Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-20 / 117. szám
Pest Megyei Páriám ■ .V-V.V‘ 1987. MÁJUS 20., SZERDA Csütörtöktől Tornász EB Csütörtökötől vasárnapig a moszkvai Olimpijszkij sportpalotában rendezik meg a férfi tornászok 17. s a nők 16. Európa-bajnokságát. Ez az első olyan kontinensverseny, ahol a két nem legjobbjai ugyanabban az országban, városban, illetve sportlétesítményben lépnek fel. Harminc ország 160 tornászát várják a szovjet fővárosba, a magyar küldöttség tegnap utazott el. A rS?pl^!ríá7,::s Merész varsányi tervek A BSE ellen 1-3, a BVSC ellen pedig 3-0. Ez a Dunavar-\ sányi Petőfi SE XB I-es női röplabdacsapatának két legutóbbi eredménye. Az idei bajnokságból még két találkozó van hátra, ez a bentmaradás szempontjából a varsányiaknak már csak formaság. Az már korábban kiderült ugyanis, hogy a jegy, amelyet tavaly váltottak az első osztályba, továbbra is érvényes marad. A röplabdázóké talán az egyik legbonyolultabb bajnokság hazánkban, hiszen több „menetből” áll és a kívülállók számára szinte követhetetlen. Nem beszélve arról, hogy például a varsányiak mintegy félszáz meccset játszottak egy idényben. Miklós Ferenccel, az egyesület elnökével tehát megállapodunk, hogy nem bonyolódunk a kiírásba, hiszen nem ez a lényeg ... A szakosztály mintegy tízéves fennállása után harcolta ki tavaly az első osztályba kerülést. A közvetlen akadályt, az osztályozót, veretlenül vették és máris következhetett az élvonalra való Ráckevén a kerület Mozgalmas fociszerda Ismét mozgalmas lesz a labdarúgószerda. Most vívják a Dundee United—1FK Göteborg UEFA Kupa-döntő visszavágóját. A vendég svéd csapat 1-0-ás győzelemmel a tarsolyában érkezik a meccsre. Igaz, hogy a vendéglátók elvesztették a szombati skót kupadöntőt, ennek ellenére bíznak abban, hogy a ma este 9 órakor kezdődő meccsen célba ér csapatuk. Hazai vizekre evezve: az NB 1-ben ma teljes forduló lesz s a műsorból a Hungária körúton sorra kerülő MTK-VM— Vasas találkozó emelkedik ki. A második helyen álló Újpesti Dózsa is otthon játszik, á Videotont fogadja. A Pest megyei csapatok sem tétlenkednek. A területi bajnokság Duna-csoportjában hétköznapi játéknap vár rájuk. Az éllovas ííí. kér. TTVE. amely., a, .legutóbbi mérkőzésein Pest megyei csapatokkal játszott, most folytatja ezt a hagyományt. Ezúttal Ráckevén vendégeskedik, s a jól szereplő Aranykalásznál nem mehet biztosra. Otthon játszik az Érd, a többi együttesünk utazik. SZERDAI MÉRKŐZÉSEK NB I. MTK-VM—Vasas. Eger—Debrecen, Pécs—Békéscsaba, Siófok—Haladás, Ü. Dózsa—Videoton. Dunaújváros— Ferencváros (17), Rába ETO— Tatabánya, Bp. Honvéd—Zalaegerszeg (19). Területi bajnokság. Duna- csoport. Ráckeve—III. kér. (17, Polgár), Dorog—Dunai Kőolaj (17, Herbán), Ikarus—Dömsöd (17, Tóth I.), Érd—BKV Előre (17, Budaházi), Oroszlány— Kartál (17, Vad). Megyei MNK-selejtező a nyolc közé jutásért. Budakeszi /nTiörökbálinf, (17,. Szarka). Megyei II. osztály. Aszód— Pécel (17.30, Boros K.). A Kőolaj az élen A Forte jól folytatta Eddig a hazai pontszerzések mellett a Közgép férfi kézilabdázói Idegenben rendre vereséget szenvedtek az NB I B-ben. Legutóbb a ceglédieknek is sikerült idegenben „beiratkozniuk”. C. Közgép—Sz. Olajbányász 24-20 (11-8) Közgép: Fejes — Fritz (3), Eté- di, Tündik (2), Dér (2), Túlik (7), Nagy (7). Csere: Turóczi, Kántor (kapusok). Pásztor (1), Horváth, Podhorszki (2). Védekezésben többen Is egyéni feladatot kaptak a szolnokiak legveszélyesebb Játékosainak semlegesítésére. A játékosok betartották a megbeszélteket, így a pályán a ceglédiek akarata érvényesült. Egy kivétellel: a második félidő 10. percében az addig bravúrosan védő Fejest a játékvezetők végleg kiállították. A megtorpanást a hazaiak kihasználták, az 54. percben egyenlítettek (20-20), de a hajrá már újra a Közgépé volt. A kitűnő egyéni teljesítmények és a csapatmunka megérdemelt, bravúros győzelmet eredményezett. Ungureán László D. Kőolaj—TFSE 28-22 (10-11) Százhalombatta, K. Kőolaj: Zsilka — Nemes (6), Németh (1), Gólya (3), Koller (10), Szabó (l), Makai (3). Csere: Hoffmann, Palotai, Eisrich (2), Vass (1), Horváth (1). A Komló elleni 20-20-as döntetlen, majd a Szondi SE elleni 26-18-as bajtai győzelem után következett az újabb találkozó. A helyi vezetés után feljöttek a főiskolások. Szünet után magára talált a Pest megyei csapát. Gyora indításokkal felőrölte az ellenfél védelmét és a maga javára fordította az eredményt. Jó: Nemes, Koller, Makai. A 9 fordulóban szerzett 13 ponttal az újonc D. Kőolaj állt az NB I B élére. Az NB Il-es kézilabda-bajnokságban a Forte női együttese továbbra is folytatja kitűnő szereplését. A váci lányok ezúttal a Magyar Kábel otthonából hozták el a két bajnoki pontot. M. Kábel—Váci Forte 15-16 (6-10) Forte: Békési — Dónuszné (2), Vargáné (1), Tóth E., Greff (7), Szántai (1), Jakulyákné (1). Csere: Svéda — Neufeld (4), Horváth, Herédiné. Az erősen tartalékos váci együttes — ezúttal Lázár és Spargl hiányzott és a sérüléséből felépült Herédiné is mindössze öt percet volt a pályán — megérdemelten hozta el a két bajnoki pontot. A találkozó folyamán a Forte végig vezetett, a második félidő közepén már 14-7-re is, de ekkor a kitűnően játszó Greffet a hazaiak emberfogással kikapcsolták, szorossá vált a mérkőzés, de fordítani már nem tudtak. Győzelmével a váci együttes, továbbra is a tabella élen áll. A következő fordulóban csütörtökön 16 órai kezdettel a Szegedi Tanár- kéDző csapatát fogadják hazai pályán. — nyári — felkészülés. Hogy hogyan? Hallgassuk az elnököt. — Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz az első vonalban, ezért komolyan vettük az előkészületeket. Erősítettek Szlisznyi Lászlót —, aki betegsége miatt visszavonult — a többszázszoros válogatott Tatár Mihály váltotta fel az edzői kispadon. Sikerült továbbá három új játékost is igazolni, akik közül ketten meg is ragadtak náluk. Az NB I- es múlttal rendelkező Lánczos Zsuzsa és Szőlősi Judit, hamar beilleszkedett a csapatba és hozzáállásukkal, emberi magatartásukkal nagy hasznára váltak az NB I-ben maradást kiharcoló gárdának. Tatár Mihály vezetésével a konkrét gyakorlati munkát a szokásos helyen, a dunavarsá- nyi edzőtáborban kezdte el a társaság. Sok mindenre már nem maradt idő, ezért az edző