Pest Megyei Hírlap, 1987. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

Városi rende!ef@k díszpolgári címről A díszpolgári címről szóló rendelet eredetijét 1975-ben fogadták el. A módosított változat szerint a tanács em­lékeink ápolásában és köz­kinccsé tételében, a szocializ­mus építésében tanúsított ma­gas szintű tevékenység elis­meréseként adományozhatja. Részletezve: Gödöllő dísz­polgára címmel azcknak a te­vékenységét ismerik el, akik önzetlenül, kimagasló politi­kai, gazdasági, tudományos, művészeti vagy közéleti mun­kájukkal nagymértékben elő­segítették a város fejlődését, emelték hírnevét. Azoknak, akik az említett területeken maradandót alkottak, hozzá­járultak a lakosság kulturális, gazdasági előrehaladásához. A díszpolgári cím nem városi lakosoknak is adható, ameny- nyiben a magyar és nemzet­közi munkásmozgalmi tevé­kenységükkel érdemet sze­reztek a szocialista, kommu­nista társadalmi rend fölépí­tésében, a nemzetközi béke­harcban, és mint ilyenek, kapcsolatba kerültek Gödöllő­vel. A cím valakinek a haldia után is adományozható. A cím adományozását a ta­nács végrehajtó bizottsága kezdeményezheti. Javaslatot tehet a városi pártbizottság, a népfront-, a KISZ- és a szakmaközi bizottság. A díszpolgári címről tanús­kodó diplomát a tanács ren­des vagy erre a célra össze­hívott ülésén adják át. A diplomával együtt az adomá nyozásról szóló igazolványt, a város címerével ellátott 14 karátos aranygyűrűt kap a díszpolgár. A cím adományo­zásának tényét az erre rend­szeresített albumban tartják nyilván, amely tartalmazza az aktusról fölvett jegyzőkönyv másolatát, a díszpolgár élet­rajzát és a fényképét. Az al­bum megőrzéséről a végrehaj­tó bizottság gondoskodik. A díszpolgársággal jogok is járnak. Tancskozási joggal részt,, vehet a tanács ülésein, rendszeresen kézhez veheti a város egészét átfogó fejlesz­tési programokat, ideértve az évi terveket, díjtalanul láto­gathatja a város létesítmé­nyeit, díjtalanul utazhat a város területén. Halála esetén díszsírhelyet kap. A címet, érdemtelenné vá­lás esetén, a végrehajtó bi­zottság javaslatára, a tanács megvonhatja. Január elsejével megkezdte tevékenységét a Baromfi­külkereskedelmi Közös Válla­lat, a Hungavis, amely ja­nuárban 20 ezer tonna ba­romfihúst exportál. Arra szá­mítanak, hogy már a gazdál­kodás első évében 5—6 száza­lékkal több baromfiipari ter­méket juttatnak el a külpiac­ra, mint amennyi a baromfi- ágazat 1986. évi exportja volt. A közös vállalat, amelyet 18 baromfi- és egy tojásfel­dolgozó üzem alapított, éven­te 220—240 ezer tonna ba­romfiterméket értékesít kül­földön. A Hungavis tervei közt sze­repel, hogy a termelő válla; latokat nagyobb mértékben^ bevonja a külkereskedelmi üzletek előkészítésébe. Az üzemek képviselői is részt vesznek majd az üzleti tár­gyalásokon, ami természetesen a termelő vállalatok szakem­bereitől is bizonyos kereske­delmi felkészültséget követel meg. Ennek megszervezésében a külkereskedelmi vállalat szükség szerint támogatja őket. A vállalat az eddigieknél is jobb minőségű, versenyképe­sebb áru előállítására ösztön­zi a baromfi-feldolgozó üze­meket: ebben maga is segíti partnereit. A feldolgozó­üzemi gépek jelenleg nehezen beszerezhető alkatrészeit és kisebb részegységeit például importálja, illetve kölcsön­ügylet keretében biztosítja számukra. A baromfivágóhi- dak soron következő rekonst­rukciójához gépek, gépsorok behozatalát tervezik. A tartó- sabb piaci kapcsolatok kiépí­tése végett kooperációs szer­ződések kötését szorgalmazza a Hungavis. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1987. JANUÁR 10., SZOMBAT Aszódi Petőfi Eúmm A számadások és az éves tervek megfogalmazásának idejét éljük ezekben a napok­ban. A sikerek, eredmények örömteli bemutatása mellett az utóbbi időben egyre több­ször kell szembenéznünk a tervek nem, vagy részleges teljesítésével, a sikertelenség­gel. Aztán év elején újból megrajzoljuk elérendő Vá­gyainkat, majd tizenkét hóna­pon keresztül küszködünk megvalósításukért, a tervek teljesítéséért. Az aszódi Petőfi Múzeum is ezt az utat járja, amely egyre göröngyösebb, hiszen a meg­változott gazdasági és ennek, nyomán kialakult társadalmi körülmények nem kedveznek a nem alapellátást szolgáló intézményeknek. Az egyértel­mű pénzügyi támogatás csök­kenésénél azonban sokkal in­kább aggasztó a társadalmi érdeklődés hiánya, és nem­csak érezhető, hanem szá­mokkal is kimutatható a kö­zömbösség olyan rétegek ré­széről, amelyeknek a megnye­résére éveken át országos ak­cióprogrammal törekedtünk. Kulturális programok Január 10-én: Gödöllő, művelődési ház: Kamarazenei stúdió, vezeti: Botvay Károly gordonkamű­vész, 9.30—17.30 óráig. Suzanne Szász: A gyermek testnyelve, fényképkiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Helytörténeti gyűjtemény: Természeti környezetünk, ki­állítás Gödöllő és környéke növény- és állatvilágáról, az erdő- és vadgazdálkodás tör­ténetéről. A gödöllői művész­telep 1901—1920, felújított ál­landó kiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. Aszód, múzeum: A Galga mente, állandó ki­állítás, megtekinthető 10—18 óráig. Január 11-én: Gödöllő, művelődési ház: Suzanne Szász: A gyerníék testnyelve, fényképkiállítás, megtekinthető 10—18 óráig. A helytörténeti gyűjtemény és az aszódi múzeum műsora megegyezik az előző napival. Január 10-én és 11-én: Kislány a városból. Színes, magyarul beszélő szovjet ifjú­sági film. Csak 4 órakor! Amit tudni akarsz a szexről. Amerikai filim, 6 és 8 órakor! A mérleg sikeres oldalán azért sok jót is elmondha­tunk. A múzeum gyűjtemény­állománya 2414 régészeti, 403 néprajzi, 85 történeti tárgya gyal, továbbá 1095 történelmi dokumentációs anyaggal, 3160 fotónegatívval és 283 szak­könyvvel gyarapodott. (Ez utóbbiak közül cserekapcsola­taink révén több Csehszlová­kiából, Ausztriából, az NSZK- ból érkezett.) A tárgyegyüttesekből ki­emelkedik a közelmúltban el­hunyt neves népművész, Van- kóné Dudás Juli 160 darabból álló népviseleti anyaga. Sike­resen befejeztük a hévízgyör- ki középkori romtemplom ré­gészeti feltárását. Túrán egy XIII. századi udvarház és mellékletei kerültek elő az ásók nyomán. Versegen kivé­telesen ritka archeológiái fel fedezés történt: egy több tíz­ezer éves átmeneti vadászta­nya csont- és eszközanyagára bukkantak a régészek. Az ásatások sikeres lebo nyolításánál a helyi tanácsok mellett segítségünkre voltak a Magyar—Kubai Barátság Tsz és a Gavit dolgozói. A szór gos kutatók tovább folytatták Bag néprajzának feltárását, a történészek újabb levéltári anyagot gyűjtöttek a készülő dolgozatokhoz. A gyűjtő- és tudományos feldolgozómunka mellett szól­ni kell a közművelődési te­vékenységről. Az év folyamán három időszaki kiállítást mu tattunk be: márciusban Lóránt Zsuzsa szobrászművész tárla­tát, májusban a kortárs mű­vészeti galéria anyagát, végül októberben Bronzkori temető Versegen címmel a több éve folyó temetőfeltárás legszebb tárgyait. Szarvas meghívására pedig Tessedik városában mu­tattuk be a Galga mente nép­művészetének legszebb tár­gyaiból összeállított vándor- kiállítást. B£ becsülöm a sportnak min- * den nemét, amely erőhöz és egészséghez juttat. Fiatal koromban, diákként, magam is rúgtam a labdát, korcso­lyáztam, síeltem, tornászgat- tam. Ezt az utóbbit még most íj művelem, persze csak úgy, a hatvanhoz közeledő ember­hez illő módon, hogy a szí­vem túl ne erőltessem, mert ez a kis húsdarab éjjel-nap­pal munkában van, s ha nem vigyázunk rá, észre sem vesz- szük, máris felmondta a szol­gálatot. A túlzásba vitt spor­tolásnak azonban soha nem voltam és most sem vagyok híve. Gyerekkoromban kor­csolyáztunk a rét jegén, nyá­ron fürödtünk a Galgában, labdát kergettünk a sportpá­lyának kinevezett legelőn, vagy magunk előtt karikát hajtva futottuk körbe a falut — nem mérte senki a telje­sítményünket —, mégis voltak közöttünk izmos, edzett fia­talok, akik mintául szolgál­hatnának a mai fiatalságnak. — Hogy is fürödtünk ka­maszkorunkban ? — kérdez­tem a velem együtt emlékező Aszódi Páltól. — Nem volt nekünk fedett uszodánk, ami­lyenről p mai ifjúság ábrán­dozik, nem volt sem kabin, sem ruhatár, összekötöttük a motyónkat nadrágszíjja) és letettük a Galga partján, a gyepre. Senki nem bántotta. Még fürdőnadrágunk sem volt. Egyesek klottgat.yában han- cúroztak, de a többség mez­telenül élvezte a vizet. Alá­Se öltöző, se kabin tokával elegyes sport nyok kötényt kötöttek maguk eíé. Fürdés után napkúráz- tunk, de soha nem úgy, hogy kifeküdtünk a tűző napra, hanem labdázva, fogót látsz­va, birkózva. — Ha eluntuk magunkat — vette át az emlékezés fona­lát Bankó Mihály —, elin­dultunk a szőlőhegyre. Akadt mindig valamilyen gyümölcs. Kezdődött az árpával érő kör­tével. Aztán a sárgabarack alatt roskadoztak a fák. Va­lóságos nomád életet él­tünk, mi lehettünk az ősei a mai vadkempingezőknek. A régi falu gyerekei — még akkor is, ha középiskolába ke­rültek — kora tavasztól nyár végéig többnyire szabad leve­gőn voltunk, jóformán csak aludni tértünk fedél alá, de nem is igen kellett foltozni az egészségünket. Pedig korán befogtak bennünket a mun­kába is. őriztünk libákat, te­heneket, vezettük a lovat, ka­páltunk a kukoricásban, de hát a gyerek, ha tudott, meg­szökött a munkából, s a szü­lők is engedtek egy-egy kis szabadságot. És csodák csodájára sen­kinek sem kellett megszervez­ni a szabadidőnk hasznos el­töltését. Horgásztunk, füröd­tünk, fára másztunk, utcák közötti bajnokságokat rendez­tünk, csülköztünk, nótáztunk, és ha ezekben- a testedző te­vékenységekben elfáradtunk, könyvet vettünk a kezünkbe. Vernét, May Károlyt és a többi ifjúsági írókat felváltva olvastuk, De ilyen kertek alatti késő délutáni összebú- jás alkalmával olvastuk együtt Szabó Pál Legények című írá­sát, aztán Veres Péter Mit ér az ember, ha magyar címmel megjelent kötetét.. Micsoda vitákat tudott ka­varni Pauló Lajos, Harango­zó László egy-egy megjegyzé­se, akik ekkor már felsőbe jártak, vagyis a gimnázium ötödik vagy hatodik osztályá­ba. Katona Gábor emlegette a minap, hogy a Templomtér­sori gyerekeknek a legked­vesebb sportja a vadászat volt, amikor néha-néha hajtó­nak alkalmaztak bennünket. Sokszor a legnagyobb hideg­ben, szélben álltunk a he­lyünkön hajtások alkalmával, máskor meg karóval a ke­zünkben hajtottuk meg az er­dő vadjait, hogy a vadászok puskavégre kaphassák azokat. Egy-egy körvadászaton az ember olyan alaposan kigya­logolhatta magát, hogy nem volt szüksége étvágycsinálóra. Ettük a tarisznyából a jó fa­gyos szalonnát, vöröshagymát és a házi kemencében sütött rozskenyeret. Messziről fi­gyeltük az urakat, a vadá­szokat, akik egy pengő nap­számot fizettek nekünk, amiért fellármáztuk az erdőt. Megtet­tük volna ezt minden ellen­szolgáltatás nélkül, hiszen él­veztük a mászkálúst, a han­goskodást, a fácánolt röptét, a nyulak gyáva menekülését, az őzek riadt vágtáját. Amikor eljött az este, fel­pakoltuk az elejtett vadakat a kocsira, s gyalog ballag­tunk a zsákmány nyomában. Büszkeség dagasztotta a mel­lünket, úgy éreztük, nélkü­lünk várhattak volna leshe­lyükön a vadász urak. Mi voltunk a győztesek, akik fel­hajtottuk a vadat, a mi érde­münk volt minden elejtett ál­lat. Sport volt ez a javából, testedzés, erőpróba, helytál­lás, és a vállalt munka tisz­tességes elvégzése. Í rtam, hogy becsülöm a sportnak minden ágát, de idegenkedem a minden­áron újabb és újabb sikere­ket hajszoló versenyzéstől. Ta­lán a játék sokszínűségét, a játék kínálta mozgás gyerme­ket frissítő bőséges választé­kát kellene megkedveltetni a mai tizenévesekkel. Nem a sportpálya, az öltöző hiányzik elsősorban, hanem a bandá- zással együtt járó élmények sokasága, amelynek minden percét kitöltötte a gondtalan virtuskodás, a testet erősítő futkározús és ugrándozás. Fercsik Mihály Elhangzott ezenkívül 14 előadás (nyolc a múzeumban, hat más helyen) múzeumi té­mából, amelyeket összesen 862 személy hallgatott meg. Volt még öt egyéb rendezvény (négy a múzeumban) 572 résztvevővel, két sikeres ve­télkedő: a hagyományos Pe­tőfi versmondó és a régészeti, amelyet közösen rendeztünk az Aszódi Tanáccsal és a Pe­tőfi Művelődési Házzal. A publikálásban is folytattuk a jó hagyományokat. Megjelen­tettük az Ipari Műszergyár és az Aszódi Tanács támogatásá­val a Galga menti műhely című sorozat 1. számát. E sikerek mellett viszont egyértelmű kudarcnak számít a meghirdetett múzeumpeda­gógiai pályázat, amelyre mindössze egy helybeli (gö­döllői körzeti) pályamunka érkezett. Eredményhirdetés helyett kénytelenek voltunk egy évvel meghosszabbítani a pályázat határidejét. S amíg az iskolai tanulók egyénileg és csoportosan is nagyobb ér­deklődést mutattak a múzeum iránt, mint az előző években, addig a szocialista brigádok és általában a termelőüzemek ál­tal szervezett, de e rétegek egyéni múzeumlátogatásában is látványos visszaesést ta­pasztalhatunk. Végül ' kudarcnak könyvel­hetjük el azt is, hogy a kü­lönböző hagyatékokban sze- replő_ vagy a lakosságnál még fellelhető néprajzi, történeti tárgyak közül nagyon sok a jobb megélhetést így hajszoló, engedéllyel nem rendelkező zugkereskedők, jobb esetben műkereskedő zsákmánya lett. Lehet, hogy ezek nem .jelentettek különösebb érté­ket, ám ha csak egy darab került illetéktelen kezekbe, már akkor is sokat vesztet­tünk. És ebben még egy szo­morú tényt is meg kell álla­pítani: az értéket eddig meg­őrzők nem a múzeumnak ajánlották fel megvételre, a tárgyaikat, hanem sok eset­ben teljesen ismeretleneknek, nem a kultúrát megőrzőknek, hanem az abból nyerészke­dőknek. A sikerek és kudarcok együttesen jelölik meg szá­munkra azt az utat, amelyet 1987-ben be kell járnunk. Folytatni a gyűjtést, az egyre csökkenő pénzügyi támogatás ellenére. Folytatni a régé­szeti kutatást, a néprajzi, a történelmi emlékek megmen­tését. Szorgalmasan kutatni a régi fóliánsok között, és eb­ből megrajzolni a Galga-vi- déken előttünk éltek történe­tét. És mindezeket a ma élők számára hozzáférhetőbbé ten­ni kiállításokon, könyvekben, előadásokon és más rendez­vényeken. Asztalos István Gyaloglók, futók Téli maratoni Január másodikén már ver­senyen vettek részt a GEAC gyaloglói, s talán természetes, hogy a szünidőben is edzet­tek. A hónap eseménynaptára gazdag. Számos fővárosi |s gö­döllői felmérő viadalra ké­szülnek. Kiemelkedő lesz az idén másodízben megrende­zendő városi téli maratoni gyaloglóbajnokság 24-én. A tavaszi mezei futóversenyekre ugyancsak gondolnak a gc*3öl- lői atléták. A március 23-án rendezendő országos versenyen való részvétel felelőse Kirch- hofer József, a megyei meg­méretésé Kiss György edző. n SzOMBATllÉGYZETi Bátortalanul kopogtat az ajtón. Bentről nem hal­latszik hang. Toporog, vár. majd picit erősebben kop- pant. Megint semmi. Óva­tosan résnyire nyitja az ajtót, bedugja a fejét, és halkan rebegi: — Jó na­pot kívánok. — Nem vá­laszol senki, pedig ő már látja, hárman is ülnek az asztaloknál. Egyiküket már ismeri, volt vele dolga, most is hozzá jött tanácsot kérni. Az azonban nem figyel rá, a vasárnapi menüt tár­gyalja kollégájával, a har­madik a telefonon keresz­tül gyermekét ellenőrzi. Beljebb húzódik, egyik lá­báról a másikra áll, félén­ken szemrevételezi a szo­ba berendezését. Zavara egyre jobban nő, végre megkérdezik tőle, mit akar. Úgy látszik, ennyi idő kel­lett ahhoz, hogy megpu­hítsák, tudassák vele, hol is van. Vele, a kisember­rel, aki már akkor meg­ijed, ha hivatalos levelet kap. Sokszor van bajban a bevásárlásoknál is. Honnan tudná, melyik polcon mit keressen? Hiába kérdez­geti az eladókat, azok ügyet sem vetnek rá. Azért néha-néha egy má­sik kisember megszánja őt, és megmutatja a kívánt árut, még az apróbetűs árat is elolvassa neki. Leg­utóbb is hogy járt. Kólát akart inni, de nem talál­ta. Egy tanulókislány vé­letlenül szóba állt vele, ígérte, hoz a raktárból. Csak az volt a baj, hogy ezt meghallotta az idősebb eladó. Azonnal felvilágo­sította a tanulót, hagyja azt a kólát ott, ahol van, mert az másnak kell. Egy nagyobb embernek. Már nem csodálkozott ezen a kijelentésen, mondtak ne­ki olyat is, mikor egyszer szólni merészelt: — annak adok, akinek én akarok! És neki nem akart adni. Az sem meglepő számá­ra, amikor gyermeke a vásárlásból visszaérve min­denből a legrosszabbat hozza. A súlyhiány már nem újdonság, megszokta a szalámivéget, az elszínezö- dött párizsit, a kétnapos kenyeret. Az ő csemetéjét nek miért is adnának friss árut? Magában dohoghat akkor is, amikor a húsz- forintos helyett tízesből kap vissza a kisember. Kisembernek nincs sze­rencséje utazásai során sem. Mindig az a vonat ké­sik, amelyikkel hazafelé sietne. Ilyenkor természe­tesen a csatlakozó busz sem várja meg. Havonta egyszer kellene a bérletét bélyegeztetnie, elfelejti. A jegykezelő száz forintért tesz rá kérdőjelet. Ha je­gyet kell váltania, hosszú sor áll előtte, siet, fel­száll jegy nélkül. A kalauz megbünteti, a mellette ülőktől nem is kérte. Eny- nyire látszik rajta a ki­szolgáltatottság? Helyzeté­hez méltóan gyalog közle­kedik, így sűrűn van al­kalma tapasztalni a négy keréken járók lenéző ma­gatartását. Némán kell tűr­nie megjegyzéseiket, szi­dalmaikat. Elvétve sikerül valamelyik kisembernek egy használt autót venni, azonban azzal is megjárja. Minden szerviz után ki­cserélik a jó alkatrészeit rosszra. Sorsába igyekszik bele­nyugodni, nem ágál, nem törekszik magasabbra. Ó nem utasít, csendesen kér. Fizetéséért megdolgozik, szomszédaival, munkatár­saival a lehető legjobb viszonyban van. Nem sze­metel az utcán, nem tolak­szik, mindenütt kivárja a sorát. Egy-egy lázadó pil­lanatában elgondolkodik azon, milyen sokan is van­nak ők, kisemberek, hi­szen valahol, valakinek mindenki az. De szép len­ne, ha összefognának és felemelnék egymást! Ak­kor talán jobban észreven- nék őket. Báskai Erzsébet ISSN 0133—1357 (Gödöllői Hírlap) \ sikerek és a kudarcok mulatják az utat Közös válisfat Baromfi, tojás külföldre Alkatrészeket is importálnak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom