Pest Megyei Hírlap, 1987. május (31. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-04 / 103. szám

1987. MÁJUS 4., HÉTFŐ Öllet van, de ki valósítja meg? A viadukt ma is gazdát keres Egy éve lassan, amikor először írtunk arról, hogy bi­zonytalanná vált a völgyhidak sorsa a Biatorbágyra ve­zető út felett. Állapotuk — akkor úgy tűnt — gyors be­avatkozást igényel. Tízmillió forint körül lenne a fel­újítás költsége, amelyre — különösen a mai szűkös időkben — csak akkor érdemes előteremteni a fedeze­tet, ha a jövőben olyan hasznosítást sikerül kitalálni, amely megtermeli a további fenntartáshoz szükséges pénzt. Megindultak a piaci karavánok Nem ez a megoldás ,Ne mondjuk azonban még ki a nevezetes építmények fe­lett az ítéletet. Augusztus ve­géig van még Idő, akadhat még zseniális vállalkozó, aki bebizonyítja, hogy a viaduk­tokkal igenis van mit kezde­ni ..írtuk 1986. május 28-i számunkban. A hatandó azon­ban rövidnek bizonyult. S mivel a nagyközség ötlettárá­ban nem akadt viaduktmeg­váltó javaslat, ám ragaszko­dásuk az építményekhez egy fikarcnyit sem csökkent, a télén országos pályázatot hir­detett a Közlekedési Mi­nisztérium, a Pest Megyei Ta­nács, a MÁV és a Biatorbágyi Nagyközségi Tanács közösen — hátha valahol másutt talál rá valaki az igazi megoldás­ra. Nemhiába mondják, hogy az öregek még tudnak építe­ni, a viharvert vasúti hidak is méltónak bizonyultak a kímé­letre, meg a zord tél folyamán sem szakadtak le. A kikelet- j tel azonban március 31 — a pályázat eredményhirde tésé- i nek időpontja is elérkezett. A bírálóbizottság tagjait izga­tott érdeklődők zaklatták — köztük magam is —, ám bi­zonytalan válaszaikból kide­rült, valámi zavar van ismét a viaduktok körül. Néhány hétnek még el kel­lett telnie, hogy nyilvánvaló legyen, senki nem fogja kihir­detni a pályázati eredménye­ket. A beérkezett négy mű ugyanis nem elégítette ki a pályázati feltételeket Tavaly tavasszal némi iróniával rót- tprrí a sbrokat, amikor a tra­pézművészek' és kötéltáncosok évenként megrendezendő ta­lálkozóhelyéül képzeltem el a völgy fölött feszülő rozsdás vastraverzeket, ám a pálya­munkák e tréfás javaslattól nem járnak messze. Ki ma­kettkiállítás rendezésére tart­ja alkalmasnak leginkább a viadukt magaslati levegőjét, | ki nemzetközi művész béke- j parknak képzelte el a környe­zetet. Pénztelen a tanács Arról ne beszéljünk, hogy i ha a világ hét csodájának ma- ) kettjét szállítanák fel a híd- ! ra, akkor sem sokan akadná­nak, akik utána másznának a magasba. Viszont az apró mű­tárgyak előállítása ismét csak pénzbe kerülne, míg a várha­tó érdeklődés különösebb be­vételt nem jelentene. A park ötlete — függetlenül attól, hogy emlék-e, vagy művész, hazai vagy nemzetközi lenne — szintén csak befektetést igényelne, míg a pályázat meghirdetésének lényege olyan nyereséges üzletjavaslat lett volna, amely — mint már sokadszor említjük — meg­termeli a jövőben a hidak fenntartási költségeit. Mi a teendő tehát az el­maradt eredményhirdetés he­lyett? Amint azt Katona And­rás, a Közlekedési Miniszté­rium főosztályvezetője el­mondta, újabb haladékot kap­tak a helybeliek. A tavaly augusztusból március, majd idén december 15 lett. amíg lehetőségük van vállalkozót keresni valamelyik pályamű megvalósítására. Magam, csupán arra lennék már kíváncsi, kinek kéne tu­lajdonképpen az ügyben dön­tenie. A minisztérium csak akkor lép közbe, ha a hidak állapota már valóban veszé­lyes lesz, omlással fenyeget. MÁJUSI ÉLEDÉS RÁCKEVÉN Vége az álmos szendergés- nek, a május életre keltet­te Ráckevét is. A víz fe­lett már nem kalandozik a zord északi szél, csupán hűsítő szellő fodrozza a ha­bokat. Szilaj ellenfélre várnak a parton tanyázó horgászok, csónakok him­bálóznak a stégek lábaihoz kötözve. A kajakosok is edzésbe álltak, tolláig me­rítik a lapátot, mind na­gyobbakat húznak, a nyá­ri versenyekre készülve. Zöldéi] a nád, friss hajtá­sok meredeznek az égre, éj­szakai menedéket nyújtva a vízi népségnek. Hajnalonként vadkacsák, vízicsibék csapatai bújnak elő a megzörrenő szálak közül, fürgén hajtják magukat hártyás tappanesaik? kai. Élelmet gyűjtenek a ke­csesen vitorlázó sirályok, le­lecsapva az alkalmas pillanat­ban, A kivénhedt, toldozott- foldozott hídon már kora reg­gel megindultak a piaci ka­ravánok. Megint friss zöldsé­get. megkötözött lábú jércéket kínálnak a kofák, a part al­kudozástól hangos. Kerékpárt tolva, megpakolt szatyrokkal A maradék talpfák, drótköte­lek véletlenszerű potyogásai még nem vetítik előre ezt a helyzetet. A MÁV — természetesen — már rég nem illetékes, legfel­jebb segítökészségéről tanús­kodik, hogy egyáltalán részt vesz az ügyben. Pest megye tanácstestülete is csak közve-. tetten illetékes, itt azonban annyit már biztosan eldöntöt­ték, hogy sem a , felújításra, sem valamelyik idealista pá­lyamű megvalósítására nem fordítanak pénzt. Marad tehát a nagyközségi tanács, mint a település büsz­keségének kezelője. Sajátos helyzet, de most a választott testületnek kell meggyőznie a helybelieket, hogy a hidak fennmaradásának — minden tolerancia és határidő-módo­sítás melett — jóformán sem­mi esélye. Tízmillió a számla De ne szaladjunk a dolgok elébe. Mert ha ki is kényszerí­tené az ötlet- és pénzhiány az ítéletet a hidak sorsa felett, ez csak újabb egyezkedés kez­detét jelentené. A bontáshoz szükséges tízmillió forint ugyanis szintén nem áll sen­kinek a rendelkezésére. Böl­csen mosolyoghatnak most a százados kövek a hídpillérek- ben. Sebaj pajtás, lesz itt még haladék, mire minket lebon­tanak, azt ti már nem éritek meg. Márványi Ágnes Ha találkoznak az érdekek SZOT-hajó a szárazföldön Az Óbudai Hajógyár alatt, az Árpád-híd közelében hor­gonyzott egy kivénhedt vízi jármű, SZOT-hajóként isme­rik a* emberek. A 71 méter hosszú hajótest, a szám­talan szoba, az étterem, a közösségi és kiszolgálóhelyi- .ségPjv hosszú, ideig szolgálták engedelmesen a pihenő vendégeket, ám egyszer csak elérkezétí a nyugdíjba vo­nulás ideje. Simon Lajos A munkást dalolom S okáig azt gondoltam, minden ember munkás, aki a két ke­zével és dereka feszítésével, vagyis közvetlen testi erővel keresi a kenyerét. Felnevelő falum pe­dig csak táplálta bennem ezt a hitet, hiszen ott a nép munkásembernek ne­vezte azt, aki a kaszanyélre hajolt, ka­pára görnyedt, kazaltetőre villázta a szalmát, cséplőgép" mellett zsákokat ci­pelt, térden csúszva egyelte a répát, lovakat nógatott, szóval: az urak, a csősz meg a pásztoremberek kivételé­vel munkásember volt mindenki. A munkás szó igazi értelmét emlé­kezetem szerint először a falujárók hozták el nekem, ám a legelső mun­kással csak 1949 derekán találkoztam. Azért emlékszem erre pontosan, mert akkor alakult meg a falunkban a ter­melőszövetkezet, azaz akkor még a termelőszövetkezeti csoport, két tucat­nál kevesebb családdal és kétszáz hold­nál alig több földdel. Nos, ide' küldte el az egyik gyár egyik munkását, Gá- lovics Ferencet, hogy segítse, istápolja, erősítse a csetlő-botló közösséget. Milyen ember volt ő? Így, az idő messzeségéből visszapillantva rá, úgy emlékszem, külsőleg hasonlított a pla­kátok munkásfigurájára. Izmos, tuskó- kemény fiatalember volt, majdnem fe­hérre fakult, munkásruhát viselt, vas­tag talpú bakancsban rótta a falut, a határt. Szürke micisapkája még akkor js a feje búbján pihent, ha olykor-oly­kor istápoltjaival a kocsmaasztal mel­lett üldögélt. Csodálatosan hamar ott­honra leit a faluban. Páratlanul jó me­móriája lehetett, hiszen alig egy-két hét alatt még a dedós korú kölyköket is ismerte név szerint. Nyilván eme gesztusát viszonozta a falu népe azzal, hogy soha-soha nem hallottam őt szak­társnak, elvtársnak vagy úrnak megszólítani.. De még a ^ezetéknevét sem emlegették. Csak így: Jöjjön már ide, Feri, intézze el már, Feri, segíts már nekem, Ferikém! Az ördög tudja, hogy bírta beosztani az erejét meg az idejét, de gyalog vagy az elnöktől köl­csönkapott rozoga biciklin mindig idejében eljutott oda. ahol sürgősen tenni kellett valamit. Megbütykölte a bedöglött cséplőmasinát, felváltotta a kévedobálásban elfáradt suhancot, ci- vakodást simított el, viták végére tett pontot. Időben érkezett akkor is, ami­kor delelés közben ádáz ateista vitá­ba keveredtem az asszonyokkal, akik — mert én csökönyösen hajtogattam eretnek nézeteimet — már-már a ha­jamnak estek. Szerencsére akkor is időben érkezett, amikor talán az éle­temet kellett megmenteni. Lovat ve­zettem az ekekapa előtt, persze mezít­láb, mert akkoriban még a nyársvégű tarló sem ártott a talpamnak. Az egyébként jámbor ló egy felugró nyúl- tól megrémült, leszegett fejjel futás­nak eredt,'de előtte a földre rántott engem. Ettől még nem esett bajom, csakhogy a lábamon átment az ekeka­pa is, csontig hasított belém a vas, át­vágta az ütőeremet. Ömlött a vérem, nem lehetett azt elállítani sem zseb­kendővel, sem széttépett ingem darab­jaival, mert a káromkodó férfiak meg jajveszékelő asszonyok nem értették a módját. Folyt, folyt a vérem. S én egy­szer csak azt vettem észre, hogy Gálo- vics Ferenc térdel mellettem, aztán ölé­be kap, majd szalad velem a dűlőút irányába. Felültet a rozoga bicikli vá­zára, s ahogy csak bír, hajt velem, nem is a faluba, hanem a városba, mert­hogy nálunk akkor még a legnagyobb egészségügyi méltóság a bábaasszony volt. Tüdejének zihálását ma is hal­lom, felforrósodott leheletét ma is ér­zem az arcomon. Nem tudom, meddig maradt még a mi falunkban Gálovics Ferenc. Még azon az őszön középiskolás diák let­tem, aztán költő és riporter. Szinte vé­letlenül éveken át a lap ipari rova­tának írtam a cikkeket, riportokat. Megvallom, gyakran a tudatlanságtól törpén álltam a gépek mellett, de szak­mai tudatlanságomat sohasem leplez­tem, sőt őszintén megvallottam mun­kás riportalanyaimnak. akik az őszin­teségre mindig-mindig türelmes ma­gyarázattal válaszoltak. udom, ezek az élmények túl­ságosan sekélyek lennének ahhoz, hogy költőként is fele­lősséggel szóljak a munkások­hoz. A minap egyik nagy gyár munkás­szállójában amolyan irodalmi csevegés közben meg is kérdezte valaki, hogy én, a faluról jött költő, nem érzem-e magamat közöttük idegen környezet­ben. Nem, mondtam, most már nem. Most már gyakran találkozom munká­sokkal. Ugyanis népes családomnak ép­pen a fe_e gyári munkás. Szokatlan szolgálat Dunakeszin azonban olyan ötlet született, amelynek meg­valósulása lehetővé tenné, hogy az öreg vízi jármű újra­éledjen. A város Duna-parti j szakaszán, ahová egyébként is ; sport-, szabadidőparkot tér? veztek, a szárazföldön kapna 1 helyet, a környék szállodai i kapacitását növelné, miköz- j ben kiszolgálna szórakoztatási j és kulturális igényeket. Az elképzelés nem kizáró- ; lag üzlet. Sőt — mivel a zsám- I béki együttműködési szerződés példáján alapszik — éppen j olyan fajta csereberére épül­ne, amelyben mindenki meg­találná az érdekeltségét, ám a sok apró lépés valami ko­moly eredményt hozna. A ha­jót — az elképzelések szerint — a KISZ Pest Megyei és Dunakeszi Városi Bizottsága venné át korábbi gazdájától, a SZOT-tól, s átadná a Duna- toursnak üzemeltetésre. Az idegenforgalmi hivatal azon­ban a hasznot nem tenné zsebre, hanem egy gyermek­es ifjúságvédelmi pénzalapba fektetné, amely az állami gondozottak életre indításához nyújtana segítséget. A Duna- tours mégis megtalálhatná _ a számítását, egyéb kiegészítő programok szervezésével. Szép, szép — mondanák a tervgazdálkodáshoz, a szigorú pénzügyi szabályokhoz szokot­tak —, de hol van minderre a fedezet? Hiszen a hajó felújí­tásra szorul, nem két fillérbe kerül partra vontatása, felál­lítása, berendezése sem. Többeket érdekel Az ötlet akkor fog megvaló­sulni, ha éppen ezen a pon­ton sikerül az* érdekeknek ta­lálkozniuk. A Dunakeszi Vá­rosi Tanács például már csak azért sem lehet közömbös az ügy iránt, mert a parti sáv fejlesztésre kijelölt terület, a szabadidőpark kiépítésére előbb-utóbb mindenképpen költeni kellene. Ám rajtuk és a Dunatourson kívül jelent­keztek már más cégek is, ame­lyek érdemesnek tartják mindkét ügyet, az állami gon­dozottak támogatását és egy ritkaságszámba menő öreg ha­jó szórakoztató, üdülőcentrum­má való átalakítását is felvál­lalni. T Barna rizs liszttel keverve Malomipari újdonság Az egészségesebb táplálko­zást elősegítő új termékek gyártásának technológiáját dolgozták ki a Malom- és Sü­tőipari Kutatóintézetben. Egyebek között az úgynevezett barna rizsét, együttműköd­ve a Békés Megyei Gabona- forgalmi és Malomipari Vál­lalattal. A barna rizs abban különbözik a jelenleg forga­lomban levő. viszonylag nagy szénhidráttartalmú rizstől, hogy rostokban, vitanimban, könnyen emészthető zsír- és ásványi anyagokban, valamint enzimekben gazdag belső hé­ját a feldolgozásánál kíméletes módszerrel megőrzik. Az intézet kutatói kidolgoz­ták egy új. összetett gabona­őrlemény előállításának mód­szerét is. Búza, árpa, rozs és zab. megfelelő arányú keveré­kéből olyan lisztet lehet őröl­ni, amely önmagában vagy. pedig meghatározott arányban a szabványos liszthez adagol­va felhasználható újfajta ke? nyér és pékáruk készítéséhez, A kutatók a Bács-Kiskun Me­gyei Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat megbízásá­ból elkészítették a gyártóüzem terveit is. Erre a célra a já­noshalmi malom épületét és régi berendezéseinek egy ré­szét használják fel. A gabo­nafélék keverékére, tisztításá­ra és a liszt kezelésére alkal­mas új gépeket az Élgép Vál­lalat gyártotta és szerelte fel a helyszínen. A jánoshalmi malom újjáépítése várhatóan mintegy 30 millió forintba kerül. > indulnak hazafelé a háziasz- szonyok. A főutcán már nem­csak a helybeliek, sétálgatnak ingujjra vetkőzve, a bámész­kodók. az üzletek kirakatait mustrálok között ott vannak a kirándulók, az üdülők, a hétvégi házak gazdái is. A szűk sikátorok között még kevesen járnak a szerb templomot, a többi neveze­tességet kutatva. Csodák cso­dájára a belvárosban még parkolni is lehet, de már nem sokáig. A májusban már ott a nyár üzenete, de most még tavasz van .,. Szöveg: Kövess László Fotó: Vimol» Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom