Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-24 / 46. szám
1987. FEBRUÄR 24., KEDD Szírimk helyett lihammak lesznek a rendfenntartóit A PFSZ ellenzi a vérontást A sZíriai csapatok vasárnapi nyugat-bejrúti bevonulása ellen tiltakozott a Palesztinái Felszabadítást Szervezet. Szíriái részről r mint ismeretes — leszögezték, hogy alakulataik a további vérontást kívánják megakadályozni. A PFSZ nyilatkozata szerint az akció Libanon megosztását célozza és a mintegy félmillió ||li§ még ottlevő palesztin kiűze- .tését akarják elérni vele. A WAFA palesztin hírügynökség által ismertetett dokumentum törvénytelennek minősíti a Szíriád egységek Nyugat-Bej- rútba való bevonulását. A szíriai csapatok nyugatbejrúti bevonulását Izrael — egyelőre — nem tartja azonnali választ követelő lépésnek. Bár a politikusok megnyilatkozásad kissé eltérőek, mindannyian elítélték áz akciót. Viszonylagos nyugalom uralkodott hétfőn Nyugat-Bejrút- ban. A boltok kinyitottak, a közlekedés megindult és a vállalatok egy részénél is megkezdődött a munka. Bevonultak Nyugat-Bejrútba a szíriai csapatok. Feladatuk a síita Amal milícia és a baloldali csapatok szétválasztása. A képen: szír harckocsik a libanoni fővárosban. A szíriai alakulatok mind több körzet felett veszik át az ellenőrzést. Ugyanakkor a különböző csoportokhoz tartozó milicisták a főutakról visszahúzódtak állandó támaszpontjaikra. Gazi Kanaan dandár- tábornok, a szíriai hadsereg libanoni hírszerzésének vezetője vasárnapi tv-nyilatkoza- tában kilátásba helyezte a különböző pártokhoz tartozó fegyveresek valamennyi irodájának és létesítményének bezárását. Ennek megfelelően á szíriaiák hétfőn megszállták a síita Amal központjául szolgáló felhőkarcolót. Megtörtént az első komolyabb incidens: mikor a síitákkal szemben álló Haladó Szocialista Párt (PSP) egyik helyiségénél letartóztattak néhány drúz fegyverest, a hagyományosan drúz ellenőrzés alatt álló körzetben rálőttek a járőröző szíriai katonákra, akik viszonozták a tüzet. Biztonsági források szerint négy polgári személy meghalt. Az éjszaika folyamán egyébként csak elszórt lövöldözés hallatszott és hétfőn a rivális fegyveresek egyetlen összecsapásáról érkezett jelentés. A szíriaiak hétfőn még nem vonultak be a libanoni főváros síiták lakta déli elővárosaiba, illetve a keresztény és a mohamedán városrészt elválasztó zöld vonal környékére. A szíriai dandántábornok egyébként azt mondta, hogy a libanoni hadsereg és rendőrség alakulatai fokozatosan átveszik a rendfenntartó feladatok teljesítését a szírektől. Karami miniszterelnök a biztonsági erők vezetőivel és a szíriad parancsnokokkal folytatott hétfői megbeszélése után közölte, hogy a zöld vonalnál a milicisták helyét a libanoni hadsereg egységei veszik át. Gyűlölet szította ellenségeskedés Uj-Dslhihea Kormányellenes tüntetés A jobboldali ellenzéki Bha- ratija Dzsamata Párt több tízezer támogatója hétfőn kor- rfiányellenes felvonulást rendezett Üj-Delhi utcáin. A felvonulók a szikhek elleni erélyesebb fellépést és az illegális bevándorlás megfékezését követelték a kormánytól. Az indiai szövetségi kormány nem fogja megengedni, hogy az ország egységét veszélyeztető csoportok a vallás leple alatt gyűlöletet és ellenMargaret Thatchertől választ várnak Merénylet volt Kadhafi ellen? Seymour Hersch amerikai riporternek