Pest Megyei Hírlap, 1987. április (31. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-16 / 90. szám

Százgépes műveltség Elismerően bólogattak a társadalmi vezetőség tagjai, amikor a városi művelődési központ számítástechnikai te­vékenységéről kaptak beszá­molót legutóbbi ülésükön. Érthető, hiszen szűk három év alatt a semmiből terem­tették meg eme tevékenység alapjait. Fontosságát bizonyít­ja, hogy az alapfeltételek megteremtéséhez hozzájárult az Országos Közművelődési Alap, a megyei tanács, a KISZ KB, valamint az Álla­mi Ifjúsági Bizottság. A jó­részt központi támogatások révén alakították ki géppark­jukat, a home computer kate­góriába tartozó Commodore típusú berendezésekből. Hagyományos módszerekkel kezdték. Tanfolyamokat szer­veztek, előképzettség és kor szerint csoportosítva a jelent­kezőket. Gépkezelési és prog­ramozási ismereteket oktattak, majd a munkahelyi feladatok ellátásához szükséges tudni­valókkal folytatták. Követke­zett a felnőtteknek és gyer­mekeknek szánt klubok szer­vezése, ahol mód nyílik infor­mációk cseréjére, a szakmai tapasztalatok bővítésére, ki­cserélésére. Az újabb szakaszban pá­lyázatokat írtak ki középisko­lai tanulóknak programok ké­szítésére. Szakmai bemutató­kat szerveztek, olyanoknak, akik már konyítottak a mo­dern kor tudományához, • s még többet azoknak, akik addig csak hírből ismerték a csodagépeket. Gondoltak a mezőgazdaságban dolgozókra. A nekik tartott börzén arról tájékozódhattak, miként hasz­nosítható a számítástechnika ott, ahol nemrég még oly egy­szerű eszközökkel is elboldo­gultak, mint kasza, kapa, bo­rona, eke, kéz és láb. Megállásról még ekkor sem volt szó. Taneszközt készítet­tek, amit nemcsak a házban terveztek, hanem ott is készí­tettek el, sőt még ők is for­galmazzák, eddig 270 oktatási és közművelődési intézmény vásárolta meg a tablósoroza­tot. Tevékenységük további bővülését jelentették a nyári bentlakásos táborok, a tehet­séggondozó képzés. Az utóbbi­ra már vizsgán választotta ki a részvevőket, s ezzel át­léptek az elitképzés kategó­riájába. Mindezekből leszűrtek né­hány fontos következtetést Azt, hogy a számítástechnikát kettős szerepben kell vizsgál­ni. Az egyik szerepben a komputer eszköz a legkülön­bözőbb feladatok elvégzésére, a másikban önálló tudomány­ág, illetőleg az azt megalapo­zó tudásanyag. Ügy vélik, a számítástechnika mint eszköz ismerete ma már része az általános műveltségnek. Min­denkinek rendelkeznie szük­séges egy alapvető alkalmazói ismeretanyaggal, amire a ké­pességektől és érdeklődéstől függő újabb tudás építhető. A ház ezért úgy látja,, hogy nem a programozói ismeretek ok­tatása az elsődleges, hanem a felhasználói, alkalmazói isme­retek átadása, bővítése. Egyre több speciális tanfo­lyamot indítanak, az általános jellegűek mellett. klubokat szerveznek számítástechnikai munkakörben dolgozóknak, szakmai bemutatókat rendez­nék. foglalkoznak a tehetsé­gekkel, programkönyvtárat hoznak létre. A művelődési házban a szá­mítástechnikát föl is használ­ják. Jelenleg stencilezett szó­rólapok grafikáinak elkészíté­sére, a nyomdai munka egy részének gépesítésére, a szak- alkalmazottak és az admi­nisztrátorok munkájában, kör­levelek, iratok, szerződések készítésére, postai címzésekre. A továbbiakban a pénzügyi nyilvántartást viszik gépre, később az aktív adatbázis, közművelődési adatbank üze­meltetése válik időszerűvé. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAMOS) SZÁM 1987. APEH IS 16., CSÜTÖRTÖK Tájékozódás, jelzés Nyitott szemmel a lakóterületen Éppen egy éve, 1986. ápri­lisának közepén alakították meg — kísérleti jelleggel — Aszódon a népi ellenőrzési csoportot, tizenkét taggal. A csoport tagjai, két személy kivételével Aszódon, vala­mint társközségeiben, Do- monyban, Ikladon laknak és dolgoznak. Közös munkaterv Alakuló értekezletükön fel­adataikat a következőkben szabták meg: a lakosságtól érkező bejelentések, javasla­tok, saját tapasztalataik, in­formációik alapján figyelem­mel kísérik és értékelik a la­kóterületen és a munkahelye­ken a társadalmi tulajdon vé­delmét, az állami és állam- polgári fegyelem helyzetét, a A tiszta, virágos faluért Ezekben a napokban, hetek­ben gyakran hallunk, olva­sunk lomtalanításról, köztisz­tasági akcióról. A pár napos nagytakarítási programok mel­lett körzetünk több települé­sén egész évre szóló tiszta­sági versenyt hirdettek. A környezet szebbé, tisztábbá té­tele, a közterületek szemét­Glvasóink fóruma Kép helyett csíkok Már többször előfordult, hogy Gödöllőn, a Mátyás ki­rály úton és környékén a te­levízió egyes csatornájának esti adása élvezhetetlen volt, így legutóbb 1987. március ál­én, kedden is. Á kép helyett csak zavaró csíkokat, foltokat lehetett lát­ni, a hangot pedig erős zör­gés zavarta. Két ízben egy- egy fél percre megszűnt ez a jelenség, de azután folytató­dott. Érdekesség még az is, hogy a Nemzetközi Stúdió adása alatt nem volt ilyen za­varó körülmény, de előtte és utána lehetetlen volt nézni az egyes csatorna adását. A ket­tes csatornán nem volt ilyen zavaró jelenség. Nem tudjuk, melyik intéz­mény feladata őrködni a tele­víziózás zavartalansága felett, de kérjük, hogy a fenti jelen­ség megszüntetése érdekében intézkedni szíveskedjenek. Mi sem tudjuk, hogy me­lyik intézmény feladata Őr­ködni a televíziózás zavarta­lansága felett (van egyáltalán ilyen intézmény?), intézkedni sem tudunk. Mi csak annyit tehetünk, hogy közreadjuk a számos aláírással hozzánk ér­kezett levelet, hátha olyan is elolvassa, akire a dolog tarto­zik, s intézkedik. mentesítése, a zöldfelületek növelése céljából a Hazafias Népfront Iklad Községi Bi­zottsága idén újból várja a község lakóinak jelentkezését a Tiszta udvar, rendes ház környezetvédő és -szépítő mozgalomra. A címet és a tábla kiszö- gelésére jogosító bizonyítványt háromtagú bizottságok négy­szeri látogatása során ítélik oda. Az ellenőrzések során minden alkalommal figyelem­be veszik a ház előtti járda, árok állapotát, az udvar és a kiskert tisztaságát, rendezett­ségét, a lakás külső karban­tartását. Alkalmanként 50 pont elérésére van lehetőség, a Tisz­ta udvar, rendes ház tábla ér­demtelenség esetén visszavon­ható. A népfrontbizottság ké­ri a község lakóit, minél töb­ben vegyenek részt e nemes mozgalomban, a csaknem 540 családi ház közül egyre több­re szögelhessék fel a tulajdo­nosoknak is büszkeségére vá­ló feliratot. A nap programja Gödöllő, művelődési ház: Oktatófilmek vetítése: Né­pünk a családért, Gyalogosok közlekedési szabályai, A ke­rékpáros közlekedés szabályai, 11 órakor. 1848/49 közemberei, kiállí­tás, megtekinthető 10—18 óráig. Váriéi vásáriéit Aszódon vas-műszaki üzlet: a VAS-SZER Kaphatók: víz-, fűtés-, gáz-, és műanyagcsövek, zárt szelvények, lemezek, rúd- és idomacélok, alumíniumlemezek, valamint ehhez tartozó szerelvények. Lakossági és közületi kiszolgálás. Készpénz- és csekkfizetési lehetőség. Címe: Aszód, Pesti út 19. (a benzinkúttal szemben). A Gödöllői Autójavító Kisvállalat pályázatot hirdet / • igazgatói munkakör betöltésére. A kisvállalat B kategóriába tartozik. A megbízás 5 évre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A munkakör betöltésének feltétele: felsőfokú szakirányú végzettség és legalább 5 évi szakirányú vezetői gyakorlat. Bérezés: a 18/1984. (XI. 5.) ÁBMH rendelet módosító 16/1986. (XI. 31.) ÁBMH rendelet szerint. A pályázatukhoz csatolják részletes önéletrajzukat és oklevelük hiteles másolatát. A pályázatok beérkezésésnek végső határideje: május 10-e. A hónap műtárgya: Moiret Ödön: Tavasz, meg­tekinthető az előtérben. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, kiállítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás tör­ténetéről, Iparművészet a gö­döllői művésztelepen, kiállí­tás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, Csontváry, a napút festője, időszaki kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Kerepestarcsa, kiállítóterem: Televíziós bábok kiállítása, megtekinthető 10—18 óráig. lakosság ellátását, a gazdál­kodás alakulását, a szociális, kulturális és egészségügyi fel­adatok megoldását. Az így szerzett tapasztala­taikról jelzést adnak a váro­si népi ellenőrzési bizottság­nak, az aszódi párt- és taná­csi szerveknek. Ha úgy látják jónak, javaslatokat tesznek, illetve intézkedéseket kezde­ményeznek. A csoport tagjai­nak joguk van a nagyközsé­gi tanács szakigazgatási szer­vénél, a felügyeletével műkö­dő bármely állami, szövetke­zeti gazdasági egységben, a magánszemélyek és társulá­saik üzletszerű tevékenységé­ben tájékozódni. Az ellenőr­zést és tájékozódást a párt­ós tanácsi vezetőséggel kö­zösen összeállított munkaterv szerint végzik. A csoport vezetője, Kiss Mihály nemrég beszámolt egy­évi munkájukról a Gödöllői Népi Ellenőrzési Bizottságnak. A testület tagjai megtudhat­ták, hogy a múlt évben az aszódi népi ellenőrzési cso­port tájékozódott a Tüzép-te- lepen a lakosság tüzelőanyag­ellátásáról, a kisvállalkozások hatásáról a szolgáltatások színvonalára. Igény, áru Megnéztük, milyen a nagy­község területén élő fiatalok és a művelődési intézmények kapcsolata, hogyan gondos­kodnak az idősekről. Egy eset­ben kaptak megbízást a keres­kedelem területére vonatkozó közérdekű bejelentés kivizsgá­lására. A tájékozódás tapasztala­tait az alábbiakban foglalta össze a csoport vezetője. A nagyközség területén 1984 óta jelentősen emelkedett a lakó­épületek száma, ugyanakkor sokan tértek át az olajról a széntüzelésre. Mindez együtt­véve évenként tizenöt száza­lékkal növeli a szilárd tüze­lőanyag iránti keresletet. A csoport szerint, a többletigényt a telepen lévő áru csak részben fedezte. További gon­dot jelentett, hogy a terve­zett mennyiségnek a múlt év május végéig csak a hatvan százaléka érkezett meg. A csoport a tájékozódás után javasolta a szükséges intézke­dések megtételét. Az új gazdasági formáknak a lakossági szolgáltatásra gya­korolt hatását tekintve ha­sonló következtetésekre ju­tottak. mint korábban több­ször is a városi népi ellenőr­zési bizottság. Aszódon is csak kevés gmk vállalkozik a hiánycikkek, a hiányzó szol­gáltatási kapacitások pótlásá­ra. Az ellátás javításához az új gazdasági formákba tarto­zó szervezetek alig vagy aránytalanul kis mértékben járulnak hozzá. Aszódon örökzöld téma a fiatalok szórakoztatása, a mű­velődési intézmények tevé­kenysége. Ezek az intézmé­Hét végi orvosi ügyelet Központi ügyeletek. Gödöl­lő, rendelőintézet. (Ide tarto­zik Szada és Isaszeg is.) Szombaton nyolc órától 19- én 20 óráig dr. Mikola Jenő, 19-én 20 órától hétfő reggel nyolc óráig dr. Szemerédy István. Kerepestarcsa. (Csö­mör, Nagytarcsa, Mogyoród.) A Batthyány út 4. szám alat­ti rendelőben 18-án dr. Vin*■ cze Lajos, 19-én dr. Bódy Emőke, 20-án dr. Kazinczy Erzsébet. Aszód. (Túra kivé­telével a volt járás területe.) Az ünnepek alatt a rendelő- intézetben dr. Perjést György. Pécelen a körzeti orvosi rendelőben szombaton dr. Vi­zsolyt Tibor, vasárnap dr. Benkő Júlia, hétfőn dr. Var­ga László. Túrán péntek dél­utántól dr. Békési Ödön. összevont körzeti orvosi ügyeletek. Valkó, Vácszent- lászló, Zsámbok, Dány. Pén­teken, 17-én este 6 órától dr. Szorg István zsámboki körze­ti orvos. Erdőkertes és Ve­resegyház, 18 órától dr. Gá­bor László erdőkertesi körze­ti orvos. nyék, állapították meg a né­pi ellenőrök, tavaly elsősor­ban az általános iskolások szabadidejének a hasznos el­töltésére kínáltak programot. De hát ez sem olyan egysze­rű, mert a gyermekeknek szánt műsorok igen drágák. A művelődési házban lévő mos­toha körülmények miatt túl­súlyban vannak az iskolákba kihelyezett szakkörök, tan­folyamok. Pontos szám A tizennégy-húsz év közöt­ti fiatalok összefogása és be­kapcsolása a közművelődésbe nincs megoldva. Az illetéke­sek az újjáválasztott KISZ- bizottságtól várnak jelentős javulást. A fiatalok után az idősek­ről. A csoport úgy látja, hogy ismételt felmérés szükséges a szociális gondoskodásra szo­rulókról. Ez egyrészt alap le­het a segélyezési keret kö­rültekintő elosztásához, más­részt a házi szociális gondo­zók létszámának a megálla­pításához. A pontos szám bir­tokában vállalhatnak felada­tokat a Vöröskereszt és a KISZ aktívái. A csoport vezetője azt is elmondta, hogy munkatervük összeállításakor a nagyközség párt- és tanácsi vezetői el­mondják igényüket.; kérései­ket. a tájékozódásokról ké­szült megállapításokat mun­kájukban figyelembe veszik. Utcatáblák A korábbi hónapokban gyakran meggfordultam a Pécel—Isaszeg, a Valkó— Vácszentlászló—Zsámbok és az Aszód—Túra útvonala­kon. Mivel ezekről a he­lyekről nem készült tér­kép, a tájékozódást utca­táblák segítik, már ahol jól látható helyen ki vannak téve. Nagyon sok helyen nincs, nem látni semmit Ilyenkor az ötödik, hatodik ember talán útba tud iga­zítani. Gyalogosan fárasztó a keresgélés. Gépkocsival meg drága. Sokba kerül a népgazdaságnak a tájékoz­tatás hiánya, de sokba ke­rül az egyénnek is. Kerepestarcsán találkoz­tam csak jó példával. A HÉV-állomás környékén az utcák kezdeténél jól látha­tó helyre tették ki a táblá­kat. Ezzel felesleges kilo­méterektől kímélik meg a gyalogosan vagy gépkocsi­val közlekedő idegent. Cs. M. Túra Temetői gond Sajnos Túrán is szűkös­nek bizonyul már a temető. A jelenlegit bővíteni nem na­gyon lehet, egy újabb kiala­kítására pedig az évtized vé­géig, de valószínűleg azután is, nincs több tíz millió forint. Társadalmi munkában kitisz­tították a temető elhanyagol- tabb részét és a közeljövőben újraparcellázásra kerül sor. Iklad Népzenés bál Az ikladi Korvin Ottó KISZ-alapszervezet április 25- én, szombaton 20 órától 26-án két óráig népzenés bált ren­dez a községi művelődési ház­ban. A talpalávalót az aszódi helyőrségi művelődési központ zenekara szolgáltatja. Mozi Banánhéjkeringő. Színes ma­gyar filmszatíra. 6 és 8 óra­kor! _>/ . - I Körzeti labdarúgó-bajnokság Két meccsen harminc gól Ismét egy forduló, amelyben félbeszakadt egy mérkőzés. Ezúttal nem sportszerűtlenség miatt, hanem a pálya felett elvonuló nagy eső következté­ben. A szenvedő felek az ísa- szegi és a valkói ifik voltak. Isaszegen ez a mérkőzés csak 55 percig tartott. A domonyi ifjúsági csapat pedig nyolc fő­vel állt ki Galgahévízen, mert a többiek elnézve az indulási időt, lemaradtak az autóbusz­ról, újságolta a szövetségi na­pon Faska József, a csapat in­tézője. Galgahévízről az előző for­dulóval kapcsolatban érkezett észrevétel. Nem a györkiek, hanem a hévíziek kerültek ugyanis a szomszédvárak ta­lálkozóján emberhátrányba. Ezt követően jutottak a györ­kiek tizenegyesrúgáshoz és a lehetőséget nem is szalasztot­ták el. A forduló rövid krónikája: Veresegyház II—Vácszent­lászló 2-2 (1-2) Vezette: Uzsák (Födi, Fo­dor). Egyenrangú ellenfele volt a Veresegyház a vácszentlászlói gárdának. Az utóbbiak számos helyzetet kihagytak, sőt bün­tetőt is hibáztak. Erdőkertes—GEAC II 0-3 (0-1) Vezette: Szabó (Gecse). A szünet után a GEAC na­gyobb iramot diktálva szer­zett meggyőző különbségű győzelmet. Mogyoród—GSC II 2-2 (1-0) Vezette: Répás (Uzsák). A kemény, de sportszerű ta­lálkozón a hazai gárda két­szer is vezetett, s közelebb állt a győzelemhez. Isaszeg—Valkó 14-0 (4-0) Vezette: Nérer (Markó, Tú- róczi). A mély talajú pályán sport­szerű találkozót vívtak. Zsámbok—Túra 1-1 (1-0) Vezette: Merkel (Tompa, Urban). A jobban szereplő Túrától szerencsével szerzett pontot a házigazda. Kerepestarcsa—Hévízgyörk 0-1 (0-0) Vezette: Fodor (Németh, Máthé). Kospál László györki bal­hátvéd súlyos sérülést szenve­dett a találkozón, kórházba kellett szállítani. Galgahévíz—Domony 2-0 (2-0) Vezette: B. Tóth (Tóth J.). A Domony lelkesen játszott, a hévíziek több gólt is sze­rezhettek volna. Ifjúságiak: Isaszeg—Valkó 2-1, Zsámbok—Túra 1-2, Ke­repestarcsa—Hévízgyörk 3-2, Galgahévíz—Domony 16-0. A következő forduló párosí­tása: Galgahévíz—Veresegyház II, Domony—Kerepestarcsa, Hévízgyörk—Zsámbok, Túra— Isaszeg, Valkó—Mogyoród, GSC II—Erdőkertes, GEÄC II —Vácszentlászló. Serdülők: Bag—GSC, Aszód—Iklad, Dány —Kerepestarcsa, Kartal—Isa­szeg, Pécel—Túra. A bajnokság állása: 1. Hévízgyörk 18 11 6 2. Zsámbok 18 10 3. Isaszeg 18 11 4. Túra 18 10 5. Vácszentl. 18 6. Galgahévíz 18 7. Erdőkertes 18 8. Mogyoród 18 9. Kerepestarcs. 18 10. GEAC II. 18 11. GSC n. 18 12. Domony 18 13. Veresegyh. 18 14. Valkó* 1$ A *-gal jelölttől négy pont levonva. Ifjúságiak 1 Kerepestar. 13 12 — 2. Isaszeg 13 11 — 3. Túra 15 10 1 4. Hévízgyörk 14 5. Mogyoród 12 6. Galgahévíz 14 7. Zsámbok 13 8. Vácszentl. 14 9 Erdőkertes 13 10. Domony 14 11. Valkó* 15 7 4 5 7 8 8 4 7 4 7 4 6 4 5 5 5 4 4 1 1 1 38-11 28 1 38-20 27 3 46-12 26 3 54-24 23 3 36-17 22 6 35-33 20 7 33-31 18 7 22-22 18 8 27-28 16 8 30-28 15 9 16-37 14 4 10 16-29 12 5 12 21-66 7 2 15 11-65 — büntető­1 52-14 24 2 53-14 22 4 44-21 21 6 31-19 13 6 25-28 13 7 41-33 12 6 27-19 12 6 23-38 12 7 30-32 11 2 — 12 9-86 4 1 2 12 11-42 2 A *-gaI jelölttől két büntetőpont levonva. Cs. J. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlapi

Next

/
Oldalképek
Tartalom