Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-20 / 117. szám

8 1987. MA JUS 20., SZERDA 11 ÍREK M«, 1987. május 20. Szer­ITIilt da. Bcrnát napja. A nap kél 5.02 — nyugszik 20.19 órakor. A hold kél 2.10 — nyugszik 12.13 órakor. köszönetnyilvánítás A gyászoló család, az MSZMP Budapesti Bizottsága és az Edosz központi vezetősége köszönetét fe­jezi ki mindazoknak, akik Maro­sán Györgynét utolsó útjára el­kísérték és gyászukban osztoztak. Gyakorta erősen megnövek­szik a felhőzet, országszerte valószínű kisebb-nagyobb eső, záporcső, főként délutánonként zivatar is. Előbb élénkülő nyu­gati, délnyugati, majd meg­erősödő északnyugati szél vár­ható. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 8 és 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet a délután érkező hidegfront, lehűlés előtt még általában 20—25 fok között alakul. — Két előadásban. Ceglé­den vendégszerepei május 25-én, hétfőn a Vidám Szín­pad. A Kossuth Művelődési Központban délután fél hat­kor. illetve este nyolckor kez­dődő programban olyan neves művészek is fellépnek, mint Bodrogi Gyula, Hernádi Ju­dit, Straub Dezső és Nyertes Zsuzsa. Közreműködnek a Magyar Divatintézet mane- kenjei. Tc-Idolí «»-.<* sorsolás A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása sze­rint a kedden Budapesten megtartott telelottó-sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 40,51,60,63,72 ! A!«"1' ! >*•»**• ti Hogy hogyan? Részletes tájékoztatás hétfői ti csütörtöki lapszámainkban NÉPSZAVA SZÁZTÍZ ÉVE, ezen a napon jelent meg a Népszava első szárna, Külföldi Vikior kiadásában és szerkesz­tésében. Ekkor még változat­lanul kiadták a Munkás Ileti Krónikát, s megjelent mindkét lap német változata, a Volks­stimme, illetve az Arbeiter VVochcn-Chronic is. Három év­vel később, a két pártfrakció egyesülése után, a Szociálde­mokrata Párt magyar nyelvű lapja, a Népszava, míg német nyelvű orgánuma a Wochen- Chronic lett. A Népszavának ez a második változata. 1880. február 1-jétől jelent meg, mint „a magyaror­szági szociáldemokraták köz­ponti közlönye”, Csorba Géza szerkesztésében. A lap 1883. március 25-i számában olvas­ható a magyar munkások ne­vében Marx Károlyt búcsúz­tató nekrológ. A lap 1905-től véglegesen napilappá fejlődött, s a párt legfőbb agitációs és propagandaeszközévé vált. A Népszava radikális, antifa­siszta szellemiségének egyik legmarkánsabb bizonyítéka az 1941 decemberében megjeleni híres karácsonyi száma, amelj egyben az első országos hatá­sú megnyilatkozás volt a há­ború ellen, a független demok­ratikus Magyarország mellett E szám hasábjain a koramunis tákon kívül megszólaltak ? legkülönbözőbb antifasiszta irányzatok képviselői, köztük Bajcsy-Zsilinszky Endre, Sza- kasits Árpád, Móricz Zsig- mond, Szekfü Gyula, Darvas József és mások. Kél évszázad elteli A ititgy elődök nyomán Kétszáz évvel ezelőtt léte-1 kapcsolatai igen tartalmasak sült az Áüatorvostudományi Egyetem jogelődje. Ezen alka­lomból a MÉM sajtószolgálata tájékoztatót szervezett, ame­lyen részt vettek az intézmény vezetői, élükön dr. Kovács Fe­renc rektorral és Glázilc And­rással. a MÉM állategészség­ügyi és élelmiszer-higiéniai fő­osztályának a vezetőjével. A jelen levő újságírók rö­vid áttekintést kaptak a fé­nyes múltból, amelyet többek között Hutyra Ferenc és Ma­rek József neve fémjelzett. Ők és munkatársaik küzdöttek meg azért, hogy az állatorvos­lás elfoglalhassa méltó helyé! a gyógyításban, s az általuk írt tankönyv fél évszázadig e tudomány alapját jelentette. A jelenbe visszatérve megtud­tuk. hogy átlagosan 530 hall­gatót tanítanak évente, akik­nek hét-tíz százalékuk kül­földről érkezik. Ez is mutat­ja, hogy nemzetközi mércéjű korszerű tananyagra épülő képzést nyújtanak. Az intézet növendékeinek — a világon egyed ül álló mértékben — a? egyharmada speciális szakot végez. Az egyetem nemzetközi Távoklalás közalkalmazottaknak Bélyegkiállátósok *87 A Magyar Posta az 198 7-ben megrende­zésre kerülő CAPtíX *87, OLYMPHILEX ’87, valamint a HAF- NIA *87 bélyegkiál­lítások köszöntésére — f. év május 20-án — „Bélyegkiállítások ’87” elnevezéssel 3 db 5,— Ft-os szel­vényes bélyeget tar­talmazó kisívet bo­csát forgalomba. A kisív Dudás László grafikusmű­vész terve alapján 239 600 fogazott és 7009 fogazatlan pél­dányban, többszínű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készült. Külső vágási mé­rete 86,1X100.3 mm, a benne lévő bélye­gek perforálás! mé­rete 43,2X25,2 mm, a szelvények perforá­lást mérete pedig 21,6X25,2 mm. A kisív első bé­lyegképén torontói látkép, a másodikon a római kiállítás épülete, a harmadi­kon pedig a koppen­hágai kiállítás épü­lete látható. A bélyegképek mel­lett található szel­vényeken sorrendben a CAPEX *87, az OLYMPHILEX ’87 és a HAFNIA ’87 ki­állítás emblémája található. Megyei döntő Budaörsön Idén éppen egy évtizede, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezete keretében munkakollektívák alakultak, napjainkig a megyében 180- nál is több jött létre. S mert előtérbe került a munkaidő- alap védelme, ebben a moz­galmi évben a szakszervezeti oktatásnak új formáját ve­zették be: négyfordulós leve­lező vetélkedőt hirdettek. Hetvenkilenc munkakollek­tíva nevezett be, s közülük ötven eredményesen fejezte be a versengést, megválaszol­ta a Pest megyét érintő álta­lános műveltségi és kulturá­lis kérdéseket, megoldotta a gazdasági és politikai témájú feladatokat, számot adott a szakszervezeti jogokról, hatás­körökről, mozgalmi tudniva­lókról, s megfelelt a szakmai — az alkotmány, a tanács- törvény az eljárási törvény ismeretét firtató — kérdések­re. A jók közül a legjobbak, a legmagasabb pontszámot elért 14 munkakollektíva négy-négv tagú csapata ad találkozót egymásnak május 23-án 10 órakor Budaörsön a művelő­dési központban. Az imént említett négy témakörből áll­tak össze a döntő villámkér­dései, megoldanak ezeken kí­vül totófeladatokat, s vizsgáz­nak abból, felismerik-e dia- képekről vagy zenei bejátszá­sokról Pest megye tájegysé­geit, városait. V. G. P, Pozsony— Moszkva Szomszédaink téléiből POZSONYI TV 15.10: Kerékpáros békeverseny 16.35: Rövidfilmek 16.50: Tudomány és technika. Ma­gazin HM) 14» US TV MUNOKÁBÓL 4.30: 8.00: 8.20: 8.50: 8.55: 9.30: 9.49: 10.00: 10.05: 1L.29: 12.00: 12.30: 12.45: 33.00: 11.00: 11.10: 11.251 15.00: 15.40: 16.00: 16.05: 3 7.00: 17.30: 17.55: 18.0G: 18.19: 18.25: 38.30: 19.15 20.15: 21.11 21.30: 22.00: 22.20: 22Í30: 22.40: 23.00 21.00 4.30: 6.05: 7.35 8.00: 8.05 8.50 9.00 9.05 KOSSUTH RADIO Jó reggelt! Hírek. Időjárás Eco-mix Kis magyar néprajz Örökzöld filmmelódiák Mi ez a gyönyörű? Májusi ünnepek Hírek. Időjárás őrség a hegyen Népdalkörök énekelnek Déli krónika Ki nyer ma? Törvénykönyv Klasszikusok délidőben Hírek. Időjárás A magyar széppróza századai Operaslágerek Népzenei hangos újság Mi, hegyeshalmiak Hírek. Időjárás. MR 10—14 Ml közünk hozzá? A magyarországi cigányok népzenéje Francia kórusmuzsika Bertha Bulcsu: Árnyak és lovasok Hol volt, hol nem volt. •» Könyvújdonságok Esti magazin Feljegyzések a kézelőn Tízéves az Óbudai Zene­iskola népzenei tagozata Kukely Júlia operettdalokat énekei Hírek, érvek, vélemények Hírek. Időjárás. Sport Tíz perc külpolitika A Deller énekegyüttes felvételeiből Tanulmányok a világ perifériáiról Zenekari muzsika Hírek. Időjárás PETŐFI RÁDIÓ Reggeli zenés műsor Reggeli csúcs Slágerek mindenkinek Hírek. Időjárás Idősebbek hullámhosszán Tíz perc külpolitika (ism.) Hírek. Időjárás. Ütközben Napközben 12.00: 12.10 12.25 12.30 13.00 13.05 13.45 14.00 15.00 15.05 15.15 17.30: 18.00 19.00 19.05: 19.55 20.30 20.50 21.00 21.05 21.45 21.55 23.00 23.20 24.00 Hírek németül, oroszul és angolul Negyedóra 3/1 ütemben Útikalauz üdülőknek Lakatos Vince népi zene­kara Hírek. Időjárás. Ütközben A tegnap slágereiből Időjárás- és vízállásjelentés Mi történt? Hírek. Időjárás. Ütközben Diákfoci Zenerulett Ötödik sebesség Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről Hírek. Időjárás. Ütközben ■ Operettrészletek Album-ajánlat Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus című folyó­iratban? Hírek. Időjárás. Ütközben Zsák és foltja Az élő népdal Népszerű dallamok — esti hangverseny Hírek. Időjárás. Sport Nemzetközi táncdalfesztivál Drezdában Régi fúvósmuzsika 10.35 10.55 3. MŰSOR 6.00: Hírek. Időjárás. Ütközben 6.05: Muzsikáló reggel 8.00: Hírek. Időjárás 8.12: Zenekari muzsika 9.03: Vivaldi: Őrjöngő Loránd Közben: 11.07: Pillanatkép 12.00: Két szimfonikus költemény 12.31: Tarjáni Ferenc kürtön játszik 13.00: Hírek. Időjárás 13.05: Szonda 13.33: Kórusainknak ajánljuk! 14.06: Haydn: G-dúr (Az este) szimfónia 14.23: Magnóról magnóra 15.03: Zenekari operarészletek 15.42: Brahms: Német rekviem 17.00: Diákfélóra 17.30: Magyar zeneszerzők 18.11: Spas Wenkoff Wagner operáiból énekel 18.30: V materinskom jazyku 19.00: Hírek. Időjárás 19.05: Iskolarádió 19.35: Az MRTV szimfonikus zenekara Közben: 20.90: Külföldi tudósoké a szó 20.15: Vers 21.15: Világhírű előadóművészek felvételeiből 21.50: Cliff Richard összes felvétele 22.30: A csodák birodalmában 23.00: Pege Aladár dzscsszkvartett- je játszik 23.30: Hírek. Időjárás TELEVÍZIÓ 8.25: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.30: Utazz velünk Magyarorszá­gon 9.10: Telemim 9.25: Kincses Klárafalva 9.45: Tangram 10.05: Ha lenne egy szamaram Még megmenthető A világ legrosszabb gyereke Beszédművelés Sebaj Tóbiás 14.00: A muzsikás kismalac 14.25: Cimbora — Különkiadás 15.35: Hosszú szökés — tévcfilm 17.15: Egy szó, mint száz 18.00: Objektív 18.55: Cím — cím 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Családi kör 21.00: A hét műtárgya 21.05: Képzelt beszélgetés 21.50: Képes nóták 22.20: Híradó 3. 2. MŰSOR 16.45: Szülők iskolája 17.15: Digit-alk 17.50: A kis farm 18.45: Sportmúzeum 19.05: Nasa obrazovka 19.23: Tévétorna 19.30: A Békakirály birodalmában 20.00: Budapesti körzeti stúdió 21.00: Híradó 2. 21.20: Férfi röplabda Európa- bajnokság 11.55 12.20 .30: Tv-híradó .15: A becsület kérdése. Ame­rikai film. I. rész .25: Felettünk az ég. Angol ter­mészetfilm .20: Sport '86. A könnvftzenei fesztivál, felvételről 2. MŰSOR .00: Prágai tavasz *87. i.50: Az önök estje. Magazin A MOSZKVAI TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL Mag var fdő szerint! 1.03: Filmelőzetes 1.50: Lenin élete .50: Hírek .00: Hírek .15: A második össz-szövetségi amatőr fesztivál .55: Dokumentumfilmek .35: Hírek .40: R- Kuramsin bajánon Ját­szik .55: A jelenkor és a munkás- mozgalom .25: Rajzfilm ,45: Világhíradó .00: Dokumentumfilm .40: Hírek .50: Csata. Balettfilm .00: Lenin élete .00: Híradó 40: 50 éves a kubányl kozák kórus .20: Világhíradó .35: A világ és az ifjúság 10: Béke kerékpárverseny ,40: Az ember, aki lezárta a várost ,00: Hírek 05: Népszerű-tudományos film a szocialista országok mellet például Hannoverrel, Beccsel és Utrechttel is együttműköd­nek. Éppen ezért a kikerült diplomás fiatalok nemritkán két-három idegen nyelvet be­szélnek. Az oktatás mellett évente mintegy 35—40 ezer be­teg állatot is fogadnak. Természetesen nem szabad azt hinni, hogy minden töké­letes. Az egyetem eddigi pá­lyáját a folytonos fejlődés aka­rata határozta meg; Glózik András szavaival élve a gyógy­kovácsolástól a molekuláris biológiáig. Megállni lehetet­len, s a következő kétszáz év­re is lesz teendő bőven. Desszertpor ízletes cscmede A szegedi Paprikafeldolgo­zó Vállalat évi 1,3 milliárd forint értékű termékének a fele már nem paprikából ké­szül. Az élelmiszer-kombinát­tá fejlődött vállalat nagy mennyiségben gyárt konzer- veket és különféle ételporo­kat, A szakosított üzemekben nagyobb erőt tudnak fordíta­ni újdonságok kidolgozására. Legújabb kreációjuk például a desszertpor, amelynek az alapanyaga darált keksz, őrölt dió és kókusz. Ehhez csupán vizet kell hozzáadni, és könnyen,’ gyorsan készít­hetnek belőle ízletes cseme­gét a háziasszonyok. Vigyázatlan gyalogosok Karambol az autópályán Gyermekbaleset. Pilisvörös- váron Tibola László betaní­tott munkás személygépko­csival elütötte az úttesten át­haladó Schrig János 8 éves tanulót, aki megsérült. A gyermek nem volt elég körül­tekintő, és a személygépkocsi vezetője sem haladt kellő fi­gyelemmel. Súlyosan megsérült. Az Ml-es autópálya herceghalmi szakaszán Nistor Kornél 23 éves jugoszláv állampolgár személygépkocsijával nem tartott kellő követési távol­ságot és nekiment egy másik személyautónak. A másik autóban utazó Brzeza Ursula 31 éves lengyel állampolgár súlyos sérüléseket szenvedett. Körültekintés nélkül. Vác- rátóton Jósi Jánosné 77 éves nyugdíjas figyelmetlenül ha­ladt át az úttesten és egy sze­mélyautó elgázolta. Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség tovább vizs­gálja a balesetek körülmé­nyeit. AUTÖSORSZAMOK BUDAPESTEN Trabant Limousine Hycomat 156 Trabant Limousine Combi 58 Trabant Limousine Trabant Combi Wartburg Standard Wartburg Special Wartburg Special, tolótetös Wartburg Tourist Skoda 103 S Skoda 120 L Skoda 120 GLS Lada 1200 Lada 1300 S Lada 1500 Lada Combi Moszkvics Polski Fiat 126 P FSO (Polski Fiat) 1500 Dacia Limousine Dacia Combi Dacia TLX Zastava Volga Limousine Volga Combi 8 196 1 943 1 633 1 325 19 116 1 961 11 010 25 357 2 203 43 765 13 382 15 391 9 385 16 348 945 6 319 942 1 979 1 290 16 313 1 270 1 089 185-7.14 (nt n.iOESTi hívószám) Hétfőn és |iént«-k<-ii 10 és 10. .szerdán Itt és IR.ttO között A TEVJRFOTVXAL AT. ÜGYELETES IMIM) ÍME It _______ l'ÁVEL >1 E 1.1 X HA I IA I,O.V HJA V.\A ÉS SCVÍTSÉUlt S/.OIII I. hívja i i:i. vagy kkiiksst, fi i,: (Budapest ). kerti let. Kt.ss.tfli l.ajtts ttfea 2/aí. I. ellirlr!) / . Életfogytiglani ezabadsagveszles ítélet emberölésért Nyereségvágyból elkövetett emberölés, továbbá gyilkossá­gi kísérlet bűntettében hozott ítéletet a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bíróság dr. Révay György tanácsa. Az elmúlt év július U-én Taktáharkány ' községben a délelőtti órákban az utcán haladó 25 éves Rontó József elé állt ifj. Lakatos Dezső és apja, id. Lakatos Dezső. Ke­zükben mindketten kést tart­va követelték, hogy adjon nekik ezer forintot. Előzőleg ugyanis megtudták, hogy Ron­tó Józsefnél nagyobb összeg van. Rontó József menekülni kezdett, a két Lakatos üldö­zőbe vette, a helyi halász- csárdánál utolérték s több helyen megszúrták. Az egyik bicska hegye is beletörött az üldözött homlokcsontjába. A bántalmazást észlelte ifj. La­Panclio, a sörhó szamár A rekordok könyvében, a Guinnes-lcxikonban bizonyára helyet kaphatna guin városának szágszerte ismert jámbor álla­ta: Pancho, a szamár. Híres­sé azáltal vált, hogy az elmúlt években több hektoliter sört fo­gyasztott el. Egy Ilolguin melletti népsze­rű kirándulóhely egyik alkal­mazottja évekkel ezelőtt fi­gyelt fel arra. hogy a csacsi sajátos technikával és nagy kedvvel vedelte a sört egy szájával lefelé fordított üveg­ből. A turlstaközpont dolgozói megbizonyosodtak a Pancho névre hallgató állat sörivó kedvéről, majd „munkába” ál­lították. így aztán, immár évek kubai Hol- éta nemcsak a festői környe- immár or- zet, a kitűnő étterem, hanem Pancho is vonzza a látogató­kat a Mayabe-kllátóhoz. A turistákat egy „önélet­rajz” feliratú rövid összesítés Igazítja el Pancho bárpult melletti lakhelyénél: „26 éves vagyok, az utóbbi 14 évben át­lagosan napi 7-8 üveg sört fo­gyasztottam. Mint minden jő dolgozónak, nekem is van re­kordom: 46 üveg hütött sör egyetlen nap alatt. Kedves lá­togatóm, te nem kívánsz meg­vendégelni?” katos Jenő, aki rokonságban áll a sértettel. Rontó segít­ségére sietett, s a szúrások nyomán már a földön heverő, több sebből vérző sértettet megpróbálta fölsegíteni. Laka­tos Jenő lehajolt, s ekkor ifj. Lakatos Dezső nagy erővel nyakon szúrta. A szúrás a nyaki főütőeret is elvágta, így a segítő szándékú 27 éves Lakatos Jenő a helyszínen el­vérzett. Rontó Józsefet súlyos serülésekkel szállították kór­házba. A megyei bíróság büntető­tanácsa az elsőrendű vádlot­tat, a 29 éves ifj. Lakatos Dezsőt nyereségvágyból, rész­ben társtettesként elkövetett gyilkossági kísérletért és em­berölés bűntette miatt élet­fogytig tartó szabadságvesztés­re. mint főbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek­től; a szabadságvesztést fegy- házban kell végrehajtani. A másodrendű vádlottat, az 54 éves id. Lakatos Dezsőt nye­reségvágyból, társtettesként elkövetett emberölés bűntet­tének kísérletéért — mint visszaesőt — 10 évi szabad­ságvesztésre, mint főbüntetés­re ítélte és ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. Az ítélet ellen mindkét vádlott fellebbezett. Az első­rendű felmentésért, a másod­rendű pedig enyhítésért. Az ügyész az életfogytig kisza­bott büntetést tudomásul vette, a másodrendű vádlott­nál háromnapi gondolkodási időt kért. DCCT II rPVC IIí DI AD a Magyar Szocialista Munkáspárt "Pest ’Megyei Bizottsága és a Pest Megyei Tanács lapja. Megjelenik — Vasárnap kivételével — naponta — Főszerke««- «4„« r tol MCI] 1 ti nlnLnr Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. — Szerkesztőség: Budapest Vlir., Somogyi B. u. 6. POSTACÍM: BUDAPEST PF 3ii irANYItöszAm- wfc *£?*!• “ Hírlapkiadó Vállalat, Budapest. Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Vagner Ferenc vezérigazgató. - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja • 343-ioo'é« 3 ■,, ... szerkesztőségi titkárság: 335-365. FIOKSZERKESZTOSEGEINK: CEGLÉDI HÍRLAP, Cegléd, Kossuth tér 1., Pf. 19. 2701. Telefon ■ 11-400 - ÉRDI HÍRLAP Érd „ , ,3 ,„-7 »Telefon: 45-352. GÖDÖLLŐI HÍRLAP, Gödöllő. Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 20-796, MONOKI HÍRLAP, Monor, Kossuth u. 71. Pf. 51. 2201. Telefon: 157. - NAGYKÖRÖSI HÍRLAP Na e ha* «w ’ ~ 7° ’ 2750. Telefon: 398. — VÁCI HÍRLAP, Vác, Lenin út 45. Pf. 32. 2601. Telefon: 10-095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezériga-pató — Tpriratfl Előfizethető bármely hírlapkézbesítö postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V József nádor tér t — tonn _ „ í vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra, a lap ára: 8 oldal 1,80 Ft. 12 oldal 2,20 Ft. Előfizetési díj: egy hónapra 43— Ft eev nrrvortévrr 233,- Ft. egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 516,- Ft, - ISSN 0133-0659 Pest Megyei Hírlap (Index: 25 064 HU). ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap) EsIn 01M-19M ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-2750 (Váci Hírlap). 1 H 1 P)’ 0133 19s7 (Godolloi Hírlap),

Next

/
Oldalképek
Tartalom