Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

CSELEKEDNI ÉS CSELEKVÉSRE ÖSZTÖNÖZNI

ÍRTA: DR. BALOGH PÁL, A PEST MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG TITKÁRA

A boszámsíó taggyűlések kiemelkedő jelentőségű eseményei az alapszervezeti pártéletnek. Néha már-már úgy tűnik, talán túl nagy figyelmet is szentelünk előkészítésükre, a tagság mozgósítására, az ünnepélyes külsőségekre. Jobb lenne, ha a beszámoló taggyűlés csak egy lenne a taggyűlések sorában — jellege szerint összegező és feladatkijelölő — és az itt elért szintet a többi taggyűlésen is biztosítani tudnánk .mind a napirenden szereplő téma előterjesztésében, mind a vitában, mind a határozat kialakításában. Jelentőségét elismerve tehát arra kell törekednünk, hogy akaratlanul se mérsékelje a többi taggyűlés szerepét a politika alakításában és végrehajtásában, hiszen olyan időszakban élünk, amikor a munkahelyeken és lakóhelyeken szinte nap mint nap vetődnek fél válaszra és megoldásra váró politikai, gazdasági, szociális kérdések, sok a bizonytalanság ezek elméleti hátterét illetően és a legjobb tudásunk és lelki ismeretünk szerint adható válasszal, a reagálással nem várhatunk a beszámoló taggyűlésig.

Nem mond ellent az előző gondolatnak az, hogy a beszámoló taggyűlések jelentőségét most két körülmény is erősítette. Az egyik az 1086. november 20-i központi bizottsági határozat végrehajtásában betöltött szerépe. A helyzet nem tűrte a késlekedést, így már decemberben sor került testületi üléseken és alapszervezeti taggyűléseken a határozat megértetésére és elfogadtatására. Az agitá- ciós és propagandakampány folytatódott januárban a szabad pártnapokon és a munkásgyűléseken, amikor szélesebb tömegekhez jutott el a párt — XIII. kongresszus céljainak változatlan érvényességét, a végrehajtás gyorsítását, feltételeinek megteremtését hirdető, tettekre ösztönző — szava. De nem volt szinte egyetlen olyan fórum az év elején oly gyakori rendezvénysorozatokon, így a mezőgazdasági termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűlésein, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek közgyűlésein és a falugyűléseken sem, ahol a határozatokról ne esett volna szó.

Elsősorban a gondok és a nehézségek foglalkoztatták a pártszervezeteket, a dolgozókat és a lakosságot is annak ellenére, hogy a szónokok, a közreadott jelentések jól érzékeltették az eredményeket is. Ez érthető emberi tulajdonság: az a természetes, ha jól mennek a dolgok, és mindig azzal foglalkozunk, amit meg kell javítani. A fórumok nyomán a helyzetmegítélés valósághűsége erősödött, bár sok ember, köztük a párttagság egy része sem látja a gazdasági helyzet súlyosságát, az abból fakadó követelményeket és legfőképpen a helyi teendőket.

A beszámoló taggyűléseken tehát további őszinte, mozgósító erejű tájékoztatásra, eszmecserékre volt szükség az ország es az adott település, üzem helyzetéről, az 1987. év megoldásra váró feladatairól. A vezetők közül egyesek kételkednek: van-e értelme a sokszor bonyolult gazdasági kérdések boncolgatásának? Ügy vélem, hogy egy egészséges gondolkodású társadalmat a gondok nyílt és közérthető bemutatása nem elkedvetlenít, hanem tettekre sarkall, növeli a küzdőképességet. Ez alapvetően ma még nálunk is megvan, de a gazdasági vezetésnek, mindenekelőtt a kormányzatnak és a vállalati igazgatóknak, a tanácsoknak rá kell mutatni a konkrét feladatokra, meg kell teremteni a végrehajtáshoz az érdekek elérhető összhangját.

A Siti leszerel, az a siránkozás és az egy helyben top'ogás, a fontolgatva haladás, a túlzott óvatoskodás, a kockázatok vállalásától való idegenkedés mind a politikai, mind az állami és a gazdasági szférában. Az előbbi, tehát a cselekvés feltételeinek a biztosítása és a tétlenségből való kimozdítás most a pártszervezetek legfontosabb feladata. Ezt kell elősegíteniük teljes politikai eszköztárukkal, így a már mögöttünk hagyott beszámoló taggyűlésekkel, az ott elfogadott gazdaságpolitikai feladattervekkel, de egész éves ‘politikai irányító, szervező munkájukkal, a szükségessé váló kádercserék halogatás nélküli megoldásával, az emberek közötti mindennapos mozgalmi apró munkával. A másik, tényező, ami a beszámoló taggyűlé- . seknek hangsúlyt adott, szervezeti jellegű. Üj időpontban és más témákkal — a munkatervvel és a tagdíjbesorólással — együtt kerültek megszervezésre. Az előzőekben vázolt politikai és szervezeti követelményeket állította a megyei párt-végrehajtóbizottsága beszámoló taggyűlések elé, ezek teljesítésében látjuk a párt vezető szerepének biztosítékát, a hozzájárulást a pártmunka eszközeivel és lehetőségeivel a gazdaságpolitikai célok eléréséhez és ennek révén az élet- körülmények jelenlegi minőségének megőrzéséhez.

A megyei párt-végrehajtóbizottság azt ajánlotta a pártalapszervezeteknek, hogy különös gondossággal szervezzék meg a beszámoló taggyűlések előtt már hagyománnyá vált személyes beszélgetéseket. Nem írtunk elő szempontokat, nem akartuk sablonok közé szorítani a valóságot. Rábíztuk a vezetőségre és a párttagokra: maguk válasszák ki, mit tartanak fontosnak élmond'ani a pártmunkáról, a munkahelyi, lakóhelyi közérzetről, kételyeikről és a problémák megoldásáról. Tapasztalataink arra utalnak, hogy a nagyobb szabadság ellenére a beszélgetések jelentős

része nem vált politizálássá, sok volt az ál- talánosságban\mozgó felvetés, kevés szó esett a megnövekedett követelményekről, a helyi tennivalókról. Az okok alaposabb megismerése -még hátra van, de néhány fogyatékosság már látható. Sokan úgy vélekedtek, miért vessék fel évenként ugyanazokat a problémákat, ha nem tapasztalnak előrehaladást — és itt elsősorban nem országos dolgokra gondolnak, hanem olyanokra, amelyek megválaszolásához az alapszervezetek is rendelkeznek kellő információval, vagy a megoldáshoz helyben is van erő,

A másik tipikus eset az- volt, amikor a valóságtól elrugaszkodott kritikák, javaslatok és. a személyes sérelmek megalapozatlan felvetése nem kapott nyílt választ, a vezetőség képviselője és a bizalmi elkerülte az „ütközést'', a taggyűlés' nyilvánosságát pedig a legritkább esetekben használták fel az ilyen ügyek tisztázására. Közrejátszott a beszélgetések politikai eredményességének a vártnál gyengébb alakulásában, a lebonyolítás fel-felbukkanó rutinszerűsége és formalizmusa. Ma már fontosak az olyan részletek is, hogy oldottá tudjuk-e tenni a beszélgetés légkörét, hogy a vezetőségi tagok igazodnak-e a párttag személyiségéhez, felkészültségéhez stb.

Ami egyértelműen jónak ítélhető, az a pártmegbízatások alapos értékelésére irányuló törekvés. A mulasztókról keményebben fogalmaztak a vezetőség képviselői, mint korábban, de érdemibb volt az elismerés is. A még meglevő gond itt nem a beszélgetésben, hanem továbbra is abban keresendő, hogy sok a megoldásra váró probléma, de kevés a megoldásukat segítő pártmegbízatás, főként ennek eseti, konkrét, egy időszakra vonatkozó formája. Ez a végrehajtás elmaradásának egyik alapvető oka, még akkor is, ha tudjuk, a megbízatások sem alkalmasak mindenre, nem csodaszerek.

Előfordult persze, kölcsönös „kompromisszum" is, amikor a formálisan .adott és vállalt feladatról értékelhetetlensége miatt kölcsönösen hallgattak a beszélgető partnerek. Nem lehet csodálkozni, hogy az ilyen „pártmegbízatások” teljesítéséről a taggyűlés nyilvánossága előtt nem esett szó és így fennáll a veszély, hogy minden marad a régiben.

A beszélgetések során a pártmegbízatások kölcsönös minősítése nem mindig-kapcsolódott össze a párttag mint dolgozó, mint közéleti ember tevékenységének átfogó véleményezésével. Például kevés szó esett arról, hogy képességei szerint alakul-e munkahelyi teljesítménye, milyen a példamutatása a munkában, a társadalmi éleiben, milyen a hatása a környezetére, az. ott élő, dolgozó pártonkívüliekre, fiatalokra. Sokat hangoztatják a pártalapszervezetek is a megújulás igényét, már-már elkoptatva ezt a fontos fogalmat. Úgy tűnik azonban, nem az egész párttól és benne önmaguktól, hanem csak a felsőbb szervektől várnak kezdeményező lépéseket.

A megújulás egyik tényezője például a pártszervezetek nyitottságának növelése és erre most jó alkalmat kínált a beszámoló taggyűlések politikai előkészítése. Ennek ellenére elhanyagolható azon pártalapszerve- zeték száma, ahol megfelelő gondot fordítottak a környezet véleményének összegyűjtésére arról, mi a megítélésük a párt, az alapszervezet irányító, befolyásoló szerepéről, miben várnak többet a párt tagjaitól. Fontos- lett volna a szakszervezet, a KISZ soraiban és másutt aktívan munkálkodó pár- tonkívüliek egy részéve! is elbeszélgetni, tapasztalataikat a beszámoló" előkészítésénél hasznosítani. A tömegkapcsolatokat nem csupán a „nagy” politika, a gazdasági sikerek, hanem a pártmunka ezen sok-sok időt igénylő és alapvetően nem új módszerei is erősíthetik.

Azért tértem ki ilyen részletesen a személyes beszélgetésekre, mert meggyőződésem, hogy a mai politikai-gazdasági körülmények között meghatározhatják a beszámoló taggyűlés színvonalát, hatóerejét. Némi leegyszerűsítéssel persze, de már csak következménynek tekinthető ugyanis az, hogy a beszámolók összeállítására, véglegesítésére a beszélgetéseken elhangzottak így kevés hatással voltak.

A páfICSQjKJrtOít sem tudták legtöbb helyütt pótolni az összegyűjtött muníciót, a tételes véleményezést pedig mint említettem, a konkrétság hiánya nehezítette. Jói töltötték be viszont szerepüket a taggyűlések hangulati előkészítésében, a kis kollektíva önértékelésének kialakításában, saját lehetőségeik reális felmérésében. A beszámolók főbb tartalmi megállapításai az említett okok miatt elsősorban a titkár és a vezetőség, esetenként az aktivisták szűkebb körének véleményére épültek.

Az előkészítő munka ismertetett — és véleményem szerint nem csupán szervezeti és módszertani jellegű — gyengeségei ellenére a vezetőségek nagyobb hányada a XIII. kongresszus és a november 20-i határozat szellemében állította össze beszámolóját, kritikusan vizsgálták egész éves politikai munkájukat. a főbb területek elemző értékelésére törekedtek, bár az eredmények és a hiányosságok forrására a leftöbb helyen nem sikerült kellő pontossággal rámutatni. Kezd háttérbe szorulni, hä a kelleténél lassabban is, a leltárszerű, leíró jellegű beszámoló.

A beszámolók nagy figyelmet fordítottak a gazdasági kérdésekre, valamint a pártszervezet belső életére. A korábbi éveknél nagyobb súllyal és több helyen foglalkoztak a termelés ütemességével, a jobb piaci és közgazdasági munkával, a termékek minő- ségéyel és általában az eredményesebb gazdálkodással, a pártdemokrácia és a pártfegyelem helyzetével, a kádermunkával, az ifjúsággal és a párttaggá neveléssel. Az analízist azonban még kevés helyen követte a szintézis: nem mindenütt állt össze, hogy a részfeladatok megoldásával miként hatottak környezetükre, a gazdasági folyamatokra, a lakóhelyi közéletre, a település fejlődésére, tehát eleget tettek-e a párt vezető szerepéből adódó követelményeknek. Természetesed a sok-sok naponta végzett munkának értékelésétől nehéz eljutni a párt vezető szerepének megítéléséig, hiszen azt tudjuk, hogy az alapszervezetek szintjén a gazdaság és a társadalom mai folyamatait rendkívül nehéz áttekinteni —, de a mérce, amit elénk állít a kor. mégiscsak ez.

A taggyűlések vitájáról nem szándékozom politikai hangulatképet festeni. Elsősorban itt is belső összefüggésekre utalnék. Általános tapasztalat, hogy a párttagság is elsősorban személyes élethelyzete, anyagi lehetőségei alapján ítéli meg a társadalmi, gazdasági élet egy-egy fő kérdését. A legtöbb észrevétel és javaslat a termelés zavarainak megszüntetését és a munkafeltételeket érintette. Kedvező visszhangot váltottak ki a munkafegyelem és az általános rend erősítését célzó központi és helyi kezdeményezések. A többség kész részt venni az erre irányuló további erőfeszítésekben. Elsősorban a vállalatok vezetésének felelősségét hangsúlyozták; ha jól szervezik a munkát, megteremtik a folyamatos termelés feltételeit, van teljesítményre ösztönző érdekeltség, akkor a dolgozók túlnyomó többsége képességeinek megfelelően, szorgalmasan végzi a munkáját. Néhány helyen azt is megfogalmazták, hogy nemcsak a munkásnak és a parasztnak kell jobban dolgozni, van mit javítani a kormány és a főhatóságok munkáján is. Szavaikból aggodalom és türelmetlenség érződött a gazdasági feladatok megoldásának és az ezt segítő kormányzati döntések lassúsága miatt. Továbbra is erőteljesnek ítélik a korlátozást, az elvonást, s úgy látják, háttérbe szorul a jók ösztönzése, az érdekeltség javítása.

Viszonylag kevesebb figyelmet kapott a technikai, műszaki fejlesztés, a szerkezetváltás, általában a perspektibíkus teendő. Akik érintették ezt a témakört, a szabályozórendszert bírálták, mondván, hogy az a fejlesztés, a szerkezetváltás legfőbb akadálya. Érzékelni lehetett, hogy a Központi Bizottság novemberi és decemberi határozata e tekintetben még nem vált eléggé a politikai gondolkodás és gyakorlat meghatározó elemévé.

Alapvető fontosságúnak ítélték a véleményt nyilvánítók a főmunkaidőben végzett jó munka nagyobb megbecsülését. Ügy látják, hogy rövid, néhány éves távon a legálissá vált túlmunkalehetőségek biztosítják ugyan a már elért életszínvonal megtartását, új értéket is előállítanak, de hosszabb, évtizedes viszonylatban káros hatásaik politikai téren már meghaladhatják a gazdasági előnyöket. Romlik az egészség, háttérbe szorul a család, a gyermekek nevelése, kevesebb idő jut a közösségért végzett önzetlen munkára. Most is szóvá tették a jövedelemdifferenciálódás szélsőségeit. A vitákból kitűnt, hogy még a párttagság egy részesem tekinti elfogadhatónak a munkával szerzett és a teljesítményre épülő kiemelkedő jövedelmeket. A munkahelyeken ez is akadálya a differenciált bérezésnek. A munka nélküli jövedelmek és az ebből eredő luxusfogyasztás társadalomromboló hatásai épp emiatt a szemlélet miatt nagyon erősek.

11 párt belső életének területei közül a beszámoló taggyűléseken nagy súlyt kapott a tagnevelés. A beszámolók és a hozzászólások egyaránt elemezték míai nehézségeit megállapítva, hogy a párt vonzereje sem ad kellő segítséget, különösen a fiatalok körében. A párttagok személyes felelőssége és tennivalói kevés helyen fogalmazódnak meg. A párti egyelem és pártegység elemzésénél a korábbiaknál erőteljesebben vetődött fel, hogy a párt tekintse fegyelemsértésnek a politikai kiállás. véleménynyilvánítás hiányát, a passzivitást. a pártélet elhanyagolását. A taggyűléseken most kevés szó esett az ideológiai munkáról, a politikai képzésről, az agitációró!. a szakszervezetek és a tanácsi szervek ' tevékenységéről. A beszámolók tartalmazták ugyan ezeket a kérdéseket, ’ de értékelésre, következtetések levonására nem vállalkoztak.

Néhány pártaÜapszervezet a KISZ-munka minősítésekor ismét a színvonal csökkenését állapította mag. Többségük ezúttal is feltárta saját, felelősségét, de a tennivalók megfogalmazása már nem volt eligazító erejű. Időszerűségét is tekintve kevés szó esett a KISZ KB ..Jövőnk a tét!” akciójáról.

Ki kell térnem egy részkérdésre, a nyugdíjas párttagok átjelentkezésére. Több helyütt e körül érzelmi alapon szenvedélyes vita alakult ki. A munkahelyi pártszervezetben maradt nyugdíjasok nehezményezték a Politikai Bizottság erre vonatkozó határozatát. Ügy érzik, mivel már nem aktív dolgozók, a pártnak nincs rájuk szüksége. Az érzelmek érthetők, de a politikában csak korlátokkal érvényesíthetők. A pártban ahhoz,

hogy akcióképes legyen, szervezetileg is rendnek és fegyelemnek kell lennie. Nem fogadható el az sem, hogy miért nem kérték ki az érintettek véleményét a döntés előtt. A legfontosabb politikai kérdésekben ez helyénvaló, szükséges, de szervezeti ügyekben ^ a párt demokratikusan választott felsőbb szerveinek illetékességét nem szabad vita tárgyává tenni. A nyugdíjas párttagokra a pártnak nagy szüksége van — a lakóterületen. a településeken műlködő alapszer- vezetekben. A nyugdíjas párttagok többsége, ha mindenki nem is örömmel, de fegyelmezetten, elkötelezetten átjelentkezett és a lakóterületen végez politikai munkát. A többiektől is azt várjuk, kövessék őket, tegyenek eleget a szervezeti szabályzatban és a határozatban foglaltaknak. .Tudjuk, tudják, hogy a politika egyre több fontos és izgalmas kérdésével a lakóterületen találkozunk, ott kell velük foglalkozni, megoldást találni rájuk. A párt- irányítás a legtöbb esetben a területi alapszervezetek joga és kötelessége. Színvonalának emeléséhez minden erőre szükség van

— az üzemi, intézményi pártszervezetekben tagnyugdíjas okra is. Pártmunkájukkal ők is járuljanak hozzá, hogy a most sokszor csak formálisan működő lakóterületi aliap- szervezetek pártélete elevenebbé váljon és területük tényleges politikai gazdái legyenek. Szerencsére ilyen jó példa már egyre több akad megyénkben. Erről szereztem magam is bizonyságot az albertirsai és kóklaí beszámoló taggyűléseken.

Ha e! akarjuk készíteni a kedvező és kedvezőtlen tapasztalatok mérlegét, akkor kijelenthetjük: a megyei párt-végrehajtóbizottság határozatának megfelelően a beszá- móló taggyűléseken az MSZMP KB 1986. no- * vember 2Ó-i határozatának végrehaj tása ké- / pezte a fő feladatot, különösen a gazdasági területen működő alápszervezetekben. A pártszervezetek helyi feladataik megfogalmazásánál többek között a szemléleti és cselekvési egység megteremtését, a párttagok példamutatását. az eredményesebb gazdasági munlka szükségességét hangsúlyozták. A feladattervek egy része azonban nem tartalmazza azokat a konkrét politikai teendőket

— pártellenőrzés, kádermunka, tömegszervezetek orientálása stb. —, amelyeket a KB- határozat végrehajtása helyileg igényel.

A gazdálkodás és településfejlesztés területén adódó feladatok meghatározásában ugyanakkor az alapszervezetek többsége törekedett 'a konkrétságra. Ez ma még sokhelyütt azt eredményezte, hogy a gazdaságpolitikai feladatterv a vállalati, illetve tanácsi tervek, tervcélok kivonataként került a taggyűlés elé. Ez önmagában nem kedvezőtlen. hiszen a kiemelések többsége összhangban van a Központi Bizottság határozatával, de többségük a gazdasági vezetés feladatkörébe tartozik.

Ide kívánkozik az a megállapítás, hogy

a beszámoló taggyűlések mozgalmi évet követő megtartásával a pártalapszervezetek vezetőségei tartalmilag jobban összegezhették az előző év tapasztalatait, pontosabb ismereteik voltak az 1987-es év lehetőségeiről, a feladatokról. A gazdaság területén dolgozó pártszervezetek a tényleges teljesítmény ismeretében, a gazdálkodás egyes területeinek alapos elemzése után értékelhették a politikai munkát, a gazdasági eredményeket. A megítélés pontosabb, a feladatmeghatározás

— az említett ellentmondások ellenére — konkrétabb leit. Itt persze nem arról van szó, hogy csak a pontos, tételes mérlegadatok birtokában lehet véleményt alkotni az alapszervezetek éves munkájáról, hanem arról, hogy a tények alapján magabiztosabb, markánsabb vélemények hangzottak el mind a pártt'agság, mind a vezetőség részéről a gazdaságpolitikáról és helyi végrehajtásáról.

Az összegzőnek arra. a következtetésre kell jutnia, hogy a párttagság felelősen vitatta \meg a politikai irányító, szervező munka eredményeit és hiányosságait. A pártmunka jelenlegi színvonala, az adaptációs készség sok heljúitt tapasztalható gyengesége a konkrét célok és az elérésüket szolgáló eszközök, módszerek megragadását több helyen még nem tette lehetővé. A tapasztalatok arra utalnak, hogy a magas követelmények jelentősen differenciálták az alapszervezeteket, szembetűnőbbé váltak a színvonalbeli eltérések. A központi döntésekből adódó helyi feladatok mozgósító erejű kimunkálása végülis csak a jobb pártszervezeteknél sikerült.

A Központi BlZöutsÉg 19S6. november 20-! határozata után is fennmaradt aggályokat, kétkedéseket a beszámoló taggyűléseken sikerült tovább oldani és reálisabb helyzetmegítélést kialakítani. A határozatot követő politikai kampányban növekedett a párt- szervezetek aktivitása, a párttagság jobban látja saját felelősségét. A határozat mélyebb, gyakorlatiasabb értelmezése világosabbá tette, hogy a gazdaságpolitikai követelmények érvényesítésében döntően a saját lehetőségekre lehet és kell alapozni.

A beszámoló taggyűlések tapasztalatai is azt mutatják, hogy a megye párttagságának cselekvési szándéka éá tettrekészsége változatlanul adott. A párttagság körében határozott törekvés van mindannak a megőrzésére, amit eddig elértünk és tudja, hogy ehhez szervezett munkára, a helyi lehetőségek jobb kihasználására van szükség. Életbevágó fontosságú, hogy az év folyamán a központi döntések és a helyi vezetés jobb feltételeket teremtsen ezek kibontakozásához.