versenydarab. A Radnóti Színpad meg egy mai fiatal szerző, Márton László dramatizálásában játssza a századelő jelentős írójának, Gozsdu Eleknek a Köd című regényéből készült Lepkék a kalapon című da­rabot, a Játékszín meg Szo- mory Dezső Szabóék című drámáját. A jelentős szerzők sorából kiemelhető Brecht — Koldusoperával a József Attila Színház, a Galilei életével a miskolciak jelentkeznek —, Miller (a Vígszínház Az ügy­nök halála-előadását nevezte), vagy Shaw (a kaposváriak játsszák a Szent Johannát), s Gorkij, akinek Örökösök cí­mű drámája a szolnokiak be­mutatója. Vannak kortárs szerzők más nyelvterületek­ről is: az említett Bond, s a szintén versengő Oliver! szintén az angol színpadi iro­dalmat képviseli, de az utób­bi egyben már a zenés szín­házat is, csatlakozva a Rock Színház Jézus Krisztus Szu­per sztár-előadásához, meg az Operett Színház nevezéséhez, a Csárdáskirálynö felújításá­hoz. T alán ennyiből is látszik: o bemuta­tók színképe na­gyon változatos, sokféle szerző, darab, stílus, műfaj vonul föl. Hiányo­kat persze lehet emlegetni — például azt, hogy ebben a ne­vezési listában egyetlen mai népi demokratikus vagy mai szovjet szerző darabja sem szerepel, s ez nem is olyan nagy csoda, ha azt vesszük, milyen kevés volt idén műso­ron ezekből a művekből. S feltűnő az egyébként igen jelentősen előretört csak szó­rakoztató művek távolmaradá­sa is —. márpedig ez is hoz­zátartozik a mai magyar szín­ház összképéhez. Hát — ennyit előre. A .töb­bit majd a találkozó lezajlá­sa s a díjak átadása után. Takács István Hírverés nélkül alakult meg a Hazafias Népfront Pest Megyei Bizottságán be­lül a műemlékvédelmi albi­zottság. A Pest Megyei Ta­nács építési és vízügyi osz­tályának csoportvezető fő­mérnöke, Kovács Zoltán a titkára. Egységes alapon — Miért karolta föl a nép­front a műemlékvédelmet? — kérdezem tőle. — Mert a megyei tanács mel­lett nem működik ilyen — vá­laszolja. — Bár nekünk mun- Kanköot adódóan is tudnunk kell a vedett épületekről es telepüiésreszekrói. Rendelke­zünk múemlekjegyzékkel, ez azonban nem tartalmazza sorsukat, nem tünteti fel je­lenlegi állapotukat. Ez az OMP által Kiadott nyilván­tartás módosítható lenne, hi­szen az abban felsoroltakon Kívül fellelhetők meg olyan értékek — falu- vagy utcaké­pek, netán telepüiestörteneti emléket is magukban hordozó tárgyak —, amelyeket nem ártana hivatalosan is óvni. Ebben az albizottságban kü­lönböző foglalkozású, más- mas települeseKen élő embe­rek szeretnének dolgozni, akiknek meggyőződésük, hogy a műemlékvédelem a társa- sadalom feladata is. — Mi az albizottság leg­főbb törekvése? — Tizennégyen vagyunk jelenleg: közöttünk tevé­kenykedik többek között az Országos Műemléki Felügye­lőség egyik munkatársa, né­hány műemlékekkel törődő, helyben élő népfrontaktivista, pedagógus: falumúzeum-veze­tők és egyházi személyek. A társadalmi bizottság szervező, véleményező, javaslattevő feladatot fog betölteni, mert olyan emberekből áll, akiknek szívügye múltunk emlékeinek állapota, hasznosítása. Első­sorban fényképes, rajzos le­írást akarunk minden mű­emlékről összeállítani. Még bemutatásukra is vállalko­zunk különböző kiadványok­ban, folyóiratokban. Templomtoronyból — Óriási munka! — Igen, de sürget az idő, mert rohamosan mennek tönkre a megye műemlékei. Arra is gondoltunk, hogy a falvak templomának tornyá­ból körbe kellene fényképez­ni a települést. Mert nagyon fontosnak tartjuk a műemléki környezetet is! Például mi­lyen szép Ócsán az Ófalu! Nem szabad veszni hagyni ezeket a nemzeti és anyagi értékeket, mert részei múl­tunknak. Ügy is fogalmaz­hatnék: ablak', amelyen át visszanézhetünk. Ha valame­lyik elpusztul, pótolhatatlan: műemléket építeni nem lehet. — Mire számíthatnak? — Jó együttműködésre a helyi tanácsokkal, népírontbi- zottságokkal, intézményekkel, tsz-ekkel és más, kisebb gaz­dálkodó egységekkel, _ honis­mereti szakkörökkel, városszé­pítő bizottságokkal, a Közép- Dunavidéki Intéző Bizottság­gal, az Országos Környezet­és Természetvédelmi Hivatal­lal, népfronton belül a mű­velődéspolitikai bizottság má­sik két albizottságával. Köz­vetlenül teremthetünk kap­csolatot mindazokkal, akik adott esetben tehetnek vala­mit. így gyorsabb lesz az in­formációáramlás. Ha egy te­lepülésen a műemlék haszno­sítása kerül szóba, nem kell az egész albizottságnak a helyszínre utazni, hiszen az odavalósi tag azonnal hozzá tud szólni, mert friss ismere­tekkel rendelkezik. Ezek azonban még csak kezdeti elképzelések, munkamódsze­reinket majd ezután alakít­juk ki. Készítettünk egy programot, amit mindegyi­künk alaposan átgondol, ja­vaslataival kiegészít, módo­sít. — Mennyiben igazodik ez a program az OMF és a megyei tanács elképzeléseihez? — A megye VII. ötéves műemlékvédelmi tervét az OMF-fel összhangban dolgoz­tuk ki, s ez az albizottság működésének alapját képezi, így természetesen mi is tu­dunk arról, hogy a gödöllői Grassalkovich-kastély helyre- állítása és megfelelő haszno­sítása még gond. Rendszere­sen tájékozódunk a határ­időkről, — az épület kiüríté­sét, az állagmegóvási munká­kat illetően — és a lehetősé­gekhez mérten segítséget kí­vánunk nyújtani a program­ban megjelölt felelős szervek­nek. Egyeztetjük az OMF-fel az Állami Tervbizottság által kiemelten kezelt várak és kastélyok védelmére biztosí­tott támogatás felhasználását. Amiben segíthetünk: az a ki­egészítő pénzügyi források feltárása. Kezdeményezhetjük a veszélyeztetett kastélyok, kúriák és az egyes — telepü­lésképet meghatározó — je­lentősebb épületek megmenté­sét. Javasoljuk a gazdasági bizottság által biztosított tá­mogatás igénybevételét, illet­ve a helyreállításokba bevon­hatjuk a különböző tanácsi és gazdálkodószervezetek, esetleg magánszemélyek anya­gi erőforrásait is. Előzetesen felmérjük, hogy megfelelö-e a védett középületek haszno­sítása. Ha erről már készült korábban anyag, azt pontosít­juk. Ha szükség van rá, ja­vasoljuk a műemlékek más célra történő átadását. Ha­sonlóképpen cselekszünk a parlagon heverő régi értékek esetében. Folyamatosan fi­gyelemmel kísérjük a védetté nyilvánításokat, valamint a védettség megszüntetését — amit, ha indokoltnak látunk, mi is fölvetünk. — A Pest Megyei Tanács egyik szakembereként ismeri a lehetőségeket, ugyanakkor társadalmi aktívaként az igé­nyekkel is tisztában van. Ezt a kettősséget érzékeli-e? — Nem beszélnék kettős­ségről. Hiszen most már nemcsak a helyi tanácsok se­gítségére számíthatok, hanem a társadalmi szervezetére is. — Hivatásából adódóan te­kinti személyes ügyének a műemlékvédelmet? — Építészmérnök vagyok, de nem csupán a szakmám, hanem sokkal korábbi élmé­nyek miatt alakult így. Eger mellett születtem, és az al­földi falvak élete mindig na­gyon érdekelt. Az ötödik ál­talánost Debrecenben végez­tem, ahol műemlékek között él az ember. Építőipari tech­nikumban tanultam tovább, a rajztanárom, Szerencsi Zoltán hívta fel a figyelmünket első ízben a műemlékek értékére, jelentőségére. Éppen ezért már izgalmas feladat volt számomra az egyetemen a pannonhalmi apátság altemp­lomáról készítendő kiegészítő leírás és fotóanyaggyűjtés. Nyári gyakorlaton pedig a régi román kori templom ál­lagmegóvási munkáiban vet­tünk részt Aszófőn. így ter­mészetesen más, hazai és kül­földi műemlék vagy műem­lékegyüttes is vonzott. Több város kedvencem lett ilyen szempontból. Nem élettér — Ismeri-e a megyénk mű­emléki helyzetét? — Nagy általánosságban igen, mert munkánk során kapcsolatba kerülünk más megyékkel is. Pest megyében a műemlékeket tekintve is gondot okoz, hogy az emberek egy része települését csupán lakóhelyének és nem élettér­nek tekinti. Ez abból adódik, hogy a főváros körül kiala­kult agglomerációs övezetben nagyon sok a bevándorló, akik leginkább Budapestre járnak dolgozni. Érthetően az itt lévő műemlékeket job­ban értékelik, inkább azok kerülnek érdeklődésük hom­lokterébe. Bár ez visszahathat úgy is, hogy a lakóhelyük vé­dett értékeire felfigyelnek. Éppen ezért úgy érezzük, hogy megyénkben a társadal­mi szervezeteknek is fokozot­tabb figyelmet és gondot kell fordítani a régmúlt építészeti cs más történeti emlékeinek megóvására. A SZÁMÍTÓGÉP. Pascaltól Neumannig. Egy embernek könnybe lábadt a szeme. Ez a dolog akkor esett meg, ami­kor egy könyvet vett a kezé­be. Az illető az amerikai Her­mann H. Goldstein professzor volt, aki együtt dolgozott Neu­mann Jánossal, a számító­gépek atyjával. Kár, hogy Tuschar Tünde beszélgetése Goldsteinnel a késő esti órákban hangzott el, mert így bizonyára jóval ke­vesebben hallgatták meg, mintha korábbi időpontra te­szik. Pedig a mindvégig sze­rényen nyilatkozó tudós igen rokonszenvesnek tűnt: mind­végig háttérben akart marad­ni tudóstársa mögött. Pedig ma már szinte lehetetlen el­különíteni: a számítógép meg­alkotásában mennyit tett az egyik és mennyit a másik. Goldstein nemcsak most tért ki a személyére vonat­kozó kérdések elől, hanem könyvében is, amelyet Neu­mann Jánosról írt, s nap­jainkban jelent meg magyar fordításban. Az eseményeket mindvégig átélő kutató sze­mélyes élmények alapján író­dott könyve először Ameriká­ban látott napvilágot. Go!d- steinnek az volt a legfőbb vá­gya, hogy ezt a kötetet tár­sa hazájában, annak anya­nyelvén is megláthassa. A Műszaki Könyvkiadó or­szágos csúcsot javított, mert a kézirat nyomdába kerülésé­től a kiadásig nem egészen hat hónap telt el, s a kétezer példány eljutott a boltokba is. Mikor az író fellapozta a magyar kiadást — akkor ha­tódott meg. Bennem pedig — ezt hallván — pillanatnyi ke­serűség támadt: miért kellett erre nyolc esztendőt várni egy olyan nagy magyar ese­tében. akinek munkásságára az egész világ akkor is, s még halála után is figyel? S még azt is sajnáltam, hogy a riportból nem derült ki, hol és mikor alkották meg az .első számítógépet. Mind­Jeles műsorok képernyőn Televíziós produkciók Az irodalom jeles alkotásai­ból készülnek televízióválto­zatok ezekben a napokban, he­tekben a televízió és a Ma­film stúdióiban. Illyés Gyula Malom a Sé­den című művét Léner Péter rendezi képernyőre. A törté­net 1945-ben, a németek meg­szállta helyszínen, egy dunán­túli malomban játszódik: ide menekül egy család katona- szökevény tagja, magával hoz­va egy illegalitásban levő kommunistát. A kiélezett hely­zet a polgári családot megoszt­ja, ugyanakkor szembesíti sa­ját problémáival. A lélektani­lag is izgalmas dráma szere­peit Mensáros László, Hegedűs D. Géza, Horváth Sándor, Bá­rány Frigyes és Orosz Helga alakítja. Bródy Sándor regényéből, A nap lovagjából Málnay Le­vente készít tévéfilmet. A re­gény főhőse, Asztalos Aurél — alakját Mácsai Pál formálja meg — cinikus, bármire kap­ható újságíró, aki mindent el­követ, hogy Habsburg-Magyar- ország társadalmának legfel­sőbb köreibe bekerüljön. Az ő történetén keresztül mond az író kegyetlen ítéletet a korról, s e társadalmi rétegről. Száraz György írásából for­gatják A megoldás című tévé­játékot. Az öreg Tolsztoj éle­tének utolsó szakaszát felele­venítő film azt járja körül, hogy mitől vált az idős filozó­fus író keserűvé s meghason- lottá, és mi késztette a mene­külésre. Tolsztojt Szabó Sán­dor, a főbb szerepeket: Bán­ki Zsuzsa, Kovács Nóra, Káldy Nóra, Balkay Géza, Káló Fló­rián alakítja. Thomas Mann klasszikus no­vellájához, a Mario és a va­rázslóhoz Vajda János — a Barabbás című nagy sikerű té­véopera komponistája — írt zenét. össze annyi hangzott el: a há­ború idején. Egyébiránt a ma­gyar származású matematikus 1903-ban született és 1957-ben halt meg, s az USA-ban dol­gozott. REGI IRATOK. Valószínű­leg nemcsak én vártam kí­váncsian Holakovszky István riportját, amely a Három Vá­ros törökkori bíráskodásával volt kapcsolatos. Annak ide­jén ez a törvényszék olyan tekintélynek örvendett, hogy bizony nagy kezdő betűkkel írták. Mindjárt el is árulom nevü­ket: Ceglédről, Nagykőrösről és Kecskemétről van szó. Lé­vén ebből kettő Pest me­gyei, érthető, hogy ennek levéltárában találhatók az er­re vonatkozó iratok. Külön­legessége, hogy magyar nyel­ven íródtak, s a legkorábbi dokumentum egy 1654-ben le­zajlott boszorkányper jegyző­könyve. Jóllehet a megszólaltatott szakember, Bőr László, a Pest Megyei Levéltár nagykőrösi fióklevéltárának vezetője til­takozott a találni ige ellen, mert mint magyarázta, egy levéltárban minden megvan, ott nem lehet találni — csak éppen akkor akadt valakinek a kezébe. Mint történetesen ez a három város bíróságá­val foglalkozó anyag. Számomra kicsit sántít ez a magyarázat, mert ha valami csak úgy a kezébe akad vala­kinek, az semmiképpen sem utal tudatos cselekvésre, tud­niillik, hogy nem azt kereste. Ez csupán mellékzönge, a gondom nem ez volt a riport­tá!. A rádióújság azzal ke­csegtette a hallgatót, hogy e három város törökkori bírás­kodása érdekes fejezete az igazságszolgáltatásnak. Azon­ban a riportból egyáltalán nem derült ki: miért. így az érdekes szó megmaradt — szónak. V. A. A színházi találkozón a Fővárosi Operett Színház Kálmán Imre' Csár­dáskirálynő című nagyoperettjének most is nagy közönségsikert ara­tott felújításával vesz részt. Képünkön az előadás két főszereplője: Virágú József és Domonkos Zsuzsa Vennes Aranka m R'aITTo fTgy e lő ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom