Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-06 / 4. szám

Most még lehet válogatni Tizenkét társra várnak Kulcsrakész lakást adnak át — A városi tanács és az OTP vállalkozott az öregsző­lői terület előközmüvesítésére. Ez a beruházás körülbelül 2— 2,5 éve indult el és most be­fejeződött. Mintegy 200 kor­szerű, csoportos beépítésre al­kalmas telket alakítottak ki. Ivü a tanács feladata a to­vábbiakban? — kérdezem Bí­ró Sándort, a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály vezetőjét — Ránk vár a telkek érté­kesítése é& az építkezések szervezése. Az elképzelések között szerepelt olyan terv is, hogy a kivitelezők kulcsra­kész lakásokat adjanak át s ezek lennének értékesítve. A Dutép Vállalat mellett tár­gyaltunk más építőipari cé­gekkel is. Végül a Mészöv­öt kerestük meg, amely már régebben foglalkozik lakás- építkezések szervezésével, la­kásépítési szövetkezeti formá­ban. Kérésünkre a napokban adtak tájékoztatót — itt a ta­nács épületében — az érdek­lődők számára. Bár 350 meg­hívót küldtünk ki, sajnos csak ötvenen jelentek meg. Először a Mészöv képviselői ismer­tették a lakásépítési-szövetke­zeti formát, valamint a pénz­ügyi feltételeket és lehetősé­geket. Mi pedig a telkek érté­kesítéséről, illetve a vásárlás­ról számoltunk be. — Milyen kérdések hangzot­tak el? — Az érdeklődőket többek között az foglalkoztatta, hogy mennyi lesz a négyzetméte­renkénti ár és az összköltség. Milyen komfortfokozatú laká­sok épülnek, lesz-e hozzájuk kert vagy udvar? Milyenek a további építés lehetőségei? A válaszokban elhangzott, hogy a Meszöv-nek Cegléden még nincsenek tapasztalatai. Vi­szont Ráckevén és a megye más városaiban alakult lakás- szövetkezetekben a jelenleg kialakult ár 14 ezer forint négyzetméterenként. Az össz­költség — attól függően, hogy milyen nagy lesz a lakás — 720 és 960 ezer forint között várható. A kétszintes épületeknél el­képzelhető, hogy egyelőre csak a földszinti rész készülne el teljesen, míg a tetőteret a tu­lajdonos majd később fejezné be. Elfogadják a fuvarozást vagy anyagot — az egyéni kedvezményen túl —, amit a vállalat ad támogatásként a dolgozójának. Ugyancsak elő­nyösnek ígérkezik az a meg­oldás, hogy a leendő ház gaz­dája kérheti azt, hogy a belső kialakítást saját maga végez­hesse el. Tehát a lakásépíté­si szövetkezet a munkát is be­számítja a végösszegbe. — Kizárólag szövetkezeti formában lehet e területen építkezni? Mennyibe kerülnek a telkek? — Nem csupán sorházak, de egyedi családi házak is épít­hetők. Most még lehet válo­gatni, annál is inkább, mivel 200 telek van, s ezeket 2 ezer forintért értékesítjük négy­szögölenként. Egyébként lép­csőzetes telekárat szeretnénk kialakítani, épp azért, hogy az induláskor vonzóbbá tegyük a beépítést. A későbbiekben a belterületi árakhoz fogunk kö­zelíteni. Természetesen a tel­kek teljes közművesítéssel ke­rülnek értékesítésre — víz, vil­lany, szennycsatorna, gáz (az utak ki lesznek építve és min­den lakáshoz beköttethetők) —, s az árak ezeket maguk­ba foglalják. — Hol lehet jelentkezni a megalakuló lakásszövetkezet­be? — A tanács tervcsoportjánál jelentkezhetnek az érdeklő­dőit. Aki a családi házas be­építést választja, az szintén ott jelezheti igényét. Örvendetes, hogy ezen a tájékoztatón az 50 megjelent közül heten- nyolcan máris úgy döntöttek, hogy be akarnak lépni a szö­vetkezetbe, amelynek megala­kulásához 12 építkezőre van szükség. F. F. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA xxxi. Évfolyam, 4. szám 1987. JANUÁR 6., KEDD Háziipari helyzetkép Friss döntés, gyors cselekvés Az elnök íróasztalán kézzel kötött, finom kivitelű bébihol­mik. Az egyik szebb, mint a másik. Arrébb felnőtteknek szánt pulóverek, kardigánok. Formás, divatos valamennyi. Ilyesmit keresve járnak bolt­ról boltra a vásárlók. Könnyű eladni a háziiparban előállí­tott termékeket. A Cegléd és Környéke Há­ziipari Szövetkezetben három­százan dolgoznak, de közülük csak száz személyt foglalkoz­tat üzemházában a szövetke­zet, a többiek bedolgozókként találnak megélhetést náluk. Varrnak, kötnek, horgolnak a lányok, asszonyok. A fürge ujjak fizetése sajnos elmaradt 1986-ban a hasonló környék­beli üzemekétől. Rendkívül alacsony volt a bérszínvonal, s ezen próbáltak változtatni a béremeléssel, csakhogy ez meg nagyobb elvonással fenyege­tett, és félő volt, hogy némi érdekeltségi alaphiány áll elő. Zalai György, aki ősz óta áll a szövetkezet élén, alapo­san ismeri a helyzetet, hiszen több, mint tizenhét éve dolgo­zik már ezen a munkahelyen. Kellő kritikával ítéli meg a helyzetet, és látja a kiutat. A termékszerkezet korszerűsíté­sét tartja fontosnak. Kelendő, jó minőségű árut kell készí­teni, és akkor az árképzésben is jobban érvényesíthetik a rá­fordítás költségeit. Meg kell tartani az eddigi kereskedel­mi partnereket, de az export terén is próbálkozni szeretné­nek. Rontotta a pozíciójukat a nagy adóteher, amelyet a nye­reség már nem bírt el. Rá­adásul az 1985-ben még ka­pott 5 százalékos bértámoga­tás megszűnt. A háromnegyed évi mérleg szerint 25 millió forintos ter­melési értéket produkáltak. Ez valamivel felülmúlta a terve­zettet. A nyereség 1,8 millió forint volt, százezerrel keve­sebb a vártnál. Az éves terv összesen 2,5 millió forint ha­szonnal számolt A fenti ered­ményeket a vártnál kisebb létszámmal érték el, tehát a termelékenység valamelyest javult. Az amortizációból kép­ződő alap csekély a szövetke­zetben. hiszen a gépállomány viszonylag kis értékű varró- és kötőgépekből áll, a bedolgo­zók kötő- és horgolótűiről nem is beszélve. Ebből a forrásból tehát aligha remélhetnek na­gyobb összeget. Az 1987-es tervek kimunká­lásához még az ősszel hozzá­fogtak. Időben megkezdték a szerződéskötéseket. Ártárgya­lásaikon szeretnének az eddi­ginél jobb pozícióba kerülni. Kisebb, de igényesebb szériák gyártását tervezik, ezzel >s jobban igazodva a fogyasztók igényéhez A jövőben nagyobb áttekin­tésük lesz a gazdálkodásról, mert bekapcsolódnak a számí­tógépes adatfeldolgozásba. Gyorsabban jutnak a helyze­tüket feltáró információkhoz, és ennek ismeretében frisseb­ben dönthetnek, gyorsabban cselekedhetnek. A termelést biztonságosabbá teszi, hogy beállt az új műszaki vezető, aki ruhaipari technikusi ké­pesítéssel és szakmai gyakor­lattal látott munkához. Ha a bórszabályzók, lehető­vé teszik, a szövetkezet szí­vesen alkalmaz több bedolgo­zót, Munkát tudnának adni még jó néhány gyed-en és gyes-en lévő kismamának is. T. T. mmmi A ceglédi Szabadság színház műsora. Nagyterem: film­Napjaink vassítjáról (1.) Miről beszél az év végi mérleg? Ismét eltelt egy év, amelyre visszanézhetünk az új eszten­dő első napjaiban. Ez a visz- szatekintés azonban nem csu­pán kíváncsiságunk kielégíté­sét szolgálja. Hiszen vala­mennyien készítünk ilyenkor valamilyen mérleget Ha a mérlegben túlsúlyban van az eredmény, a hétköznapi sike­rek sokasága, akkor szíveseb­ben és könnyebben húzza meg az ember az egyenleget. Vajon egy-egy Ilyen valósá­gos, számokkal, dátumokkal telezsúfolt mérleg mit árul el sz azt megalkotó emberről? Általában nem sokat. Éppen ezt a hiányt kívántuk pótolni, amikor a ceglédi vasútállo­más, illetve körzeti üzemfő­nökség egész évi munkájáról gyűjtöttünk információt, Vagyis a mérleget megalko­tó vasutas dolgozókat is be­mutatjuk, azokat is, akik na­ponta és közvetlen kapcso­latban állnak az utazóközön­séggel, s azokat is, akik a „háttérben” dolgoznak. Bízvást mondhatjuk, hogy a MÁV a legnagyobb szolgáltató vállalat hazánkban. Ennélfog­va óriási tömegek életében játszik mindennapi s megha­tározóan fontos szerepet. Gondoljunk csak arra, hogy milyen hatalmas erkölcsi és anyagi felelősségvállalást je­lent minden vasúti dolgozótól egy akkora körzeti üzemfőnök­ség területén a forgalom biz­tonságos lebonyolítása, mely­nek hatáskörébe tartozik Ve­rsestől Ceglédig minden vasút­állomás. A nyolcvanhatos év első tizenegy hónapjában több mint öt és fél ezer vasúti szerelvény haladt át az üzem­főnökség területén, s mind­össze harmincöt vonat késett Ez a jó arány még akkor is impozáns, ha azt is tudjuk, hogy annak a 35 vonatnak a késése sok-sok utast ért kel­lemetlenül. Végül is ez a ké­sési arány elenyészőnek tű­nik. Az utasforgalom nagyságát — s egyben a MÁV sajátos szolgáltatói tevékenységének jelentőségét — mutatja, hogy az üzemfőnökség személy- szállítási bevételi terve vala­mivel több, mint 86 millió forint volt, s már a tizen­egyedik hónap végéig mintegy 101 és fél százalékra teljesí­tették. Csak a ceglédi vasút­állomás személyforgalmát jól mutatja, hogy a pénztárosok szeptemberben, októberben és novemberben 170 ezer jegyet és bérletet adtak el — Kiss Erzsébet pénztárfőnök tájé­koztatása szerint. Kökény István kereskedel­mi részlegvezető pedig a kö­vetkezőket mondta el a teher- áru-fuvarozásról. — A nyolcvanhatos év első ti­zenegy hónapjára 209 ezer ton­na áru továbbítását vállaltuk, s azt 111 és fél százalékra tel­jesítettük. Legnagyobb partne­reink között említhetem a Fűrész-, Lemez- és Hordóipa­ri Vállalatot, a Ceglédi Álla­mi Tangazdaságot — le-, illet­ve feladásuk inkább őszre és tavaszra esik —, szállíttatnak velünk kukoricát belföldre is, külföldre — az NDK-ba, a Szovjetunióba, Lengyelország­ba — is. Mindkét partnerünk­nél folyamatos a rakodás. Ma­ga a rakodási fegyelem és se­besség általában közepesnek mondható a ceglédi gazdálko­dó szervek részéről. Jól szervezetten — igaz, vi­szonylag keveset — rakodik a Közgép és az Afit, kellően gé­pesítették az anyagmozgatást Ez a két vállalat hét végén is rakodik. Sajnos rosszul rako­dók is vannak, mint a hús­ipari vállalat, ahol szombaton és vasárnap nincs termelés, ezért hétfő reggelig nem is rakodnak. Nincs még egy olyan vállalat, amelyik any- nyira elzárkózna a hét végi rakodástól, mint a húsipar. — A környéket, így Ceglé­det. Törteit, Ceglédbercelt. Jászkarajenőt, Csemőt ellátó áfész a Volán fuvareszközei­nek igénybevételével rajtunk keresztül szállítja a tüzelőt Egyébként idén annyi tüzelő érkezett a ceglédi vasútállo­másra. amennyi már több éve nem volt. A Volán pedig saját fuvareszközeivel szállítja ki a vagonokhoz a feladásra szánt áruját, ugyanígy tesz a cse- mői November 7. • Tsz és a törteli Dózsa Tsz is. S még annyit elmondhatok, hogy a Volán a vagonjainkból csak tüzelőt és építőanyagot rak ki és .szállít el az áfész- szal kötött szerződés feltételei szerint — adott részletes tá­jékoztatást Kökény István ke­reskedelmi részlegvezető. Majd a fuvarozástól el nem választ­ható témáról, a vagyonvéde­lemről, a törési sérülések meg­akadályozásáról, megelőzéséről szólt. Elmondta a kereskedelmi részlegvezető, hogy a ceglédi vasútállomásnak saját rendé­szeti csoportja van. Van is munkájuk bőven, mert elég sok ólomzáras tehervagon ér­kezik az állomásra, ebből ere­dően sok az áruhiányos kocsi Saját hibás törési sérülés nem jellemző. Inkább a helytelen csomagolás és a feladási helytől számított hosszú úton a tolatási hibából eredőek a sérülések. Sajátossága még a ceglédi vasútállomásnak, hogy a másutt ősszel jelentkező szál­lítási csúcs náluk tavasszal ad munkát igazán. Valószínűleg azért van ez Így, mert az igazgatóság így határozta meg a kocsiállítási sorrendet, ezért előfordul néha, hogy az állo­más nem tudja azonnal telje­síteni a vagonmegrendelést Kiss Béla váltógondozó az ilyenkor leggyakoribb munkát végzi, persze nem egyedül, hi­szen rengeteg váltó van az állomás területén. Ö egyéb­ként fél éve vasutas, édesapja forgalmi szolgálattevő volt, majd áruirányító. (A szerző felvétele.) Ilyenkor télen jobbára az energiahordozók fuvarozása történik a vasútállomásra. Az exportküldeményeket azonban mindig maradéktalanul fel tudták adni. ffljö A belfödi szállításban is inkább a hulladékvas fuvaro­zása körül vannak hiányossá­gok, mert egy-két hónapja ke­vés a vagon. De irányvona­tokkal — fordában — telje­síteni tudja a vasútállomás a szállítási igényeket, még ha nem is a vagonmegrendelés pillanatában. Végül is minden felkínált árut el tudnak, és el tudtak szállítani vagonban. Ehhez a hatalmas munkához persze jól képzett, megfelelően össze­szokott dolgozók kollektívájá­ra van szükség — a vasút is­mert funkciós gondja ellené­re, vagy éppen azért. Erről a kollektíváról, egy-egy mun­kahelyet és az ott dolgozókat bemutatva, írásunk következő részében szólunk. Aszódi László Antal (Folytatjuk.) 6-án és 7-én 16 órakor: Akii Miklós. 6-án és 7-én 18 és 20 órakor: Három férfi, egy mó­zeskosár. 8-án 16 órakor, 9-én 16, 18 és 20 órakor, 10-én 22 órakor: Az elveszett frigyláda fosztogatói. 8-án 18 és 20 óra­kor: Első feleségem. 10-én li­án 16, 18 és 20 órakor: Popeye. Kamaraterem: 6-án és 7-én 17.30-kor: Ha­lálos tavasz. 8-án, 9-én, 10-én és 11-én 16 órától: Nuki ma­jom kalandjai, 17.30-kor pe­dig A vörös grófnő. 10-én és 11-én délelőtt 10-kor: Lelemé­nyes nyuszi. Először fordul elő. és egy­értelműen nyomdai okok mi­att, hogy Cegléd (illetőleg Pest megye) területén nincs sem moziplakát, sem pedig szórólap. A sószóró Bár a munkája egyszerű mű­veletből áll, nem igényel fej­lett technikát, tevékenysége nem is olyan látványos, hogy az emberek körülsereglenék. mégis fontos, amit csinál. Hi­szen a ceglédi buszpályaudva­ron naponta sok ezer ember fordul meg, s a járdák sózása, csúszásmentesítése súlyos bal­eseteket előzhet meg. Varga László, a Volán-pályaudvar dolgozója lelkiismeretesen tel­jesíti feladatát, szórja a jeget oldó sót... Kép és szöveg: Aszódi László Antal Fenyővesztő Régóta tudom, hogy G,~ vei nem szabad fogadást kötni. G. minden hájjal megkent fickó, sohasem ve­szít. Most mégis a tenye­rébe csaptam. Még jófor­mán bele sem léptünk az elmúlt év decemberébe, mikor G. azt állította — ellentmondást nem túróén —, hogy a Teleki utcai sor­ház oldalához telepített ap­ró fenyőket valakik le fog­ják tarolni. Az nem lehet — győzködtem G.-t, ahhoz túlságosan szép a kis kert, s igencsak szem előtt van. G. legyintett, s karácsony után jött bevasalni a já­randóságát. Mert nyert, ez­úttal is nyert: a kitépett fenyőfák csonkjai ma is láthatók. Csak tudnám — morfondírozott G. —, mifé­le ajándékok illenek a lo­pott karácsonyfa alá. V. S. Teke A Közgép SE tekeszakosztá­lya a Teleki utcai tekecsar­nokban igen sikeres tekeszü- vesztert rendezett. Az eredmény: az igazolt versenyzők közül 1. Sándor József, 2. Zsámbéki Ferenc. Az amatőr versenyzők kö­zül: 1. Erős Béla, 2. Farkas l-ászló, 3. Barabás László. Sürgősen eladó kis ház, Rigó u. 7. — Érdeklődni: Cegléd, Thököly u. 13. _______ H ízó anyakoca és morzsoltkukorica el­adó. Cegléd. Virág u. 14, szám.__________ Eladó egy nagykép- ernyós, fekete, fehér Uránusz tv és egy 1200-as, piros Lada, friss műszakival. — Cegléd. Világ utca 12. Eladó ház, nagy kerttel, Cegléd, Des- sewffy u. 49. alatt. Ér­deklődés a helyszí­nen vagy Kossuth Ferenc u. 40. A/8. Dr. Faragónénál. _________ E gy ló után való gu­mikerekű kocsi, vető­gép és több gazdasá­gi felszerelés eladó. Cegléd XI., Örkényi út 571. Cziriák tanya. 220 kg hízó eladó, Cegléd, Bezerédi u. 1. sz._________________ S zakácsot vagy sza­kácsnőt felveszünk. Jelentkezés: Cegléd, Klub vendéglő, Be­loiannisz u. 13. 19—20 óra Autóklub mel­lett___________________ A BIVIMPEX ceglédi gyűjtőtelepe felvételt hirdet nyersbőrmun­kások részére. Jó ke­reseti lehetőség. Két műszakos munkaidő­beosztás. Jelentkezni lehet: Cegléd, Trom­bitás u- 8. (Építő­anyag, Tüzép-telep mellett), a telepveze­tőnél. Cegléd, Heggel u. t. sz. alatti, új, korsze­rű üzemházunk kon­fekció- és befejező részlegébe szakkép­zett és szakképzetlen dolgozókat felve­szünk. Jelentkezni lehet: Mívó Ruházati Ktsz műszaki vezető- jénél a fenti címen. A Nívó Ruházati Ktsz. Cegléd, Pesti út 1. sz. alatt gya­korlattal rendelkező kontírozó könyve­lőt keres. — Je­lentkezni a szövetke­zet főkönyvelőjénél lehet a fenti címen. 2 és fél szoba, fürdő­szobás ház, mellék- épülettel, 400 négy­szögöl telekkel eladó. Érdeklődni minden­nap: Ceglédbercel, Virág u. 18, __________ C egléd, Diófa köz 2. számú ház eladó, nagy portával. Ér­deklődni a helyszí­nem_________________ T ápíószeléii, vasút­állomástól két percre 330 négyszögöles la­kótelek, olcsón el­adó. Irányár: 70 ezer Ft. — Érdeklődni: KAGYKATA, UMK. dr. Kása. Telefon: 77. Eladó Cegléd. Marx Károly u. 2—4 szám. II. emelet, 7. számú lakás. — Érdeklődés Alkotmány u 24 Garázs eladó az MHSZ mellett. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Széchenyi u. 47/B. fszt. I. Horváth. 0 km-es Simson S—N 51-es kismotor eladó. Cegléd, Ságvári E. utca 13, _______________ E ladó 30o négyszögöt szőlő Csengeti Kór­ház felé eső részén és Svalbe kismotor. Érdeklődni: Cegléd, Sallai u. 8, __________ K özpontit ütés-szere­lés energiatakarékos gáz és vegyes tüzelé­sű kazánok beszerelő-1 sével. anyagbizto­sítással. OTP-kölcsön- re Is. KÁRPÁTI LÁSZLÓ szerelő­mesternél. Cegléd, Szőlő u. 36. Telefon: 11-745. ________ M oszkvics 412 sze­mélygépkocsi, érvé­nyes műszakival, el­adó. Cegléd, Csolnak u. 47.________________ S zoba, konyhát bé­relnék vagy törteli szoba, konyhás, für­dőszobás, központi fűtéses lakásomat ceglédire vagy nagv- körösire cserélném. Ajánlatokat, értesí­tést „ÜJ ÉV. 190 703" jeligére kérem a Hír­lapkiadó Vállalat ki- rendeltségére, Ceg­léd, Teleki utca 30. szám.______________ Felveszünk alkalma­zotti állományba gé­pészeti szakközép- iskolát. ill. techni­kumot végzett mun­kavállalót (kezdőt is). - Jelentkezni lehet: VIKUV Ceglédi Üv. Munkaügy, Cegléd. Rákóczi út 72. 2700. ISSN 0133—26«» (Ceglédi Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom