Pest Megyei Hírlap, 1987. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-13 / 37. szám
&£Mtm 198”. FEBRÜÄR 13., PÉNTEK Geraszimov és Petroszjanc sajtóértekezlete Washington feltételeket szab Genfben J Kihívónak minősítette az újabb, a moszkvai békefó- | rum megnyitásának küszöbén végrehajtott amerikai I a ton; robb a utast Gennagyij Geraszimov, a szovjet kül- ^ ügyminisztérium információs főosztályának vezetője, ^ csütörtöki moszkvai tájékoztatóján. Egyidejűleg emlé- í közteleit arra, hogy Genfben megszakadt a nukleáris íj kísérleti robbantások beszüntetéséről és betiltásáról í folytatott szovjet—amerikai tárgyalások negyedik for- 9 dulója. Gennagyij Geraszimov a to* Folytatódtak a zárszámadások An,dranyik Petroszjanc, a tárgyalásokon részt vevő szovjet ■ küldöttség vezetője, a szovjet állami atomenergia- bizottság elnöke tájékoztatta a szovjet és a nemzetközi sajtó képviselőit a tárgyalások ménfeiéről- Elmondta, hogy a múlt év júliusában, szepiem- bePében, novemberében, majd most januárban ültek össze a küldöttségek. Az amerikai fél a kísérleti robbantások beszüntetéséről és betiltáséról folytatott tárgyalásokon csupán az 1974-ben és 1976-ban aláírt úgynevezett „küszöb- szerzödések” ratifikálásra történő előkészítéséről volt hajlandó tárgyalni. A fő célja az volt, hogy vizsgálják felül és módosítsák a szerződésekhez csatolt jegyzőkönyveket. elsősorban az ellenőrzési intézkedések javítása érdekében. Bár a jegyzőkönyvekben meghatározott ellenőrzési intézkedéseket a gyakorlatban még sohasem próbálták ki, a szovjet fél kész volt a tárgyalások folytatására és felvetette, hogy ez esetben módosítsák a robbantások erejét korlátozó küszöböt 150 kilo- tonnánál kisebb értékre és csökkentsék az évente végrehajtható robbantások számát is. A végső cél a robbantások beszüntetése és betiltása legyen. Az amerikai fél szavakban elfogadta ezt a célt, azonban feltételekhez kötötte az erről folytatandó érdemi tárgyalások megkezdését, ellenezte, bogy munkacsoportokat hozzanak létre az égyes kérdéskörök megvizsgálására. A tárgyalások menetében jelenleg munkaszünetet tartanak március 16-ig, ami lehetővé teszi a feléknek az. álláspontok újbóli megvizsgálását. Gerasziimov szóvivő a to- vábbiialkban értékelte Diego Cordoveznek, az ENSZ főtitkárhelyettesének moszkvai tárgyalásait. Mint mondotta, azok megerősítették, hogy vannak olyan tényezők, amelyék kedvezőbbé teszik az Afganisztán körüli helyzet rendezésének kilátásait. A szóvivő elmondta; szovjet' részről felfigyeltek arra. hogy a Kínai Népköztársaság aláírta a Csendes-óceán déli részének atomfegyver-mentességéről szóló úgynevezett ra- rotongai szerződéshez fűzött 2. és 3. számú jegyzőkönyvet. vábbiakban aggodalmának adott hangot a libanoni palesztin táborok körül kialakult helyzet miatt. Mint mondotta, meg kell szüntetni a táborok blokádját, lehetővé kell tenni az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok bejuttatását. véget kell vetni a síiták és a palesztinok közötti testvérgyilkos összetűzéseknek. Szovjet vélemény szerint ebben nagy szerepet játszhat az Arab Liga szervezete. Geraszimov szólt arról is, hogy folytatódik a Szovjetunióból kitelepülni kívánó állampolgárok kiutazási kérelmeinek elbírálása. Kilenc olyan nevet olvasott fel, akiknek esetében biztonsági okokból nem engedélyezték a kiutazást. Egy kérdésre válaszolva GeLondonban rendkívül szokatlannak és figyelemre méltónak minősítették azt a tényt, hogy Margaret Thatcher brit kormányfő szükségesnek találta nyilvánosan figyelmeztetni Reagan elnököt szövetségi kötelezettségeire a csillagháborús program felgyorsítására irányuló amerikai terveket illetően. Brit megfigyeraszimov megerősítette, hogy — egyes személyek kiutazási kérelmének megtagadása miatt — egy kisebb csoport ismét tiltakozó felvonulást tartott csütörtökön reggel a moszkvai Arbaton. Ez a harmadik ilyen megmozdulás. Mivel a kis létszámú tüntetések helyszíne azonos, ezek provokatívnak tekinthetők. A szovjet hatóságok nem léptek fel a résztvevőkkel szemben, csakis arra törekedtek, hogy elejét vegyék a tüntetők és a járókelők összecsapásainak, a verekedések résztvevőit vették csak őrizetbe. Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kérte a síita Amal által ostromlott libanoni palesztin menekülttáborok helyzetének megvitatására, s újabb üzenetben fordult Mihail Gorbacsovhoz, az lök szerint a nyugat-európai országok nyugtalanságának mértékére jellemző, hogy Thatcher asszony Bettino Craxi olasz kormányfővel tartott szerdai közös sajtóértekezletét használta fel arra, hogy európai partnereit „közös álláspont” kialakítására sürgesse a „létfontosságú érdekeiket érintő SDJ program tárgyában”. „Thatcher asszony váratlanul nyers figyelmeztetésben részesítette a Reagan-kor- mányzatot amiatt, hogy az minden jel szerint eltökélte a csillagháborús fegyverek világűrbeli kikísérletezését — tekintet nélkül szövetségeseinek ellenzésére” — állapítja meg csütörtöki jelentésében a brit konzervatív kormányhoz közel álló The Daily Telegraph diplomáciai fömunkatársa. Londonban emlékeztetnek arra, hogy Thatcher asszony két alkalommal vitatta meg igen részletesen Reagan elnökkel — legutóbb tavaly novemberi Camp David-i találkozójukon —, hogy az SDI program milyen veszélyekkel járhat a fegyverzetkorlátozási tárgyalásokra. Thatcher asz- szony Reagan elnökhöz intézett szerdai nyilvános üzenetét közvetlen válasznak tekintik az amerikai elnök fegyverzetkorlátozási főtanácsadójának alig néhány órával korábban elhangzott kijelentéseire. Kenneth Adelman rendkívül durván visszautasította az európai szövetségesek „illetéktelen beleszólását” az 1972-ben kötött szovjet—amerikai ABM-szer- ződés értelmezésébe. „A brit diplomatákat meglepte Adelman kijelentésének — legenyhébben szólva — zabolátlan hangneme, közvetlenül az után, hogy az amerikai kormány biztosította szövetségeseit véleményük kikéréséről” — írja a The Daily Telegraph. Moszkva A kék2fórum előkészületei A „Nukleáris háború ellen, az emberiség fennmaradásáért” jelszóval Moszkvában megrendezendő, szombaton kezdődő békefórum résztvevőit hétfőn fogadja Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és fontos — a iegy- verkezési-leszerelési kérdéskört érintő — bejelentést tesz. Ezért ezt a találkozót közvetíteni fogja a televízió, s a sajtóközpontban felállított hatalmas képernyőn is nyomon követhető lesz az esemény — hangzott el a fórum előkészítő bizottságának csütörtökön Moszkvában tartott tájékoztatóján. SZKP KB főtitkárához, hogy segítsen a tűzszünet megteremtésében. A WAFA palesztin hírügynökség jelentése szerint a PFSZ végrehajtó bizottságának elnöke kérte, hogy a BT vitassa meg az élelmiszer és a gyógyszerek eljuttatását a bejrúti Satila és Burdzs El- Baradzsne, valamint a déllibanoni Rasidije táborokba. A síita milíciák két és fél hónapja tartják blokád alatt a táborokat, s nem engedik be a segélyszállítmányokat sem. Legutóbb szerdán fordították vissza a Nemzetközi Vörös- kereszt gépkocsioszlopát. A bejrúti táborok harmincezer lakója éhezik. Zehdi Terzi, a PFSZ állandó F.NSZ-képviselőjiS szerdán találkozott Pérez de Cuellar- ral, a világszervezet főtitkárával, és kérte őt, vesse latba befolyását a bejrúti menekülttáborok biodákjának megszüntetése érdekében. Közben! ismét izraeli légitámadás' érte csütörtökön hajnalban a dél-libanoni Szaida (Szidón) melletti palesztin menekülttáborok környékét. Az idén ötödik alkalommal támadta az izraeli légierő Libanon területét, a bombázás ezúttal a Mije-Mije tábor környékén levő palesztin harcosak támaszpontja ellen irányult. A szaidai rendőrség szerint a támadás az El Fatah palesztin szervezet épületeit érte. Legkevesebb hat ember megsebesült, komoly anyagi károk keletkeztek. (Folytatás az 1. oldalról.) I ' . v *•; is siker koronázta tavaly, hiszen ötmillió forinttal járultak hozzá a termelőszövetkezet 48,5 millió forintos össznye- reségéhez. A tehenek több tejet adtak, mint a korábbi években, szépen növekedett a szaporulat is. Magas mércét állítottak a juhászainak, ám jóval a léc fölött sikerült az ugrás. Az elnök joggal dicsérte a háztáji ágazatot is, mert az ólakban több ezer csirkét, nyulat, sertést és szarvasmarhát neveltek fel, gyarapítva ezzel a közös kasszát és a családi pénztárcát. A takarmánykeverő üzem biztosította a szövetkezet és a kisgazdaságok szükségletét, sőt jutott a tápból a boltokba is. Az alaptevékenységet jól egészíti ki az ipari és a szolgáltató ágazat. Tisztes bevételt hozott az autóbuszalkatrész- gyártás, a különféle falfestékek, a tapéta- és csemperagasztók, valamint kenőzsírok, s nem utolsósorban a varrodai és a szállítási vállalkozások. A termelőszövetkezetben stabil a pénzügyi helyzet, megbízható a vezetés, szorgalmas, hozzáértő a tagság. Az idősek kötelességtudata a fiatalokból sem hiányzik, a biztos alapokra szép jövő építhető. Az idén a termelési szerkezet változtatása nélkül, de nagyobb hatékonysággal, racionálisabb költséggazdálkodással, célszerűbb talajjavítással és a Tehetőségekhez mért műszaki fejlesztéssel kívánják még gazdaságosabbá tenni tevékenységüket. Ábrahám Kálmán államtitkár, az OKTH elnöke a megyei part- és tanácsi vezetés nevében is köszöntötte a tagságot, majd a mezőgazdaság és a környezetvédelem kapcsolatáról beszélt. Elmondta, hogy a jövőben egyre nagyobb jelentősége lesz a természetet kímélő technológiák alkalmazásának. Nem..,. nélkülözhetők azok a számítások sem, melyekből pontosan megállapítható. hogy az emberi tevékenység egy-egy területen milyen kárt okoz, s ez mekkora ráfordítással hozható helyre. Ám ennél sokkal fontosabb a megelőzés, mely egyfajta szemléletváltást követel. ★ A csatába és a harcba nem, de a kilátástalanságba bele lehet fáradni. Kossuthtól való a gondolat, melyet tegnap a szentmártonkátai Kossuth Tsz idei utolsó zárszámadó rész- közgyűlésén — a tápiószecsői helyőrségi művelődési központban —. idézett a szövetkezet elnöke, dr. Samu János. A szövetkezet 1983 januárjában esett át az utolsó egyesülésen, akkor a tóalmási Lenin Tsz örökségét vették át, s az esztendő végén 47 milliónál többet tett ki a pénzügyi hiány. Szanálás következett, s harc. Ennek lépései, közé tartozott . a Lenin Tsz egykori ipari ágazatának és a gazdaságtalan növénykultúráknak — a zöldborsó, a lóbab — felszámolása, s a felszabaduló vetésterület nyereséges hasznosítása. Ugyancsak felszámolták a húshasznú szarvasmarha-ágazatot, kisvállalkozóknak adták bérbe a juhászatot, s újabb ipari főágazatot telepítettek. Kialakították az önelszámoló egységek szervezetét. Mint a beszámolóból kitűnik, az elmúlt évben sem kedveztek különösképpen a körülmények: az aszály, a fagy, a tovább növekvő nyers- anyagárak, a gazdasági ösztön- zőrendszer nem az alaptevékenység gyors felfutását serkentette. S bár meglepően jó eredményt hozott például az állattenyésztésben a szarvas- marha — a tejhozam átlaga 4 ezer 700 liter helyett 5 ezer 100 lett — s nyereséges volt a növénytermesztés, az erdő- gazdálkodás is, jórészt a budapesti, és a helyi ipari főágazatoknak köszönhető, hogy végül az elmúlt esztendőt azzal zárták most: 12,3 százalékkal nagyobb, 633,3 millió volt az árbevételük, s 46,5 százalékkal magasabb, 15,1 milliós a nyereségük. A mostani zárszámadáson Lányi György, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője hangsúlyoztam megye és az ország számára sem közömbös, hogy az adósságok törlesztése mellett tovább erősödjön ez a szövetkezet. S akár a vitában felszólaló tagok, ő is abban: látta ä kiutat: a tagság és a vezetés a szövetkezet szekerét együtt tolva, a még meglévő tartalékokat mozgósítva, ha kell, újat próbálva, a termék- szerkezetet, S a szövetkezet szervezetét formálva törjön a korszerűségre, a nagyobb nyereségre. Hiszen' ez hozhat a tagságnak is nagyobb jólétet. Ennek feltételei közül csupán egy: hosszú ideje ez évben először képezhetnek a nyereségből 5 milliós tartalék- alapot. Pártvezetok látogatásai MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára csütörtökön Heves megyébe látogatott. Egerben a megyei pártbizottság székházában Barta Alajos első titkár tájékoztatta az országrész politikai, gazdasági helyzetéről. Ezt követően a megyében működő ipari és építőipari vállalatok, gyárak igazgatóival találkozott, s folytatott eszmecserét az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről, majd a visontai Gagarin Hőerőmű Vállalatot kereste fel. Befejezésként részt vett és felszólalt az erőmű üzemi pártalapszervezetének beszámoló taggyűlésén. Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap a főváros XXII. kerületébe látogatott. A program a kerületi pártbizottságon kezdődött, ahol Kober Ferenc első titkár adott tájékoztatót a városrész életéről. Ezt követően Övári Miklós felkereste a Gyufaipari Vállalat budafoki gyárát. Annak megtekintése után a Páva ruhagyárat kereste fel. A délutáni órákban a Gyümölcs- és Dísznövény-termesztési Fejlesztő Vállalatnál a kerület dolgozói részére időszerű politikai kérdésekről tartott előadást. Rlllcfárísi! iáfnaafác Csütörtökön befejezte négyna- KMIigdíidl Itíl’JfcjdlíIO pos hivatalos, baráti látogatását a Bolgár Népköztársaságban a magyar Országgyűlés küldöttsége. A delegáció Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a parlament elnökének vezetésével a Bolgár Népköztársaság Nemzetgyűlésének meghívására tett látogatást Bulgáriában Az Országgyűlés küldöttsége tegnap ha- íaerkezeU. Szófiából. Egyházkerületi választás egyházkerület a korábban megüresedett kerületi felügyelői tisztségre Farkasházi Ferenc fejér—komáromi egyházmegyei felügyelőt választotta meg. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a törvényes előírásoknak megfelelően az előzetes hozzájárulást megadta. Tudósítottak: Fazekas Eszter, Vasvári G. Pál Sorskönp a kezemben B eírtam Sós Gabi telefonszámát is. Telik a kis notesz, őrzi a címeket, telefonszámokat. A K betűnél már betétlapot használok. A B betű rubrikái is beteltek. Soha nem lehet tudni, mikor szükséges sürgősen egy-egy telefon. Néha épp néma figyelmeztetésének köszönhető, hogy majdnem elfeledett számokat tárcsázok. Emlékeztet, el ne mulasszam Magdát feltárcsázni, várja, olyan egyedül él, a telefon az egyetlen szoros kapcsolata az élettel. Bandit, Kutas Bandit is hívni illenék, milyen régóta készülök. Rózsa Karesz szememre is vetette, hogy csak ígérgetek... De annyi a dolgom, megérthetné. Lesznek nyugalmasabb napjaim és akkor az A betűtől kezdem adósságaim törlesztését. Ádám Kati is régen hallatta a hangját, ő rendszerint akkor keres, ha kér valamit ... Áldás Sanyit most hívom fel. nem halogatom: 231 ... hosszan búg a hívójel. Senki nem vesz tudomást csengetésemről. Bizonyára orvoshoz ment, mostanában nem nagyon tervez más programot. Ügy, mint Bea, aki hol a szemészhez jelentkezik be, hol a reumáját gyógyíttatja, de kínlódik valami allergiával is — minden napra egy orvos. Hogy unhatják már a kórházban szegényt! Az is lehet azonban, hogy megértik. Bea mindenkinél jobban fél a betegségtől. Akkor is érzi a fájdalmat, amikor az még csak készülődik valamelyik zsigerében ... Egyedül él, nincs, nem lesz, aki ápolja. Éjszaka felriad álmából, mi lesz vele, ha segítségre szorul és a süket négy fa! még csak nem is visszhangozza a kiáltását. Ha egyáltalán tud majd kiáltani. A sóhajt még jobban elnyeli a kibírhatatlan csend. Egy, kettő, három, négy ajtó választja el a külvilágtól. Négy kulcsra zárt ajtó. El kell reteszelni esténként magát, mert oly sokan tudják, hogy magányosan él, ki tudja, hányán leselkednek rá az alvilágból: magányos asszony, szép bútorai között, televízió, magnó ___honnan sejthetnék, hogy a magnó hón apok óta rossz, nincs is kedve megcsináltatni. A lemezjátszón régen forgott már Csajkovszkij hegedűversenye ... Hányszor tervezte, hogy majd Robival kettesben élvezik a hangversenyt. Robi cserbenhagyta idő előtt. Beának kedvét, vidámságát is magával vitte a sírba. A veszekedéseket, az öleléseket, a hirtelen kibéküléseket. Mindent. Nem, Beát nem hívom fel, rám ragad egész fekete hangulata. Kibírhatatlan, amikor küszködik a sírással, erőszakkal fegyelmezi magát, szégyellj elhagyatottságát, de. valakinek csak el kell panaszolnia a kilátástalan mát, holnapot. Miért pont nekem? Ügy érzem magam, mint mézzel bekent papír, ragadnak rám azok, akik kiöntik lelkűket, elmondják aznapi hangulatukat, fáradtságukat, megbántottsá- gukat. kiszolgáltatottságukat. Irtózom ettől a méz-máztól, vidámságra vágyom. N a. mégis, ezt az egy számot felhívom. Margitot nem várakoztathatom. Biztos pont. Legfeljebb kicsit várni kell rá, amíg abbahagyja a foglalt jelzést a telefon, Margit mindig otthon található, kivált télen. Hogyan is vállalkozhatna e havas, jeges buckákon botladozni mankójával. Már öt éve, hogy szobára ítélte a sors. Operálás, hazaszállítás, a térdbe ágyazott protézis ellenőrzése röntgenen. Mentőkre várni, míg megjönnék, igazán nem sürgős eset, majd ha ráérnek.... Órákat ül így. Percenként lesi az óráját, pedig, attól nem múlik az idő gyorsabban. Néha Lajosék cipelik a negyedik emeletről le, fel, de hát nem nagy élvezet ilyen elnehézült testet vállalni, még ha a saját anyja. is. Teher az ilyen élet. Margit kacag a telefonba, úgy tesz, mintha őt nem érdekelné. Nekem azonban beszélhet, érzem a hangja vibrálásából, kapkodó, egymásba öltött szaALAPTÖRVÉNY - FESIÜLTSÉGBÍKEL Sem a hadsereg, sem a baloldal szempontjából nem ígér Igazi megnyugvást a Flilöp-szigetek szerdán életbe lépett új alkotmánya. A február másociikán megtartott népszavazás eredményeként született alaptörvény — amely demokratikus átalakulást irányoz elő — az egyik fél szerint túl nagy engedményeket ad a másiknak, amely viszont kevesli azt. Különösen a földreformmal kapcsolatos intézkedések váltottak ki heves viharokat. A baloldali felkelők sérelmesnek tartják azt, hogy a művelhető földterületek viszonylag kis részét osztják fel a parasztság körében, s a volt tulajdonosokat kártérítés illeti meg. Csakhogy ennek — úgy tűnik — nincs meg a pénzügyi fedezete, így vagy külföldi segélyből, vagy az adók emelésével bonyolítják le majd a földreformot. S ha mégsem? Akkor aligha marad más választás, mint az, hogy lépésről lépésre valósítsák meg azt, s talán még évek múlva is csak kevés ember mondhat a magáénak egy-egy földterületet. A helyzetet csak mérgesíti az a tény, hogy Corazón Aquino elnök^asszony az alkotmányra tett esküjét követően kijelentette, hogy a felkelőkkel kötött tűzszünetnek vége, mivel a tárgyalások nem a várt eredményeket hozták. A hadsereg, amely eddig is rosszallóan szemlélte a manilai vezetés béketörekvéseit, minden bizonnyal ezt a lépést Aquino asszony javára könyveli el. Még akkor is, ha a megnyugvás helyett ismét a feszültség, a sorozatos összecsapások válnak főszereplővé a szigetországban. Cs. 3, A vita tárgya a csilhgháborús program Thatcher figyelmeztette Reagant Súlyos helyzetben a palesztin menekülttáborok Arafat a BT összehívását kérte