Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-20 / 117. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIX. ÉVFOLYAM. 116. SZÁM 1987. MÁJUS 20., SZERDA Új vfe-tiikár Maglódon Bízik a falu lakóiban Sülysáp! üzemek tervei Kecsegtetőek az idei kilátások Sülysápon három nagyobb ónálló gazdasági egység működik: az Alsó-Tápió Menti Áfész, a Tápióvölgye Tsz és az Unitechnika Ipari Kisszövetkezet. Számos kihelyezett részleg, üzemrész nyújt azonban helyi munkalehetőséget nőknek, férfiaknak. A Viszék Ipari Szövetkezetben kétszázhatvanán dolgoznak, tavalyi árbevételük 240 millió forint volt. Sülysápi üzemük eredményes munkája is hozzájárult sikereikhez. A szövetkezetben az idén öt- százalékos bérfejlesztésre került sor a dolgozók körében, s befejeződött a 10 millió forint értékű beruházás. Mivel az általuk gyártott hegesztőgépek iránt csökkent a kereslet, új profil kialakításába fogtak. Az úgynevezett vezérlőegységek tápforrásait készítik nagy tételben. Budafoki telepüket felszámolták, a sülysápit viszont fejleszteni kívánják. Az elképzelések szerint 400 négyzetméter alapterületű új festőműhelyt hoznak tető alá még ebben az esztendőben. A Pannónia Háziipari Szövetkezet két évvel ezelőtt felszámolta sülysápi üzemét. A budapesti központú szövetkezet azonban szeretné ismét megvetni a lábát Sülysápon. Erről szó volt a közelmúltban azon a tanácskozáson, amelyet a sülysápi párt- és tanácsi szervek hívtak össze. A szövetkezet elnöke elmondta, hogy kétszázhetvenen tartoznak soraikba, 60 százalékuk bedolgozó. Igyekeznek a zárt rendszerű üzemeket visszaállítani, ezek sorába tartozik a sülysápi újraindítása. Lehetőségük van külföldi exportmunkára, s bővíteni kívánják a honi partnerekkel is a kooperációt. Terveik között szerepel a bérmunka kiváltása. Idei tervük 80 millió forint árbevétel és 5,5 millió nyereség elérése. Különösen jó évet zárt tavaly a Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet, amely szintén fővárosi központú. A 480 milliós termelési érték mellett 66 millió nyereséget könyvelhettek el, ilyen jó eredményre még nem volt példa a szövetkezet fennállása óta. Pedig jelentős beruházások megvalósításán fáradoznak. Foton befejezés előtt áll a nagyüzem építése, hamarosan a technológiai berendezések is .végleges helyükre kerülnek. gyártás. Korábban jelentős összegű bírságot fizettek környezetszennyezésért. A közelmúltban azonban befejeződött az a beruházás, amely csökkentette a veszélyeztetettséget. Ötvenmillió forintot fordítottak erre a célra. Technológiai és műszaki fejlesztésre 20 millió forintot kívánnak fordítani az év hátralévő hónapjaiban. A százharminc tagú kollektíva idei terve 250 millió forint termelési érték. Bevezették a kisszövetkezetben a három műszakot, így folyamatos a termelés, a nap minden órájában dolgoznak. Gondot jelent, hogy csak egy fúrott kúttal rendelkeznek. A nagyközségi tanács vezetőinek ígérete szerint azonban legkésőbb szeptember végéig eljut a vezetékes vízhálózat a kisszövetkezet kapujáig... Gér József Azt mondják, nem jó, ha egy vezető beosztású ember ott lakik, ahol dolgozik. Mert a kívülről jött ember talán mélyrehatóbban, kritikusabban látja a belső dolgokat. Nem befolyásolják az esetlegesen összefonódó rokoni, ismeretségi szálak. Viszont az jó, ha ismeri a település eddigi történetét, át tudja tekinteni az eddigi haladás minden fázisát. Maglódon az utóbbi években sorra olyan vezetők kerültek a politikai és gazdasági vezetés élére, akik kívülről jöttek. Talán ez is közrejátszik abban, hogy egyre dinamikusabban, látványosabban fejlődik a nagyközség. Az utóbbi hónapokban került a nagyközség végrehajtó bizottsági titkári posztjára Szuhányi Ferenc. Régi szakember a területen. 1958-ban Tápiósülyben kezdte a tanácsi munkát, ahol az adócsoport vezetője volt, majd a mendei tanácsnál volt vb-tit- kár 10 évig. Utána Sülysápon titkárkodott 8 évig, ezután a megyei tanács pénzügyi osztályán dolgozott. Ekkor keresték meg az illetékesek és felkérték, vállalja el Maglódon a vb-titkári teendőket. Mivel a közművelődés területén is régóta tevékenykedik — jelenleg is aktív tagja a mendei népi együttesnek — jól ismerte a maglódi körzetet is. Szívesen vállalta ezt a nehéz és felelősségteljes beosztást. Államigazgatási főiskolai végzettsége és emelt szaKosított képzettsége van. A „Szocialista Kultúráért” kitüntetés tulajdonosa, tanácsi munkájáért a „Munka Érdemrend” bronz fokozatát kapta. Amint mondta: célja, hogy ezen szakmai képzettségek alapján régi gyakorlati tapasztalata és a tanácsi apparátus összeszokott, jól képzett kollektívája segítségével előre vigye a nagyközség fejlődését, gyarapítását minden téren. Bízik a lakosság szorgalmában, tenniakarásában. Kéri és várja minden lakos segítségét, aktív támogatását. Meggyőződése: valóra válhat egy régi, de színigaz mondás: „Egységben az erő”. Marczi Ferenc Helybéli festők Kiállítás A Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet sülysápi részlegében az úgynevezett bobinázógép a legkülönbözőbb méretű papír- tekercseket vágja méretre, amelyeket a pénztár- és számítógépekbe használnak. Képünkön Juhász Sándorné látható munka közben. (Aszódi László Antal felvétele) Sülysápi üzemükben már befejezték a rekonstrukciót, elsősorban a szociális ellátottság színvonalát javították új öltözők, fürdők és egyéb kiszolgáló helyiségek megépítésével. Ötmillió forintot fordítottak erre a célra. A nem önálló elszámolású sülysápi telep árbevétele 50 millió forint évente. Harmincnyolc állandó dolgozójuk van, hatan bedolgozói rendszerben állnak a szövetkezet rendelkezésére. Április 1-jén alakult meg a Műszeripari és Műanyag-feldolgozó Kisszövetkezet, amelynek központja a Kodály Zoltán utcában található. Korábban gmk-ként működtek. Sokféle munkával foglalkoznak, többek között műanyag- feldolgozással, számítástechnikai programok készítésével, kovácsolással, nemesfém-megmunkálással. Idei árbevételi tervük 17 millió forint. Sec System. Ez a neve a Műszaki Fejlesztő Fogyasztási Szolgáltató és Kereskedő Kisszövetkezetnek, amelynek Sülysápon varrodája működik. Műanyag-feldolgozással, szerszámkészítéssel, fafeldolgozással foglalkoznak. A második félévtől kezdve a dísz- műgyártás beindítását tervezik. Sülysápi varrodájuktól 8 millió forint termelési értéket várnak ebben az esztendőben. Az Unitechnika Ipari Kisszövetkezet tavaly év eleje óta működik önállóan. Fő profiljuk az akkumulátorA Hélios G/ömrői Ruhaipari Szövetkezet feivesE 3 tonnás dízel Robur teherautóra gépkocsivezetőt Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél, cím: Gyömrő, Steinmetz kapitány útja 69-71. Kulturális programok Ecseren szerdán 14 órától a bélyeggyűjtő; 15-től a matekszakkör; 16-tól a nyugdíjasklub foglalkozása, 17.30-tól zenés torna óvodásoknak, 18.15-től dzsesszbalett, 19-től társastánc, 19.45MA1 kondicionálótorna. Gombán az autós kertmoziban 20.30-tól: Fogadjunk (színes, szinkronizált olasz vígjáték). Gyomron 15-től a videofilmklub összejövetele, 16-tól Bujáki József festőművész kiállítása és ismeretterjesztő előadás a nyugdíjasklubban Regélő magyar várak címmel, 17-től számítógépes tanfolyam. Az úttörőházban 16.30tól a számítógépes szakkör foglalkozása. Filmvetítés a művelődési házban 17.30-tól: Ágyúgolyófutam (színes, szinkronizált amerikai kalandfilm), a Strand kertmoziban 20-tól: Montreali bankrablás (színes, szinkronizált francia bűnügyi film). Monoron 17-től KRESZtanfolyam, 18-tól a break- klub foglalkozása és számítás- technikai tanfolyam. A filmszínházban 18-tól és 20-tól: Szalamandra (színes, szinkronizált olasz—amerikai politikai krimi). Pilisen 16.30-tól az 1. számú általános iskola bábszak- köröseínek foglalkozása. A maglódi honismereti szakkör rendezésében május 22—31. között Reitz János (a Nagy István képzőművészeti csoport tagja) és dr. Patkós József (neveléstörténész, rajztanár) maglódi festők képeinek kiállítását megtekinthetik az érdeklődők az MSZMP Maglódi Nagyközségi Bizottsága székházában naponta 10- től 18 óráig. Felhívás A békéért Tisztelt Embertársaink! A béke mindannyiunk legszemélyesebb közügye. A béke- és barátsági hónap keretében sok ezren adnak hangot békét akarásunknak. Mi május 30-án, szombaton szeretettel várjuk mindazokat, a monori művelődési központba, akik velünk együtt akarják kifejezésre juttatni békevágyukat. Várunk benneteket, gyerekek, közös játékainkon, rajzversenyünkön, gondolkodjatok velünk együtt a békéről. Várunk benneteket, fiatalok a Folt együttes, a szentesi Béke Klub rockműsorára és arra, hogy együtt énekeljétek Csizmadia Sándor pol-beat énekessel a saját dalait. Várjuk önöket, felnőtt társaink, hogy jelenlétükkel is kifejezzék: közös ez akaratunk, közös a célunk. Ifjúsági Békebizottság, HNF Monor Városi Jogú Nagyközségi Bizottsága, Monor Városi Jogú Nagyközségi KISZ-bizottsága, Monor művelődési központ, Monori Állami Gazdaság KISZ-bizottsága. Sporthírek Körzeti labdarúgó-bajnokság A sereghajtó száz felett A hajrájához érkezett baj-\ nokság ismét „igazi” arcát mu- ' tatta meg. Egy mérkőzés félbeszakadt. egyre pedig a tör- teliek el sem utaztak. A fordulót egyébként a döntetlen eredmények uralták, négy találkozón is ez az eredmény született. A sereghajtó Monori-erdő belépett a „százasok klubjába”, százhárom kapott gólnál tart ugyanis ... Dánszentmiklós—Tápiószőlős 2-2 (1-1), Dánszentmiklós, 200 néző, vezette: Mátyás..A lelkes vendégek megérdemelten vitték el az egyik pontot. Gól: Zátrok, Germányi (Dánszentmiklós). Jó: Germányi. Veesés—Csévharaszt 2-2 (2-1), Veesés, 200 néző, vezette: Eperjesi. Jó játékvezetés mellett az igen fegyelmezetlenül és nagy mellénnyel játszó hazai csapat nem érdemelt győzelmet a lelkes cséviek ellen. A vendégek minden dicséretet Egyre inkább vágyik a városi ember a vidéki életre. Jó levegő, kert, nyugalom — így gondolja valamennyi, amikor szerez magának egy ígéretes falusi házat. E. K.-ék ugyan rendelkeznek budapesti lakással, de Pilisen, ahol kertes házuk van, szívesen fognak kerti szerszámot, hogy mint a szomszédok is, munkálják a zöldséges-, virágoskertet. Ám néha más szerepet játszik az ásó, kapa, néha a locsolókanna, de még a szomszéd ipari szerszáma, a csőfogó is. Az utóbbi arra jó, hogy ha valaki nem ad kezet, hát a csőfogóval megfigyelmeztetjük. Ezt ígérte egészen pontosan megfogalmazva szomszédjának K. D.: — Ha nem fogsz velem kezet, agyonverlek a csöfogóval. ::::: H83I Pedig E. K.-ék és K. D.-ék kapcsolata a legjobban indult. Tőszomszédok lévén, K. D még ipari munkát is vállalt E. K.-éknál. Dolgozott náluk Ám a fizetség késett. Elmaradt. Hogy mi okból, azt nem kutatta az ügyészi vádemelési javaslat. A tényeket igazolandó bírósági perre utasítva magánlaksértésért kellett felelnie az eddig jó szomszédnak. E. K sértett, K. D vád- lotti minőségben mondta el — Kinn dolgoztam a kertben. Kértem, adja át a szerszámot, amivel nála dolgoztam. De amiért nem is fizetett. Szóltam a feleségemnek, szólítsa fel ő is az asszonyt, hisz együtt járnak valamiféle ösz- szejövetelekre. Nem adták át akkor, de másnap reggel otthon volt a szerszám! Éjszaka áthozták. — 1985-ben egyszer már E. K. kapával összevert! Akkor megbocsátottam, de csak szín- leg szelídült meg. Tovább bé- kétlenkedett. Minden átmenet nélkül kezdődött újra a „határvillongás” — panaszolta hajdan jó szomszédjáról K. D„ aki még a falazóléceket is ott hagyta, hadd tegyék a padlásra amazok.,. íHRj megérdemelnek. Gól: Mohácsi, (2), illetve: Morvái, Varga. Jó: Földvári, Mohácsi, Gon- da, illetve: az egész vendégcsapat. Újszilvás—Ceglédbercel 3-4 (1-2), Újszilvás, 200 néző, vezette; Bódi. Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A mindent eldöntő gól fejesből ese*tt. Gól: Murár (2), Földi, Dudás (Ceglédbercel).. Jó: Pe- szeki F., Kollár, Földi, illetve: Tószegi, Naggyőr. TABELLA 1. Abony 26 19 5 2 72- 15 43 2 Űri 26 17 4 5 61- 23 38 3. Albertirsa 26 17 4 5 56- 28 38 4. Dánszentm. 26 14 7 5 61- 34 35 5. Mende 25 14 5 6 57- 30 33 6. Péteri 26 12 5 9 64- 42 29 7. Veesés 25 12 4 9 54- 38 28 8 Tápiószőlős 26 12 3 11 58- 48 27 9. Ceglédberc. 26 10 4 12 36- 39 24 10. Ecser 26 8 6 12 39- 54 22 11. Maglód 24 8 5 11 29- 37 21 12. Csévharaszt 26 7 6 13 41- 53 20 13. Nyáregyü. 26 8 4 14 34- 48 20 14. Üjsziivás 26 8 1 17 27- 67 17 15. Törtei 26 4 2 20 16- 81 10 16. Monori-erdő 26 2 3 21 35-103 7 (Megjegyzés: A félbaszakadt Mende—Maglód mérkőzés eredtaénye neru szerepel a táblázat- ban.) Péteri—Albertirsa 1-1 (1-0), Péteri, 200 néző, vezette: Müller. Jó játékvezetés mellett, kemény mérkőzésen igazságos eredmény született. Gól: Munkácsi (Péteri). Jó: Tóth, Kalina Z. (Péteri). Monori-erdő—Abony 1-6 (0-5), Nyáregyháza, 300 néző, vezette: Szuda. Kitűnő játék- vezetés mellett megérdemelten győzött az Abony. Fordulás után jól játszott a Monori- erdő. Gól; Dobó (11-esből), illetve: Pásfcti (2), N. Szabó, Szabó, Nagy, Varga. Jó: A „hazaiaktól” senki, illetve: Retkes. Földi, Pászti. Nyáregyháza—Ecser 1-1 (1-0), Nyáregyháza, 300 néző. vezette: Gavló. Végig fölényben játszott a hazai csapat. A vendégek védelmi hiba után egyenlítettek. Gól: Molnár T., illetve Pribula. Jó: Mészáros G., Papp, illetve: Halász (a mezőny legjobbja). Mende—Maglód (félbeszakadt), Mende, 300 néző, vezette: Hörömpő János. A II. félidő 10. percében a játékvezető lefújta a mérkőzést, mert Vi- dák (Mende) — miután piros lapot kapott — leköpte őt. Űri—Törtei 3-0 (játék nélkül). Ifjúsági eredmények: Dánszentmiklós—Tápiószőlős 1-3, Veesés—Csévharaszt 3-0, Eger —Nyáregyháza 4-0, Mende— Maglód 1-3, Ceglédbercel—Újszilvás 4-2, Péteri—Albertirsa 0-1. Az élcsoport: 1. Ecser 42 pont (az Ecser már bajnok!) 2. Abony (32 pont), 3. Albertirsa (31 pont). Kucsera József ISSN 01J3—2SH (Monori Hírlap) Á 17-es tárgyalcfersmből Ásd, kapa meg a szomszédság lőtt, az E. K.-ék által alkalmi vendégségbe meghívott szomszédi koszorú is élvezhette. A kertkaput romboló, kézszorítást követelő szomszéd, K. D ugyan tagadta, hogy egyáltalán láthatták, hallhatták őket. Árr M. B.-né még mentségül azl is elmondta, ő feltételezi e vádlottról, azaz gondolta, hogj ittas lehetett... A bizonyítási eljárás során kitűnt: a jogtalan behatolás rombolássá történt. Az ügyész a vádai fenntartva kérte a bíróságot folytatólagosan elkövetett magánlaksértésért mondja ki bűnösnek K. D.-t. Súlyosbító körülménykéni értékelendő, hogy ásóval felfegyverezve, a drótot leverve hatolt be a szomszédjához Hangsúlyozta, példás büntetést szabjon ki a bíróság. Enyhítő körülményként viszont — büntetlen előéletét figyelembe véve — a BTK-ban meghatározottak szerint: vagyoni helyzetének megfelelő pénzbüntetés kiszabásának lehetőségét is mérlegelve a bíróság bűnösnek mondta ki K. D.-t magánlaksértés bűntettében. E. K., a „sértett” másként színesíti a szomszédi krónikát. — Volt, hogy K. D. locsolókannával akart ütni. Kibékültünk, de nem köszön. Azért mégis átkiabált, amikor mi a kertben végeztük a tavaszi munkákat. Provokálni akart. Csavargónak nevezett és figyelmeztetett: májusig vigyázzak, addig becsukat! Meg akart verni, azért dühösített. Hát ez lenne a vidéki békés élet. Nálam is, nála is ásó volt... K. D. szétverte a kiskaput. mikor végzett a dróttal, a betont is Primitív dühében úgy akart békülni. hogy egyre kiabálta: ha nem fogok vele kezet, agyonver Nem az ásóval, kézbe vette a csőfogót, hogy azzal üt agyon. A szomszédi eszmecserét, amely ugyan a békülésért zajEzért 120 napi büntetési tételnek megfelelően (napi 130 forintonként) 15 ezer 600 forintra büntette; a 120 napot a büntetés meg nem fizetése esetén börtönben kell letöltenie. Az ítéletet ügyész és vádlott tudomásul vette, így az jogerős. F. G.