Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-23 / 45. szám
2 198:: FEBRUÁR 33., HÉTFŐ jgfófefqp Gorbacsov Talíiinr.ból visszaérkezett Moszkvába Az átalakítás nem lehet csak felszíni! Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára befejezte Lettországban és Észtországban kedden kezdődött látogatását, és szombaton délután visszaérkezett Moszkvába. Észtországi tartózkodásának harmadik napján, szombaton felkereste a Tal- linni Műszaki Főiskolát és a köztársaság átfogó fejlesztéséről cserélt véleményt a diákokkal és a tanárokkal. A főiskola meglátogatása után az SZKP KB főtitkára aktivacrtakezleten találkozott az Észt Köztársaság párt-, tanácsi és gazdasági ’vezetőivel. A tanácskozáson az SZKP KB főtitkára beszédet mondott. Gorbacsov elöljáróban észtországi látogatásának benyomásairól' ’szóivá megállapította: Észtországnak ma már korszerű társadalma, fejlett gazdasága,"kultúrája, tudománya és oktatási rendszere van, s e köztársaság fejlődésében is nagy szerepet játszott az SZKP nemzetiségi. politikája. A Szovjetunió népeinek és nemzetiségeinek összefogása nagy1 ’ mértékben Hozzájárult ahhoz, hogy az ország népei sikeresen oldják meg politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális feladataikat. Ez a folyamat azonban nem magától ment végbe, hanem azáltal, hogy a párt következetesen megvalósította a lenini nemzetiségi politikát. A nemzetiségi politika végrehajtásában mulasztások és tévedések is történtek, előfordultak kiélezett- helyzetek is, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy eredményes volt a pártnak a szovjet népek és nemzetiségek egyesítésére irányuló tevékenysége. Az SZKP főtitkára hangsúlyozta: a Szovjetunió népei bizalommal nézhetnek a jövőbe, mert az országnak van hosszú távú politikája, stratégiája: az SZKP által a társadalmi és gazdasági fejlesztés meggyorsítására kidolgozott irányvonal. -Mindenkinek meg kell értenie, "hogy ma csak egyetlen út van a társadalom lendületbe hozására, a nagyszabású tervek megvalósítására: a szocialista demokrácia kibontakoztatása. Ez a joizto- síték az olyan jelenségek megismétlődésének elkerülésére, amelyek a múltban sok kárt okoztak a gazdaságban, a szellemi életben és szociális téren egyaránt. A főtitkár kiemelte a városi és kerületi pártbizottságoknak a politikai irányvonal érvényesítésében, az átalakítás Ülést tartott a Kazah KP Központi Bizottsága Felmentések, választások A Kazah KP Központi Bizottsága szombati ülésén három tagját felmentette testületi tagsága alól, egyiküket pedig kizárta a pártból. A párt-, a gazdasági és az erkölcsi normák megsértése miatt felmentették tisztségéből Vlagyimir Kad.irbajevet, a "kazah szakszervezet ék . vezetőjét, valamint Szejlhdn■ Ak- -kozíjévet, a ’dzsáreb'fiti ifrűle- ■ ti tanács elnökéi.' Égyben mindkettőjüket jcizurták a központi bizottság : tagjainak sorából. Gpüsfetaj. Bakezsa- novot, a Kazah KP PB korábbi első titkárának tanácsadóját kizárták a pártból protek- . ció, a személyi kérdéseiébe való- alaptalan beavatkozás miatt. Bakezsanov rokonait és ismerőseit juttatta különböző vezető beosztásokhoz. A Kazah KP Központi Bizottsága szombaton Nazsame- den Iszkalijevet, az uráli -területi pártbizottság első titkárát, Grigorij Knyazevet, a köztársaság' , -belügyminiszterét, Szyjatovszlav Medvegyevet. a dszarfíbuli térületi tanács újonnan megválasztott elnökét és Jurij Meserjakóvbt. Alma- Ata egyik kerületi pártbizottságának első titkárát tágjai közé választotta. Az ülés résztvevői kifejezték eltökéltségüket a pártélet lenini normáinak helyreállítávégrehajtásában betöltött meghatározó szerepét. Ezzel kapcsolatban nyíltan megmondta, hogy 'az észt járásr-'párttítká- rokkal folytatott pénteki eszmecseréjével nem volt teljesen elégedett. Ügy tűnt, mintha a helyi vezetők azt gondolnák: ők már másoknál előbb szorgalmazták, . hogy a gazdaságban új módszereket vezessenek be, s már régóta végzik az átalakítást. A főtitkár figyelmeztetett: nagy hiba volna azt gondolni, hogy azért mert Észtországban néhány területen korábban is történtek változások, máris túl vannak az átalakítás nagyján. Olyan alapvezető változásokra van szükség a, gazdaságban, a. szociálpolitikában, a politikai rendszer működésében, a szocialista demokrácia érvényesítésében, a szellemi életben és magának a pártnak a tevékenységében, amelyek korántsem felszíniek, végrehajtásuk nem enged meg félintézkedéseket, hanem mindenkitől egyformán nagy erőfeszítéseket kíván — mondotta. Az SZKP KB főtitkára kijelentette: ma még lehet vitatkozni, véleményt cserélni arról, milyen módszerekkel hajtsák végre a januári KB- ülés határozatait. Ma még elfogadhatók értetlenkedő kérdések is, hisz mindent alaposan át kell gondolni. De holnap már annak, aki makacs- kodik, aki nem érti az idő követelményeit, egyszerűen félre kell állnia az útból — mondotta. Beszédében Mihail Gorbacsov szólt arról is, hogy a szocializmus emberi tényezőjének kiaknázása szemszögéből mennyire lényeges a szociálpolitika fejlesztése, a lakás- helyzet, az életkörülmények javítása. Mint mondotta, a szociális feladatok jobb megoldása a pártszervek tevékenységének egyik legfőbb iránya. A mostani ötéves tervben lehetővé kell tennünk az emberek számára, hogy élvezhessék a jobb gazdasági munka gyümölcseit, a lendületes gazdasági munkát elsősorban szociális helyzetük javulásán szeretnék lemérni — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. A béke és biztonság őrhelyén A szovjet fegyveres erők a Varsói Szerződés tagállamainak haderőivel karöltve őrködnek a szocializmus vívmányai felett. A szovjet nép bizton számíthat arra, hogy semmiféle támadás nem éri készületlenül az országot — hangsúlyozta Szergej Szokolov marsall szovjet honvédelmi miniszter február 23., a szovjet hadsereg és haditengerészet megalakulásának 69. évfordulója alkalmából az ország fegyveres erőihez intézett napiparancsában. A maga módján az amerikai propagandagépezet is felkészült a szovjet hadsereg február 23-1 születésnapjára. Az Egyesült Államok televíziós állomásai éppen ezekben a napokban kezdték meg az. Amerika című. több mint 14 órás film sugárzását, amely minden eddigit felülmúló torz és hamis képet fest a Szovjetunióról, s kiváltképp fegy- veres erőiről, A film készítői minden bizonnyal az átlagamerikaiak meglehetősen hiá-> nyos történelemismeretére alapoznak. Pedig a lenini békedekrétum már 1917-ben mindenki • tudtára adta: a munkások és a parasztok új típusú államától idegen bármiféle hódító vagy militarista szándék. Bár eziránt a korabeli császári Németország vezetőinek sem lehettek igazán kétségei, mégis úgy döntöttek, ha lehet. már a bölcsőjében fojtják meg a fiatal proletárdik-' tatárát. 1918 februárjában a keleti front egész hosszában támadást indítottak, s a fő csapás iránya Peírográd,. a forradalmi vezérkar székhelye volt. A Lenin felhívásira szer-: veződő Vörös Hadseregbe .önként jelentkezők tízezrei — gyengén felszerelten, de a győzni akarás elszántságával v- szálltak szembe az állig felfegyverzett támadókkal. Pszkov és Narva térségében sikerült feltartóztatniuk az előretörő német csapatokat, s február 23-án kivívták első nagy győzelmüket. Azóta ez a nap lett a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta születésének napja. Ez a kiemelkedő dátum a Szovjetunióban — és nemcsak ó'tt — alkalmat, ad az eddig megtett, történelmi út számbavételéhez,1 egyúttal a jövő tennivalóinak felméréséhez. A múltfa emlékezve a szovjet emberek soha nem felejtik el, hogy 1941 nyarán, amikor a honvédő háború élkezdődött, ismét a német imperializmus agressziójával kellett szembenézniük. A szovjet nép és hadserege azonban — óriási anyagi és véráldozatokat hozva — nemcsak önmagáért állt helyt, hanem egy olyan egyetemes ügy szolgálatában is, amelynek végső célja a „barna pestis” megsemmisítése, a világuralomra törő náci „harmadik birodalom” szétzúzása volt. Senki sem tagadja, hogy ebben a közös erőfeszítésben a Hitíer-ellenes koalícióban részt vett más hatalmak is jelentős szerepet játszottak, a háború fő terheit mégsem ők vállalták. Nyugaton sajnos sokan vannak, akik a békeszerető szovjet ' külpolitikáról és az ennek alárendelten védelmi feladatait teljesítő szovjet hadseregről nem az igazságot terjesztik. Miközben a gyűlölet konkolyát hintik, egyetlen szót Indiai-^pakisztáni megbeszélés A pakisztáni—indiai viszony normalizálódásának folytatásában állapodott meg Ziaul Hakk és Radzsiv Gandhi. A pakisztáni elnök és az indiai kormányfő szombat este Uj- Delhiben folytatott kötetlen beszélgetést, vacsora közben. Ziaul Hakk látogatása nem hivatalos — a két ország krikettválogatottjának vasárnapi mérkőzésére érkezett Indiába. Az UNI hírügynökség értesülése szerint az államfő pakisztáni látogatásra hívta meg mind Zail Szingh indiai köz- társasági elnököt — aki a vacsora előtt fogadta őt —, mind Radzsiv Gandhi kormányfőt. A látogatásra az indiai politikusoknak leginkább megfelelő időpontban kerülhetne Egyelőre nyugalom van a libanoni fővárosban Ssír tsaputok bevonulása Hatnapi utcai harc után vasárnap nyugalomra ébredt a libanoni főváros, miután megkezdték bevonulásukat Bejrút nyugati felébe a szír csapatok. Szíria egy 3500 fős páncélos dandárt s egy 450 fős lövészhadosztályt .vezényelt Nyugat-Bejrútba, a síita Amal milícia és a baloldali csapatok szétválasztására. Egyelőre nincsenek egyértelmű hírek arról, hogy a csaknem 4 ezer fős szír erősítés Szíriából ér- kezett-e vagy az eddig is Libanonban állomásozó szír csapatoktól. A TASZSZ szovjet hírügynökség úgy tudja, hogy a szír katonákat Libanon hegyvidéki részéről küldték a fővárosba. Elnöki utasítás a genfi tárgyalóküldöttségnek Reagan nem akar megállapodást Reagan elnök arra utasította a genfi leszerelési tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttséget. hogy egyáltalán ne tárgyaljon semmiféle olyan megállapodásról az „űrvédelmi” fegyverek ügyében, amely ellentétes lenne a rakétaelhárító rendszerekről megkötött SALT—1 szerződés új amerikai „értelmezésével” és így korlátozhatná az űrfegyverek tervezett.gyakorlati kipróbálását. Ezt az értesülést a The New Yórk Times közölte VETO Az Egyesült Allaníok és Nagy-Britíipnia megakadályozta, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa gazdasági szankciókat rendeljen el a fajüldöző dél-afrikai rezsim ellen. A taiiács elé afrikai és el nem kötelezett országok terjesztettek 19 pontos javaslatéi a szankciók kötelezővé tételéÁjavaslati mellett a tanácsban' tíz ország; szavazott, köztük a Szovjetunió, Franciaország és .Japán tartózkodott a szavazástól, afc Egyesült Állami)!# és Nagy-Britannia mellett elutásitóttá a javaslat elfogadását az NSZK képviselője is. Mivel a tanács két állandó tagja vétóival élt, a tervezet a többség' • ^támogatása ellenére sem lépett érvénybe. '<• 2*^^'**^* ___ ~ áss*#**-'-''*Légi deszant — légi szállítású alakulat — kirakodása az egyik repülőtéren sem ejtenek például arról, hogy a szovjet kormány 1982- ben ünnepélyes kötelezettséget vállalt az atomfegyverek el- sőkénti bevetéséről való lemondásról. Pedig ennek a döntésnek sl meghozatala — figyelernhe vévé -az Egyesült Államok, a 'NATO ..megelőző” csapásmérésre vonatkozó elképzeléseit — katonai szempontból egyáltalán nem volt problémamentes. Arról sem beszélnek, hogy a szovjet katonai doktrína kifejezetten védelmi jellegű. Az 1985 augusztusában Moszkvában meghirdetett egyoldalú nukleáris robbantási moratórium, az 1986. január 15-én ismertetett nagyarányú leszerelési program — amely lehetővé tenné a világ atomfegyver-mentesítését az ezredfordulóig — vajon nem elég tanúbizonysága-e annak, hogy a Szovjetunió minden tőle telhetőt elkövet a rakéta-nukleáris katasztrófa elhárításáért?! A szovjet fegyveres erőknek — és a szervezetén belüli különlegesen nagy fori- tosságú feladatokat ellátó hadászati rakétacsapatoknak — nincs és azután sem lesz más küldetésük, mint a lehetséges támadó visszatartása a kockázatos katonai kalandoktól. A szovjet politikai és katonai vezetés azonban — amint ez az SZKP KB legutóbbi plénumán megfogalmazódott — a jelenlegi bonyolult helyzetben, amikor az Egyesült Államok uralkodó körei igyekeznek felborítani a katonai egyensúlyt és megpróbálnak nukleáris előnyre szert tenni, szükségesnek tartja a gazdasági potenciál gyors növelését, az ország védelmi képességének' és a fegyveres erők harckészségének megfelelő szinten tartását, az állandó éberséget. S. L, szombaton. A lap szerint Reagan titkos „nemzetbiztonsági utasítást” adott ki az űrfegyverkezési program megvalósításának terveivel kapcsolatban, s ennek része a genfi tárgyalóküldöttségnek adott utasítás. A titkos dokumentum előírja, hogy az elnök különmeg- bízottai március 2-ig fejezzék be konzultációikat az Egyesült Államok szövetségeseivel az űrfegyverkezési programról. Mint ismeretes, a NATO-szö- vetségesek jelentős része ellenzi, hogy Washington az űr- f égy verek.. gyakorlati kipróbálásával vagy telepítésével felrúgja a SALT—1 szerződést. A megbízottaknak azt kellene bebizonyítaniuk, hogy az ilyen próbák „beleférnek” a szerződés kereteibe. Az elnöki utasítás szerint a Pentagonnak április végéig listát keli készíténte az olyan űrfegy Vérkísér] étekről, ,amelyek megengedi!etőek a szerződés új washingtoni értelme/.O- se folytán. Ugyanakkor'KIküI- ügyminisztérium arra kapott utasítást, hogy ezt jogilag is támassza alá — a SALT—1 szerződéssel kapcsolatos tárgyalások anyagából vett szemelvényekkel. Ezt a feladatot a minisztériumnak ugyancsak április végéig kell megoldani — holott eredetileg hat hónapot kértek az elnöktől a „bizonyítékok” összefabrikálásá- ra. A határidők azt jelzik, hogy a Fehér Ház legkésőbb májusban dönteni akar a kísérletek megkezdéséről. A beavatkozást Libanon mohamedán vezetői kérték péntek este a szír fővárosban, a keresztény politikusok pedig elítélik a lépést, A jobboldali keresztény pártokat tömörítő tömb, a Libanoni Front vezetőségének szombat esti nyilatkozata szerint azok a mohamedán vezetők, akik behívták a szír csapatokat, nem képviselik az egész országot, s eljárásuk alkotmányellenes. Hasonló szellemhen nyilatkozott korábban az államfő, Amin Dzsemajel is, aki a szír csapatok behívásakor nyugat-európai látogatáson tartózkodott. A legerősebb keresztény milícia vezére szerint lehetséges, hogy a szír csapatok jelenléte kezdetben viszopylagos nyugalmat teremt, de a későbbiekben mindenképpen kiújulnak és súlyosabbá válnak az ellenségeskedések. Elítélte a szír csapatok bevonulását a Palesztinái Felszabadítási Front állandó tuniszi képviselője is, aki szerint — mint azt a PFSZ hírügynöksége jelentette — ez a fejlemény nyilvánvalóan veszélyezteti a palesztinok libanoni jelenlétét. A hét folyamán már volt egy kísérlet a nyugat-bejrúti harcoló: felek szétválasztására, ennek keretében szír—libanoni vegyes osztagokat hoztak létre, de gyengéknek bizonyultak a szétválasztandó harcolókhoz képest. Fehér Ház Ideges várakozás A Fehér Ház a The Ntw York Times véleménye szerint „ideges várakozással” tekint az» iráni fegyverszállítások és a nicaraguai elleniorradalmá- rok titkos felfegyverzése ügyében folytatott első átfogó vizsgálat eredményének közzététele elé; Az úgynevezett To- wer-bizuttság, amelyet Reagan elnök azért hozott létre, hogy kivizsgálja a nemzetbiztonsági tanács apparátusának politikai szerepét, kétszeri halasztás után, kedden teszi közzé jelentését. Előzetes értesülések szerint a jelentés egyebek között bizonyítékokat tartalmaz arról, hogy a Fehér Ház apparátusa a botrány miatt igyekezett meghamisítani a különböző dokumentumokat — Reagan elnök í szerepét csökkentendő. RENDŐRKÉZEN AZ AD VEZEREl A francia rendőrség szombat este letartóztatta az Action Di- recte (AD), a legismertebb francia terrorista szervezet két alapítóját és velük együtt két másik vezérét. A letartóztatottak rejtekhelyén nagy mennyiségű lőszert, pénzt, dokumentumot találtak. A zsákmányolt dokumentumok alapján folyik a kutatás további személyek után. Az AD-vezérek búvóhelye Orleans-tól 20 km-re egy félreeső tanyaház volt. Ennek a környékén csak olyan tanyák vannak, amelyeket gazdag párizsiak használtak hétvégi vagy nyári üdülőnek. Szombat este a rendőrség elit alakulatának a különítménye itt fogta el Jean-Marc Rouillant és Nathalie Menignont, az AD alapítóit, s velük együtt Joellc Aubront és Georges Cip- rianit. A két fiatal férfi és a két nő nem tanúsított ellenállást. A rendőrök több hónapos nyomozás után jutottak el a rejtekhelyhez, ahol kezdték megfigyelni Rouillant és Menignont. Bevárták, amíg a két másik is besétál a csapdába, s utána fogták el valamennyiüket. A tanyaházban fegyvert, lőszert, pénzt és'likvidálásra vagy elrablásra kiszemelt személyekről összegyűjtött dokumentumokat találtak, köztük feljegyzéseket a legutóbbi merényletről, Georges Besse-nek, a Renault elnökének meggyilkolásáról. A tanyaház egyik szobája állítólag elő volt készítve túsz vagy túszok fogva tartására. Ez a letartóztatás pontot tett az Action Directe pályafutásának eddigi hét évére. A maoista csoportocskákból alakult AD ez alatt az idő alatt közel 80 merényletet hajtott végre a tőkés állam és gazdagság jelképesnek tekintett intézményei és személyiségei ellen. Rouillant és Menignont már az első időkben letartóztatták, de a szocialista párti körmány idején az előbbi általános amnesztiával, utóbbi háromhetes éhségsztrájk után bírói határozattal szabadult. Attól kezdve illegálisan dolgoztak tovább. Az Action Directe úgynevezétt nemzeti szárnyának néhány tagja továbbra is szökésben van. A lyoni csoport felgöngyölír tése után meg tudott szökni Max Frerpt* a lyoniak tűzszerésze* akit azóta több látványos robbantási akció elkövetésével gyanúsít a rendőrség. Csak röviden... GENNAGYIJ GERAS ZI- MOV, a Szovjetunió külügyminisztériumának szóvivője vasárnap egy amerikai televíziós adásban kijelentette: A Szovjetunió rövidesen nukleáris kísérletet hajt végre. „Rákényszerültünk erre” — jelentette ki a szóvivő. — Mi türelmesen vártunk, míg önök eközben mintegy 25 föld alatti nukleáris fegyverkísérletet hajtottak végre. A TŐKÉS VILÁG hat gazdaságilag legerősebb országának pénzügyminiszterei és központi bankjainak kormányzói megállapodtak abban, hogy szoros együttműködéssel fenntartják a mostanra kialakult valutaárfolyamokat, mert lényeges módosításra nem látnak okot. Ez a megállapodás a vasárnapi párizsi tanácskozás fő eredménye.