Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-03 / 2. szám

A földeket hőtakaró borítja, de a gondos gazdák már megkezd­hetik a vetőmagok, védőszerek beszerzését. A Dél-Pest Megyei Afész és a szolnoki Agroker Alszegi úti boltja mezőgazdasági kisgépeket, eszközöket, öntözőfelszereléseket, vegyszereket kí­nál. Áruválasztékával javítja a város és környéke kistermelői­nek ellátását. (Apáti-Tóth Sándor felvételei A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXXI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1987. JANUÁR 3., SZOMBAT Mindenki a saját járdáját Nem érteti étet meglepetés iár októberben felülvizsgálták a gépparkot — Váratlanul érte-e önöket a havazás, vagy sikerült felké­szülni? — kérdezem Határ Mihályt, a ceglédi Városgaz­dálkodási Vállalat közterület­fenntartási osztályának veze­tőjét. — Felügyeleti szervünk, a városi tanács még októberben megtekintette a gépparkunkat, hogy alkalmas-e a téli hó­eltakarításra. Minden masi­nánk üzemképesnek bizonyult. Egyben megrendeltük jó előre a síkosságmentesítő anyago­kat — elegendő mennyiségre van diszpozíciónk —, el is hoztunk annyit, amire számí­tásunk szerint szükség lehet az elkövetkező időszakban. A modern háztartás és környéke Átélik járatlanságuk keserveit A rádió egyik kora esti adá­sában érdekes kérdéssel ke­resett fel egy főiskolát, ahol zömmel lányok tanulnak. A riporter arról faggatta a hall­gatókat, hogy a tanulás mel­lett van-e idejük és érdeklő­désük bizonyos, kézi- és há­zi munkák el^j^títására. A megszólalók kevés kivétellel úgy nyilatkoztak, hogy ezzel a problémával nemigen fog­lalkoztak még. Jó néhány menyasszony, sőt már feleség árulta el ilyen vonatkozásban teljes tájéko­zatlanságát. „Jó szervezés, a feladatok megosztása, félkész ételek, gépesítés és a többi" — a lányok véleménye szerint megoldja a kérdést, „Külön­ben sem a háztartási jártas- . ságon múlik a közös élet” — fogalmazta meg egy negyed­éves lány. Sajnos egykori magamra is­mertem én is e szavak hal­latán, hiszen a tanulás, mű­velődés lehetőségei mellett a hivatás bűvöletében kevesen gondolnak arra, hogy egykor a család vállalásával a tiszta otthon, a mosott, vasalt ruha, a „mit eszünk?” kérdéskör napi aktualitás lesz. Édes­anyám ilyen jellegű fáradozá­sait is természetesnek vettük, s a kíméletet elfogadtuk a nő­véremmel, hiszen mi tanul­tunk! Kimaradt valami Saját háztartásom vezetésé­nek meglehetősen keserű „ta­nulóideje” alatt gondolkoztam el azon, hogy néha egy jó könyv vagy program helyett jó lett volna tőle időben ta­nulni pénz- és időtakarékossá­got, gyors ebádet-vacsorát, lakásápolást. Mindez nem bo­szorkányság, de rutin és tu­dás hiányában nagy teher egy kezdő háziasszonynak. Még gyermek nélkül, „modernül” hideget vacsoráztunk, a hét­végeken a szülői ház terített asztalával pótoltuk a hiányzó ízeket. Egy, a névnapra ka­pott szakácskönyvet sem vet­tem célzásnak, el is rejtettem sietősen kedvenc könyveim mögé. Főiskolásokként az otthon­ról érkező csomagokat nagy élvezettel fogyasztottuk el — nagy beszélgetést folytatva a jövőről, amit majd mi átfor­málunk, nem taposva anyáink nyomdokát Patyolat, mirelit, konyhakész ételek, konzervek, gépesítés, férji segítség — ez a megoldás kulcsa — hittük. Friss diplomával szétszéledve, a vállalt feladatokra, a szak­maiakra felkészültünk, az em­beriekre nem. Családi köteléket vállalva többen döbbentünk rá arra a napi szorításokban, hogy va­lami fontos kimaradt az éle­tünkből. Nevezetesen az, hogy az otthon elemi szükségletei­nek kielégítése zömmel még ma is női feladat. A hivatás— anyaság—család kényes egyen­súlyát nem mindenkinek si­került nehézségek nélkül megoldania. Kívánságebédek öt év után a találkozón természetesen kíváncsian fi­gyeltük egymás életútját. A gyors sikert és kifutást az elváltaknak, vagy a még ha- jadonoknak sikerült elérni, ők lényegesen kevesebb családi gond nélkül, teljes erőbedo­bással a feladatokra tudtak koncentrálni. Akadt néhány olyan is, ahol a férj terem­tette anyagi háttér lehetővé tette egy bejárónő alkalmazá­sát, amely vitathatatlanul je­lenős tehermentesítésnek szá­mít. Legtöbben a nagyszülők áldozatvállalásával voltak ké­pesek hivatást, anyaságot, háztartást vállalni. őszinte beszélgetésünk so­rán nem szépítettük a dolgo­kat a kezdeti pénzzavarokról, gomb nélküli ingekről, oda­égett húsokról, félig se sike­rült süteményekről — ezekről is meséltünk most már vidá­man, hiszen legtöbbünk, ha keservesen is, de az elemi jár­tasság szintjéig küzdötte fel magát mint ..htb”. Az általános és szakmai műveltség, tájékozottság a mai harmincas-negyvenes női korosztály egy részének kizá­rólagos célja lett, s háttérbe szorította azt a női szerepet, amely a sok segítő tényező el­lenére még ma is kell hogy jellemezzen bennünket. Nem hirdetem a „vissza a főzőka- nálhoz” elméletet, de az ott­hon összetartása még így, a XX. század vége felé közeled­ve is női feladat. A gondozott otthon, az ízletes ebéd, a néha sütött sütemény — saját pél­dámból tudom — adhat olyan sikerélményt, mint egy jól megírt pályázat vagy jól meg­oldott szakmai feladat. Ez az elismerés gyermeki puszival, férji elégedettséggel, és azzal a jó érzéssel jár, hogy a csa­ládi élet teljes. A háztartási ismereteket egyelőre a saját kárunkon sajátítjuk el, mert oktatásuk­ról a legtöbb szervezet lemon­dott. Az évi 28 óra ilyen isme­retet az 1968-as tanterv eltö­rölte. Egyes iskolákban szak­kör formájában elvétve van mód ilyen ismeretet szerezni. Marad a család ükanyáról öreganyára. Csakhogy gyökeresen meg­változott a családok napi idő­beosztása, életvitele. Csökken az otthon töltött idő s a laká­sokban már nem a konyha a központi hely, arról nem is szólva, hogy ezek mérete nem is alkalmas több személy be­fogadására. Így aztán ismét felnő és asszonysorba jut egy újabb női generáció, akik ilyenfajta járatlanságuk ke­serveit hozzánk hasonlóan át kell hogy éljék. Több kedves gyermekisme­rősöm van, aki úgynevezett „kívánságebédre” rendre a nagymamákhoz jár, csúsz­tatott palacsinta és szilvás­gombóc reményében. Sokan talán nem érzik érintetteknek magukat e sorok olvasása közben, de több beszélgetésből azt a tapasztalatot szűrtem le. hogy jobbára az értelmiségi nők küzdenek ezzel a gond­dal. Konfliktusok sokasága A riportban közreműködő szociológus felmérésekre hi­vatkozott, a válások nagy szá­mának okát abban is látta, hogy a nők a régi értelemben vett családösszetartó szerepü­ket konfliktusok sokaságával élik meg. Bizony jó lenne egy olyan lehetőség, szervezetten, amely módot nyújtana ilyen ismeretek elsajátítására, je­lentkező akadna bőven. Tanulni soha nem késő — édesanyáktól, könyvekből, egymástól vagy szervezetten, mindegy, hogy honnan. A szándék a fontos, s az indít­tatás, hogy ez a „tudomány” is segítse a zavartalanabb mindennapokat. Szendrődi Judit Fogadóóra Sós János, a városi tanács elnökhelyettese január 5-én, hétfőn délután 14-től 18 óráig fogadóórákat tart a városhá­zán hivatali helyiségében. — Milyenek a gépeik? — Van két If a tolólapos gépkocsink, hóekével felsze­reltek, egy hóekés MTZ, ami ugyanakkor a sószórót is meg tudja rakni. Ezenkívül rendel­kezünk 2 Multikárral, az egyik iocsoló-söprő gépkocsi — mag- nézium-kloriddal locsolja a járdákat —, a másik pedig hóekével van felszerelve. Ezek egymás után dolgoznak konvojrendszerben. — Győzik-e az emberek a munkát? Nagyobb hó esetén tudnának-e alkalmazni rend­kívüli hómunkásokat? — Figyeljük a meteorológiai előrejelzést, ugyanakkor állan­dó ügyeletet tartunk — riadó­láncot alakítottunk ki —, hat­hat gépkezelőnk és -rakodónk, valamint a három kézi úttisz­tító be van osztva. Ameny- nyiben több emberre volna szükség, akkor az építőipari részlegünk kőművesei, szak­iparosai — akik télen nem vé­gezhetik munkájukat — szin­tén segítenének. Hómunkáso­kat nem veszünk fel, bár évekkel ezelőtt volt erre példa. Mostani felkészültségünk mel­lett aligha kerül sor e megol­dásra. Ám ha netán mégis akkora hó esne, bevonnánk a katonai alakulatokat is az el­takarításba. — A város mely pontjai, ,utcá.i okoznak nagyobb gon­dot? — Egyezséget kötöttünk a KM-mel. A mi faladatunk a vá­roson belüli szilárd burkolatú utak takarítása, hóeltakarítá­sa, síkosságmentesítése Ceg- léd-táblától a Cegléd-tábláig. A közúti igazgatóságra tarto­zik a városból kifelé vezető utak tisztítása. így aztán átfe­désre nem kerülhet sor, s nem zavarjuk egymás munkáját. Telefonon tartjuk a kapcsola­tot: elkezdték-e, csinálják-e, amit kell? S egyben informá­ciót is cserélünk. Kiemelten fontos területünk a városon észak—dél irányba átmenő forgalom által használt útvo­nalak megtisztítása. Ez a 4-es úttól befelé a Kozma Sándor, Kossuth Ferenc utca és Körö­si út, és persze a kórház, a rendelőintézetek, az élelmi­szerüzletek, az óvodák, az is­kolák megközelítéséhez fontos utak. — Hogy és mivel sóznak? — Évekkel ezelőtt — egyéb gépek híján — a rakodók la­páttal szórták le az anyagot a platós gépkocsiról. Itt nem lehetett szabályozni, hogy egy- egy helyre mennyi só jutott. Viszont a jelenlegi szórónk­kal be lehet állítani az 1 négyzetméterre eső mennyisé­get. így csak a szükséges ká­li só — amely környezetkímé­lőbb, mint az egyéb eljárások — kerül ki az utakra. Ha nincs kemény hideg, egyálta­lán nem is használjuk a sót — mínusz 5—6 fokig. Ilyen­kor magnézium-kloridos víz­zel locsoljuk az utakat. Ekkor gyakran szoktak telefonálni, hogy milyen munka ez, ami­kor éppen fagy, mi pedig szé­pen locsolunk. Ez senkit ne té­vesszen meg, ugyanis a mag­nézium-kloridos víz oldja a je­get. — Segíthet-e a lakosság? — Mindenképpen. Főleg Fórum Albertirsán a nagyközsé­gi könyvtárban január 6- án, kedden 18 órakor poli­tikai fórumot tart Kondor Katalin, a Magyar Rád'ó és Televízió munkatársa. azokon a területeken kérjük a város lakóinak aktivitását, ahol földes utak vannak, aho­vá egyszerűen már nem ju­tunk el. Nem beszélve arról, hogy azokra a járdákra nem is tudnánk rámenni a gépek­kel. Itt a sózást, hóeltakarí­tást, síkosságmentesítést min­denki végezze el a háza előtt — ezt szabályozza a tanács 1/1981. febr. 16-i rendelete. Természetesen a közületek- nek, üzleteknek, intézmények­nek szintén kötelességük a saját járdaszakasz síkosság­mentesítése. Mivel nem jut­hatunk el mindenhová egy­szerre, így bizonyos fontossági sorrendet tartunk. Ezért a la­kosságtól megértést és segítsé­get várunk. F. F. Ilyen is van! December 23-án családláto­gatásra indultunk. Az úton egyszer csak észrevettük, hogy elromlott a gépkocsink fékje. Több községben is próbálkoz­tunk a javíttatással, utolsó reményünk a ceglédi nagy gépkocsiszerviz volt. Legna­gyobb csodálkozásunkra nem mutattak nekünk ajtót annak ellenére, hogy már csak né­hány ügyeletes szerelő voll szolgálatban, hanem — bár a raktár már zárva volt — Hornyák Tamás, a szolgálatos vezető valahonnan kerített számunkra alkatrészt. Rövid időn belül folytathattuk az utunkat. Nem tudom megáll­ni, hogy ne mondjak mind­ezért köszönetét. Vékony Lászlóné Dunakeszi Csiga'assű engedélyek Az alkalmi termékbemuta­tót követően, 1986. november 20-án számoltunk be arról, hogy a Dél-Pest Megyei Sü­tőipari Vállalat gyártani kez­di és forgalomba hozza a De- jó-s készítménycsaládot, csi­ga, búrkifli, bejgli, kelt te­kercs és bukta elnevezésű családtagokkal. A Dejó-sok alapanyaga a drága, szűkén termett dió pótlására szolgáló matéria, ami az esztendő vé­gi ünnepek körül különös je­lentőségre tesz szert. A válla­lat ígérete szerint a Dejó-s csapatnak, illetve a szintén vá­lasztéknövelésre tervezett ősi orosz csemegének, a pirognak már december elején a bol­tokban kellett volna lennie. Am aki az új év elején (más­fél hónapja megjelent cikkünk nyomán) egyik vagy másik portéka iránt érdeklődik, az csalódni kényszerül. — A Dejó-s sorozatnak ép­pen a karácsonyi csúcsforga­lomban szántak szerepet. De mind a mai napig nem kap­ható. Miért? — kérdeztük Vin­cié Imrétől, a vállalat ter­melési főmérnökétől. — Novemberben még úgy látszott, hogy nem tudunk megfelelő áron nagyobb meny- nyiségű diót beszerezni. A ki­lónkénti 260 forint nekünk túlzottan drága. Ezért döntöt­tünk úgy, hogy piacra dobjuk a diópótlóval készülő Dejó-so- kat. Szerettük volna elkerülni a hiányhelyzetet. Időközben azonban mégiscsak hozz:'-ju­tottunk olcsó ipari dióhoz, amiből 14 mázsát vásároltunk meg, kilónként 100 forintért. így aztán letettünk arról, hogy a pótdiós készítményeket már karácsonykor forgalomba hoz­zuk. S ameddig a 14 mázsá­ból megmaradt mennyiség tart, addig ezt nem is tesszük. ,— Vagyis nincs utánpótlás a 100 forintos dióból? — Nincs, ez alkalmi vétel volt. — A beígért piroghoz vi­szont nem szükségeltetik dió. — A piroggal más a hely­zet. Novemberben még nem rendelkeztünk a gyártáshoz szükséges dokumentumokkal. Élelmiszerről van szó, szigo­rúak a szabályok. Sajnos, mind a belső, mind pedig a kül­ső engedélyek a vártnál sok­kal lassabban, csupán deéern- béí' végén érkeztek meg. — Akkor tehát semmi aka­dálya, hogy startoljon a pi­rog? — Először fölszereljük azo­kat a berendezéseket, amelyek melegen tartják a tésztát, és januárban már kapható lesz a pirog. —or Válaszol az illetékes Kamattalan áramdífak A ceglédiek körében nem kevés panasz érte a Dél-ma­gyarországi Áramszolgáltató Vállalat újsütetű számlázási ás díjbeszedési módszerét, amelynek lényege, hogy éven­te egyetlen alkalommal olvas­sák le a fogyasztásmérő óra állását, miközben a csekkeken hat egyenlő részre elosztott díjmennyiséget fizetünk (Ceg­lédi Hírlap, 1986. november 10.). Ezeket az úgynevezett részösszegeket (részszámlá­kat) 12 hpnap átlagának ki­számításával állapítják meg. A legtöbb panasz oka az volt, hogy a vállalat nagyobb ősz- szeget tüntetett fel a rész­számlán, mint amekkorát a fogyasztók házilagos számítá­sai mutattak. Az összeadás és az osztás után kapott végeredmények nem is egyezhettek meg, mert a vállalati tájékoztatóból ki­maradt, hogy melyik 12 hó­napról van szó. Mint kide­rült, a Démász legalábbis az idei év nyárelőjétől a múlt esztendő nyárelőjéig húzódó időszakot vette alapul. így az­tán persze nem is találkoz­hattak a cég és a fogyasztók számai. Az újfajta módszer visszás­ságairól Különvélemény rova­tunkban Az áramdíj kamatá­ról címmel szóltunk (1986, december 28.). A Démász ceg­lédi kirendeltségén szerzett információkból világosan ki­derült, hogy a cikkben emlí­tett részszámlaösszeget a cég tévesen állapította meg. Le­olvasói figyelmetlenség és szá­mítástechnikai hiba együttes következményeként róttak ki a 04603227 számú óra fogyasz­tójának 640 forintos díjat. A számítógép — nem tudni, miért — megduplázott egy hónapot, s így jött ki a valószínűtlen adat. Nem biztos, hogy a hi­ba a számítógépben van. A vállalat a jelzést követően — már a tényleges fogyasztást figyelembe véve — 640-ről 491 forintra helyesbítette a rész­számlát. A fogyasztók, élve a lehe­tőséggel, már eddig is jó né- hányan kérték a részszámla összegének csökkentését. Eh­hez a vállalat minden továb­bi nélkül hozzájárul, hiszen a végelszámoláskor úgyis kivi­láglik, több vagy kevesebb áramot használt-e az illető, mint amennyiért addig fize­tett. Ami pedig a kamatot illeti, a Démászrrál elmondták, sem a sumér időkbeli, sem a mai szokások szerint nem tarta­nak igényt kamatra. A külön­vélemény szerzője nyilván nem fogalmazott kellő sza­batossággal, mert hiszen a fo­gyasztóknak egyetlen aprócs­ka okuk sincs, hogy a cégnek kamatot folyósítsanak. Épp fordítva. A kérdés úgy hang­zik: ha a részszámlákon na­gyobb összeg érkezik be a vállalathoz, mint a tényleges fogyasztás ára, akkor ugye a vállalat használja a kuncsaft pénzét, tehát illő, hogy ka­matot fizessen. A cég vála­sza: Kamatot nem fizet. V. S. ISSN 0133—2603 (Ceglédi Hírlap) 4­A gazdák már vásárának

Next

/
Oldalképek
Tartalom