Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-19 / 42. szám
19S7i TF.BRUÁR 19.; CSÜTÖRTÖK Vagyim Medvegyev sajtótájékoztatója A demokratizmus az egyik alappillér Az SZKP Központi Bizottságának januári ülése és a moszkvai békefórum között szoros tartalmi összefüggés van: e két esemény ugyanannak a politikának két oldalát képviseli — állapította meg egyebek között Vagyim Medvegyev, az SZKP KB titkára a szocialista országok Moszkvában akkreditált tudósítóinak tartott tájékoztatóján. A KB-titkár a központi bizottság üléséről. majd a Moszkvában megrendezett nagyszabású békefórumról elmondta, hogy mindkét tanácskozás tükrözte a szovjet politika' új gondolkodásmódját és stílusát. További belső kapcsolat közöttük az, hógy egyfelől a szocializmus erőinek teljes feltárásához és kiaknázásához — amellyel az SZKP KB ülése foglalkozott — á Szovjetuniónak szilárd békére, jó nemzetközi feltételekre van szüksége, másfelől pedig á szovjet átalakítási. folyamat nemcsak a Szovjetuniónak és a szocialista világrendszernek 5ő, hanem megfelel az egész világ érdekeinek is. Az SZKP KB titkára röviden összefoglalta a januári ülés legjellegzetesebb tartalmi elemeit és eredményeit is. Kiemelte, hogy nemcsak a témák megtárgyalásában érvényesült a legteljesebb demokratizmus, hanem voltaképpen a demokrácia állt az egész tanácskozás központjában. A KB-ülés és az átalakítási politika nemzetközi hatásairól szólva Vagyim Medvegyev kifejtette, hogy a testvéri szocialista országok természetesen élénk érdeklődést mutatnak a szovjet fejlődés iránt, s bizonyára hasznosítják ennek tapasztalatait, mint ahogy a Szovjetunió is támaszkodik az ő tapasztalataikra. A testvérpártak azonAz AmaI feloldotta a három tábor ostromzárát Heves harcok Bejrutban Az Amal libanoni síita szervezet milicistái szerdán feloldották három palesztin menekülttábor mintegy négy hónapja tartó ostromzárát. Amal források szerint a bejrúti Bordzs el-Baradzsne és Satila, valamint a dél-libanoni Rasidije táborok körüli zárlat feloldására a jelenleg Damaszkuszbán tartózkodó Nabih Berri, az Amal vezetője adott utasítást. Bejrút nyugati részében ugyanakkor újabb heves harcok robbantak ki az Amal, valamint a vele szemben álló baloldali és ärüz fegyveresek között. Ez a szerdán reggel meghirdetett tűzszünet kudarcát jelenti. Számos nyugat-bejrúti utca ismét törmelékekkel van tele, az iskolák és az üzleték zárva maradtak. Sok' telefonvonal és energiavezeték megrongálódott. A központi bank nem nyitott ki, és a pénzváltók is lehúzták üzleteik redőnyét, megtagadva azt, hogy dollárra váltsák az 1986. januárja, óta értékének mintegy 90 százalékát vesztett libanoni fontot. A DPA és a UPI szerdán arról adott hírt, hogy Gazt Kanaan dandártábornok, a sziriai hírszerzés libanoni tevékenységének vezetője közölte a szemben álló felekkel, hogy Szíria véget vet az ösz- szecsapásoknak. Egyidejűleg Utasította a libanoni hadsereg és a rendőrség, valamint a sziriai hadsereg tagjaiból álló vegyes alakulatokat, hogy szerezzenek érvényt a tűzszünetnek, s lépjenek fel az ellenszegülő milicistákkal szemben. Az egyik szunnita rádióadó szerint Damaszkusz kilátásba helyezte, hogy további csapatokat vezényel Libanonba, ha 24 órán belül nem szűnnek meg az összecsapások. ban önállóságuk és országaik szuverenitása alapján maguk döntik el. hogy mit vesznek át más pártok vagy országok módszereiből, s számukra saját kongresszusuk .határozatai adják meg a mércét. Az MTI tudósítójának kérdése nyomán az SZKP KB titkára kifejtette, hogy a szovjet demokratizálási folyamat a párt életére is kiterjed, sőt bizonyos értelemben ez a legfőbb közvetlen politikai feladat. A pártdemokrácia fejlesztésének intézkedéseit most készítik elő, s ezeket a tervezett országos pártkonferencia vitatja majd meg. Egy másik kérdésre válaszolva a KB-titkár szólt a szovjet—kínai kapcsolatok alakulásáról. Rámutatott, hogy e kapcsolatok folyamatosan javulnak, elsősorban gazdasági téren, s a gazdasági együttműködés fejlődésében szinte már alig van olyan hónap, amikor ne oldanának meg közösen egy-egy újabb fontos kérdést. A találkozó befejező részében Medvegyev arról tájékoztatta a tudósítókat, hogy jelenleg tizenhárom munkacsoport foglalkozik a KGST-tag- államok pártvezetőinek tavaly novemberi moszkvai munka- találkozóján a gazdasági együttműködés fejlesztéséről és a KGST munkájának javításáról hozott közös döntések végrehajtásának gyakorlati feladataival. Bejelentette, hogy a KGST-tagállamok e feladatokról a következő hónapokban több jelentős magas szintű tanácskozást tartanak majd. Kötelező szankciókat Pretoria ellen ! Határozattervezet a BT előtt Az ENSZ afrikai tagországai határozattervezetet terjesztettek kedden a Biztonsági Tanács elé, és ebben valamennyi tagállamra nézve kötelező szankciók elfogadását javasolták a fajüldöző dél-afrikai rendszer ellen. A tervezet szerint egyebek közt tilos lenne katonai téren együttműködni a Dél-afrikai Köztársasággal, új beruházásokhoz hitelt adni, nyersolajat és kőolaj-származékokat eladni neki, illetve cukrot, vasércet, acélt és krügerrandokat (aranyérmeket) vásárolni tőle. A határozattervezet javasolja a légi forgalom leállítását is a Dél-afrikai Köztársaság és az ENSZ-tagállamai között. A Biztonsági Tanács már több alkalommal vitatott meg hasonló javaslatokat, ám azok elfogadását az Egyesült ÁllaA BOMLÁS LÁTVÁNYOS JELEI? Enyhén szólva zűrzavarról, vagy pontosabban fogalmazva hevesebbé vált hatalmi csatározásról tanúskodnak a nicaraguai ellenforradalmárok vezérkaráról érkezei legfrissebb hírek, Sőt egyes megfigyelők — még kritikusabb éllel — egyenesen a kontrák vezető triumvirátusában megfigyelhető bomlás kezdeti jeleként értékelik azokat a jelentéseket, amelyeket aa elmúlt napokban Miamiban tettek közzé. Nehéz is lénne persze másként jellemezni a fejleményeket, hiszen a nemegyszer egymással is feszült viszonyban levő, ám egyaránt Managua- ellenes tevékenységről ismert politikusok közül előbb a viszonylag mérsékelt Arturo Crúz, majd — az előző hírt cáfolva — a jóval szélsőségesebb Adolfo Calero jelentette be lemondását. Anélkül, hogy elhanyagolhatónak tekintenénk a sandinista kormányzat ellenfelei között meglevő ellentéteket, úgy tűnik, a belvillongásnál sokkal jelentősebb a kontravezérek és a washingtoni kormányzat viszonya, vagy — még tágabban megvonva a kört —, a Reagan-adminlsztrációnak a közép-amerikai válsággal kapcsolatban tanúsított álláspontja. Jó néhány szakértő mutatott ugyanis rá. hogy a mostani miami hatalmi kötélhúzás időben egybeesik a kontrák katonai segélyezésének újabb, közelgő törvénybozásbeli vitájával. A Fehér Háznak a múltban is többször okozott nehézséget a dollármilliók megsza- vaztatása, és a hónapok óta gyűrűző Irangate-botrány a maga nicaraguai vettileteivel aligha könnyíti meg az elnök feladatát. Emlékezhetünk, hogy az Iráni titkos fegyverszállítások bevételeinek egyik végállomása épp a kontrák ellátását biztosító (ugyancsak titkos) pénzalap volt, így érthető, hogy minden további kontrasegély várhatóan merevebb ellenállásba fog ütközni az immár demokrata többségű kongresszusban és szenátusban egyaránt. Igencsak valószínű tehát, hogy a kontrák vezérkarában folyó helycserék épp e törvényhozásbeli kilátásokkal függnek össze. A mérsékeltebb Crúz maradása, a radikális Calero távozása a Fehér Ház szándékai szerint „szalonképesebbé” kell, hogy tegye a nicaraguai rendszer ellen küzdő erőket, elősegítve ezzel a törvényhozás „akadékoskodó elemeinek” leszerelését. Más kérdés, hogy néha a közép-amerikai fetiemények Is (például a Managua-ellenes célzattal összehívott hét végi San José-t csúcstalálkozó látványos kudarca) elegendő okot szolgáltatnak a fejfájásra. Cgy tűnik, emellett a kontrák belharcal sem igen könnyítik meg a washingtoni Illetékesek dolgát. Sz. G. mok és Nagy-Britannia vétója eddig mindig meghiúsította. A szavazás időpontját még nem tűzték ki. Genf Konzultációk Genfben szerdán felújították a vegyi fegyverek betiltásáról folyó szovjet—amerikai konzultációkat. Ezek célja hatékony és ellenőrizhető megállapodás kidolgozása. A megbeszélések átfogják a kérdéskör minden vonatkozását. Varsói szerződés Szófiei találkozó A Varsói Szerződés'tagállamainak külügyminiszter-helyettesei 1987. február 18-án Szófiában találkozót tartottak,. amelyen az emberi jogokkal és humanitárius együttműködéssel kapcsolaton kérdéseket vitatták meg. A Magyar Népköztársaság képviseletében dr. Bényi József külügyminiszter-helyettes vett részt az ülésen. Szovjet—afgán megbeszélések Moszkvában szerdán befejeződtek a szovjet—afgán miniszterelnöki tárgyalások. Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB PB tagja, szovjet és Szultán Ali Kistmand, az ANDP KB PB tagja, afgán kormányfő — aki kedden érkezett Moszkvába — megbeszélésein hangsúlyozta, hogy az afganisztáni béke és nyugalom megteremtésének nincs más alternatívája, mint a nemzeti megbékélés. Az afgán kormányfő szerdán elutazott Moszkvából. A repülőtéren Nyikolaj Rizskov, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter és más hivatalos személyiségek búcsúztatták az afgán politikust. Eszmecsere a dolgozókkal Gorbacsov rigai látogatása Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szerdán délelőtt a rigai Vef Elektronikai Vállalat meglátogatásával folytatta lettországi programját. A munkásokkal folytatott beszélgetésein az átalakítási folyamat, a káderpolitika és a gazdasági fejlesztés kérdéseit fejtegette. ' A társadalmi-politikai átalakítás nehézségeiről szólva Mihail Gorbacsov megállapította. hogy ezek min- denekélőtt az élmúlt 10—15 évben meggyengült fegyelemnek, a nemtörődöm magatartás kialakulásának tulajdoníthatók. A főtitkár érdeklődött az állami termékátvétel eddigi tapasztalatairól, s megjegyezte, hogy a minőség javításához elengedhetetlen a szakmai ismeretek fejlesztése. Ezután az SZKP KB főtitkára a több műszakos munkarend bevezetéséről folytatott eszmecserét a munkásokkal. Elmondta, hogy . a második műszakért 20, az éjszakaiért 40 százalékos pótlékot fizetnek majd. A több műszak .bevezetéséhez azonban szükséges a tömegközlekedés, a gyermekintézmények, a kereskedelem segítsége is — mondotta. Gorbacsov részt vett a vállalati pártaktíva-értekezleten. Ezen ‘megköszönte a munkások .nyíltságát, amely — mint mondotta — a párt politikájának Jielvességét támasztja alá. At SZKP KB főtitkára ugyancsak szerdán egy kombinátrendszerű, .eredményesen gazdálkodó. mezőpázdasági ter- melőkZövetkézetet keresett fel. Tájékoztató a genfi tárgyalások menetéről Kampelmanmadridi útja Max Kampelman, aki a nukleáris fegyverzet csökkentéséről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon az Egyesült Államok küldöttségét Vezeti Genfben, szerdán a spanyol kormányfőt tájékoztatta Madridban. A nemzeti kisebbség kérdései Javaslatok az utótalálkozón Kanada más nyugati országokkal együtt szerdán újabb, a kisebbségek jogaival kapcsolatos javaslatot terjesztett elő a bécsi utótalálkozón. A javaslat szerint az államok vállalják, hogy nem akadályozzák a nemzeti, a vallási, a nyelvi kisebbségekhez tartozók kapcsolatainak megteremtését, ápolását más országokban élő, velük nyelvükben, kultúrájukban rokon személyekkel sem az utazásoknál, sem a tájékoztatásban, sem az érintkezésben. Ekkehard Eickhoff, az NSZK nagykövete szerdán a sajtó előtt emlékeztetett arra, hogy az emberi jogokkal foglalkozó, korábbi ottawai szakértői találkozón a magyar küldöttség javaslatot terjesztett be a nemzeti kisebbségek kérdésében, indítványozva, hogy azok teljes egyenjogúságán túl biztosítsanak számukra különleges előjogokat sajátosságaik megőrzése, fejlesztése érdekében. A Közös Piac 12 tagállama ugyancsak szerdán javaslatot terjesztett be arról, hogy renÉles bírálatok a CIA címére Gates szenátusi meghallgatása dezzenek a helsinki folyamat keretében ‘' tanácskozást az európai gazdasági együttműködés kérdéseiről. Javaslatuk szerint a konferenciát a jövő év második felében az NSZK- ban rendeznék, s elsőrendű célja az lenne, hogy elmélyítse és javítsa a kaiét—nyugati kapcsolatokat. ' Mint ismeretes,, a-bécsi találkozó)! a szocialista, országok nevében Cséhszíóváítiá' korábban javasolta, hogy rendezzenek Prágában tanácskozást az európai gazdasági együttműködés kérdéseiről. Ez az első alkalom, hogy Washington megbízottja a leszerelés témakörében folyó tárgyalások menetéről beszámol a madridi vezetésnek. Max Kampelmant fogadta Felipe González spanyol miniszter- elnök, A nagykövet ezután találkozott Francisco Fernandez Ordonez külügyminiszterrel, valamint a spanyol—amerikai támaszponttárgyalásokon részt vevő küldöttségvezetőkkel. Kampelman a genfi tárgyalások helyzetét firtató kérdések elől kitért, s csupán annyit közölt: — realis(ta vagyok. Komoly munkát vég- .zünk és lehetőségünk van a megegyezés elérésére, amit megpróbálunk. Az amerikai nagykövet nem nyilatkozott Mihail Gorbacsovnak, az SZKP I*B főtitkárának a minap leszerelési kérdésekben mondott beszédét illetően. Max Kampelman madridi látogatása‘ egyik állomása annak a tájékoztató körútnak, amelyet a nagykövet a NA- TO-tagországok fővárosaiban tesz ezekben a napokban. Csak röviden... AMERIKAI kormánytisztviselők közlése szerint az Egyesült Államok feloldja a Lengyelországgal szemben fennálló gazdasági szankciókat. Az intézkedést várhatóan csütörtökön személyesen Reagan elnök jelenti be. KÉTÓRÁS MEGBESZÉLÉST folytatott szerdán Washingtonban Reagan elnök Samir izraeli miniszterelnökkel: A megbeszélésen a kétoldalú kapcsolatok kérdései és a közel-keleti helyzet problémái voltak a középpontban. Samir a találkozót megelőzően ismételten aláhúzta, hogy Izrael Washingtontól „szövetsé- gesi” státust kapott. Egyes értesülések szerint a kormányfő kész arra, hogy az Egyesült Államok földközi-tengeri flottájának támaszpont kialakítására is lehetőséget adjon Haifa kikötőjében. A szenátus felderítési ügyekkel és titkos akciókkal foglalkozó bizottsága szerdán folytatta a Központi Hírszerző Hivatal kijelölt új vezetője, Robert Gates meghallgatását. Bár a bizottság valószínűleg elfogadja Gates kinevezését William Casey utódjául a kémügynökség élére, tagjai kedden szinte kivétel nélkül élesen bírálták a CIA közreműködését az iráni fegyverszállítások és a nicaraguai ellenforradalmárok törvénybe ütköző felfegyverzése ügyében, s figyelmeztették az új igazgatót, hogy a törvényhozás a leghatározottabban érvényesíteni kívánja felügyeleti jogát a CIA fölött. Gates elsősorban azzal védekezett, hogy a titkos ügyeket nem a kémügynökség, hanem a nemzetbiztonsági tanács apparátusa bonyolította le, de elismerte, hogy • azok egy részében a CIA-nak is kulcsszerepe volt. Washingtonban az amerikai szenátus felderítési ügyekkel és titkos akciókkal foglalkozó bizottsága szerdán is folytatta a CIA kijelölt új vezetője, Robert- Gates (a képen jobbról) meghallgatását Tegnap történT Bemutatkozó látogatás SÍ'ASS főtitkára bemutatkozó látogatáson fogadta Satinder Kumar Lambah-ot, az Indiai Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Magyar—jugoszláv kapcsolatok ügyminiszter, a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság társelnöke február 18-án tárgyalásokat folytatott Egon Padovannal, a szövetségi kormány tagjával, a bizottság jugoszláv társelnökével. Áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását, véleményt cseréltek bővítésének lehetőségeiről és az együttműködés időszerű kérdéseiről. aihpni tárgyalások Athénban tárgyal Marjai József, mitCIII lOI bJalaoun a Minisztertanács elnökhelyettese Kosztasz Szimitisszel, a görög kormány nemzetgazdasági miniszterével. Megvitatták a görög—magyar gazdasági kapcsolatok helyzetét, fejlesztésük lehetőségeit. Véleményt cseréltek a kelet—nyugati, valamint a KGST és a Közös Piac közötti gazdasági együttműködésről. A magyar kormány el” /.\- helyettese tárgyalt Anasztassziosz Peponisz görög ipari, energiaügyi és technológiaügyi miniszterrel is. Gyenes András Újpesten Gyenes András, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke szerdán a főváros IV. kerületébe látogatott. Tájékozódott a több mint 100 ezer lakosú városrész politikai és gazdasági helyzetéről, fejlődéséről, az ott élők közérzetéről és gondjairól. Gyenes András megtekintette a jelenleg is épülő káposztásmegyeri lakótelepet, majd a Budaprint Pamutnyomóipari Vállalat egyik kerületi gyáregységébe látogatott. Végül párt- és gazdasági vezetőkkel, kiemelkedően dolgozó munkásokkal találkozott.