elsősorban erőnlétileg próbálta felhozni a csapatot. — A bajnokság megkezdése előtt a célkitűzésünk egyértelműen a bentmaradás elérése volt. Első mérkőzésünkön a Tungsram — az idei ezüstérmes — ellen játszottunk és természetesen simán kikaptunk. Az Almásfüzitő következett és itt már szoros mérkőzésen maradtunk alul. A Kaposvár ellen viszont óriási meglepetésre nyerni tudtunk — kétszer is — és ez már amolyan biztató jel volt a továbbiakat illetően. Rosszá menetelés Hosszú menetelésbe fogott tehát tavaly ősszel a varsányi gárda, amelynek még nem értek ugyan a végére, de már jó néhány mérkőzéssel ezelőtt eldőlt, hogy célhoz ért az együttes. — Igen, ha ki nem állásért nem vonnak le tőlünk büntetőpontokat — ami egyszerűen képtelenség —, akkor már a hátralevő két találkozótól függetlenül, bennmaradunk az NB I-ben. Itt tart tehát a csapat ma, és helyzetéből önkéntelenül adódik a kérdés: hogyan tovább? Befejezésül arról beszél Miklós Ferenc. Előbbre lépni — Jövőre biztos, stabil tagjává akarunk ‘válni, az NB I-es mezőnynek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy szeretnénk néhány hellyel előrébb rukkolni a tabellán. A háttér mindehhez biztosítottnak tűnik, új játékosok szerződtetéséről és heti öt edzést biztosító terem bérletéről ezekben a napokban tárgyalunk. A mérkőzéseinket azonban továbbra is a régi otthonunkban, a Kramer utcai iskola tornatermében játsszuk. Bódi István A Sülysáp és a CSC vezet Másodosztályú helycserék Helycserék történtek az élen a megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság 23. fordulójában. Három fordulóval a befejezés előtt még mindig kérdéses az első hely sorsa. A Sülysáp Idegenben szerezte meg a két pontot és Ismét az élre állt délen. Szigetújfalun a hernádiak 80 percig vezettek. Az Északi csoportban kikapott az éllovas és helyet cserélt a Gödöllői •SCrVél.j'amely kiütötte a Kösd gárdáját. A Halásztelek idegenbeli bravúros győzelmet aratott. A perbáliak reménytelen helyzetben vannak. Déli csoport: Tápiószele—Kis- kunlacháza 0-1 (Ifi: 1-0), Gyömrő —Sülysáp 0-2 (2-3). Örkény—Bugyi SK 1-0 (0-2), Nagykáta—Nagykőrös 0-3 (2-3). Kakucs—Tápiószecső 3-1 (0-0), Szigetújfalu—Hernád 1-1 (1-0), Monor—Üllő 1-1 (2-2), Az élcsoport: 1. Sülysáp 30, 2. Bugyi SK 30. 3. Örkény 27 pont. Északi csoport: Pomáz—Duna- varsány 2-1 (2-2), Törökbálint— Szokolya 0-2 (10-0). Gödöllői SC— Kösd 7-2 (5-1). Pécel—Perbál 2-0 (9-2), Iklad—Piliscsaba 4-1 (8-0). Aszód—Halásztelek 0-4 (1-1), Verőcemaros—Budaörs 1-0 (2-1). Az élcsoport: 1. Gödöllői SC 34. 2. Dunavarsány 34, 3. Szokolya 31. Rövidített távon Kerékpáros próbázók A farmost általános iskolások szorgos résztvevői az ötpróbának. Népes küldöttséggel indultak a tápiószecsői futáson, s a kerékpáros próbáról sem hiányoztak. Képünkön: a farmosiak egy csoportja a szecsői célba érés után A népszerű dal, az olimpiai ötpróba, újabb számában, a kerékpározásban is elkezdődött az idei vetélkedés. A korábbi évekhez viszonyítva módosították, azaz rövidítették a távot. Az eddigi 35, 50 és 100 kilométer helyett most 15, 25 és 50 kilométer volt a penzum. A legkisebb táv bevezetése nem vált be, ugyanis megyénkben a 15 kilométert senki Sem választotta. Három helyen rajtoltak a próbázók. Cegléden 172, Götömegsportvia- döllőn 181, Kiskunlacházán pedig 210 induló volt. Aki most valamilyen oknál fogva nem tudott próbázni, az június 14-én is nyeregbe szállhat, ekkor tartják ugyanis a kerékpáros Hobby Grand Prix-t, amelynek lebonyolításában Pest megye is részt vesz. A futók számára legközelebb május 30-án lesz verseny. Ekkor Kiskunlacházán és Vácott lesz próba, Tápió- szecsőn pedig június 7-én vághatnak neki a futótávnak. R. L. A hét eseménye: Szokolya—Gödöllői SC és Sülysáp—Örkény mérkőzés. Szacsky Zoltán Dunaújvárosi tét Döntőbe jutás Dunaújvárosban szerdától vasárnapig öt nemzet férfi röplabda-válogatottja vetélkedik Eb-selejtezőn. A tét a kontinensviadal tizenkettes döntőjébe jutás. Erre két csapatnak lesz lehetősége az Ausztria, Bulgária, Hollandia, NDK és Magyarország ötösből. Szuper Liga Hazai rajt Az Európai Asztalitenisz Unió Illetékes bizottsága elkészítette a szeptemberben kezdődő újabb Szuper Liga-sorozat műsorát. Eszerint a magyar válogatott első két mérkőzését Itthon játssza, előbb Svédország, majd a Szuper Ligában egymás után kétszer első helyezett Lengyelország ellen. Meglepetés, hogy november 18- ára is kiírtak fordulót (Idegenben Csehszlovákia az ellenfél), mert egy nappal később Karlsruhéban kezdődik az egyéni olimpiai selejtező. — Érthetetlen számunkra, hogy az unió nem vette ezt figyelembe, s levélben tiltakoztunk a sorsolás ellen — mondta Horváth Tibor, a szövetség főtitkára. Az öttusázóknál Magyar siker A lovaglással befejeződött kedden a Honvéd—Hungalu Kupa nemzetközi öttusaviadal. Az összetett versenyben az első számtól végig vezető Fábián László végzett az első helyen, Mizsér Attila második lett. A csapatversenyt és ezzel a Hungalu Kupát a Fábián, Mizsér, Martinék összetételű magyar „A” válogatott nyerte a CSZKA Moszkva és a szovjet válogatott előtt, A 21. hét Totótippek 1. Dunaújváros—MTK-VM 2 x 2. Tatabánya—Bp. Honvéd x 1 3. Bochum—Uerdingen 1 x 4. Nürnberg—1. FC Köln 1 x 5. Mönchengladb.—Schalke 04 1 6. Fortuna Köln—St. Pauli 2 7. Stuttgarter K.—Aachen 1 x 8. Salmrohr—Aschaffenburg x 1 9. Ulm—Braunschweig 1 10. Saarbrücken—Darmstadt 1 2 11. Lecce—Cesena x 12. Messina—Pescara x 1 13. Modena—Cremonese 2 x Pótmérkőzések: x, 1; 1; x. ADÁSVÉTEL Eladó Dunakeszin, 71 nm-es, 2,5 szoba, hallos. Dunára néző. lakótelepi öröklakás. 13 090 Ft/nm, + OTP. Érdeklődni: 18—19 óra között, 278-125. vagy személyesen. Dunakeszi. Barátság u. 23. X. 63., este, hét végén egész nap. ___________ É letjáradékért. vízközeli, kis nyaralót vagy horigásztanyát vennénk. Válaszokat a Monori Hírlap Szerkesztőségébe kértük (Monor, PL: 51. 2291). „Horgász" jeligére,__________________ 50-es Szuper Zetor eladó vagy 30ll-es traktorra v. személy- gépkocsi utánfutóra cserélhető. Üllő, Gárdonyi u. 30._________ E ladó 2 szoba összkomfortos, központi fűtéses lakás. Vác, Deákvári főút 27. III. em.’ 2. Megtekinthető hétköznap, 18—2« óra között._______ E ladó Iváncsa központjában. Fő u. 20. sz. alatt 1600 n,-öl, beépíthető telek. Érdeklődni levélben: Kapocs Ferencné, Bp., Nádudvar u. 8. 1116.________________!___ V ennék házi készítésű kis esztergapadot, olcsó áron. villanymotor nélkül is lehet. „Májua” jeligére leveleket. a monori szerkesztőségbe kérem,__________________ T anyát vennék Monor és környékién, villany szükséges. Monor, Ybl Miklós u. 26, sz._________________ Eladó 2 és fél szobás. komfortos, családi ház, 400 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Monor, Jósika u. 42. Lengyel, naponta 12 órától._____ E ladó 7 helyiségből álló. fürdőszobás ház, 102 n.-öles telekkel, melléképülettel. — Irányár: 700 000 Ft. Kékbusz közel. Gyál, Tótn A. u. 44, Pólya. Árverésre kerül. 1937. május 26-án. 8 órakor, a Pomáz. Fülek! u. 1. címen fekvő ingatlan 1/8 része. 141 610 Ft becsértékben. Az Ingatlan adatait, jellemzőit, az árverés .helyét. az árverési feltételekét' tartalmazó hirdetmény, a Po- mázi Tanács és a Szentendrei Bíróság hirdetőtábláján van jtifüggsztve. Érdeklődni lehet minden délelőtt, a 835-140. 104 telefonszámon. _______ Á rverésre kerül 1987. május 26-án. 12 órakor. a Nagykovácsi, Ady Endre u. 12. elmen fekvő Ingatlan, 250 OOO Ft becsértékben. Az Ingatlan adatait, jellemzőit, az árverés helyét, az árverési feltételeket tartalmazó hirdetmény, a Nagykovácsi Tanács és a Buda Környéki Bíróság hirdetőtábláján van kifüggesztve. — Érdekűi lehet minden délelőtt, a 835-140. 104 telefonszámon._______ Á rverésre kerül. 1987. május 26-án, 10 órakor, a Törökbálint, Katona J. u. 17. címen felevő ingatlan, 375 000 Ft becsértékben. Az ingatlan adatait. jellemzőit, az árverés helyét, az árverési feltételeket tartalmazó hirdetmény, a Törökbálinti Tanács és a Buda Környéki Bíróság hirdetőtábláján van kifüggesztve. Érdeklődni lehet minden délelőtt. a 835-140, 104 telefonszámon._______ E 3 N új. EIN felújított, EMUS 160 újszerű esztergák, BL—12 dízel MIA 4,5 dízel, öntvény vastagságú gyalugép 200-as. öntvény kombinált gyalugép 410-es, szalag- fűrész öntvény 500-as, szalagcsiszoló 1250-es, kisipari, Anyó 20 olajégő 2 db, Pannónia 270 lakókocsi, Stihl 038 és 08-as, újak eladók. Gépkereskedés, Kecskemét. Jókai u. 21. szám. Farmos központjában családi ház eladó. 3 szoba, 2 üzlethelyiség és raktárhelyiségek. Érdeklődő i: Pintér Béla, Farmos, Béke u. 2. szám. ___________ E ladó Börzsönyligeten 226 négyszögöles telek BA típusú faházzal. — Villany van, víz 1986- ban, valamint 600 négyszögöl zártkert, 14 négyzetméteres épülettel. Víz, villany van. Érdeklődni napközben a (27)-10-065-ös telefonszámon, 18—20 óra között, Vác, Kakukk utca 6. (Takse- rer). ___________________ N eumann 360 két tű- ágyas kötőgép eladó. Cím: Csáki Sándor, Aborny, Partizán u. 31. 2740. KÖZLEMÉNY A Volán Tefu megkezdte a jegyek árusf- tását az idei Forma^-l világbajnoki futamra. Versenyek Időpontja: 1987. augusztus 7—8—9. Jegyek a következő budapesti fuvarvállaló irodákban kaphatók: V., Bajcsy- Zsillnszky út 74.. Vili., József krt. 50., XII., Magyar Jakobinusok tere 4/A., XVIII., Vörös Hadsereg útia 3., VI., Hunyadi tér 12., IX.. Soróksárl út 38—42., XIII.. Váci út 28. Eladó Gödöllőn 3 szobás, 76 négyzetméteres szövetkezeti lakás. Tóth Lajos, Gödöllő, Szabadság tér 17._4/8l _____________ E ladó 47 négyzetméteres, gázfűtéses másfél szobás szövetkezeti lakás 450 ezer kp plusz OTP. Monoron, Schönmann u. 2/1. IV. em. is. Érdeklődni a helyszínen vagy este a 234-177-es budapesti telefonon. Eladó Nyáregyházán Szentimretelep 14. sz. alatt kétszobás családi ház, melléképületekkel, 1000 négyszögöl telekkel, amely megosztható is. Érdeklődni : Kovács Pálné, Nyáregyháza, Bem u. 30. szám. Revolvereszterga RV— 20-as, és egy sztanok 325-ös dobrevolver eladó. Kajli István, Monor, Széchenyi u. 16. 2200. (Gázcseretelep utcája).__________ G ödön, Dunához közel, 210 négyszögöles építési telek eladó. — Telelonszám: Vác (27)-10-880._____________ Nagyméretű bel-budai öröklakás — idős haszonélvezővel — lakottan eladó. Érdeklődni: du. 5 után 77466L_________________ Eladó: 550 ezerért 85 négyzetméteres házrész. Vác, Palmiro utca 23. sz. alatt. Érdeklődni: délután vagy szombat, vasárnap lehet._____________ K ét szoba, összkomfortos, tetőtér-beépítési lehetőséggel, tehermentes családi ház sürgősen eladő. Érdeklődni : Göd felső. Jászai Mari u, 9. (2130.__________________ K étszintes kertes családi ház eladó Nagykőrös, Balaton u. 35. Csere Is érdekel, Nagykőrösön eladó kertes tanya várossal mezsgyés. Ipari áram kertészkedés, állattartás. műűt mellett. Hosszúhát dűlő 2. Gázcseretelepnél. Lázár Vilmos utca 2. szám alatti 2 szobás, külön bejáratú házrész eladó Nagykörösöm___________________ 2 család részére Is alkalmas összkomfortos, kertes családi ház és építési telek eladó. Nagykörös, Lázár Vilmos u. 18. Mátyásföldön eladó 1 plusz 2 félszobás, gázfűtéses szövetkezeti öröklakás 58 nm- es — nem panel. Ar: 1 000 000 Plusz OTP. Érdeklődni naponta 17—20 óráig. Bp. XVI. kér. Centenárium ltp. K/H. ép. 4. lépcsőház IV. em. 3.____________ 8 0 négyzetméteres, csoportos beépítésű, teljesen közművesített 2 szintes lakás, plusz garázzsal, kerttel eladő, készpénz plusz OTP-átutalással. Gál! Miklós, Her- nád, Ságvári lktp. A/l. Kertes családi ház eladó, Nagykőrös, X. kér. Dugonics utca 11. szám. ________ D abason, teljes közművel ellátott, 120 nm-es lakóterű, szint- eltolásos, padlófűtéses lakás, garázzsal, műhellyel eladó. Cím: Dabas IL. Martinovits tér 5—7._____________ D él-Buda legszebb részén. zöldövezeti, panorámás, nagy lo- dzsás 2 liftes 1 plusz 2 félszobás szövetkezeti öröklakás, 1,1 millió kp. plusz OTP eladó. Megtekinthető : mindennap 17—20 óra között XI., Sáfrány u. 50., VHI. em. 82. Eladó Vecsésen 2 szoba, komfortos, kertes családi ház plusz garázs, (Tetőtér-beépítés lehetséges. Irányár: 11 ezer Ft/nm.) Érdeklődni lehet egész nap, Szlahó János, Mikebu- da, Dános! út 24, 2738. Eladó falu széli nagy porta családi házzal, melléképületekkel. Pihenésre, gazdálkodásra egyaránt alkalmas. Víz, villany van, 1000 négyszögöl, megosztva Is a terület eladható. Cím: Rózsa Áron, Táptószőlős, Bogaras 19. 2769. Gyesen lévő fiatal anyuka vagyok. Szerény jövedelmem ki- egészítése céljából szeretném, ha valaki fölajánlaná vagy eladná feleslegessé vált varrógépét. Válaszokat „Jutányos áron PMH 70 982” jeligére kérem a kiadóba. Ceglédbercel, Virág u. 1. szám alatti 3 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: munkanapokon 15— 19 óráig. Cim: Kunszt Ferenc, Cegléd, Rákóczi út 66. II. em. 9. Eladó KLU 34 ezer kalóriás kazán és 1 db. 4 személyes lakósátor. Cegléd, Nefelejcs u. 49. (Téglagyár dűlő). Érdeklődni: 17 óra után. Megvételre keresek.' kertes, családi házat Nagykőrösön. amely kb. 1,5—2 szobás, összkomfortos. Érdeklődni: Nagykőrös. Bárány u. l/B. I. Jk _____________ V izes házak, nedves épületek utólagos szigetelése, gyorsan, olcsón, garancival. — Tel.: 134-975, Bodorkos Károly, Bp.. Fa- zekas u, 8. 1927, Olcsón eladó Pécel központjában. közművesített területen, befejezés előtt álló üzlethelyiség. Bállá. Budapest. XVII., Gyön_ gyös u. 1., vagy 782- 627 (munkaidőn kívül). ___________________ S zétköltözőknek csere 1 Elcserélném Gödöllő, János u. I. eim. 30 nm-es és Stromfeld s. VI. em.. 44 nm-es. e>’y szoba összkomfortos. szövetkezeti lakásokat, egy 2 és 1/2 szobás, szövetkezeti vagy OTP-őrök- la.kA.sr a, városközpontban. Csak I. és II. emelet érdeket Érdeklődni: telefonon : Kerepestiarcsa, 46., hétfőtől péntekig, reggel 1/2 8—1/2 9-lg. Hőtároló kályha, új, 4.5 kW-os, áron alul, eladó. Megtekinthető: Tököl, Dózsa Gy. u. 22. sz._______________ C egléd mellett, Cse- mőben, 1000 négyszöe: öles, jól gondozott szőlő. . gyümölcsfákkal és hétvéri házzal bérfce adó. (Országút mellett). Vele együtt a szükséges teljes felszerelés, fúrott kút, — villanymotoros szivattyúval —, öntözésre bellíiva Érdeklődni: Oláh Gábor, Cegléd, Fürst S. u. 17. 2700, _____________ V aliit 12/100-as, olasz gyártmányú kötőgép eladó. Bag. Vörös Hadsereg útja l/B. — Érdeklődni: az esti órákban._______________ a ntennaszerelés, egyedi és központi antennák szerelése, javítása, bővítése, vi- deoprogrammal Is. Lelkiismeretes, gyors, precíz munkavégzés, garancia. TV-ANTEN- NA MÉRNÖKI IRODA GM. Levélcím: Budapest, Toborzó u. 11. 1138. Telefon: 200- 054. 638-627.__________ K özületi, magánmegrendelők, figyelem l Vállalom: PVC, szőnyeg ragasztását, parketta rakását, csiszolását, lakkozását. Pamo László. Vác, Gombási út 32/B I. emelet 6. (17-től 19 óráig.)_________________ H ázaspár keres Vácott, vasútállomáshoz közel szoba, konytla. fürdőszobából álló lakrészt vagy üres lakást bérelne, hosszabb Időre. Leveleket „Megegyezünk" jeligére váci hirdetőlrodába (Jókai utca 9.) Az Észak-pesti Afész üvegesüzletet nyitna Vác körzetében, 100 km távolságon belül. Helyiséggel rendelkező, szakmában Jártas férfiak személye^ jelentkezését várjuk. — Címünk: Vác, Lemez utca 1. — Telefonszám: (27) -10-065. (7— 15 óráig). ____________ R edőny és reluxa készítését vállaljuk, 3 évi garanciával. Megrendelhető : Assenbrenner György ügyintézőnél. Dánszent- mlklós, Dózsa Gy. u. 95. 2735. Reluxa, minitokos redőny, normál redőny több színből határidőre. 461-481 Óriás virágú nemesített krizantémpalánták kaphatók. Válasz- bélyegért árjegyzéket küldök. Kovács nyugdíjas, Népköztársaság 23. 1061. Esküvőre legdivatosabb menyasszonyi, vőlegényi ruhák kölcsönzése vidékre ia. VII., Akácfa u. 27. —« 216-492,