a New York Timesban és a londoni The Sunday Timesban vasárnap egyidejűleg megjelent leleplezései nyomán George Robertson, a Munkáspárt külpolitikai szóvivője alsóházi indítványban követelt magyarázatot Thatcher asszonytól arra az állításra vonatkozólag, hogy a kelet-angliai Lakenheath támaszpontról felszállt 9 F— 111-es amerikai vadászbombázó igazi feladata Kadhafi ezredes fizikai megsemmisítése lett volna. A munkáspárti ellenzék hétfőn felszólította Margaret Thatcher brit kormányfőt, hogy parlamenti nyilatkozatban tisztázza szerepét a líbiai vezető elleni állítólagos merénylet ügyében. légiségeskedést szítsanak Pan- dzsábban a szikhek és a hinduk között — jelentette ki Zail Szingh köztársasági elnök az indiai parlament két háza előtt hétfőn elhangzott beszédében. A hazafias és demokratikus erők összefogását sürgette Zail Szingh a nemzetellenes csoportok elszigetelésére, amelyek Pandzsábban a vallási testületeket és a szent helyeket a terrorizmus céljaira kívánják kihasználni. Tom Dalyell munkáspárti képviselő a kormányfőhöz intézett levelében követelte, hogy Thatcher asszony haladéktalanul tisztázza szerepét, mit tudott előzetesen arról, hogy Kadhafi ezredest légi gyilkos- sági kísérlet célpontjává tették. Tanácskozás Gáspár Sándor Moszkvában Gáspár Sándornak, a SZOT elhökénfek vezetésével hétfőn Moszkvába érkezett a magyar szakszervezetek küldöttsége, amely részt vesz a ma kezdődő szovjet szakszervezeti kongresszuson. A magyar küldöttséget a kijevi pályaudvaron Vlagyimir Lomonoszov, a szovjet szak- szervezetek központi tanácsának elnökhelyettese üdvözölte. titazt hoPasz ternak-dosszié Hatálytalanított határozat A szovjet írószövetség kársa ga hatálytalanította a harminc évvel ezelőtt zott határozatot, amelynek értelmében kizárták az írószövetség tagjainak sorából Borisz Paszternák (1890—1960) írót. Ezt Feliksz Kuznyecov, a moszkvai írás zer vezet vezetőségének első titkára jelentette be az SZKP moszkvai városi bizottságának ülésén. Beszédét a hétfői Moszkovsz- kaja Pravda ismertette. Borisz Jelcin beszámolója Állkatatosság kell a munkához Moszkvában tavaly a kitűzött célok többségét. nem sikerült megvalósítani; az átalakítás folyamata megkezdődött, de nem'érint még minden szervezetet — jelentette ki Borisz Jelcin, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, a pártbizottság szombati ülésén. Beszámolójában lényegében a szovjet főváros által a 12. ötéves terv első évében elért haladást értékelte. Az eredményeket, a gondokat és a feladatokat elemző beszámolójában Jelcin elmondta, hogy az ipari termelés 4,6 százalékkal nőtt, ami kétszerese a megelőző ötéves tervidőszak átlagának, 25 százalékkal csökkentek a munkaidő-veszteségek, észlelhetően javult a szerződéses fegyelem, ugyanakkor csak 99,92 százalékra sikerült teljesíteni az éves ipari' termelési tervet. A felszíni tartalékokat használták fel, mélyebb folyamatok nem kezdődtek, a gazdasági mechanizmus nem indult be, nem alakult ki Világos szervezeti és irányítási rendszer, nincs állhatatosság a munkában. Több, a szovjet főváros gazdasági és szociális fejlődését meghatározó irányt a városi pártbizottság figyelmen kívül hagyott —■ állapította meg a szónok, bírálta egyes üzemek termelésének elmaradott színvonalát, és a főváros legkomolyabb problémájának nevezte, hogy a termékek minősége továbbra is gyenge. Kísérletekhez készülnek fel az asztronauták Levált a Mimi a Progressz-27 Hétfőn a kora délutáni órákban a terveknek megfelelően levált a Mir űrállomásról a Progressz—27 automatikus teherűrhajó. Francia—szovjet üzleti szerződés • • üzemeket szállít, okjut vesz Egymilliárd dollár értékű üzletet kötött egy francia üzletember és a Szovjetunió mezőgazdasági és élelmiszeripari gyárak, berendezések szállításáról, és szovjet olaj vásárlásáról. A szerződés értelmében Jean-Baptiste Doumeng cége, az Interagra, többek között vetőmag-, kukorica-, len-, zöldség-, burgonya- és húsfeldolgozó, csirkenevelő és mély- fagyasztó üzemeket szállít a Szovjetuniónak, s cserébe szovjet olajat fog vásárolni. A szállítások már az idén megkezdődnek. A megállapodás értelmében lehetőség nyílik arra is, hogy, bizonyos technológiákat közösen dolgozzanak' ki, és egyes termékeket harmadik országokba exportáljanak. Jean-Baptiste Doumeng üzletember arról is ismert, hogy tagja a Francia Kommunista Pártnak, és jó kapcsolatai vannak a szovjet vezetőkkel. Mint a TASZSZ szovjet hír- ügynökség emlékeztet rá, a Szovjetunió és Franciaország között évek óta folyik eredményes agrár-ipari együttmű\ ködés, egyebek között a mezőgazdasági termékek feldolgozása, tudományos kutatás vagy mezőgazdasági gépjárművek gyártása terén. IMMÁR ÖTÖDIK esztendeje ad otthont a genfi Nemzetek Palotája egy, a szokásostól eltérő körülmények között .zajló, de mégis nagy jelentőségű megbeszéléssorozatnak. Az afgán—pakisztáni tárgyalásokról van szó, amely ENSZ-közvetítéssel folyik. Ami a dologban szokatlan, az az, hogy a két küldöttség -nem egy asztalnál, sőt más-más teremben foglal helyet. így a világszervezet főtitkárhelyettesének, Diego Cordoveznek egyik legfőbb tiszte az, hogy az egyik teremben elhangzott álláspontot, javaslatot tolmácsolja a másik helyen. Aztán a válasszal visszatér az eredeti teremben várakozókhoz ... A szokatlan párbeszédnek az az oka, hogy a pakisztáni fél eddig nem volt hajlandó elismerni Afganisztán törvényes kormányát. Bár a szerdán kezdődő hetedik tárgyalást forduló sem hoz — valószínűleg — áttörést 'az Afganisztán körüli nemzetközi "viszály feloldásában. Egyetértés alakult ki abban, hogy a két ország nem avatkozik be a másik fél belügyei- be, két nagyhatalom — a Szovjetunió és az Egyesült Államok — szavatolja Afganisztán független, el nem kötelezett státusát, s hogy a korábban Pakisztánba, menekültek büntetlenül visszatérhetnek hazájukba. FŐKÉNT NÉHÁNY NYUGATI ORSZÁG ellenséges magatartása miatt még minHáttér AMIKOR A DOLGOK dig nyitott kérdés a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonása, illetve annak menetrendje. Közismert, hogy a kabuli kormány 1979-ben — a két ország között érvényben lévő megállapodás alapján — internacionalista segítséget kért a Szovjetuniótól. Akkor ez a lépés a belső zűrzavar megfékezése, valamint a külső intervenció megakadályozása szempontjából létfontosságú volt az ország számára. Az elmúlt évek során azonban, a hangos nyugati propaganda, valamint a kabuli vezetéssel szemben álló erők felfegyverzése ellenére, az afgán rendszer megszilárdult, s ma már békés építőmunkára lenne szükség a továbbfejlődéshez. Ezt azonban még mindig túlságosan gyakran zavarják meg az ellenforradalmi csoportok akciói. Kabul tisztában van azzal, hogy a külföldön — elsősorban Pakisztánban — lévő afgánok többsége már régen belefáradt a viszájykodásba, s szeretne visszatérni otthonába. Még akkor is. ha az Egyesült Államok propsgandagé- pezete szinte alig változtatott korábbi magatartásán, s Washington újabb és újabb katonai segélyekkel próbál lelket verni a megtévesztett afgánokba. EBBEN A HELYZETBEN született meg Kabul megbékélési programja. Az idén januárban meghirdetett amnesztia, valamint az, hogy a fegyveres erők egyoldalúan beszüntették harci tevékenységüket, nagy nemzetközi érdeklődésre talált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az elmúlt hetekben afgánok tízezrei tértek haza Pakisztánból és Iránból, s eddig 15 ezer ellenforradalmár tette le a fegyverét. A kormányellenes erők egy része azonban igyekszik figyelmen kívül hagyni a kabuli javaslatokat, s a harc folytatása mellett száll síkra. Ellenzik a genfi tárgyalásokat, s erejüket, létüket azzal igyekeznek bizonyítani, hogy továbbra is megfélemlítik a lakosságot kisebb- nagyobb incidenseket provokálva. Helyzetüket, idegességüket jól jellemzi, hogy nemcsak afgán, hanem pakisztáni területen is garázdálkodnak, hogy nyomást gyakoroljanak az iszlámábádi vezetésre. Ennek a magatartásnak az okai jól ismertek. Az elmúlt hetekben a szovjet külpolitika több új kezdeményezéssel élt, s világossá vált, hogy az egyik legfőbb cél, az afganisztáni feszültség megszüntetése, a tartós béke megteremtése az országban. Ennek jegyében megélénkültek a szovjet—pakisztáni, illetve a szovjet—afgán tárgyalások. Az elmúlt napokban, hetekben Moszkva vendége volt Diego Cordove- zen kívül Velajati iráni, Ja- ■ kub Ban, pakisztáni külügyminiszter. Szultán Ali Kist- mand, afgán államfő a szovjet fővárosban tett látogatása során már az internacionalista segítséget nyújtó erők kivonásának menetrendjéről folytatott tárgyalásokat. így érthető, hogy a genfi hetedik forduló előtt Abdul Vakil afgán külügyminiszter is Moszkvába utazott, s tárgyalásainak eredményéről igen pozitív nyilatkozatot tett. Vakil bejelentette, hogy országa Géniben új, átfogó javaslatok megtételére készül. A JELEK SZERINT tehát a helyzet megérett arra, hogy a világtérképekről lekerüljön Afganisztán mellől a „feszültségforrás” megjelölés, még akkor is, ha ez a folyamat csak hosszú és aprólékos diplomáciával, érhető el, néhány nyugati ország magatartása miatt. Azt azonban aligha lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a pakisztáni vezetés is szeretne már pontot tenni az afgán ügyre. Kérdés, hogy lesz-e ereje és bátorsága ezt érvényesíteni az amerikai nyomás ellenére. Csitári János A szétválasztás műveletét a földi irányítóközpontból és az űrállomás fedélzetéről irányították. Ezt megelőzően, a programnak megfelelően az űrhajósok — Jurij Romanyenko és Alekszandr Lavejkin — a Progressz—27 fedélzetéről átszállították a felszerelést, fel- töltötték üzemanyaggal az űrállomást és ivóvizet vettek fel. Az űrhajósok hétfőn az űrállomás , műszaki felülvizsgálatával és a küszöbönálló kísérletekhez szükséges berendezések előkészítésével foglalkoztak. Az elnök felesége is sürgeti a távozást Donald Regen A nagy amerikai televíziós hálózatok vasárnap este egybehangzóan azt jelentették, hogy Donald Regan, a Fehér Ház politikai apparátusának főnöke a legközelebbi napokban távozik tisztéből. Lemondását a legkülönbözőbb politikai csoportok már az iráni fegyverszállítások politikai botrányának kirobbanása óta követelik: a jobboldali körök azért, mert nem védte meg kellően az elnököt, a liberálisok viszont azért, mert feltételezik, hogy tudta nélkül nem lehetett volna a Nemzet- biztonsági Tanács apparátusának olyan szabadsága a titkos ügyek intézésében, mint ahogy az az elmúlt években megvalósult. Regan .ráadásul a hírek szerint az elnök feleségével is összerúgta a port az elmúlt napokban, s most Nancy Reagan is csatlakozott a távozását sürgetőkhöz. A Fehér Ház egyelőre továbbra is azt hangoztatja, hogy nincs tudomása Regan távozásáról. Iráni légitámadás Bászra ellen Megsértették a megállapodást Az iráni hírügynökség hétfőn az iraki Bászra városért folyó harcokban az iráni csapatok sikeres áttöréséről számolt be. Ugyanakkor jelentette: nagyszabású hadművelet indult a front északi szakaszán. az iraki Kurdisztán térségében. A teheráni rádió hétfőn, adását megszakítva jelentette, hogy vasárnap este az iráni csapatok meglepetésszerű támadást indítottak egy iráni határvárost Bászrával összekötő közűt mentén. A támadás a közlemény szerint a január 9- én Bászra elfoglalásáért indított Kerbala—5 nevű hadművelet folytatása. Az ütközetben 2500 iraki katona életét vesztette, vagy megsebesült, Irak harckocsikat és páncélozott jármű- veket vesztett — közölte a rádió. Az iráni légierő ezzel egyidejűleg bombázta a szóban forgó területet. Bagdadban nem erősítették meg az iráni áttörés hírét. Egy iraki katonai szóvivő azt közölte, hogy Irán Bászrát is bombázta, s ezzel megsértette azt a hallgatólagos megállapodást, miszerint köcsönösen felfüggesztik a polgári települések elleni légitámadásokat. Az iráni bombatámadás után — melynek a közlemény szerint Bászrában sok áldozata volt — Irak sem tartja magát a megállapodáshoz. Irak hétfőn saját, a déli frontszakaszon elért harci sikereiről számolt be. Az iraki katonai parancsnokság közleménye arról is tájékoztat, hogy az iraki légierő hétfőn az iráni partok közelében két „nagy tengeri célpontot” — vagyis olajszállító hajót támadott. BOMBÁZÓKRÓL ROBOTOK Az Egyesült Államok még e héten felújítja robotrepülőgépek kipróbálását Kanada területe fölött. A B—52 típusú hadászati bombázókról útnak indított robotok több mint kétezer kilométeres utat tesznek meg kis magasságban Kanadának a Sarkkör közelében és attól északra fekvő területe felett a célba érésig. Az Egyesült Államok annak idején azért kezdte meg a robotok kanadai kipróbálását, mert a terület sokban hasonlít a Szovjetunió egyes körzeteihez — azokhoz, amelyek fölött a támadó robotrepülőknek át kellene haladniok. A kanadai parlament tavaly betiltotta az amerikai kísérletek folytatását, mivel két robotrepülő is lezuhant, egyik közvetlenül a rajt után, a másik céljától mintegy hetven kilométerre. A robotok lakott terület lelett is áthaladtak — most az amerikai légierő állítólag módosította útvonalukat. A kanadai kormány mindenesetre engedélyezte a kísérletek felújítását. A kanadai békeharcosok és a Greenpeace szervezet tagjai máris közölték: tiltakoznak a kísérletek felújítása ellen és megpróbálják megakadályozni azok végrehajtását. Az első tüntetők már meg is' érkeztek a célterület közelébe, a Cold Lake kanadai légi támaszponthoz.