Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-30 / 126. szám

MAGAZIN

:v • i*'- r ' ■'

I *

rí

cyy? 1987< ma,us so” szombat

‘•;-T \ • * '

;_________________________________________________________________________________________________________________________________________________i

Elfelejtett pincék után kutatnak

Öregfaluban nyugtalan a föld

Még rágondolni is rossz, mi történik, ha történetesen nem egy garázs, hanem egy lakóház áll ott, ahol jó egy esztendeje beszakadt a föld Diósdon. A gépkocsitároló néhány perc alatt az alatta keletkezett kráterbe süllyedt. A helyi tanács azonnal intézkedett a közelben álló három lakóépület kiürítéséről és a négy család elhelyezéséről. Ezek a házak ugyanis már január óta repedeztek, néhány méternyire pedig egy mély, már körbekerített üreg tátongott. A földindulás óta eltűnt a mellette ásott, pumpás kút vize, nagyon valószínű, hogy a pincék ismeretlen járataiban, A történtekről szóló beszámolónk még meg sem jelenhetett, néhány napon belül újabb beomlásokról kaptunk hírt Diósdról.

Veszélyeztetett körzet

Titokzatos pincék, üregek Diósdon? Szó sincs róla. Csaknem mindenki tudja, hogy a XVII. századtól a szőlőművelés adott megélhetést a település lakosságának, egészen a múlt század végéig, amikor megjelent a filoxéra, s ez véget vetett a virágzó szőlő- és bortermelő kultúrának. A pincék többségét befalazták, gazdáik kihaltak. Oj lakók jöttek, s az elfelejtett pincék fölötti telkekre építettek.

A sok szép új házzal szinte teljesen beépült öregfa- iu — most már tudjuk — veszélyeztetett körzet. Közművek épültek, utak, amelyeken már nem lovas kocsikkal, hanem nehéz tehergépkocsikkal, kamionokkal is közlekednek. Persze most, hogy „nyugtalankodni” kezdtek a már-már elfelejtett ősrégi borospincék, az emberekben is feltámadta szorongás érzése. Végül is a pincerendszer létezéséről mindenki tud, csak az elhelyezkedésüket nem ismeri senki. Bár korábban is jelezték létüket beomlásokkal, de mivel nem okoztak nagyobb bajt, senki nem csinált ügyet; a gödröket betemették s elfelejtették.

A múlt évi tavaszi események után azonban a Diósdi Tanács azonnal hozzálátott á pinceügy tisztázásához. Amikor szintén tavaly, egy hónapon belül ismét ott jártunk, a község tanácselnöke, Nagy István elmondta: rengeteg pénzbe kerül a feltárás és a betömítés. Akkor már dolgoztak a fentebb említett térségen a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat szakemberei. Műszereikkel bemérték a három föld alatti üreget és alattuk átlósan (!) egy negyediket. Átlagos mélységük 3—5 méter volt. Hány ilyen lehet még az öregfaluban? Mi a további teendő? Megalapozott .döntés csak átfogó, műszeres talajvizsgálat után születhet. Ez már akkor nyilvánvaló volt. Ám csupán ehhez akkora összegek kellenek, amelyeknek még a töredékét sem tudja előteremteni egy kisközség tanácsa. Hová máshoz fordulhattak volna megoldhatatlan . gondjukkal, mint a Pest Megyei Tanács vezetőihez. Megértésre találtak, de pénzt a múlt évben még nem tudott adni a megye. így az új iskola melletti befejezés előtt álló tornacsarnokra tartogatott pénzhez nyúltak. A közvetlen életveszély elhárítására és a további mérésekre

1,6 millió forintot fordítottak tavaly. Az ismert és ismeretlen pincék felkutatásához az idén 2,5 millió forintot utalt át a megyei tanács Diósdnak. Ez azonban kevésnek bizonyult, hiszen a tornacsarnok befejezését sem lehet sokáig •halogatni. Magyarán; vissza kell tenni a „kölcsönvett” pénzt.

Építkezési tilalom

Szóval már tavaly történt egy s más a diósdi pincék ’ügyében. Mindenekelőtt a helyi tanács felkutatott egy elfogadhatóbb partnert, a budapesti Atlas Tervező és Szolgáltató Kisszövetkezetet, amely méltányos és reálisabb árakkal számol, s a megbízatást követően bányamérnökeivel, geológusaival nyomban hozzálátott a veszélyeztetett felső falurész geofizikai beméréséhez. Speciális eljárással 15 méter mélységig feltárják az ismert és ismeretlen üregeket, majd a megszüntetés módját is kidolgozzák. Egyidejűleg a sűrűn beépített térség közvetlenül érintett 140 ingatlanának az állagát is felmérik. Tavaly augusztusban az egész területre elrendelték az épitési tilalmat. Tájékoztatták a Közúti Igazgatóságot is a 70-es útról Törökbálint felé leágazó országutat is veszélyeztető tényekről (a forgalmat azóta se korlátozták!), és leállították a gázvezeték fektetését.

Mert a föld nem nyugodott meg Diósd öregfaluban. Üjabb omlások, épületrongálódások következtek be. Bontani kell. A közelmúltban egy kiköltöztetés hírére tértünk vissza ismét a fővárossal határos kisközségbe.

Béres László, az öregfalu egyik tanácstagja — tagja a tanács vb-nek is — ugyancsak a veszélyeztetett körzetben, a Ságvári utcában lakik. Neki is van egy régi pincéje. Hogy van-e folytatása? Ki tudja? Errefelé szűkek a telekhatárok.

— A tilalom elszabadította az indulatokat. Vannak, akik ennek ellenére folytatják az építkezést, mondván: úgy sem történik az égvilágon semmi. Az emberek többsége szerencsére megértő. Tanácsunk pedig még a legfelsőbb szerveket is tájékoztatta a történtekről. Kovács László, az országgyűlési képviselőnk a mii niszterrel levelezett az ügyben. De amíg nem tudjuk dokumentálni a tényleges állapotokat, addig mit tehetnek a felsőbb szervek? Néhány hónapja még úgy tudtuk, hogy bekerülünk az országos pinceprogramban szereplő települések közé, amelyek hasonló problémáik megoldásához jelentős állami támogatást kapnak. Erről tájékoztattuk a lakosságot is. Ám mire sor került a tanácstagi beszámolómra, már nem szolgálhattam jó hírrel.

Jártuk a zegzugos, jelzett és névtelen kis utcákat, az elkanyarodó közöket, közben a tanácstag gondjaikat ecsetelte: Felvetődött, nem lenne-e olcsóbb, ha lebontanák az egész öregfalut. Ennek híre ment, és ... Képzelheti! Ezen a környéken jobbára idős, kispénzű emberek laknak.

Pénz, pénz, pénz. Ami nincs. De vannak dolgok, amelyekre kell hogy jusson! Hiszen Diósdon 30—40 ház kerül életveszélyes állapotba, és legalább 60—70-et csak jelentős felújítással hozhatnak rendbe, ha jövőre nem kezdenek hozzá az elhárító munkákhoz. Azon a környéken jártunk, ahol egy éve oly nehéz órákat töltöttünk együtt a kiköltözőkkel. Egyikük Szilágyi Sándorné lánya volt, kisgyermekével. A szomszédban lakó mamával most újra találkoztunk:

— A mi házunk is présház volt. Annak idején csak azt néztük, minél olcsóbban megoldjuk a lakásgondunkat. A mi pincénk fölött is egy méter föld van, És ki tudja, hol a vége? Sok ilyen van itt.

Kijött a szomszéd is, a nyugdíjas Kiss Péter, aki már visszaköltözött:

— A kertem végében az út alatt feltárt pincerészt tavaly betemettette a tanács. Valamikor ugyanezt csináltam ón is a házam alatt.

Találkozzunk Diósdon

Találgatások. Látható és feltételezett, meg rejtett pincék. Mi legyen a sorsuk? Mindaddig kérdés marad, míg szeptemberre be nem fejezi a munkát az Atlas kisszövetkezet, A néhány ellentmondás,

a lassúnak ítélt kibontakozás láttán mi is a megyei tanács általános elnökhelyetteséhez, Vágvölgyi Józsefhez fordultunk kérdéseinkkel. Miután amúgy is szándékában állt ismételten a helyszínen tájékozódni, azt javasolta: találkozzunk Diósdon. Érthetően érdekelte a helyszínelés Kovács Lászlót, a körzet országgyűlési képviselőjét, és erre az alkalomra a tanácselnök odakérette Lévay Tibort, a felméréseket végző kisszövetkezet elnökét is.

— Mindenekelőtt az életveszély elhárítása a legfontosabb — hangoztatta Vágvölgyi József. A megyei tanács elnökhelyettese helyeselte a Diósdi Tanács intézkedéseit az építési tilalomról és a közművesítés leállításáról, annak ellenére, hogy itt létfontosságú lenne a csatornázás, a csapadékvíz elvezetése, ugyanis a lösztalaj tulajdonsága: ha víz éri, összeroskad. (Jóllehet, a kispénzű emberek — s felsőfaluban ők élnek többségben — még gondolná sem mernek ingatlanuk közművesítésére. És valószínű, hogy ez is a bajok egyik forrása!)

Vágvölgyi József augusztus, ra egy előzetes, de részletes írásos tájékoztatást kért a felmérésekről. Nem tett, nem tehetett semmiféle konkrét ígéretet. Hiszen százmilliókról van . szó és ennyi pétiké a (negyének sincs.

— Az országos pinceprogramba sajnos Diósd már nem fért bele. A pénzt akkorra ugyanis már szétosztották — tájékoztatott gondterhelten Vágvölgyi József. — Megyénkből a hasonló problémákkal küszködő Szentendrét és Nagymarost a kiemelt beruházás, a vízi erőmű építése miatt sorolták be a programba. Mielőbb meg kell ismernünk a helyzetet, annak minden részletét. Csak ezután, a teendőik pontos ismeretében kereshetjük meg a segítség módját, mikéntjét.

Ennél többet ígérni — felelőtlenség lett volna.

Kádár Edit

Gyermekeink

A z egykori gyermekna- ** pókból már csak a

színes léggömbökre és a

hajóhintára emlékszem. Meg arra, hogy ezen az utolsó májusi vasárnapon egy picit többet szabadott rosszalkodni és hogy valamelyik kedvenc ételemet főzték ebédre.

Nem is értettük igazán — s hiszem, hogy a mai magyar gyerekek többsége is így van vele —, hogy mi szükség van egyáltalán gyermeknapra. Egy olyan vasárnapra, amikor megkülönböztetett figyelmet fordítanak a felnőttek csemetéikre. Nem értettük, hiszen az év minden napján körülöttünk forgott a világ. Nekünk már volt szép ruhánk, jó cipőnk és egymást licitáltuk túl a legkülönfélébb játékcsodákkal. S ha ez igaz volt huszonegynéhány esztendővel ezelőtt, még inkább igaz ma.

A felnőttek többségének is természetes, hogy gyermekeiket féltő gonddal, odaadó szeretettel neveljék, hogy igyekezzenek őket minél jobban felkészíteni az önálló életre, a tisztességes munkára, a becsületes helytállásra. S hogy mégsem fölösleges az év egy napját deklaráltan a gyermekeknek szentelni, a figyelmet feléjük fordítani, azt sok-sok szomorú példa igazolja: riasztó statisztikák a veszélyeztetett kiskorúakról, az elhanyagolt, mostoha körülmények között tengődő apróságokról, olyanokról, akiknek ritkán jut simogatás, becéző szó, s akiktől soha nem kérdezik meg, mi a kedvenc ételük.

Május utolsó vasárnap ján ezt is végig kell gon dőlnünk, amint önfeledten játszó gyermekeinkre te kiütünk. Az egész évben hiányzó szeretetet, gondos kodást természetesen egy nap alatt nem lehet pótolni, mégis szívesen szer zünk örömet lányainknak, fiainknak a színes, vonzó, gazdag választékot kínáló gyermeknapi programokkal.

Nyugodtak viszont csak akkor lehetünk, ha a jövő felnőttjei a színes léggömbökre emlékeznek majd gyermekkorukból.

M. N. P.

A H

IÉT

hír

El

ÉREMESÉLY'

O A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége a zöldségtermesztés helyzetét és fejlesztésének teendőit tekintette át. ® Békéscsaba adott otthont a szlovák nyelvű órák szakfelügyelői országos tanácskozásának. ® A győri műcsarnokban kiállítás nyílt Ferenczy Béni alkotásaiból. ® Nemzetközi konferencia zajlott le Tihanyban Biológia a vízgazdálkodásban címmel. ® A hét híre az is, hogy megkezdte munkáját Keszthelyen a III. numizmatikai nyári egyetem.

Tévesen, de éppen a tévedéssel jellemezhetően, az emberek nagy része a numizmatikát a régi pénzekkel, a numizmatikust pedig azok gyűjtőjével azonosítja. A numizmatika, azaz az éremtan a történettudományok egyik segédtudománya, s a pénzhez annyi a köze, mint bármely más érméhez, ami kort, társadalmat, gazdaságot jellemez. Hasznos tudomány, sokféle felismeréshez segítette hozzá a történészeket. így például a numizmatikusok működtek közre az 1720-ban végrehajtott francia pénzreform kulisszatitkainak kiderítésében. Akkor ugyanis — a felhalmozódott államadósság rendezését remélve — rendeletileg előírták minden forgalomban levő pénzérme beszolgáltatását és újra való kicserélését. Mi volt ebben a ráció? A numizmatikusok megadták a feleletet. A régi érmékből újakat vertek. Csak éppen ezeknek egyötöddel kisebb lett az ezüsttartalma. Egyrészt ezt az egyötödös hasznot tehette el az állam- kincstár — vagy inkább a kormányzó régens, Orléans-i Fülöp herceg és környezete? —, másrészt viszont lebonyolíthatta az igazán nagy üzletet. A kisebb ezüsttartalmú, azaz ténylegesen kisebb értékű, de a gyakorlatban a korábbiakkal azonosnak vetetett érmékkel fizették ki az államadósságot ... Ilyen és hasonló trükkökben nem szűkölködik a történelem.

A megye múzeumai sok tekintetben rákényszerülnek, hogy fogukhoz verjék a garast, ám ugyanakkor — tele vannak pénzzel...! Igaz, ezek a pénzek szerény tárlókban, raktárakban pihennek. Régiek, tehát mai javakra — például beruházási tárgyakra — át nem válthatók. Sajnos? Szerencsére, mert hiszen akkor aligha lenne néhány darabnál több az országban I. Lajos garasaiból, Hunyadi János aranyforintjaiból, II. Rákóczi Ferenc mellképes duZsigmond király és kora

Zsigmond király korát és az időszak művészetét áttekintő tárlat nyílt tegnap a Budapesti Történeti Múzeumban. Az uralkodó magyar trónra lépésének 600. és halálának 550. évfordulójára emlékező kiállítás felidézi Zsigmond személyiségét. valamint az 1387 és az 1437 közötti időszak magyarországi történetének, társadalmának és kultúrájának sajátosságait.

A kiállításon látható számos új hazai és Magyarországon eddig még be nem mutatott külföldi műtárgy és dokumentum is. Képeink még a tárlat rendezése alatt készültek. A rendezők éppen Zsigmond király nagyváradi sírjában talált halotti jelvényeinek elhelyezését vitatták meg.

kátjaiból, ha ki-ki a pénztárhoz járulhatna, s kérhetne mai bankót a régi érme ellenében. A muzeológusok egyébként azt mondják, áré- g i pénzek különösebben nem érdeklik a látogatókat, gyorsan továbblépnek a tárlók elől.

A mai pénzek is egyszer majd régi pénzek lesznek. S mennyit ér majd akkor a már ma is feledett — lyukas

— kétfilléres, az ötfilléres, s a lassan-lassan szintén emlékpénzzé váló tíz-, húsz-, ötvenfilléres—? Azt az „igazi”, azt a „békebeli” százpengőst — ami persze már nem érme, hanem bankó, papírpénz — ma darabonként hetvenöt fillérért vásárolja meg a bizományi erre szakosodott üzlete, ötven esztendeje kisebb vagyonként tekintettek eev-egy százpengősre azok, akik — milliós sereg! — filléreket láttak munkájukért. A megyében 1934-ben a gyáriparban a tanoncok átlagos órabére 12 fillért, a fonó- és szövőiparban a férfi munkásoké 45, a nőké 31 fillért ért el. A megye piacain akkor nyolc fillérért kínálták a tojás darabját, a pékek öt fillérért adtak egy zsemlét... s mégis, furcsa módon, a mai mennyiségnek mindössze az egytíze- dét vásárolták meg a vevők.

Lehet, hogy valamikor a mai árakra is. így tekintenek majd vissza a minket követők, akik — ahogy mi magunk — saját pénzük szűkössége miatt tele lesznek panasszal, mi minden óhaj- tottra, áhítottra nem futja belőle?! Az éremesély az átlagembernek is kecsegtető lehetősége, csak éppen keserves belátni, az esély — esélyecs- ke. Valamicske éremre; pénzecskére.

Szép$£g&Sérme készült Hunyadi Mátyás és Brankovic unokájának eljegyzése alkalmából; igazi kincsnek számít ma. A szó nemes, tehát numizmatikai értelmében. Az ilyen kincsek azonban mindig is megmaradtak a szakemberek szűk körén belül. Az a 136 bank (!), amely 1913-ban a megye akkori területén tevékenykedett, egészen más kincseket vélt fontosnak, s az állami költségvetés kétbalkezes tudorai sem egészen úgy gondolhatták az éremesélyt 1932-ben, ahogyan sikeredett, hiszen 54 millió pengő hitelt kellett felvennie a magyar államnak a költségvetési hiány fedezésére, holott az állam adósságai már felette voltak a kétmilliárd pengőnek ... A lakosság pénzbevétele az idén január és március között 157 milliárd forintot tett ki... Mire mennek majd századunk egymást kergető milliárdjaival a majdani

— numizmatikusok?!

Mészáros Ottó

Zsigmond királyi jelvényei, melyeket a nagyváradi sírban találtak meg