Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 2. szám
.»»/1.1 nmf MS* 1987. JANUÄR 3., SZOMBAT iá Szín házi levél Szomorú névsorolvasás Széles rendet vágott a Nagy Kaszás 1986-ban a magyar színművészet termő mezején. Elszomorító, szívet szorító a névsor: Dajka Margit, Greguss Zoltán, Kellér Dezső, Major Tamás, Páger Antal, Ruttkai Eva. S bár a szigorú dátum még 1985-höz köti eltávozását — ide sorakozik Márkus László is. Hét olyan egyéniség távozott velük a magyar színpadokról, akit bármely nemzet színházművészete büszkeségének tekinthetett volna, s elhunytakat a veszteség nagyságát átérezve gyászolná. A mi veszteségünk persze elsősorban nekünk táj..Fájhat ipedíg legalább három nagyokból. Az első: ezek a színművészek a magyar Thalia kiemelkedő alakjai voltak. Nagy színészek — mondjuk róluk kissé szimpla megíogairnazással, s itt talán még a különleges : helyet elfoglaló Keller Dezsőt sem vesszük ki a névsorból, hiszen végtére is ő sem nélkülözhette a színjátszás eszközeit, még akkor sem, ha színpadi szereplései nem olyasfajta alakításokat jelentettek, mint Páger vagy Márkus esetében. Nagy színész — a fogalom így, magában túlságosan tág, s túlságosan kevéssé konkrét. Mert mindnyájan másképp voltak nagy színészek, más eszközök, más stílus (stílusok) alkalmazásával, más egyéniség színpadi alakká formálódó jegyeivel. Másképp volt nagy színész Páger Antal a maga aprólékosan kidolgozott, realista játékstílusával, a színpadon végigélt fizikai cselekvések természetes hitelességével, igazságával. Másképp Márkus László, bámulatosán mozgékony, változékony, s elas/.U-r kusan változtatható színószlé- ; nye ezernyi sziporkájávaj,,, ko- médiás vénája elbűvölő, ötleteivel, szerep és egyéniség egymásba olvasztásával. Másképp Dajka Margit ösztönös tehetsége óriást élmény-tartalékával, végtelen egyszerű s adott esetben mégis hallatlanul bonyolult érzékenységével, bölcsességével, meleg humorával! Másképp Ruttkai Éva, a színészetet kisgyermek korától természetes életformaként élő, sugárzó lényével, igazi nagy díva voltával, mely a csillogó bravúrszerepektől a legsúlyosabb tragédiák hősnőiig mindent tudott, ismert, s lenyűgöző erővel eljátszott. Másképp Greguss Zoltán, akiben egyfajta kemény, karakán és férfias tartás tudott egyesülni a groteszk vagy az abszurd felé hajló stílus követelményeivel, az erő a humorral, a szenvedély az eleganciával. És másképp Major Tamás, az utóbbi ötven esztendő magyar színházművészetének legsokoldalúbb egyénisége, aki színésznek és rendezőnek éppoly , jelentős volt, mint színházszervezőnek és vezetőnek, színész- pedagógusnak éppoly kitűnő, mint teoretikusnak. A másik fájdalmas veszte-' ség: az a felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű ismeretes tudásanyag, ami e nagy művészekben az évtizedek során felha’mozódott, eltávoz- túkka! talán örökre elveszett, v-agy legalábbis nagyrészt a sírba szállt velük. E színházművészek mérhetetlenül sokat tudtak a színházról, az eljátszott sok-sok szerepről, a színházművészet fortélyairól, buktatóiról és szépségeiről. Óriások között dolgoztak, óriások rendezték őket, óriás partnerek társaságában léptek színre. Ilyen értelemben azt a csodálatos folyamatosságot. képviselték, ami a magyar színjátszás kezdetei óta létezik. Egy Kántorné, egy Megyeri, egy Egressy. egy Déryné, egv Laborfalvi Róza, egy Beregi Oszkár, Jászai Mari, Márkus Emília. Varsányi írén. egy Csortos Gyula, Ődry Árpád. Pethes Imre, s még annyi-annyi nagy színész örökségének az Őrzői is voltak. És együtt dolgoztak _ a hagy rendezőkkel, Hevesi Sándortól Németh Antalig, Gellert Endrétől Nádasdy Kálmánig. Színházművészeti korszak voltak, melyben a legnagyoob tradíciókat folytatták, de egyúttal maguk is új tradíciókat teremtettek, újat hoztak, mást, frissebbet, modernebbet honosítottak meg, s adták aztán tovább ezt áj meg új nemzedékeknek. Gyönyörű láncolat ez, de ha arra gondolunk, mennyi emlékezést, történetet, tapasztalatot adhattak volna át, mekkora fóüánisokban rögzíthették volna mindazt, amit a pályán megéltek, akkor el- facsarodik a szivünk, mert — Major Tamást kivéve, aki könyvekben, intérjúkötetekben. cikkgyűjteményekben a leginkább hátrahagyta a maga elfakulni nem képes tevékenységének a java emlékeit, s Kellér Dezsőt nem számítva, aki megírta önmagát is a müveiben — a többi nagy színész csak töredékét hagyta ránk annak, amivel a magyar színházművészet ■ történetét gazdagíthatták volna. (Más dolog az alakítások emlékének fennmaradása, de még ez sem őrzi őket igazán, hiszen a kritikák, a film- vagy tévéfeivételek, a portrék, az interjúk is csak kevéssé adhatják vissza egy olyan színes egyéniség igazi értékeit, mint amilyen például Ruttkai Éva volt.) A harmadik ok a fájdalomra : e művészek egyúttal a maguk korának a tanúi, tanúságtevői, gyakran az események alakítói is voltak. Nemcsak a történelem szólt bele az életükbe — világháborúkkal, forradalmakkal, ellenforradalmakkal, Hor- thy-korszakkal és személyi kultusszal —, ők is beleszóltak a történelembe a maguk módján. Nem egyformán persze; hiszen ahogyan Dajka Margit s ahogyan Major Tamás részt vett ebbeii; áz éppúgy különböző, jnjnt ahogyan Páger Antal, s ahogyan ‘Kellér Dezső. De valamennyien a kor gyermekei voltak, magukon viselték (személyükben is. művészetükben is) a század bélyegét, hordozták s szenvedték a sebeket, a megaláztatásokat. Olykor maguk is osztogattak sebeket, aláztak meg másokat. Sem jobbak, sem rosszabbak nem voltak, mint amilyenek a kor körülményei között lehettek vagy lenniük kellett. Örök veszteségünk az is, hogy életüknek ezt az oldalát, művészetüknek ezt a korba ágyazottságát is valószínűleg már sosem ismerhetjük meg a maga teljességében. Nagy művészekkel, nagy egyéniségekkel, nagy tanúkkal lettünk szegényebbek l9&6-ban. Takács István A félreértés félreértést szül Elindultak a helyes úton — Most indultunk el a helyes úton — mondogatták többször is a Pomázon megrendezett Pest megyei ci- gánytalálkozón. Mit csináltak eddig? — Félreértett — magyarázta Choli Daróczi József. — Csupán arról van szó, hogy a közelmúltban, 1985 májusában alakult meg az Országos Cigánytanács, és egy évve! később, 1986 júniusában a Magyar Cigányok Országos Szövetsége. Érdekképviseleti szervünk, tanácsadó testületünk tehát nem régóta van. Mindenesetre kiléptünk a spontán tevékenységi körből. Ha lehet mondani, vagyunk néhá- nyan, akik főhivatásban foglalkozunk a népcsoport gondjaival. — Fizetett alkalmazottként? — Nem kapunk fizetést. Jogosítványt kaptunk, hogy nyugodtan dolgozhassunk, és ez önmagában is sokat jelent. Összeiiivhatunk nagyobb csoportokat és tárgyalhatunk ve- iük. Van egy mozgalom, amelyet az állam támogat. Mindezek miatt fogalmaztunk úgy, hogy most indultunk el. Törvény és előítélet — Nyilván nagyon sok akadályba ütköztek az elmúlt években; azért indultak ilyen nehézkesen és későn. Attól tartok, nem könnyebb a helyzetük ma sem, hiszen az emberek. a társadalom nem változik oiyan gyorsan ... — Az előítéletekre épített gátak komoly gondot jelentenek. Az igaz, hogy több párt- határozat. jó néhány politikai állásfoglalás, minisztertanácsi döntés, különböző szintű és rangú határozatok, szabályozók születtek, ám mindezek önmagukban valóban nem változtatják meg az emberek hozzáállását, amelyet egyébként sem lehet megoldani adminisztrációk döntékeklpéli ')J' — Ügyi érti, hbgy (a hivatalos säervek^seff)1 minden esetben segítik önöket? — Van olyan tanácselnök, vb-titkár, kerületi, községi szociálpolitikai előadó, aki is-, meri a párt- és kormányhatározatokat, amelyek a cigányokkal kapcsolatosan születtek, ugyanakkor előítéletekéi hozott magával otthonról. Az előítéletek pedig erősebbek a törvénynél is. Társadalmi feszültség — Arról sokat beszélünk, hogy a környezet, a társadalom hogyan . viszonyul a cigánykérdéshez. Kérem, beszéljen arról, hogy maguk, cigányok mennyire nehezítik, vagy könnyítik a gondok megoldást. — A szubjektív akadály maRuttkal Éva egyik utolsó nagy szerepében, az Amerikát Elektra című O’Neill-dráma Christine Mannonjaként. Partnere Bács Ferenc gában a cigányságban van, és ez nem véletlen. Mindazok, akik foglalkoznak a társadalmi fejlődés vizsgálatával, pontosan tudják, hogy minden népcsoport eljut arra a szintre, amikor azt hiszi, hogy azért nézik le, mert ő olyan, amilyen, adott esetben cigány. Éppen ezért egymást törve-taposva igyekeznek különbözni, különbnek látszani. A képzettség és tájékozottság hiánya, az önbecsülés keserítik az életüket. — Félreértés félreértést szül.’ folytatta Lakatos Menyhért. — Elterjedt például, hogy a cigányok ingyen kaptak lakásokat. Rögtön volt társadalmi feszültség, mert János bácsi, aki véres verítékkel építette házát, felháborodott, hogy mi csak úgy, ajándékba kaptunk tetőt a fejünk fölé.. Holott a cigány ugyanúgy kölcsönl vett fel, amelyet ugyanúgy vissza kell fizetnie, mint bárki másnak. Hasonlóképpen kap szociális és adókedvezményt. A cigányok egy része óriási terheket vállal! Ugyanakkor az is tény, hogy a jóindulat időnként túlteng irányukban. Gyorsan megszokták, hogy majd a kormány ad, majd az állam segít. És ha adott, még adjon. Ez pedig nem vezet, jóra. Sokkal inkább arra kell nevelnünk a cigányságot, hogy önmaga gondolkozzék a saját sorsáról, felemelkedéséről. Lakatos Menyhért arról is beszélt, hogy egyes állampolgárok kevésbé érzik, menynyire fontos e népcsoport általános fejlődése az ország sorsa szempontjából! Jelenleg ötszázezer cigány él Magyar- országon, amelynek szaporulatát mindenki fel tudja becsülni: az ezredfordulóra ha- .zánk aktív munkaerejének tizenhárom százalékát ők adják majd. — Igen ám, de .a képzetlen munkaerőt a technikai fejlődés kizárja a termelésből! Mi lesz azokkal az emberekkel, ha nem cselekszünk idejében? — emelte meg a hangját az író, majd így folytatta: — Minden nemzet a maga problémáit hivatott megoldani. Magyarországon a magyar cigánykérdéssel kell törődnünk. Nem is tehetünk mást. Nincs alternatíva. A beilleszkedés, a társadalmi felemelkedés nem jelentheti a cigányság megszüntetését. Sokkal inkább a kultúrájának, hagyományainak, mentalitásának az elismerését, megbecsülését. Kolduláshoz nem kell ész — Ha már itt tartunk: mi a helyzet más országokban? — Egy holland újságíróval beszélgettem, aki elmondta, hogy náluk szabadon élnek a cigányok, mert ez egy szabad nép, nem tűri a kötöttséget. Mindez nagyon szépen hangzik, mégis álromantikát, számítást rejt magában, hiszen mi is éltünk olyan szabadságban, ami többnyire szala- dást jelentett, hiszen állandóan menekülnünk kellett. A módszer szépíti a munkanélküliek statisztkáját, mert a szüntelenül vándorlókat nem kell nyilvántartani, no meg lakásra sem tartanak igényt. Egyébként nincsenek olyan nagy számban arrafelé. Svédországban mindössze hatezren, Franciaországban negyvenhatezren élnek. Nem tanulnak, mert a jósláshoz, a kolduláshoz, a szőnyegkereskedéshez nem kell képzett- • ség. De rni lesz, ha majd olyan sokan lesznek, hogy komoly terhet jelentenek? Nálunk a kormány és a cigányság közös érdeke, hogy mindenki egyformán tanuljon, hogy egyenrangú félként vehesse ki a részét a munkamegosztásból. A demokráciát tanulják — Annyi nehézséget említett eddig, hogy most meg kell kérdeznem: ön derűlátó ebben az ügyben? — Igen, mert kialakulóban van a cigányság értelmiségi rétege. Éppen az volt a gond eddig, hogy hiányzott a motor... Enélkül csupán egy tömeg voltunk, amely nem tudja sem megfogalmazni, sem közölni a gondjait, tehát többnyire mások döntöttek helyettünk. Hiába adtak számtalan lehetőséget, a helyzeti energiát nem tudtuk kihasználni. Vegyük például az ötvenes éveket, amikor kiírták minden falra, hogy nálunk a munka becsület és tisztesség dolga! Aki nem volt állami munkaviszonyban, azt internálták. Mivel a vályogvetés nem tartozott az igazolható munkaviszonyok közé, a cigányság — a háború szörnyűségei után alig néhány évvel — is mét nem a demokráciát tanulta ... Űjra olyan sokkha tásokiat élvezett, amelyeket azután generációkon keresztül cipelhetett magával. Most, a harmadik generáción kezd érződni, hogy már felfogják: mit kell tenni a saját érdekük ben. Mint mondtam, megszaporodott az értelmiségi rétege, és minden szülő azon igyekszik, hogy óvodába, iskolába járassa a gyermekét. Nem azt állítom, hogy ez mindenkire jellemző, csupán azt, hogy a tendencia egyértelműen bizonyítható. Szilas Zoltán A megyék után Utcanévgyűjtés Utcák, terek, városrészek, épületek, régebbi és ma már csak az idősebbek között élő elnevezései is szerepelnek majd a budapesti földrajzi- név-összeállításban. Országosan jól halad e gyűjtőmunka: csaknem valamennyi megyében megjelentek már földrajzi neveket feldolgozó kötetek. A budapesti földrajzinév- gyűjtést 1987—88-ra tervezik a szakemberek, s az őket segítő társadalmi aktivisták. A ma már csak beszélgetésekben használt, de írásos nyomokkal nem rendelkező megjelölések összegyűjtését a kerületi helytörténeti, honismereti szervezetek is segítik majd. A fellelhető írásos anyagokat, térképeket szakemberek dolgozzák fel. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően valószínű, hogy Budapesten is a jobbágyfelszabadítás utáni föld- rendezésig, 1850-ig, illetve a belső kerületeknél Pest és Buda egyesítéséig visszamenőleg gyűjtik az anyagot. A földrajzi elhelyezkedés szerinti sorrendben az észak—dél irányt követve szerepeltetik a szerkesztők az utcák, * terek, a városrészek, az épületek elnevezéseit, s feltüntetik a dűlőutak, a fontosabb érdő- részek, források, patakok, kutak neveit is. Panoráma- sorozat Könyv Kassáról A Medicina Könyvkiadó Panoráma-szerkesztősége az útikönyvek sorozatát zárva 1986- ban városismertető kötettel lepte meg az. utazókat, könyvbarátokat. A monográfiában — Firon András tollából s szerkesztésében — Kassa köszön az olvasóra, vendéget hívogatva. Tulajdonképpen a második világháború óta ez az első kötet, amely Kassa városát bemutatja. Értékét nöyeli gazdag képanyaga, frissessége és hitelessége, a város történelmi ttiMtjáA89 ú’föro £" f&ijegyzései, amelyek érthetően saját történelmünk figyelemre méltó részeihez rögzülnek. Kassa urbánus fejlődése szinte egyedi a Kárpát-medencében, nyugat-európai vonásokat hordoz. Nem egy vár árnyékában született város, hanem szabad polgári város volt — fogalmazták meg a történészek. Célszerűen kétnyelvűek a helység- és utcaneveik a kötetben. Mondhatni, a Kassa kötet mintegy kulturális misz- szió, történelmi hűség alapján készült az oly népes számban kiutazó hazánkfiai számára. A könyvet megjelenése előtt a sajtó munkatársainak dr. Árkay István professzor, a kiadó igazgatója ismertette. Szólt terveikről is, miszerint .frissíteni, bővíteni szándékoznak a Panoráma sorozatot- és emellett tervük, hogy megreformálják az útikönyvsorozatot. Ebben a sorban a Skandinávia kötet lesz az első, és nyolcadik kiadásban, új koncepció szerint megjelentetik a Magyarország útikönyvet is. —esk— hTv-FIGYELŐ Szilveszter. Erőteljesen hónuk alá nyúltak a szórakoztató főszerkesztőség munkatársainak a belpolitikai főszerkesztőség foglalkoztatottjai. amikor az előbbiek kezdeményezésére beleegyeztek, hogy az 1986. esztendő végén a rendre pompásan sikerült Hétvégék mintájára legyen Évvége, illetőleg Üjév. Ezzel a szövetkezéssel ugyanis tüstént kialakult a kétnapos program arculata, vagyis az, hogy az óév búcsúztatása és az 1987. évi tizenkét hónap köszöntése javarészt az elevenen élő ide-oda kapcsolgatások jegyében fog lezajlani. Ehhez a felépítményhez aztán már csak(!) a helyszíneket kellett kijelölni és a fogyasztásra szánt tölteléket megkeverni, s máris készen volt a menü. Ami ebből a monstre vállalkozásból igazán a kedvünkre való volt — tehát a másodperces frissesség, az azonmód kivitelezett ötlet, a váratlanságával könnyeztető szép pillanat —, azt mind-mind a Hétvégék talpraesettségének köszönhettük, míg ellenben az úgynevezett szórakoztatás elmaradása miatt az ilyen nevű egység érdemel egy nagy ej- nyebejnyét. Ha meggondoljuk, a sok kedves csacskaság — tehát a Vitray-féle Felesport, a maga nemében remek gyurmafilm, az év végi galéria — után mindössze Nagy Bandó András magánszáma vállalkozott arra, hogy a megszokott pó- diumi módon és eszközökkel a publikummal összekacsintson. Ez a negyvenedik évét is meghaladó forintot céltáblájául választó elmélkedés azonban sem szövegében, sem előadását tekintve nem sikeredett olyanra, hogy elsóhajthattuk volna: a rádióba átszegődött Hofi helyett itt az újabb idők új szókimondója. Túl nagy labdát gurítottak oda a manapság oly sokat foglalkoztatott szólistának, s ő ebbe a jelképes sporteszközbe laposat rúgott. Szintén rontotta a sok szép emberi pillanatban gazdag, néha egészen meglepő eseményeket (lásd például a Déri János által megejtett eske- tést!) produkáló képfolyamot a Mikroszkóp Színpad Valami változik című műsora. Ebben sem a folyvást magáról tanakodó direktor, vagyis Sas József, sem pedig a társulat más tagjai nem tudtak elrugaszkodni a leghagyományosabb poénkergetéstől. A Markos-Nádas duó pedig egy olyan alpári színvonalú baka- jelenetett engedett meg magának abban a fölháborítóan handabandázö jutási stílusban, aminek közreadását egyszerűen nem lehet megérteni. (S mindezt a néphadsereg egyenruhájában, rendfokozati jelzéseivel!) E$y SZÓ, mint száz: a keret nagyon tetszett; a közönséggel való kézfogás jobbnál jobb ötletek jegyében zajlott le; a technikai lébonyolítás semmi kívánnivalót nem hagyott maga után — csak hát egy kicsit többet szerettünk volna nevetni. A jelszó: jövőre veletek ugyanitt és ugyanígy, de — könyörögünk — azért a szórakoztatás mint hagyományos szilveszteri foglalatosság se hulljon ki a műsor óriás hálóján. Akácz László
